Washington – 2010-ben rekordösszeget, 1,6 trillió dollárt költött fegyverekre a Föld nevű bolygó. Az Egyesült Államok védelmi kiadásai majdnem 700 milliárdra rúgtak, azaz Amerika részesedése meghaladja a 40 százalékot.
A rekordösszeg ráadásul úgy született meg, hogy a válság miatt sok helyütt nem tudtak annyit költeni fegyverkezésre, mint korábban. Az európai hadikiadások összege például 2,8 százalékkal csökkent, az ottani kormányok így tavaly csak 382 milliárdot költöttek fegyverre, miután ezzel is kordában kívánták tartani megbokrosodott költségvetésüket. A haderők a legjobban Közép-Kelet-Európában és Görögországban szenvedték meg a kényszertakarékosságot.
Növelte viszont hadikiadásait az Irakban és Afganisztánban költséges missziót folytató Egyesült Államok, mégpedig 2,8 százalékkal, 698 milliárd dollárra – ami körülbelül hatszor annyi, mint a sorban következő kínai, brit, francia és orosz kiadás együttvéve.
A növekedés mértéke azonban így is visszafogott, hiszen Amerika 2009-ben még 7,7 százalékkal költött többet fegyverkezésre, mint 2008-ban. A 9/11 miatt fordulópontnak számító 2001 óta pedig a növekedés 81 százalékos.
Legalább valakiknek van eszük, ha már az európaiaknak elmenni látszik.
Mi lessz ha majd megindulnak a muszlim tömegek ?
Mert előbb-utóbb megfognak !
Mivel állítjuk meg őket?
Pl. azzal hogy felmutatjuk nekik a Turulmadarat ?
A muszlim tömegek sehol sincsenek technológiailag Amerika melett. Nemrég fogtak ha jól tudom egy dél ázsiai országban egy iránba tartó kinai szállitmányt ami atom bomba előállításához alkalmas eszközöket tartalmazott. Magyarán ha kína megosztja technológiája egy részét iránnal , az még úgy sem képes felvenni a versenyt az usa-val. nem is beszélve arról, hogy a kínai hadi kiadás nagyrésze nem a hadseregre megy, és katonai fejlesztésre hanem a több 100 ezres rend fentartó vagy nem tudom pontosan milyen brigádra.