Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Az igazi rezsi 2013. szeptember 28. szombat 19:36

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Az igazi rezsi

Eljött a várva várt pillanat, amikor Mesterházy Attila üdvözölte a rezsicsökkentést. Nem mondom, hogy nem lehetett számítani rá, de azért mindig megdöbbentő ennek a pártnak a gondolkodásra való képtelensége, akárhányszor találkozik vele az ember. Ez olyan, mint a halálos betegség. Mindig lehet számítani rá, mégis megdöbbentő, amikor ott van. Vagy olyan ez, mint Anne Hathaway a New York-i metrón. Minden pillanatban várhatod, de azért más, amikor szembejön veled és mosolyog.

Pedig miért is lepődnénk meg, hogy az MSZP felzárkózik a Fidesz hazugsága mellé? Húsz éve ezt csinálják. Felváltva licitálják túl egymást a populista ígérgetésben. Gyakorlatilag ezzel tették tönkre az országot. Ezért nem lehetett a rendszerváltás után igazi reformokat bevezetni és működőképes országot létrehozni. Ha máskor nem, a választások közeledtével jött egy demagóg, aki elkezdte a felelőtlen ígérgetést. A legnagyobb károkat az okozta, aki ezeket be is tartotta. Ennek a népnek soha senki nem mondta meg, hogy egy ország, egy gazdaság, egy demokrácia hogyan működik. Gyurcsány Ferenc próbálkozott valami hasonlóval, az eredményt láttuk. A háromszáz forintos vizitdíjról tartott népszavazás tönkretette a már akkor is hullafoltokat mutató egészségügyet. Akik leggyorsabban szedték a lábukat, hogy leszavazzák a vizitdíjat, azok többsége már a temetőben van. A tandíj leszavazásának következménye ugyanez lenne, de ott muszáj a tandíjat más néven bevezetni, mert az iskolák bezárása és csődje feltűnőbb lenne: az oktatás nélkül maradó fiatalok nem halnak meg és nem tűnnek el a föld alá, mint a vizitdíjasok.

Mesterházy Attila bejentése nemcsak azért borzasztó, mert ezzel gyakorlatilag megszüntette az MSZP ellenzéki jellegét. Hanem azért, mert ezek a mondatok azt bizonyítják, hogy sem neki, sem a pártjának fogalma nincs arról, hogyan működik egy kapitalista gazdaság. Nincs átfogó képük egy rendszerről, amelynek működési módját nem lehet akarnok módon megváltoztatni. Az élet nem hagyja magát. A rendszer egyes elemeit nem lehet az egészből kiragadni. Működésének alapelvét nem lehet megsérteni. Ez a bejelentés azt bizonyítja, hogy Mesterházy Attilának és pártjának fogalma nincs egy demokratikus, kapitalista ország működéséről. Nem látják át az egészet, nincsenek tisztában azzal, milyen következményekkel jár, ha valahol önkényesen és rendszeridegen módon beavatkoznak. Fel sem fogják, hogy a rezsicsökkentés rezsije sokkal nagyobb, mint a baj, amit orvosolni akarnak. Ennek a rezsije az ország balkanizálódása, az életszínvonal drasztikus csökkenése, a gazdaság összeomlása, az ország harmadik világ szintjére való süllyedése, Magyarország végzetes leszakadása. Nem is tudják, hogy a rendszer más részén kell beavatkozni, hogy itt pozitív változások legyenek.

De mitől is vennék ezt észre éppen most, ha ugyanezt csinálják a Fidesszel karöltve immár húsz éve? Ehhez képest a proli demagógia koronázatlan királya, Horn Gyula bejelentése az öregek ingyenes repülőgép használatáról, ártalmatlan csínytevés. Attól még nem omlik össze a rendszer egésze, csak lenullázza a költségvetést. Ez a különbség közte és ifjú tanítványai között. Horn Gyula ezért volt magasan fénylő csillag közöttük a szocialista sötét éjszakában.

Az a baj, hogy ez a párt tényleg nem változott semmit. A pártállami attitűdök megmaradtak. Olyanok, mint a KISZ-tábor, ahol a rendszerváltás hajnalán próbálgatják a pluralizmust, leosztják a szerepeket, és eljátsszák a táboron belül a többpárti rendszert. De a táboron belül semmi nem változik. Fülöp Józsi, amikor a véderdőben kiosztotta az általa faragott puskákat, és a játék végén összeszedte. Ezen a szinten tartanak. Az állam szerepéről vallott felfogásuk elmarad Nyers Rezső 1968-as gondolataitól. Ezek az emberek azt hiszik, hogy az állam az emberek jótevője, és az a dolga, hogy elossza a közösen megtermelt javakat. A demagóg ígéretekkel megerősítik a lakosságban ugyanezt a kádárista felfogást, hogy az állam mindent megtehet, a lehetőségei és a jogai korlátlanok. Az a dolga, hogy az embereket eltartsa és boldogítsa. Aki erre képes, az jó ember, aki nem, azt le kell váltani. Az állami szolgáltatások és kedvezmények tartalma és mennyisége csak jószándék kérdése. Aki ehhez nem tudja megteremteni az anyagi feltételeket, az valamit nem jól csinál. A zemberek számára a választások azt jelentik, hogy kiválasztják azt az embert, aki leghihetőbben hazudja nekik azt, hogy erre képes.

A Fidesz és az MSZP között mégis van egy különbség. Az MSZP csak lényegét adja, amikor a legótvarosabb baromságokat vezeti elő, mert tényleg nincs fogalma egy kapitalista ország működéséről. Néhány napokat töltenek külföldön, esetleg Amerikában, de nem látnak bele, hogy az hogyan működik. A Fidesz ezzel szemben tisztában van azzal, hogy a szocializmus megbukott, és mi a különbség a kettő között. Ők szándékosan lépik át ezeket a korlátokat és cinikusan használják ki a zemberek butaságát. A Fidesz manipulál, becsapja az embereket, amikor hazudik nekik, Horn Gyulánál és Kádár Jánosnál is nagyobbat. Az MSZP ezzel szemben éppen olyan hülye, mint amilyennek látszik. A világban tájékozott emberek eddig azért szavaztak inkább rájuk, mert a hülyét gondolták veszélytelenebbnek, mint az aljast, és nem számítottak arra, hogy a komcsi mentalitás bukásának következménye fasizmus lesz. Az sem megoldás, hogy mint jó apa a hülye fiával, vagy részeg gondozó az ápolttal, próbáljuk elkerülni, hogy csavarhúzóval nyúlkáljanak a konnektorba.

Az MSZP azért helyesli a rezsicsökkentést, mert nincs képe egy modern kapitalista országról, a piacgazdaság rendszerének működéséről. A Fidesz azért hazudik, mert ugyan ismeri ezeket, de egyrészt az egészet el akarja lopni és saját hasznára üzemeltetni, másrészt van egy klerikálfasiszta koncepciója a munkaalapú társadalomról, amelynek alapja XIII. Leó pápa Rerum Novarum című enciklikája és Mussolini korporatív állama. Ez a harmadik út a szocialista és a kapitalista gazdaság között, amely az államnak kiegyenlítő és meghatározó szerepet kínál. Orbánék tehát tudják, hogyan működik a kapitalizmus, csak el akarják törölni, mert van egy sokkal jobb elképzelésük annál: a fasizmus, amit ők valamiért Nemzeti Együttműködés (Korporáció) Rendszerének hívnak. (Hangsúlyozom: a fasizmus egy államelmélet és társadalomszervezési modell. Nem azonos a nácizmussal, a fajelmélettel és a totális diktatúrával). Az orbáni modell tartalmaz némi simicskás stichet, hogy az államot nem különböztetik maguktól, és az állami tulajdont magántulajdonba veszik, de azért ez mégiscsak az. Emögött van egy gazdaság- és társadalomfilozófia.

Az MSZP őszinte butasággal jót akar tenni az emberekkel, és közben a szakadékba veti őket. Másrészt tisztában van azzal, hogy a zemberek ugyanúgy gondolkodnak, mint ők, mert ezt a mentalitást jogelődjük negyven éven át nevelte beléjük. Hány szeminárium volt, hány szakszervezeti oktatás, munkahelyi gyűlés. Ezért tudják, hogy választást akkor lehet nyerni, ha a legképtelenebb ígéreteknek is fölé ígérnek. De ők tényleg azt hiszik, hogy ezzel segítenek az embereknek. Miközben ezzel kinyírják őket. Azt hiszik, ki kell elégíteni ezeket az elvárásokat, pedig valójában – elnézést, de ez a pontos kifejezés – fenéken kellene rúgni őket, de úgy, hogy a szemük szikrázzon. Ha nem tanultak volna még ebből, ami ide vezetett. És megtanítani őket arra, hogy vége a szocializmusnak elvtársak. Állambácsinak nem ez a dolga. A Fidesz ezzel szemben igazi komcsi demagógiát használ, túltesz rajtuk, mert tudja, hogy a félázsiai nép erre szavaz. De nem mondja meg a félázsiaiaknak, hogy ezt felejtsék el, különben megdöglenek. Azt sem mondják meg, hogy a félig-meddig kiépült kapitalizmus nem így működik, pedig ők tudják. Ehelyett, ezzel a demagógiával megválasztatják magukat, majd a hatalmat arra használják fel, hogy a liberális demokráciát és a kapitalizmust leváltsák egy klerikálfasiszta rendszerre: munkaalapú korporatív államra (lásd Pedagógus Kar, stb.) és egy alkotmányos feudális politikai katolicizmusra. Erről szólnak a nyugati demokráciák és Amerika hanyatlásáról szóló agymenések. Ehhez a népet antiszemitizmussal nyerik meg. A bankok, a multicégek, a hőszolgáltatók elleni küzdelmet a “nemzetközi pénzvilág” elleni szabadságharcnak nevezik, hogy azt a leghülyébb nyilas is értse. A többit el kell olvasni a pápáknál.

Mesterházy és társai ebből semmit nem látnak és semmit nem értenek. A Fiatal Baloldal szervezetében ezt nem tanították, csak az ifjúsági és pályázati pénzekkel való zsonglőrködést. Mesterházy és társai jó emberek, csupa jószándékkal rakják ki a pokolba vezető utat. Nyílt tekintettel néznek üresen a semmibe, és fogalmuk nincs arról, hogyan működik a világ, és mi zajlott a földön az elmúlt kétezer évben, mielőtt ők fiatal baloldaliak lettek. Elnökként már nehéz belátni az elmaradt tanulási folyamatot, és pótolni alapvető stúdiumokat. Velük szemben egy dörzsölt, cinikus, velejéig romlott társaság áll, amely totálisan hülyének nézi azt a népet, amelynek a vérét szívja és amelynek a zsírján élősködik.

Mesterházyék nem tudják, hogy Orbán kezére játszanak, amikor a lakosságban a kádárista reflexeket erősítik, és abban a tévhitben támogatják őket, hogy az állam gondoskodó és mindenható szerepéről vallott nézeteik helyesek. Orbán ugyanis erre a gondolkodásra játszik. Amikor az alattvaló azt hallja, hogy az MSZP is azt mondja, amit Orbán, csak megerősödik a hazugságban, hogy Orbánnak igaza van. Mesterházy is ezt mondja, az ellenzék sem tud jobbat. Még azt sem veszik észre, hogy Orbán az ő közönségüknek beszél, akik egyébként rájuk hallgatnának, ha tudnának mit mondani nekik. De ha azt mondják, amit Orbán, akkor nincs alternatíva. És a kettő közül nem a színtelen, íztelen, sótlan Mesterházyt fogják választani, aki egy hetvenes évekbeli pártiroda levegőjét árasztja, hanem a lájtosan és rejtetten (de azért jól érthetően) zsidózó Orbánt, aki a kocsma nyelvén beszél, amit mindenki ért, rendszerét történelmi távlatokba helyezi, egész világképet rajzol köré, amelyben a magyar név megint szép lesz, amelyben nagy freskókat festenek, hintik a pátoszt, lóbálják a füstölőt, hadonásznak a szentjobbal, belekeverik a sérült koronás fejdíszt, és az egészet hitelesíti egy világegyház. Miközben mindent ellopnak.

Bauer Tamás emlékeztet arra, hogy Mesterházyék szerint az ő rezsicsökkentő javaslatukat szintén alaptörvénybe kell foglalni (az MSZP alaptörvény-módosító javaslata T/12489. számon található meg az Országgyűlés honlapján). Ez már politikai öngyilkosság. A Fidesz alaptörvénye illegitim. Megszavazásakor kivonult az ellenzék, élén az MSZP-vel. A Fideszen kívül senki nem szavazta meg, nem hagyta jóvá. Egy kétharmados parlamenti többség az alkotmányos rend megváltoztatására és a demokratikus Alkotmány eltörlésére nem hatalmazta fel őket. Ha Mesterházy már arról beszél, hogy ebbe az illegitim alaptörvénybe, amely egy bohócság, ócska firkálmánynál nem több, maga is beleírná a rezsire vonatkozó kormányrendeletet, akkor egyrészt legitimálja a Fidesz alaptörvényét, másrészt folytatja Orbán gyakorlatát, mellyel a kormány egyes utasításait alkotmányba foglalják. Ez nonszensz. Nevetséges. Mitől ellenzéki még ez a párt, és mitől demokrata?

Az egyetlen kapitalista párt a Demokratikus Koalíció. De Gyurcsány Ferenc ugyanazt a pávatáncot járja, mint az MSZP-ből való két évig tartó távozása során. Egyenességről beszél, elvszerűségről, ami dicséretes, de hol van itt a következetes elvszerűség? Hol van itt a két hamis alternatívával szembeni egyenes kiállás? Hol van a bátorság, hogy elhatárolódjék mindkettőtől? Nemcsak szavakban, tettekben is. Miért nem vállalja, hogy kilép ezekből a hazug rendszerekből, és a senki földjéről kezdi el felvilágosítani a népét? Miért ácsingózik a Mesterházy rezsicsökkentő javaslatára ugró szoci szavazókra, ha egyszer otthagyta őket? Mesterházyval és Bajnaival (pontosabban: Szigetvárival) érdemes leváltani Orbánt? Ez alternatíva, miközben csak annyit tehet, hogy épeszűnek megmaradt szűk táborát is betolja mögéjük? Ezért érdemes azt hazudni, hogy ezekkel le lehet váltani Orbánt, miközben nem lehet? Hogy Belzebub által ki lehet űzni az ördögöt? Hogy a nép a kétféle rezsicsökkentés közül válasszon? Miközben egy jogállamban a piac dönti el az árakat és a cégek szabják meg, miért mennyit kérnek. Az egyetlen rendszerszerű megoldás, ha valaki elindít egy konkurens szolgáltatást, amely képes olcsóbban szolgáltatni. Ha túl nagy profittal dolgoznak a monopolhelyzetben levő szolgáltatók, letöri az áraikat. De ezt sem az adófizetők pénzén, mert jogállamban és piacgazdaságban az állam közpénzen nem teheti tönkre a piacot és a piacon élő cégeket. Vagy ha igen, akkor ki kell írni: Magyar Népköztársaság, a fejlett szocializmus építésének út-ján. És kezdhetjük elölről, csak a vége megint akasztás lesz a körúton.

Nincs értelme elemezni a Mesterházy sajtótájékoztatóján elhangzott égbekiáltó baromságokat. Szavanként lehetne ízekre szedni és egész estét betöltő kabarét írni belőle. Kíméletből nem teszem ide a sajtótájékoztatón készült fotókat sem az asztalnál ülő tanácstalan, üres tekintetekről, mert ezek az emberek nem gonoszok, csak végtelenül tájékozatlanok és buták. Nem jobbak és nem rosszabbak, mint a magyar átlag. Egyetlen bűnök, hogy ezt nem veszik tudomásul, és nem távoznak. Magukat kínálják egy életveszélyes fasiszta bűnöző társasággal szemben, de rájuk szavazni nem lehet. Bajnaira sem, aki képes velük összefogni, és akit egy Szigetvári nevű iszonyat irányít, aki még ezeknél is hülyébb, csak ezt a politológiai tanszékek bikkfanyelvén adja elő. És még aljas is. Magyarország minden sötétsége, suttyósága ellenére ennél tényleg jobbat érdemel. Vannak itt költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben talán megnő az értelem. Élt itt Bartók Béla, József Attila és Ady Endre is. Krúdy Gyula világirodalmi szintűvé tette ezt a nyelvet.

Államférfihoz méltó magatartás az lenne, ha felismernék ezt, és önként távoznának. Azt követelné a hazaszeretet, ha ez a párt összegyűlne, szembenézne saját magával, és ha nem képes megváltozni, megérteni azt, miről szól a liberális demokrácia és a kapitalizmus, akkor csendben feloszlatná magát. Átadná a helyet másnak, aki képes felvilágosítani a félázsiai népet. Ebben semmi rosszindulat vagy bántó szándék nincs. Mindenkinek ez lenne jó. Ha vállalkoznának a civil életben, sok mindent megértenének. Később akár hasznosíthatnák is. Boldogabbak lennének, mert olyasmivel foglalkoznának, amihez értenek. Mert amíg ők vannak, nem tud más baloldali erő megjelenni. Kádár alattvalói a szegfűre mozdulnak, mint Pavlov kutyái. Ez a párt pedig ellenállt minden belső reformnak, nem engedett be új embereket, nem engedte be a friss levegőt. Ez lesz a vesztük is.

Lehet hülyíteni tovább a hülyéket, butítani a butákat, elüldözni a normális külvilágból itt levő valódi cégeket, de ennek óriási lesz a rezsije.

S azt nem a villanyszámlákban és a gázszámlákban mérik.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (63 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +94 ( 108 szavazatból)
Bartus László: Az igazi rezsi, 4.5 out of 5 based on 63 ratings

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

41 Reader’s Comments

  1. Azt is alaptörvénybe kell foglalni, hogy a Fidesz őrültségeket az MSZP-nek minden esetben túl kell lihegnie. Dinoszauruszok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  2. Ezek a gondolatok kavarognak bennem is, ha sután is de leírom, akkor nem győznek mínuszolni.
    Teljesen értelmetlennek látom az ellenzéki pártok Orbán rendszeréhez való viszonyát.
    Ma mondta Orbán, hogy még nagyobb rezsi harc lesz, és nem nyugszik addig, amíg nonprofittá nem teszi a közműszolgáltatókat.
    Ez az én értelmezésemben annyit jelent – még ha bután fogalmazom is meg – hogy elmaradnak a karbantartások, modernizálásról meg szó sem lehet, ráadásul megszűnik megint egy csomó munkahely.
    Romániában annak idején meg volt határozva, hogy mettől meddig lesz áram, és gáz. Nálunk is ez várható. És én még álmodoztam a föld alatti kábelekről, hogy eltűnjenek ezek a Balkánt idéző oszlopok! Már most is néhány településen világítás is alig van a spórolás végett.
    És akkor Mesterházy felsorakozik Orbán mögé a rezsicsökkentéssel! Az ész megáll!
    Magyarországon sosem lesz normális élet, mert ilyen nyerészkedő politikusok uralják a közéletet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +52 (60 szavazatból)
  3. A cikkhez már szavam nincs, azaz, van; ezen jelenségek miatt léptem én le, ha minden jól megy, véglegesen. Na de ez, bumburi:
    .
    “..nyerészkedő politikusok …”
    .
    - Soha nem értettem meg, minek kell köztörvényes, nehéz súlyú bűnözőket, és/ vagy a legelborultabb agyhalottakat “politikusnak” tituálni.
    .
    Angela Merkel, Tony Blair, Helmut Kohl, Stephen Harper, George Bush, Manmohan Singh, Ali Bhutto, stb… na, ezek politikusok.
    .
    De az egész banda, akikről ez a cikk szól? Ügyeljünk már a szóhasználatra, ha kérhetem…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (40 szavazatból)
  4. Az éves kémény felülvizsgálatnál amikor kitöltötte a papírt a kéményseprő az aláírás után azt mondta hogy mégegyszer egy külön rubrikában alá kell írjak. Kérdeztem miért, ? Azért mert alá kell írjam a rezsicsökkentésről a tájékoztatot. Azt válaszoltam, hogy én ezt nem írom alá. Erre ő: akkor engem kirugnak. Kedves ember volt hogy akarhatnám hogy őt kirugják. Végül felhívta telefonon a főnökét, hogy nem akarom aláírni a rezsics. papírt. A főnők (Magyar Kémény Kft) azt mondta nekem ha nem írom alá akkor nekik 10000 Ft-ot büntetésre kikell fizessenek.. Parancsba van adva, hogy mindenkinek kötelező aláírnia. Csak annyit tehetek, hogy ráírom hogy nem értek vele eggyet. UNDORODOM ettől az országtól, ettől a hazugságtól, Egy skizofrén állapot amit teremtettek. Egy beteg elme amely tönkretette, tönkreteszi Magyarországot. Nincs választásom, ez a szegény kéményseprő fél hogy kirugják, hisz bármikor másik 100 ugrik a helyére. A kft ha tényleg igaz 10000 ft büntetést fizet ha valaki nem írja alá. Igaz, hogy az volt a papíron amit alákellett volna írjak, hogy a rezsicsökkentésről szóló tájékoztatást átvettem. De később ez már úgy lesz prezentálva, hogy az egész ország aláírta a rezsicsökkentést. Ördögi terv, , és a gonosz örül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +47 (53 szavazatból)
  5. Eldrad
    A politikus az elfogadott szó rájuk Szerintem is köztörvényesek, de addig addig provokálok, amíg éjszaka megjelenik a fekete autó.Ha meg megtörténik, utána semmi nyom nem marad. Kutyavonyítás, szamárbőgés nem hallatszik az égig, mint tudod.
    Attól, hogy így neveztem őket, még a véleményem nem változik.
    Azért tegyük hozzá, hogy velem ellentétben, Te könnyebb helyzetben vagy.Én még itt vagyok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  6. Bartus Lacinak, szeretettel,
    Kanadától a germán erőkig és a passaui püspökségig,
    *
    NÉGY-ÖT MAGYAR ÖSSZEHAJOL
    *
    Itt valahol, ott valahol
    Esett, szép, szomorú fejekkel
    Négy-öt magyar összehajol
    S kicsordul gúnyos fájdalmukból
    Egy ifjú-ősi könny, magyar könny:
    Miért is?
    *
    És utána, mint a zápor
    Jön a többi könny:
    Miért is, miért is, miért is?
    S nincs vége könnynek és miértnek.
    Fölöttük hahota köszön,
    Hahotája, akik nem értnek
    S akik sohase kérdik s kérdték:
    Miért is?
    *
    És csöpög a könny:
    Miért is, miért is, miért is?
    És hömpölyög fönt a hahota,
    Hogy soha, soha, soha.
    *
    Ennyi búsulással fényesen
    Nyílnék meg az Ég,
    Ahol csak Ég és okos üdvösség van.
    S itt nem elég.
    Itt nem kell csak a könny
    S itt valahol, ott valahol
    Esett, szép, szomorú fejekkel
    Négy-öt magyar összehajol.
    Miért is, miért is, miért is?
    *
    De csak írjunk, jól-rosszl szerkesztve,
    szerkezetlenül,
    mert mi lesz itt, ha már mi is elhallgatunk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  7. kegyelem:
    .
    “..Egy beteg elme amely tönkretette, tönkreteszi Magyarországot…”
    .
    - Nem egy, hanem sok, ez a kretén orKbán csak összegzése annak a fortyogó tr…gyahalomnak, akik a zország mindenkori vezérei (pár, üdítő kivételtől eltekintve).
    .
    Egyébként, a nép nagy része szinte szexuális élvezet állapotában leledzik, amikor rezsicsökkentésről, multik, bankok elleni harcról, meg ilyen baromságokról hallhat. Észérvek, gazdasági érvek nem érdeklik a többséget- meg sem értenék.
    És ez a többségi társadalom tartja fenn, sőt, termeli ki az ilyen orKbán és családja, valamint bűntársai féle férgeket.
    .
    És ha meghallják, hogy “profit elleni harc”, akkor jön a durranás, de olyan, hogy na. A nulla pénzügyi- gazdasági műveltséggel rendelkező átlagzember számára ugyanis a “profit” valamiféle szitokszó, olyan, mint a “zsidó”, a “bank”, a “multi”, pl. Nem nagyon tudják mi az, de gyűlölni kell, mert az valami pénztermelő, az meg akkor csakis a kizsákmányolás lehet.
    .
    És hát van a Vezér, aki harcol, harcol, és mindig csak harcol, és persze mindig csak győz. A Győztes Csapathoz tartozni pedig nagyon remek dolog ám.
    .
    Hihetetlen ez a fajta ember alatti primitívség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (43 szavazatból)
  8. Rasztputyin
    “Azt is alaptörvénybe kell foglalni, hogy a Fidesz őrültségeket az MSZP-nek minden esetben túl kell lihegnie. Dinoszauruszok.”

    Az MSZP csak próbálkozik, ők is meg akarják szólítani az agyhalottakat, ha ez a 3xbóvlisnak sikerült!
    -
    Eldrad
    A zemberekhez így kell szólni – akiknek ma is szónokoltak a Fidesz prominensei, azok ámulattal hallgatták és tapsviharral köszönték meg, hogy mekkora hülyének nézik őket!
    Egy jelöltből választhattak….hát azoknak sem a szomszédjuk a hülye!
    -
    A népet nem lehet leváltani, hogy mit lehet velük kezdeni – talán alkalmazkodni hozzájuk, a 3xbóvlis vekkeres már régóta ezt alkalmazza, 8-10 évesek szintjén szól hozzájuk, azt talán még megértik és győz! Büszke magyarok….ja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  9. Kedves bumburi (2013. szeptember 28. 20:12)!
    Ha mínuszolnak, hát mínuszolnak. Rá se ránts, mert nem ez a fontos, hanem az, hogy elmondjad a véleményedet megalkuvás, kompromisszumok nélkül. Nyilván nem fog mindenkinek tetszeni, s az majd ráteszi a mínuszt. És akkor mi van? Nem kell mindenkinek tetszeni, a vélemények különbözőek stb… Ahogy mondani szokták: “egyáltalán nem értek egyet a véleményeddel, de, mint demokrata, nagyon rosszul érezném magam, ha nem mondhattad volna el”. t

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  10. Bocsánat, hogy a forrást nem jeleztem, de akinek szól annak pofátlanság lett volna, akinek meg jelezni kell, annak úgyis kár.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  11. amikor mesterházi amerikában volt, utána elterjedt a dolog, ő maga is mondta, hogy Obama elnök csapata segiteni fogja a kampányban.
    tudja valaki, hogy ki adja ezeket a barom ötleteket neki?
    tényleg az amerikaiak, az izraeli vagy ki a fene, vagy egyedül magától szállt el a már nem követhető és értelmezhető büdös fenébe?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  12. Amikor közel egy hónapja hazalátogattam (mármint Magyarországra), és óvatlanul bekapcsoltam a rádiót (Kossuth), valamelyik szocialista főpártember éppen a fenntartható rezsicsökkentés áldásos hatásait elemezte. Én meg tehetetlenségemben csak üvöltöttem. Inkább nem idézném, hogy miket. Ezek tényleg belemennek ebbe a marhaságba. A nonprofit közszolgáltatás után már tényleg csak a negatív rezsi következhet. És fizessen munkabért, aki dolgozni akar! A cégek fizessenek veszteségadót! Az ÁFÁ-t kapja meg a fogyasztó! Fizessünk a betétek után kamatot a bankoknak! (Ja, ez már megvalósult…) A víz folyjon fölfelé! A fák fújják a szelet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  13. 2007-tôl finoman utaltam rà, 2010-tôl mint egyetlen alternatívàt jelöltem meg, hogy égetô szükség lenne egy új politikai erôre, pàrtra, amelyre a nemszélsôjobb és a nemkomcsi vàlasztók szavazhatnak, mert eljutottunk odàig, hogy se egyik , se màsik alapon nincs komoly, hiteles pàrt Magyarorszàgon .
    Megdöbbenve làtom, hogy bàr a politikàhoz semmit nem értek és több , mint 20 éve élek külföldön, mennyire igazam volt, illetve sajnos hogy a magyar megélhetési politikusok mennyire igazoljàk ezt a balsejtelmemet.
    Tényleg 2007-tôl izélgettem az embereket a Blogtéren, hogy kezdjék szervezni a normàlis emberek pàrtjàt különben nagyon nagy bukta lesz, sajnos ez be is jött, és a vàlsàg csak egyre mélyül !! Sehol senki a làthatàron – ez az egészben a legborzasztóbb !
    A magyarok többsége nem tudott alkalmazkodni a kapitalista felfogàshoz, munkamoràlhoz, az ehhez szükséges önàllóssàghoz, ez làtszott a ‘90-es években is, mint ahogy làtszott a magyar vadkapitalizmus befutott vezéreinek hallatlan mohósàga is . Pl. MDF-szavazó nemesi sarj baràtom ‘99-ben felhàborodottan panaszkodott a Fideszre, hogy ezek sokkal durvàbban és nyíltabban lopnak, mint amazok, de amazok legalàbb értenek valamit a gazdasàghoz és a politikàhoz . Akkor kezdett ( nekem legalàbbis ) gyanús lenni, hogy a kör bezàrult, kire lehet majd itt és miért szavazni legközelebb?!….
    Az elsô problémàról, az emberek alkalmazkodàsàról optimista voltam, úgy véltem, még 15 év, és menni fog ez…..Hàt, ez a 15 év is most letelt, mit lehet mondani….Van 30 % demokrata talàn az orszàgban, aki úgy-ahogy européer, aztàn csókolom. A többiek – talàn nem mindannyian antiszemitàk – örömmel húznak vissza a paternalista àllam védôszàrnyai alà. Megszokàsból teszem csak fel a költôi kérdést : megvàltozik-e ennek a népnek valaha is a mentalitàsa annyira, hogy haladó, európai nép legyen és kitermelje azokat a politikusokat, akik kihúzzàk majd a kàtyúból az orszàgot ?
    Ne vàlaszoljatok, köszönöm.
    Még szerencse , hogy a szomszédaink tanultak Trianonból, így az önàlló magyar àllamisàg talàn még nem került veszélybe……:(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  14. ” Erről szólnak a nyugati demokráciák és Amerika hanyatlásáról szóló agymenések.”
    http://www.lepoint.fr/editos-du-point/franz-olivier-giesbert/la-chindiafrique-et-la-desoccidentalisation-du-monde-07-03-2013-1637232_70.php
    Egy cikk a sok közül. Franz-Olivier Gisbert író, újsàgíró, a ” Le Point ” fôszerkesztôje, jól hangzó név itt Franciaorszàgban.
    De jegyzett közgazdàszoktól is lehetett màr hallani ilyesmit.
    Persze, attól még mindez nem feltétlen igaz….
    A cikk, és a benne említett könyv lényege az “utolsó pàr elôre fuss” jàték, ami jelen esetben Kínàt, Indiàt és Afrikàt jelenti ( ez utóbbi a szerzô szerint ràcàfol minden prognózisra ) Termelésrôl beszél ( az emberiség történetében elôször elôzték meg a harmadik vilàg orszàgai a fejlett orszàgokat 2012-ben ( ! ) csakúgy a termelésben mint a befektetések terén ! ), a megtermelt javak eloszlàsi arànyàról ( melyben mellesleg szintén Kína és India vezetett a XVII. szàzadig , 2/3 rész jutott nekik, ) , és hüvösen megàllapítja, hogy a történelem igazsàgot szolgàltat csupàn…..2030-ra pedig Chindiafrique ” magànak követelheti a legjobb helyeket a körhintàn, ami eppúgy forogni fog Franciaorszàg nélkül is…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  15. DK: Mesterházy Orbán kottájából játszik

    A Demokratikus Koalíció elképesztőnek tartja az MSZP által a rezsicsökkentés tárgyában benyújtott alaptörvény-módosítást, hiszen az két értelemben is a Fidesz logikáját követi. A szocialisták a Fidesz “rezsicsökkentési” demagógiájára, amely üveggyöngyöket szór az embereknek, és tudatosan ellehetetleníti a szolgáltató cégeket, hogy olcsón utána rájuk tehesse a kezét, rálicitál azzal, hogy kevesli azt. Ezzel pedig megerősíti a Fidesz demagógiáját. Azzal is a Fideszt támogatja, hogy a Fidesz immár következetes gyakorlatára, hogy a maga gazdaság- és társadalompolitikai törekvéseit a maga Alaptörvényébe írja be, azzal válaszol, hogy szintén az Alaptörvénybe próbálja beírni a maguk gazdaság- és társadalompolitikai törekvéseit. A közszolgáltatások igénybevételéhez fűződő kedvezmények szabályozása normális országban nem tartozhat alkotmányba vagy alaptörvénybe.

    És egyáltalán: már azzal is a Fideszt erősíti bármely ellenzéki párt – akár Mesterházy, akár Schiffer pártja –, ha azzal legitimálja a Fidesz alaptörvényét, hogy módosító javaslatokat nyújt be hozzá. Azt a benyomást kelti ugyanis a közvéleményben, hogy rendben van, ha a kormányzás körébe tartozó kérdések rögzítik az alkotmányban vagy alaptörvényben.

    A Demokratikus Koalíció az Országgyűlésben sem fogja támogatni Mesterházyék alaptörvény-módosító kezdeményezését. Nemcsak Orbántól vesszük rossz néven, ha hülyének nézi a választókat, de másoktól is.

    Bauer Tamás,
    a DK alelnöke

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (31 szavazatból)
  16. Kedves Bartus úr,
    .
    És most hogyan tovább? Menthető még Magyarország, vagy már biztosra vehető, hogy valamilyen módon néhány éven belül eltűnik a térképről és a szótárakból?

    És ha ez megtörténik, hogyan fog végbemenni, békésen vagy háborúval?

    És ha a magyar nép megpróbál még tenni valamit, sikerülhet e ez neki egyáltalán? Olyan állapotban van még? ? És ha igen hogyan? Békésen vagy véráldozattal?

    .
    Van ezekre e kérdéske válasz? Azt hiszem az időnk, Magyarország ideje, pillanatokon belül lejár, ill. nagyon kevés maradt hátra. Ha belehal Magyarország akkor nem megmentők fognak jönni, hanem dögkeselyűk.
    .
    Vagy hagyják vegetálni és nem egyszerűen kizárják az EU ból, hanem karanténba helyezik? Senki se ki sem be. A vasfüggöny szerintem újra helyreállítható.
    Mi lesz Magyarországgal? Ön tudja a választ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  17. Alpjában véve egyetértek azzal, amit Bartus úr leír. Az MSZP egy, a baloldali szavazók kegyeit elnyerni akaró, bután lavírozó párt, amelyik ráadásul Mesterházy pártelnökké válása óta büszkén hírdeti, hogy visszatért az eredeti baloldali értékeihez. Ennek jegyében gyomlálta ki tagjai közül a szociálliberális nézeteket való párttársait, és a hazugságok, mutyik befejezésének szükségességét hangoztató, volt pártelnökét. Az MSZP megújulása egyenlő a nem megújulással, a szocialisztikus elvekhez való visszatéréssel. A velük szövetséges Együtt-PM-nek az együttműködés egyelnő a külön úton járással. Mindketten a másik és főleg a többi ellenzéki párt, csoportosulás szinpatizánsainak megnyeréséért, majdani szavazatainak bezsebeléséért kűzdenek. Amit sugároznak, annak semmi köze az ország megmentéséhez, Orbán leváltásához, az csak a párt szűk élcsapátának a parlamentbe jutását célozza meg.
    Bartus úrral ellentétben én nem teszek különbséget Bajnai és Szigetvári között. Bajnai szövetségesének, fő ideológusának ezt az ember választotta. Fórumain ugyan azt mondja, mint Szigetvári, mert nyilván azonosul vele. Egyre többet mutatkozik és nyilatkozik Mesterházyval közösen, és hozzá hasonlóan. Amit kettőjük vezetével csinálnak az undorító és mérhetetlenül tisztességtelen. Előélete alapján az ember úgy gondolná, hogy Bajnai valójában nem ilyen, s szeretné megtartani ezt a hitét, de amit 2012 októbere óta tett, az erősen megkérdőjelezi ennek a hitnek a valóságtartalmát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  18. Bartus Úr helyesen látja mindaddig, míg a sorok kitöltése végett el nem kezd kommunistázni. Valóban a 89-es tőkés restauráció két értelmiségi hajtóereje a buta és az aljas volt. Legfeljebb annyi finomítása kellene, hogy nem élesen osztható MSZP Fidesz vonal mentén. A liberalizmus szép eszme, de megvalósításának egyetlen útja lehet. Ez pedig a kapitalizmus szemétre dobása!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (10 szavazatból)
  19. Ezt az írást minden magyarországi család postaládájába be kellene dobni.
    Talán gyúlna némi fény, talán…
    Ha még van itt egyetlen demokrata érzelmű milliárdos, az megszponzorálhatná, maga miatt is, mielőtt még őt is államosítják

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  20. Megkezdődött a Fidesz kongresszusa: Magyar Nemzet,1989.október 14.
    ,,A Fidesz egyetlen lehetőséget lát a válság leküzdésére; az előrelépést a nyugati demokrácia és a piacgazdaság felé.”
    A Fidesz programjának preambuluma : 1989. október 25.
    ,,Páratlan történelmi lehetőségünk van arra,hogy magunk mögött hagyjuk a szovjet típusú rendszert és kiépítsük a nyugati típusú rendszer kereteit.”
    Választási felhívás : Magyar Narancs, 1990.február 5. FIDESZ
    Változást,vállalkozást kívánunk,- – - az állami tulajdon társadalmilag ellenőrzött magánkézbe adását szeretnénk,és a /tisztességes gazdasági verseny/ feltételeinek megteremtését.”
    Itt még szó sem volt államosításról és rezsicsökkentésről.
    Ha 2010-ben vezették volna be a rezsicsökkentést,akkor talán sok embert meg tudtak volna győzni arról,hogy ők tényleg a lakosság terheit akarják csökkenteni. De remélem ma már belátják,hogy ez is csak a választási trükkjük egyike.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  21. A demokrácia felülről való irányított elterjesztése itthon becsődölt.
    Nagyon kicsi az esélye annak, hogy a DK szabályos demokráciafelfogása elegendő szavazói (politikai) támogatást kapjon ebben az érzelmi és értelmi sivatagban, mivel a fidess banda az emeszpé akaratlan (tudatlan) támogatásával fertőzött választói rétegeit a politikai mezőn kívülre erőszakolta.
    .
    Az emberek nagy többségének fogalma sincs arról, hogy a politika a saját és mások életének a minőségéről szól elsősorban és ebben a saját szerepe cseppet sem elhanyagolható.
    .
    Ebben a “demokrata” légkörben sokszor a DK – élén GyF-el – Don Quijote de la Mancha harcának formai jegyeivel jellemezhető hasznosságú működést produkálhat csak, annak ellenére, hogy a jelenlegi boom nagy valószínűséggel milliósra duzzasztotta a DK szavazótábort.
    Ezzel szemben sajnos ugyanilyen nagyságrendek állnak fel a fasiszták és a kollaboránsaik táboraiban – ezt a realitást (mint ahogy pl. az UK több-száz évnyi demokrácia gyakorlata magyarországi hiányát) nem lehet figyelmen kívül hagyni.
    .
    Az egy nagy lépés lehetetlennek látszik, ezért több kisebb lépéssel kell próbálkozni.
    Kertész Ákos cikke ezért mérföldkő, mert újra felismerte a mai viszonyokra érvényesen a korábbi költő-óriásaink és gondolkodóink által annyiszor megfogalmazott alattvalói attitűd tarthatatlanságát.
    :(((((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (15 szavazatból)
  22. Nagy bánatomra nem vagyok eléggé képzett sem a gazdaságban, sem a politikában, történelemben; inkább csak érzem Bartus László szomorú igazságát.
    Legjobban és legelkeseredettebben azt, mait Gyurcsánnyal kapcsolatban ír.
    Valóban:hetekkel ezelőtt örültem, hogy visszatérni, rehabilitálódni és egyre elfogadottabbá válni a közéletben(?) látni…
    Azonban magam is feszengve gondoltam, hogy bátorkodik, de nem bátor!
    Elfogadom: felette is múlik az idő; nyilván tekintettel kell lennie a mögötte/mellette járók egzisztenciális érdekeire is. Ha most nem tudnak (vissza)bekerülni a politika főútjára, akkor talán végleg elvész az esélyük.
    Nehéz választás nekik és nehéz (a választás) nekem, nekünk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  23. http://mozgovilag.com/?p=6727
    Csepeli György: A maffiaállam használt ruhája

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  24. Amnéziás ország.

    A rezsidíj 10%-os csökkentése óriási sikert jelent a Fidesz számára. Pedig 2009.-ben a háztartások 60 %-át elérő gázár- és távhő támogatási rendszer működött a családi jövedelemtől függően differenciált mértékben.
    Az egyes jövedelem- kategóriákban a gázár támogatás fajlagos összeg például: 40,1 Ft/m3 , 32,8 Ft/m3, 22,1Ft/m3 és 14,5 ft/ m3 volt. A 2009 évi gázár (107 Ft/m3)
    37 %-a,
    31 %-a,
    21 %-a és
    14 %-a volt. A támogatást 2011.évben a Fidesz megszűntette. Kettő, azaz 2 éve. Egy igazságos, a valóban rászorultaknak jóval nagyobb támogatást megszüntet, és ez el van felejtve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  25. “Mesterházy és társai jó emberek, csupa jószándékkal rakják ki a pokolba vezető utat. Nyílt tekintettel néznek üresen a semmibe, ..”

    Ó szegény ártatlan Mesterházy, és Szigetváry hálójában vergődő Bajnai!
    Őket meg se kísértette a hatalomvágy ördöge, ők csak éppen Gyurcsányt akarják eltakarítani, meg egymást legyőzve pozícióhoz jutni a következő parlamentben. Ha kell ezért a fidesszel is összefekszenek, és a “szent ügy” érdekében akár a jobbikkal is összefognának. (vizsgálóbizottság)
    A valóság mély elemzését mézes mázzal leöntve tálalni egyenlő a hazugsággal. Ez itt szokatlan és fölöttébb méltatlan gyakorlat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  26. Madár Zoltán+++++++++++++++++++++++++++++++++++
    Ilyen nemzet vagyunk, a rezsi rizsa műxik – hiába mondja az ember, hogy a fűtött medencék és fűtött garázsok gazdáit segítik ezzel az “egyenlősdivel”, mindenkinek 10 százalék – akik kihűlnek az otthonaikban (tavaly több, mint 400 honfitársunk), azokon nem segít a 10 százalékos csökkentés, csak a gazdagokon, de azokon nagyot lendít ez is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  27. Madár Zoli, csakén:
    .
    - Nem csoda, ha a zemberek erre nem emlékeznek.
    .
    Ennyi sok szám, ás számolás, pláne százalékok (azmegmi???) messze meghaladja az átlagzember kognitív képességeit. Ezek, ami bonyolultabb, mint az immár állat alatti szintű orKbáni demagógia, az már nem érthető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  28. Egyszerűen nincsenek eszközök az ilyen politika ellen…!!!!!!!!
    Az IDŐ fogja megadni a választ erre a gazdaságpolitikára (és politikára…) semmi más… az idő..!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. A buta ember legtragikomikusabb tulajdonsága hogy élete utolsó percében sem gondolja felül a saját világnézetét…. Tehát ezt a fajta katarzist hiába várja sok gondolkodó ember tőlük…..
    Vagy a a másik, a cinikus dac: “Inkább elpusztulok, de akkor sem adok neked igazat..!”
    Az ember a butaság ellen eszköztelen, FEGYVERTELEN..!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  30. Megint egyszerű üzenet a normális Magyarországért ügyködő honfitársaknak!
    Gyurcsány próbálkozása mellett emlékezzünk az utolsó “európai” konzervatív pártunkról, a Dávid Ibolya vezette Demokrata Fórumról, amely egyedül szólalt fel a nem kellően megalapozott, ám népszerű jóléti intézkedésekről. “Persze”, hogy őket száműzték a választók, megtartották a “jótevőket”.
    Okos, művelt nép nélkül nem működhet jól a népuralom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  31. Nem biztos, hogy teljesen hülyék, de nem tudom, rövid távon van-e a populizmusra szocializált szavazók miatt más út, mint a populizmus, ahhoz, hogy egyáltalán esély legyen váltani…. 2 generációs reszocializációt meg nem bír ki az ország fele, még ha volna is hiteles vállalkozó rá, hogy végigvezeti azon. Mindenesetre azt gondolom, nem annyira hülye mindenki Magyarországon, amennyire radikális a szerző stílusa.
    Fontos lenne felébredni, de ha mindig meg is aláznak az “ébresztő” mellé, akkor nem érzem az üzenetet segítő szándékúnak, egyszerűen fröcsögve frusztráltan kompenzálónak. Példát is kellene néha adni értelmes, kooperatív kommunikációból – nem megelégedni azzal, hogy “én jobban tudom, ti meg majd’ mind hülyék vagytok”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  32. NOL “Nonprofit céggé alakítaná a kormány az eddig extra hasznot termelő állami energetikai vállalatot.”
    A profit egy részét le lehet redukálni választási célok érdekében, más részét pártfinanszírozásra, békamenetre szőkeferikre, ….
    A nonprofit biztosítva lesz. Látott már valaki harmonikusan fejlődő a világ techinkai színvonalát tartó, politikai nyomás alá helyezett nonprofit céget?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  33. Aki érti, miről szól a liberális demokrácia és a kapitalizmus, nem írna le olyat, hogy egy szervezet önként távozzon a politikai piacról, átadva a helyet másoknak. Sőt, ilyesmi meg sem fordulna a fejében, legfeljebb rémálmaiban, amit ébredés után megpróbálna minél gyorsabban elfelejteni.
    Aki érti, miről szól a liberális demokrácia és a kapitalizmus, csakis olyan forgatókönyvben gondolkodhat, hogy akinek kell ez a hely, az előbb csinálja jobban, mutasson rá a régiek hibáira és bizonyítsa, hogy ő jobb teljesítményre képes. Ez alapján nyílt versenyben szorítsa ki a régit, dolgozzon és küzdjön meg érte. Majd utána, miközben régiek és újak minden irányból igyekeznek megkérdőjelezni a sikereit, őrizze meg a pozícióját és tegye a dolgát folyamatosan. Csak ez mondhatja el magáról, hogy a liberális demokráciát és a kapitalizmust képviseli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  34. @drith: Téved, nem betiltani akarom, hanem azt mondom, önként vonuljanak vissza. Persze, azt Ön is tudja, hogy ez költői, mert senki nem gondolja, velem az élen, hogy ezt megteszik. Tehát a felszólítás sem valódi, hanem érzékeltetni akar valamit. Másrészt itt egy speciális helyzet van. Ez a párt nem a rendszerváltás után született, hanem jogelődjéből alakult át. Ennél fogva a beágyazottsága más. Új politikai alakulatnak és pártnak mindig a választások utáni első két évben van esélye megjelenni, mert aztán a választási hisztéria elnyom mindent. Különösen egy diktatúra idején egy velük szemben megjelenő konkurencia a diktatúra ellenfeleinek megosztásaként aposztrofálható. A magyar rendszerváltás hibája volt, hogy nem tiltotta be a volt kommunista pártot, nem oszlatta fel, és nem kellett a baloldalon egy teljesen új képződményt létrehozni. Természetesen én a szabad verseny híve vagyok, de ha konkurens pártot hoznék létre, akkor is naponta szólítanám fel őket, hogy mint zárvány, kövület, káros maradvány, számolják fel magukat, vagy változzanak meg. De azt nem tudnak, a legjobb szándék mellett ilyenek. Ez lenne a stratégiám. BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  35. Így lehet kevesebb októbertől a gázszámla, majd rövidesen nem is kell fizetni a gázért, mert nem lesz….. Magyarország ismét jobban teljesít és megváltoztatja a fizika törvényeit is, hiszen a kétharmaddal semmi sem lehetetlen. Azt hiszem, gáz van! (most még…)

    http://www.vg.hu/vallalatok/energia/rezsi-oktober-1-tol-valtozik-a-fizika-egy-torvenye-412689

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  36. Lehet, hogy már késő, de én csak most olvastam.
    Szóval kedves Bartus Laci, a Mesterházy nem most csatlakozott a rezsicsökkentéshez, hanem mér régen, ugyan nem az első napon, amikor bejelentette a fidesz, mert akkor még csak a száját tátotta, de néhány nappal később, amikor ezügyben Bajnai már mondott valami értelmeset (hát hogy a házakat kéne inkább szigetelni, meg nem egyformán kéne adni), akkor előjött azzal, hogy mint szocialistánek, természetesen semmi kifogása nincs a rezsicsökkentés ellen.
    Azóta még az jutott szébe, hogy ne az úszómedencésnek adják a támogatást, hanem inkább a rászorultaknak. Kb ennyi esze van neki, meg persze a mögötte állóknak is, hiszen ha azoknak több lenne, tán csak súgnának még valamit.
    Igazad van abban, hogy az mszp nem tudja, hogy mi a lényeg. Ha tudná, akkor valóban azt mondaná el az embereknek, hogy milyen is a demokrácia, és ennek kapcsán sorolná, hogy ebből, de EBBŐL mit vett tőlük el Orbán. Ezt azonban nem a rezsicsökkentés kapcsán, hanem apropó nélkül, nem valamire való válaszként kéne, de folyamatosan oktatni a Kárpát medencébe szorult magyar népet.
    A rezsicsökkentést nem lenne szabad megtámadnia, mert az a biztos bukása lenne (bár sokat mi nem veszítenénk vele, velük), és ennyi esze még neki is van. Annyi már nincs, hogy a medencés hasonlata helyett kimondja, hogy az energiaárakba való beavatkozás a piacgazdaság megerőszakolása helyett -amely eddig is mindig és mindenhol kárt okozott – a gazdaságot kéne fellendíteni, amelyben ez a rezsi könnyen viselhető lenne.
    A többivel egyetértek. A kiemelés tőlem az, hogy tehetséges maffiával szemben a tehetségtelen ellenzék soha nem fog győzni. Még akkor sem, ha a világ legokosabb fői súgnak neki.
    Na akkor most micsináljunk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  37. “Ezek az emberek azt hiszik, hogy az állam az emberek jótevője,
    és az a dolga, hogy elossza a közösen megtermelt javakat.”
    Azt hiszem, még ennél is nagyobb a baj a rendszerváltás óta!
    Ki törődik itt azzal, hogy a közösen megtermelt javakat a
    nemzetközi összehasonlítás miatt, értékben mérik. Ezen
    mérőszámokra az államnak csak annyi lehetősége van, hogy
    tudomásul veszi annak alakulását. Itt nincs unortodoxia
    csak tények.
    - csak a megtermelt érték osztható el,
    - 1946. –> 1 CHF = 2,69 HUF
    - amikor ezt olvasod, ugyan hogy áll az arány?
    .
    Tudomásul sem veszik, hogy ezt lehet elosztani.
    .
    Egy helytelen politikai megnyilvánulás több százezer
    munkaóra értékét teszi a nullával egyenlővé.
    .
    Ezt a nullát ugyan miként lehet elosztani?
    Azt hiszem, hogy ezt a CHF-ben eladósodottak
    érezhetik leginkább, de az egész elosztási viszonyokra
    is kihat a következménye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  38. Próbáljuk megérteni Mesterházi Attilát. Nem buta fiú ő. Csak lelkiismeretlen gazember. Tudja ő, mi az, hogy energia szolgáltatás. Azt is, mi az, hogy vállalkozás. Azt is tudja, hogy egyetlen igazi nonprofit vállalkozás létezik: a versírás. Ugyanis, ha a költő éhenhal, az nem okoz gondot senkinek.
    Profit magyarul: haszon, nyereség.
    Nyereség nélküli vállalkozás nem hogy bővített-, de egyszerű újratermelésre sem képes, tehát rövid időn belül mind az állóeszközei, mind az emberanyaga elamortizálódik. A vállalkozás tönkremegy. Ha az energiaszolgáltató nem termel hasznot (profitot), fölszerelése tönkremegy, és nem képes többé fönntartani önmagát. Vagyis a hálózatot. Tehát nem szolgáltat többé energiát. (Nem képes rá! És tökmindegy, hogy a vállalkozás magánkézben van-e vagy állami.) Az elektromos művek nem szolgáltat áramot, a vízművek vizet, a gázművek gázt, a csatornák nem vezetik el a szennyvizet, a trutymó elborítja a várost. Kitör a kolera és a búbópestis.
    Ez a rezsicsökkentés eredménye.
    Nem mondom, normális országban megegyezés kérdése, hogy az energiaszolgáltató mennyit kérhet el a szolgáltatásért, vízért, gázért, áramért, hogy tisztes haszonra tegyen szert, vagyis a vállalkozása bővített újratermelésére képes legyen, és a fogyasztó se rokkanjon bele a szolgáltatás árába. (Pszt…! Ez a rezsi.)
    De arra, hogy az energiaszolgáltatás nonprofit, vagyis haszonnal nem járó vállalkozás legyen, csak egy elmeháborodott gondolhat.
    Vagy egy diktátor. Egy elmeháborodott diktátor.
    Ezt pontosan tudja Mesterházy. Akkor mit hazudozik? Miért veri át azt a majdnem egymillió szerencsétlent, aki a gondolkodás tehetetlenségi ereje folytán még mindig azt hiszi, hogy a Magyar Szocialista Párt egy szocialista párt. Holott már rég nem az, hanem egy maffia család, keresztapa Mesterházy Attila. Akit Puch László irányít, ma már nem is annyira a háttérből. Puch László, a Simicska Lajos haverja és üzlettársa.
    Tetszenek ismerni Simicska Lajost? Igen? Akkor ezt nem is mondom tovább…
    Akkor beszéljünk arról, hogy mire hajt Mesterházy.
    Egy parlamenti képviselő havi jövedelme Magyarországon nagyjából a magyarországi átlagkereset négyszerese. Az úgynevezett ellenzéki képviselőé is.
    Hát erre hajt. Listáról még nagy bukta esetén is bekerül vagy húsz képviselőjük a parlamentbe, és akinek semmi normális szakmája, foglalkozása nincs, annak ez is nagy buli.
    Nem úgy van az, hogy ráígér, mint egy abszurd licitáláson valami horrorfilmben. Csak nem akar lemaradni. Éppúgy nem gondolja komolyan ezt az rezsicsökkentést, mint Orbán Viktor.
    Viszont Horn Gyulát és Mesterházyt egy napon említeni nem lehet. Horn Gyula politikus volt, Mesterházy kisstílű szélhámos. Horn Gyula mindenekelőtt megnyitotta a vasfüggönyt akkor, amikor még nem lehetett tudni, hogy az oroszok mit szólnak hozzá, csak remélni lehetett, hogy talán lenyelik. Lenyelték.
    Kilencvennégyben Antall József És Boross Péter vérdilettáns kormányzása után a népek úgy gondolták, jöjjenek vissza inkább a Kádár emberei, azok legalább profik. És Horn tudta, hogy a kapitalizmust kell fölépítenie, és egy percig sem tartotta titokban, hogy kemény megszorításokat hoz, én magam személyesen vettem részt Békesi László két lakossági fórumán is, hát nem pingálta rózsaszínű ecsettel a jövőt. Horn Gyula volt az egyetlen, aki képes volt végigcsinálni a rendszerváltás húsz éve alatt egy reformot, emlékeztetőül, ha valaki elfelejtette volna, úgy nevezték: Bokros csomag.
    Igen. Horn, a kisemberek miniszterelnöke azzal a nagy proli szívével.
    Az európai szociáldemokrácia együtt tudott és tud élni a kapitalizmussal. Csak azt várja el, hogy a tőke szempontjai mellett érvényesüljenek a munka szempontjai is. Így gondolta és gondolja ezt Nyers Rezső, Horn Gyula Willy Brandt, Helmut Schmidt, François Mitterrand, Tony Blair, Gyurcsány Ferenc, Martin Schultz és még sokan mások.
    A komcsi, mint jelző, a büdös zsidónak az ekvivalense, én nem szeretem, de ez ízlés dolga. A komcsi mint fogalom túlságosan parttalan, nehezen definiálható.
    A mai MSZP és Mesterházy minden indulatos, megalázó sőt gyalázó jelzőt is megérdemelnek, de a szociáldemokráciához semmi közük nincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  39. Akkor hát valóban így van: ezek ennyire hülyék. Gyanítottam már az utóbbi időben. Sajnos valóban úgy van, hogy nem vigasztaló az sem, hogy legalább nem aljas gazemberek.
    Gyurcsány meg… Őszintén megmondom, hogy nekem kezdetben – finoman szólva – nem volt szimpatikus, voltak fenntartásaim vele szemben bőven, de az MSZP-re szavaztam, még ha ő volt is a miniszterelnök-jelölt. Ám később sokat nőtt a szememben, főleg a bukása után. Mostanában is kezdtem reménykedni, hogy kiáll az elvei mellett. De már megint taktikázik, mert érzi, hogy ezzel nem sokra menne. Azt hiszem, van neki küldetés-tudata, ezért akar mindenképpen a felszínen maradni. Mindenesetre nem irigylem, nehéz lehet eldönteni, mi lenne a jó.
    Én viszont semmi jóra nem számítok. Sosem voltam optimista (itt is írtam évekkel ezelőtt, hogy félek egy polgárháborútól, és attól, hogy a Nyugat nemhogy az orrunkra koppintana, hanem talán mi fertőzzük meg őket), de egyre borúsabbnak látom a jövőt.
    Mit tehetnék? (Üdv, Gonoszka! Megvan még a ládád?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. Illegitim ez az Alaptörvény.
    “Egy kétharmados parlamenti többség az alkotmányos rend megváltoztatására és a demokratikus Alkotmány eltörlésére nem hatalmazta fel őket.”
    Irja BL.
    Illegitim az Alaptörvény mondja Vadai Ágnes a DK nevében a mai sajtótájékoztatón:
    http://portal.dkp.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/hirek/5084-vadai-a-dk-nem-fogadja-el-legitimnek-az-alaptoervenyt-video

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  41. A videó erről itt:
    http://www.youtube.com/watch?v=eIIeyDIPOKQ

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos