Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ki áll a TV2-t megvásárló strómanok mögött? 2013. december 29. vasárnap 15:48 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ki áll a TV2-t megvásárló strómanok mögött?

Budapest – Eladták a TV-2-t, hivatalosan a cég vezérigazgató és gazdasági igazgatója vásárolta meg. A valóságban azonban más a helyzet, az igazi vevő kilétét titkolják, így jobb híján csak a zuhanyhíradóban terjedő hírekre támaszkodhatunk.

Eszerint a Fideszhez igen közeli Nyerges Zsolt nagyvállalkozó kezébe került az egykor szebb napokat látott kereskedelmi csatorna,. Irányvonala valószínűleg nem változik, hiszen már évek óta annyira fideszes, hogy ennél fideszesebb már nem is lehetne.

Az MSZP és az Együtt-PM szövetség most azt kéri, hogy a TV2 a lehető legrövidebb időn belül ismertesse a csatorna valódi tulajdonosainak kilétét, illetve az adás-vétel egyéb részleteit. Braun Róbert szocialista politikus és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke Simon Zsolthoz és Thomas Ebelinghez, a TV2 és a ProSiebenSat1 csoport vezérigazgatójához intézett nyílt levelet, amelyben a TV2 adás-vételével kapcsolatos kérdésekre várnak választ.

Az ellenzéki politikusok szerint “jelentős a gyanú arra vonatkozóan, hogy a vevők nem a valódi vásárlók, valójában a Fidesz-közeli gazdasági érdekcsoportok állnak a tranzakció mögött, melyhez a szükséges tőkét korrupció révén szerezték”. Ez felveti az eladó felelősségét is.

A TV2, a ProSiebenSat1 csoportra hivatkozva jelentette be: a TV-HU1 Kft.-nek és a TV-CEE1 Kft.-nek értékesítette a TV2-t is üzemeltető MTM-SBS Zrt.-t. A közlemény szerint az országos kereskedelmi csatornát és a portfolióba tartozó három kábelcsatornát Simon Zsolt vezérigazgató, illetve Yvonne Dederick, gazdasági igazgató közösen vette meg.

Az ellenzéki politikusok utaltak arra, hogy Simon Zsolt vezérigazgató a TV2 dolgozói előtt kijelentette: a vevők “nem rendelkeztek az ügylet megkötéséhez szükséges tőkével, a vevők valójában magyar magánszemélyek, illetve cégek.”
A Médiatanács korábbi határozatában az MTM-SBS Zrt.-t jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiaszolgáltatóként azonosította, és ezeknél a tulajdonosok kilétének nyilvánossága jogszabályi kötelezettség is.

Ezért kérik Simon Zsolttól és Yvonne Dedericktől, hogy nyújtsanak például tájékoztatást arról, mekkora tulajdonrészük van a valós tulajdonosok között, és ennek ellenértéke pontosan milyen forrásból állt rendelkezésre.

Braun Róbert és Szigetvári Viktor nyílt levelet intézett az eladó ProSiebenSat1 Median AG vezérigazgatójához, Thomas Ebelinghez is. Tőle arra várnak egyebek mellett választ, hogy a ProSiebenSat1 pontosan kivel folytatta a tárgyalásokat az értékesítés érdekében; ellenőrizte-e a csoport, hogy kik a vevők (TV-HU1 Kft., TV-CEE1 Kft.) illetve a mögöttük álló cégek (CCA Vízió Kft. és a Double 6 Dominoes Kft.) valós tulajdonosai; illetve kitől kapott az eladó csoport megfelelő garanciát arra, hogy a teljes vételár kifizetése megtörténik?

A politikusok arra is választ szeretnének kapni: megbizonyosodott-e az eladó, hogy kik a valódi vevők, “és nem a jelenlegi kormánypártok mögött álló oligarchák és a tranzakció ellenértéke nem korrupció révén került a birtokukba”. Azt is tudni szeretnék, hogy milyen garanciákat kapott arra az eladó, hogy a tranzakció megkapja a törvényben rögzített kötelezettségként a Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság engedélyét?

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (20 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +25 ( 33 szavazatból)
Ki áll a TV2-t megvásárló strómanok mögött?, 4.4 out of 5 based on 20 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

22 Reader’s Comments

  1. Jó,hogy több mint 3 éve nem nézek semmilyen híradót !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  2. A TV2 is lesullyedt mar a kiralyi tv szintjere. Utobbit mar reg meg kellett volna szuntetni, senki sem nezi. Illetve talan az OV hivök es a bekamenetesek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (37 szavazatból)
  3. Szép munka!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  4. nemzeti szagú lócitrom

    a MANYUP pénzek egyik kifizetőhelye lesz
    no meg az ÁFÁ-é
    olyan sikeressé lesz téve ,mint a sójomersz néven futott “MALÉV”
    aztán bezárják
    hortikultis kommunisták

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  5. A vevő nevét,és anyagi hátterét firtatók el vannak tévedve.
    Én úgy tudom, hogy a TV2 kereskedelmi csatorna.
    A kérdésekre a választ üzleti titokra hivatkozva megtagadhatják. Szerintem..
    Nagyon alibi akciónak tűnik ez a dolog.
    Mintha nem tudnák hogy pillanatok alatt hozhatnak törvényt,vagy már meg is hozták az üzleti titokra vonatkozó még titkosabb eljárásokra is!
    “jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiaszolgáltatóként azonosította, “- és ez most jut eszükbe???
    Mennyi fideszes média van???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (22 szavazatból)
  6. Teljesen egyértelmű kik veszik meg a teve2-őt! Volt mit eltanulni Berlusconitól a dakotának, nincsenek véletlenek ugyebár…Azurák legalább örülhet mert ismét oboázhat majd egy sort választási vitaműsorban, ahol persze csak egy ember lesz meghívva….Tudnám, hogy a külföldi tulaj miért nem tett rendet a háza táján eddig, akkor most nem tartana itt!!!! A vezérigazgatót és az ilyen Azurák féléket páros lábbal kellett volna kirúgni évekkel ezelőtt, az ilyenek húzzanak közmunkára!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  7. C(i)CA Vízió Kft ???
    :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  8. Hogy most öt, vagy hat, vagy hét tv-je van a fidesznek végül is mindegy, ennél kevesebbel is le lehet fedni az egész országot.
    .
    Ami viszont baj, hogy a liberális demokrata ellenzéknek nincs és várhatóan nem is lesz tv-je (sem).
    És ez bizony jelentős hátrányt jelent.
    Bár lehetett volna, de ennyire nem láttak előre?
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  9. Ez a Braun meg a Szigetvári még nem vette észre, hogy eddig se kaptak szocialista kérdezők valódi választ?!
    Mérte nem az Istenhez mennek panaszra? Esetleg imádkozhatnának is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  10. ORBANNAK -SIMLICSKANAK VAN PENZE MEGVENNI NYILVAN EGYERTELMUEN OK VANNAK AVASARLAS MOGOTT RAADASUL AHOGY A MAFFIA MUKODIK UGY LEHET PENZT PUMPALTATNI EGY KERESKEDELMI CSATORNAHOZ , KOZPENZEKRE GONDOLTAM MAJD HIRDET A SZERENCSEJATEK ZRT, MVM , MAGYARORSZAG KORMANYA, ALLAMI KEZBEN LEVO EGYEB VALLALATOK MINT A POSTA, BKV, MAV, EGYSZOVAL MINDENKI IGY NEM KELL MAJD ZSEBBE NYULNIUK A GENGSXTEREKNEK MERT ALLAMI PENZBOL TARTJAK MAJD FENT KOZBEN MEG FIDESZT DICSERIK MAJD AGYBA FOBE MEG MAJD EGYSZER BE FOG ERNI AMIT ELKEZDTEK A FIDESZES GENGSZTEREK!! PONTOSAN MIT KEZDETK EL HAT A SZABAD RABLAST , HAZUGSAGOKAT, STATISZTIKA HAMISITASOKAT, MINDEN MOCSKOT AMIT CSAK EL LEHET KEPZELNI MINDENHONNAN ORBAN A HAZA MEGMENTOJE A NAGY NEMZET ORE
    A HARCOS AKI MEGVED A NEM LETEZO ELLENSEGTOL EGYSZOVAL EZ FOG SZOLNI ORSZAGOS SZINTEN NEM IS MARADT MEDIA FELULETE AZ ELLENZEKNEK!!! ORBANEK KEZEBEN VAN AZ ESZKOZ AMIVEL BUTITANI LEHET AZ ATLAG POLGART ES EZ NAGYON NAGY BAJ ELKEPESZTO MENNYISEGU PENZ DOLGOZIK ORBAN ES EGYSZEMELYES PARTJA PROPAGANDAJAN! ELLENZEK KEZEBEN MARADT A NET ES A LABON JARAS SEMMI TOBB ES AZ NEM TUL SOK DE NEM IS KEVES CSAK MUNKAS !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  11. Gyula Bognar, Jr.

    Jogtalan diktatúrákban a kormányt alkotó bűnözők, gazemberek mindent titokban tarthatnak vagy állandóan hazudnak, mert ők a kormány, az állam dolgozók vagy azok védett támogatói. MO. lassan az emelkedőben levő Cuba szintjére züllött le, majd azon is túl fog tenni. A Stadionos viktor talán még szakállat is növeszt majd, amibe belevigyoroghat észrevétlenül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  12. Hungarian citizen

    No, akkor roviden, velosen a fidesz jelenlegi mediajarol azoknak, akik nem ertik mi megy itt:
    .
    A hamis es hazug kormanyhirek tovabbitasa csak a mellekuzletag, valojaban ez tortenik:
    .
    A “kormany” a sajat hirdeteseit nagyon dragan eladja ezeknek a fideszes mediumoknak, azok jo magas arat szabnak, de ez is a cel. Ugyanis egesz idaig torvenyes (persze hazug es csalo), kozpenzbol (ado, felvett kolcsonok, ellopott manyup, stb…) a kormany vett hiretest, ami meg is jelenik, no es akkor?!
    .
    Es itt jon a primitiv csel: az atutalt reklampenzek ugy tunnek el a mediumokbol, hogy nem is erintik joszerivel azok beveteli szamlait. Tehat csak gyorsan atmosodik es maris a fidesz kasszaban, a fideszes nagypenzuek zsebeben landol – megtisztulva, kimosva, innentol mar nem kozpenz, hanem egy magan medium magan bevetele.
    .
    Szemelyesen ismerem par fidesz medium konyvelojet, ok mondjak, hogy azon kivul, hogy beirjak a nagy reklampenzeket a beveteli oldalra, azon kivul soha, de soha nem tudnak hozza sajat bankszamlan levo azonos osszeget lekonyvelni. Tehat a konyvelok nem is latjak a penzt, csak beirjak a fokonyvbe, de soha nincs mogotte egy filler sem.
    .
    A jo viszont, hogyha a DK nyer, akkor majd nem lesznek ezeknel kormanyhirdetesek, tehat a penzmosodak sorban becsodolnek, hiszen olyan szart es olyan primitiven adnak, hogy piaci viszonyok kozott epeszu hirdeto a kozelukbe sem megy. A fidesz max. a hirtv-t tudja a kozgepbe lopott penzbol fenntartani, amig nem zarolja a DK a kozgep osszes ingo es ingatlan vagyontargyat, ugyanezt a fidesz vezetok svajci es egyeb offshore szamlaival egyetemben.
    .
    A tv2 lattuk mire megy magaban: bukast bukasra halmoz, milliardokat termel evrol-evre vesztesegkent.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  13. Mészáros Lőrinc, vagy a veje, esetleg a mennyjelöltje, mindenesetre a sleppjéből valaki állhat a stómanok mögött. Lévai Anikónak is kiterjedt rokonsága van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  14. Minden stróman mögött a Keresztapa áll. Minden stróman az Ő megbízásából cselekszik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  15. Ez a tetü Fidesz mindent behabzsol,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  16. Ha pártközeli akkor kvázi ez is ingyen vétel lesz. a kormánymegbízások hamarosan vissza térítik azt amit mos akár kölcsönből is befektettek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  17. Dybbuk623. Azurák egyszer megpróbált kérdezni orbántól, de akkor és ott vörösödő fejjel örökre megtanulta a leckét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. oldster 21:41
    Szerintem demokráciában nem lenne ildomos párt tv-knek rádióknak lenniük.
    Én az egyébb “ingyenes” pártpropaganda lapok országos szintű terjesztését sem engedélyezném.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Berecz, az mszmp alatt szocializálódtak, többségüket necrbunbás párt anyukák kényeztették, párt apukák egyengették útjaikat az érvényesülés útjaira. Nem is volnának képesek más logikával gondolkodni. A jövőnk még sokáig a múltszázadban leledzik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Hungarian citizen 05:01 Vajon kinek lesz ereje felmorzsolni azt az ellenállást amit ezek a szégyentelenek fognak kifejteni, ha elzárnák előlük a lopás csalás lehetőségét? Ezek máshoz nem értenek. Nem fognak visszavonulni hajléktalanok sorsa felé sodródni. inkább “vesszen minden” lesz.
    Még a költség térítés tételes elszámolását sem szavazta néhány képviselőn kívül senki sem. Nemhogy ilyen vastag pénzlefolyó csatornák elzárásába belemennének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Hungarian citizen

    egyvandor: egyetlen torolmetszett tobb generacios ugyved tanacsadonak es ugy korbe lehet oket asni ilyen-olyan hatalyu, egymast fedo, egymast erosito rendeletekkel es helyi szabalyokkal, hogy vakuumba kerul valamennyi. Nem nagy trukk, minden feleszu meg tudja csinalni. Meglatjuk sikerul-e majd a valtopartnak. Ha meg nem lesz valtopart, akkor eljatsza ugyanezt az EU es ott a vege. Ha meg ok sem, akkor az EU-nak ugyis reszeltek, es koztunk szolva – ha erre futotta – nem is nagy kar erte ;)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Sokszor leírtam már másokkal együtt , hogy miként lehet az szinte teljesen EU-pénzekből , minden amit csinálnak az szarrá válik , és a bekerülési költség aranyárban van !Ha ez így mehet legálisan az EU keretein belül akkor az EU-nak is annyi !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos