Az ugyan nem csípi a magyarok szemét, ha az egyenes tekintetű vezető ellentmondást nem tűrő hangon bejelenti: „elrendelem a miskolci csecsemőhalandóság okának feltárását, a felelősök felelősségre vonását”, de az már korántsem biztos, hogy egy átlag értelmiségi tekintete nem akad fenn, mint a ló nyakán az istráng, midőn azt hallja: „elrendeltem a történelmi valóság kérdéseinek felülvizsgálatát, a nemzettudat erősítését szolgáló módon, az erősítés felelősének Lázár államtitkár urat teszem meg…” A történet egyre szomorkásabb Hunniában. Oszlopban masíroznak a székelyek, a cigányok önvédelmi nuncsakut farigcsálnak, csendőrt avatnak Bivalycsörögén, jelképesen főzőszappant mutogatnak a stadionban Izrael válogatottjának, a lapokban a svéd tévé Magyarországot piszkáló filmje körüli polémia a téma. Az még hagyján, hogy Orbán újra a hatalom kapuit döngeti (és a második győzelem meggyőzőbb lesz, mint az első, a befejezhetetlenség érzetét kelti), de ami fő, most láthatóan meg is hibbant.
A történelmet akarja kampányosítani. Az MTA tekintélyesnek is mondható székhelye vélhetően a Haller utcába kerül, a szobákból, ahol valaha Kosáry professzorok, Engel Pálok, Hanák Péterek, Litván Györgyök, vagy a tüneményes Szücs Jenőék ültek, hamarosan megjelenik egy pitbull kommandó, hogy a színházi és képzőművészeti élet szemünk láttára zajló szétmarcangolása után a tudományosságot is eltörölje. Az elmúlt harmincvalahány év – az Andics vonal rémuralma után – mégis egyfajta tudományos reparáció volt, Clio lassú, ébredő reneszánsza. Hiánypótló szövegek, forrásgyűjtemények születtek, levéltárak nyíltak meg, a szakmának úgy-ahogy tekintélye is volt, még akkor is, ha az Antall kabinetet „történész-kormánynak” gúnyolta a nép. Ennek azonban vége. A történészkormány után megjelentek a tudomány kormányosai.
Kíváncsian várjuk majd, persze, mit rendel a vezér nemzettudat-erősítés címén. Mit töröl el? A mohácsi csatát? Azt talán nem, mert a kormány által felügyelendő Veritas intézet a „viszonylag közeli múlt” tudati torzulásait kívánja felszámolni, úgy 1867 magasából, újfajta szemlélettel frissítve a magyar tudatot. Új hősök kerülnek elő a naftalinból. Gömbösök, Bethlenek (utóbbi persze volt is valaki), Horthyk. És a végén… na, ki? Csak nem ő? Szórakoztató négy évünk lesz. Mert ilyet valóban nem látott a világ. Lehet egy történészt kitüntetni, bonbonnal, pénzzel, karrierrel „késztetni”, körüludvarolni. Ez a Maecenasi-Aczéli módszer. Nem finom dolog ez sem, mégis úribb. De a miniszterelnök szoros parancsnoksága alá rendelni történelmet, enyhén bizarr. Úgy látszik Márainak lesz igaza újra. A kommunisták bukása után megalomániás, alamuszi parvenük kerülnek az élre. A kommunisták (egynémely egyedükben) meg fognak nemesedni. Igaz, ez már nem a jövő. Félek, hogy bekövetkezett.
A vezér meghibbant!
Már csak elrendelni tud, a környezete meg nem veszi észre, hogy közveszélyessé vált…
Hatalmasodik az elmebaj! Az egész országot Lipótmezővé akarja tenni.
Még a végén azt is megérjük, hogy a deportálásokat bújócskázásnak fogja nevezni, hogy oldja Horthynak az aljas szerepét.
Szóljon már valaki orvosnak!
Az ilyenek előbb utóbb önmaguk ellen fordítják agresszivitásukat és kárt tesznek önmagukban. Ezt a tragikus pszichikai folyamatot viszonylag nem nehéz nála kiváltani, ha valaki ért hozzá, hogyan kell. Az eredmény drámai lesz.
Nem őrület ez, a Képes Krónika is az akkori uralkodóház legitim voltát kívánta alátámasztani. Azt meg ugye Felcsúton másolták. Orbánvezér és a többi kollégisták vérszerződésével kezdődött az egész. Közben Etel a pálinkát töltögette. Vagy Etel közben.
A vezér meghibbant? Az enyhítő körülmény lenne.
A közelmúltban olvastam valakitől, és a mondat Máraira hajaz.
“A kommunizmusban nem az a legrosszabb, ami volt, hanem az, ami utána következik. ”
Úgy tűnik az az “utána” megérkezett. Jövő ilyenkor már azt is elmondhatjuk, hogy bevégeztetett.
A “nemzettudat erősítése” nem ismerős valahonnan?
Bízom benne, hogy igaza lesz (rövidesen!) Farkasházy Tivadarnak (Hócipő ma megjelent számában “Nem értem” című rovatában a BESZÉDKIVONAT-ban írta) ov hablatyolásának felidézése után: “Bocsánat, jön a vizit.”
Nagyon örülnék, ha a “történelmi valóság”ot nem ov szabná meg!!!
Részlet a Magyarok Legnemzetibb Történetéből: 1241-ben befejeződött az ország ujjáépítése, amihez elengedhetetlennek bizonyult mongol testvéreink és tatár néptársaink önzetlen segítsége.
A tatárjárás 1241-ben és az orbánjárás 2010-től nem sokban különbözik egymástól.