Ronai and Ronai
AMERIKAI

Késhet a győri Audi gyár bővítése 2011. április 28. csütörtök 11:15 | MTI

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Késhet a győri Audi gyár bővítése

Győr – Késedelmet szenvedhet a győri Audi gyár bővítése, ugyanis az érintett terület egységes környezethasználati engedélyének kiadásáról szóló másodfokú határozatot megtámadta és ellene keresetet nyújtott be csütörtökön a debreceni székhelyű Tiszántúli Természetvédők Társulata.

A mintegy 2000 oldalas dokumentumot a szervezet képviselői adták be a győri székhelyű észak-dunántúli környezetvédelmi hatósághoz, amely meghozta az elsőfokú határozatot.

Zsák Ferenc Tibor, a társulat elnöke elmondta: kérelmezik a határozat megsemmisítését, a végrehajtás felfüggesztését és előzetes döntéshozatalt kérnek az ügyben eljáró bíróságtól.

A társulat elnöke szerint a végzés eljárási hibákat tartalmaz, s emellett megsérti egyebek között a Natura 2000-re vonatkozó kormányrendeletet, amely a beruházás alternatív helyszíneinek teljes körű vizsgálatát írja elő a beruházó számára. Az elnök korábbi tapasztalatokra hivatkozva kétségbevonja a beruházási területen lévő növény- és állatfajok áttelepítésének sikerességét is, amelyre egyébként az Audi jelentős összegeket költ.

Németh Zoltán, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója elmondta: a keresetet a másodfokú határozatot kiadó Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséghez továbbítják, s onnan kerül a bírósághoz, amely döntést hoz a kérdésben.

Az igazgató utalt arra, hogy a beruházás Natura 2000-es területet érint, ezért vált szükségessé állásfoglalás kérése az Európai Bizottságtól. A bizottság kiemelt közérdekre tekintettel a beruházás mellett foglalt állást megfelelő kompenzáció figyelembevételével. Ez a kompenzáció azt jelenti, hogy az érintett terület helyett háromszor akkora helyen történik környezet- és természetvédelmi célú fejlesztés és új élőhelyek kialakítása – tette hozzá.

A környezetvédelmi tárgyú engedély megléte egyébként az építési engedélyezési eljárás fontos feltétele. Az építési engedély ugyanis csak a környezethasználati engedély birtokában adható ki – magyarázta az igazgató.

Az Audi mintegy 900 millió eurós beruházás keretében bővíti győri kapacitásait 2013-ig, s ezzel közvetlenül 1800 munkahelyet hoz létre – jelentette be még tavaly szeptemberben Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke.

A beruházás eredményeként 2013-tól évente több mint 125 ezer gépkocsit gyártanak az Audi magyarországi telephelyén, az Audi Hungaria Motor Kft.-ben.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -1 ( 1 szavazás)
Késhet a győri Audi gyár bővítése, 2.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek

A Győri ETO rosszabbul teljesít 2013. november 30. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos