Ronai and Ronai
AMERIKAI

Schmitt egyeztet az alkotmányozásról 2011. február 11. péntek 3:46 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

Budapest – Egyeztetésre hívta a parlamenti pártok politikusait péntekre Schmitt Pál köztársasági elnök. A törvénykezés motorja, akinek alkotmánykoncepciója egyszer már nyilvánosságra került, de a helyesírási hibák miatt visszavonták,  az egyeztetésen az alkotmányozás folyamatáról szeretné megismerni a képviselőcsoportok véleményét, amely egyébként a sajtóból már jól ismert.

A KDNP-t Harrach Péter képviseli, ahogyan lesz fideszes résztvevője is az egyeztetésnek, az azonban a frakciószövetség háromnapos siófoki ülése miatt nem biztos, hogy Lázár János frakcióvezető. Az MSZP részéről várhatóan Mesterházy Attila lesz jelen, a Jobbikot Balczó Zoltán frakcióvezető-helyettes, az LMP-t pedig Schiffer András képviseli majd.

A Fidesz-KDNP csütörtökön szövegező bizottságot hozott létre Szájer József vezetésével az új alkotmány tervezetének megalkotására. A kormánypárti frakciószövetség március közepéig tervezi benyújtani alkotmány szövegének tervezetét az Országgyűlésnek.

Szájer az alkotmányozás menetrendjéről szólva elmondta: az nincs kőbe vésve. A tervek szerint először az alkotmány alapvető kérdéseiről indulna vita a parlament alkotmány-előkészítő bizottságának koncepciója alapján, majd március közepére kellene beterjeszteni az alkotmánytervezeteket, amelyeket március második felében kezdene tárgyalni az Országgyűlés, és várhatóan április második felében fogadnák el az új alaptörvényt.

A fideszes politikus beszámolt arról is, eltérnének a házszabálytól annak érdekében, hogy a parlamenti pártok alkotmánytervezetét egymással párhuzamosan lehessen tárgyalni. Hangsúlyozta, szeretnék, ha minél több parlamenti frakció előállna a saját alkotmánytervezetével. Az egyes javaslatokat szavai szerint az Országgyűlés fogja összefésülni.

Az összefésülésnek némi akadálya lehet, ha az MSZP és az LMP nem vesz részt az alkotmányozásban. Az MSZP már elkészítette a maga alkotmánykoncepcióját. Hogy a szocialisták benyújtják-e azt a parlamentek, arról a frakció vasárnapi ülésén születhet döntés. Arról azonban már korábban határoztak a szocialisták, hogy az új alkotmány parlamenti vitájában nem vesznek részt. Ebben az esetben mi értelme van a koncepciót benyújtani. Egy ilyen lépés majdnem ugyanolyan legitimációt jelentene, mint a vitában való részvétel.

Az LMP még nem döntött arról, hogy távol marad-e alkotmányozás parlamenti vitájától, amelyben így az ellenzéki pártok közül eddig csak a Jobbik jelezte biztos részvételét.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

13 Reader’s Comments

  1. Orbán újabb feladatot adott S.P. -nek .Vajon milyen, az az egyeztetés, mikor az egyik fél, azt sem tudja, miről is beszélnek !
    A kép, stílusosabb lett volna, egy szamárral !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  2. Terelés itt is. Azt azért mégsem mondhatják, hogy odaültettünk egy embert, akinek halvány lila gőze nincs a tennivalóiról, de az megóvja majd az alkotmányt tőlünk.
    Lássátok feleim… Lehet ezt így is..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  3. Fater 59, vak vagy barátom??? Ott a szamár a képen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  4. Nem fogok többet Amerikai Népszavát olvasni, ha ilyen képekkel bombáztok engem reggeli után! Tudjátok drága ahhoz az élelmiszer, hogy 5 perc után kiadjam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. Kedves Hanna !
    Bocs ,de a motorra koncentráltam .!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. Hopp ! A kép léket kapott ,elsüllyedt !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. Wow!!!! Ezekután inkább orbánt fenyegetem, ha ekkor erőm van :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. Örömhír!!!
    Van még halovány remény a Fidesz által hozott rapidtörvények visszavonására.
    Mint tudjuk,a ,”motoros golyóstoll” azaz a köztársasági álnok köztudottan sokat hiányzott az általános iskolai nyelvtanórákról,így a helyesírással hadilábon áll.
    Ebből a tényből kiindulva,javasolnám,hogy nézzük meg az aláírásait, s amennyiben azokban is vannak elírások,hibák,úgy véleményem szerint érvényteleníthetőek lehetnének azok. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. Mivel a ”motoros golyóstoll” (marha jó elnevezés = gratula a kitalálónak!) az az ember(?) , akit a legkevésbé sem érdekel a többiek véleménye, mivel csakis a VEZÉR jeszavára indul be, nem látom semmi értelmét, hogy részt vegyünk ezen a színjátékon! Ha részt veszünk rajta, csak azt erősítjük meg, hogy bábok vagyunk, az OVis rángat minket (is). Nagyon mereven el kell határolódni az egész alkotmányozástól! Hiteltelen az a hozzáállás, hogy néha nem veszek részt, néha részt veszek! Mert ez is részvételt jelent! (mert-tel nem kezdünk mondatot, mondta a nyelvtantanárom, de azért is így hagyom, mert illik a motoros golyóstoll helyesírástudásához, nem?).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  10. Schmitt honnan tudja, hogy mi az alkotmány?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  11. -Szeretnék valamit helyesen leírni:S mit Pál ?A nemzet tollától már a kérdés sem igaz.Majd a felcsúti megmondja hol és mikor kell aláírni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. nebáncsátokmár! joneki az indulata,csaknem aggysebész.vivódikis magába
    vár adirektivárahogy megygyünk–e az olimpijára
    /megfejtők között sarló-kalapácsos feszületet sorsolok ki/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Majd beszámol Viktornak, kinek milyen óhajai vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Az MSZP is összefekszik-e a Fidesszel? 2011. február 13. vasárnap

Hétfőn Orbán-beszéd az alkotmányozásról 2011. február 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos