Ronai and Ronai
AMERIKAI

Mesterházy beintett a mentelmi bizottságnak 2014. március 14. péntek 8:28 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Mesterházy beintett a mentelmi bizottságnak

Budapest – Az ismételt meghívás ellenére sem megy el a mentelmi bizottság ülésére Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke a Fidesz-kampány részének tartja a bizottság összehívását, és ugyanarra a szabályra hivatkozik, amely miatt Orbán Viktor vagyonosodását sem vizsgálja a kereszténydemokrata Rubovszky György által működtetett bizottság.

Mesterházy levelét itt közöljük.

Dr. Rubovszky György

elnök úr részére

Az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi,

fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottsága

Tisztelt Rubovszky Úr!

Megkaptam 2014. március 12-én kelt levelét, amelyben arról tájékoztat, hogy az Országgyűlés Mentelmi bizottsága ismételten meghív március 24-én tartandó ülésére azért, hogy válaszoljak Simon Gábor volt országgyűlési képviselő eltitkolt bankszámláján szereplő összeg eredetével kapcsolatos kérdéseikre.

Megkeresésükre az alábbi választ adom:

1. Simon Gábor országgyűlési képviselő 2014. február 6-án tett közleményében bejelentette, hogy lemond valamennyi párttisztségéről és kilép a Magyar Szocialista Pártból. Egyúttal visszalép képviselő jelöltségétől és 2014. február 12-ei hatállyal lemond parlamenti mandátumáról. Kijelentette továbbá, hogy: “A személyemhez kötődő összeggel el tudok számolni, annak eredetének semmilyen közéleti, politikai aspektusa nincs. Így, a XVIII. kerülettel kapcsolatos találgatásoknak sincs alapjuk.” (MTI közlemény, 2014. február 6.) Ennél több információval, – ahogy ezt már számtalanszor elmondtam a Hír Tv-nek és az MTV-nek – nem rendelkezem.

2. Az MSZP egyértelműen elhatárolódott az ügytől és világossá tette, hogy az igazság felderítését alapvető fontosságúnak tartja, de ezt csak az erre hivatott szervek útján lehet elérni.

Fent említett okok miatt és a hatályos jogszabályok alapján a Mentelmi Bizottságnak nincs hatásköre és eszközrendszere sem arra, hogy további vizsgálatot folytasson.

Simon Gábor ügyében az ügyészség folytat eljárást, a nyomozás folyamatban van.

Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy a Polt Péter által vezetett ügyészség alaposan, mindenre kiterjedően és nagyon körültekintően fog eljárni egy volt szocialista képviselő gyanúsítása ügyében.

Pusztán “érdekességként” a figyelmébe ajánlom, hogy a NAV-nál történt visszaéléseket kivizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság felállításának ügyében mire hivatkozva utasította vissza az ellenzék kezdeményezését dr. Orbán Viktor 2013. december 2-án, a parlamentben elhangzott válaszában:

“A hatályos törvényeknek megfelelően támogatom a vizsgálóbizottságot, ha az egyedi ügyekben a konkrét vizsgálat lezárult, tehát megtörtént a rendőrségi nyomozás, és megtörtént az ügyészségi nyomozás. Ha ez megtörtént, tehát megvan a jogi felelősség megállapítása, akkor utána következhet a politikai felelősség megállapítása, de amíg nincs megállapítva a jogi felelősség, addig nincs miről beszélni, mert nincs politikai felelősség.”

A fent részletezett okok miatt a Bizottság összehívását a fideszes választási kampány részének tartom, amelyben nem kívánok részt venni.

Budapest, 2014. március 13.

Üdvözlettel:

Mesterházy Attila, elnök-frakcióvezető

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +38 ( 42 szavazatból)
Mesterházy beintett a mentelmi bizottságnak , 4.8 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

19 Reader’s Comments

  1. Túl bonyolult a szöveg, nem hiszem, hogy Rubovszky stróman úr megértené az abban foglaltakat.
    Egy sima, alsókaros, látványos beintést sem hiszem, hogy megértene.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (38 szavazatból)
  2. Így kéne mindent csinálni mint ezt.
    Beinteni nekik, és idézni egyet a felcsútitól, akinek biztosan van egy régebbi magvassága, aminek ma éppen az ellenkezőjét teszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (43 szavazatból)
  3. Bányászjelvényt Rubovszkynak, és az általa vezetett bizottságnak is!
    Az Orbán idézeteket meg jó lenne, ha állandóan kommunikálnák, hátha leesne néhány hívőnek a kedves vezető pálfordulása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (33 szavazatból)
  4. Közeledik a választás, gondolom élesedni fognak a dolgok mind a két oldalon hiszen a magyaroktól várható, hogy az utolsó pillanatban döntenek, hogy kire szavazzanak, vagy változtatnak a véleményükön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  5. A 3xbóvlis szavaival lőtt vissza – a hívőknek mindegy, de így kell csinálni!
    -
    Mert ne legyen kettős mérce!
    Jah, ez nem is az, ez a minden szentnek maga felé hajlik a keze – mert ő az Isten!
    -
    NAV botrányon ült a Szerveranti, aztán a Polt és most a szügyészség vizsgálódik, holott 1000 milliárdról van szó!
    Aztán ott van a gázügy, offshore céges 50 milliárdja – azon vajon meddig
    vizsgálódnak!
    -
    Van itt pénz – mondta valaki a választások előtt.
    Azóta pedig már jó helyen is van – mert ehhez kapott 2/3-s felhatalmazást vagy nem?!
    Olyan bizonytalan vagyok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  6. http://www.stop.hu/kulfold/a-szmog-miatt-ingyenes-a-tomegkozlekedes-parizsban/1223813/
    -
    Amiért kinevették a szocialista politikust….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  7. “csakén”
    .
    Ilyen volt nálunk is. Már nem emlékszem melyik évben, de egy téli ködös-szmogos időszakban ingyen utazhatott 3 napig az, aki fel tudta mutatni az autója forgalmiját. Még az is lehet, hogy ez már a Tarlós regnálása alatt történt. Nem nagyon vált be. Volt még páros, meg páratlan rendszámos szisztéma. A gond csak az, hogy nálunk ezek egyszeri fellángolások, kipróbáltuk, még tán be is vált volna, aztán szépen elhal az egész. A normálisan vezetett európai nagyvárosokban az ilyen intézkedéseket egyszer bevezetik, aztán fenn is maradnak. Pl. London, ahol a belvárosba behajtás, áthajtás komoly pénzbe kerül, vagy a német nagyvárosok, ahova az öregebb, katalizátor nélküli autók csak a városok külső részéig mehetnek be (ezt a rendszámon plakettel jelölik és jaj annak, aki ezt megszegi. Tele is vannak hirdetésekkel az újságok az utólagosan felszerelhető – TÜV bizonylattal ellátott -katalizátorokat gyártó cégek hirdetéseivel). Ezt – úgy rémlik – Budapestre is bevezették, de nem hinném, hogy bárki is betartaná, ellenőrizné.
    .
    Amire itt hivatkozol az az MSZP-s Horváth Csaba 2010-es főpolgármester jelölt ötlete volt, de általános érvénnyel és a teljes tömegközlekedésre vonatkoztatva egész évre. Ami azért lássuk be, eléggé “elvetemült” ötlet. mert bocsika, de ne utazzanak már ingyen a Budapestiek pénzén külföldiek, a fővárosba látogató vidékiek.
    .
    Ezzel az erővel hadd menjek én is ingyen Győrbe, Nyíregyházára … Na ugye, hogy ne! Hiába, ami pénzbe kerül, azért fizetni kell.
    .
    De ha már … Inkább lehetne olcsóbb a tömegközlekedés. Ma az a helyzet, hogy egy átlagos fogyasztású autóval (mondjuk 8-10 l / 100 km) egy családnak olcsóbb beautózni Budapestre a környékről, mint vonattal.
    .
    Konkrétabban. Tegnap beutaztam Pestre egy kis unokaidomításra (27 km vonaton, meg némi BKV három átszállással, oda-vissza). A 90%-os MÁV nyugger kedvezménnyel, BKV jegyekkel együtt 2.200,-Ft-ot fizettem. Ugyanez a nyugger kedvezmény nélkül 3.100 lett volna. Ennyiért normális vezetési stílussal (nem rám értve, mert ha én vezetek, mint a vaddisznó a susnyásban, talpam alatt fütyül a gázpedál), csúcsforgalmon kívül mehettem volna 100 km-t. És kényelmesen, menetrendtől függetlenül.
    Ez lenne az igazi rezsicsökkentés.
    .
    Egy kis privát. A vonaton a kaller elkérte a személyimet, mert nem hitte el hajlott koromat mondván, olyan jó ötvenesnek néz (csókoltatom a MÁV-ot). Na ugye, hogy ugye. Csak összejön az a megcélzott 100 év.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  8. már előbb kellett volna, most meg jó lenne minél előbb Paks miatt orditani a fideSSel meg a nácikkal, ha ezt nem ütik le a nap 24 órájában nem érdemelnek egy szavazatot sem!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  9. http://nol.hu/belfold/mesterhazy-felcsuton-fogadas-jobbrol-1450031
    -
    A saját szemének és saját fülének sem hisznek a bértüntetők!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  10. Mit akar ez a Rubovszky, elmegy ám Ő a p…ba jobb helyett a francba, Orbánt amikor kérdezték a NAV ÁFA ügyben úgy nyilatkozott, hogy megkezdett bírósági ügyben nem nyilatkozik. A vén hülye Rubovszky is ehhez tartsa magát……………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  11. http://www.168ora.hu/itthon/lehet-dijmentes-a-bkv-horvath-csaba-szamol-54679.html
    -
    OK. Erről a cikkre emlékeztem, előbb újra el kellett volna olvasnom…
    -
    “Amire itt hivatkozol az az MSZP-s Horváth Csaba 2010-es főpolgármester jelölt ötlete volt, de általános érvénnyel és a teljes tömegközlekedésre vonatkoztatva egész évre. Ami azért lássuk be, eléggé “elvetemült” ötlet. mert bocsika, de ne utazzanak már ingyen a Budapestiek pénzén külföldiek, a fővárosba látogató vidékiek.”
    -
    A cikkből kitűnik, hogy azer nem mindenkire vonatkozott volna!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. És az Orbán vagyonok nyoma elveszett?
    Ez a vén hülye azzal foglalkozzon,nem meghívókat küldözgetni kéne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  13. A válaszlevél igen csak illedelmes ! De hol van itt az erre érdemes címzett,és úr és polgár,hol ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  14. Rubivszky sajnos reszrehajlo vegzi a dolgat szogalja a fideszt ! Mesterhazynak teljesen igaza van , SIMON LEMONDOTT nyomozzon a hatosag es fejtse meg honnan a penz RUBOVSZKYNAK nincs teendoje csupan gyurja a semmit mert ebbol hasznot huz a legaljasabb maffiakent mukodo FIDESZ ! Nekem szimpatikus hogy azonnal lemondott ez a fidesznel ugy mukodik ha lop csal es kiderul athelyezik masik zsiros allasba ! Naluk nem szokas lemondani , pedig tegnap ELTOLCSYNAK is le kellett volna mondania ! Simon ugy ertheto a nep szamara sajnos a GARANCSIS gaz lopos csalas nem ertheto sajnos pedig az az igazi csemege megsem megy ! Oktondi a magyar nagyon oktondi !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  15. Ha a választási kampányban nem is, a választáson részt vesz. Ezzel aszisztál a választási csalás legitimálásához.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. Eddig még nem láttam ezt a Rubovszkyt .
    De -ha rajtam áll- eztán sem fogom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  17. Ez a Rubovszki eddig elég ismeretlen volt viszont az utóbbi időben felküzdötte magát a lófogú nyugdíjvédelmi megbízott a rezsivédelmi megbízott , Kocsis Máté,a bajai polgármester szóvivő és van még egy szóvivőjük (a neve nem jut sz eszembe) szintjére.

    Azt nem értem ezek az emberek hogy tudnak kilépni az utcára úgy ,hogy a járókelők ne röhögjék ki őket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. Ezek nem gyalogolnak!
    Nem találkoznak járókelőkkel..
    Ezek a “mennyben” járnak, ja és felső kategóriás autókkal utazgatnak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Szerintem nagyon jó a válasz, különösen tetszett, hogy beidézte a keresztpapinak a t. házban mondott szavait.
    Egyébként ez politikai pengeváltás, hiszen mindkét oldalon nagyon jól tudják, hogy Simon ügyben a parlamentnek már nincs semmi dolga. Kampány van és a Fidesz kénytelen terelni, hiszen már így is látja mindenki, hogy a király meztelen. Egész egyszerűen a Fidesznek nincs semmi programja. Az előző választások előtt még összetákoltak valamit, melyből szinte semmit se teljesítettek, de mégis a silány programjuk ellenére ötletszerűen kormányoztak azt is muszájból, mert leginkább csak loptak és mutyiztak.
    Dr Robovszky úr habverését úgy lehet szerintem leginkább lecsillapítani, hogy a Fidesz mocskos ügyeinek kivizsgálásait kell erőltetni minden lehetséges fórumon és módon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Vezéráldozatot hozott a ifjúbaloldali maffia 2014. május 29. csütörtök | AN

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos