Ronai and Ronai
AMERIKAI

Schmitt kilátástalan harca a magyar helyesírással 2011. március 19. szombat 17:47 Forrás: Hírszerző

  • Hozzászólások(70)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Schmitt kilátástalan harca a magyar helyesírással

Hegyeshalom, Budapest – Valódi notabilitások is elvetődnek időnként a hegyeshalmi Paprika csárdába, ezért egy  “hírességek falát” is kialakítottak a vendégseregre méltán büszke tulajdonosok. Tavaly szeptemberben - Bécsbe utazván - nem kisebb személyiség, mint az ország legfőbb közjogi méltósága is megállt itt egy kis időre.

A köztársasági elnök  üdvözlő sorokkal tisztelgett az étterem személyzetének kedvessége előtt. A csárda falán azóta is ott olvasható: “Első álamfői látogatásom első álomásán. Köszönettel: Schmitt Pál, 2010. szept. 7.” A köztársasági elnök kissé szálkás kézírása két ordas helyesírási hibát láttat, ami egy ilyen rövid szövegben nem elhanyagolható teljesítmény.

Az álamfő (sic!) elnöki programja egyik leghangsúlyosabb elemeként emlegeti a magyar nyelv védelmét és művelését, nyelvi állapotaink romlása miatt rendszeresen felemeli a szavát. Ennek ellenére Schmitt Pál elnöki működését eddig végigkísérték a nyelvi hibákkal kapcsolatos kínos bakik és magyarázkodások.

Novemberben az államfő a készülő Alkotmányhoz küldte el javaslatait - az iromány hemzsegett a nyelvhelyességi és helyesírási hibáktól.

Alig három héttel később újabb KO-t kapott a köztársasági elnök a magyar nyelvtől, ezúttal hat konkrét javaslatot megfogalmazó írás jelent meg a KEH honlapján – ismét tele nyelvhelyességi hibákkal. A hibákat firtató riporteri kérdésekre a hivatal illetékese örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Schmitt Pálnak és hivatalának láthatóan sikerült a nyelvhelyesség fontosságára felhívni a figyelmet, mert mindenki erről beszél.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (26 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +43 ( 45 szavazatból)
Schmitt kilátástalan harca a magyar helyesírással, 5.0 out of 5 based on 26 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(70)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

70 Reader’s Comments

  1. Miért nem nevezitek ezt a félnótás nyelvművelőt SITT Palinak? Ez a legtalálóbb a fideszes bagázs agyamentjeire! Ja, és itt egy kis adalék a palikáról (direkt kis “p”-vel!

    Okádtál Draskovicstól?
    Forog a gyomrod Kocsis elvtárstól?
    Akkor támogasd egy újabb polihisztor, újabb kinevezését!

    Egy ember, akit közvetlenül soha semmire meg nem választottak.

    Egy politikus, aki egy Demszkyvel szemben is tudott bukni (2002,
    főpolgármesteri választás).

    Egy sportdiplomata, aki minimum nem ellenezte egy nemzedéknyi magyar
    sportoló pályafutásának kettévágását és akkori szerepére azóta sem adott
    magyarázatot (‘84 Los Angeles).

    Egy szervezet vezetője, melynek lobbiereje és eredményessége 20 éve
    fokozatosan csökken (MOB, ‘89 óta elnöke).

    Egy ember, akinek a vezetése alatt a magyar sport olimpiai eredményei
    lassan a semmibe és az emlékekbe vesznek.
    Aranyak száma: Barcelona 11, Athén 8, Peking 3
    Érmek száma: 30, 17, 10
    Helyezésünk az éremtáblázaton: 8., 13., 21.
    Pontszám: 207, 144, 91
    Ponttábla helyezés: 7., 14., 20.

    Egy elkötelezett jobboldali, aki Kádár alatt helyettes államtitkár, Horn
    alatt nagykövet volt.

    Egy fantasztikus diplomata, aki bár kineveztette magát nagykövetnek
    Madridba (hogy közel legyen Samaranch-hoz), majd kineveztette magát
    Bernbe is (hogy közel legyen a NOB-hoz), 2001-ben a dicsőséges 4. helyet
    tudta megszerezni a NOB-elnöki választáson, miután ekkor már vagy 15 éve
    kevert a NOB különböző gittegyleteiben (asszem ennyien is indultak, de ez
    nem egészen biztos).

    Egy válogatott elme, aki 4 év spanyolországi tartózkodás alatt középfokú
    szinten tanult meg spanyolul : )))

    Egy elhivatott demokrata, aki 1976-tól szolgálta lelkesen és odaadóan a
    Kádár-rendszert (ekkortól az Astoria Szálló igazgatóhelyettese).

    Egy férfi, aki a múlt rendszer harcos ellensége és mereven elutasítja az
    állás- és pozícióhalmozást. 1983-ban például csak egyszerre volt az OTSH
    elnökhelyettese, a NOB főtitkára és helyettes államtitkár. A
    rendszerváltást követően volt már párt-alelnök, ogy-i képviselő,
    EU-képviselő, OGY elnöke, úgy hogy sportdiplomáciai tisztségeit
    folyamatosan megtartotta.

    A doppingellenes harc elkötelezett katonája, aki úgy volt megzavarodva az
    Annus-Fazekas botrány kapcsán, mint Don Quijote a szélmalom-parkban
    (kiutazás előtt váltig bizonygatta, hogy a magyar csapat tiszta, s a
    legkisebb doppingvétség esetén ő lemond a NOB vezetői tisztségéről). Majd
    ugyanez a lovag végigasszisztálta (bár minden diplomáciai tekintélyét
    latba vetette, he-he-he), hogy a két fehérorosz
    kalapácsvető, akik Pekingben Pars Krisztián előtt végeztek, hiába adtak
    pozitív(!) doppingmintát, megtarthatták érmeiket és
    helyezésüket!

    Tippjét köszöni a “Kurva Szerény Képességekkel a Csúcsra” Mozgalom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (30 szavazatból)
  2. Szégyen az országra nézve hogy egy ilyen senkiházi sz.rkeverő az államfői székbe ülhet!!!!
    Ez orbán bűne!!!
    Tudta hogy a mostani szóhasználattal élve CSITT palinak nevezett egyén egy szemernyi ellenállást sem fog tanúsítani az olyan törvények aláírásánál (részben azért mert olvasni, részben azért mert írni sem tud) amelyek nem állnak meg az alkotmányosság vizsgálata során!!!!!!
    Szánalmas beteg hazudozókkal lett teletömve a kormány!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  3. sitt (gumi) pali, ami nem megy, azt ne erőltesd! (Szándékosan kezdtem a mondatost és a polihisztor nevét a nála sokkal többre való Nemecsek Ernő módjára kis betűvel!)
    Kérj a gazdádtól egy nyakba akasztható szolgálati gumibélyegzőt, és kész!
    Akkor biztos, hogy legalább az aláírásodban nem lesz betűhiba sem!
    Csak egyet kell megjegyezz: “Egy a párna, egy a stempli”.
    :-9

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  4. Képzeljétek milyen lehet a Spanyol helyesírása…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  5. Lehet,hogy rosszul látom,de az “álamföi,elsö” mintha az ő rövid lenne.Persze ebben az esetben nincs jelentősége,a helyzeten nem változtat.Már kezdek kételkedni,vajon milyen diplomát tudott szerezni és hogyan, ilyen elképesztő helyesírással.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. A történet úgy folytatódik, hogy hétfőn a parlament elfogad egy új helyesírási szabályzatot, amelyben S.P. köztársasági elnök által megújított, használt helyesírást kell majd használnunk. Visszamenőlegesen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  7. Ilyen Magyarország. Ezzel az anyanyelv-tudással a legmagasabb állami tisztségig lehet jutni, ahogy az 1949 után is megtörténhetett. És ezek az emberek akarják a saját értékrendjüket örökre ráerőszakolni az országra. Ez szégyen. Az mégnagyobb szégyen, hogy az 53 %-os kétharmad hatalmukkal mindent meg is tehetnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  8. Nem volt feltétele államfői megválasztásának a helyesírás, sem a helyes beszéd. A nevét megtanulta leírni. Oda, ahová viki mutatja. A feladatát tehát tökéletesen látja el. Meg nem is magyartanárnak lett kinevezve. Nem is tanári az apanázsa. Oszt jónapot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. dr. dolmany ferenc

    Egy mondatban kettő pirossal, kétszer aláhúzandó… Ezést még az általános iskolában sem jár egészséges esetben dícséret.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. dr. dolmany ferenc

    Egy mondatban kettő pirossal, kétszer aláhúzandó… Ezért még az általános iskolában sem jár egészséges esetben dícséret.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  11. Nem tűrhetjük, hogy holmi lingvisztikai nímandok gúnyolódjanak nemzetünk nagy Utántöltő Tollán. A fülkeforradalom kétharmados felhatalmazásával a parlament helyezze hatályon kívül a Magyar Helyesírás Szabályait, és még ugyanabban az órában fogadja el a Syntax Schmitt-et. Nem kell sok passzus hozzá, csak egy:

    “Úgy helyes, ahogy írom!”

    Azután ehhez képest kell korrigálni az összes eddig megjelent magyar nyelvű írományt.
    Azután vigyorogjatok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  12. Emberek!
    Valaki homályosítson már fel!
    Süldő koromban én úgy emlékszem a Dr előjelű réteg sportja volt a vívás!
    Vagy rosszul emlékszem?
    Hogy a fenébe került be közéjük ez az ember!? Csak nem úgy mint vezírünk anno a legjobb oskolába, KÁDER alapon!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  13. GusztavNagy!
    Nagyon egyszerűen! Egy példa rá:
    Ismertem egy vállalati vállalati rendészt. “Doktortót” volt a csúfneve ott ahol minden második dolgozó vagy egyetemi vagy akadémiai doktor volt, viszont doktortóttal ellentétben mind csak éppen Pista, Feri, stb. néven mutatkozott be… :-)
    Nos, “doktortót” egyszer bőséges konyakban történő áztatás hatására őszinteségi rohamot kapva elmesélte hogy bizony ő valaha Rákosi pajtás főkóstolómestere volt. Közvetlen utána meg arról mesélt, hogy a gimnáziumot 4 hónap, majd a jogi egyetemet 5 hónap alatt végezte ez!
    Erre varrj gombot!
    Persze hogy egyből azon kezdtem morfondírozni, egy ilyen tehetséges ember vajon miért nem szánt rá “doktortót” még pár napot, legföljebb hetet, hogy akadémikus legyen belőle? ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  14. Azt mondja Kogito: “…támogasd egy újabb polihisztor, újabb kinevezését!”
    Legyen inkább polisztirol. Tudod, az a makromolekulás, nyúlós, plasztikus anyag…
    A helyesírási hibák ellen pedig roppant egyszerűen lehet védekezni – remélem, a törzsfőnök is hamar rájön majd erre, méghozzá magától, minden külső kényszer nélkül: egyetlen szót sem szabad papírra/falra vetni. Még az engedélyezett falfelületre sem (a tiltott felület összefirkálásának egyéb, jogi konzekvenciái is lehetnek).
    Tetszik az új helyesírási szabályzat ötlete (“úgy helyes, ahogy írom”), de a visszamenőleges hatállyal, túl azon, hogy a – jelenlegi (R.I.P.) – alaptörvény szellemiségével ellenkezik , lennének problémák. Nehezen tudom elképzelni például a Halotti beszéd “javított” szövegét, de a későbbi, XIII. századi Ómagyar Mária-siralom szövegét is:

    “Volék sirolm tudotlon.
    Sirolmol sepedik,
    Búol oszuk, epedek.

    Választ világumtuul –
    Zsidou, fiodumtuul
    Ézes ürümemtüül…

    Hát, nem tudom, hogy is nézne ki e csoda schmittül. De lehet, hogy nem is annyira akarom megtudni! :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  15. Aki ennyire nem tud helyesen írni, már az alsó tagozatból nem lett volna szabad tovább engedni.
    A helyesírás pedig csak maradjon, ahogy eddig van, törjön csak bele a bicskája ezentúl is. Sajnos, a sajátjaik, akik olvassák, ugyanúgy nem tudnak helyesen írni, tehát fel sem tűnik.
    Mi, a zemberek pedig nem számítunk. Miért pont ez számítana, amikor ennél súlyosabb és megvalósított ötletük nem borzolja ennyire a kedélyeket.
    Az én csőrömet a visszamenőlegesen hozott bármilyen törvény meghozása zavar a legjobban. De úgy látszik, hogy viszonylag egyedül vagyok ezzel a borzongással.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. Nyugi, Szutyok (basszus, te is jól megválasztottad a nevedet! :D ), nem vagy egyedül a borzongásoddal – viszonylag! ;) :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Siman megkersnem azokat a tanarokat akik anno levizsgaztattak ezt a szerencsetlen analfa betat. Azert megkerdeznem tolu, hogy megis ezt hogy? Lehet akarmit mondani Gonczre, Madlra, Solyomra de legalabb irni olvasni tudtak! Eddig a fidesz berkeiben evekig nem tunt fel, hogy ez a pali meg irni se tud? Legalabb adnanak melle valakit aki ejjel-nappal mellette van ha le kell irnia 2 mondatot legalabb helyesen tegye a mar annyira vigyazni akar a helyesirasra. Ez mar igy tragikomikus!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. abban próbál javulni amiben a leggyengébb, a helyesirásban. Hogyan végezhette el az általános iskolát? Ki volt a magyar tanára? Ki engedte át helyes irásból a középiskolában? Kedves újságirók, hirszerzők nyomozzák már ki, kik voltak Schmidt doktor magyar tanárai? Ja és ráadásul még doktori fokozata is van…
    Ez igen! Hol doktorált és miből, csak nem magyar nyelvtanból?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Mondjuk láttuk már Bush elnököt fejtetőn tartott könyvvel lefotózva…
    Neki pedig atomrakéták indításához is volt kulcsa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Kezdődik a szerecsenmosdatás 2011. március 21. hétfő

Rokonok: jókor lenni jó helyen 2011. március 19. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos