Budapest – Bár Orbán Viktor időnként harci paripákról, puskaporszagról és harcról beszél, Szijjártó Péter szerint a sorköteles korban lévőknek nem kell aggódniuk. A miniszterelnök szóvivője hétfőn a TV2 Mokka című reggeli műsorában azt mondta: nem akarja a kormány visszaállítani a sorkötelezettséget.
A szóvivő kijelentette: az tény, hogy az alkotmányban megfogalmazottak szerint mindenkinek kötelessége a honvédelem egy bizonyos helyzetben, de ha ez a helyzet előáll, akkor nem csak fegyveres védelemre kell gondolni.
A szóvivő ezzel arra reagált, hogy Pósán László fideszes parlamenti képviselő a múlt héten a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: a most hatályban lévő alaptörvény és egyes jogszabályok között ellentmondások vannak, amelyek még senkinek sem szúrtak szemet. Mint fogalmazott, az alkotmány úgy szól, hogy Magyarországon a honvédelem mindenkinek a kötelessége, de a honvédelmi törvény azt mondja, hogy nincs sorkatonaság. Hozzátette: “ha ne adj’ isten hirtelenjében itt terem az ellen”, s kiosztják a puskát, aki még életében nem látott puskát, az meg sem tudja tölteni.
Pósán László a lapnak kifejtette: régóta mondják szakmai körökből, hogy minimális kiképzést vagy valamit muszáj lenne visszahozni, hogy az alaptörvényben lévő kötelezettséget el lehessen látni.
Ez a baromság megint csak egy figyelemelterelő gumicsont, az emberek addig se a fitymasz disznóságaival foglalkoznak.
Azt meg megszokhattuk, hogy amit Szijjártó cáfol, az be szokott következni.
“Itt terem az ellen”???
Valóban! ITT TEREM az ellen, s nem külföldön!
Nincs nagyobb ellenség, mint a hazaáruló orbán és csapata.
Amit Szíjjártó tagadni szokott, az az esetek többségében bekövetkezik. Ez nem csoda, mert folyamatosa és rezzenéstelen arccal tud valótlan dolgokat az ember képébe vágni a képernyőről.
A témához korábban írt kommentemben leírtam, hogy milyen értelmetlen dolog a sorkatonaság, hacsak nem a munkanélküliségi mutatók javítása a cél.
És mégis, az ég szerelmére, mégis ki lenne az ellen? A szlovákok? Románia? Annyira ők sem hülyék, hogy megtámadjanak minket. Csak nálunk élnek ilyen elmebetegek akik nem képesek beletörődni a megváltoztathatatlanba. A világ többi része? Azt se tudják, hol van Budapest, nem hogy még meg is támadják!
A másik oldal viszont ez. Mi akarunk támadni? Kiket? A szomszéd országokat, olyan indokkal ami már régen nem aktuális? Könyörgöm térjünk már észhez. Elég nagy csapás volt Trianon, nem kell még tetézni is a bajt, mindenféle eldobott barom mondatokkal.
Ó csak rá kell nézni erre a nyálas kis hazugra! Undorítóak, mindennel és mindenkor sumákolnak.
Persze hogy nem állítják vissza….mi lenne azzal a sok huszonéves tapasztalt munkatárssal, akiket ide-oda elhelyeztek? Kiürülnének a hivatalok, mert mindenkit bevonultatnának? Bár szerintem ők mind alkalmatlanok lennének hirtelen. Ugyanúgy, mint most a munkára….
Harci paripa az anyad segge, te hulye!
Elso leszel, ha valami tortenik viktor, aki elhuz innen..minek sereg, teged nem fognak vedeni, erre ne szamits, csak a pofad jar,lehet brusszellel kotekedni, de nem erdemes. Vedjenek a lopott millioid, de ne idehaza. Meg akkor is jobban jarunk, nelkuled! Ja, tejfeles szaju fartisztitoidat is vidd magaddal! Azokat is kifizettuk mar!