Ronai and Ronai
AMERIKAI

Havi 626 130 forint benzinpénzt kap Kövér 2014. március 4. kedd 9:03 Forrás: RTL Híradó

  • Hozzászólások(51)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Havi 626 130 forint benzinpénzt kap Kövér

Budapest – Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy az eszelős tekintetű Kövér László ízig, vérig puritán ember, a köz javaihoz soha nem nyúló, tisztességes állampolgár. Pedig mindennek az ellenkezője igaz: a számos fóbiától gyötört házelnök két állami autót is használhat. Miután a Fidesz országgyűlési képviselője is egyben, ebből a pozíciójából is húz némi apanázst..

Egy tavaly év végén megváltoztatott törvény szerint jár idén januártól Kövér Lászlónak a duplájára emelt, 626 130 forint benzinpénz. Annak ellenére jár ez a házelnöknek, hogy két állami autót is használhat, egyet a hivatalos útjaira, egyet magáncélokra. Az autókat a Készenléti Rendőrség biztosítja, a rendőrség nem árulta el a Híradónak, hogy mennyiért.

Kövér László havonta 1 739 250 forintot keres azzal, hogy házelnökként megtartotta a képviselői mandátumát is. Ebből az összegből számolják ki a választókerületi pótlékát, ami azért jár, hogy tudja tartani a kapcsolatot a Zala megyei választóival, akik segítségével megválasztották, ez havonta 626 130 forint.

Az RTL Híradó kiszámolta, hogy ebből a pénzből – egy átlagos fogyasztású autóval – a Zalaegerszeg-Budapest közötti 240 km-es útvonalat havonta 36-szort tehetné meg oda-vissza. „Persze, ha nem az állami autót használná, hanem saját maga tankolna” – teszik hozzá.

Kövér László házelnöki teendőire hivatkozva nem nyilatkozott a műsornak és a frakció sem válaszolt a kérdésekre. Az Országgyűlés Sajtószolgálatának tájékoztatása szerint 144 millió forintot fizettek ki választókerületi pótlékra csak augusztusban a 386 képviselőnek, akik közül van, aki autóval, motorral vagy biciklivel közlekedik.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (64 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +62 ( 84 szavazatból)
Havi 626 130 forint benzinpénzt kap Kövér , 4.7 out of 5 based on 64 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(51)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

51 Reader’s Comments

  1. Kedves szavazok azt kapjatok amit erdemeltek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos