Szigetszentmiklós – Nem kell túlértékelni, de alábecsülni sem lenne ildomos azt, ami vasárnap Szigetszentmiklóson történt. Ladányi Sándor, az MSZP, a DK és az Együtt – a Korszakváltók Pártja jelöltje nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap. A hivatalos előzetes eredmények szerint a település 8-as számú egyéni választókerületében Ladányi Sándor 359 szavazatot (52,03 százalék) kapott.
A Fidesz-KDNP színeiben induló Keller Tamásné 201 szavazatot kapott (29,13 százalék), Horváth István (független) 64-et (9,28 százalék), Horváth Zsolt Károly (Jobbik) 34-et (4,93 százalék), Pádárné Bagoly Anna (LMP) 26-ot (3,77 százalék), míg Tóth Csaba (MAN – Magyar Autonóm Néppárt) 6-ot (0,87 százalék).
A voksolást azért kellett kiírni, mert egy önkormányzati képviselő, Kécza György (Fidesz-KDNP) május 2-án elhunyt.
A választás azért is pikáns, mert Szigetszentmiklós Kövér László szűkebb pátriája, itt lakik a bajszos pártelnök. A település egyébként a baloldal egyik erősségének számít, a mostani körzetben például még a 2010-es földindulás idején is csak alig néhány szavazattal kapott ki az MSZP-s jelölt a szinte minden más helyen taroló Fidesz színeiben induló jelölttel szemben.
“Bajszos pártelnök”??
Parlamenti elnök, nem?? egyelőre…
Fideszes miért nem indult??
Akkor lenne egyértelműbb a győzelem.
topi MaCKó
topi mackó
Keller Tamásné Fidesz-KDNP: 201 szavazat….
örömteli a végeredmény, de felfoghatatlan, hogy 3 év után még mindig van 29% értelmifogyatékos, aki képes a fideszre szavazni. ez magyarország szégyene.
Az eredmény örömteli, de nem szabad messzemenő következtetést levonni ebből.Sok a bizonytalansági tényező, ha a napi politikát reálisan nézzük.
bezanne
Jobbikra is szavaztak: 34 fő ez 4,93%.
bumburi
Idén még két szavazás lesz, csak összefogni hát…..a narancsék pedig majd csavarnak még egyet-kettőt a választási törvényen, oszt jó napot!))))
csakén, teljesen igazad van! Reggel kissé vak voltam. köszi
topi MaCKó
Tudja valaki, hogy a választásra jogosultak hány százaléka ment el szavazni?
Én nem találtam erre adatot.
Szenzor
30%-s volt a részvételi arány a STOP-on olvastam.
Ebből 52,03% az MSZP-Együtt-DK, 29,13% a Fidesz, 4,93% Jobbik….
Du. már biztosan kijön a pontosított adat is.
-
Vác – jövő hét, Baja két hét múlva – időközi választás, gondolom, egyre élesebb lesz a küzdelem.
csakén
Kösz!
Nagyon kevésnek találom, ez is egy jelzésértékű valami.
Hagyományos baloldali körzet. 2010.-ben is minimális szavazattal győzött ott a fidesz. Ebből elbizakodott következtetést levonni az országos választásokra nem szabad.
#
bezanne
2013. szeptember 2. hétfő
07:03 Sajnos országos szinten magasabb az arány.
Ha lenne valahol egy időközi parlamenti választás, ott jobban mérhető lenne a dolog.
Feleselő! Nem lesz, mert a Párt tavasszal törvénybe hozta, hogy most már nem lesz időközi parlamenti választás “nehogy megzavarja a választók fejét”.
#
talalom
2013. szeptember 2. hétfő
09:58 Tehát ha valamelyik parlamenti képviselő meghal, vagy lemond akkor a választópolgároknak nincs joguk a helyére újat választani. Még, hogy demokrácia! Egy lósz@r van nem demokrácia.
Mikor veszik bele a tákolmányba, hogy a magyar nemzet vezető ereje a fidesz?
Tegye fel a kezét az, aki azt hiszi, hogy Orbánt le lehet váltani a választás megnyerése után.
Hát nem.
Orbán nem fogja hagyni.
” A haza nem lehet ellenzékbe.”
Egyszer már láthattuk.
Megtett mindent a kormány ellen, nem számított senki , semmi, és nem is fog.
Őrjöngésbe kezd majd a szélsőjobb élén, akkor mutatkozik meg az “igazi arca”.
Lehet, de szerintem biztos, hogy Kónya és Árok hívó szavára nagy szükség lesz, akkor fel kell állni a ládáról.
Jó lesz kinyújtózni!
Azért kívánom, hogy legyen ez, életem egyik legnagyobb tévedése!
http://www.11keruleti-hirhatar.hu/hirek/kifutyultek-orbant
http://www.hirhatar.hu/hir/dk-stadionepitesek-helyett-a-raszorulokat-tamogassa-a-kormany
http://www.10keruleti-hirhatar.hu/hirek/egy-pedagogus-halas-koszono-levele-orbanhoz
Ebben a hónapban még két választás lesz:
Vác és Baja.
Kis eredmeny, de nagy csapas a Polgari Bünszövetsegre.
Csuti zsebdiktator most palinkaval szedi az ANTIPSZIOTIKUS gyogyszereket
es fel.
Ez a köteles Kövér már annyira hibbant,hogy ahol Ő megnyilatkozik ott hála a jó Istennek szinte biztos a bukás……
Ezek a Fidesznyikek akkor lennének a leghasznosabbak ha a börtön válogatott csúti Aréna fellépésére koncentrálnák a még meglévő szellemi kapacitásukat..
Csak nehogy most a baloldalnak legyen ketharmada, mert akkor ugyanabban a vodorbe kerul az orszag
Bizom benne jovore minimum ennyivel nyer a demokratikus ellenzek orban 1 szemelyes antidemokratikus partja ellen!! Mekkora siker lenne egy abszolut gyozelem es ORBAN ELLEN ES A PARLAMENTBE SEM JUTNA BE A FELCSUTI SZEMET PARASZT BUNOZOJE!
Szenzor
2013. szeptember 2. hétfő
08:26
http://www.szszm.hu/valasztas/php/hvb/hatarozatok/020_2013.pdf
2246 szavazóból megjelent 695.
Eszméletlen nagy következtetéseket nem kell levonni.
Ha annyira jól megy az országnak, akkor a tolvajékra miért szavaztak ennyire kevesen?201 szavazó?
2010-ben a baloldal bojkottálta a népszavazást, mert az LMP-re sem mentek el közülük szavazni.
Most 2014-ben a Fideszre szavazók fogják bojkottálni a szavazást, mert nem azt kapták, amit sugalltak nekik naponta az akkori kormány ténykedéseivel kapcsolatosan, amikor is A4mutyipeti kiállt és mondta, és mondta, hogy majd mi ezt aztán nem így fogjuk csinálni! Ezért lenne nagy szükségük a kintiek szavazataira – de ugye most kicsit bekavarnak a romániai események!
-
A sejtetések és a nagy győzelem után pedig 3xbóvliba került az ország – egy millió munkahelyből pedig csak a közmunka jött be, ebből pedig nem lehet tisztességesen megélni, gombászással és kecsketartással kiegészítve sem!
A devizahiteleseknél is a legnagyobb gondot a munkahelyek elvesztése és a forint romlása okozza – ha lenne normális megélhetés, tudnák miből fizetni az emberek a hitelüket!
Szóval, ha nem is hőbörögnek az emberek az utcákon, mint tették azt a jobboldali hugyenották, mindannyian tudjuk, hogy rosszabbul élünk, a narancsosok közül a gerincesebbje már be is vallja.
-
Ez lesz az igazi bojkott, a kintiek és az itthoni jobboldal bojkottja!
Olyan plakátokkal kell telerakni mindent, amin az áll, hogy orbán lovagias, Bajnaira szavaz.
Bircác követni fogják.
Népnyúzás vagy osztogatás – a választási kampány?
Olvastam:
Orbánra rászórnám az összes vagyonát – csak, hogy érezze annak súlyát….