New York – A jócskán három-ötven feletti, helyenként a négy dollárt is elérő gallononkénti benzinár most vezet a fogyasztás visszaeséséhez. A kereslet-kínálat törvénye úrrá lesz a kényelmen.
Noha a gazdaság egyre több energiahordozót használ fel, mégis mutatkoznak jelei annak, hogy az amerikaiak visszafogják az üzemanyag-fogyasztást. Hetek óta folyamatosan kevesebb benzint és dízelolajat tankolnak – ezt a MasterCard SpendigPulse rendszere állapította meg, amely országosan 140 ezer benzinkútnál méri a fogyasztást. A visszaesés előtt két hónapig növekedett a kereslet.
A változás részben betudható annak, hogy vége a télnek, a szakemberek mégis az üzemanyag-fogyasztás növekedésére számítottak, hiszen márciusban 216 ezer új állás létesült, és a kiskereskedelmi forgalom, ha szerényen is, de felfelé ívelt. Ráadásul ha többen mennek dolgozni, akkor elvileg több benzinnek kéne fogynia, nem pedig kevesebbnek.
Ehhez képest a kutak hetven százalékánál csökkent a forgalom, helyenként olyan szintre, mint 2008 nyarán, amikor a benzin gallonja először került négy dollárba. Idén az észak-afrikai és közel-keleti nyugtalanság hajtotta fel az üzemanyag árát. Az ólommentes átlagára ma 3 dollár 77 cent, és egyedül Wyoming dicsekedhet – egyelőre – azzal, hogy 3,50 alatt van a benzin ára. Egyes jóslatok szerint az ár belátható időn belül az öt dollárt is meghaladhatja.
Az autósok országszerte vadásznak az olcsóbb kutakra – aki a belváros helyett valamelyik előváros kútjánál tankol, gallononként húsz centet is megtakaríthat –, de egyre többen vannak, akik tömegközlekedéshez folyamodnak, míg mások benzinzabáló városi terepjárójukat cserélik költséghatékonyabb modellre – nem véletlen, hogy a Hyundai kisfogyasztású modelljeiből, a Sonatából és az Elantrából márciusban 55 százalékkal többet adtak el. a Chevy Suburbanjéből viszont 24 százalékkal kevesebbet.
Az adatok sokatmondóak, hiszen a történelemben eddig még nem nagyon volt példa arra, hogy az amerikaiak kisebb kocsira váltsanak, vagy pláne kiszálljanak abból.