Ronai and Ronai
AMERIKAI

Budaival vizsgáltatnák Rákay Philip szerződéseit 2011. március 10. csütörtök 19:42 Forrás: AN, Klubrádió

  • Hozzászólások(9)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Budaival vizsgáltatnák Rákay Philip szerződéseit
Budapest – Az elszámolási kormánybiztoshoz fordul Helmeczy László ügyvéd, Rákay Philip cégeinek kommunikációs tanácsadói szerződéseinek felülvizsgálatát kérve. Az ügyben korábban már történt feljelentés, ám a rendőrség akkor gyorsan lezárta a nyomozást.

Helmeczy László a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta: Rákay Philip cége három éven keresztül több mint ötvenmillió forintért végzett kommunikációs tevékenységet a Fejér megyei önkormányzatnak, ráadásul miközben ment az egész éves átalánydíjas szerződés, a sárbogárdi középiskola felújításának kommunikációjára kötöttek egy 2,5 millió forint plusz áfás szerződést.

Az ügyvéd – aki a Fejér Megyei Ügyészséghez fordult, ám beadványait elutasították – elmondta azt is, hogy a Fejér Megyei Főügyészség határozatából kiderül, hogy egészségügyi szolgáltatókkal összefüggő kommunikációjáért a két cég 75 milliót vett fel áfával. Hozzátette: az M1 és M2 intendánsának cégei a salgótarjáni önkormányzatnak is adtak tanácsokat.

Rákay Philip mai sajtótájékoztatóján közölte: “2010 elején tettek feljelentést, majd a rendőrség hosszasan vizsgálódott, de mivel a szerződéseink körül minden törvényesen zajlott, le is zárták az ügyet. Ám most Helmeczy László, magánbosszújától vezérelve, nem hajlandó ebbe belenyugodni, és purparlét próbál kavarni egy olyan ügy köré, ami szerintem nem ügy, ráadásul úgy látszik, Helmeczy nem hallott még arról, hogy minden uniós fejlesztésnek van egy kizárólag kommunikációra elköltendő kerete. Ha elfogadjuk az ő érvelését, akkor a fél magyar reklám-, pr- és marketingszakma a bíróságon végezné.

Helmeczy László és Rákay Philip konfliktusa 2008-ig nyúlik vissza, amikor a Hír TV egyik műsorában azt közölték, hogy kábítószert akartak elrejteni két riporterük autójába. Állításuk szerint az akcióról Helmeczy László ügyvéd beszélgetett egy büntetett előéletű férfival, akit Veres János pénzügyminiszter kampányfőnöke, Tóth Viktor ajánlott az ügyvéd figyelmébe.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(9)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

9 Reader’s Comments

  1. Orbán András Lajos

    ,,Holló a hollónak szemét nem vájja ki,,!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  2. Tényleg,kérem szépen ki az a Rákay Philip,valami művészember? Eddig azt hittem,hogy valamilyen korán kelő fideszes aktíva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. Orbánvalagnyaló…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Nézzétek,és sírjatok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Selmeczx László igen naív ember, ha úgy gondolja, hogy a kormányzópárthoz kötődő emberek ügyeit bármely hivatalos szervezet valaha is vizsgálni fogja. Úgy látszik, az ügyvéd úr 1998-óta nem látja a magyar igazságszolgáltatás nyilvánvaló pártosságát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. Mi a fészkes fenét kell kommunikálni sárbogárdi középiskola felújításán? Főként pedig 2,5M-ért? Lehet, hogy már megint le vagyok maradva pár brosúrával, de szerintem oda szobafestő, mázoló, burkoló, kőműves stb. iparos ember kell, nem pedig egy ilyen havasi szépfiú! Hacsak nem az öregecske igazgatónőt kell a csinosságát, bőre simaságát dicsérve kielégíteni… ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. Remélhetőleg még megéljük azt is,amikor ezt az aljas budait fogják rabláncon elvezetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. Az ügyvéd úr elszántsága szerintem tiszteletre méltó, de, attól tartok, úgy jár majd, mint a kezdő háziasszony, aki a hentestől kérdezi meg: büdös-e a hús, amit árul? Precedensnek mindenesetre jó lesz, de ebben a “demokratikus(?) jogállamban(?!)” ki törődik vele?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. Politikai arcképek

    Az új Magyarország vezéregyéniségei

    Pethő Sándor, 1911.

    (részlet)

    “A magyar közéletre, amely az utolsó időkig bőségesen ontotta a változatos tehetségeket, valami kiegyenlítő szürkeség fátyola borult. A parlamenti vitatkozás a politikai színvonal mérsékelt magaslatai és unalmas lejtései közt himbálódzik. A kiábrándulás, elfásultság, ideáltalanság, a nagy koncepciókra való képtelenség jellemzik ezt a nemzedéket és parlamentjét, hol csak a leleplezéseknek, a felekezeti villongásoknak és a durva élceknek van hatása. Csaknem egészen kidőltek közülünk azok a férfiak, akik szint, elevenséget és tartalmat adtak a közéleti dolgoknak s akiknek helyébe éretlen, sivár és törtető utódok léptek.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Elveszik az egyetemistáktól az ingyen Windows-t 2011. június 30. csütörtök

Rákay először az Aranyágat nyírta ki 2011. május 3. kedd | AN

40 millió közpénz Rákay Philip cégének 2011. március 10. csütörtök

Zugló, a Fidesz házipénztára 2011. február 23. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos