Ronai and Ronai
AMERIKAI

Botrányos az Európai Bizottság levele 2011. január 22. szombat 9:21 | AN

  • Hozzászólások(33)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Botrányos az Európai Bizottság levele

Budapest – Ha Navracsics Tibor valósághűen mutatta be az Európai Bizottság levelét, amelyben összefoglalta a médiatörvénnyel kapcsolatos kifogásait, akkor az botrányos. Ha csak annyi probléma lenne a médiatörvénnyel, akkor nem lett volna ekkora felháborodás az egész világon. Ha valóban ennyi bajt észleltek, akkor azt az Orbán kormány megdicsőülve kijavítja holnap. És marad a sajtószabadság felszámolása.

Megkapta a magyar kormány az Európai Bizottság levelét, amelyben a testület kifejti az új magyar médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait. Navracsics Tibor pénteken a Magyar Televízió Az Este című műsorában elmondta, hogy a levélben sok újdonság nem volt, azt hétfőn átadják azt a szakértőknek.

Navracsics tájékoztatása szerint Neelie Kroes médiaügyekben illetékes EU-biztos a levélben azt a három aggályt fogalmazta meg, amely szerinte a nyilvánosság előtt már korábban is ismert volt. Az egyik az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv átültetésével kapcsolatos. Azon belül is egy eljárással, annak sorrendiségével kapcsolatban emelt kifogást. Ez egy jogharmonizációs probléma – tette hozzá a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Ennek megváltoztatása nem jelent érdemi változtatást a médiatörvényben.
A másik kifogásolt pontban – Navracsics szerint – Neelie Kroes azt írta, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének fogalma nem elég precíz számára, és ezt nyugtalanítónak tartja a véleményszabadságra nézve – mondta a miniszter. A harmadik a regisztráció problémája. Ezzel kapcsoltban azt fogalmazta meg Neelie Kroes: nem szerencsés, az hogy az egészen kis és nagy médiumoknak is ugyanolyan regisztrációs kötelezettség van előírva. Az EU-biztos ennél egy “érzékenyebb szabályozást szeretne” – tette hozzá Navracsics Tibor.
Navracsics a műsorban elmondta, hogy Neelie Kroes a levélre két héten belül várja a választ. Ezért azt hétfőn odaadják azoknak a szakértőknek, akik a médiatörvény értelmezésével is foglalkoznak – mondta Navracsics. Majd egyenként adott magyarázatot a felvetett kérdésekre.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének fogalmi meghatározását illetően a miniszter szerint a magyarországi gyakorlatot kellene megismertetni a bizottsággal, a másik két kérdést a szakértőkre bízzák. Ha ők úgy gondolják, hogy jogszabályt kell módosítani, akkor ennek – ahogy korábban többször is mondták – semmi akadálya – mondta Navracsics Tibor.

Navracsics Tibor pénteken Gödöllőn korábban kifejtette, hogy hétfőn Strasbourgban, amikor a médiatörvény témájában részt vett az Európai Parlament emberi jogi, illetve kulturális bizottsága közös meghallgatásán, találkozott Neelie Kroes médiaügyekben illetékes EU-biztossal, és szóban meghatározták azt a három pontot, amelyekben a bizottság esetleg problémát lát. Hozzátette: természetesen azt ígérte a biztosnak – és mint fogalmazott, “ezt meg is követeli a kölcsönös bizalom” -, hogy a magyar szakértők a lehető legrövidebb időn belül közlik az álláspontjukat.

Ezeket a pontokat pedig gond nélkül kiigazíthatják, mert az nem érinti majd a médiatörvénynek azokat a részeit, amelyek a nemzetközi felháborodást kiváltották. Nincs szó arról, hogy a médiahatóság szankcionálhat. ha valamely sajtótermék pontosabban meg nem határozott módon  kisebbséget vagy többséget sért. Ezekben az ügyekben nem a bíróság dönt, hanem az igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozó kérdésekben szubjektív döntést hozhat egy párt alapon összeállított testület. Navracsics elmondása szerint a levélben szó sincs arról, hogy a médiatanácsban sem civil, sem ellenzéki képviselet nincs, a vezetőt 9 évre nevezték ki, holott a választási ciklus 4 éves. Nagy sajtóvisszhangot kapott, hogy a törvény olyan mértékű büntetéseket helyez kilátásba, pontosabban meg nem határozott vétségek esetén, amelyek a médiumok létét fenyegetik. E fenyegetettség hatására beindul az öncenzúra. Ha a levél valóban ennyit tartalmaz csupán, akkor az Európai Bizottság nem kifogásolja, hogy totális kormányzati kontroll alá helyezték az egész közszolgálati médiát, amely sehol a világon nem működhet a kormányzat kizárólagos kontrollja és irányítása alatt – demokráciákban.

Navracsics tájékoztatása azonban vélhetően hiányos. Az EU biztos szóvivője ugyanis említést tett arról is, hogy a levél kifogásolja, hogy a törvény a határon túl bejegyzett médiavállalkozásokra is kiterjeszti a hatáskörét.

A médiatörvénnyel kapcsolatos fenntartások ezeknél sokkal szélesebb körűek, az egyéb kifogásokat tartalmazza egyebek mellett a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Alkotmánybírósághoz küldött beadványa, illetve az Egymillióan a sajtószabadságért Facebook-csoport kiáltványa.

A Navracsics által felsorolt kifogások megváltoztatása nem okoz gondot az Orbán-kormánynak, mert az nem érinti, vagy csak részben érinti a médiatörvénynek a sajtószabadságot sértő lényeges részeit. Ha csak ennyi baj lenne a médiatörvénnyel, akkor nem kellett volna ennyi fontos és felháborodott cikket írni róla. Ha csak ezek a javítások történnek meg, utána Orbán Viktor könnyen hivatkozhat arra, hogy az Európai Bizottság legitimálta a törvényt, kiállította róla azt a bizonyítványt, hogy az említetteken kívül nincs vele semmi baj. Ettől kezdve politikai bajkeverőnek számíthat az, aki szakmai alapokon további kifogásokat emel a törvénnyel kapcsolatban.

Ebben a formában ez rosszabb, mintha nem lenne.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (18 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +21 ( 21 szavazatból)
Botrányos az Európai Bizottság levele, 4.8 out of 5 based on 18 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(33)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

33 Reader’s Comments

  1. Ha valóban hiteles a bemutatott levél, akkor e cikk címe nagyon találó, s egyben azt is jelzi, hogy milyen sóhivatal az Európai Bizottság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  2. Azt hiszem, hogy túlságosan hozzászoktunk a Fidesz “érdes” stílusához. Az európai, polgári stílus már nekünk semmitmondó?? romlott a hallásunk, mint egy DJ-nek?
    Ennek a pár kifogásnak talán nagyobb súlya van, mint gondolnánk, – ebben reménykedem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  3. Sajnos ez várható volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  4. Ha valóban hiteles amiről Navracsics beszél (ami felől kétségeim vannak, az utóbbi időben csak hazugságok, csúsztatások hagyták el a szájukat) akkor kezdek euroszkeptikus lenni.A szememben elvesztette erkölcsi alapját az EU arra, hogy az EU-n kívülálló országokon emberi jogi intézkedéseket kérjen számon.Innentől kezdve ezek csak üres szólamok, képmutató nyilatkozatok lesznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  5. miezittenkérem?

    Azért én ezt szeretném hallani egy megbízható, hiteles ember szájából is, mert valahogy Navracsics eljátszotta a hitelét a sok hazugságával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  6. Majd akkor mondjunk véleményt ,ha láttuk az eredeti levél hiteles fordítását .Navracsics ,majd azt tételesen cáfolja vagy helyesli ,akkor hiszek nekik .Eddigi “igaz” mondásuk alapján, kételkedve fogadok ,minden hurrá optimizmust ,amit a Fidesz produkál .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  7. 1. Navracsicsnak (meg a többi “fiúnak”) amikor kérdez, már akkor sem hiszek.
    2. Amennyiben tényleg ennyire “langyos” a levél mint ahogy a fent említett mondja, akkor Isten áldjon EU!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  8. Az EU tegye mindenki számára olvashatóvá a levelet, küldjék el a magyar lapoknak, és az lesz a legdemokratikusabb módja annak, hogy a zemberek tisztában legyenek azzal, mi az EU vélemény, kifogása………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  9. Mit akartok? 11-es rúgásokat? A mecs lefújását?
    MAOAM ! MAOAM ! MAOAM !
    Ja az más ! Rágjátok !
    Csak azt tudnám, hogy mire számítottatok? Barroso eljátsza a szinjátékot,
    az EP is a kiosztott szerepeket, és Viktorka eszelősen Vigyorog tovább.
    Szokatlan az ügy? Ugyan, emlékeztek?
    Hitler Chamberlein; Molotov; Hruscsov; Milosevics ; Tadics-Mladic
    És a sor még növelhető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  10. Ha az igaz, amit Navracsics mondott (bár nyugtával dicsérjük a napot!), akkor az bizony komoly szegénységi bizonyítvány az EU részéről. Azt bizonyítaná, hogy a szerdai strasbourgi bemutatkozás sem volt nekik elég rádöbbenni arra, hogy vadállatszelidítéshez nem csak jutalom cukorka, hanem kemény korbács is kell. Még mindig nem fogták föl, hogy ennek a demagóg, polulista türannosz tahónak és a seggnyalóinak nem lehet diplomatikusan, finomkodva, selyempapírba csomagolva “understatement” formájában sugallni, hogy mit várnak el tőle, mert mint tapasztalhatták, még a Daniel Kohn Bendit által rá mért kíméletlen korbácsütések is leperegnek róla, és semmi pillanat alatt kimagyarázza, győzelmi jelentéssé kozmetikázza azt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  11. Hitler meg volt győződve arról, hogy Nagy-Britannia dekadens és hiányzik belőle az akarat, hogy megvédje a Brit Birodalmat

    A Nemzetvezető és Ribbentropja, akarom mondani, Navraticsja meg vannak győződve……., sőt seggfejnek nevezik egymás közt Steely Neelie-t.

    Egy biztos: közveszélyes ez a Nemzetvezető, aki mint egy rajtakapott hamiskártyás képes magára gyújtani a kávéházat, akárcsak példaképe a Reichkantzlei-t.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  12. Részemről követelem, hogy hozza nyilvánosságra az unió a levelet!!!
    Nem kell a fidesz szájbarágós hazug magyarázata. Csak rá kell nézni Orbánnak a képére! Megvezettelek benneteket ez sír le róla.
    Nyílt levélben is elküldhették volna, mert azt legalább nem tudták volna megmásítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  13. Most már értem mire célzott Deutsch, hogy elege van a hazugságokból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  14. Két eset lehetséges. 1. Navracsics hazudott, és elhallgatta az EB levelének főbb részeit.
    2. Mégiscsak igaz, hogy Orbán és Barosso között valóban van valamilyen szövetség. Ugyanis nem lehet véletlen, hogy valaki, – jelen esetben Orbán – ennyi mindent meg merjen engedni magának a többi uniós képviselővel szemben.
    Ezek után a Unio egy nagy 0. Nem véletlenül vigyorog Orbán olyan önelégülten.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  15. Stumpné Bekes Margit

    Ez várható volt! Meg kell tanulnunk,hogy minden nemzet csakis saját maga vivhatja ki szabadságát,senkire sem számithatunk!Itthon kell harcolni és eredményt elérni.Nem úszhatjuk meg,hogy erőfeszitések nélkül győzzünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  16. Hol érhető el ez a levél?
    Semmi kétségem sincs így akár látatlanban sem,hogy az ülésen tapasztaltaknak megfelelő és udvarias hangvételű az a levél.Tárgyszerű és világos célzatos kérdéseket tartalmazhat!
    A hazai átirata… ,és az interpretálásával kapcsolatosan komoly aggályaim vannak már most is.De ezt még egy ideig ragozni fogják itt ,kérdéseket tesznek majd fel, értelmezést kérnek még egy vessző helyét illetően is stb.húzzák az időt.
    Régi motoros vagyok én ismerem a Magyar Királyi Posta J1-utasításának teljes tartalmát .Nos abban sok példa van egy átirat félreértelmezésének módjaira.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  17. Ennek a levélnek akkor hiszek ha a saját szememmel látom a leírtakat.
    Navracsics hajlamos a hazudozásra ugyan úgy mint párttársai!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  18. Az EU malmai lassan őrölnek. A darálást viszont nehéz leállítani, ha az beindult. Véleményem szerint van egy olyan szál, amit nem láthatunk és nem is publikus. Még nem döntötték el, hogy meddig akarnak elmenni egy EU tag országgal szemben és ha elmennek addig, akkor az mit válthat ki. Valószínűleg ezt is elemzik és jó előre, nem úgy, mint a kormány a gazdasági húzásait.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  19. Amennyiben tényleg csak az a három hiba van a törvényben mire adtak két hetet ???? Valami itt nem stimmel !!!! Ez valami színjáték, mi történik a színfalak mögött ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  20. Nekem az a fő, hogy Orbán végre mosolyog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (11 szavazatból)
  21. Elmondom szerintem hogy megy ez.El kell olvasni a neten a képviselő levele a választóhoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  22. Hamiskásan, mint aki valamire készül, de mosolyog. Utóbbi időben mint komor bikáé, olyan volt a járása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  23. Nem tudni, csak sejteni, hogy nem egészen az van és nem egészen úgy a levélben, ahogy azt a navracsevics mondja. Nem fogják sosem elismerni, ha komolyabb dolgokat is követel az EU. Sajna az a gyanúm, hogy nem tartalmaz komolyabbakat, már csak azért sem, mert hivatalosan csak azokkal a témákkal foglalkozhatnak, amiket az EU jogrendszere lehetővé tesz. Az pedig nem sok, mert ugye a jogalkotásuknál fel sem merült , hogy lehet tagállam (az akkori tagok) , amelyik áttér a diktatúrára. Tudják, mivel nem hülye emberek gyülekezete az EU (a látszat ellenére sem), ha olyasmit követelnek, amit nem támaszt alá EU-s jogi előírás, vagy amit az érintett nemzetek saját jogkörének ismer el, akkor az OVis ezt azonnal kihasználja és óriási csionadrattát rendez. Ezt nem akarják, már csak azért sem, mert máris jelentkeznek más országok is, akik ebben-abban szívesen utánoznák az OVist. (pl. Lengyelországban is bele akarnak rondítani a médiatörvényükbe, mondanom sem kell nem a sajtószabadság növelése érdekében). A másik ok szerintem az, hogy több száz (ezer) ürgevics nagyon jól megél és gazdagszik abból, hogy az EU óriási (és felesleges, magatehetetlen, lassú, lusta, eredménytelen, korrupt, stb,….nem kívánt rész törlendő!) apparátusában vesz részt (majdnem azt írtam, hogy “dolgozik”). Nagyon jól elvannak a langyos vízben, békésen utazgatnak, feleslegese és eredmények nélkül pofázgatnak, nem akarják, hogy bármi is felkavarja ezt a pocsolyát. Az EU parlamenti felháborodás az más dolog, az ottani felháborodáshoz nem kell EU-s jogi háttér, meg az nem kötelezi semmire Barroso-ékat. Az ilyen parlamenti “hőzöngéstől” pedig az OVis nem retten meg. Nagyon jól ismeri ő az EU-s mechanizmus működését, a vezetők kényelemféltését.
    Valóban, igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy nekünk magunknak kell felnőni a feladathoz, nem várhatunk senkitől segítséget, legfeljebb a nemzetközi sajtó pattogását, de sajna ezt se sokáig, elég hamar megúnják majd és lesz más témájuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  24. Az atv.hu-n megjelent egy külpoiikai szakértő- Gyarmati Istán – belpolitikával és a miiszterelnökkel kapcsolatos nyilatkozata OV törekvéséről. Ez mintegy magyarzatot ad úgy a médiatörvény, mint az alkotmányozás mögött rejlő szándékokra. Pl. egy erős állam szükségessége, egy újabb OV által levezényelt rendszerváltásra, ami teljesen elfgadható lesz az EU számára, sőt, ők is hasonlóan fognak eljárni és a történelem fogja igazolni OV-t.
    Hátborzongató!
    Attól tartok, hogy az értelmiség tépelődése és elmélkedése az erős állam reakcióit ki fogja váltani. (Ilyen már volt).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  25. A kiszivárogtatott hírek szerint Kroes levele súlyos vádakat is tartalmaz, olyanokat ami szerint sérti az európai alapjogokat a Fidesz cenzúra törvénye. Nagyon úgy tűnik, a kormány kihasználva a médiafölényt, megint elébe megy a valós híreknek és a lükeforradalmároknak a saját verzióját önti az üres fejükbe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  26. ……..levelét megírta, keserves könnyével azt is telesírta.
    Írom a levelem Orbán Viktorkának,
    Bukapestország kétharmadjájának.

    Három pontba véve a kifogásaink:Ím itt írjuk, a nesze semmi, fogd meg jól,
    két hét múlva felejtsd el.

    Vegyük csak elő a térképet, az EU térképét. Magyarország? Hol is van? Mi van?
    Tudja a franc, csak állandóan baj van velük. Az a hülye, ahelyett, hogy nyugton maradt volna, hogy szó nélkül hagytuk 3000 milliárd ellopását, legalább várt volna.
    Most itt volt ez a cirkusz, akkor is hülyén viselkedett. Pedig Gyulától tanulhatott volna, csak annyit kell szólni: Na és?
    Szóval, le van szarva az a Bukapest, vagy Budarest? A franc tudja ezeket az ázsiai városokat, csak baj van velük.
    Na! Most itt van ez a média -féle marhaság. A francba, puha papírra nyomjátok!.
    Mehet az a kurva levél, két hétig nyugalom lesz.
    Jean, addig eszeljen ki valamit, mert az a sok hülye értelmiségi úgyis pofázni fog!
    Jean, megjött a pénz? Olyan cuki bundát láttam.

    Hirtelen felriadtam. Hát nem elszundikáltam?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  27. Az, hogy a világnak szüksége van az etatista államra egy olyan újabb tévhit amit a Fidesz és testvérpártja a Jobbik hirdet. Nyilvánvalóan a szocialisták is ebben hisznek, hiszen ideológiájuk egyik alapja.Természetesen egy olyan országban ahol az emberek többsége az államtól várja gondjai megoldását és ahol elfogadják, hogy külföldi tulajdonú magánvállalkozásokkal fizettessék ki a költségvetés hiányát van talaja ennek a felfogásnak. Ennek a téveszmének némileg ellentmond az amerikai elnökválasztás és az angol képviselőválasztás végeredménye is.
    Orbán a rendszerváltáskor csak statiszta szerepet töltött be.Nem vagyok biztos benne, hogy a Fideszt nem e az MSZMP hozta létre, mintegy az SZDSZ szerepét ellensúlyozandó.Ezt támasztja alá a párt vezetőinek 89 előtti előélete is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  28. Kétségtelenül sok a bizonytalanság,hogy mit tartalmaz az EU levele. Tanácsolom,hogy hétfőn az ATV-n halgassuk meg az Ujságíró Klubot,ahol biztosan foglalkoznak a levéllel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  29. Az EU Bizottság a szent irányelvekhez ragaszkodik. Ami abban nincs, azt nem kérhetik számon mert belügy!!!!
    lehet új irányelvet írni – átfutási idő 3-4 év….ja és az egész eus sajtószisztémát újraalkotni

    Ezt benézték….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  30. -Lesz még gondja az EU-nak ebből a levélből, ha igaz a hír!
    Akad a széleken előző politikus és párt Magyarországon kívül is!
    Figyelik a világ reakcióját az itthoni történésekre. A nemzetközi sajtó reagálása visszafogja, Brüsszel pedig nem felismerve a veszélyt, bátorítja, erősíti őket! Minél több a gond, annál könnyebb populizmussal híveket és hatalmat szerezni. Mindennel az ellenfeleiket okolva olyan hangon szólalnak meg amit magukénak éreznek a tájékozatlan, gondolkodásra kevésbé hajlamos és képes tömegek! A szétszakadt társadalmak összefogásban rejlő ereje megszűnik, gyorsul a bomlás , egyre többen látják a megoldást a populista szemfényvesztőkben nem látják, nem akarják látni, hogy, becsapják, meglopják, kihasználják őket a hátukon felkapaszkodó vezéreik!
    -Süket és vak Brüsszel?!
    Nem látja, hogy meg kellene állítani a fertőzést amit Orbán jelent Magyarországon és az EU-ban?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  31. Az alábbi idézet egy most használatos 7.osztályos történelem tankönyvből való:
    “Bíráljanak bárkit,akit csak akarnak,legyen az az uralkodó maga vagy a legalacsonyabb rendű polgár”.ll.józsef,a kalapos király,XVlll.század

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Ha valóban így állunk, én azt a mondatot idézném, amelyet erdélyi származású nagyapám írt a kékcédulás választás idején a szavazólapra: “Minnyájan le vattok szarva!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. Orbán András Lajos

    A gond megoldódott már a netten van az eredeti levél meg a fordítása is……A fityiszesek most kezdhetik leharapdálni a nyelvüket, bár ők soha semmiért NEM MONDANAK LE A POZÍCIÓRÓL……….Gerinctelen banda……………….A fityiszben gyűlt össze az összes pártcsemete, gondosan megtervezve a mozgásuk ………Így nem Kovács 12 János került a parlamentbe hanem a sok kis aparátcsík, ők pedig láthatóan tudják honnan jöttek, kiknek köszönhetik a gondtalan jómódú életet……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Orbánhoz képest Haider egy ministráns fiú volt 2011. január 25. kedd | Die Presse

Újabb tüntetések a sajtószabadságért 2011. január 25. kedd | AN

A kormány, a levél, és Kroes 2011. január 25. kedd | Népszava online

Gyurcsány: Európa már a lengyelekre vár 2011. január 25. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos