London – A szaúd-arábiai udvar életmódja a WikiLeaks birtokába került amerikai diplomáciai sürgönyök szerint elképesztő mennyiségű pénzt emésztett fel az elmúlt másfél évtizedben, aláásva még az olajgazdag ország társadalmi kohézióját is.
A táviratok szerint a királyi család nem csak döbbenetes jövedelmet húz, de a legkülönfélébb „költségvetésen kívüli” módszerekkel vasal ki további irdatlan összegeket. A külföldi állásokért vissza kell osztani a fizetésből, és az is megesik, hogy az udvar kölcsönt vesz fel valamelyik banktól, majd azt egyszerűen elfelejti megadni.
A rijádi amerikai nagykövetség jelentései 1996-ig visszamenőleg részletezik a monarchia viselt dolgait, megemlékezve a hihetetlen korrupcióról. Egy távirat 1996 novemberében különösen eleven képet fest a több ezer herceg és hercegnő mesés gazdagságáról, valamint a pénzügyminisztérium királyi fizetésekkel foglalkozó osztálya által megállapított állandó járandóságokról. A királyi család legalantasabb tagja havi 800 dollárra volt jogosult mindennemű munka nélkül, pusztán a rangja alapján; ennél azonban lényegesen nagyobb összeget, havi 200-270 ezer dollárt folyósítottak a királyság megalapítója, Abdulaziz Ibn Szaúd még élő fiai számára. Az unokáknak havi 27, a dédunokáknak 13, az ükunokáknak 8 ezer dollár járt akkoriban, megszületésük pillanatától fogva halálukig. Ezek azonban csak a királyi alapbérek, amelyeken felül busás célprémiumokat utalnak ki, ha valaki házasodik vagy palotát épít. Erre az osztogatásra akkoriban 40 milliárd dollárt különítettek el.
A pénzügyminisztérium említett különleges osztálya a rijádi banknegyedben kapott épületet. Egy amerikai diplomata megfordult ott, és leírta, hogy az osztály nyüzsög a szolgáktól, akiket gazdáik készpénzért szalajtanak oda. Az osztály akkori vezetője, Abdulazíz al-Subajli elárulta: ezekben az ínséges időkben munkája részét képezi az is, hogy a „rossz zsarut” játssza, így durván leteremtett egy félvak öregembert, amiért a szemének megoperálására, amit egy herceg ígért meg neki, és amit a királyi Díván is megerősített, külföldön kerít sort, és nem a királyság valamelyik luxusszállodával vetekedő kórházában, ahol ingyen is elvégezték volna azt. Subajli végül is jóváhagyta a külföldi operáció költségeit, és megjegyezte az amerikai diplomatának, hogy ő maga is járt két alkalommal orvosi kezelésen az Egyesült Államokban, egyszer krónikus gyomorfekélye, egyszer rendetlenkedő csuklója miatt.
Bármennyit keressenek is a királyi család tagjai, az nem elegendő; a legrangosabb hercegek által pluszban elsikkasztott összeg évi tízmilliárd dollárra rúg. Erre valók a legnagyobb projektek, amelyek olyan titkosak, hogy még a pénzügyminisztérium sem tudhat róluk. Az egyik a Két Szent Mecset Projekt, a másik a védelmi minisztérium stratégiai készletező projektje. Ezek a beruházások a Nemzeti Kereskedelmi Bankon keresztül szipolyozzák az államkasszát. Egy szaúdi herceg, aki másfél évtizede washingtoni nagykövet volt, arra panaszkodott, hogy napi egymillió hordónyi nyersolaj jövedelmét öt-hat, a tűzhöz közel lévő herceg költheti el, míg a többieknek alig marad valami.
Az uralkodócsalád tagjai megtehetik, hogy pénzt vesznek fel valamelyik banktól, utána pedig egyszerűen nem adják meg a kölcsönt. E gyakorlat miatt egy idő után az ország tizenkét kereskedelmi bankja csak rendkívüli körültekintéssel kölcsönzött hercegeknek. Egy bankigazgató azt mondta az amerikai diplomatáknak, hogy a hercegek négy csoportra oszthatók: a csúcspozícióban lévők, épp mert nagyon gazdagok, soha nem igényelnek kölcsönt; a második csoportban lévő, szintén magas rangúak rendszeresen folyamodnak érte – náluk már csak úgynevezett lombardhitel jöhet szóba, vagyis a kölcsön ellenértékének valamilyen befektetés vagy letét formájában, akár más banknál is, léteznie kell. A harmadik csoportban több ezer hitelképtelen herceg van; a negyedik csoportba tartoznak azok, akik nincsenek hercegi rangban, ők az udvar körül lebzselő minden rendű és rangú léhűtők, tányérnyalók.
Népszerű pénzszerzési lehetőség az is, hogy a kapzsi hercegek közrendűek földbirtokát sajátítják ki, általában azért, mert az illető területen valamilyen nagyszabású állami építkezésre lehet számítani. A kilencvenes évek közepére gyakorlatilag leállt a közrendűeknek állami földet juttató program – egyre hatalmasabb lett ellenben a királyi földbirtokok nagysága.
Az egyik távirat egy bankárról tesz említést, aki azt állította, „írott utasításokkal” rendelkezik az egyik hatalmas hercegtől, amelyben a mekkai hatóságoknak megparancsolja, hogy a Wakf, az iszlám hitbizomány nevében bocsásson a rendelkezésére egy kis földdarabkát, amely évszázadok óta egyazon család tulajdonában volt. A bankár szerint kivált a levél arcátlansága vérforraló. Egy másik herceg állami földeket foglalt el úgy, hogy egész egyszerűen – körülkerítette, amit magának kinézett.
Nem csak földeket konfiskálnak el, de üzletet, vállalkozást is. Egy prominens, gazdag szaúdi üzletember szerint a szaúdiak azért tartanak maguknál nagy mennyiségű készpénzt, mert ezzel csökken annak lehetősége, hogy a királyi család valamelyik tagja egyszerűen kifossza. A sarc alól a külföldi vendégmunkások sem voltak mentesek: a munkavállalási és tartózkodási engedélyért cserébe az udvarnak kellett havi 30 és 150 dollár közti „díjat” fizetniük. Bevett dolog volt, hogy egy herceg száz vagy több vendégmunkást is „szponzorált”, ami havonta újabb dollárezreket hozott a konyhára.
Az amerikai diplomaták szerint az ország fékevesztett megkopasztása a kilencvenes évek második felére aláásta az uralkodócsalád legitimitását, amely változatlanul úgy véli, az ország pénzével, mint a sajátjával, tetszése szerint rendelkezhet. Az ezredforduló közeledtével voltak ugyan erőtlen reformpróbálkozások, 2005-től pedig, a jelenlegi király trónra lépésével, egész komoly reformokkal kísérleteztek, a változások azonban csigalassúak.
Így is voltak, akik húsba vágónak, sőt, jogaik csorbításának tekintették azokat. 2007-ben reformellenes szárny alakult az udvarban, de Abdullah állítólag azt mondta fivéreinek, ő már elmúlt nyolcvan éves, és nem akar úgy szembenézni Istennel, hogy vállait a korrupció terhe nyomja. Takarékossági intézkedés gyanánt több ezer herceg és hercegnő ingyen használt mobiltelefonját kapcsoltatta ki. Többé senki sem nyaralgathatott akár egy évet ingyen Dzsiddában, és bizonyos fokig korlátozták a királyi családtagok azon jogát is, hogy bérmentve bármikor, bármelyik repülőjáratra felülhessenek. Ez utóbbiból botrány lett: Naíf herceg, a belügyminiszter neje tizenkét tagú kísérettel kívánta ingyen igénybe venni az egyik légijáratot, és mérhetetlenül felháborodott azon, hogy csak két embert vihetett magával grátisz, a többi jegyért fizetni kellett.
Másokat is feldühítettek az intézkedések. Miszhál bin Mádzsíd bin Abdulaziz herceg tüntetően autón járt ezek után Dzsidda és Rijád között, hogy kimutassa, mennyire megbántotta őt a garasoskodás.
Abdullah a munkavállalói vízumok virágzó üzletét is megszüntette, ami főleg az alacsonyabb rangú hercegek számára jelentett komoly érvágást. A múlté lett az állami földek „privatizálásának” gyakorlata is. Naíf hercegen kívül különösen Szalman rijádi kormányzó orrolt meg, aki azt fontolgatta, hogy egészen a felségsértés határáig merészkedve nyíltan konfrontálódik az uralkodóval az intézkedések miatt. Ezt azonban végül mégsem merte megtenni. Talán neki volt igaza, mert a védelmi miniszteri tárca mellett most már koronahercegnek is tekintheti magát, s e minőségében a család egysége és stabilitása a legfontosabb számára.
