Ronai and Ronai
AMERIKAI

Lehallgatták Bajnaiékat Baján 2013. október 26. szombat 13:06 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Lehallgatták Bajnaiékat Baján

Baja – Látszólag vihar egy pohár vízben: egy kis bajai választókörzetben történtek még hetekkel az események után is hullámokat kavarnak. Nem véletlenül, mert ami Baján a 32-es szavazókörben megtörtént, az jövő tavasszal az egész országban megtörténik. Ami biztosnak látszik az az, hogy nyomoz a rendőrség Bajnai munkatársának zaklatása miatt. tettest nem találnak ez előre borítékolható, falán bűncselekményt sem.

Tiltott adatszerzés és zaklatás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást egy Együtt-aktivista feljelentése alapján a Kecskeméti Járási Ügyészség. Erről az érintetett, Bogád Zoltán tájékoztatta pénteken az állami hírügynökséget. A nyomozással a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot bízta meg az ügyészség december 4-i határidővel – olvasható az erről szóló dokumentumban.

Bogád Zoltán elsősorban azt kifogásolja, hogy Zsigó Róbert bajai polgármester (Fidesz), a település közgyűlésének ülésén szó szerint idézte azon telefonbeszélgetéseit, amelyeket a város főterén, egy nyilvános helyen folytatott. Vagyis azt feltételezi, hogy lehallgatták a telefonját.

Az Együtt aktivistája, volt újságíró még szeptember 27-én tett feljelentését a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen. Ebben leírja, hogy a szeptember 22-i bajai időközi önkormányzati választást megelőzően egy-másfél héttel időnként a városban tartózkodott, ahol a helybeliekkel beszélgetett a mindennapi életükről. Ezen alkalmakkor arra lett figyelmes, hogy egy-két ember állandóan követi, amit megfélemlítésként, adatszerzésként értékelt.

Szeptember 26-én a város főterén, egy kávézóban ülve több telefonált a többi között az ellenzéki pártok aktív vezetőivel, a közelgő választásról.

A “zaklatói”, akik egy távolabbi asztalnál ültek le, ekkor is követték, azonban beszélgetéseit nem jegyzetelték és a távolság miatt szerinte nem is hallhatták. Ezért furcsállta, hogy a városi közgyűlés szinte ezzel párhuzamosan megkezdett ülésén a polgármester szó szerint idézett a telefonbeszélgetéseiből, megjelölve beszélgetőtársait is.

A feljelentésében Bogád Zoltán azt írta: világossá vált számára, hogy követése célja tevékenysége rögzítése, azért, hogy azt politikai célból tárolják és továbbítsák. Szintén egyértelművé vált szerinte, hogy beszélgetései rögzítéséhez és továbbításához technikai eszközt is igénybe vettek.

Zsigó Róbert az erről szóló, a sajtóban közzétett hangfelvétel tanúsága szerint azt mondta az önkormányzati ülésen: “itt ült ma reggel fél kilenckor a főtéren egy kávéház teraszán Bogád Zoltán alias Zutyu, az egyik országos internetes portál munkatársa, aki telefonon arról tájékoztatta a, gondolom a főnökeit, hogy ugyan elutasították az önök beadványát, de mindenképpen kéne még tovább folytatni, merthogy fontos lenne, hogy Baja városában ne legyen nyugalom. Azt mondta szó szerint, hogy olyanokat kellene írni a jövő héten, olyan cikkeket, amelyekben, hogy itt a várost vezetők kiskirálykodnak.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +27 ( 31 szavazatból)
Lehallgatták Bajnaiékat Baján, 4.4 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Naggyon gáz!
    A TEK főfője meg azzal kérkedett a beszerzéseikkel kapcsolatban, hogy olyan technikákat szereztek be, amivel lehetővé válik bárki megfigyelése, és lehallgatása akár távolból is….ezért drága a technika.
    Én mint mezei állampolgár el is hiszem neki.
    A polgimester meg nagyon besz…tott, hogy kiderülnek az aljasságai, ha ezt így bele is mondta a nyilvánosság képébe.
    Mert azt ugye mindenki tudja, hogy egy kampányban, főleg vidéken,az a legjobb módszer az ellenfél gyengítésére, ha nyilvánosságra kerülnek a simlis ügyei…
    Hát itt nem csak az derült ki….
    Kiderült egy szervezetről, ( ha igaz hogy lehallgatták) hogy egy párt szolgálatában tevékenykedik, a minielnök engedélyével…Mert ugye senki nem meri azt hinni, hogy a Terrorelhárítási Központ saját szakállára ezt meg merte tenni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (37 szavazatból)
  2. Remélem, hogy az ellenzék ezt fogja harsogni és azt is, hogy a Fidesz csalt és azért kellett megismételni a szavazást!
    Ne attól legyen hangos az ország, hogy volt egy videó, ami körül akkora katyvasz van, hogy ember legyen a talpán az, aki kibogozza.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  3. Nyugalom, lehallgatják ezek egymást is szerintem Orbánt is. Megvették a drága lehallgató kütyüket, hát nem azért vették, hogy bárki is kimaradjon a lehallgatásból.
    .
    Van amit parancsra tesznek van amit önként előrelátásból, hogy gondoskodjanak a védelmükről ha majd beáldozzák őket amiért végrehajtották a parancsot. És egyébként is megvan a kütyü használni kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  4. Orbán és a fidesz bármikor bármilyen sunyi aljasságra képes és mindezt szándékosan és szervezetten,a hatalmi szervezetek felhasználásával meg is teszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  5. HÁT IGEN
    *
    “…Számon tarthatják, mit telefonoztam,
    s mikor, miért, kinek.
    Aktába írják, miről álmodoztam
    s azt is, ki érti meg.
    És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
    előkotorni azt a kartotékot,
    mely jogom sérti meg. …”
    *
    József Attila: Levegőt
    [1935.> a Horthy éra zenitjén]
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (47 szavazatból)
  6. Azért ez a zsigócukrász nem az a kimondott szellemi arisztokrata. Így kidumálni a nyilván illegális (a hallgatózás önmagában sem úri dolog) lehallgatásokat… na, nem mondom. Viszont a mi drága Zutyunk sem számít az IQ bajnokok szűk táborába. Hülye, ez, hogy nyilvános helyen ilyeneket beszél? Aztán meg csodálkozik? Hátha nem az hallgatta le, aki követte, hanem pl. a pincér? Ez nem tudja, hogy határszéli városban minden második ember hagyományosan tégla? A dolog ráadásul bizonyíthatatlan, majd megint lesz a fideSSnek egy jó kis adu a kezében, hogy megrágalmazták. Nem megy ez, csak erőltetik. Pedig ugye mit mondott Lenin?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  7. Javítok: hülye ez, vessző nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  8. Véleményen Bajával kapcsolatban:
    A Mosthatalmonlévők baromi nehezen tudták megnyerni a legelmaradottabb körzetben a választást.
    Szinte mindent bevetettek amit be lehetett vetni.
    Vagyis romlik a helyzetük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  9. Orbánék továbbra is ezt fogják tenni,mert mi nem teszünk ellene semmit!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  10. Nagyon sokak telefonjait lehallgatják ma magyarországon, pl. az egykori munkahelyemen dolgozók közül is állítják, hogy lehallhatják őket, s feltörik e-mail fiókjukat is.Miért pont a politikai ellenfelek maradnának ki ebből? A felöl pedig nincsenek kétségeim, hogy a nyomozást bűncselekmény hiányában fogják megszűntetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  11. Miért is mínuszoltatok le? Csak kíváncsi vagyok, mért nincs igazam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  12. A fidesz újra kiépíti a besúgó hálózatot, ami a rendszerváltással megszűnt.
    A nevük nem III/III lesz, hanem 2/3.
    Ennyi görényt, akik asszisztálnak mindenhez, ez hihetetlen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  13. ,,Vissza a jövöbe” mint a kommunista diktatura idejen, mindig, mindenhol kell vigyazni, mert barhol, barmikor lehalgatnak, megfigyelnek. Kadar rendszerben tudtunk reagalni, vedekezni, most is tudni kell.
    Botranyt( büncselekmenyt) mem szabad levenni a napirendröl, minden nap az ellenzeknek beszelni kell rola, emlekeztetni a 3xbovlis zsebdiktatort ra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  14. Ez a mézeskalácsos Zsigó sokunk- sokunk örömére, remélem lesütött fejjel távozik többedmagával a parlamentből, miután bársonyos nyelvével Orbán seggét tisztára nyalta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  15. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    HZZZZZ !!!
    Bocsáss meg, sajnos véletlenül a minusz gombra klikkeltem, holott nagyon tetszett amit írtál.
    Így pótlólag küldöm +++++++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  16. Ma este, 21.10 ATV!
    “1984″ angol film Orwell világhírű regénye alapján a privát szféránkat is gondosan ellenőrző Nagy Testvér rendszeréről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  17. Hogy miért is nincs összefogás! “PRESSUNG” tartom a véleményem!!

    Törbecsalás-kivégzés erröl a cikkröl ez jut eszembe, Politikai karaktergyilkosság!!!!!!!!
    Mindent kellö idöben, és ugyan miért pont 6 honappal a választások elött? Ùgye ??,milyen érdekes!! Ezt már egyszer eljátszották 2006-ban!! Mindent bevetnek ugyan kik??, hogy nyerjenek!! “SS” Ez egy aljas elöre megtervezett szemét munka!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    http://pestisracok.hu/a-bajnai-csalad-elso-milliardja-kisemmizes-ugyeskedes-uzleti-eroszak/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (9 szavazatból)
  18. Az un. baloldal ugyanolyan bűnözőtársaság, mint a Fidesz. Most meglepődtek, hogy Rákosi/Stalin taktikával és működési rendszerrel sikeres a Fidesz ellenük, mert elpuhultak. A demokráciáról papolni könnyű, becsületes, nyílt, korrupció mentes és őszinte politikát folytatni lehetetlen Magyarországon. A politikusok a nép közül kerülnek ki, moralitásuk a magyar politikai kultúrát tükrözi. Ebben pedig nincs semmi becsület, a haza érdekeinek mindenek előtt helyezése, csak önzés, harácsolás, rablás, korrupció, hazudás, félrevezetés és kegyetlen embertelenség, némelyekben. Mit csodálkozik akkor a tökkelütött un. ellenzék, hiszen egymással is úgy bánnak, mint mindenki mással, azaz az ellenséggel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  19. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    kitti !
    .
    Na menj a … egy náci lappal előhozakodni, itt az AN-en !?
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Világbotrány, hogy mennyi vezetőt hallgatott le évek óta az NSA.

    Bezzeg a mi miniszterelnökünk nincs benne ebben a csoportban!

    Teljesen jogos lenne a Bástya-elvtársi megszólalása: “..Bástya elvtárs egy szar, hogy senki sem akarja lehallgatni??!!”

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  21. ” kitti ” Ha nem ismerném a HAJDU-BÉT ügy részleteit, akkor még fel is ülnék ennek az osztályon aluli förmedvénynek. Ajánlom a PestiSrácok-nak ássanak mélyebbre más irányba, úgy Felcsút, valamint az Orbán tőzeg és kőbányák környékén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. “tisztelhölgyeimésuraim”! Odáig rendbe van, hogy egy nácilap!, de ez kering a fb.
    Ha gondolkodik az ember ez azért van hogy a választások elött igy tegyenek tönkre embereket Politikusokat, kinek a jovoltábol Orbán! Ugyan azt teszik mint annak idején Gyurcsán Ferencel, sajnos az emberek elhitték a sok hazugságot. Erre akartam a figyelmet felhivni! Èn is ismerem a HajduBét kétcsaládtagom is csirkézet, mégmielöbb Bajnai átvette volna már elötte tönkrementek.
    Ezt a hangnemet irást kikérem magamnak! “tisztelhölgyeimésuraim”! Ha te annyit tettél volna a Hazáért amit én már tettem , külön kezetcsókolnák neked nölétemre! Ha nem érted olvsd el mégegyszer amit leirtam!!

    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos