Budapest – “Egy holokauszt-bohóc voltam” címmel jelent meg interjú Kertész Imrével a Die Zeit című hetilap legújabb számában abból az alkalomból, hogy hamarosan megjelenik az irodalmi Nobel-díjas magyar író új német nyelvű kötete.
A Letzte Einkehr (Az utolsó kocsma) című munka a Nobel-díjjal 2002-ben kitüntetett író egy regénytöredékéből és a 2001-2009-es időszakban keletkezett naplóbejegyzéseiből készített válogatásból áll össze.
A naplóból kiderül, hogy a Kertész által irodalmi főnyereménynek nevezett Nobel-díj valójában megsemmisítő hatást gyakorolt rá – vetette fel az interjú készítője, Iris Radisch, a német nyelvterület egyik legtekintélyesebb irodalomkritikusa.
„Szégyellem, de tényleg így volt. Minden komolyan veendő Nobel-díjassal hasonló történt” – mondta Kertész Imre.
A naplóbejegyzések alapján az író a kitüntetés után többé nem tudott a tükörbe nézni, és egy színésznek tartotta magát, aki Kertész Imre írót alakítja inkább rosszul, mint jól – jegyezte meg a Die Zeit munkatársa. „Egy részvénytársaság lettem, egy márka. A Kertész márka” – mondta Kertész Imre.
Az interjú készítője szerint a magyar író az utóbbi két évtizedben a német emlékezetkultúra hőse, keresett ünnepi szónok és ünnepelt Auschwitz-túlélő volt, most viszont az egész világ megtudhatja a naplójából, hogy végig „holokauszt-bóhócnak” érezte magát. “Valahogy így” – mondta erre Kertész Imre.
Arra a kérdésre, hogy nem vált-e “egy kicsit holokauszt-iparrá” az emlékezet kultúrája Németországban, azt válaszolta: “nem egy kicsit, hanem teljesen”.
Kifejtette: az irodalmi Nobel-díjat azért kapta meg, mert dicsőíteni akarták “a tanúság irodalmát”, előtte pedig meghívták Stockholmba, hogy tartson egy beszédet, de valójában azt akarták megtudni, hogy “jó benyomást keltek-e, vagy hogy kézzel eszem-e a rántottát”. Az ilyesmi ellen “nemigen van mit tenni”, az ember kiszolgáltatott “ezekkel a hatalmakkal szemben” – mondta Kertész Imre.
Azzal kapcsolatban, hogy az “emlékezésipar” vajon elvette-e a “történetét”, azt mondta: “elég nekem, hogy vannak páran, akik megértették a történetemet”.
Mindennel együtt “csodálatos életem volt. Auschwitzi fogoly voltam, aztán megkaptam a legmagasabb német polgári kitüntetéseket, ami mulatságos és megmagyarázhatatlan. De lehetek nagyon egyenes és őszinte? Elég volt. Mindent megkaptam, amit akartam. Azt hiszem, írni sem akarok már” – mondta Kertész Imre.
Azzal kapcsolatban, hogy Berlinből Budapestre költözött, elmondta: rosszul érzi magát hazájában. “Parkinsonom van, különben soha nem jöttem volna vissza” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy az egykori birodalmi főváros a vágyai városa, azt mondta: “sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni. Magyarországon éltem meg a náci időket, itt viseltem a sárga csillagot, itt voltam a gettóban, itt fogtak el a magyar csendőrök” – mondta Kertész Imre.
Elég sok Kertész interjút olvastam ahhoz, hogy azt mondjam – jobb, ha nem nyilatkozik, hanem csak ír.
“Arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy az egykori birodalmi főváros a vágyai városa, azt mondta: “sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni. Magyarországon éltem meg a náci időket, itt viseltem a sárga csillagot, itt voltam a gettóban, itt fogtak el a magyar csendőrök” – mondta Kertész Imre.” Azért a lényeget elmondta!
Sajnos én már értem Kertész Imre értetlenségét…Igaza van.
Kedves Amichay! Rengteg dologban egyetértek veled, de ez esetben azt mondom, hogy tökéletesen igaza van Kertész Imrének. Nem ismerek más népeket annyira, hogy véleményezni tudjam őket a szereotipiákat elkerülve, de őszintén megértem, hogy olyan emberek között élni akik a mai napíg az elpusztításunkat kívánják, hát az tényleg pokol!
A baj az, hogy akkor, amikor formailag(!) történik holokauszt-megemlékezés, de átérzés nélkül, akkor Kertész kritikája az “iparról” szomorúan igaz marad, és jön Lázár a gyermekemlékművel, amit maga se gondol komolyan… “A szó felszáll, az eszme lennmarad./ A szó eszme nélkül mennybe sose hat.”
(Aronson a “Columbine után”-ban – is – beszél arról, hogy a társadalomban fokozni kellene az empatikus képességet, az oktatásreformján keresztül. Nálunk meg pont az érzéketlenítés, az áldozathibáztatás felé terelnek… Ezt a bandát el kell távolítani, a demagógiájukkal együtt!)
azt hiszem, Amiachy pl. erre gondolt: „Az interjú készítője szerint a magyar író az utóbbi két évtizedben a német emlékezetkultúra hőse, keresett ünnepi szónok és ünnepelt Auschwitz-túlélő volt, most viszont az egész világ megtudhatja a naplójából, hogy végig „holokauszt-bóhócnak” érezte magát. “Valahogy így” – mondta erre Kertész Imre.
Arra a kérdésre, hogy nem vált-e “egy kicsit holokauszt-iparrá” az emlékezet kultúrája Németországban, azt válaszolta: “nem egy kicsit, hanem teljesen”.
meg tudom érteni, hogy értetlenkedik
én is
Kérünk Imre Írjál ! Mit átéltél, helyetted nem tudja elmondani senki
az emlékezetnek. Amikor hallom az ókori gorög demokrácia néhány
- éppen odaillő – vonatkozásara hivatkozni, az hiszem, mindig
elfelejtenek arra is utalni, hogy akkor rabszolgatartó társadalom
létezett. Ma sem szabad hazánkban e gondolatot elfelejteni.
Ugyan milyen lehetett demokratikus rabszolgaként élni?
A szerintem is létező ” holokauszt-iparral ” kapcsolatban sokszor eszembe jutnak Jézus szavai.
Főleg amikor ilyen Lázár félék akarnak megemlékezni.
” Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok! mert építitek a próféták sírjait és ékesítgetitek az igazak síremlékeit. És ezt mondjátok: Ha mi atyáink korában éltünk volna, nem lettünk volna az ő bűntársaik a próféták vérében. Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, akik megölték a prófétákat. ” ( Máté 23: 29-31 )
En egymillio euroval barhova elmentem vona, csak nem Nemetorszagba…
Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e a véleményemet ide. Szűk körben már megosztottam a barátaimmal. Nagyon sajnálom, hogy Kertész Imre holokauszt bohócnak érezte magát, ezzel úgy gondolom, hogy nem csak és elsősorban minket, hanem elődeinket, akik elpusztultak a soá-ban, “vágta pofon” (és csak nagyon enyhén fejeztem ki magam). Ezzel egyidejűleg arró is tájékoztat, hogy Mo-n kezelteti a betegségét….Nagyon magas labda ám ez a mo-i náciknak….Hozzáteszem az fajta ember vagyok, aki azt nézi, hogy félig tele van a pohár és nem azt, hogy üres, de nem dugom a fejem a homokba…Kertész Imre ezen üzenetét (“holokauszt bohóc”, …”ipar”) sajnos úgy is lehet értelmezni, hogy felmentette a nácikat, és ez sokkal súlyosabb üzenet, mint az, hogy nem is tudja hogyan tudott a magyarokkal élni…olyannyira súlyos, hogy az előbbivel természeresen ki is oltotta az utóbbit, nem beszélve arról, hogy a hátralévő életét Mo-n fogja leélni a betegsége miatt????….Ezek után nem tudom, hogy amikor az izraeli barátaink rákérdeznek erre a hírre, mit mondjak…már előre félek…és már megint szégyenpír ég az arcomon…sokadszorra sajnálkozom azon, hogy Mo-ról származom….még szerencse, hogy volt nekünk Herzl Tivadarunk és Szenes Hannánk…úgyhogy szerencse, hogy ilyen elődök emléke miatt meg tudjunk magunkat rázni, tovább tudunk lépni, és mégiscsak egyenes gerinccel bevállalni (és nem letagadni!) magyar származásunkat…hát csak miattuk…na és persze magunk miatt is, csak azt mindannyiunknak tudni kell, hogy filozófia ide, vagy oda, az ember esendő, és minden igyekezete ellenére előítélekkel él, a különbség annyi, hogy minél bölcsebb vagy annál kevésbé, és csak a nagyon bölcsek lépnek át ezen teljesen…Köszönjük Imre, az amúgy is óriási kihívásokat jól megnehezítetted nekünk…az a minimum természetesen, hogy véleményemben (ha kérdezik) maximálisan elhatárolódok ettől a szerencsétlen nyilatkozatától…
Parkinson-kór: „…A betegség gyakran jár depresszióval és a gondolkodás lelassulásával…”
Talán ez az oka.
Igen,érteni vélem az író önmarcangoló gondolatait,hiszen tudom hogyan bánik/bánnak vele ennek az országnak néhány semmirekellő (!) állampolgára, ma és teszi ezt büntetlenül,- ebben az országban-, ennek a kártékony semmirekellő hatalomnak egyik prominens vezetője, amikor azt nyilatkozza,hogy “…gyermekholokauszt egészen biztosan volt. ” ,döbbenetes !!
Parkinson -kór remélem nem,mert Ő azon kevesek közé tartozik akik …túléltek sok rettenetes élethelyzetet… és Ő segít a kötelező (!)emlékezéshez, segít emlékezni az egykori gazságokra és nem csak arra amit a Németek hanem arra is amit a saját hazája (!) követett el ellene és sorstársai ellen!
Szerintem az a lényege annak, amit mondani akart, hogy ezzel a díjjal szellemileg visszazárták a Holokausztba – pont azért mert annak fizikai túlélője és íróként tanúja volt. A magyarokat is csak annyiban érdekelte Kertész Imre, hogy megcsinálhattak egy filmet a könyve után, de valószínű már ezt is megbánta. Képmutatók közé került akiknek személyes érdekeik vannak a Holokauszt megemlékezésével kapcsolatban.
A sorstalanság a legjobb könyv, amit ebben a témában olvastam, és az egyik legjobb, ami valaha a kezemben volt. Köszönet érte!-
-
Holocaust-iparhoz: Németországban nagyon komolyan veszik, hogy a fiatalokhoz eljusson, mi történt akkor. Minden gimnazista megnézi a Soah címü filmet, a többi középiskolában is alaposan foglalkoznak a történtekkel. Láttam egy riport filmet egy férfiröl, sajnos, már nem tudom a nevét, aki gyermekként volt KZ-ben, járja az iskolákat, mesél. Helmut Schmidt mondta pár hónapja egy interjúban, hogy mindig, újra meg újra beszélnünk kell arról, hogy mi történt akkor, hogy soha ne felejtsük el. -
-
Elhiszem, a sok jó dolog mellett, ami a megemlékezés-feldolgozás terén történik, biztosan vannak üres, alibi jellegü megmozdulások is.
jogászka
Talán egyet is érthetnék veled…..sajnos nem tudok.
Indokom:
- más valamit valakinek személyesen átélni, visszaemlékezni rá
és
- más látni azt, hogy mire használják szenzációhajhászás címén emlékeit!
Kedves Túlavasúti,
Nagyon sokan vagyunk még, akiknek az elődeit kíméletlenül lemészárolták a holokauszt idején, sokan vagyunk akik évről évre gyászolunk, emlékezünk, és igenis emlékeztetni szeretnénk a világot…most éppen Jóm Kippur (az engesztelés napja is) után vagyunk, viszont Kertész Imre éppen ezen a napon (szándékosan????) adta ki e nyilatkozatát. Kérdezem én, így kellene engesztelni??? Ez lenne az értelme??? Holokauszt bohóc? Ez akkor egyben bohózat is???? Szörnyű, és embertelen ilyet mondani, Ő túlélte, úgymond emberek millióihoz képest szerencséje volt, és most ezzel a mondattal megalázta az elpusztított gyermekek, édesanyák, édesapák millióit. Kertész Imre írónak óriási a felelőssége minden szaváért és mondatáért, és Ő ezt tudta, vállalta, mégis hátat fordított ennek a felelősségnek. Nem volt benne annyi emberiesség sem, hogy felmérje, ha nem tud ekkora terhet vállalni, akkor nem vállal ekkora nyilvánosságot… akkor inkább soha ne nyilatkozott volna, és enélkül ismerhettük volna meg a műveit, miért nem vállalta a csendes magányt???…hidd el, nagyon rossz érzés nekem ezeket leírni, de még rosszabb elképzelni, hogy még mennyi embert megbántott ezzel a mondatával….rettenetes…és ne haragudj, de ha annyi gerincem sincs, hogy oda megyek vissza “meghalni”, ahol az életem során a legjobban megaláztak, mert nem tudom milyen oknál fogva csak ott tudják a betegségemet gyógyítani, na azt aztán végképp nem kürtölöm világgá, … szánalmas…tudod mi itt bátran vállaljuk, hogy egy alapvetően konfliktusos zónában (de a hazánkban) élünk, hogy egy rakéta becsapódás miatt percek alatt múlik ki életünk, gyermekeink élete …és nem hogy soha nem jutna az eszünkbe ilyeneket mondani, egyenesen … (nem tudom leírni amit gondolok)!!!!
Gerendás Peter azt mondta, hogy elmegy Magyarorszagrol. Aztan azt mondta, hogy marad.
Kertesz Imre azt mondta, hogy nem fog tobbet interjut adni. Aztan megis adott egyet most.
Jobb lenne, ha azt tennek ezek az emberek amit igernek. Kertesznek kimondottam jot tett volna…sajnos.
A gondolataim az én szajháim; hálok velük, de nem veszem feleségül őket. … /Diderot
jogászka: megérintett a személyes gyászod! Ami a “”holocaust bohóc”-ot illeti, így, ez a két szó egymás mellett borzalmas — – -és azt sem tudom, segít-e, ha magyarázni próbálom, szerintem Kertész minként értette.
-
Feltétlezem, arra célzott, ha alibiböl történt a megemlékezés. Arra, ha valódi tartalom, valódi megérintettség nélkül öt meghívták, és olyan hallgatóságnak beszélt a legintimebb emlékeiröl, akik csak az órájukat nézték. Nehezen tudom elképzelni, hogy emberek így viselkedjenek – - de mi más lehetett?