Ronai and Ronai
AMERIKAI

Egy bolond százat csinál 2014. január 27. hétfő 1:57 Forrás: Nolblog

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Egy bolond százat csinál

Budapest – Száz, a Fidesz úgynevezett holdudvarához tartozó közéleti személy jegyzi azt a Mesterházy Attilának címzett nyílt levelet, amely fizetett hirdetésként jelent meg pénteken több országos napilapban. Csupa egykori üldözött, a pártállam pribékjei által rútul meghurcolt jellemóriás neve olvasható az aláírók között.

Ott van a régi, pártállami írószövetség egykori párttitkára csakúgy, mint a valamikori Népszabadság pártrovatának prominense. De említhetnénk az Ifjúkommunista című folyóirat egykori szerkesztőjét, vagy éppen a Magyar Népköztársaság volt moszkvai nagykövetét. (Utóbbi posztról tudni kell, hogy a pártállam a legádázabb ellenségeit büntette azzal, hogy a moszkvai elvtársak oroszlánbarlangjába küldte őket.)

Vég nélkül folytathatnánk, az aláírók érdemeinek méltatását, ám ennyiből is nyilvánvaló, hogy magyar szellem és erkölcs megannyi hatalmassága jegyzi a nyílt levelet. A hirdetést a hírek szerint a Civil Összefogás Fórum (ismert rövidítéssel: CÖF) fizette. Hogy pontosan mennyibe került, azt nem tudni – az ÁSZ és a megfelelő nyomozó szervek már nyilván bőszen vizsgálják, miből van egy civil szervezetnek ennyi pénze. Már csak azért is, mert ez a mostani hirdetés ugyan mindössze néhány millió forintba kerülhetett, ám a Bajnai Gordont lejárató, 200 millió forintba kerülő Együtt tették tönkre az országot kampány, valamint a lengyel importtüntetőkkel súlyosbított Békemenetek számláit ugyancsak Magyarország, sőt, a Világegyetem legtehetősebb civil szervezete, a CÖF állja.

Amúgy azon aggódnak a derék, magukat jobboldalinak gondoló aláírók, hogy Mesterházy Attila és az MSZP nem veti ki magából a mételyt, jelesül Gyurcsány Ferencet. A tisztességes baloldaliakhoz szólnak a nyílt levél írói, értük aggódnak, nem ellenük.

Ezek szerint már van tisztességes baloldali is. Nem volt ez mindig így, ez egy új vonulat a jobboldal kommunikációjában. Tőlük korábban csak annyit tudtunk a baloldalról, hogy nem lehet tisztességes, hiszen, ahogy annak idején már a Kedves Vezető is megüzente Tusványosról, a baloldal, ahol csak tud, rátör a nemzetére. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig épp a napokban jegyezte meg egy fórumon, hogy a szocialista EP képviselők azért lázítanak az ország ellen, mert külföldről megvásárolták őket.

Mostantól már a Fidesz holdudvara szemében is létezik tisztességes baloldal, olyannyira, hogy már aggódni is lehet érte.

Persze, nem volt mindig ennyire aggodalmas a Fidesz holdudvarának nevezett díszes sereglet. A magánnyugdíj-pénztári megtakarítások lenyúlásakor például nem aggódtak egy csöppet sem, és nem érződött rajtuk az aggodalom, amikor az akkor még a Fidesz képviselőjeként praktizáló Balog Józsefről kiderült, hogy magát vak komondornak álcázva, úgy lerendezte élettársát, Terikét, hogy annak eltörött az orra és az arccsontja. Nem aggódtak e derék hölgyek és urak az Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálásakor, valamint akkor sem, amikor a Kedves Vezető kormánya, ki tudja milyen vélt vagy valós előnyökért cserébe, kiadta az azerieknek a baltás gyilkosként elhíresült Szafarovot. Legutóbb pedig akkor kellett volna aggódni – nem kicsit: nagyon – amikor a Kedves Vezető Moszkvában a szakma és a társadalom megkérdezése nélkül megállapodott Putyinnal a paksi atomerőmű bővítéséről.

Lett volna miért aggódni az elmúlt években, de a Fidesz holdudvaránál csak most telt be a pohár, azzal, hogy Gyurcsány Ferenc is résztvevője a baloldali összefogásnak.

Merőben új megközelítés ez a mostani aggódás. Korábban csupán azt mondták meg, hogy mitől jó magyar valaki, mitől tisztességes polgár, rendes családapa, adófizető, most már azt is ők mondják meg, hogy ki a jó baloldali.

Mert, és ebből az aggódásból nehéz nem erre gondolni, nekik amúgy nincs bajuk a tisztességes – értsd: Gyurcsány-mentes – baloldallal. Sőt, ha Gyurcsányt és pártját száműzné Mesterházy, még azt is meggondolnák, hogy az Összefogás közös listájára szavaznának.

A CÖF száz kismalacának ideológiai kacskaringókkal teli életútját ismerve, ez simán beleférne.

Wittner Mária és Szűrös Mátyás egy kompániában. Vajon melyikük a kakukktojás?

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (25 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +39 ( 43 szavazatból)
Egy bolond százat csinál, 4.8 out of 5 based on 25 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

17 Reader’s Comments

  1. Csacsicska Tamás

    Orbán nagyon fél Gyurcsánytól. Bárcsak oka lenne rá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (42 szavazatból)
  2. Nagytudasu ertelmiseg es Wittner Mariska…..Tanulj tino okor lesz beloled,igaz Magyar kozmondas.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  3. Nakérem.
    Megvilágosodásom támadt , elő is adom.
    ( Utána aztán lehet köpködni ősz fejemet )
    Tehát. Mindezekből a dolgokból , melyek mostanság a felszínre rottyannak , világosan kiderül miért szállt el a szocializmus.
    Nem azért mert baj volt az elvekkel.
    Nem azért mert annyira rossz lenne a Marxi gazdaság-politika ( Hiszen az USA sokat átvett belőle és így a mostani fejlett nyugati világ is.)
    A baj az emberekkel volt.
    Egy rendszerben mindig a leggyengébb láncszem maga a tulaj , vagyis az ember.
    A marxi ideát azok a szarháziak nullázták le ( Élükön a bajszos Jozeffal ) akik meglátták a dologban a végetnemérő karrier lehetőségét.
    Sajnos Marx és Engels voltak annyira naívak hogy nem gondoltak a karrieristák valamiféle elkülönítésére.
    A párt-mókusok majd’ 80 százaléka ilyen patkány volt. Ezek siserehad módjára taroltak ( és tarolnak ) le mindig mindent .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (49 szavazatból)
  4. Alakul ez.
    Már azt megmondták ki a jó magyar, most figyelmeztetik meseházit a jó balosra is.
    Hát akkor pubi jobb lesz ha hallgatsz rájuk, mert kiesel a pixisből, és ugrik az apanázs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (30 szavazatból)
  5. Nem tud valaki egy linket, amin meg lehetne nézni, ki ez a száz jeles aláíró?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  6. CST
    Valami oka van – ezt a vekkeres tudja – én pedig elhiszem neki!
    Én egy demokratától nem félek, de nem is vagyunk egyformák!
    -
    De mindenki magából indul ki.
    -
    Valamiért a fideszes összeröffenés 20 percig tartott, tehát már nagyon kis időre bírja a nyomást a fülkeforradalmár.
    Nekem kezdetnek (neki vég) ez elég, 20 perc, majd 10, majd 5, aztán……
    nem, számít, majd a mentő elszállit-ja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  7. “oldberg
    2014. január 27. hétfő
    07:03

    Nem tud valaki egy linket, amin meg lehetne nézni, ki ez a száz jeles aláíró?”

    http://civilosszefogas.hu/nyilt-level-mesterhazy-attilanak/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  8. A félelem bére…
    -
    http://www.hir24.hu/belfold/2014/01/27/repuloteret-kap-felcsut/#a3
    -
    Talán már össze is van csomagolva?!
    -
    Még, hogy nem félnek?!
    Olvassák az internetet, a hozzászólók egyre jobban elnyomják a narancsosok hangját – még nem jön a tavasz, de azer valami már nyiladozik!
    Ők ne tudnák, ne látnák?
    És ez anélkül történik, hogy meg kellene fizetni bárkinek is az embereket!
    Ez teljesen magukból jön, egyre többektől és egyre hangosabban!
    Talán valami az összefogással az embereknél felszabadított valami gátat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  9. http://www.hir24.hu/belfold/2014/01/26/orban-fia-a-valasztasi-veresegrol/#a3
    -
    Mellénye már neki is van….
    A narancsos hozzászólások: szánalmasok gyülekezete…még, hogy nem félnek?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  10. http://www.stop.hu/kulfold/aggodik-a-kulugy-a-karpataljai-magyarokert/1211626/
    -
    Aggódik a külügy az ott élő magyarokért.
    Nem csodálom, ismerve a történelmünket, mi mindig a végsőkig kitartottunk, így van miért aggódni az ottaniakért, akik egy seggel két lovat akarnak megülni.
    Ez még keveseknek sikerült – egyszer dönteni kell!
    Akarják, hogy a hazájuk a demokratikus nyugathoz tartozzon, vagy elvannak az önkénnyel is ottan, arrafelé?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  11. http://www.hir24.hu/nagyinterju/2014/01/24/patrubany-miklos-aki-ro-az-nem-ir-s-aki-ir-az-nem-ro/
    -
    Van min aggódni!
    Hogy ebből a maroknyi adózó magyar állampolgárból mennyien megélhettek és megélhetnek – hát bízom abban, hogy ennek vége lesz és először az itt élők életminőségével fognak törődni, mindenki éljen meg abban a hazában, ahol lakik és ne tartsa a markát olyan juttatásokért, amit mások kifosztásával szereznek meg, a megélhetési magyarokból nem kérek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  12. A Pávatáncos minidiktátor retteg GYF nevétől is, az emlékezetes TV párbaj óta.
    Ott bebizonyosodott, hogy a Pávatáncos vitaképtelen, felsőfokú végzettsége ellenére halvány lila fogalma sincs a közgazdasági törvényekről, tényekről, a makrogazdaság működéséről, ezért az ebben profi GYF felmosta vele a stúdió padlóját, megalázó vereséget mért rá. Az egyébként is kisebbségi komplexusban szenvedő Pávatáncos sérült lelkébe ez úgy látszik örökre beleégett.
    A CÖFögők skizofrén megnyilvánulása GYF listahelyéről árulkodó.
    Ha GYF a választók számára egy utálatos nem-szeretem figura, akkor ez kifejezetten erősíti Pávatáncos pozícióit, mert kevés szavazatot visz el tőle.
    A CÖF a saját hűbéruruk ellen kampányol??
    A felcsúti repülőtérre van egy elméletem:
    annak idején Csaucseszku is helikopteren igyekezett a népharag elől (sikertelenül) menekülni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  13. Őrjöngő Zsebdiktátor

    Ezek a röfögő-cöfögő zsírfejek elképzelhetetlenek lennének egy demokráciában a nonszensz békemenetükkel együtt.Mikor először hallottam ezekről azt hittem, hogy mém vagy hoax és kiderült, hogy nem.
    Regnáló kormány mellett Észak-Korában szoktak demonstrálni, menetelni.
    Nemsokára megnézhetjük a felcsúti stadion avatásán a lelkes tömeg alkotta élőképeket-amelyeket erdélyi fiatalok , megmentett devizahitelesek ,a rezsiharc nyertesei és egyéb nyaloncok prezentálnak.

    Egy kis vidámság
    http://www.youtube.com/watch?v=mHh1hEdMchk
    3.50 től adja az ívet a kis féregnek

    ez meg végig, bár a gyíkemberezést hiányolom…

    http://www.youtube.com/watch?v=CchSr3gnq3U

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  14. Heller Ágnes véleménye Gyurcsány Ferencről.

    Rendes ember és demokrata, de nagyon rossz, kétbalkezes politikus volt – mondta a Wiener Zeitungnak Facebook Feriről a híres filozófusnő.

    Aztán megkérdezik Gyurcsányról, akiről azt mondja, hogy remek ember és demokrata, de bűnrossz politikus volt. A kormányáról azt mondja, hogy nagyon gyenge volt, látható politikai célok és konkrét program nélkül, a 2010-es választási eredmény az erre adott tiltakozó reakció volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  15. Feleségverseny

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. Patrubányra jellemző (csakén 2014. január 27. hétfő 11:00 link):
    …..Kérdés: Hogy jön össze a halott kazár a világdivattal?
    …..Válasz: Ennek végiggondolását önre bízom.
    .
    Hogy világos legyen: ő tudja a választ, de nem akarja kimondani, csak utal rá. Én is tudom: a kazár birodalom vezetői felvették az izraelita vallást. Van olyan vélemény, hogy már a honfoglaló magyar törzsekkel érkeztek zsidó magyarok, mivel a magyar törzsszövetség egy ideig a kazár birodalom fennhatósága alatt élt.
    Megint helyben vagyunk: alattomos, sunyi uszítás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. http://www.168ora.hu/velemeny/deli-aramlat-szelkakasa-122667.html
    -
    Egy szem és fültanú beszámolója…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos