Megnyugvással töltött el, amikor megjelent az első nemzedék, amelyik teljesen és derűsen leszart, úgy művészileg, mint emberileg. Az igazi megváltást viszont az hozta el, amikor a második hullámban megérkeztek azok, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy ki vagyok. A felelősség minimalizálódott, végre minden időmet a törpenyúl-tartásnak és a kortárs kannibalizmusnak szentelhettem, némi kitekintéssel a brazil ufó-gyilkosságokra. Minden középkorú újságíró ilyesmit kíván magának, csak kevesen merik bevállalni.
A publicisztika jellegéből adódóan arra vállalkozik, hogy befolyásolja az olvasót, megpróbálja megváltoztatni a gondolkodását valamely kérdésben, ötleteket ad, új szempontokat vet fel. (Kacaj.) Szerencsére ezen már akkor is tudtam röhögni, amikor még úgy nem sikerült megváltoztatni semmit, hogy viszonylag nagy olvasottság mellett próbálkoztam a dologgal, mert ellenkező esetben megkeseredetten és sértetten kóvályognék a politikai újságíró-celeb lét peremvidékén, és egyesével kérném számon az olvasókat, hogy miért nem változtattak azonnal életükön, amikor hangsúlyozottan erre hívtam fel a figyelmüket egy – egyébként nagyszerű – írásomban 2004 derekán (vagy 2005 telén, most nem emlékszem pontosan).
Ez a kép egyébként megvan? Konstans részeg művészértelmiségi meg nem értésre vadászik a pinceborozóban, néha szavalni kezd, néha sír. Pedig ha a világ időben hallgatott volna rá, akkor nem itt tartana.
2013-ban a publicisztika végleg a szórakoztató-ipar részévé vált, teljesen felesleges arra várni, hogy bármi is megváltozzon, de még csak értelmes hozzászólásokra sem, mert vagy a „büdös zsidó, téged is Gyurcsány pénzel?” – univerzum vidám forgataga terjeszkedik a szöveg alatt, vagy a „már megint egy nagyszerű írás, hogy maga milyen okos!” – szintén tökéletesen érdektelen és felesleges pixelhalmaz foglalja a helyet, a – szerencsére – nem papíralapú szemétdombon.
A publicisztika létjogosultságát az adja, hogy baromi jól szórakozom, miközben írom, és néhányan szintén örömüket lelik abban, hogy saját gondolataikat, érzéseiket felfedezik a szövegben, azaz a világon semmi sem változik, csupán a gettó, amiben élünk, lesz valamivel vidámabb, otthonosabb és zsúfoltabb. A Sex Pistols rajongói eljártak Clash koncertre, de Demis Roussosra nem, ami egyáltalán nem jelentette azt, hogy Johnny Rottennek igaza volt, Demis Roussosnak pedig nem, csupán annyit, hogy bizonyos habitushoz bizonyos zenei stílus illik, és a komfortzóna nem végtelen.
Amikor tehát visszagondolok munkásságomra, és annak eredményére, ami konkrétan a semmi, akkor nem haragszom a világra, hanem őszinte derűvel és elégedettséggel tölt el, hogy ha ugyanennyi pénzt a Hejőcsabai Cementműben kellett volna megkeresnem, most joggal sajnálnám magamat.
Külön örömöt okoz, hogy jönnek és jönnek új nemzedékek, amelyek meg akarják változtatni a világot, és bár a publicisztika műfaja végleg a düh és/vagy a intellektuális fölény kifejezésére szolgáló irányzat lett, miközben a változtatás vágya más területeken próbálkozik hiába, az ő munkásságuk ugyanúgy a szórakoztatóipar része, aztán vagy rájönnek, vagy a mélyen átélt sértettség hosszú korszaka következik, ami egyébként szintén szórakoztató, csak állítólag tönkrevágja az emésztést.
Egy publicisztikának ugyanis egyetlen értékmérője van, márpedig az, hogy milyen hirdetést sikerül elhelyezni mellette az oldalon és mennyiért. Azok a publicisztikák, amelyek mellett egy New York-i hentes hirdeti a hazai ízeket, alapból és természetesen rossz publicisztikák, míg azok, amelyek mellett a Coca-Cola és/vagy az Apple, nagyszerű és már-már korszakalkotó írások. És bár tudom, hogyan hangzik mindez, higgyék el, ebben egy csöppnyi cinizmus sincs, csak a tapasztalat.
Az írás mellett elhelyezett reklámok természetesen meghatározzák az írásért kapott pénzt is, ami egyébként a legerősebb visszajelzés, erősebb, mint az olvasottság, vagy a like-ok száma, tehát a drága publicisztika a jó publicisztika, az olcsó pedig rossz, teljesen függetlenül tartalmától és stílusától.
A napokban végleg feladta a bakancsom, amit a téli időszak kezdetével próbáltam reaktivizálni, azonban a hosszú pihenés alatt elengedte magát, és menthetetlenül szétnyílt. Körülnéztem, és vettem egy újat, mert megtehettem. Amikor tehát lerohadt a cipőm, azonnal pótolhattam, amivel messze sikeresebb és szabadabb vagyok, mint az ország lakosságának jelentős része, mert ők nem akkor vesznek cipőt, amikor szükségük van rá, hanem akkor, ha megtehetik. Tehát jó publicista vagyok – gondoltam magamról elégedetten. Nem nagyszerű, nem kiváló, mert akkor talán saját lakásom, esetleg házam is lenne, de mindenképpen jó, mert normális cipőt vehetek magamnak, és még enni is tudok a hónap végéig. Simán.
Miért is haragudnék a világra?
Ha a semmiből lehet még bakancsot venni, az már valami.
Mit szóljanak azok, akik bakancsot is tudnak venni, házuk is van (hozzáteszem nem publicisztikából), mégis semmik.Vagy nincs semmijük, és pláne semmik…
Azzá tette őket valamelyik nemzedék. Nem tudom ez hanyadik.Nem számolom már régen.Ezek a mostaniak jó munkát végeztek…
“Semmik vagyunk, s minden leszünk”-harsogott valamikor az állami ünnepségen.
Hát a semmi az eljött.. De mikor jön el a minden leszünk?
Keserű publicisztika ez nagyon. Mint a jelen helyzet. Ami semmivé tett bennünket.
Kedves Imre,
egy újabb remek írás köszönjük.
:-))
Igazad van, engem “kívülről” is zavar az egyetértő, bólogató kommentek sora. De mit tegyünk, tényleg jókat írsz:-)
Persze néha tévedsz, a múltkoriban a Heti hetesben védted Vitézyt – szerintem nincs napi tapasztalatod a zsúfolt bkv-buszokról..
Kedves Para-Kovács Imre!
.
Hogy tovább fokozzam elkeseredettségét, megsúgom, hogy a Magyar Nemzetnek nevezett “újság” és a Magyar Hírlapnak nevezett “újság” senkijei akár két cipőt is vehetnek maguknak, miközben rettenetesen haragudnak a világra.
.
Hoppá, Apple reklám van itt oldalt. Akkor nincs mese, ez egy jó írás.
PARAJÓ !
“Egy publicisztikának ugyanis egyetlen értékmérője van, márpedig az, hogy milyen hirdetést sikerül elhelyezni mellette az oldalon és mennyiért.”
“Nevem, ha van, csak áruvédjegy,
Mint akármely mosóporé.”
Lópikulát, kedves Para, lószerszámot.
Te nem jó, hanem baszarian fénylően tündöklő publicista vagy!!
Nemzedéked legjobbja.
Akkor elkezdhetjük írni a bakancslistát!!!!!!!!!!!!
Ha jól olvastam, a bakancs már megvan, az álmaink is megvannak csak egy toll kell.
Azután várunk amíg teljesülnek. Valamiért mi így működünk sajnos.
Kedves Para!
Most hogy megmondtam a tutit (de frankón, a szívemből) lécci hagyd ezt a magyar ugart és írj valamit erről az elbaltázott amerikai politically correctness bullshitről, mert bár géniuszunk is fel tudja nyomni agyvizem, de azert az is a sötétség csimborasszója, hogy egy hat (6!) bakker éves kisfiút rabosítanak, mert megpuszilt a karján (érted, nem a bugyijában) egy kis iskolatárs kislányt. Vágod, ugye? Ha legéppisztolyozta volna a sulit, még felmentik, hiszen a fegyverviselés alkotmányos vívmány, de nehogymá asszameg egy ártatlan puszit nyomjon egy oviskorú. Na ezek is segghujék, nem????
Para
Nekem tetszenek a írásaid ,szórakozok,is tanulok is belőle,ráadásul még meg is
kritizálhatlak.
TisztelT Para Úr.
Mit lehet tenni ha törpenyúl, ami rajtam maradt alvás közben folyamatosan olyan hangokat hallat, mint egy kiégettpornószínésznő?
Ha ébren van akkor meg időnként megpróbálja elpengetni a rácsán a Smoke on the Water legendás gitárakkordját…
ja a ” miért haragudni” kérdéshez:
“Érted haragszom, nem ellened.”
“
Bocs, nem “Nevem”, ha van, hanem “Neve”, ha van.
Magától mozdul a kezem, kontroll nélkül.
Tisztelt Para-Kovács Imre!
Keserű szájízzel olvastam, keserű szájízzel megírt cikkét. Csak remélni merem, hogy elkeseredettsége nem jelent végleges szakítást a jelenlegi, szinte alig elviselhető valóság kompromisszumot nem ismerő kritikájával. Egy olyan megszólalási formával, egy olyan típusú hanggal, mely azért összességében sokakat látott el egy kornyi éltető levegővel, és segített elviselni az elviselhetetlent. A cikk egészét átható – és az Ön által mívelt publicisztika hatástalanságáról szóló – életérzést érteni vélem, de kérem ne haragudjon érte ha nem fogadom el.
“Pokolra kell annak menni, aki dudás akar lenni” írta ezt valaha egy jó szándékú fiatalember.
Kérem ha máshogy nem megy ebből merítsen erőt.
“Nem nagyszerű, nem kiváló, mert akkor talán saját lakásom, esetleg házam is lenne, de mindenképpen jó, mert normális cipőt vehetek magamnak, és még enni is tudok a hónap végéig. Simán.”
.
Ennyi elég?
Olvasok innen onnan,keserűt, édeset,felháborodottat.
És csodálkozom… Ha az újságírók mindig csak körbejárnak egy témát,de soha nem határozott állásfoglalást tesznek,közre, akkor az elfogadható?
.
“Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” – ez a kimondatlan dilemmájuk?
.
Miért nem lehet telibe kapni egy témát, és leírni az igazat? Nem egy bakancson keresztül, hanem a helyzetből kiindulva,keményen!
Ezt a tesze toszaságot látom mindenhol. Még tudok bakancsot venni; még be tudom fizetni;még tudok az asztalra tenni kaját; még hallgat a másik is, miért pont én kiabáljak a helyzet tarthatatlanságáról?
.
Igen, tudom. A publicisztikáért fizetnek. Valamiből meg kell élni. Ma még…
De holnap! Holnap is ez lesz a kérdés???
Jó lenne már mindenhol a kőkemény valóságról írni, és olvasni! Hogy az is lásson végre, akit elhomályosít a mindennapok felőrlő gondja.
.
Miért csak Bartus ír róla kendőzetlenül???Nem bakancson át kerülve a témát, hanem belecsapva a lecsóba?
Igen, tudom… Élni kell. De ha az értelmes emberek így, akkor ne csodálkozzunk már azon hogy az ország tökéletesen lebutított állapotban leledzik.
Itt volna az idő… Az írástudóké… És mindenki kerüli a témát… Tudom, publicisztika…
.
Ilyen érzések kavarognak a politikusokban is, amikor a hablatyolásuk sikere megoszló, sőt megosztó. :D
A világra én sem haragszom, bakancsot nem tudok bármikor venni, hónap végén eszem, élek, ez most elég, no, és Parát olvasok – kérem a következőt!
ugy làtom, hogy On is olvasta: “Csikszentmihàlyi Mihàly: Flow (az àramlat)” cimü könyvét.
…én a törpenyulakkal vagyok…
Tóta már belépett a Pártba, Para is kezdi feladni… hajaj…
“Talán ez a sok új dolog. Az új cipő mindig szorít. Az életben is így van: a sors időnként beletaszít az ismeretlenbe – akár akarjuk, akár nem.” — Paulo Coelho
Most komolyan, erre kellett várni 10 napot? Rendben, nem tömjénezem Parát, az írása sz@r és elkeserítő, nem értek vele egyet, stb. A jövő hétre szedje össze magát. Jár nekünk, hálás olvasóknak a heti sírva-röhögős cikk.
Publicisztika
.
Az imént volt pechem végighallgatni a Klubrádió mai találós kérdését: Ön örül-e annak, hogy a kormány mégis engedélyezte néhány kaszinó működését? (Nem szó szerint). Előtte felvezette a műsorvezető, hogy korábban mind bezáratták.
Szörnyű kérdés, ez telik a rádiótól. A megidézett hivatalos véleménymondók őszintébbek és lényegre törőbbek voltak.
De csak egyikük említette a majdnem-lényeget, hogy a betiltás – engedélyezés játékának célja az innen származó jövedelmek átcsoportosítása volt.
SENKI nem említette a legfontosabbat, hogy mi köze a kormánynak az ilyen magánvállalkozások életéhez. Milyen alapon avatkozik bele?! Vagyis mindenki, elsősorban a rádió elfogadta, hogy ez így van rendjén, és csak az a kérdés, hogy jól döntöttek-e, nem az, hogy joguk van-e ilyesmiről dönteni.
.
Legközelebb az lesz a kérdés, hogy örülünk-e, hogy az ivarérett lakosságnak csak 20, az éretleneknek csak 35 százalékát kell központilag kiházasítani (öncenzúra, eredetileg durvábbat írtam ide), nem 50 százalékát, mint korábbi döntés szerint kellett volna. És senki nem fog ordítani, hogy semmi joguk ilyesmivel foglalkozni, ilyesmiről dönteni, pláne végrehajtani.
Kedves girbegurba
2013. december 13. péntek 13:25
Én főleg arra lennék kíváncsi, hogy a bezárások indokaként említett “nemzetbiztonsági kockázat” mi volt és mitől szűnt meg.
Itt minden a köz-és magánvagyon lenyúlásáról szól. Még az is amiről elsőre nem annak látszik, csak meg kell jobban nézni. Akkor már látszik.
Csipcsirip,
Igen, ez a majdnem-lényeg. A bezárók – engedélyezők fő motívuma ez volt.
Számunkra az a lényeg, hogy semmi közük hozzá, tűnjenek el sürgősen melegebb éghajtara! Senki nem hatalmazta fel őket magánvállalkozások önkényes államosítására, vagyonok elrablására, hazudozásra, betiltásra, engedélyezésre, kötelező kamarai tagságok elrendelésére stb.
Már megint egy nagyszerű írás, hogy maga milyen okos! De tényleg!
“Szörnyű kérdés, ez telik a rádiótól.”
Hááát!! Egyre többször dobnak fel hülye kérdét, ill. harmadik válasz lenne jó (részemről). Már úgy néz ki, hogy ők is a lére utaznak.
Édes Para, világítótornyunk a sötétségben, ez az írása is telibe talált bele abba a nagy nihilbe, amiben mindnyájan vergődünk, vergölődünk szépen.
Öröm az is, hogy az írását követő vélemények (minimálisan csekély kivétellel) méltó módon kapcsolódnak gondolataihoz.
Hijába, hijába csak összejönnek itten az összevalók.
Ami a Klubrádió napi 300 forintos (nini, miért pünklicht 300? Csak nem emlékeztető gyanánt hajdani orvosi ellátásunkra…?) kérdéseit illeti, azok kezdenek a lejjebbnél is lejjebb csúszni, még inkább elsötétíteni az amúgy is homályba vesző agyakat.
Várom további írásait!
Aha, pénzt pótló sikerélményt pótló cipő és élelem. Kognitív szonancia. Sima intellektuális túlélő drog. Mondjuk ütős.
“TisztelT Para Úr.
Mit lehet tenni ha törpenyúl, ami rajtam maradt alvás közben folyamatosan olyan hangokat hallat, mint egy kiégettpornószínésznő?” (Hiryu2,0)
.
Tudjuk, hogy ezt csak azért írtad, hogy érzékeltesd, volt már dolgod kiégett pornószínésznővel. :D
Megoldásom: cseréld el 3 afrikai óriáscsigára, azok kussolnak. Képzeld, nekem pont van három ilyenem. (Rajtam ragadt) :D
Nem látom a különbséget tisztán a helyőcsabai cementgyárbeli munka és az újságírás között. Pest jobb hely, mint Helyőcsaba?
Hejőcsaba
Imi!
Ha mar megvan a bakancs, johet a hatizsak, katonai felso, Che-barret, es elkezdheted megvaltoztatni a vilagot. :D
Para, na most ezt tudod, ki hiszi el :-))))) Miközben szinte észrevétlenül új műfajt teremtettél: publicisztika a publicisztikáról ! Kedves Olvasók! Igenis lássátok: sajtótörténeti pillanatoknak vagyunk szerencsés tanúi. Biztos vagyok benne, hogy néhány száz év múlva Parának a sajtótörténetben külön fejezetet fognak szentelni, a Publicisztika a publicisztikáról műfaj alapítójaként és kibontakoztatójaként. Természetesen hamarosan rengeteg követője lesz, és az üstökösként berobbant műfaj nemsokára mind a nyomtatott, mind pedig a virtuális médiában exkluzív szerepet fog betölteni.
Mit neked egy szimpla bakancs, miközben a szférák zenéje vár rád? Tudod, ki hiszi el neked azt, hogyha akartad volna, ne tudtál volna bármikor a CocaCola meg az Apple mellett szereplő írásokat fabrikálni. Te is tudod, mi is tudjuk, hogy a kisujjaddal megoldottad volna. De neked nem kellett több a bakancsnál, vall be őszintén. Hiába adsz itt most iskolateremtő definíciót a publicisztikák valóságos értékmérési módszertanáról, ugyanakkor ezt a szemléletet éppen te magad sz..od le a legkövetkezetesebben. Vagyis minimum kétféle érték van: az egyik, ami anyagiakban értelmezhető, és egy másik, amelyik pedig nem. És a te életutad ebbe a második értékkörbe vezetett, vagy inkább ide kormányoztad te saját magadat. Miközben nem vitás, simán el tudom képzelni, hogy neked is megdobogtatta már a szívedet egy Maserati sport kabrió vagy egy Ferrari. És egészen biztosan baromira tudnád élvezni, ha csak úgy a véletlenből a te zsebedben csörögne egy ilyen masina kulcsa. De te ezért soha nem fogsz olyan cikket megírni, amelyik miatt később a tükörben le kellene hánynod magadat. Pedig a képességed meglenne hozzá. A szándékod hiányzik. A szándékodat pedig te magad vezérled. Na ezért álszent ez a materiális értékvilágra leszűkített értékmeghatározásod. Ugyanis, ha egy kiváló, de a megalkuvásra kevésbé hajlamos publicista egy halom kolbász társaságában jelenteti meg az írásait, akkor az akkor is értékesebb, mintha valaki a CocaCola mellé társítja valami miatt jól eladható, vélhetően ugyancsak tehetséges írását, amely mellé nem feltétlenül társul emberi tartás. Para, hiába vakítasz bennünket, lásd be, nem tudsz kibújni a bőrödből, és ezért jut neked bakancs Maserati helyett. Élete lehet az embernek több is, de bőre csak egy van.
A hírvivőkre,hírhozókra mindig szükség volt.Lehet,hogy a maiak nem tudnak bakancsot venni,de az elődeiket,ha rossz hírt hoztak kivégezték.Igaz ma is van olyan ország ahol ez a sorsuk.Nálunk még csupán a vásárlással van gond,ha ez vigasztaló.
Steve. Először is helyesen: Hejőcsaba. Máskülönben Para nyilván azért gondolt éppen egy cementgyári munkára, mert hátborzongató lehet számára a cementeszsákok feliratszövegeinek a megszerkesztése, ráadásul épp Hejőcsabán. Miközben a bakancsravalót azzal is megkereshette volna. Ehhez viszonyítva kedvezőbbnek tűnt számára egy pesti lazánodamondomamitgondolok típusú meló. Mert most akkor képzeld el, hogy milyen házak épültek volna azokból a cementekből, amelyeknek a zsákfeliratait éppen Para szerkesztette volna, mondjuk egy delíriumos éjszaka utáni munkanapon.
Az AN olvasói talán évente szavazással odaítélhetnék az azévi , legkülönbnek ítélt, ide író publicistának a BAKANCS DÍJ kitüntetést.
Amikor valaki ràeszmél, hogy ô nemzedékének az egyik legjobbja ( nem szeretek abszolutizàlni, de beismerem, hogy szàmomra is is te vagy az elmúlt 25 év legjobb publicistàja ), és ràdöbben, hogy ez – a cikkben felsoroltak miatt – szart sem ér, érthetô a néhàny pillanatig tartó merengés. Mondjuk jól reagàltàl, szerintem nagyon jó a konzekvencia és az egész megért egy cikket.
Azt próbàld még ki ezek utàn, hogy keresel egy képet a neten mondjuk Dilgo Khyentsérôl vagy màs karizmatikus làmàról ( könnyû megismerni, a szeme sötétkék ☺) és elképzeled, amint kedvesen, magabiztosan àm minden cinizmus nélkül azt mondja, hogy a bölcsesség ott kezdôdik, ha màr nem akarja az ember megvàltoztatni a vilàgot. Ezen a ponton a bennünk szundikàló mester félig kinyitja a szemét és feltesz egy kàvét.
Zen bölcsesség, hogy a semmi ugyanaz, mint a minden.
Most panaszkodik, vagy dicsekszik? Szerintem büszke arra, hogy kilóg a sorból. És azt is tudja, hogy nem ásítoznak, amikor olvassák a cikkeit, vagy hallgatják a Klubrádióban, hanem veszik a lapot.
Öreg Titàn, igen.
Csak pontosítanék : a (non-dualista) hinduizmus, a taoizmus, a buddhizmus ( tibetizmus, zen ) egyarànt ezt mondja .
Ennek a koncepciók nélküli,a mindentudàs potenciàjàt magàban hordozó, meg nem nyilvànult “semminek” ( tkp. primordiàlis àllapotunknak ! ) a különbözô nevei : Brahman, Tao, Dharmakaya, vagy egy màs aspektusból Mahamudrànak is hívjàk .
Van jó aki akkor és ott jó. Ez erre az írásra is igaz, de … a mű emlékeztet egy régi emlékeztet egy régi viccre is. Milyen rendszer az ami politikai/vallási vizsgálja a részéről támogatott kultúrát (?) és erőszakkal próbálja primitív, de veszélyes ideáit az Isten-adtára erőltetni. Ha még azt is hozzátesszük, hogy mindezek mozgatórugója a pénz, akkor látszik az egész szellemirtás koncepciója. Ez vár erre a szabadságra vágyott, de fülkeforradalmat nyert országra.
Para!
Igazad van, de akkor mi van? Mi meg le vagyunk sz@rva?
Hagyd ezt most lécci, aludd ki magad, azt nyomjad tovább. Kenyér nélkül még csak el volnánk, de Tóta és Para nélkül minek keljünk fel reggel?