New York – Érzéketlenségre vall, hogy az Oszama bin Laden megölését kitervelők az egyik legnagyobb apacs harcos nevét adták a célszemélynek.
Az 1829-ben született Geronimo történelmi személy volt, aki a tizenkilencedik század folyamán számos harcot vívott a fehérekkel – persze nem terroristaként, hanem szülőföldjét védelmezve.
Az Egyesült Államoknak 1886-ban sikerült elfognia; élete utolsó harminchárom évét fogságban, később egyfajta vendégségben élte le; Theodore Roosevelt beiktatásán az ünnepi menetben lovagolt. 1909-ben hunyt el. Amerika hős ellenfélként emlékezik rá.
Sokakban megütközést keltett, hogy a civilek tömeggyilkosát, Oszama bin Ladent Geronimo kódnéven emlegették az akció résztvevői. Loretta Tuell, a Szenátus indián ügyekben illetékes bizottságának vezető tanácsadója szerint nem szerencsés „összekapcsolni a legnagyobb bennszülött-amerikai hős nevét az Egyesült Államok leggyűlöltebb ellensége nevével”.
Jeff Houser, a Fort Sill apacs törzs elnöke népe nevében kikérte magának, hogy akár Geronimót, akár más indiánt egy kalap alá vegyenek „Oszama bin Ladennel, ezzel a tömeggyilkossal és gyáva terroristával”. Houser azon meggyőződésének adott hangot, hogy a kódnév csak félreértés eredménye lehet, és bocsánatkérésre szólította fel Barack Obama elnököt.
otromba név, csakugyan
1940-ben egy amerikai ejtőernyős, Aubrey Eberhardt (aki a világ első ejtőernyős alakulatánál szolgált Fort Benningben) megnézte az 1939-es „Geronimo” című western filmet. A mozi után társainak arról beszélt, hogy reméli, a másnapi ejtőernyős ugrása simán megy majd – mire a többiek ugratni kezdték, hogy biztos annyira be lesz tojva, hogy még a saját nevére sem emlékszik majd ugrás közben… Eberhardt azt felelte: nem csak a saját nevére, de még Geronimóéra is emlékezni fog! S hogy ezt bizonyítsa, másnap, amikor kilépett a repülő ajtaján, és a mélybe vetette magát, hatalmasat ordított: „Geronimo!”. Társai követték a példáját, és így tett azóta még rengeteg más ejtőernyős is – ez lett ugyanis az általánosan elterjedt kiáltás minden olyan esetben, amikor egy amerikai kiugrik bármilyen magas helyről…….
vagyis a Geronimo szó használatos, mint a bátorság, hősiesség, harciasság szinonimája is,
Szerintem is kérjen bocsánatot az indiánoktól.(Na, persze nem vagyok olyan naiv, hogy azt higyjem, fog is.)
Simplemind story-ja nagyon szép, de az indiánok valószínűleg nem ismerik. Arról nem is beszélve, hogy a párhuzam sántít, mert akkor oszama lenne a bátor, harcias hős. Ő meg, ha jól emlékszem, a rossz bácsi volt.
Az egyik rossz bácsi.
az egyik modern pszichológai elmélet szerint: Buta vagyok, mert anyukám nem hordott az Óperába. (lol)
rajtad az se segített volna
egyébként, ha a történet esetleg városi legenda is, a forrás 2006-os és nincs összefüggésben a mai történésekkel.
http://ask.yahoo.com/20060315.html
OFF
Csak annak, akit érdekel:
Hogy a többi kommentelő is értse, fenti egyszerű elme hozzászólását, s az arra adott nem túl kedves reakcióm:
Beszélgettünk Barátaimmal itt a Kommentelők közül, s egyszer elmeséltem, hogy színházból hazafelé menet belecsöppentünk egy hatalmas balhéba. A rendőrség épp vízágyúval meg gumilövedékekkel söpörte el a piros-fehér tüntető bandát a színház elől, hogy az előadás végén a tömeg távozni tudjon.
Akkor egyik gyermekem azt mondta: Anya, ezek azért ilyenek, mert az anyukájuk nem vitte operába őket soha.
Ezt a sok igazságot tartalmazó gyermeki mondatot idézte fenti kedvesnek nem nevezhető kommentelő, annak ellenére, hogy megdícsértem a sztoriját, csak nem értettem vele egyet.
A konzekvenciákat meghagyom Mindenkinek.
S ezúton üzenem neki, meg a kovácspálnak, meg mindenkinek, aki azért jár ide, hogy másokba belekössön, hogy ez az oldal nem ezért van.
Az AN-en kívül is van élet, nyugodtan mérgezzék azt.
Hanna$
Gyermekednek igaza volt. Buta is marad az akit a mamája nem visz az operába, színházban és egyéb olyan helyre, ahol a koszon kívül más is ragadhat rá.
Jut eszembe, már én is várom, hogy egy régi kedves ellenségem belém kössön itt is.
Köszi, Lehar, az a baj, hogy el se olvassák, amit írok, vagy ha igen, csak azért, hogy belekössenek.
Dühíti az indiánokat a Hanna név…
Hogy én is belétek kössek : Hanna , lehar , és esetleg mások : attól , hogy valakit az anyja (vagy apja) nem visz el az operába , még nem lesz buta esetleg műveletlen. Remélem ezzel nem bántottam meg senkit !
Sem a gyermekem, sem én nem állítottuk párhuzamba a butaságot az operába-járással. S Lehár mondanivalójának sem az volt a lényege.
Köss belém, de akkor pontosan idézz, s okosan érvelj, különben mindenki kiröhög.
Hm. Amolyan freudi névválasztás lehetett katonáéknál, mivel Geronimo is sok borsot tört a hadsereg orra alá annak idején. 39-edmagával évekig kisiklott a lovasság markából, pedig vagy 3 ezred üldözte.
Arra senki sem gondol, hogy mi a fedonev lenyege?
Geronimo-t emlitve ki gondolt vona Osamara?
De az biztos, kicsit tullottek a celon. En is meglepodtem mikor olvastam.
Sándor
2011. május 5. csütörtök
17:51
Sándor, Te nem bántottál, de tudod, akinek humora van…annak vidámabbnak tűnik a világ.
Márpedig a “gyerekszáj” kifejezetten jó humorra vall.
Én véletlenül akadtam az amerikai Népszava online oldalára de azóta a HVG online mellett ezt olvasom.Szeretem mind2 oldalt nagyon jó cikkek vannak rajta még ha nem is mindennel értek néha 1et./bár nekünk jár a Népszabadság meg a Népszava is/
Ez a Geronimós dolog nagyon durva. nem hiszem el, hogy nem érezte senki akció előtt-alatt-után. Akkor miért? Direkt? Nagyon-nagyon otromba.