Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hülye vagyok. Megírom. Orbán lapot alapít. 2014. január 6. hétfő 22:38 Forrás: AN

  • Hozzászólások(116)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hülye vagyok. Megírom. Orbán lapot alapít.

Budapest – Először azt gondoltuk, hogy vicc, annyira abszurd az egész. Sőt, tulajdonképpen még ma is ezt gondoljuk, mert nehéz elhinni, hogy komolyan gondolták. Az a Kerényi Imre jegyzi a lapot ugyanis, aki az Alaptörvény Asztalával és sok még sok más hülyeséggel szórakoztatta közpénzen a magyar embereket. Valamint Bencsik Gábor, aki annak a Bencsik Andrásnak a testvére, aki a pártállam idején a Népszabadság pártrovatánál bomlasztotta belülről a rendszert, ma pedig vérbő kommunistázó antiszemita. Két kőkorszaki szaki, de a többiek is megérik a pénzüket.

Az első szerkesztőség ülést január 9-én tartják, személyesen Orbán Viktor elnököl, később cikket is ír majd a lapba a miniszterelnök. Most már tényleg alig lehet megkülönböztetni a Fideszt a Hit Gyülekezetétől, és Orbánt Németh Sándortól. Ennek a két szektának a fogságában vergődik az ország. Alapító főszerkesztő Orbán Viktor. Ha vesznek még egy tévécsatornát, annak hírigazgatója legyen Orbán Gáspár.

Az alábbiakban teljes terjedelmében idézzük Kerényiék levelét, amelyet a leendő és reménybeli szerzőknek írtak. Akik, amennyiben  vállalják a közreműködést, és számlaképesek, cikkenként 50 és 200 ezer forint közötti honorárium üti a markukat.

Most ne legyünk demagógok, és még véletlenül se tegyük fel a kérdést, vajon tudja-e Kerényi úr, hogy a normális cikkírók, milyen javadalmazásban részesülnek szerte e honban? Ne Széles Gábor Magyar Hírlapjára tessék gondolni, és ne Bencsik András Demokratájára, hanem a szakmában ismert és elismert tollforgatókra.

És hogy milyen lesz a lap? Hát ilyen: A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond. A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót. Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót. Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom.

Fenti dőlt betűs sorok szó szerinti idézetek Kerényitől és Bencsiktől. A jót kell megírni, Azt, hogy kinyílott a pitypang. Ha nem nyílott ki, az nem hír. Meg azt, hogy nem szakadt le a csillár, azt is meg kell írni. Ha leszakadt, akkor az megint nem hír.

Az kell, hogy az emberek szíve melegséggel teljék meg. Ha már a szobájuk nem meleg, mert nincs miből fűteniük.

Kerényi a magyar újságírás és a politika valódi szellemóriásait állítaná csatasorba. Kudlik Júliát például, vagy mondjuk Fricz Tamást. Ha lehet hiányérzetünk, akkor az annyi, hogy legjobb tudomásunk szerint pszichológus nincs közöttük. (Pedig, lenne rá igény…)

Ennyit ízelítőül, mondhatni, kedvcsinálóként. És mielőtt tényleg átadnánk a szót Kerényinek és Bencsiknek: még egyszer leírjuk: reméljük, hogy álmodjuk ezt az egészet. A levelet, és az elmúlt, most már majdnem négy évet. Ígérjük, legközelebb nem eszünk annyit lefekvés előtt, és akkor nem lesznek mindenféle lidérces álmaink.

Tehát, a Magyar Krónika szerzőihez intézett levél. Hosszú, viszont szórakoztató. Ne fogják vissza magukat, nyugodtan röhögjenek olvasás közben!

Tisztelt reménybeli szerzőnk!

Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt.

A Magyar Krónika című lap mellékelt tervezetének megvitatása és az új folyóirat megalapítása a Magyar Demokrata című hetilap szerkesztőségében (1062 Budapest, Andrássy út 124.) történik 2014. január 9-én, csütörtökön 18 órakor.

Tisztelettel kérem Önt, hogy e megbeszélésen – melyet Orbán Viktor vezet – részt venni szíveskedjék.

Tisztelettel: Kerényi Imre
Magyar Krónika

A tárgy nívós és sikeres folyóirat alapítása, mely eszméinket hirdeti. Táborunk többsége szerint a lapalapítás bukás. Mások szerint e vélekedés babona. Ezek azt mondják: vágjunk bátran bele. De. Legyen e lap az állam által támogatott kulturális innováció egyik eleme. A példányok háromnegyede ingyenesen kerüljön terjesztésre a Nemzeti Könyvtár logisztikája szerint: vezetők, közhivatalok, közkönyvtárak, középiskolák, határon túli intézmények, polgármesterek, stb. Csak a példányok egynegyede legyen vásárolható a standokon.

A Magyar Krónika leírása

A Magyar Krónika reprezentatív és gyűjtendő havi kiadvány. Kordokumentum. Képes e krónika, 60 százaléka fotó, ábra és festmény, 40 százaléka szöveg.

A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, a Vár 25 elnevezésű felújítási terven munkálkodó Potzner úr, a káptalantóti kertészmérnök asszony, a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is.

A Magyar Krónika ékes kivitelű számait a meghitt személyesség tudatosan vállalt mozzanata miatt szívesen helyezzük majd polcainkra az Alaptörvény díszkiadása és a Nemzeti Könyvtár kötetei mellé.
A Magyar Krónika tisztelettel szól a régi építőkről is. Szent István, Szent László, IV. Béla, Könyves Kálmán, Mátyás király, Bethlen Gábor, Mária Terézia, Petőfi Sándor, Görgey Arthur, Deák Ferenc, Podmaniczky Frigyes, Ybl Miklós, Wekerle Sándor, Bánffy Miklós, Bartók Béla, Pávai-Vajna Ferenc, Makovecz Imre és mások alkotása ragyogó példa a mai építők számára.

A Magyar Krónika célja

a legjobb szerzők megnyerése, kik számlaképesek, s hajlandóak hónapról hónapra megnyilvánulni e folyóirat hasábjain. A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond. A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót. Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót. Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom. Ellenfelem jól szólalt meg. Megírom és megdicsérem. A Magyar Krónika szerzői szellemi életünk meghatározó személyiségei. Akikből nem önbizalomhiány árad, hanem derű, hit és szakmaiság.

Kérés a szerzőkhöz

Válasszanak műfajt, terjedelmet és adjanak képeket is. A lenti leírás rigorózus, de ne rettenjünk el. Csak kikalapált gazdálkodás és kicsiszolt forma segítségével épülhet szellemi templom, melynek oltárain minden szerző a maga legjobb liturgiáját mutatja be. Tetszés szerinti tartalommal, alcímmel és terjedelemben. Egyetlen komoly kérés az oldalpárokban, az oldalpárban, az oldalban és a hasábban történő szerkesztés elvének betartása. A több oldalpár szerzője a monumentális formát valósítja meg, az oldalpáré a tekintélyes formát, az oldalé a kis formát, a hasábíró szösszenetével vesz részt e vállalkozásban.

Lehet választani.
Így jöhet létre a személyesség varázsa: ezek az oldalpárok az enyémek.
Vagy: ez az oldalpár én vagyok.
Vagy: ez az oldal én vagyok. Vagy: ez a hasáb én vagyok.
Az én világomban a képek is az enyémek.
Az én világomba ne szűrődjön be más entitás.
Így lehet személyes a megnyilvánulás.

Híveink sorvezetőre vágynak. Követendő mintára. Szerzőink felvállalják e szerepet. Vezetik az olvasót. És egymást is. Minden cikk felett a szerző megnyerő fotója áll, alatta személyes adat. Példák: Martonyi János külügyminiszter, Melocco Miklós szobrász. A szerzők cikkeiket oldalpárokba, oldalpárba, oldalba, illetve hasábba szerkesztve és felképezve adják le. Javallott házi könyvtáraink képeinek és az általunk készített felvételek használata. A szorgalmas méhecskéről készített kép szép és jogtiszta. Ha ikergyermekeink születtek, jöhet róluk a mobiltelefonon készített felvétel.

A felkérendő szerzők bővítendő listája

1. Ablonczy Bálint újságíró
2. Ágh István költő
3. Agócs Gergely néprajzkutató
4. Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár
5. Baán László főigazgató
6. Balogh Ákos Gergely újságíró
7. Balogh Zoltán miniszter
8. Batta András kormánybiztos
9. Bayer Zsolt író
10. Belénessy Csaba újságíró
11. Bencsik András főszerkesztő
12. Bencsik Gábor újságíró
13. Bencsik János képviselő
14. Bogárdi Szabó István püspök
15. Borókai Gábor főszerkesztő
16. Boross Péter miniszterelnök
17. Bősze Ádám újságíró
18. Czakó Gábor író
19. Csík János előadóművész
20. Csontos János újságíró
21. Csoóri Sándor író
22. Deutsch Tamás képviselő
23. Döbrentei Kornél költő
24. Fábri Anna művelődéstörténész
25. Fekete György belsőépítész
26. Feledy Balázs művészettörténész
27. Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész
28. Fónagy János államtitkár
29. Fritz Tamás politológus
30. Gazsó L. Ferenc újságíró
31. Hankiss Elemér szociológus
32. Héja Domonkos karmester
33. Horkay Hörcher Ferenc tanár
34. Jankovics Marcell filmrendező
35. Jókai Anna író
36. Káel Csaba rendező
37. Kálomista Gábor producer
38. Keresztes Ildikó előadóművész
39. Keserű Katalin művészettörténész
40. Kiss-Rigó László püspök
41. Koltay Gábor rendező
42. Kondor Katalin újságíró
43. Kovács Ákos előadóművész
44. Kő Pál szobrász
45. Kövér László házelnök
46. Kristóf Attila újságíró
47. Kudlik Júlia újságíró
48. Kulin Ferenc irodalomtörténész
49. Kun Miklós történész
50. Lévai Anikó jogász
51. Liszkay Gábor főszerkesztő
52. Martonyi János miniszter
53. Matolcsy György jegybankelnök
54. Matuz Gábor újságíró
55. Melocco Miklós szobrász
56. Molnár Pál újságíró
57. Navracsics Tibor miniszter
58. Nékám Kristóf allergológus
59. Nemeskürty István író
60. Ókovács Szilveszter igazgató
61. Orbán Viktor miniszterelnök
62. Osztovits Ágnes szerkesztő
63. Pálffy István képviselő
64. Pálinkás József atomfizikus
65. Papp Lajos szívsebész
66. Perner Ferenc sebész
67. Pozsgai Zsolt író
68. Prőhle Gergely államtitkár
69. Ráday Mihály operatőr
70. Rákay Philip intendáns
71. Rockenbauer Zoltán író
72. Rosivall László egyetemi tanár
73. Sándor György humoralista
74. Sándor Tamás orvos
75. Sasvári Sándor színész
76. Schäffer Erzsébet író
77. Schmidt Bea divatszakértő
78. Schmidt Mária történész
79. Sebestyén Márta előadóművész
80. Seszták Ágnes újságíró
81. Siklósi Bea szerkesztő
82. Stumpf András újságíró
83. Szakály Sándor történész
84. Szakolczay Lajos író
85. Szentesi Zöldi László újságíró
86. Szentgyörgyvölgyi Péter jogász
87. Szentmihályi Szabó Péter író
88. Szigethy Gábor irodalomtörténész
89. Szinetár Miklós rendező
90. Szörényi Levente zeneszerző
91. Takács Bence előadóművész
92. Tarnay Richárd képviselő
93. Torkos Matild újságíró
94. Tőkéczki László történész
95. Végh Alpár Sándor író
96. Vitézy László filmrendező
97. Vizi E. Szilveszter egyetemi tanár
98. Zalavári Lajos építész
99. Zárug Péter Farkas politológus
100. Zoboki Gábor építész
A Magyar Krónika számainak tartalomjegyzéke a szerzők nevét az ábécé rendje szerint mutatja.
A Magyar Krónika szerkesztősége

A szerkesztő bizottság: Balogh Zoltán, Kerényi Imre és Vizi E. Szilveszter.
A szerkesztő bizottság elnöke: Vizi E. Szilveszter.
Főszerkesztő és művészeti vezető: Bencsik Gábor
Szerkesztő: Csontos János
Képszerkesztő: Valkóczi József
A szerkesztőség titkára: Adame Judit

A Magyar Krónika első száma 2014. május elsején, csütörtökön jelenik meg.

A Magyar Krónika külalakja

A Magyarország Alaptörvénye – díszkiadás és a Nemzeti Könyvtár arculata szerint. Nagy formátum, vastag papír, félkemény borítás, nemzeti színű keret. A Stratégia, a Tükör és az Országépítő című rovatok eltérő színű papíron olvashatók.

A Magyar Krónika rovatai

1. VEZÉRCIKK
(a hónap elé) 1 szerző, 1 oldalpár = 2 oldal
2. TÉMA
(a hónap témája) 1 szerző, 10 oldalpár = 20 oldal
3. STRATÉGIA
(a hónap a hazában) politikusok írásai, 6 oldalpár = 12 oldal
4. RIPORT
(a hónap emberei) újságírók írásai,6 oldalpár = 12 oldal
5. KULTÚRA
(a hónap kultúrája) 12 állandó szerző, 12 oldalpár = 24 oldal
6. TÜKÖR
(a hónap tükre) 6 állandó szerző, 6 oldalpár = 12 oldal
7. HASÁB
(a hónap a hasábokon) sok szerző, 10 oldalpár = 20 oldal
8. ORSZÁGÉPÍTŐ
(a hónap házai) 1 szerző, 6 oldalpár = 12 oldal
9. EGYÉB
(a hónap hordalékai) sok szerző, 6 oldalpár = 12 oldal

összesen=kb.126+4 oldal

AD.1. VEZÉRCIKK 1 szerző, 1 oldalpár = 2 oldal
(a hónap elé)
Baloldalt vezérkép és képmagyarázat, jobboldalt a szerző fotója, alatta személyi adat és a vezércikk, írja a főszerkesztő.

AD.2. TÉMA 1 szerző, 10 oldalpár = 20 oldal
(a hónap témája)
A főszerkesztő által megjelölt téma részletes és rétegzett bemutatása a múlt, a jelen, s a jövő aspektusában, festmények, fotók, ábrák, tervrajzok, riportok, ismertető szövegek, keretes írások és szemelvények segítségével. A leütések száma kb. 60 ezer.

Az első oldalpáron baloldalt itt is vezérkép és képmagyarázat, jobboldalt a szerző fotója, alatta személyi adat és a témát indító írás. Írja a főszerkesztő által felkért személyiség.
Például: Bayer Zsolt, Csontos János, Kondor Katalin, Kristóf Attila, Kudlik Júlia, Szentmihályi Szabó Péter, Torkos Matild – és mások.
Kérés a szerzőkhöz:
• alkossák meg a főszerkesztő által felkínált téma bemutatását 10 oldalpárra szerkesztve 20 oldal terjedelemben, s azt elektronikusan küldjék el a szerződés szerinti határidőre,
• az anyag 60 százaléka képaláírásokkal ellátott jogtiszta kép vagy ábra legyen, használjuk bátran mobiltelefonunk felvételeit is,
• a jogtiszta szöveg ne legyen több mint 40 százalék, az arány a képek javára eltolódhat,
• az oldalpárokon baloldalt inkább kép és képmagyarázat legyen, a kis képek áthúzódhatnak a jobb oldalra is,
• nyári szünet nincs, korábbi cikk-leadás lehetséges,
• a határidőre nincs teljesítés, a szerződés megszűnik,
• a tiszteletdíj a felképezett és jogtiszta alkotásért számla ellenében 200 000 forint + áfa, a nem jogtiszta képeket és szövegeket honoráriumából a szerző fizeti.

AD.2. AZ ELSŐ TIZENKÉT TÉMA:
A főszerkesztő kéri a leendő főmunkatársakat, jelezzék, ha a lenti étlapon kedvükre való fogás akad. Új téma-javaslat fölvetése is kéretik.

Magyar Krónika 1. a Várkertbazár és néhai Zumbok úr
Magyar Krónika 2. a Kossuth tér és Wachsler úr
Magyar Krónika 3. az autógyártó Magyarország, Audi, Mercedes, Suzuki és a többiek
Magyar Krónika 4. a vendéglátó Budapest, az újjászülető kávéházi kultúra, a romkocsmák és a luxuséttermek
Magyar Krónika 5. a borkultúra és a borhercegek
Magyar Krónika 6. a Káli medence és a káptalantóti biopiac
Magyar Krónika 7. a Vár 25 projekt és Potzner úr
Magyar Krónika 8. a nagyberuházások és Fürjes úr
Magyar Krónika 9. a lótenyésztés, a lósport és a Lázár testvérek Magyar Krónika 10. a Dráva Nemzeti Park és Tiffán úr Magyar Krónika 11. a Tisza és ……………úr
Magyar Krónika 12. Sümeg és ……………úr
AD.2. TOVÁBBI TÉMÁK:
• Debrecen városa és Kósa úr,
• a Kisalföld és tejcsináló Cserpes úr,
• a dalcsináló és Vörösmarty-rajongó Ákos úr és kedves városa,
• a kiállításokat mesterien szervező Baán úr múzeumai és szülőhelye,
• a Nemzeti Színház, az öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr és Beregszász,
• a villányi borvidék és a borkészítő Bock úr és a német ősök,
• a gyógyszergyártók és a Richter
• a rituális Ópusztaszer és Trogmayer Ottó
• a tündöklő Tihany és Korzenszky Richard
• a megújuló Zemplén és ……………… úr/úrnő,
• a vizek országa, Széchenyi folyószabályozási művének befejezése, árvízvédelem, tájrendezés, ivóvíz, természetvédelem, vízi sportok, klasszikus fürdők,
• a főterek országa, az újjáépülő megyeszékhelyi és kisvárosi központok, Nagykanizsa, Kőszeg, Eger, Hévíz, Kaposvár, stb.

AD 3. STRATÉGIA politikusok írásai, 6 oldalpár = 12 oldal
(a hónap a hazában)
E rovatban a miniszterelnök is szerző kíván lenni. Itt politikusaink választhatnak az oldalas és az oldalpáros forma között. Az oldalpáros szerkezethez képszolgáltatás is szükséges. Ez utóbbi műfaj hatásosabb, mint a meztelen és csupán arcképpel díszített szöveg.
Az sem baj, ha politikus szerzőink műfajt váltanak, s más rovatokban a családról, a tájról, koncertről, színházról és olvasmányélményről írnak, vagy a lap utolsó oldalain adomáznak.
Itt szerzők például: Balogh Zoltán, Boros Péter, Deutsch Tamás, Fónagy János, Kövér László, Martonyi
János, Matolcsy György, Navracsics Tibor, Orbán Viktor, Prőhle Gergely – és mások.
A főszerkesztő várja politikusaink elfogadó nyilatkozatát.

AD 4. RIPORT újságírók írásai, 6 oldalpár = 12 oldal (a hónap emberei)

A főszerkesztő és a munkára jelentkező újságírók listát készítenek a sztárolandó személyiségekről. S jönnek sorban jeleseink: Cserpes, Lázár testvérek, Ákos, Nemeskürty, Batyu, Román Sándor, stb.

A tiszteletdíj számla ellenében a felképezett havi cikkért 50 000 forint + áfa, a nem jogtiszta képeket és szövegeket honoráriumából a szerző fizeti.

AD 5. KULTÚRA 12 állandó szerző, 12 oldalpár = 24 oldal (a hónap kultúrája)

Írja tizenkét állandó kulturális munkatárs. A szerkesztők várják a szerzők jelentkezését a 12 oldalpárra. A rovatcímek változhatnak. Ha a felkínált oldalpárok elfogynak, a többi szerző számára a várakozó lista, a más rovatokban való részvétel, illetve a hasábírás a lehetőség.

Itt szerző és alcím lehet például:

1. Hagyomány
Agócs Gergely, Andrásfalvy Bertalan, Fábry Anna, Fekete György, Jankovics Marcell, Kun
Miklós, Pálinkás József, Schmidt Mária, Tőkéczky László – és mások
2. Ház
Kovács Ákos, Kudlik Júlia, Lévai Anikó, Pálffy István, Tarnay Richard – és mások
3. Életmód
Nékám Kristóf, Papp Lajos, Pernel Ferens, Rosivall László – és mások
4. Színház
Káel Csaba, Koltay Gábor, Ókovács Szilveszter, Sándor Tamás, Szakolczay Lajos – és mások
5. Zene
Batta András, Csík János, Héja Domokos, Keresztes Ildikó, Szörényi Levente – és mások
6. Könyv
Szigethy Gábor, Osztovits Ágnes – és mások
7. Képzőművészet
Baán László, Feledy Balázs, Keserű Katalin, Melocco Miklós, Rockenbauer Zoltán – és mások
8. Film
Kálomista Gábor, Koltay Gábor, Vitézy László
9. Televízió
Bencsik János, Rákay Philip, Siklósi Bea, Matuz Gábor – és mások
10. Világháló
Balogh Ákos Gergely, Belénessy Csaba, Deutsch Tamás – és mások
11. Városkép
Ráday Mihály, Zoboki Gábor
12. Divat
Kudlik Julia, Lévai Anikó, Schmidt Bea – és mások
A tizenkét kulturális munkatárs iránti kérések:
• a felkért vagy a feladatra jelentkező személyiség csak akkor fogadja el a munkát, ha számlaképes, s ha havi rendszerességgel, határidőre vállalni tudja a cikkírást,
• egy alcím egy oldalpárt tölt ki, baloldalra a szerző által szerkesztett jogtiszta, lehetőleg álló formátumú
kép (vagy az A4-es méretet kitöltő álló és fekvő formátumú több kép) kéretik képaláírással, jobboldalt
áll a szerző fotója és a szöveg, mely kb. 6 ezer leütés lehet,
• nyári szünet nincs, korábbi leadás lehetséges,
• ha nincs teljesítés határidőre, a szerződés megszűnik,
• a tiszteletdíj számla ellenében a felképezett havi cikkért 50 000 forint + áfa, a nem jogtiszta képeket és szövegeket honoráriumából a szerző fizeti.

AD 6. TÜKÖR 6 állandó szerző, 6 oldalpár=12 oldal
(a hónap tükre)
Írja hat állandó munkatárs.
E főanyagok – miként a Stratégia és az Országépítő című rovat – eltérő színű papíron kerülnek nyomtatásra. A felkérendő állandó szerzők itt a szellemi élet főszereplői, például:

1. Bencsik András főszerkesztő
2. Borókai Gábor főszerkesztő
3. L. Simon László költő
4. Liszkay Gábor főszerkesztő
5. Szőcs Géza költő
6. Hankiss Elemér szociológus

Ha a fenti személyiségek nem kívánnak élni a lehetőséggel, íme a dús emberi erőforrás Czakó Gábor, Csoóri Sándor, Fritz Tamás, Gazsó L. Ferenc, Hankiss Elemér, Jókai Anna, Kis Rigó László, Kulin Ferenc, Nemeskürty István, Szentesi Zöldi László – és mások.

A szerkesztők várják a felkért szerzők bejelentkezését e pozíciókra. A hat állandó munkatárs iránti kérések:

• havonta egy felképezett cikk elektronikus küldése határidőre,
• ha lehetséges, az írás kötődjön a hónaphoz, illetve a hónap témájához, de ez nem kötelező,
• a cikk egy oldalpárt töltsön ki, baloldalra a szerző által választott jogtiszta, lehetőleg álló formátumú kép (vagy az A4-es méretet kitöltő álló és fekvő formátumúvá szerkesztett több kép) kerüljön képaláírással, jobboldalt a szerző színes portréja legyen látható és a szöveg, melynek terjedelme kb. 6 ezer leütés lehet,
• nyári szünet nincs, korábbi leadás lehetséges,
• ha nincs teljesítés határidőre, a szerződés megszűnik,
• tiszteletdíj számla ellenében a havi egy felképezett cikkért 100 000 forint + áfa.

AD. 7. HASÁB sok szerző 10 oldalpár=20 oldal

(a hónap a hasábokon)

Írja a hasábíró. A hasábírás célja a szellemes és rövid forma megalkotása. E műfajban a balliberális oldal jelenleg verhetetlen. Tehát: saját műfajában kell legyőznünk az ellenfelet. Egy oldalon három, egy oldalpáron hat keretes hasáb áll, fent a szerzők arcképével díszítve. A hasábok közlése a szerzők nevének alfabetikus sorrendje szerint történik. A hasábíró táborunk jelese. A hasábíró jelszava ez: írok, tehát vagyok. A hasábíró élményt, verset, tárcát, jegyzetet, glosszát vagy viccet ír. A hasábíró röviden szól. A tömör írás hatalmas hatás. A hasábíró személyi adattal ellátott vonzó fényképe látható fent, a szöveg lent. A kívánt arány: aranymetszés. A hasábíró számára az előirányzat: egy oldalon egy hasáb. A hasábíró – ha sorozatot kíván alkotni – a főszerkesztővel egyeztetve igénybe vehet még egy vagy két hasábot. De ebben az esetben hasábonként más legyen a téma. A hasábíró társaival az eposzi seregszemlét jeleníti meg. A hasáb rovatban a megcélzott 20 oldalon havi rendszerességgel megnyilvánulhat akár 40-50 jelesünk. Itt jöhetnek majd a baloldali és liberális útitársak is. Egy hasáb szövege kb. 3 ezer leütés lehet.

Tiszteletdíj számla ellenében a havi egy portréval ellátott cikkért terjedelemtől függetlenül 25 000 forint + áfa

AD 8. ORSZÁGÉPÍTŐ 1 szerző, 6 oldalpár=12 oldal

(a hónap házai)

Az Országépítő című negyedéves periodikát 25 esztendeje Makovecz mester alapította. E kitűnő műhely a hagyományőrző építészeti stúdiók munkáit mutatja be képben és rajzban, kísérő szöveggel.

Tiszteletdíja számla fejében havi 150 000 forint + áfa, a nem jogtiszta képeket és szövegeket honoráriumából a szerző fizeti.

AD 9. EGYÉB

sok szerző, 6 oldalpár=12 oldal
(a hónap hordalékai)
Vicc, adoma, pamflet, vers – impresszum, ajánlók, egyéb. Szerkeszti a főszerkesztő.
Itt szerző lehet: Sándor György, Sasvári Sándor, Takács Bence, Végh Alpár Sándor, Zárug Péter Farkas
– és mások.

A Magyar Krónika terjesztése

A Magyar Krónika megjelenik: 2014.05.01-től kezdődően havonta 10 000 példányban. Ingyenes terjesztés: 5000 darab, a Nemzeti Könyvtár logisztikája szerint.
Állami vezetők, közkönyvtárak, középiskolai könyvtárak, középiskolák igazgatóinak irodája, határon túli magyar iskolák és magyar intézmények, valamint a hazai polgármesterek egy köre.
Kereskedelmi terjesztés: 5000 darab. Eladási ár: 1000 forint/db.
• előfizetők
• standok
A remittenda a polgármesteri hivatalokba kerül.
Mivel a magyar állam nem vállalkozhat, a keletkező bevétellel a Polgári Magyarországért Alapítvány az NKA folyóirat-szekcióját támogatja.

Tisztelet.

Bencsik Gábor és Kerényi Imre

Budapest, 2014. 01. 02.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (30 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +27 ( 39 szavazatból)
Hülye vagyok. Megírom. Orbán lapot alapít., 4.9 out of 5 based on 30 ratings

  • Hozzászólások(116)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

116 Reader’s Comments

  1. szinte biztos

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. leadja az ellenzéknek gebinbe

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (8 szavazatból)
  3. stróman lesz bajnai házmesterházy és gyurcsány

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -12 (12 szavazatból)
  4. Innen vehette Kerényi elvtárs a pitypang ötletét: (nem az én találmányom. vastagbor)
    https://www.youtube.com/watch?v=CjgPgN_f3zk&feature=youtu.be

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. Éppen itt lenne az ideje, hogy azok az emberek akik ezt az elmebeteg kerényit Kossuth-díjra javasolták előálljanak és becsületesen kijelentsék hogy: elbasztuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  6. gordonkám atikám elfáradtam kicsinyt fletó rád még mérges vagyok de azért gyere keblemre fiacskám hát mit akartok pont énvelem ? no.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -8 (10 szavazatból)
  7. ha azt mondom a szar vanília fagyi – és meg is eszitek. no.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  8. magyar politikai emigráns- kolónia alapítás valahol ? valakit érdekel ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  9. az amerikai anzksz remake-je szereplőket keres

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  10. egyébként szeretlek titeket ti vagytok nekem MAGYARORSZÁG /KÖZTÁRSASÁG/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  11. Én most olyan izgalmi állapotba kerültem……Ilyen még a világon nem volt! Írás es gondolkodastudatlan emberkek ” újságot grundolnak”. Csak azt nem értem, hogy az egymással való levelezgeteseghez miért nem a Magyar Királyi Postát használják önköltségen, miert megint a mi penzunkbol szórakoztatják egymást?
    . Választások es a seggnylok létszámának csökkenésével egyenesen aranyosan fog noni az elmebetegnek elmebetegebb ötletek szama. Aztán végre valaki előveszi a kaszáját, kápáját, vasvillajat es elindul rendet tenni az istaloba es a trágyát a helyére cipeli!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  12. Az anarchia biztos jele, ha egy országban valótlanságot terjesztő nagyzási hóbort miatt miniszterelnök-túltengés van:
    “16. Boross Péter miniszterelnök”
    “61. Orbán Viktor miniszterelnök”
    .
    12. Divat
    “Kudlik Julia, Lévai Anikó, Schmidt Bea – és mások”
    .
    Lévai Anikó alkalmi megjelenésein az öltözéke alapján megállapítható, nála nagyobb divat-antitalentum nincs e honban – így rábízzák a divat-hasábot. Jellemző.
    .
    “A hasábíró számára az előirányzat: egy oldalon egy hasáb.”
    .
    Vagy hasáb, vagy oldal. A kettő nem azonos. Az oldalszélességû hasáb sorai követhetetlenül hosszúak, vagyis olvashatatlan szöveget eredményez. A sajtóban ezért nem alkalmazzák. Kivéve a sajtóhoz mit sem konyító Kerényi-féle (ál)szerkesztők.

    “A példányok háromnegyede ingyenesen kerüljön terjesztésre a Nemzeti Könyvtár logisztikája szerint”
    .
    A szöveg alján leírtak cáfolják a fentit:
    “A Magyar Krónika megjelenik: 2014.05.01-től kezdődően havonta 10 000 példányban. Ingyenes terjesztés: 5000 darab, a Nemzeti Könyvtár logisztikája szerint.”
    .
    Valaminek a háromnegyede nem a fele. Ennyit sem tudnak matekból? Vagy nem tudja a jobb kéz, mit akar a bal? Újabb népkábító, átláthatatlanná maszkírozott pénzmosoda-szemfényvesztéssel állunk szemben az adózók költségére?
    .
    Ha egy lapalapítási koncepciót több helyen is nyelvhelyességi és helyesírási hibákkal tûzdelten hoznak nyilvánosságra, mi várható a kiadványtól? Zéró színvonal. Közpénzen nyomtatott és terjesztett pártprogandának az is elmegy? Tiltakozni kell az agitációs Fidesz-propaganda újabb, milliárdokba kerülő pénznyeldéje és a szerkesztési amatőrizmus ellen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  13. “12. Divat
    Kudlik Julia, Lévai Anikó, Schmidt Bea – és mások”

    kb. 68-50-60, ezek nem az ideális nő méretei, az 90-60-90
    Ezek az életkorok :)
    Havonta kb. 40 szerző, átlagosan 125000Ft+ áfa, ez havi öt milla + áfa
    Ehhez jön a fényképek díja, esetleges jogdíjak, a nyomdai előkészítés, Kedves Vezetőnk áldása (mert ugye Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen), majd a nyomdai munkák, legvégül a terjesztés.
    Havonta nagyjából 10 millából kijönne, de valahol megbújik Simicska, így a végén 50 milla lesz az adófizetők pénzéből.
    Esetleg uniós pénzeket átcsoportosítanak, de nekünk tökmindegy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  14. *
    Gazda szöme hízlalja a gyesznót. Ja !
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  15. Úgy látom az egyeskét kevés gyógyszerrel engedték ki Grazból és Magyarországon elszabadult a pokol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  16. —A kormány biztos a televizióban elkápráztatja a kérdezőbiztost–
    — Ha a kérdező biztost el is kápráztatja, attól a hazugság nem válik igazzá,
    —Obersovszkit is láttam már elkáprázva,olyannyira ,hogy még meg is ajándékozták alakításáért.–

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  17. nem vagy vicces viszont gonosz és unalmas és lopsz is MÉRT NEM HÚZOL EL A ………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  18. előbb utóbb megyek de itt minden az enyém ha akarom te is az enyém vagy

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  19. «Magyar Krónika 5. a borkultúra és a borhercegek»

    van egy olyan érzsem, hogy ezt Palffy Isvan fogja irni. Lesz egy rövid összefoglalo a parlamenti performanszrol


    «a gyógyszergyártók és a Richter»

    Na itt meg lehetne emliteni a hirös mezeréves mayaragysebészetet, ennek immar legendas szakértöi Matolcsy és Papp Lajos szerzöparos lenne…

    «a katarzisrol kéne egy külön szam» Kerényinek amihez csatlkozhatna Vidnyanszky ime a szerzö jogtol mentes képek az illusztraciohoz…

    «Magyar Krónika 3. az autógyártó Magyarország, Audi, Mercedes, Suzuki és a többiek»:
    itt Lazar Janost kéne kibontakozni hagyni : elemzés a biztonsagos vezetésröl, a miniszteri gépkocsik legbiztonsagosabb modeljeivel kiegészitve.
    Tars-szerzö Rogan Antal, aki a csunya, piszkos szlovak vezetö stilust allithatna szembe a kitünö és biztonsagos magyar vezetéssel szemben…

    «a vizek országa, Széchenyi folyószabályozási művének befejezése, árvízvédelem, …» :
    egyértelmüen Orban Viktor szamoljon be tapasztalatairol … amikor megalljt parancsolt a Dunanak…!!

    Kudlik Julia irhatna az elsö magyar ürhajosrol… vagy a Grippenekröl is … ?

    Deutsch Tamás meg ne irjon , inkabb csinaljon egy naptart félmeztelen és meztelen képekkel…

    Mar alig varom , hogy olvashassam!!!!! Nem birok magammal…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  20. (kieg.)
    katarzis:

    par kép javaslasa a nemzeti értelemben vett keresztyén és csaladszeretö katarzishoz:

    http://hot24.hu/fasz-es-mellek-a-kisgyerek-mellett-a-nemzeti-szinhazban/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Jó ez a százas lista, el kell tenni, és a rezsim váltás után ezeket kell messzire eltakarítani mindenféle közéleti tevékenységtől, ezek a jellemtelen, bolsevik seggnyalók fogják szimbolizálni az orbánizmust!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  22. “…felújítási terven munkálkodó Potzner úr, a káptalantóti kertészmérnök asszony, a tejcsináló Cserpes úr…”
    .
    Olvashatjátok, felebarátaim, náluk a nőknek-asszonyoknak nincs neve. Az összes “úr” között egy asszony ohne név!
    Akkor lesz csak neve, ha átesik a vak komondoron. Addig csak feleség, élettárs, mosógép és hallgass a neve.
    .
    Nekem túl sok Bencsik név szerepel a listán, belőlük egy is sok.
    A Schmidtek közül viszont hiányolom paja bácsit.
    Bár lehet, ő lesz a nyelvi lektor.
    Legalább a könnyeinket törölgetjük a röhögéstől.
    .
    Valszeg ez a nyomdai hordalék méltatlan utódja lesz a Borsszem Jankónak és a Ludas Matyinak.
    De legalább megnevettet minket.
    .
    A gondolkodás négyzethálója jó ötlet, lehet matekpéldákat gyakorolni.
    10 000×3/4=5 000.
    Leülhetsz, fiam, egyes!
    Ezeken már a sorvezető sem segít. “Híveink sorvezetőre vágynak. Követendő mintára.”
    És ez alapján bevallottan szekta, agymosottjait híveinek szólítja.

    na, csók nektek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  23. http://nepszava.hu/cikk/1007313-kibertamadasokkal-sorozzak-a-magyar-kormany-informatikai-rendszereit
    -
    Na ez ad okot majd a hozzászólók ellenőrzésére.
    Ej, ha ezt az előzőek megtették volna….
    miaszösz
    (kieg) katarzis:
    Most nem volt felhördülés, a sok buzizónak ez most tetszett – mívíszeink pedig lelkesen belesimultak ebbe a rendszerbe.
    Na ők is sokban hozzájárultak, hogy itt tartunk, mert az 1xű emberek úgy gondolják, ha már ezeknek a tanult embereknek így bejön ez a kormány, akkor a gond csak saját magukban keresendő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  24. Ez egy háborodott elme zagyvasága!
    A seggnyalók listájába megkérdezésük nélkül beírnak tisztességes embereket?
    A szerkesztő bizottság elnökét sem kérdik meg vállalná-e?
    Vizi E. Szilveszter visszautasította a szereplést, pedig nem lehet bondani, hogy egy baloldali figura.
    Az egész logikátlanul, ellenőrizetlenül össze van hányva:
    pl. az ad 6. pontban a következő áll:
    “…6. Hankiss Elemér szociológus
    Ha a fenti személyiségek nem kívánnak élni a lehetőséggel, íme a dús emberi erőforrás Czakó Gábor, Csoóri Sándor, Fritz Tamás, Gazsó L. Ferenc, Hankiss Elemér, Jókai Anna, Kis Rigó László, Kulin Ferenc, Nemeskürty István, Szentesi Zöldi László – és mások…”
    Tehát ha Hankiss Elemér nem vállalja, akkor itt a választék, ..Hankiss Elemér..
    Még két egymást követő mondaton belül sem képes következetességre!
    Egy őrült elme, de a pávatáncos minidiktátornak ilyenek kellenek.
    Rajtunk múlik eltűnnek e a történelem szemétdombján.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  25. csakén
    13:30
    Nem csak arra ad okot.
    Ha nagyon kilóg a lóláb a választásokon, ráfoghatják egy kíbertámadásra.
    Ügyesek ezek a gazemberek! Előre menekülnek egy leendő gazemberség leleplezése esetén.
    Ők szóltak előre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  26. Erősen hiányolom: … a gyerekcsináló Kufirc úr…
    Havi 200 ezerért? ja volt, hogy ingyé is ment :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  27. ez most itt reklám? közünk ahhoz van, ha egy fillér közpénz is belekerül e hóborodott projektbe. erről azonban egy szó sem szól eddig. addig nekünk sem kellene foglalkoznunk vele, ameddig ez ki nem derül. ha a maguk pénzén művelik, írjanak, amit akarnak, ki a fenét érdekel? de ingyen reklámot ne csináljunk már nekik :-(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  28. http://nepszava.hu/cikk/1007332-hivatali-visszaeles-hutlen-kezeles-vesztegetes—feljelentest-tesz-az-lmp-a-foldpalyazatok-miatt
    -
    Holpolt, Holnempolt pedig majd jó alaposan utánanéz és majd jól elévül, oszt jó napot!
    Ezek ott a Parlamentben ennyire naivak, vagy minket néznek nagyon hülyéknek?
    Látjuk már a legutóbbi esetet, a volt NAV-s feljelentéséből is mi lett – ellene indult vizsgálat!
    Itt még vizsgálat sem fog indulni vagy olyan lassan, hogy elévül, ezt ne tudnák!
    LMP – pedig egy vicc lenne, ha nem itt élnék!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  29. Az ördög a részletekben rejlik. Azt olvasom, hogy e szellemi templom, melynek oltárán Bencsik fog liturgiát tartani, májusban fog megjelenni.
    Mégiscsak igazam lesz, hogy a parlamenti 2/3-ad alkotmány módosításra készül és módosítják a választási ciklust négyről öt évre.
    Esetleg más módon, de nem készülnek arra a lehetőségre, hogy veszítenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  30. http://www.origo.hu/nagyvilag/20140107-torokorszagban-kirugtak-350-rendort.html
    -
    A törököknél sem megy túl gyorsan a vizsgálat, de fejek már hullottak, viszont Erdogan még marad és harcol a korrupció ellen!)))
    -
    A focistáink Törökországba mennek edzőtáborba, biztosan jó ötlet…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  31. szenzációs újdonság :MAGYAR ÁNUSZOK EGYMÁS KÖZÖTT

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  32. szent ÁNUSZOK A BALATONNÁL NEMZETI ÁNUSZAINK KELETI ÁNUSZ TESTVÉREINKKEL ÁNUSZ HONFOGLALÁS…itt a friss magyar nemzeti ánusz !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  33. hogy kerül ebbe a névsorba Ráday? azért megnéztem volna a felkérésre az első, őszinte reakcióját :) Hankisst sem értem

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  34. A pszichológus hiány kiemelésével nem értek egyet. Szerintem inkább pszichiáterre lenne szükség, de sokra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  35. Hogy kerül-hogy kerül… beleírták!
    Szerinted égne Kerényi arca, ha rákérdeznének?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  36. A z (írás)Képtelen Krónika.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  37. ez a Kerenyi egy visszataszito,groteszk figura..egy Orban valag/seggnyalinger
    paprikajancsi…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  38. na alljunk csak meg egyszoara Orbanek azt hiszik oroluk szol a Kronika

    volt ilyen hogyKepesKronika ez egy kozepkori kodexsorozat volt ami az akkori magyarsag vitez s dicso tetteit orokitette meg ez tortenelmi ertek

    Orbanek meg a maguk kis “Magyar Kronikajukban” a puszta Ondicseres s onfenyezes mellet azt a pusztitast rablast es hazudozaast orokithetik meg az utokornak szellemi formedvenykent amit a magyarsag rovasara hataron innen s tul s Magyarorszag Nemzetkozi Tekintelyenek lejaratasara kovettek el 2010 ota!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  39. *
    Szinetár Miklós arról nyilatkozott, hogy azért nem tesz eleget a felhívásnak, mert úgymond a felkértek listája ellentomond a bal és jobboldal elvárt egyensúlyának.
    Hát kedves általam igen nagyrabecsült Szinetár úr !
    Ha például Bayer Zsoltot, vagy Fritz Tamást vesszük példának ebből a díszes csapatból, ezeket hány baloldali emberrel és konkrétan kikkel is lehetne egyensúlyba hozni.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  40. ?????????????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  41. kaptam…..
    “….A lapban megjelenő Orbán cikkek első évi munkacímei:

    - Egy párttitkárgyerek a Kádár rendszerben, avagy milyen az, ha csak neked van focilabdád a grundon.
    - Egy rendszer ellentmondásai, azaz egy ifjúkommunista matek kettese miért a tanárnak fáj.
    - Az együttműködés nehézségei, azaz titokban a III/IV-esben.
    - Védett korban, azaz miért félt a rendőrség a Bibó kollégistáktól.
    - A liberálisok hálójában, azaz miért nem igaz az, ami történt.
    - A dicsőség napjai, azaz hogyan zavartam ki az oroszokat.
    - A bátorság próbája, azaz küzdelem a klerikális reakcióval.
    - A konzervativizmus kritikája, azaz miért hazudik Antal József.
    - Az első millióim, azaz hova tűnt Kaya Ibrahim és Josip Tot.
    - A fordulatom napjai, azaz hogyan lettem Antal örököse.
    - A megvilágosodás szükségszerűsége, azaz milyen érzés először keresztet vetni.
    - Egy népvezér dilemmája, azaz mit jelent ma az, amit tegnap mondtam.

    Ez az utóbbi egyben újabb sorozatcím, hiszen folyamatosan kitölthető tartalommal.” by NaEzAz

    Nocsak, nocsak… már megint loptak a fiúk, de legalább is kergényi

    “1. Már van egy ‘Magyar Krónika’ című lap Montreálban (Québec, Kanada). Zorbán úr, minden magyarok mindenható királya tudhatna róla.
    2. Milyen legális alapon indíthat egy miniszterelnök újságot (akár blog formában akár papíron, akár rovásírással,cirill vagy latin betűkkel szedve)?” jelezte ugyanitt vianbobo

    Szerintem majd kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot a kis ócska újság, hogy visszamenőlegesen az orbanitáké a név, tehát fizessenek a használatáért, különben megy a tek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  42. Most itt tartok: Legújabb hozzászólások »
    .
    Én minden hozzászólást elolvasok, és örömömre szolgál, hogy véleményem igen gyakran megegyezik a többség véleményével.
    .
    De, hogy ez a cikk – amely kerényi és bencsik valamiféle elképesztő baromságait tartalmazza – s amely, érdektelen, lényegtelen, jelentéktelen, – ennyi hozzászóló reagálását váltsa ki.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Egyebkent szerintem normalis ember a kezebe se venne az ilyen “Orban Kronika” fele
    formedvenyt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  44. Orbánunknak annyi Palcsó, Pataki féle muzsikus kegyeltje van! Én nem állnék meg a Historiírásnál, van elég média csatorna, egy szívmelengető nemzeti dalműsort is indíthatnának, ahol a kolumbiai ex elnök mintájára Viktorunk is dalra fakadhatna! ettől még kíváncsian várom áldott keze írását, mert eddig nem sikerült semmi maradandót, emlékezeteset olvasnom tőle!

    Mennyivel gazdagabbak lennénk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  45. Aztahúha !
    Brutàlis lehet a cucc, amit ezek nyomnak !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Látom Dr. Papp Lajost is felkérték szerzőnek. Akkor lesz sámánrovat is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  47. Nem làtom Paràt !!!
    Azt viszont igen, hogy a miniszterelnöki àllàs többeket is vonz !
    Gyààààààà !
    ☺☻☺☻

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. Bartus úr, abszolút értelemben ezt az egészet csak àlmodjuk, megnyugodhat .
    Relatív értelemben sajnos nem, azt kell mondjam……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  49. A múlt törlése már a Fidesz honlapján megtörtént, még át nem írták, de ami késik, az jön….
    -
    http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20131230_404_a_magyar_igazsag

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  50. http://nepszava.hu/cikk/1007347-kerenyi-kronika
    Amit lehet megfújnak…. a rajz szerinti megfújás viszont sokat segítene.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos