Budapest – Utcára vonul a Magyar Demokratikus Charta, hogy így tiltakozzon a készülő alaptörvény ellen. A megmozdulásra, amelyet az alkotmány zárószavazását megelőző április 16-án, szombaton délután három órakor tartanak, politikusokat és civileket is várnak a szervezők.
A mozgalom szerint az Orbán-kormány nem éri be a sajtószabadság garanciáit felszámoló médiatörvénnyel, hanem az új kormánypárti alaptörvénnyel a magyar jogállam szisztematikus szétverésére, a köztársaság felszámolására tör.
Lapértesülések szerint a tüntetésig a charta honlapján, illetve a facebookon a szervezők megírják, hogyan vélekednek a készülő alkotmányról.
Majd beírják az alkotmányba,hogy csak a Fidesz mellett szabad tüntetni…
Magyarország miniszterelnöke pecsét,mi már használatban van. Szerintem már az új alkotmányt is aláírta Smidt Pál. Igaz nem vette észre,hogy ha a pecsét igazi akkor már ő se a Magyarország Köztársasági Elnöke.A sors fura fintora, hogy az az ember aki miatt Nagy Imre és társai forognak a sírjukban és az ott elmondott beszéde miatt bíztak benne pont ő és kormánya akarja eltörölni az új alkotmánnyal a Magyar Köztársaságot.
Kivánom, hogy ez a demonstráció legyen a demokratikus erők, hatalmas kiáltása (üvöltése). Ne legyen csupán egy tavaszünnep, ami finomkodó nyájasságok elegye. Legyen ez az eltörölt alkotmány és eltüntetett köztársaság búcsúztatása! A skandálható j e l sz a v a k a t – már előre – adják ki, terjesszék és terjesszük mi is! És ne felejtsük, a legnagyobb erőt a megjelent t ö m e g l á t h a t ó(!) m é r e t e adja. Hívjunk, vigyünk magunkkal sokakat, propagáljuk e-mailben, sms-ben, hagyományos levélben és főleg élő szóban! És még egy: NE FÉLJETEK !!!!!!!!!!!!!!
Nem félünk ott a helyünk ha kell ordítani fogunk.ELÉG volt!!!
Így van, Hangot kell adni. Skandálni kell.
TAKARODJ, ELÉG VOLT stb
Minden Hazáját szerető józan embernek ott a helye, mutassuk meg
a hatalomnak, mi is az az összefogás, és végre mossuk le magunkról ezt a gyalázatost!
Könyörgöm, legalább az egyik jelszó ez legyen: Viktor takarodj!
Nagy szemethalmaz gyult ossze – sajnos – surgosen kell egy nagytakaritas!!!!!!!
Szemettelepre veluk, a Parlamentben pedig szinten kell egy feregirtas, fertotlenites. Surgosen!!!!!!!
Természetesen ott leszünk! És hangosak leszünk, ígérhetem.
Megyek, ha lesz minek! Ha viktor eltakarodik, ki legyen helyette? Ha a fidesz-kdnp eltakarodik mi legyen helyette? Csak azért tudtak ilyen messzire elmenni, mert még mindig nincs alternatíva!
Te kit választanál?