Ronai and Ronai
AMERIKAI

Diplomát és doktorit hazudott a vízügyi főnéni 2013. december 8. vasárnap 12:04 Forrás: javorbenedekblog.hu

  • Hozzászólások(72)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Diplomát és doktorit hazudott a vízügyi főnéni

Budapest – Hivatalosan Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója. Valójában se diplomája, se doktori címe, a nyelvvizsgáját is csak hazudta. Jávor Benedek országgyűlési képviselő blogjában mutatja be a magyar közélet állatorvosi lovának számító esetet.

Egy hazug kormányhivatalnok, egy cinikus miniszter és egy következmények nélküli ország. Erről szól ez a történet.

Van egy vezető kormánytisztviselő, hivatalosan Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, azaz a legmagasabb szintű magyar zöldhatóság főigazgatója. Sajátos üzleti és politikai múlttal, botrányos személyzeti politikával, törvénytelenül működő hivatallal. Az is kiderült róla, hogy doktori címe semmilyen formában nem felel meg a magyar jogszabályoknak, az a papír, amit lobogtat, a vitrinbe kitehető, de Magyarországon – a Magyar Akkreditációs Bizottság nyomozásba kezdett – ellenem.

Nem csak a doktorátus kellék azonban egy uborkafára felkapaszkodott ember ön- és közbecsapásában. A hivatalos önéletrajzban szereplő középfokú angol nyelvvizsgáról is kiderül, hogy valami hibádzik vele, és egyszer csak rejtélyes körülmények közt tűnik el, a nyelvvizsgabotrány kellős közepén. Ez természetesen véletlen, a nem létező nyelvvizsga korábbi szereplése egy hivatalos dokumentumban pedig valószínűleg gépelési hiba. Ennél jobb magyarázatot a miniszter nem bír adni.

Végül itt a diploma, amiről mostanáig szinte semmit nem lehetett tudni, tekintve, hogy a kar, illetve szak, ahol Tolnainé ezt szerezte, a jelek szerint soha nem létezett, maga a nagytiszteletű oklevél-tulajdonos pedig öt év pontossággal nem tudja megmondani, hogy mikor is szerezte, és pontosan miből.

Ma végre tisztult a kép a diploma-ügyben. A vitatott diplomát kiadó Kandó Kálmán Műszaki Főiskola jogutódjaként működő Óbudai Egyetem ma kézhez kapott válasza végre egyértelművé teszi: ez a diploma soha nem létezett. Tolnainé, Fazekas Sándor miniszter, a zöldhatóság és a minisztérium sajtóosztályai pedig hónapok óta kitartóan és konzekvensen, gátlástalanul hazudoznak egy közpénzből fizetett kormánytisztviselő ügyében.

Kedves Tolnai Jánosné, kedves Fazekas miniszter úr!

Összefoglalom: a sokat citált – bár bámulatos képlékenységű – önéletrajzban semmi sem igaz. Nincs, és nem volt olyan szak, és olyan kar, amit szerepeltetnek. Tolnai Jánosné Szatmári Katalin soha nem szerzett diplomát a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán. Továbbá nem doktor, és a korábbi hivatalos közléseikkel ellentétben nincs nyelvvizsgája. Önök pedig arcpirító, gátlástalan hazudozást folytatnak hónapok óta. Hosszú meccs volt, de ezzel vége. Papírjuk van arról, hogy egy szavuk sem igaz. Hogy becsapják a választókat, az adófizetőket, a sajtót, és mindenkit, aki kérdést tesz fel Önöknek. Ennél jóval kevesebbe is belebuktak már – még Magyarországon is. Nem, nem szólítom fel lemondásra Önöket. Önök a mai nappal le vannak mondva. Hogy Nyerges Zsolt tovább bábozik-e földi porhüvelyükkel, lényegtelen kérdés. A történetnek vége, game over.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (119 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +165 ( 183 szavazatból)
Diplomát és doktorit hazudott a vízügyi főnéni, 4.9 out of 5 based on 119 ratings

  • Hozzászólások(72)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

72 Reader’s Comments

  1. A vezér diplomadolgozata is erősen kérdőjeles…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  2. Jól néz ki a nő.
    Mintha egy hollivúdi filmvászonból lépett volna elénk.
    Vagy egy Dürenmatt drámából hehe .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  3. Dr.Balázs József

    Megnyugodva tapasztaltam, hogy legalább írni tud. Nem úgy mint Csauseszku felesége, de mára már Őt is megértem. HA TEHETI MIÉRT NE?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  4. Már megint egy kácsa? schmitt, semlyén … A végén kiderül hogy tompikának vehető legkomolyabban a diplomája. Ezt az is alá támasztja hogy az elmúlt három évet akár ő is levezényelhette volna. Igaz nem lett volna ilyen sok furmány csak együgyűség de az eredmény szempontjából morális szempontokat kivéve ennek nincs is jelentősége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  5. Zappa 17:26 Volt gyengeáramú a VIII. ker.-ben és erősáramú kar a II. ker.-ben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  6. bruckenbacker kapitány

    foreigner
    2013. december 8. vasárnap
    15:08
    Csak egy évfolyamban voltak:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. egyvandor!

    Igazad van. Először a Tavaszmezőben volt minden. Nem voltak karok.
    Egy idő után a Lajos utca környékén a volt (nem tudom a nevét) gimnázium épületében elindult a gyengeáramú kar. Talán külön műszer kar is létrejött valamikor. DE:
    VILLAMOSMÉRNÖKI KAR nem volt!
    .
    A rektor levele eredetiben látható Jávor Benedek blogján.
    ..
    Az írja benne Prof Dr. Rudas Imre:
    “Villamosmérnök és Informatika Kar sem 1999-ben, sem azt megelőzően nem létezett egyetemünk jogelődjénél..”
    .
    .
    Ehhez képest Illés Zoltán mai nyilatkozata, hogy ő látta az eredeti diplomát….
    Vagyis mindenki tolja arrébb a bringáját Illés Zoli látta.
    Persze nem az a kérdés, hogy milyen papírt lobogtat a hölgy. A tények:
    - a hivatkozott Kandós diploma hamis lehet (mert ugye ha látta a Zoli, akkor létezik)
    - A “nagydoktori” szintén. Valami uli-buli szekta adta ki, és nincsen akreditálva.
    .
    .
    .
    Vagyis:
    - közokirat hamisítás
    - csalás
    - sikkasztás
    mert ugye a pótlékokat azt felvette T. Katika.
    Illés Zoli meg bűnrészes szeretne lenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  8. Egyvándor!
    .
    Mikor én jártam oda, akkor még nem voltak karok. Valszeg később csináltak egyet a Lajos utcában a volt gimi épületében és maradt a Tavaszmezőben is egy kar.
    DE: Villamosmérnöki és Informatikai Kar a büdös életben nem volt. T. Katikának meg olyan papírja van. Illés Zoli meg látta, vagyis mindenki tolja arrébb a bringát. Mert ha Zoli látta, akkor az jó is.
    Persze a kérdés nem az, hogy “volt-e taggyűlés vagy nem”. Ismerjük már ezt a hányadék bandát.
    Mást már rég lecsuktak volna kztokirat hamisításért, csalásért és sikkasztásért, mert ugye a pótlékokat felnyalta a T.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  9. Elnézést, hogy kétszer sikerült lényegében ugyanazt beírni.
    Egy dologban egyetértek veled. Úgy látszik tényleg Tompikának van a “legerősebb” diplomája. Hajrá Tompika! Bár köztársasági elnök nem lehetsz, mert oda lopott doktori, mekegős nyelvtudás és hatalmas nyelv kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  10. Tompikának diplomatája van …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Nahát, ki ellen nyomoznak?!
    Aki feltárta és kiteregette a katyvaszt, a cikknél nem semmi a Gyurcsány dolgozat felemlegetése….ennyit értett meg narancsos agyhalott a cikkből!
    -
    http://nol.hu/lap/allaspont/20131210-nincs_diplomaugy

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  12. Itt van a “tüzépes” saját maga által írt szakmai önéletrajza:
    .
    http://www.kormany.hu/download/8/c9/e0000/drTolnaiJ%C3%A1nosn%C3%A9_%C3%B6n%C3%A9letrajz.pdf
    .
    .
    2004-ben vette az ecserin a diplomát, és “Villamosos Informatikus”. ….bru-ha-ha
    2004-ben vett egy soha nem jegyzett doktori címet “biztonságtechnikai” témában. Mindezt egy nem létező diploma mellé.
    Ugyanis egy mérnök továbbképzésre iratkozott be “környezetirányítás” témában.
    .
    Nyelvtudása:
    Van neki egy C a,lapszintű, amit ő “complex”-nek ír, pedig az csak alap és emellett egy “B” középfok. Állítólag, mert a “papírok eltűntek”.
    .
    .
    Tipikus fideszkáder.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  13. Dr Lakatus Eduárd

    Dr Lakatus Eduárd (Ph.D.-FBI-CIA) vagyok.

    Doktori címemet a Mesocricetus Júniverzitin szereztem. Dolgozatom címe: A falánk hörcsögök hatása a mai magyar társadalomban.

    Tudományos fokozat: Pontiflex Maximum Erdmény: Imaszuma-kum-Lauda

    Nyelvtudás: B típusu komplex spanyol nátha

    Tudományos munka: Kutaó a Nemzeti Aktatáska-és Párnaciha Nyüstölő Intézetben

    Elismerés: Nemzetközi Hamster confefency nagyelőadói lelógó vándordíj

    Oltások: kanyaró, influenza, tudás-és tisztesség ellen.

    Válalllok: főigazgatói, igazgató tanácsi, áll-lást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  14. Öregcsaj!
    Ennek kicsodának olyan nyeltudása lehet,amilyen a doktiija.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  15. Csak tudnám, milyen diplomát látott Illés Zoltán, nagyon bizonygatta, hogy ő látta……… a hamisítottat?

    http://www.vg.hu/gazdasag/lemondott-a-diplomabotranyba-keveredett-foigazgato-417831

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. És emlékezzünk vissza a Kolontári tározó falának átszakadása előtt ez a “géniusz” irányította már jó fél éve a Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget, s a gátszakadás előtt két héttel ott még ellenőriztek is, s mindent rendben találtak… hisz valószínűleg akkor sem értettek már hozzá túlzottan…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. Most néztem csak meg a hölgy “szakmai önéletrajzát”, érdekes módon az iskolákat feltünteti, de utána minden megválaszolandó kérdés üres.

    Tagozat megjelölése (nappali, esti, levelező):
    Diploma minősítése:
    A diplomamunka tárgya, a szakdolgozat címe,
    minősítése:
    Főbb tárgyak/gyakorlati képzés (az adott képzés
    során tanult fontosabb tantárgyak vagy az elsajátított
    szakmai tudás összefoglalása):

    Ügyes ……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. tipikus eset a mai magyar kormanyzatnal csalok aldilomasok szelhamosok s hiteltelen kartekony karrierista penzehes torteok kerulnek felso vezetoi poziciokba ahol MILLIARD Ft allami penzek folott safarkodnak azaz lopnak csalnak

    ennek az aldiplomas csalo banyanak az esete vilagit ra milyen hitvany hiteltelen hazug csalo emberek iranyitjak ma magyarorszagot a mara kialakult gazdasagi tarsadalmi krizis szakadekaba lokve ezt az ertekes es jobbravalo 10 millios nepet

    ennek kell 2014-ben Uj Kormany megszavazasaval es Teljes Megtisztulassal megszunni es valami ujnak a kezdetet venni

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. /Zappa/: “…Ehhez képest Illés Zoltán mai nyilatkozata, hogy ő látta az eredeti diplomát….Vagyis mindenki tolja arrébb a bringáját Illés Zoli látta.
    Persze nem az a kérdés, hogy milyen papírt lobogtat a hölgy. A tények:
    - a hivatkozott Kandós diploma hamis lehet (mert ugye ha látta a Zoli, akkor létezik). A “nagydoktori” szintén. Valami uli-buli szekta adta ki, és nincsen akkreditálva.”
    — Én azonban szívesebben megnézném Illés Zoli diplomáját! Nem azért van a gyomromban – az ő műveltsége -, hogy látta a tüzépes-kati papírjait, hanem azért, mert működése másnapján “menesztette” a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóját és meg sem mondta, hogy miért-miért vált fölöslegessé. Legalább azt megmondhatta volna, hogy kinek áll az útjában, vagy azt, hogy csak szeplősök tölthetnek be ilyen munkakört. E mögött nem áll műveltség, sem diploma hanem szimpla gazemberség. Annak az embernek volt évtizedes tapasztalata, diplomája és embersége is, de mennie kellett! Mégpedig úgy, hogy “menesztettem”!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Szóval csak szólok, hogy Illés Zoltán erős egyrészt szemüveget visel, ezért a diploma eredetiségét illetően meglehetősen kétes a kompetenciája! Persze lehet, hogy ő sokkal jobban tudja, hogy a Kandó milyen diplomát bocsátott ki korábban, mint maguk az egyetem vezetői. Nekem azért ezzel kapcsolatban is van némi kétségem, ugyanis Illés akkoriban került Magyarországra, lévén Szerbia szülötte. Ezért sokkal inkább a belgrádi egyetemekről lehetnek ismeretei, és nem a hazai egyetemek, korábban főiskolák bonyolult viszonyaiban jártas.
    Ez a nőcske a Schmidt Pál, Némethné, Balogh, Hoffman Róza féle kurzuslovagok tipikus képviselője, mind pedigrés pártállami múlttal, akit azért juttattak pozícióba, hogy ismert hiányosságai miatti zsarolhatóságáért minden papírt aláír, amit az orra elé dugnak. Legyen az tőzegbánya, vagy természetvédelmi terület, netán ártér átminősítés, mindegy. Valakiknek sok – sok pénzt ér egy ilyen csicskás, aki pillanatnyi előnyökért még a saját gyermeki jövőjét is feláldozza.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  21. A miniszter úr nyilván azt a diplomát látta amit saját-kezűleg hamisított! Nem is értem ugyanezt csinálják amit anno Rákosi, csak ők nem cifrázták, egyáltalán nem volt követelmény a diploma. Kell diploma a csaláshoz, lopáshoz? már miért kéne, csak az kell, hogy a keresztapának hűséget esküdjön az illető. Na mindegy itt tartunk a 2013- as év végén. Éljen Orbánisztán, meg annak maffiózó kormánya.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Ezeket a csalásokat minden fidesz seggnyalóval kötelezően tudatni kellene. Bár őket semmi nem érdekli, vakon hisznek vezérüknek és a korrupt bandájának. Csak egyirányból akarnak tájékozódni. Hála a médiának majdnem 10 TV csatornán hallhatják a hazug butítást. Megpróbáltam néhány régi fideszes ismerősömnek elküldeni a disznóságaikról szóló tájékoztatást. Megkaptam a választ, ne küldjek ilyen gyalázkodó leveleket, mert olvasás nélkül kitörölik. Mit tehetünk az ész nem diadalmaskodhat a hülyeség felett. Szerintük 8 év alatt tönkretették az előző kormányok az országot. Ennél rosszab nem volt a helyzet!!!!!!! Az ő aknamunkájuk eredményeként viszont sok ember elhitte, hogy minden jobb lesz. Az első királyságuk idején is elég sok minden disznóságot csináltak, de ez a mai helyzet egyenesen katasztrófális. Remélem sikerül eltakarítani ezt a disznó bandát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos