Ronai and Ronai
AMERIKAI

Mesterházy hivatalosan is miniszterelnök-jelölt 2014. január 25. szombat 13:20 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

Budapest – Nem történt meglepetés, az MSZP rendkívüli kongresszusa titkos szavazáson 99,7 százalékos többséggel az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjévé választotta Mesterházy Attila pártelnököt, és egyhangúlag jóváhagyta az összefogásról szóló, korábban meghirdetett szövetségkötést.

A baloldali ellenzék pártvezetői január 14-én jelentették be, hogy közös listán indulnak a parlamenti választáson. Akkor azt is közölték, hogy a névsort, miniszterelnök-jelöltként Mesterházy Attila MSZP-elnök vezeti, akit Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a Liberálisokat képviselő Fodor Gábor, és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke követ.

Az összefogásban részt vevő pártok vezetői akkor megállapodtak az egyéni választókerületek elosztásáról is.

Az MSZP szombaton kongresszust és nagygyűlést is tart, a párt kongresszusi küldöttjei délelőtt zárt tanácskozáson tárgyalnak a baloldali összefogás közös listájáról.

Az MSZP kongresszusa már októberben elfogadta a párt országgyűlési listáját. Azóta viszont a baloldali ellenzéki pártok közös lista állításáról állapodtak meg, s ebbe a szocialisták legfőbb döntéshozó fórumának is bele kell egyeznie. A választmány múlt szombaton azt javasolta, hogy az MSZP-s politikusok az őszi listaállításkor elfogadott sorrendben szerepeljenek a közös ellenzéki listán.

Vagyis Mesterházy Attila és az összefogásban részt vevő pártok vezetői – Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor és Szabó Tímea – mögött Botka László választmányi elnök a hatodik, Tóbiás József frakcióvezető-helyettes a hetedik, Gúr Nándor alelnök a nyolcadik, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes a kilencedik, Molnár Zsolt kampányfőnök pedig a tizedik helyen következhet.

A szocialista párt, az Együtt-PM szövetség, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt megállapodása alapján a közös lista első 60 helyéből 42 illeti meg az MSZP-t.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.4/5 (18 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 22 szavazatból)
Mesterházy hivatalosan is miniszterelnök-jelölt , 3.4 out of 5 based on 18 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

61 Reader’s Comments

  1. bozse (moj)

    A Galalamuson megjelent Kerék-Bárczy cikkről beszélsz? El is küldtem mindenkinek ,ahová tudtam. Én évek óta hajtogatom ezt. Miféle 2/3 kell egy nem jogállamban hozott törvények ,rendelkezések és kinevezések eltörléséhez?
    Még ha meglenne a 2/3 ,akkor sem szabadna erre használni ,mert az egyfajta utólagos legitimálás lenne Ez a kétfajta álláspont gyökeresen ellent mond egymásnak,az nem megy,hogy egész nap nyávogunk ,hogy nincs jogállam ,nincsenek fékek és ellensúlyok ,azután meg arról értekezünk komoly pofával ,hogy kell az a 2/3. Miért is??? Mihez kell? Nem ,hogy nem kell HANEM egyenesen TILOS!!!!!!! Még ha meg van ,akkor is.. KUKA az egész úgy ahogy van, és pont.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  2. Vikimeki, egyetértek, de hogyan ” kuka”, a gyakorlatban hogyan? Kijelntik valakik, hogy kuka? Vitatható legitimitást ad ez is. Gondolom, vér nélkul szeretnék. De az is vitatható legitimitást ad, ha a fidess önkényességében illegitim rendszerében cselekszenek. De ez utóbbi legalább technikailag legitim, jobban védhető bármely fórum által a világban. És kesebb alapot adna a fasisztáknak, hogy vérbe borítsák az országot. Szerintem ilyen megoldást keresnek. Nem mintha győznének. :( M.A., aki még nem hallott a pártfinanszírozási korrupcióról és aki csak a legutolsó pillanatban és csak a legminimálisabban engedett hatalmi pozíciójából. És aki puch lászló embere, nem annyira a feladatra alkalmas ember. Nekik jó 2018 is, aki meg addig nem éli túl, így járt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  3. Bakker, sztahanovista szombat van a mínuszolóknál. (moderálva) örülök, hogy erre költik az adómat, és nem pl. Kórházakra¡!!!!!!!!!! Ahol nemrég meghalt egy kollégám, mert 3 hónapra kapott diagnosztikai időpontot, de neki sajnos gyors lefolyású rákja volt!!!! Nem csak fegyverrel lehet népet irtani!! És közben szidni, aki nem szül, mert nincs munkája, mert nincs beruházás!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  4. Szimon József
    Nekem tetszett.
    A nemzeti mutyihoz most már megszületett a: Drasztutyi+mutyi tovarisi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  5. http://img9.hvg.hu/image.aspx?id=4303137f-2491-41c2-8f00-456a50c514c4&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c
    -
    100 név a listán, a nem százasokról!
    Akikkel ilyen abnormális dolgot alá lehet íratni, oka van annak, hogy valamiért ezt meg kell tenniük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. Hogy Gyurcsány lépése tényleg árulás volt, ahogy Bartus mondta, arra itt a bizonyíték. SEMMIT nem fognak a rendszeren változtatni, ha valami véletlen folytán nyernek, Kerék-Bárczy cikke az alkotmányos rend visszaállításáról a Galamusban csak duma volt:
    “Ha ez a választási törvény marad – márpedig nem vennék mérget arra, hogy kétharmadunk lesz -, akkor 2018-ban is együtt kell működnünk.” /Gy. F./
    Ha még emlékszel, hogyan kell a sorok között olvasni, gyakorolhatod, itt az interjú egy árulóval, aki még mindig demokratának hirdeti magát:
    http://vs.hu/helyenkent-zsakban-futas-lesz-interju-gyurcsany-ferenccel-0128/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  7. http://hvg.hu/gazdasag/20140129_Gyurcsany_szukseg_lesz_megszoritasokra#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso&utm_content=default_hirkereso*
    Azért így elég nehéz nyerni.
    Én Mesterházy helyében kirúgnám Gyurcsányt mindkét társával együtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  8. http://valasztas2014.hir24.hu/valasztasi-hirek/2014/01/29/gyurcsany-nem-lesz-kormanytag/
    -
    Hát igen, itt aki nagyobbat tud gurítani, az fog győzni!
    Aki azt mondta, nem folytatja a hazudozást – annak menni kell.
    Aki azt mondja, hogy ő sohasemhazudott – annak tapsikolnak.
    Mindig mondom, Magyarország fordítva van bekötve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. http://hir3.hu/magazin/1/117707/elokerult_kover_laszlo_fidesz_szerint_nem_letezo_koteles_beszedenek_hangfelvetel
    -
    Sohasemhazudtamék által letagadott köteles beszéd.
    Csak ez az internetizé ne volna!))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. A BÉKE és újjáépítés 68. évében csak egy hülye ígér megszorítást. Aki ezt akarja adni, az embereknek, az a pöcsével játsszon otthon a homokban, ne az országgal.
    Egy politikusnak ígérni is tudni kell, megvalósítani is és magyarázkodni is.
    Valóban, Gyurcsány kezd kártékony lenni.KISZ titkár elvtárs, rossz oldalon tetszik olvasni a brossúrát! Tessék megfordítani a könyvet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. A mai Gyurcsány interjú szégyenletes!
    Most akkor mikor hazudott?
    Akkor e amikor azt mondta, hogy diktatúra van,és vissza fognak csinálni mindent, vagy akkor, amikor összefogott az együtt külön párttal,és himnuszokat zeng a Mesterházy dicséretére?
    El kéne zavarni mindegyiket kivétel nélkül, és tényleg a hazáért dolgozókat kellene csak oda engedni a kormányrúdhoz!
    Az azért mégis csak sok, hogy ebben a leamortizált helyzetben is csak a szavazatokra tud gondolni, minden más el van felejtve.
    A legnagyobb baj, hogy mindegyik hülyíti az embereket,mert a nyerés lehetősége elvette az eszüket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Vezéráldozatot hozott a ifjúbaloldali maffia 2014. május 29. csütörtök | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

Felmondott az MTI fotórovatának vezetője 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos