Ronai and Ronai
AMERIKAI

Wittner Máriának elgurult a gyógyszere 2011. március 24. csütörtök 17:16 Forrás: AN

  • Hozzászólások(98)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Wittner Máriának elgurult a gyógyszere

Budapest – Három éve vergődik a Honvéd kórházban, mert képtelen meghalni – mondta Wittner Mária az alkotmány vitájában Horn Gyuláról. A kijelentés szerinte nem durva.

“Horn Gyula hóhér volt” és ” a “mi adónkból” finanszírozzák a kórházi kezelését, “három éve ott vergődik a Honvéd kórházban, mert képtelen meghalni” – ezt mondta tegnap Wittner Mária fideszes képviselő a parlamenti ülésen, miután vita alakult ki Horn Gyula egykori szocialista kormányfő szerepéről közte, és a jobbikos Novák Előd között.

Novák Előd azt mondta: a ‘90-es években Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint most a Fidesz, mert önmaguk kétharmados többségét korlátozva beemelték a négyötödös szabályt az alkotmány előkészítésébe. Wittner Mária ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyanez a többség négy évvel később ki is vette ezt a passzust a szabályok közül.

Horn Gyulát 2007. szeptember 16-án vitték be az Állami Egészségügyi Központba, ahol őrökkel és kamerákkal védett VIP-teremben fekszik, szűk családi körén kívül más látogatókat nem is fogad, állapotáról pedig teljes hírzárlatot rendeltek el a család kérésére.

Wittner Mária a Népszabadság megkeresésére, miszerint egy nagyon beteg emberről van szó, nem érzi-e, úgy, hogy túl durva volt a parlamenti kijelentése, és túllőtt a célon, úgy reagált: nem érzi úgy.

“Minden ember már a Földön elnyeri büntetését a bűneiért. És nem én fogom elvenni Horn Gyula életét, hanem a Jóisten”.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.9/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -14 ( 28 szavazatból)
Wittner Máriának elgurult a gyógyszere, 3.9 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(98)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

98 Reader’s Comments

  1. A Corvin közben (akkor Kisfaludy köz) sajnos már nem sokan élnek, akik még emlékeznek Wittner M.-ra és arra, hogy nem minden úgy volt ahogy ő meséli.
    Bizony a képviselő asszonyról őriztek kellemetlen emlékeket, amiről nem szól a fáma. ( A pincékbe menekülő lakók lakásban hagyott értékeik eltulajdonításról.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  2. Mi nem tesszük meg, mert szerepzavar lenne, de ha valaki másnak is megvan, itt nyugodtan közzéteheti ismereteit arról, hogy Wittner Mária besúgó volt a börtönben, cellatársai kerülték, mint a pestist, és gyűlölték, mert – a cellatársak elmondása szerint – sokan miatta kerültek akasztófára. Ha bárkinek van a birtokában hiteles beszámoló, szívesen közzétesszük. Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (39 szavazatból)
  3. Szégyellje magát ez a múmia!Nem is oly rég,március 15-e kapcsán hallgattam a rádióban egy előadást a nők szerepéről a forradalmakban.Megemlítették ezt is.én úgy vettem ki a történész szavaiból,hogy amolyan markotányosnő -féle volt…finoman szólva

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  4. Ha valaki a Jóisten nevében beszél, az már gyanús. Ha még szadistának is tartja, az gáz.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  5. NINCS MIT MONDANI.HÁNYADÉK…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  6. Azért az borzasztó,hogy ilyen kétes hírű és erkölcsű nő ül a magyar parlamentben,és ítélkezik mások felett.Aszonyság,nem óhajtom másképp szólítani,nézzen a tükörbe.egyébként milyen silány keresztény az ilyen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  7. Vén ringyó,milyen aljasságokat csinálhatott 56-ban.Még interjút se tud adni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (30 szavazatból)
  8. asszonyság,már én is átmegyek köztársaságiba

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  9. nézzétek meg az arcát ennek a kereszténynek,csak a gyűlölet sugárzik róla.Horn nyomába sem léphet.Az én anyám mindig azt mondta,hogy aki különb,nem szólja meg a nálánál kevesebbet érőt.hát milyen igaz,MAMA!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (37 szavazatból)
  10. Nem kell Horn Gyulát szeretni, de a tisztelet minden féleképpen megilleti. Nemcsak, mert megnyitotta a határt a kelet németek előtt, hanem mert egész munkásságában a jót képviselte, és szándékosan sosem tett rosszat.
    Nincs az a nyülölt személy, akire Ő rosszat mondott volna, nemhogy ilyen minősíthetetlen kijelentést. Ez a megjegyzés még a kocsmában is kiverné a biztosítékot, nem hogy a Parlamentben.
    Én szégyellem magamat, hogy magyar vagyok, ha az országgyűlésben ilyen mocskos, undorító férgek a lehetnek képviselők. Az meg a másik felháborító, hogy ez ellen nem tiltakoztak, és nem utasították bocsánatkérésre.
    Bár Horn Gyula valláshoz való viszonyáról nincs információm, de a gyomrom felfordul, amikor bigott kereszténynek mondott egyének viselkednek úgy, mint az a Wittner Mária. Keresztény ember, nem bántja a másik embert, nem akar neki rosszat, nem gyülölködik, és segít mindenkinek. Ja, és önzetlen. De ezek a szemetek az összes lehető bűnt elkövetik nap mint nap, aztán meggyónják (vagy nem) de látványosan forgolódnak a templomban, hogy verhessék a mellüket!
    Horn Gyulának meg nyugalmat, békességet kívánok, és a lehető legjobb ellátást a Honvéd Kórházban, mert megérdemli! Ő igazán sokat tett ezért az országért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (46 szavazatból)
  11. És Wittner Mária életét is a Jóisten fogja elvenni. Aztán, majd ha az ítélőszéke elé áll – amennyiben valóban hisz Istenben – már nem lesz módja és alkalma hazudozni, gyűlölködni, arrogánsan beszélni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  12. Az eszem megall hogy 2011-ben ilyen szavak kovetkezmenyek nelkul elhangozhatnak EUROPABAN egy orszag Parlamentjeben egy kepvoselo szajabol.Ahogy az allatok nem rugnak a legyozott ellenfelbe, ugyanugy kulturember(!) nem rug bele egy gyogyithatatlan betegbe-barmit is gondol rola.Hova jartak ezek a bunkok iskolaba, hol nottek fel , milyen nevelest kaptak?Ilyenek “vitaznak” a leendo Alkotmanyrol?Mi lesz ebbol a szerencsetlen orszagbol????.Akinek esze es lehetosege van tenyleg menekuljon!!!!
    Tudja valaki milyen juttatasokat kapnak a kepviselok az ilyen es hasonlo taploskodasert???Mar barmit lehet???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  13. Nem az a legnagyobb baj, hogy ilyen (moderálva) ülnek a parlamentben az ún. “kormány-oldalon”, nem az a legnagyobb baj, hogy ilyen egyáltalán elhangozhat egy parlamentben, hanem az, hogy ezt az országgyűlés elnöke szó nélkül hagyta. Erről a wittner nevű múmiáról tudtuk, hogy milyen, de aki elnökölt az is kiállított egy bizonyítványt magáról. Apropó, tudja valaki, hogy ki volt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  14. Tisztelettel megkérdezem,ez a gyűlölködő és gyűlöletet krltő,az országot lejárató,mit keres a parlamentben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  15. “Madarat tolláról, a FIDESZ-t Wittner Máriáról !”
    Bár még van egy-két kormányon lévő, vagy a Parlamentben az alkotmányozással
    elfoglalt honatya akire illik a fenti mondás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  16. Remélem ha van pokol, fortyogó katlanban fog égni a végtelenségig ez a gonosz nő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  17. A stílus,wittner,maga az ember…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  18. Még jó, hogy WM “csak” a fityisz képviselője, mert ha egy keresztyén (demokrata) néppárti képviselő mondott volna ilyet, tán még a fentről egy villám csapna le rá…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  19. Az a röhej az egészben, hogy 56-ban “nővérke” volt. Egy újságíró akasztott a nyakába fegyvert, hogy fotóját közreadhassa nyugaton. Na ennyi az összes forradalmisága a lotyónak. Meg az – mint fentebb olvastam – hogy segítse a menekülőket azzal, hogy elemelt ezt azt, persze csak azért, hogy szegényeknek ne kelljen annyi mindent cipelniük! Ne sül le az OVis képviselők pofájáról a bőr, hogy egy tálból cseresznyéznek ezzel a perszónával? Nincs köztük egyetlen olyan sem, akiben megmozdul még némi kis becsület, hogy ezt azért már mégsem? Úgy nézem nincs, ezek a pénzért, hatalomért akár az anyjukat is………….!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  20. Volt egy 1956-os fotó, amit még én is láttam valahol. Sajnos nem emlékszem a részletekre, mert a kép olyan borzalmas volt, hogy próbáltam kiverni a fejemből. Ugye tudjuk, hogy 56-ban vidékről hoztak fel fiatal, 18 év körüli kiskatonákat, akik azt sem tudták hogy mi zajlik körülöttük. A tömeg ezeket a szinte még gyerek katonákat lincselte meg a Köztársaság téren. Ekkor készült egy fotó, ahol egy ,,,felkelőnő” az égő cigarettáját oltja el el az egyik megölt kiskatonán. Mikor Wittner Mária megjelent a közéletben, anyukám azonnal felemlítette ezt a fotót. A mai napig is meg van győződve arról, hogy a képen szereplő hölgyemény az Wittner. Persze nem 100%-ig biztos benne, és ő sem látta már a fotót nagyon régóta. Viszont tudom, hogy átlagon felüli az arc- és névmemóriája. Valamint nem bosszúálló, gyűlölködő tipus, vagyis nem mondana ilyet, ha nem lenne valami alapja. Az ő agyában a mai napig összekapcsolódik ez a 2 dolog; a fotó és Wittner Mária. Van valakinek valami ötlete, hogyan lehetne ennek utánanézni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  21. A stílus, maga az ember!!! Ebben a némberben már semmi emberi nincs!!
    Hol van ilyenkor a kis vezír és a többiek??? Hol van egy olyan fideszes aki elhatárolódik tőle????
    Szégyellje magát minden vele egy frakcióban lévő is!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  22. Ez az ellenforradalmár gyilkos évek óta vergődik a parlamentben és képtelen megdögleni. Kár.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  23. Blond hozzászólásában ezt kérdezte: “Hova jártak ezek a bunkók iskolába, hol nőttek fel , milyen nevelést kaptak?” Nos véletlenül tudom, hogy egy Győrtől 25 km-re lévő falu apácák által fenntartott intézete vette gondozásba egy időre. De nem ők tehetnek róla, hogy mivé lett. A felnőtt Wittner Máriát nem minősítem, ezt frappánsan megtette egykor Pongrátz Gergely – kifejezését inkább nem idézem. Csak egyet kívánok WM-nak : legyen nagyon hosszú, gyűlölködéseivel tele élete. Ugyanis a pokol nem a túlvilágon van, hanem a gyűlölködők lelkében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  24. Ez a nember, meg aki egyetert vele, megerdemelne hogy megfelelo idoben ot is elkapja a leglassubb lefolyasu Alzheimer vagy demencia.Erdemeire valo tekintettel hosszu evekig tarto otthonapolassal……..hogy a csaladja is elvezze-ha van egyaltalan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  25. Krisztus Urunk szerint: “A szem a lélek tükre”. Nos , – ennek az asszonynak nemcsak a szeme, hanem az egész arca és egész egyénisége izzik a gyűlölettől. Intelligenciaszintje pedig mélyen a negatív tartományba tartozik. A kereszténység megcsúfolása, hogy szájára meri venni az Isten nevét. Pártjának szégyene, hogy nem utasították vissza sátánista megszólalását!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  26. Orbán András Lajos

    Tudomásom szerint köztörvényes volt, és mint besúgót betették ide, oda úgyhogy igaz lehet némelyek büntetése ő végett lett súlyosabb………Horn Gyulát nem kell szeretni mindenkinek, de legalább EMBER volt, és ‘90 után megpróbált demokrata is lenni, nem mindig sikerült neki, de nem tudjuk a körülményeket……….Minden esetre amit a ,,ZÁSZLÓANYA,, megenged magának az felháborító, a fityiszben nincs egy normális ember aki szóljon neki, akár tömören akár virágnyelven, azért EZ MÁR GYALÁZAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  27. Egyébként az intelligens, megfontolt hozzászólások a mai gyenge baloldalt idézik nekem: amikor az ellenfél husánggal támad, akkor eltervezik, hogy sakkban majd jól móresre tanítják őket.

    Pedig: ha megdobnak kővel, verd agyon csákánnyal!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  28. Én még ennyi gyűlöletet egy emberben,mint amennyi Wittner Máriában van,nem láttam.Csak az élteti,az egész személye maga a gyűlölet……
    Hasonlókat kívánok neki,mint ő Horn Gyulának,csak kétszer annyit és addig…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  29. A hívatásos halálraítélt a legbosszúállóbb és legaljasabb mindegyik küzül. Köteles Laca a nyomába sem érhet. Ezt a nőt nem tudom sajnálni. Minden büntetést megérdemelne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  30. Ha ez a keresztényi magatartas, akkor örülök, hogy nem vagyok vallásos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  31. Megnéztem a teljes bejátszást.Elhűltem,hogy a parlament falai között elhangzott szavaira semmi ellenreakció nem volt a fid.részéről.(!!)
    Ez már tűrhetetlen amit a mai vezetés megenged magának egy más gondolkozású pártról,azok tagjairól,volt miniszter elnökeiről.Mit várhatunk akkor ettől a garnitúrától?Egy ilyen műveletlen,emberi értékeiből kivetkőzött ember hogyan kerülhetett a parlamentbe? Azt megértem ha valaki nem szereti a másik oldalt,de ez a gondolat akkor is megalázó ha az utcán hangzik el..Ez a mondat a parlamentünkben hangzott el és ez minősit! Sajnos mindenki előbb-utóbb valami ok miatt befejezi földi életét..Az emberi kúltúrát még a halál előtti állapotot is az együttérzés,a részvét szelleme kell hogy áthassa. Mire is számíthatnak ez után akik más eszmerendszerben hisznek,gondolkoznak, élnek.Mit szól a mondataihoz a tisztelt KDNP? Várom.
    Szívesen meghallgatnám..
    Hajrá Magyar Köztársaság!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  32. 1. Wittner Mária pedig képtelen elpusztulni, mert az ilyen bűzös miazma még megdögleni sem tud;
    2. Vegye már észre a Padisah és Vidéke LTD, hogy Horn Gyula (1) valóban az IMO-n végzett, amely intézmény akkoriban a szoc tábor világszerte elismert – és rettegett – diplomatáit bocsájtotta ki; (2) ha diplomata akart lenni, más választása nem volt; (3) a képzés nemcsak arról szólt, hogy nem köpünk a plafonra az amerikai nagykövettel való tárgyalás közben, és a halkéssel nem a pörköltet szeleteljük (pl. egészen jól tud helyesen írni); (4) a vasfüggöny leomlása, a német újraegyesítés, a Szovjetunió felbomlása nem Orbán Viktor fingásának az eredménye volt; (5) valóban pufajkás volt és valóban tüzelt, DE A FÖLDRE és nem célzottan, emberre; (6) minden kényszer nélkül, a teljhatalom birtokában mindezt egy percig sem cáfolta, ellentétben valami “állam” “fővel”, aki gyanús múltját és büntetett előéletét a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére sem hajlandó vállalni (kormányzati segítséggel)!
    A “hölgyről”, az őt jól fizető állásba segítőkről, az ezt eltűrőkről és megtapsolókról, a magyar demokrácia és parlamentarizmus, egyáltalán: Magyarország pofám köpőiről alkotott véleményemet pediglen hadd ne osszam meg senkivel: részint több oldalt tenne ki, mint az egy magára valamit adó káromkodáshoz illik, részint félek, hogy nem bírná az internet, a gondolatrendőrségről már nem is beszélve…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  33. Witner Mária!
    Akkor is Isten ítélő széke elé fogsz állni, ha nem hiszel benne!
    És még ti valljátok magatokat a Keresztény értékek hordozóinak!
    A keresztény ember egyik legfontosabb ismertetője az irgalmasság. A szeresd felebarátodat …idézetet már ne is említsem mert gőzöd sincs róla mit jelent, de még azt sem hogy kit értünk a felebaráton?!
    Én nekem nincs jogom hogy átkozzalak mert ezt én nem tehetem, de nem is áll szándékomban! Egyet tudj a tetteidnek eljönnek a következményei, és csuhások sokadalma sem adhat feloldozást, tetteid következményét viselned kell!
    Csak egy hasonlat két emberi természet között! ítéld meg magad, és ítélje meg aki olvassa:
    Te az 56-ós múltad és az elmúlt évek alatti viselkedésedért lettél a legszélsőbb jobb és a Fidesz kegyeltje,
    Ugyancsak 56.-os múltja volt Göncz Árpád, eddigi legkiválóbb Köztársasági Elnökünknek, hatalmas szívével és szeretetével, nem sekély műveltségével az egész nemzetet képviselte, és fáradozott az összefogáson még akkor is ha minden jósága ellenére voltak galád támadói, Ő soha vissza nem támadott és nem kívánt elégtételt , bosszút!
    Wittner Mária! és aki csak akar vonja meg a Mérleget!

    Végezetül itt újra megkövetem Göncz Árpád Elnök Urat, hogy Nevét egy lapon jelenítettem meg ezzel az Istentelen szívű nőével!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  34. Bár ma már talán kevesen tartják 56-ot ellenforradalomnak, de az ilyen wittnermáriák a maguk eszelős gyűlölködésükkel, a bölcsességre való képtelenségükkel csak azokat erősítik, akik így gondolják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  35. Az még megjegyezném hogy Orbánnak éghet a pofája, de az Ö ideje is eljön, mégpedig hamarabb mint Gondolná!
    Amikor Ő még élte nyolc éves száműzetését, ellenzékbe, minden nyilvános fórumon miniszter elnökként szólíttatta és tiszteltette magát, neki kellet volna felállni és a a kellő tiszteletre inteni ezt a vén sarlatánt!
    De mit is várok én ettől a minden keresztény értéket hordozó embertől?!
    Én még az “istentelen”(hitetlen) Gyurcsány szájából is hallottam, hogy miniszterelnökként, a legfőbb riválisát Viktort hazafinak nevezte, miközben Orbán simán le hazaárulózta az akkori törvényes miniszter elnököt!
    Ennyit a tisztelt hatalmon lévők lelkületéről és inteligenciájukról !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  36. Horn Gyuláról még annyit!

    A rendszerváltás utáni idők legnagyobb és az egész világ előtt elismer miniszter elnöke volt!
    Munkásságához nem férhet kétség!
    Az acsarkodó kutyák csak azért vonyítanak rá mert soha nem nőhetnek fel hozzá!
    Csak mély főhajtással tudok arra az emberre gondolni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  37. Ezt a némbert nőnek nevezni a női nem szégyene! minden hiányzik belőle, ami egy nőt nővé tesz: tolerancia, empátia, szeretet, gondoskodás, megbocsájtás, stb.

    Mindannyian tudjuk, hogy Isten nem ver bottal, de remélem, hogy ezt némbert egy kétméteres husánggal veri élete végéig!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  38. Ez valami borzalom!!!!
    Nem lehet értelmesen lereagálni ezt a hányadékot. Félelmetes! De miért is nem hallottunk egy pici elhatárolódást sem a Kedves Vezetőtől?
    Hol van most SzíjjjjjjjjjÁrtó Péter? Hol van Kósa(huszár) Lajos?
    Mi a szar van it??????
    Üdv. Gábor

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  39. Amit Wittner 1999-től tesz az valóban minden kritikán aluli. De korábban egyáltalán nem ilyen volt. A forradalomban dicső szerepet játszott, azt nem illő besározni. A rendszerváltás után is viszonylag mértéktartóan nyilatkozott (sokkal mértéktartóbban, mint pl. Pongrátz Gergely), és nemes célokért küzdött. Mindez 1998 végéig tartott, amikor valószínűleg egyszerűen megvették. Mindezt 2003-ban megírtam részletesen a Beszélőben, akit érdekel: http://www.eorsilaszlo.hu válogatott cikkek/könyvkritikák/14. A Wittner-jelenség

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  40. Eszembe jutott egy riportfilm, amit a Hír Tv-n készítettek vele. Ott ez a senkiházi nő elmesélte, hogy a több emeletes háztetőre mentek és onnan lőttek. A riporter kérdése: – És kiket lőttek? W.M.- Aki lent mozgott! – megdöbbentem!!!
    Napokig feldúlt voltam,mert egy társasággal pont ebben az időben vitáztunk ennek a nőnek(?) a szerepéről. Volt aki azt állította, hogy köztörvényesként volt összezárva különböző emberekkel, akiket besúgott. És itt látom, hogy Admin visszaigazolja az akkor hallottakat! Szörnyű!!!!

    Nem hiába nem jelenhetett meg a Göncz Árpád közelében,és Pongrácz Gergely is nagyon elítélően nyilatkozott róla.Ahogyan beszélt Horn Gyuláról az őt minősíti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  41. Nagyon nagyon egyszeru-eszjarasu, muveletlen, itellektualisan nulla.
    Kb. olyan mint a kozeg, amely ot beemelte a politikaba.

    Meg se kell hallani, eszre sem kell venni, sulytalan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  42. A Jóisten nem tesz ilyent, de lehet, hogy most kivételezni fog ezzel az örülttel.
    Ez a perszóna veszélyesebb, mint s fukushimai atomerőmű radioaktív sugárzása.
    Ez a megsavanyodott féreg nyúlvány olyan sötét, mint a reverenda!
    Ezek a nagy népnemzeti keresztény magyarok!!! Éppen olyan, mint az álszent csuhás bagázs!!! Bort isznak és vizet prédikálnak, akik megosztották Magyarország népét!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  43. Blond!
    Említed, hogy aki csak tud meneküljön ebből az országból.A férjem ma este ugyanezt mondta, amikor kiderült számára, hogy Orbán hónapok óta olyan bélyegzőt használ, amire csak az van írva, hogy : Magyarország miniszterelnöke!
    Azt mondja, hogy idő kérdése, és még a FT-ot is be fogják dönteni, hogy többet kaszálhassanak a zavarosban!

    Én viszont úgy gondolom, hogy nem mehetünk el, mert ez a hazánk!A haza nem tehet arról, hogy ilyen gazemberek bitorolják a hatalmat, és nekünk kell mindent megtennünk azért, hogy ez ne így legyen!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  44. Hát ezt a nöt cenzúrázni kellene…
    Egy jól bezsirozott teflon palacsintasütövel….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  45. Eörsi László
    Úgy gondolom, hogy addig a szép arcát mutatta W:M:-és aztán lehullott az álarc! Csupán szerepjáték volt részéről, de van annyira unintelligens az a nő, hogy kiessen a szerepéből,és lám, ez az igazi énje.

    Egyébként én úgy gondolom, hogy ez a mérhetetlen gyűlölet ami van az emberekben, az a saját be nem vallott kisstílűségüknek a kivetítődése,és az irigység, hogy ők nem tudnak olyanok lenni, mint az általuk gyűlölt személy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  46. Miért is határolódott volna el ettől a fúriától a vezír és a sleppje, amikor azért tartják, hogy kimondja, amit ezek gyávák kimondani, de gondolnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  47. Kedves Eörsi László, aki arra képes, amit ez a minősíthetetlen lény az elmúlt években megtett, az nem lehetett ember soha.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  48. 2011, márc. 24
    5:00 du. Kérem szíves elnézéseteket az előző bejegyzésért.
    A Wittner Mária által ma, a Magyar Köztársaság Parlamentjében Horn Gyulával kapcsolatban előadott “hányadék”, ezt a “viszont-hányadékot” hozta ki belőlem.
    Remegek a fájdalomtól!!!!!
    Üdv. Gábor
    Gábor
    2011, márc. 24
    4:56 du. Mit mondjak?
    Ez egy nagy szar!
    (Reggel megbánhatom, de most ezt gondolom)
    Amit ez a magát forradalminak kikiáltó,- valszeg akkor enyhén könnyüvérünek mondható – némber megengedhet magának a Magyar Köztársaság Parlementjében, az minden képzeletet felülmúl.
    Horn Gyulát lehet nem szeretni, lehet úúúútálni, lehet lepufajkásozni – mindent lehet,
    DE!!!!!!!!!
    Egy félhalott, kómában lévő, magát már megvédeni nem képes embert így meggyalázni, mint azt W.M. tette ——— BORZALOM!!!!! (hányhatnékom van!).
    A Kedves Vezető mit szól ehhez????
    Miért nem szólt azonnal????
    Hol van mostanában SzíjjjjjjjjjjjÁrtó Péter?
    Mi a szar van it????
    Borzalom!
    Üdv. Gábor

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  49. Helyreigazítás!
    Reggel nem bánom meg.
    Üdv. Gábor

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  50. Egy igaz világban, ezt a selejtet nyilvánosan darabokratépetnénk, és közben egy jót bográcsolnánk.
    És valószínüleg, a legtöbben a paprikáskrumpli miatt jönnének.
    pondró…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos