Ronai and Ronai
AMERIKAI

Megtiltaná Horthy-szobrok felállítását az MSZP 2013. november 19. kedd 10:55 Forrás: MTI, AN

  • Hozzászólások(10)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Megtiltaná Horthy-szobrok felállítását az MSZP

Budapest – A Horthy-rendszerben dúló társadalmi igazságtalanság magyarok millióit taszította szegénységbe és hagyta cselédsorban, ezt a világot pedig csak avíttas konzervatív eszmék hirdetői kívánják vissza – indokolták határozati javaslatukat a szocialisták.

Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, azt kezdeményezve: a Ház kérje fel a kormányt, hogy egy hónapon belül terjesszen elő olyan indítványt, amely megtiltja Horthy-szobrok állítását közterületen és bárki számára nyitva álló nyilvános helyeken.

Mesterházy Attila pártelnök és Bárándy Gergely országgyűlési képviselő indoklása szerint egyre több településen állítanak szobrot Horthy Miklósnak, és az önkormányzatok ehhez “maguk mögött tudhatják a kormány ideológiai támogatását is”.

A szocialisták véleménye szerint ennek megálljt kell parancsolni, mert “a Horthy-rendszerben dúló társadalmi igazságtalanság magyarok millióit taszította szegénységbe és hagyta cselédsorban, ezt a világot pedig csak avíttas konzervatív eszmék hirdetői kívánják vissza”.

Az MSZP határozottan elutasítja, hogy Horthy Miklós egykori kormányzó emlékét köztéri szobrok állításával pozitív színben tüntessék fel – olvasható a határozati javaslat indoklásában, amely ehelyett a Horthy-rendszer áldozataira emlékező emlékművek felállítását, oktatási anyagok elkészítését szorgalmazza.

Akár kétharmados törvényt is lehet csinálni abból, hogy háborús tömeggyilkosoknak ne legyen szobruk Magyarországon. Ha a rezsicsökkentést bele lehetett írni az alaptörvénybe, egy ilyen törvény is simán beleférne.

Persze, ahogyan a dolgok állnak, sosem lesz ilyen törvény Magyarországon. Mindig akad majd olyan politikai erő, amelyik a szélsőjobb felé kacsintgat. Jelenleg ez Orbán Viktor  Fidesz nevű pártja, amely csak annyira képes, hogy azt mondja: megvédjük zsidó honfitársainkat.

Miközben nem védenek meg senkit. Szerencsére. Mert akit ők megvédenek, annak annyi.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 10 szavazatból)
Megtiltaná Horthy-szobrok felállítását az MSZP, 4.3 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(10)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

10 Reader’s Comments

  1. A szocialisták véleménye szerint ennek megálljt kell parancsolni, mert “a Horthy-rendszerben dúló társadalmi igazságtalanság magyarok millióit taszította szegénységbe és hagyta cselédsorban, ezt a világot pedig csak avíttas konzervatív eszmék hirdetői kívánják vissza”.
    .
    Normális ez az mszp? Látnak egyáltalán ha nyitott szemmel járnak?
    Mi történik a Kossuth térrel?
    Mi történik a leszakadó rétegekkel?
    Milyen kort idéz mindez?
    .
    Egy álnok, és hazug beadvány, mert úgy tesznek, mintha ezek nem történtek volna meg!
    Úgy tesznek, mintha nem tudnák, mit nyomtak a tankönyvekbe!
    Úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a főváros utcáinak nevét milyen nevekre módosítják.
    .
    Hallgattak amikor ezek történtek.Hallgattak amikor a történelmet meghamisító bizottságot állítottak fel!

    .
    Álljon már meg a menet! Ennyire nem nézhetik hülyének az embereket még ők sem!!!
    Hisz még ezeknek egyáltalán valaki???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  2. Szerintem nemsokára még két másik szobrot is felállítanak, egy Hitler és egy Orbán szobrot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  3. Köszönjük, ma is jót mulattunk a komédia újabb jelenetén.
    .
    Olyan képviselők, akiknek nem probléma együtt üddögélni a magyar nemzet legnagyobb színházában illegális náci “munkatársaikkal”, azok nem érdemlik meg se a szocialista, se a baloldali, se az ellenzéki jelzőt. És az adófizetőktől kapott-elfogadott-elvárt fizetésüket se.
    .
    Bár színészi képességeikhez – amint ez újabb jelenet is mutatja – nem fér kétség, hiszen elhitetik országgal, világgal, és szegény mezítlábas rajongóikkal, szavazóikkal, hogy ők tényleg hűde szocialisták, tényleg hűde baloldaliak, és momentán hűde demokratikus ellenzékiek. Bár ez utóbbit a szélsőjobbos fidesz-jobbik médiamanipulátorok is nyomják ezerrel, hiszen a fidesz-jobbiknak úgy kell egy (vagy pár) kis ártalmatlan bár, de alibiként remekül használható “demokratikus” morzsa-”ellenzék”, mint egy falat kenyér. Ezért cserébe tán még a húsosfazékból is vet elébük pár mócsingot. És ez az “ellenzék” bármikor készséggel lemegy kutyába érte. (Elnézést a kutyáktól.) A fidesz-jobbik vélhetően biztosítani fogja ezeknek az örökös “demokratikus” ellenzéki szerepet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  4. Az MSZP közel 10 évet késett javaslatával. Akkor kellett volna lépnie, amikor a XII. kerület polgármestere a jogerős bírósági ítéletek ellenére sem volt hajlandó eltávolítani az engedély nélkül felállított turul-szobrot.Az meg pedig a totális elbutulásuk jele, hogy már ők is 2/3-os törvénnyel akarnak ilyen dolgokat beleírni az Alptörvénybe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  5. EdCarpingnak igaza van, átkozottul elkésett az MSZP ezzel a felismeréssel, ezt már ‘89-ben is fel kellett volna hozni a Horthy-rehabilitátorokkal szemben, és folyamatosan emlékeztetni erre.
    Megtették?
    Sőt, szőrmentén támogatták is a neofasizálódást és a fajelméletes eszmei járványt, mikor nem vonultak ki az ülésteremből minden széklethimnusznál, vagy otk. 23-nként, vagy a januári sirasd-a-megbüntetett-nácit napon.
    Ők is belementek a játékba, amelyben egyébként őket tiporták meg, és most jött rájuk az önérzet?
    Késő, kevés, és felesleges.
    Sőt, káros: orbánék vissza fogják fordítani, mint ahogy a köztérátnevezést is: ahogy akkor a demokraták és antifasiszták neveit tiltották be, és a nácikét felhelyezték, most a maradék (akár szoborparki) demokrata és antifasiszta szobrokat fogják még megsemmisíteni, hogy jusson hely az újabb náciszobroknak, meg a mondvacsinált senkiházi “szenteknek”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  6. A legrosszabb akkor következik be, ha a fideSS ráharap a javaslatra, és úgy terjesztik be, hogy Horthynak nem állítható szobor, de cserébe semmilyen baloldali személyiségnek sem, tehát Kádár Jánosnak, Nagy Imrének, Frankel Leónak, Horn Gyulának, de Radnóti Miklósnak, József Attilának, Lukács Györgynek, vagy az író Nagy Lajosnak sem. Mindig ezt játsszák. Horogkereszt kontra vörös csillag.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  7. Arra pedig jól emlékeznek azok, akik orbán 2002-től kezdődő 8 éves ámokfutására felfigyeltek, hogy hatályos magyar törvény értelmében illegálisnak tekinthető “fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű szervezetek”, (joibbik, magyar gárda, stb.) – melyek a 2010-es totális fidesz győzelemhez kövezték az utat – igazán az mszp(-szdsz) “demokratikus” kormány idején szöktek szárba, nyilvánultak meg egyre leplezetlenebbül.
    .
    De a 8 év “demokratikus” kormányainak, pártjainak, politikusainak egyéb elfoglaltságaik voltak, minthogy erre a veszélyre figyeljenek, pláne, hogy próbáljanak tenni ellene. Közvetlen személyes “élményeim” alapján, teljes bizonyossággal állíthatom: egyikőjüket se érdekelte. Olyannyira nem érdekelte őket, hogy jobb esetben is csak azt tudom mondani: a szélsőjobbosoknak dolgoztak. Rosszabb esetben: összedolgoztak.
    .
    Az igazi baj az, hogy valójában most se érdekli egyik “demokratikus ellenzéki” pártot, politikust se az ország fasizálódása. Kicsit se. Híveiket, rajongói klubjukat megtéveszthetik ilyen látszatcselekvésekkel, de komoly ember csak szétröhögi magát. (Miközben a lelke persze sír.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  8. Miert csak most ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  9. Szerintem kotelezove kell tenni, hogy minden Horthy szobor melle egy Hitler szobor is felallitando.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  10. Eagle 14:21
    “Szerintem nemsokára még két másik szobrot is felállítanak, egy Hitler és egy Orbán szobrot”.
    És mi lesz a Szálasi szobor felállitásával? Az mikor lesz felállitva – Orballini mellé?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

Ceausescu ma választásokat nyerne 2014. április 12. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos