Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ellentmondások a Cape Wind energia körül 2010. december 20. hétfő 13:17 | AP

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ellentmondások a Cape Wind energia körül

BOSTON (AP) – A Cape Wind már túlélt közel 10 évet, miközben a kormány folyton felülvizsgálta, bírósági viták kereszttüzébe keveredett és szembe kellett nézni a tengerészek, halászok, indián törzsek és a Kennedy család ádáz ellenzésével is, és mindezt azért, hogy végül megkapja a jogot a szélerőműve által előállított elektromosság értékesítésére.

Most pedig az ügyfelekre van szüksége. Múlt hónapban, az USA legelső offshore szélerőmű farmja megkötötte első szerződését a National Grid-del, az állam legnagyobb áramszolgáltatójával, mely szerződést a Massachusetts Department of Public Utilities is jóváhagyott.
Azonban a Cape Wind projekt elektromosságának másik fele még vevőre vár. Erre az állam második legnagyobb áramszolgáltatóját, az Nstar-t tartja leglehetségesebb vásárlójának, azonban az Nstar kijelenttete, hogy ennél olcsóbb megújuló erőforrást is tud találni, csakis ezért nem érdekli az üzlet.

“Mi nem a Cape Wind ellen vagyunk, csupán a költségeinket is figyelembe kell vennünk” – jelentette ki Caroline Allen, az Nstar szóvivője.

A part menti szélerőmű építése mindig költségesebb, részben azért, mert a tengerben megépíteni és fenntartani a turbinákat nagyon drága. A 468 megawatt áramot előállítani képes Cape Wind előreláthatóan 200,000 háztartás fog tudni ellátni átlagos szélerősség mellett. A turbinák megépítése legalább 2 milliárd dollárba kerülnek.

A Cape Wind a National Griddel kötött 15 éves szerződésben, mely 2013-tól lép életbe, 18.7 cent/kilowattóra kifizetésében egyezett meg, 3.5% éves növekedéssel. A kezdő ár kétszerese annak, amit az NG jelenleg fosszilis energiaforrásért (pl. Kőolajért) fizet. Mindez várhatóan 1.7%-kal fogja megnövelni a háztartások áramszámláját.

Annak ellenére, hogy a Cape Wind árai magasabbak, az eladási ráták nagyon jók. A projekt tervezett kezdése 2012 végére várható, de addig is elő tudja állítani a megújuló erőforrásról szóló rendeletek által előírt mennyiségű energiát, jóval más amerikai offshore projektek megjelenése előtt.

Ha a Cape Wind nem talál vevőt a maradék nagy mennyiségű energiájára, akkor kevesebb turbinát kénytelen építeni, ami végső soron, a kiesett turbinák miatt, felemeli az árakat 19.3 centre – mondta Matt Kaplan, szélenergia elemző.

Ebben a hónapba Deepwater Wind fejlesztő vállalat bejelentette 200 turbinás, 1,000 megawattos projekt tervét Rhode Island-nél.

Kaplan kérdésére, hogy ha a Cape Wind nem talál egy második vevőt is, akkor vajon ki fogja megvenni az egy gigawattnyi szélenergiáját, Deepwater azt a választ adta, hogy a projekt óriás méretei lefelé fogják nyomni az energia árakat, 15 cent körülire.

Sue Reid, a Cape Wind támogatója, úgy véli, hogy ha 6 hónapon belül nem talál második vevőt a cég, akkor kénytelen lesz kisebb projektet építeni, de nagyon bizakodó, hogy felismerik a cégek a zöld energia ipar szükségességét.

2001 óta folyamatosan támadás éri a Cape Wind-et. Ellenzők félnek, hogy veszélyezteti a tengeri élővilágot és a történelmi óceáni kilátást, valamint két Wampanoag törzs is fellázadt, hogy a projekt Nantucket Sound településen létesítendő objektuma tönkretenné az ősi vallási szertartásaikat.

Az ellenzők beperelték az Obama kormányt miután az jóváhagyta a projektet, mondván, hogy ezzel világossá vált, mi várható a nemzet tiszta energia jövőjére.

A törvény szerint, minden cég, aki áramot szolgáltat Massachusetts-i ügyfeleknek, köteles hosszútávú szerződést kötnie megújuló erőforrás projektekkel és évente 4%-os állami költség visszatérítésre jogosult.

Ilyen hosszútávú szerződést előíró rendelkezés nélkül, a vállalatok kevésbé hajlandóak megfizetni a többletárat most a Cape Wind-nek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , , ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos