Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbánnnak, Schmittnek és Lázárnak távozniuk kell 2011. március 20. vasárnap 19:06 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbánnnak, Schmittnek és Lázárnak távozniuk kell

Budapest – Az MSZP szerint a sajtóban megszellőztetett botrányos ügyei miatt távoznia kell a magyar közéletből Lázár János fideszes frakcióvezetőnek, Orbán Viktor kormányfőnek és Schmitt Pál köztársasági elnöknek is.

Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője vasárnap az MTI-nek elmondta, hogy a Blikk szerint Tiszafüreden lett kompenzációs listáról fideszes képviselő Lipcsey György Imre, a Hunvald György egykori, VII. kerületi szocialista polgármester nevével fémjelzett ingatlanpanama egyik vádlottja. Lipcsey pedig érdekelt egy kft-ben, amely az Orbán-család barátjához, Kékessy Dezsőhöz köthető.

“Kékessyről már hallhattunk az Orbán-szőlők ügyében, de ő volt az az üzletember is, aki korábban segített az Orbán-család lakásából budai villát varázsolni” – mondta Török Zsolt.

A szóvivő sajtóinformációkra hivatkozva kitért arra is, hogy Schmitt Pált a napokban “esetleges titkosszolgálati kapcsolatokkal hozták hírbe”, és többek között arról cikkeztek, hogy a hatvanas években a bíróság jogerősen elítélte, majd amikor a nyolcvanas évek elején a Fórum Szálló Szervezési Iroda igazgatóhelyettese volt, “megúszott” egy olyan ügyet, amelyben két ismerősét elítélték, és ekkoriban dolgozott az Astoria Szállóban is, ahol belügyi tisztek tevékenykedtek és valószínűsíthetően lehallgatták a külföldi vendégeket.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a közelmúltban egy internetes bejegyzésében azt írta, hogy az államfő “zavaros ügyei miatt” zsarolható.

Török Zsolt emlékeztetett arra, hogy Lázár János sok millió embert sértett meg, amikor egy hódmezővásárhelyi közgyűlésen a város polgármestereként arról beszélt, hogy “akinek nincs semmije az életben, az annyit is ér.” Ezzel pedig sok millió magyar embert sértett meg. Egyébként is “gyanús körök lengik be a fideszes politikusokat, így pedig könnyű boldogulni, jelentős vagyonra szert tenni.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +19 ( 21 szavazatból)
Orbánnnak, Schmittnek és Lázárnak távozniuk kell, 4.6 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

13 Reader’s Comments

  1. Kedves Török Zsolt, lemaradtatok, hiszen nem utólag kellett volna nyilatkozni, mikor már országos a botrány, hanem az mszp politikusainak kellett volna kikaparni azokat az információkat, amikkel felléphettetek volna a korrupt kormány ellen. De mindig csak kullogtok a nép után, ezzel meg nem lehet sehová elérni. (boccs a tegeződésért, ezt nem sértésnek szánom)
    Ráadásul ugyanazt a hibát követitek el, mint az ellenfeletek, hogy a szövegkörnyezetből kiragadott elszólást kritizáltok. Ezt mi civileg megtehetjük, de Ti mint párt, már nem. Ahhoz nagyobb és ütősebb dologgal kellene előjönni. Nosza rajta, szerintem aki keres az talál, hiszen olyan öntelt egy társaság van most hatalmon, hogy nem nehéz megtalálni a hibáikat, mert az van bőven.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  2. Éhes disznó makkal álmodik…
    Tenni is kellene azért, hogy ezek kikerüljenek a hatalomból…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  3. A szemetet is kidobtam

    Emberek! Éppen kapirgálok és gyűjtögetek…, de megpróbálok nem sértő és kirekesztő, bődületes marhaságokat beszélni…

    Tudja, Lázár János, ebben az országban sok millióan dolgoznak keményen, abban a miliőben nőttek fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni…, persze csak akkor, ha olyan gazdagon tömik a melós markába is a pénzt, mint az önébe.

    Ön kapart, gyűjtött, építkezett kockáról kockára – hamar kihasználva kiváltságos helyzetét. A nagy tolongásban ölég jó kis helyet szerzett a politikai húsosfazék körül. Kétpofára zabálják a jobbnál jobb falatokat; a csontot meg ledobják – akár törvény formájában is – a népnek. Nesztek, ez a tiétek. Csönd! Fegyelem! Rend! Legyen!

    Fideszes frakcióvezető úr, miért magyarázkodik állandóan? Miért az a cinikus mosoly a szája szegletében? Nem Goldoni vígjáték nézői vagyunk ilyenkor.

    Emlékezünk ám a 2002-2006-os ciklusban felvett, 18 millió forintos csúcs költségtérítésére. („Csak annyi pénzt vettem fel, amennyi jár nekem”). Pedig nem volt muszáj járnia, ugye? De hát a mértéktartás, az önfegyelem nem mindenkinek sajátja.

    Emlékezünk a Kósa Lajos társtettessel együtt bedöntött forintra is. Azt is a büdös komcsik reagálták agyon, ugye? Meg az Unió, az IMF…, a bukszánk…

    Láttuk az igen gazdag vagyonnyilatkozatát is: 11 – több mint 40 hektárnyi – szántó; több millió forintos gyarapodás – a 18 millió forintnyi kötvénnyel; a 6,8 millió forintos életbiztosítással; az 1,6 millió forint készpénzzel.
    Összekapirgált földjei bérbe adása is jól hoz a konyhára: „időszakosan” 2,5 millió forintot.

    Autója nincs. Mégis van, csak mi fizetjük, tudja, a közös büdzséből a luxusra luxus Audikat. Ez is jár önnek, a biztonsága érdekében, mert igen sokat utazik. A közért.

    Egyszer majd kérdezze meg azt a melóst – ha ismer ilyet -, hogyan jut el otthonától 200 kilométerre, hogy dolgozhasson. A családjáért. Százezer forintért, amiből az önök jól átgondolt egykulcsos adórendszerével sikerült még elvenniük is.

    Ön sokkal eredményesebben kapirgál: Fidesz frakcióvezetői tiszteletdíja: 510 180 Ft, választókerületi pótléka: 556 560 Ft, polgármesteri fizetése: 545 000 Ft, a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-t igazgatósági tagjaként: 82 000 Ft. Összesen havonta 1 693 740; naponta 56 000 Ft. Ennyiből vehetne már egy tükröt is – de erről később.

    A munka hőseként egészen jól bírja erővel. És arccal? És jól alszik?

    Szorgalmas emberként azt mondja: „de aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem.”

    Mindezek után sajtótájékoztatón kért elnézést. Magyarázkodott: nem a szegény emberekről beszélt. Hoppá! Akkor mi a francnak kért bocsánatot? Ez megint a hülyének nézés esete, ugye?

    „Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér…“ – ezt nem lehet félreérteni. Sehogyan sem. Ez arcátlan, a legrosszabb időkre emlékeztető kinyilatkoztatás. Csak nem kasztokba sorolná az embereket? Áh, talán még nem, de az Ember és méltósága sárba döngöléséhez kiválóan ért.
    Ezért is megfizetik vagy csak úgy magától képes ilyen csúfságokra?

    Lassan mondom, hogy politikusként is megértse:
    Lá-zár Já-nos, Ma-gyar-or-szá-gon nem él-(het)-nek má-sod-ran-gú ál-lam-pol-gá-rok! Ért-ve va-gyunk?

    Ha pedig – állítása szerint – a megélhetési politikusokra vonatkozott a véleménye, akkor lépjen be most a történetbe a tükör. Álljon oda egy elé, nézzen bele: a sok közül egyet biztosan láthat.

    Ön szerint a Fidesz és a polgári oldal képviselőit az különbözteti meg másoktól, hogy a szavakért vállalják a felelősséget – szemben az elmúlt nyolc évvel.
    Szerencsére nincs plafon hazánk felett, mert most ránk szakadna. Szégyellje magát, politikusként és civilként is!
    Ez meg az én véleményem.

    Befejezem a kapirgálást, gyűjtögetést – szép tiszta lett a konyha.
    A szemetet is kidobtam. Holnapra úgyis lesz másik. Adag.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (54 szavazatból)
  4. Bíborka igazad van! Sajnos csak kullognak!
    Másolják az “elődök” stílusát, nem is mindig jól!! Megkockáztatom, hogy a szóvivő sem igazán tehetséges!!!
    Kíváncsi vagyok, hogy a Kósa megszólalására mit reagálnak?? Félő semmit, vagy nagyon rosszat!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  5. Ilona!!! Nem tudom ki lehetsz, de kalapot le!!!! rettento jol irtal, es latni kozelebbrol ismered a “dolgokat”. Koszi

    Egy anyanak kellene igy beolvasni ennek a szorgos fiunak,talan eszre is veszi magat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  6. Beata Toth "kivancsi"

    Elismeresem Ilona! Felkelto az irasod, nyugodt hangvetelu, kulturaltan kozlod az adatokat. Alaposan utanajarsz a dolgoknak, mielott leirod. Bo informaciokat kozolsz. Csak sajnos biztos vagyok benne, hogy Lazar soha nem fog tukor ele allni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  7. A minuszolásokból azt a következtetést kell levonnom, hogy néhányaknak elegendő csak a szövegelés. Az álmodozás…
    Szerintem pedig inkább cselekedni kellene Török Zsolték szintjén.
    Ha a fidesz megtette Gyurcsány esetében, hogy amint megszólalt kormányfőként, azonnal kivonultak, ugyanezt a szocik is megtehetik. Ugyanis Gyurcsány szövegéből éppúgy kiemeltek pár szót, amivel meghamisították az egész mondanivalóját.
    Lázár esetében viszont szó sincs arról, hogy a mondanivalójának lényege megváltoztatott lenne az idézettel. Fentebb Ilona gyönyörűen kifejti a Lázár mondanivaló lényegét.
    Orbán-Schmitt-Lázár meg Kósa-Pokorni-Kövér-Rogán-Szíj ártó-stb (sajnos biztosan megsértek valakit, akit nem sorolok közülük ide) már annyiszor megsértette, lesajnálta, megalázta a magyar népet, hogy bűn velük egyazon levegőt is szívni.
    Tehát: Török Zsolt! Nem álmodozni, kívánságokat szajkózni kellene, hanem CSELEKEDNI!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  8. Petőfi Sándor: A NÉP NEVÉBEN

    Még kér a nép, most adjatok neki!
    Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
    Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
    Nem hallottátok Dózsa György hirét?
    Izzó vastrónon őt elégetétek,
    De szellemét a tűz nem égeté meg,
    Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
    Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

    S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
    Mivelhogy akkor még állat vala;
    De az állatból végre ember lett,
    S emberhez illik, hogy legyen joga.
    Jogot tehát, emberjogot a népnek!
    Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
    Isten teremtményén, s ki rásüti:
    isten kezét el nem kerűlheti.

    S miért vagytok ti kiváltságosok?
    Miért a jog csupán tinálatok?
    Apáitok megszerzék a hazát,
    De rája a nép-izzadás csorog.
    Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
    Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
    Amíg föltűnik az arany ere…
    S e kéznek nincsen semmi érdeme?

    S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
    Mienk a haza és mienk a jog!
    Hazátokkal mit tennétek vajon,
    Ha az ellenség ütne rajtatok?…
    De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
    Majd elfeledtem győri vitézségtek.
    Mikor emeltek már emlékszobort
    A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

    Jogot a népnek, az emberiség
    Nagy szent nevében, adjatok jogot,
    S a hon nevében egyszersmind, amely
    Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
    Az alkotmány rózsája a tiétek,
    Tövíseit a nép közé vetétek;
    Ide a rózsa néhány levelét
    S vegyétek vissza a tövis felét!

    Még kér a nép, most adjatok neki;
    Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
    ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
    Nem hallottátok Dózsa György hirét?
    Izzó vastrónon őt elégetétek,
    De szellemét a tűz nem égeté meg,
    Mert az maga tűz… ugy vigyázzatok:
    Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

    Pest, 1847. március

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  9. Váltsanak már szóvivőt, könyörgöm!!! Ez a pali csak nevetteti magát minden megszólalásakor! Mindig az események után kullognak! Nincs ezeknek sajtófigyelőjük? Szóljanak nekem, naprakészen kiadom a penzumot egy talpraesett embernek, hogy trombitálja össze a sajtót, és nyomassa 1000-el a disznóságokat, mert van bőven!!!
    Csak a vérnyomásom rombolom ezekkel a dilettánsokkal!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  10. Csak azt tudnám ki adott egy mínuszt Ilonának. Amit írt tegnap is tetszett, ma újra elolvastam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  11. Vannak, akik képtelenek elviselni az igazságot…
    Ilona ezerszer megfelelőbb lenne szóvivőnek. Tárgyilagos, felkészült. naprakész. Kulturált előadásmód, érdekfeszítő mondanivaló.
    És ami a legfontosabb: érvei cáfolhatatlanok, mert mindenki által hozzáférhető adatokra alapoz.
    Török Zsolték tanulhatnának tőle.
    Ilona! Gratula!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  12. Jólesnek az elismerő szavak. Köszönöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  13. Ilona tökéletes igaz írás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Wittner újabb primitív aljassága 2011. március 27. vasárnap

Jól jövedelmez Kokónak Orbán barátsága 2011. március 27. vasárnap

Schmitt tagadja az őt ért vádakat 2011. március 26. szombat

Megint tüntet a Demokratikus Charta 2011. március 26. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos