Ronai and Ronai
AMERIKAI

A miniszter valószínűleg nem beszámítható 2014. március 18. kedd 10:43 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A miniszter valószínűleg nem beszámítható

Budapest, Kunszállás – Hende Csaba honvédelmi miniszter a választási kampány hevében azt találta mondani, hogy az ügyészség vádat emelt Vadai Ágnes, egykori államtitkár ( a DK jelenlegi elnöke) ellen, a korábbi honvédelmi minisztériumi szerződésekkel kapcsolatban. Az ügyészség nem tud vádemelésről. Hende Csaba vagy hazudik, vagy nem tudja, hogy miről beszél.

Ami azt illeti, egyik opció sem túlságosan bíztató. Ha Hende Csaba tudja, hogy mire készül az ügyészség, akkor nagy a baj. De az sem kizárt, hogy nem tudja, és nem is érdekli, mert ezzel a bejelentéssel valójában utasítja a Polt Péter által vezetett nyomozóhatóságot.

Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Kunszálláson beszélt arról, hogy a korábban államtitkárként dolgozó Vadai Ágnes – jelenleg független országgyűlési képviselő, a DK politikusa – a saját honlapjának a kezelésére két gazdasági társasággal kötött szerződést annak ellenére, hogy a minisztériumnak van sajtóosztálya, és azt mondta: az ügyészség vádat emelt Vadai Ágnes ellen.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője ugyanakkor hétfőn azt közölte azt közölte, hogy nincs gyanúsítottja a korábbi honvédelmi minisztériumi szerződések miatt indult nyomozásnak, amelyet szeptemberben rendeltek el ismeretlen tettes ellen.

Semmilyen eljárás nem folyik Vadai Ágnessel, a DK alelnökével szemben, ellene nem emelt vádat az ügyészség. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője elmondta, hogy a képviselő ellen nemhogy eljárás nem folyik, de még csak meg sem gyanúsították, mert már ahhoz is kérni kellett volna mentelmi jogának felfüggesztését.

Gréczy szerint Hende hazudik, rágalmaz és manipulál. Mint mondta, szerencsés lett volna, ha a mondatot leközlő sajtóorgánumok tájékozódtak volna az ügyben. Amennyiben kiderül, hogy a miniszter valóban ilyen kijelentést tett, akkor ellene rágalmazásért és becsületsértésért pert indítanak. Hozzátette: tekintettel arra, hogy az ügyészség alkalmazottjának képzelte magát, mint egy szóvivő tett egy bejelentést és még a házszabályt sem ismeri, tekintettel arra, hogy ez elmeállapotának meggyengülését vélelmezi, ezért Hende Csaba gondnokság alá helyezését is kezdeményezi a Demokratikus Koalíció.

Arra a kérdésre, hogy a gondnokság alá helyezést hogyan képzelik el, azt felelte, a jogászaik megvizsgálják, hogy erre hogy kerülhet sor.

A helyzet valóban súlyos, néhány nappal korábban azt közölte a honvédelmi miniszter, hogy a magyar Gripenek felkérést kaptak a horvát légtér őrzésére. Horvát részről erre reagálvaközölték, hogy szó sincs felkérésről, Hende bejelentése légből kapott.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (36 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +40 ( 46 szavazatból)
A miniszter valószínűleg nem beszámítható, 4.7 out of 5 based on 36 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

44 Reader’s Comments

  1. Jaj, és védi a horvát légteret is.
    A horvátok ki kérték ezt maguknak.
    De ne csodálkozzunk, csak betegek, kóros hazudozók lehetnek Orbán közelében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +50 (56 szavazatból)
  2. Ezekkel valóban nem lehet demokratikus úton elbánni. Ha tökös férfi volnék, fatestápolóval vágnám úgy szájon, hogy többet ne tudjon megszólalni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (50 szavazatból)
  3. “…A miniszter valószínűleg nem beszámítható …”
    .
    - Nem mondjátok, :)))
    .
    És nem csak emiatt a feljelentős- ügyészséges dolog miatt, hanem aki figyeli ezt az idiótát, beiktatása óta, az láthatja, mi van:
    .
    - Olyan a szerencsétlen, mint egy buta, nagyra nőtt gyerek, aki játékkatonákkal játszik mindig, ám most már egy honvédség feje (még ha az a honvédség lassan már csak papíron létezik), így ő is katonának képzeli magát. Sőt, fővezérnek.
    .
    Egyébként, több idióta beszólása is volt már, mióta ő a főhonvéd, nem csak ez a horvátországos most. Egyik kedvencem az volt, mikor bejelentette, hogy a magyar honvédség kész katonákat küldeni Maliba, meg orvoscsoportot, helikoptereket, ÉS légierőt is. Ugye tudja mindenki, mi ebben a poén?
    .
    A téma megértése miatt létfontosságú, érthetően megszövegezett cikkek:
    .
    http://hvg.hu/itthon/20130222_honvedseg_Kovacs_Gyula_Hende
    .
    és
    .
    http://hetkoznapihonvedelem.wordpress.com/2010/09/25/kalman-karoly/
    .
    Ha a video nem indul, ez:
    .
    http://index.hu/belfold/2011/02/25/a_honvedelem_mint_franciakremes/
    .
    OK, kellemes szórakozást, röhögést, elkeseredést, felháborodást mindenkinek! Garantáltan meglesz mind.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  4. Ez a hájfejű Hende a honvédelmi miniszterséget a polgári körök megszervezésének a köszönete – képen kapta.
    Meg is látszik a honvédség leamortizálásában a dilettantizmusa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  5. PESTI MESE
    ˙
    Kanibálék vacsoráznak.
    Pistike: Anyucikám ! Mi a mai vacsora ?
    Mama: Hát a szomszédék Tibikéje…
    Pistike: Mama, de én aztat nem szeretem…!!!
    Mama: Nem baj Pistike, csak szeressed, hisz a felebarátod !
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  6. A képviselőjelöltek kiválasztása Orbán házában:
    Viktor kirak az asztalra egy kupica pálinkát és egy sárga kockát.
    O: Mi ez? – mutat a kockára
    J: Nem tudom főnök, szerinted? (az első teszten ekkor átment)
    O: Egy piros labda.
    Ezután az elfogadható válaszok:
    - tényleg, ez egy piros labda.
    - végre én is rájöttem, hogy ez egy piros labda.
    - most már én is látom, hogy ez egy piros labda.
    Minden más válasz az alkalmatlanság jele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  7. Mi ilyen megvédős ország vagyunk, na. Szeretjük megvédeni a megánnyugdíjakat, a senki által nem kért NYENYI-t, a tákolmány asztalát, estébéestébé. Szívesen megvédenénk a horvát, a nyugat-ukrán, a szlovák és az erdélyi légteret is, mi ebben a furcsa? Mindeki javát akarjuk, értem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  8. Nakéremszépen.
    Fenntebbi képen jól látható , hogy az illető szépen tendál a Predátor c. ( egészen jó ) film idegenbolygóbéli harcosához.
    Már csak a láthatatlanná és röpképessé tevő álcaöltözet valamint az orra alatti nyílásról az óriássáska-szerű négyágú rágó-fogó szerve hiányzik nekije .
    A többi stimmel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  9. bumburi:
    .
    - Azért a pontosság kedvéért tegyük hozzá, hogy az MH leamortizálása nem ezzel a kretén hendével és bandájával kezdődött. Ezek már csak a kegyelemdöfést adták meg. Hogy pontosan mi történt, arra az általam linkelt cikkek tökéletes és igaz magyarázatot adnak. Olvasd csak el, meglátod, mi van.
    .
    Ego:
    .
    - Ez a légtérmegvédés amúgy remek dolog, főleg, hogy a Gripenekhez nincs jelenleg orkbánisztánban felszerelhető fegyverzet. Semmilyen. Hogy miért, annak ezer és egy oka van, de az egyik az műszaki.
    .
    És akkor ezekre mondta ez a hülyegyerek hende, hogy van ám légierőnk, tudjuk küldeni Maliba, meg mindenünk van… jáááj. Erről részletesebben a Kovács Gyula cikkben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  10. Geyza:
    .
    “… az illető szépen tendál a Predátor c. ( egészen jó ) film idegenbolygóbéli harcosához…”
    .
    - Az még hagyján, de szerintem lassan már annak is képzeli magát. Meg hadvezérnek is. Mondom én, bolond ez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  11. A horvátok a magyaroknál sokkal jobban tudják, mit jelent, ha Orbánék valamit, vagy valakit meg akarnak védeni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  12. A horvátok az igazmondás példaképei?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (12 szavazatból)
  13. Ha pedig elmebeteg,vagy csak finoman szólva fogyatékos,
    akkor a legjobb helyre keveredett,amikoor az Orbán-banda befogadta.
    Legalább nem magányos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  14. Eldrad
    Megnéztem, elolvastam az ajánlatod. Siralmas.
    A gyerekem hivatásos katona volt.Tudnék beszélni én is sok mindenről, ami alátámassza az általad belinkelt anyag valóságát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  15. Teljesen világos, és indokolt, hogy miért is vált szükségessé “a horvát légtér védelme”.
    Ugyanis abban a pillanatban, ha horvát (amúgy) barátainknak véletlenül sikerülne elfogniuk a nemzetközi körözés alatt álló Hernádi Zsolt MOL-vezért, abban a pillanatban – a szintén panamával, illetve korrupció útján beszerzett – az éppen Horvátország légtérben cirkáló Gripen vadászok hősiesen lecsapnáknának a horvát emberrablókra, megmentve ezzel a makulátlan becsületlovag fidSS hőst, Führerünk kis barátját…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  16. Hende is bohoc , nyilvan nem a tudasaert , szorgalmaert lett miniszter ezek nem erdemek Orbannal aki mindenbe beleszol , mindenhez ert es kedveli a seggnyalo szolgallelku gatlastalan buta parazitakat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  17. A kép helyes szövege :
    ˙
    Eleni Thakopoulos második legkedvesebb, gyagyás barátja* épp egy nagyköveti gardenpartyn. ( A sombrerót éppen a sisak miatt tette le. )
    .
    .
    * ( az első és a legkedvesebb barát Orbanini )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  18. Ez a fotó minden pénzt megér.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  19. ,,elmeállapotának meggyengülését vélelmezi, ezért Hende Csaba gondnokság alá helyezését is kezdeményezi a Demokratikus Koalíció.”
    Nagyon helyes, nem csak egy elmebeteg van a kormanyban a többinek is meg kell vizsgalatni az elmeallapotat, had lassa a sok amputalt agyu, kire szavazott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  20. Beszámíthatóan hazugok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  21. Nekem a “valószínűleg nem normális” kifejezés juttatott eszembe egy régi viccet. Az iskolában a tanítónéni a valószínűség fogalmát próbálja magyarázni a nebulóknak. – Tudnátok példát mondani arra, hogy mit nevezünk valószínűnek? Móricka jelentkezik, a tanítónéni rosszat sejt, de a többi gyerek nem tartja fel a kezét, ezért jobb híján felszólítja. – Hát, – mondja Móricka – a nagyapám újsággal a kezében kilép a szobából. – De hol itt a valószínűség? – kérdezi csodálkozva a tanítónéni. Mire Móricka – Valószínűleg szarni megy, mert olvasni nem tud.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  22. lovastengerész

    Ez a Hende valószínűleg nem beszámíthatóan hanem kiszámíthatóan hazug is meg hülye is , a diktátor seggnyalójának a díszpéldánya a Fidesz dráma egyik megtestesítője…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  23. Ez az idióta köpönyegforgató nyilatkozataiból megállapítható, a katonai felkészültsége= egy hetvenes években kiképzett örvezetővel. Hendére nem egy hadsereget, de még azt a pár libát sem bíznám, amit annak idején a tüntetők a Kossuth térre engedtek. Szalonképtelen HAZUDOZÓ, hiába a fidesznek a VÉRÉBE van a hazudozás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  24. Miért pont épp csak ő?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  25. “Nekem már a kardlengetésnél is gyanús volt, amikor pedig bevajazott cipőkanál segítségével felhúzta a fejére a Gripen-vadászpilóták sisakját, rettenetesen kellett röhögni, mert felidézte Pozsgayt, aki utolsó politikai tetteként egy autóversenyző sisakjával tette ugyanezt.”

    http://www.pupublogja.hu/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  26. Ez egy kretén, látszik a képen is.
    Attól lett a magyar hadsereg parancsnoka, hogy ő irányította a fidesz polgári köreit. Ez lett a fizetsége egy idiótának.
    Az ellenzéknek meg megsúgom, gyámság alá csak rokonok, vagy a házi orvos helyezhet valakit, tehát nem olyan egyszerű.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  27. bumburi:
    .
    “…A gyerekem hivatásos katona volt.Tudnék beszélni én is sok mindenről, ami alátámassza az általad belinkelt anyag valóságát….”
    .
    - Akkor beszélj, azaz, írj. Engem biztosan érdekel de szerintem másokat is. Kérdezheted gyermeked is. Aztán eldöntheted, én miért merem ennyire határozottan állítani ezt a sok csúnyaságot a magyar honvédségnek nevezett szörnyszülöttről, most függetlenül attól, mennyi cikket, bejegyzést olvastam el erről a témáról, mennyi videót néztem meg, stb.
    .
    Egyszerűen vérlázító, mi megy a “honvédségnél” is; a Zország összes defektjének hű tükörképe, annyit mondhatok. Nekem amúgy az a kedvencem, hogy nem létező alakulatoknak, nem létező magasabbegységeknek vannak főtiszti rendfokozatban lévő parancsnokaik, milliós fizetésekkel, de a külszolgálatot körülvevő alpári disznóságok is betöltenének egy könyvet, az biztos.
    .
    Hende és kamu- papírhadserege (talán vagy 2000 derék felderítő, és lövészkatonától, plusz pár, egyéb, nagyon ritka kivételtől eltekintve) pont olyan, mint az egész országuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  28. Hungarian citizen

    Lattam ma hiradoban, ahogy probalja felfogni, hogy a nagy radargombon belul forog maga a radartanyer, de egyetlen betut fel nem fogott abbol 3 tomondatbol, amit probaltak vele megertetni. Teljesen agyalagyult, mint az osszes tobbi.
    Ezeknek a diszfarkaknak egyszeruen max. 3 ev a szavatossaguk, onnantol ugy szetcsusznak, mint minden latens homo homofob jobboldali. Ez a beltenyeszet egyik bizonyiteka. De ezeket ez az ostoba nep inkubalja 4-8 evente, ellentmondva Darwin alapveteseinek, mestersegesen eletben tartva egy eletkeptelen gentorzulatot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  29. Mit akarnak egy féleszű honvédelmi ministertől, amikor a miniszterelnk helyét birtokló véglény egy beszámíthatatlan nyelvnyujtogató idióta. Minden cikknek az ő elmeállapotát kellne firtatnia alátámasztva szakértői véleményekkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  30. Edrad & Bumburi !
    ˙
    Nem kár azokért a krokodil-könnyekért, amiket ti itt a mai magyar hadseregért hullattok ? Szerintem nem éri meg, sőt…
    Most képzeljétek el ezt a mai náci rezsimet egy erős hadsereggel a háta mögött.
    Már rég rátámadtak volna nemcsak a szomszédainkra, de az egyéb szövetségeseinkre is.
    Tehát hála annak a magsságosnak azért, amit ti itt csak célozgatások formájában leírtatok erről a rakás sz . erencsétlenségről…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. Igen nagy erőfeszítésbe került a hadsereg módszeres szétverése, de megoldották. Für Lalától kezdve Hende Csabáig.
    A jelenlegi még operett hadseregnek sem mondható, mert még felsorakozni sem tudnának, és még fegyver sem jutna mindegyiknek. Tábornokokból lenne elég, de azok az ivászaton kívül semmihez sem értenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  32. Orbán gondnokság alá helyezését mikor kezdeményezik???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  33. Csak rá kell nézni.
    Erre a posztra teljesen megfelel, kellően alázatos és szolgalelkű, hülyeségeket hadovál és imádja a Kedves Vezetőt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  34. dubois:
    .
    - Mi nem azt gyászoljuk, hogy ennek a mocskos orkbán- féle náci bandának, és híveiknek nincs erős hadserege. Mert, ahogy írtad is, így a jó, hogy nincs, másképpen valószínűleg konfliktust provokálnának .
    .
    Hanem sajnáljuk az egészet, ahogy a zországot is. Mármint, nem ezt a zországot, ami most blátható orkbánisztán néven, mert aztén kicsit se sajnálom. Hanem ami LEHETETT VOLNA, ha a népe és a népvezérei nem döntenek úgy, hogy szétrabolják, szétverik, a középkori ázsiai mentális színvonalra esnek le, stb. Mert ezen nincs mit sajnálni.
    .
    “… ti itt csak célozgatások formájában leírtatok erről a rakás sz . erencsétlenségről…”
    .
    - Részemről én nem célozgattam, hanem nagyon is konkrét problémákra hívtam fel a figyelmet. A belinkelt cikkeknél pedig jobban semmi nem írja le ezt az egész probléma- halmazt. Olvasd el, ha még nem tetted volna, és add tovább másoknak is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. győzike:
    .
    ” -hende – Erre a posztra teljesen megfelel, kellően alázatos és szolgalelkű, hülyeségeket hadovál és imádja a Kedves Vezetőt…”
    .
    - Miért, a többi orkbán- prostituált nem ugyanilyen alapon lett helyzetbe hozva? Csak ez a majom? :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  36. dubois
    Nézz rá bármelyik fotóra! Talán két egyforma szabályoknak megfelelő öltözetet sem találsz.
    És ez csak a ruha.
    Vagy nézd meg egy felmérésen, hogy mit teljesít egy 160cm-es 90Kg-os nő,aki ugyan adminisztrál, de egész máshol van nyilvántartva.
    Mondhatnám a szeretőket is, akik alkalmazva vannak, holott sötétek, mint az éjszaka.
    Vagy az élelmezést. Lejárt szavatossággal a konzervek.
    Vagy a vaklőszer hiányát, mert még arra sem telik. Mint ahogy a nyomtatóba a papírt sokszor a hivatásosak veszik.
    Ezzel szemben a TEK!!!
    És az urakat akiket tábornoki karnak neveznek. Élősködő paraziták,és sérthetetlenek!
    Vagy egy felderítő felszereltségét!
    Gyalázat, és 1000x gyalázat!
    Persze még szerencse,már ahogy vesszük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  37. zappa:
    .
    “…Igen nagy erőfeszítésbe került a hadsereg módszeres szétverése, de megoldották. Für Lalától kezdve Hende Csabáig…”
    .
    - Fene tudja… a rothadás már a nyolcvanas években megkezdődött, legalábbis, erről vannak legkorábbi ismereteim. Akkor kezdett zuhanni a morál, és ez volt az egyik oka a későbbi pusztulásnak. Pedig akkor technikailag még rendben volt a banda. A részeg disznó főtisztek jelensége már akkor is megvolt, hogy milyen léptékben, azt nem tudom. De maga a tény, hogy ez már akkor is közismert volt, sokat mondó. Az akkori, igen gyakran gyökér, bunkó tiszthelyettesekről pedig idősebb ismerőseid biztos sokat tudnának beszélni.
    .
    “…mert még felsorakozni sem tudnának, és még fegyver sem jutna mindegyiknek…”
    .
    - Húúú, komám, ez telitalálat… tényleg vannak olyan alakulatok, akik az alakiság alapvető mozdulataival sincsenek tisztában.
    .
    Wazze, hát volt pl. olyan negyvenes tiszthelyettes, aki nem tudott lépést vezényelni, és ott volt már vagy 15 éve. Volt olyan – szintén tiszthelyettes, aki ott volt már vagy 10 éve, de képtelen volt lépést tartani, de volt ilyen századparancsnok is. És volt olyan főtiszt, aki köznevetség tárgya volt, mikor elkezdett díszlépkedni, mert kb. egy rokkant struccra emlékeztetett, mindenki derültségére. Na most képzeld el, milyen lehetett a legénységi állomány.
    .
    Igen, pont olyan, pár derék és tevékeny lövészkatonától és felderítőtől eltekintve. Ugyanis többnyire ezen kevesek viszik a hátukon az egész “magyar honvédséget”.
    .
    “…Tábornokokból lenne elég, de azok az ivászaton kívül semmihez sem értenek…”
    .
    - Nem tudom, most mennyi tábornok van egyébként, de úgy 40- re tippelek – ami egy rossz vicc egy 27.000 fős fegyveres testület esetében. A végzetesen eltorzult rendfokozati arányokról részletesen olvashatsz a fentebb linkelt cikkekben. Az meg csak ront a helyzeten, hogy nem létező fegyvernemek és magasabbegységeknek vannak főtiszti parancsnokaik – egyenként is milliós fizetéssel, és plusz juttatásokkal.
    .
    Wazze, hát milyen hadsereg már az, ahol több a főtiszt (tábornok, ezredes, ales, őrnagy), mint pl. a hadnagy, a p…ba is már????? Milyen hadsereg az, ahol egy dandár 2- 3000 főből áll (ez kb. két ezred), DE dandárként van papíron számon tartva (egy dandár 6 – 10.000 fő, kb), ÉS ennek a 2- 3000 főnek egy dandártábornok a parancsnoka, összesen több tucatnyi ezredessel, alessel, őrnaggyal maga alatt?
    .
    A katonai rendfokozati piramis orkbánisztánban fejjel lefelé áll, ahogy a cikkekben mindkét egykori tiszt is mondja.
    .
    Fegyver az jutna, de csak kézifegyverek, kiegészítve szakaszonként talán négy- hat RPG- vel, századonként egy- két aknavetővel. De ennyi. Hogy mennyi lőszer jutna mindehhez – na azt hagyjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  38. Eldrad
    Mindez megfejelve azzal, ami még csak mostanában nyer létjogosultságot. A Horthy korszak megalázásaival, megfélemlítéseivel. Efelé tendál a ma hadserege, mondhatnám ez a ki nem mondott elvárás.
    A tudás helyett!
    Az általad belinkeltekben a problémák meg nagyon is élők!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  39. Egyszer említette, hogy ő is volt katona.Gondolom olyan lehetett , mint Vanek úr az idegenlégióban , a ” Tizennégykarátos autó ” leírása alapján.Feltehetően innen eredeztethetőek ” mélyreható” ismeretei ennek a szerencsétlennek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  40. Ez a felvétel igazán lehetne a fidesz kampányképe !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  41. bumburi:
    .
    - Megalázás? Nem, arról semmiféle tudomásom nincs. Hidd el, tudnék róla, ha ez lenne, vagy erre felé tendálnának a dolgok.
    .
    A többi viszont tényleg igaz.
    .
    marslakó:
    .
    - Hogy ez a kretén hende miféle katonai kompetenciával rendelkezik, arra megnyilvánulásai pont elég bizonyítékot szolgáltatnak. Mondom, én legutóbb a Mali- ügyön akadtam ki, mint az órarugó, nem is ezen a horvát légtérvédelem- baromságon.
    .
    Megjegyzem (ismét), hogy a magyar lizingben lévő (szóval, nem az MH tulajdonát képező) Gripenek egyébként senkinek a légtérvédelmét nem tudják ellátni, mert nincsenek hozzájuk fegyverek. Lennének, de műszaki okok miatt nem installálhatóak, mondjuk így. Félelmetes, mi?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  42. “A fideszes jelölt minden ellenfele “hétpróbás gazember”, a “bolsi banda” nem változott 1917 óta, a “brüsszeli elvtársak” falaztak az előző kormánynak, a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság pedig “államilag támogatott banditizmus” volt – mindezt Kövér László házelnök mondta kedden este Balkányban.”

    Ez sem rossz.

    Kövér úr a magyar parlament elnöke. Ettől olyan visszafogott és kulturált.

    Hende doktor hozzá képest ministráns gyerek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  43. Eldrad
    Van.(kialakulóban) Sokan ezért mennek el.
    Meg a törleszkedések végett, ahol mindig az a nyerő,aki jobban csinálja.
    Az a kevés, meg aki hivatásszeretetből húz mint az állat,agyig le van terhelve, mert azok legalább tudják a dolgukat.
    Minden le legyen papírozva, az a lényeg.Papíron még sikeresek is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  44. Nincs ezzel a Hendével semmi baj,milyen odaadóan ügetett a főnöke után a gáton.Igaz,hogy egy kicsit beizzadt a gatyája,de ettől még derék magyar ember.
    A demencia pedig előbb vagy utóbb mindenkit elér,van aki már úgy születik !!!
    Csak így tovább Viktor – vezesd a csúszómászókat !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Orbán haverja újra bajban 2014. március 31. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos