A japán hatóságok abnormális szintű radioaktivitást észleltek a fukusimai atomerőmű közelében vizsgált tejben és spenótban – jelentette be szombaton Edano Jukio kormányszóvivő, hozzátéve, hogy az élelmiszerek nem jelentenek “közvetlen veszélyt” az emberi szervezetre.
A japán egészségügyi minisztérium fontolóra vette a Fukusima prefektúrából származó élelmiszerek árusításának tilalmát – közölte szombaton a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). Az intézkedés előzményeként a szokásosnál magasabb sugárzást mutattak ki a fukusimai atomerőmű környékén forgalomba került spenótban és tejben. A kormány közlése szerint a radioaktív jód szintje meghaladta a törvényben rögzített határértéket. A Fukusimával szomszédos Ibaraki prefektúrában is találtak sugárszennyezett spenótot.
Edano Jukio kormányszóvivő szerint az egészségügyi minisztérium mindkét prefektúrában arra utasította a hatóságokat, hogy vizsgálják ki, honnan származnak a vizsgált termékek és hova szállítottak belőlük. Egyben nyugalomra intette a polgárokat, kijelentve, hogy ha egy éven keresztül minden nap innának a szennyezett tejből, akkor is csak annyi sugárzás érné őket, mint egy röntgenfelvétel elkészültekor.
Ugyanakkor sugárszennyeződést mutattak ki a japán főváros ivóvízhálózatában, a terhelés szintje azonban elmarad a törvényben rögzített határértéktől. A tárca szakemberei cézium és radioaktív jód jelenlétét mutattak ki. A legmagasabb sugárszennyeződést Tocsigi prefektúrában mérték: itt egy kilogramm víz 77 becquerel radioaktív jódot és 1,6 becquerel céziumot tartalmazott.
A japán egészségügyi minisztérium pedig közölte, hogy a Fukusima prefektúrabeli Kavamata településen csütörtökön meghaladta az egészségügyi határértéket a vezetékes ivóvíz radioaktív jódtartalma, pénteken azonban már a határérték közel felére esett vissza, szombaton pedig még jobban csökkent. Kavamata mintegy 45 kilométerre északnyugatra található a fukusimai atomerőműtől.
A magyar lakosságra továbbra sincs egészségkárosodási kockázata a fukusimai atomerőmű által okozott sugárzásnak – közölte honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton.