Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Út a bukáshoz 2013. augusztus 24. szombat 20:34

  • Hozzászólások(727)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Út a bukáshoz

A magyar közélet elhasználja azokat, akik nyilvánosság elé állnak, bármilyen közszereplést vállalnak. Ez még akkor is így lenne, ha nem lenne egy párt, amelyben magukat “kereszténynek” nevező politikusokat azzal a feladattal bíznak meg, hogy valakit tönkre tegyenek. Következik ez abból a kultúrából, amely senkit nem becsül, nem értékel, nem tisztel. Aki közfeladatot vállal, azt különösen nem, hanem célpontnak tekinti. Nem részesíti megkülönböztetett védelemben, mert a nyilvánosság szereplői sokkal inkább vannak hamis rágalmaknak kitéve, mint az egyszerű polgár.

Ezt demokratikus, civilizált és kulturált országokban nem teszik. Tudják, aki közszereplést vállal, nagy lelki terhet vállal magára, és támadásoknak teszi ki magát. De a magyar emberek többsége csak a Fradi-Dózsa ellentét színvonalán képes gondolkodni. Aki nem olyan mezt húz magára, mint az övé, azt halálos ellenségnek tekinti. Velük szemben minden eszköz megengedett. Mindenkit valamilyen “csapatba” tesznek, a “csapatokra” negatív előítéleteket aggatnak, és azokkal azonosítanak mindenkit, akit a “csapathoz” tartozónak vélnek. Aki a nyilvánosság elé lép, nem úszhatja meg a mocskolódást.

Jogállami demokráciák olyan szabályokat alkalmaznak, amelyek korlátok közé szorítják a tömegre jellemző alantas lelki szükségletet, az alaptalan vádaskodást, a szándékos mocskolódást, a személyiség elleni támadásokat. Minden embernek joga van a személyi integritása, a tisztessége megőrzéséhez akkor is, ha nyilvánosságot és demokratikus közszereplést vállal.

Bajnai Gordon azon kevés politikusok közé tartozik, aki viszonylag rövid politikai előélete alatt nem amortizálódott. Köszönhető ez részben a habitusának, konfliktuskerülő magatartásának, szelídségének, és annak a tulajdonságának, hogy nem a hatalom megszállottja. Ránézésre is jó ember. A “libaügy” tipikus rágalomhadjárat. Ennyi erővel bárki öngyilkos lehetne azért, mert felment a benzin ára, mert tönkrement a textilipar, elromlott az autója, csődbe ment a cég, ahol dolgozott.

Ilyenek előfordulnak az életben, vannak olyanok, akiknek a házát elviszi a hurrikán, elveszítik a családjukat, a kezüket vagy a lábukat, aztán mégsem lesznek öngyilkosok. Az öngyilkos haláláért senki nem felel, csak az öngyilkos. Legfeljebb a környezete, mely nem segíti át a nehéz időszakon, és nem vigyáz rá. Bajnai Gordon nem felel azért, mert egy iparág tönkre ment, és emiatt valaki öngyilkos lett. Ennyi erővel az Ikarus csődje után is öngyilkos lehetett volna a fél királyi város. Az a Fidesz-propaganda, amely ezeknek az embereknek a halálát Bajnai Gordon nyakába varrta, nemcsak tisztességtelen, hanem törvénytelen is.

Bajnai Gordon tehát viszonylag tisztán úszta meg egyéves kormányzását, annak ellenére, hogy ő is a magyar ugar rendszerváltásának zavarosából érkezett. Köszönhette ezt annak is, hogy válságmenedzselést vállalt, sikeres kormányzása a Fidesz érdeke is volt, mert annyival jobb állapotban vehette át Orbán maffiája az országot. Visszatérésével sokat várt, de amikor elhatározta magát, akkor a Magyarországon élő demokraták és a demokratikus Nyugat nagy reménysége volt, mert nem amortizálódott, van kormányzati tapasztalata, euroatlanti irányultságú, modern gondolkodású, szalonképes ember.

Ezután Bajnai Gordon elkövetett minden hibát, amit el lehetett követni. Nem emlékszem egyetlen jó lépésére sem, amelyet politikai értelemben pozitívnak lehetne nevezni. Szimpatikus emberek esetében könnyen esünk abba a csapdába, hogy a csalódást okozó rossz döntéseket nem neki, hanem a “rossz tanácsadóinak” tulajdonítjuk, de Bajnai Gordon esetében nem vonatkoztathatunk el attól, hogy Szigetvári Viktor személyében kiválasztotta a rendszerváltás utáni magyar közélet egyik legkártékonyabb figuráját, aki egy típust is megtestesít. A “politológusoknak” azt a típusát, amely a maga szakmai bikkfanyelvével elhiteti, hogy valami titkos tudás birtokában van, amelyhez halandó nem érthet.

A magyar politológusképzés kitermelte ezeknek a hasbeszélőknek a kártékony tömegét, akikből a feladatára alkalmatlan sajtó csinált megmondóembereket. A legegyszerűbb az volt, hogy az ötlettelen és lusta újságíró felhívja valamelyik nagyokos “politológust”. Ezek egy része ártalmatlan, leszámítva azt, hogy minden alap nélkül beszélnek a levegőbe, és csak növelik az általános zűrzavart. De van a magyar politológusnak olyan típusa, aki karrierista, aki különleges “beavatottságának” látszatát arra használja, hogy személyes karrierjét építse. Akiknek tanácsokat ad, azokat ugródeszkának használja. Arról nem megfeledkezve, hogy létrehozzon egy saját kommunikációs és tanácsadó céget, ahova lehet küldeni az állami- és pártmegrendeléseket.

Létezik ilyen szakma a világban, Amerikában például sokan volt CIA alkalmazottakat foglalkoztatnak, igazi profikat. De a magyar változat egy élősködő, kártékony és hitvány réteget termelt ki, amely felbecsülhetetlen károkat okoz.

Bajnai Gordon első és legrosszabb döntése az volt, amikor Szigetvári Viktorra és stratégiai tanácsaira bízta magát. Ebben a döntésében már kódolva volt a bukás. Ezután már nem lehetett jó döntése. Szigetvári ideológusi szerepe nyilvánvaló. Minden politikai lépés esetében ő magyarázta meg a döntés mögött álló ideológiát. Megszólalásaiból egyértelműnek látszott, hogy a stratégiai elképzelések mögött ő áll. Ezt tükrözte az is, amilyen meghatározó szerepet játszott a Haza és Haladás Alapítvány munkájában, amelynek célja Bajnai Gordon leendő kormányzásának elméleti előkészítése volt. Szigetvári Viktor tanácsadóként egyedülálló kudarc-sorozatot tudhat magáénak. Miniszterelnökök, kormányok múltak ki a kezei között, miközben ő egy zseni misztikus légkörét teremtette meg maga körül.

Tevékenysége időszakában az MSZP és a szocialista kormányok kommunikációja csődtömeg volt. Az MSZP veresége elsősorban kommunikációs csőd volt. Bajnai amerikai támogatóinak egyike egyszer azt mondta nekem, hogy Szigetvári pótolhatatlan, mert ismer minden választási körzetet, az ottani embereket. Mire azt mondtam, hogy ez nem egy vele született tudás, erre három hónap alatt bárki szert tesz. Másrészt az inkább hátrány, ha valaki nem friss kapcsolatokat épít. Ez tipikusan olyan tudás, amelyhez nem kell zseninek lenni.

De Szigetvári körül kialakult egy misztikus tisztelet, miközben mindenki megbukott a kezei között, ő maga soha nem bukott meg. Amikor kellett, belépett az MSZP-be, amikor az szolgálta az érdekeit, akkor kilépett belőle. Miközben “konzervatív-liberálisnak” nevezte magát, aminek semmi köze a szocialistákhoz. Szigetvári az a típus, aki katolikus piarista gimnáziumban végzett, diplomamunkáját Navracsics Tibornál írta, de a baloldalnak ad tanácsokat. Nem feledkezett meg arról, hogy tanácsadóból észrevétlenül politikussá, sőt párt(társ)elnökké váljon, ami súlyos szerepzavarra vagy beteges karrierizmusra utal.

Állandó kísértése a tanácsadóknak, hogy egy idő után úgy érzik, jobban csinálnák, mint azok, akiknek tanácsokat adnak. De ez két külön szakma, két különféle tehetséget és karizmát igényel. Bizonyos színvonal fölött a tanácsadó tudja, hogy az ő szerepe nem azonos a politikuséval, nem vágyik a politikus helyére. Aki mégis, az nem megbízható ember. Profi tanácsadó nem is mutatkozik a nyilvánosság előtt. Aki nem így tesz, az elárulta magát, hogy dilettáns karrierista. A nagy tanácsadó cégeknél nem is egy ember, hanem egy csapat készíti a tanácsot, amelyet nem lehet egyetlen emberhez kötni. Az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy valaki ezt misztifikálja, ebből csináljon politikai karriert, és riválisává váljon azoknak, akiknek tanácsot ad.

Szigetvárinak szerepe van abban, hogy Bajnai Gordon nem a baloldalra érkezett vissza a politikába, hanem kezdetben a létező baloldallal szemben határozta meg magát. A baloldal riválisaként kezdett “választási szövetség” szervezésébe. Szigetvári természtes előfordulási helye a keresztény-nemzeti jobboldalon lenne (míg Bajnaié a baloldalon). Erre predesztinálják egyházi középiskolai tanulmányai és habitusa is. Bárkivel fogadnék, hogy ha lesz árulója az ellenzéknek, aki bármikor hajlandó akár koalícióra is lépni Orbán Viktorral, akkor az Szigetvári Viktor lesz. Ha az érdekei úgy kívánják, belép akár a Fideszbe is, és ha még nem sújtotta Isten eléggé ezt a szerencsétlen országot, akkor miután Szigetvári tanácsadóként kinyírta összes lehetséges riválisát, a politikai színtérről eltűnő Fidesz helyébe lép, mint centrista polgári jobboldal.

Azt nem állítom, hogy Szigetvári szándékosan tette tönkre Bajnai Gordon politikai pályafutását, de nem is lennék meglepődve, ha így lenne. Az viszont egészen biztos, hogy az együttműködés végeredménye ez lesz, ha Bajnai nem válik meg tőle időben, és kettejük közül Szigetvári éli majd túl. Miközben Szigetvári dolgozta ki a vesztes stratégiát. Hibát hibára, őrültséget őrültségre halmozott, de azokért soha senki nem vonta felelősségre. Azokba mégsem ő, hanem Bajnai bukik bele. Tíz hónap alatt ez az ember mindent mondott, és az ellenkezőjét is, de ezekkel senki nem szembesíti, ezekért soha nem felel. Tönkre tette egy tehetséges és kedves ember politikai pályafutását, ő viszont a felszínen marad.

Hibás volt az egész stratégia, hogy Bajnai a civil mozgalmak élén tér vissza, mert a politikában pártokra van szükség. A Millára való rátelepedés csak arra volt jó, hogy a Millát kinyírja. Hibás volt az a teória, hogy Bajnainak szövetség élére kell állnia, és szövetséget kell létrehoznia, amikor neki még pártja sem volt. Szövetkezni akkor kell, amikor van mire. Hiba volt ezt a szövetséget a baloldallal szemben definiálni, és ezzel az ellenzék nagyobb részét ebből kirekeszteni. Hiba volt fantomszervezetekkel társulni, akiknek annyi támogatójuk sincs, mint egy bélyeggyűjtő egyesületnek. Aztán hoppon maradva visszakanyarodni az MSZP-hez, és a nagy semmivel a háta mögött elvárni, hogy ezek után ő legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje. És folytathatnánk a sort. Óriási hiba volt az ellenzéket belekényszeríteni a választási részvétel zsákutcájába, amikor a választásoknak sem a legitimitása, sem a tisztasága nem biztosított.

Anélkül, hogy részletesen elemeznénk azokat a kanyarokat, amelyeket Szigetvárinak köszönhetően Bajnai megtett, leszögezhetjük: ilyen gyorsan politikust még nem tettek tönkre. Kezdődött azzal, hogy Bajnai centristaként egy mérsékelt jobbközép párt helyét célozta meg, és olyan választási szövetség szervezésébe kezdett, amely a baloldal, az MSZP és a DK ellenében határozta meg magát. Ez kifejeződött abban is, hogy átvette a Milla retorikáját, amely az elmúlt húsz évet és az Orbán-rendszert egy kalap alá vette, és a 2010 előtti politikusokat is válogatás nélkül a szemétdombra ítélte. Ez a kommunikáció átvette az orbáni propagandagépezet több hazugságát is, hogy elhatárolja magát a baloldaltól, és jobboldali szavazókat szerezzen: legfelháborítóbb a 2006-os őszi események tálalása, amely a szélsőjobboldal álláspontját tette magáévá, és a nyilvánvaló puccskísérletet a “rendőrterrorral” azonosította.

Az a mérsékelt jobboldal, amiről Szigetvári hazudozott, a magyar belpolitikában nem létezik. A magyar jobboldaliság a belső harcokat követően visszatért a horthysta “keresztény-nemzeti” ideológiához, amely a konzervativizmust az antiszemitizmusra épülő nemzeti identitással váltotta fel, miután a nemzet fogalmát elszakította a liberalizmustól. Ennek tudományos irodalma van, elvtársak, csak olvasni kéne néha. Ezért csak idő kérdése volt, hogy a “centrista mérsékelt konzervatív” jobboldali stratégia mikor bukik meg, és Szigetvári újabb pördületével Bajnai mikor kényszerül vissza a baloldalhoz.

Miután a baloldallellenes választási szövetség terve megbukott, Bajnainak egy szerencsétlen kábítószerfüggőn és egy leszerelt katonán kívül egyetlen támogatója nem maradt. Önmagával és Szigetvárival volt szövetségben. Tömegbázisról nem beszélve: nem maradt más, mint visszamenni az MSZP-hez. Ez az egész dicstelen bohóckodás, a maga megalázó kanyarjaival csak azért élte túl magát, mert Bajnai Gordon személyéhez még mindig ragaszkodik a demokratikus Nyugat, és benne lát nagyobb fantáziát Mesterházyval szemben. Magyarországon is sokan emlékeznek még arra, hogy Bajnai rendbe tette az országot, és kormányzásához nem kapcsolódtak ideológiai harcok. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a Fidesz őt nem támadta, másrészt válságkezelőként nem kellett ideológiai és politikai hitvallásokat tennie.

Az viszont világossá vált, hogy Bajnai Gordon a jogállamiság és a liberális társadalom elkötelezett híve, ezért a demokratikus Nyugat erőlteti az MSZP-vel való házasságot. Az MSZP az első pillanattól kezdve nem gondolta komolyan, hogy Bajnai miniszterelnökjelöltje lehet, mert erről a pozícióról Mesterházy nem hajlandó lemondani, és a párt őskövületei is presztizskérdést csinálnak belőle. Nem beszélve az Audi-kulcsokról, amelyeket Mesterházytól remélnek. Bajnai visszatérése viszont kizárólag erre a pozícióra irányult, a demokratikus Nyugat erkölcsi támogatása és bátorítása is ennek szól. Nagyon visszatetszőek mindig az olyan hazugságok, amikor valaki elmondja, nem akar miniszterelnök lenni, miközben nincs is más értelme a politikai színrelépésének, és ezzel a híveit is elbizonytalanítja.

Bajnai nem tudta átvenni az ellenzéki vezér szerepét. Ez a mondat Szigetvári felmondólevelének indoklása is lehetne. Ez ugyanis abból a stratégiából fakadt, amelyet Szigetváritól kapott, miszerint a lejáratódott baloldal (és különösen Gyurcsány és a DK) megkerülésével egy centrista pártot kell  létrehozni. Bajnai ideológiamentes világot kezdett hirdetni, amelyben szőnyeg alá akarta söpörni a az ideológiai ellentéteket és az ebből fakadó történelmi sebeket. Ez egyébként, ha tetszik, ha nem, a katolikus egyház stratégiája: nem látszani, észrevétlennek lenni, az ideológiai ellenfelet elaltatni. Mintha nem is lenne ideológiai háború, miközben ők tisztában vannak annak lényegével.

Bajnai már visszatérésekor egy társaságba sorolta Mindszenty bíborost és Bibó Istvánt, mintha ők ugyanazt gondolták volna a szabadság alatt, és ugyanazért harcoltak volna 56-ban. Trianonnal kapcsolatban szintén a jobboldal elfogadhatatlan retorikájához csatlakozott. Annak alapján nyugodtan csatlakozhatott volna Németországhoz is a revízió reményében, ahogyan Horthy tette. A határon túli magyarokkal kapcsolatban is átvette az orbánista-horthysta hazugságokat. Ezeket a kérdéseket nem lehet politikai taktikázás tárgyává tenni. Ezek elvi kérdések. Euroatlanti elkötelezettségű politikus nem beszélhet úgy, mint egy nacionalista populista.

Orbán Viktor egy ideológiai állam eszméjével számolta fel a köztársaságot, ezért aki nem fordul szembe ennek az ideológiai államnak az eszméjével, az nem képes a köztársaság eszméjét helyreállítani. Nem számíthat a jogállam barátainak támogatására sem. Ez politikai és ideológiai vakság. Kelet-Európa nem Amerika, itt nem ért véget a második világháború, de talán még az első sem, és a felvilágosodás sem aratott végleges győzelmet. Itt ezeket a harcokat meg kell harcolni. Aki azzal a politikai programmal érkezik, hogy ezekről a harcokról nem vesz tudomást, azokat a szőnyeg alá söpri, annak nincs esélye, hogy kelet-európai államférfivá váljék. Alkalmatlan arra, hogy megvédje az országát az ordas eszméktől.

Bajnai Gordonnak itt lett volna fontos szerepe, hogy harmadik utasként politikai alternatívát mutasson a keresztény-nemzeti fasiszta jobboldal és a mindent újraelosztó, korrupt, tolvaj, és ettől jellemtelenné váló baloldal között. 2010 előtt a két nagy politikai tömörülés egy olyan rendszerben folytatott hatalmi váltógazdálkodást, amelyben a hatalmon levő párt osztotta szét az ország minden gazdasági, pénzügyi, kulturális és szellemi erőforrását. Aki érvényesülni akart, annak be kellett állnia valamelyik bandába. Nem a jog, nem a szabadság, nem a tehetség, a szorgalom döntötte el, ki mit csinálhat, hanem valamelyik párthoz való kötődés. Nem a jog határozta meg ezeket, hanem a pártvezetés, a pártlobbik ereje és a kamarillapolitika. Ettől függtek a kinevezések, a megbízások, a megrendelések, a hitelek, a lehetőségek, az információk. Aki ezen kívül maradt, ha megdöglött, akkor sem juthatott hozzá a lehetőségekhez, és nem jutott előre. Formálisan többpárti demokrácia volt, de nem jogállam, mert nem a jog határozta meg a viszonyokat, hanem a pártbürokrácia panamái.

Erre a bulis működésre mondták ők azt tévesen, hogy ez a demokrácia és ez a kapitalizmus. Ezért a nép megutálta a demokráciát is és a kapitalizmust is, mert azzal azonosította ezt. Bajnai Gordon ideológusainak azt kellett volna észrevenniük, hogy a demokratikus alkotmányt felszámoló, egyszemélyes diktatúrához ez vezetett, mind erkölcsi, mind jogi értelemben. Ezért olyan programmal kellett volna előállnia, amely úgy szabályozza a demokratikus rendet, hogy az erőforrások elosztása valóban a jog uralma alá kerüljön. Nem az ideológiai ellentéteket kellett volna elsimítani, és azt mondani, hogy elássuk az árkokat a fasiszták és a demokraták között, hanem azt kellett volna meghirdetni, hogy az árok túloldalán levő fasizmust felszámoljuk, az itteni oldalán pedig megszüntetjük a kollektív lopás, a pártmaffiák, a pártpénztárosok antidemokratikus rendszerét. A jog mindenkinek egyformán biztosítja a lehetőségeket, és mindenki egyformán boldogulhat. Nem attól függ minden, hogy kinek vannak jobb pártkapcsolatai. Ez lett volna a “harmadik út”. Nem más, mint egy igazi liberális jogállam és szabályozott keretek között működő kapitalista gazdaság, amelyben boldogulni lehet.

Azért nincsenek az ellenzéknek támogatói, mert a lakosok, ha nem tudják is, érzik: a baloldali pártelit, médiaelit, kulturális elit azt várja, hogy Orbán megbukjon, és minden ott folytatódjon, ahol abbamaradt. Jönnek vissza a “mieink”, és megint jön a kivételezés, dől a pénz a központi utasítások szerint, kapjuk az állásokat, a protekcióra épülő lehetőségeket, a megrendeléseket, az állami hirdetőket. Szolgáljuk a pártot a sajtóban, mert a párt utasítja az állami cégeket, hány százmillióért hirdessenek a médiumunkban. Nem csoda, hogy ez a sajtó nem tud szabad lenni, és a “párttal” együtt sunnyogva várja a régi világ visszatérését.

Ezek nem szeretik, ha valaki a baloldalt is kritizálni meri, és rontja a zsebük esélyeit. Mindenki látja, hogy azt várják, hogy felszabaduljanak nemcsak a másik maffia kiéheztetése, hanem a piac törvényei alól is. De akik nincsenek ebben az elitben, azoknak ez nem tetszik. Azok azt akarják, hogy ennek legyen vége. Aki eddig megtömte a zsebét, és nem tud megváltozni, az menjen el, kezdődjön egy új világ, és igazuk van. De a korábbi pártkedvezményezettek összezárnak és megakadályoznak mindenkit, akik ezeken az érdekeken kívül állnak. Ezért nincs igazi radikális ellenzék. Aki nem áll be a korrupt társaság mögé a sorba, azt amortizálják. Jobban, mint a jobboldal. Ez a fő probléma, hogy a rendszerváltó demokratikus elit meghasonlott magával, korrupt lett, megrontotta a sok pénz.

Ezt kellett volna Bajnainak meghirdetnie, nem pedig Szigetvári esztelen politikai tanácsai szerint hánykolódnia. Az orbáni fasizmus elnyomáshoz, terrorhoz és nyomorhoz vezet. A szocialisták mutyis, kivételező, korrupcióra épülő, nem jogállami kormányzása pedig kivételezéshez, jogfosztáshoz, hátrányos helyzethez és népharaghoz. Ez a fasiszták malmára hajtja a vizet. Bajnainak azt kellett volna megígérnie, hogy egy igazi kapitalizmust és egy igazi jogállamot hoz létre, ahol nem azok boldogulnak, akik közel vannak a tűzhöz és a pártkasszához. Ahol nem a pártok osztják szét és rabolják szét az országot. Hanem ahol van civil társadalom, a hatalomtól független pénz- és tőkemozgás, szabad gazdaság és kultúra. Nem hal meg a civil társadalom, a polgári élet, gazdaság és kultúra, ha más kerül hatalomra, és nem is cserélődik annak klientúrája alapján. Meg kellett volna mondania, hogy a fasizmust tűzzel-vassal felszámolja, alkotmányosan tiltja be ezeket. Mesterházyval pedig megszüntet minden kapcsolatot, amint elkezd Orbánnal versenyezni a hazug szociális és adókedvezményekkel kapcsolatos ígérgetésekben. Ezek felháborító hazugságok, a világ nem így működik, csak Mesterházy és az MSZP tart még mindig itt.

Bajnai Gordon az első tíz hónapban megbukott. Köszönheti ezt részben magának, és nagyobb részben Szigetvárinak. De ez a bukás még nem végleges. Személyes és politikai képességeit az mutatja meg, ha ebből a helyzetből újra tudja definiálni önmagát. Ehhez elengedhetetlen, hogy Szigetvárit azonnal kirúgja. Nem kell sajnálnia azt, hogy az MSZP-vel való szövetség nem jött létre, ezt úgysem gondolta senki komolyan. Ezt kívülről erőltették, és a kudarccal végződött próbálkozásaik miatt kényszerültek bele. Az MSZP is boldog, hogy végre van mire hivatkoznia, és Mesterházy megszabadul a kihívójától. Az MSZP eddig is azon dolgozott, hogy Bajnait hatástalanítsa és amortizálja.

Bajnai Gordonnak képeznie kellene magát ideológiailag. Hosszú távra kell berendezkedni. Ki kell jönni abból a zsákutcából, ahova a nyugati elvárás sodorta Bajnait és az egész ellenzéket, hogy ezen a választáson mindenképpen részt kell venni, és meg kell próbálni Orbánt demokratikus úton mielőbb leváltani. Erre már nincs esély. Ezt már elpuskázták, amikor nem akadályozták meg, hogy forradalommá minősítse a parlamenti választásokat, és hagyták, hogy megdöntse az alkotmányos rendet. Szembe kell nézni Orbán rendszerének jellegével és ahhoz kell igazítani a stratégiát. Vállalni kell a szókimondást és a nyílt konfrontációt. Abból lesz politikai támogatás, mert a nép azt várja, hogy valaki végre azt mondja ki, amit ők már gondolnak. Arra most ne vesztegessünk szót, hogy még egy rendes nevet sem találtak a pártjuknak: az Együtt-2014 név emlékeztet az összes szövetségkötési kudarcra, csak 2014-ig érvényes, attól kezdve pedig már a megsemmisítő vereségre is emlékeztet majd, és lehet megint új nevet találni. Ennyi esze nem volt senkinek, hogy erre rájöjjön.

Fasiszta rendszer van, ha még nincs is fasiszta terror. Nem kellene vajon befejezni a politikai taktikázást, hazudozást? Nem kellene végre egyenesen, természetesen és őszintén viselkedni? Nem kellene kimászni ebből a választási szövetség nevű hazug zsákutcából? Nem kellene végre arról beszélni, hogy ez egy illegitim rendszer, amit egyszerűen bojkottálni kellene?

Bajnai Gordonnak van még egy lehetősége. Ha tovább megy ezen az úton, akkor amortizálja saját magát. Menjen vissza október 23-a elé, és kezdje elölről az egészet ép ésszel. Kétszer nem hibázhat.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (154 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +232 ( 286 szavazatból)
Bartus László: Út a bukáshoz, 4.6 out of 5 based on 154 ratings

  • Hozzászólások(727)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

727 Reader’s Comments

  1. Persze, hogy érthető, és nincs is vele vitám.
    …ja, és nem vagyok hívő, csak mert az igazságérzetemet bántotta két csúsztatás, és azt korrigáltam
    Pl. nem vitatkoztam a káderpolitika és emberismeret kritikájával, mert ebben egyet értünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  2. Persze, értem én Bea, Gyurcsány Ferenc személyétől függetlenül szeretném, ha az alattvalóvá válás útjáról letérnének az olvasóink, az alattvalói attitűdből a szabad polgár attitűdjére váltanának át, akik nem alulról nézik a politikusaikat, akiket vagy végletesen imádnak, vagy reménytelenül utálnak, hanem szolgáikként tekintetnének rájuk, mert a politikusaik az ő szolgáik, fizetett alkalmazottaik, akiken az igazságot, a jogot, az őszinteséget és a szabadságot számonkérik. Nem pedig lelkesednek értük vagy gyűlölik őket, mert nem tudják, hogy akkor zavarhatják el őket, amikor akarják. A rendszernek kell stabilnak lenni, ami megvédi a jog által az igazságot, és a politikus a polgár megbízása alapján ezt szolgálja, ezt védi. Akik istenítik a politikusaikat, vagy állandóan egy-egy embertől várják a megoldást, a hitük és a reménységük egy-egy emberen múlik, azoknak a biztonsága nem a stabil és megváltoztathatatlan rendszer függvénye, amely az igazságra épült. Ők légvárakat építenek. Ezt kéne megérteni, ezért nem politikusokon kellene vitatkozni, ez nevetséges. Sofőrt majd találok az autóhoz bármikor, ha az végre működöképes lesz. Szia, BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  3. Megegyeztünk……ebben is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Kedves Beáta és Admin !

    Magyarországon, olyan fokú kavar van a fejekben, hogy nem tudom valaha lesz-e egyáltalán ez az ország élhető. Szerintem nem.
    A pártok és választóik életében, a népszerűség (bálványok imádása stb.), mindig is fontosabb volt az észszerűségnél és ez úgy látszik pártfüggetlen dolog, általánosságban elmondható.
    Alap szakmai kérdésekben (nem politikai), sincsen egyetértés, erre aztán milyen jövőt lehet építeni? Ilyen emberanyaggal?
    Aki valóban javító szándékkal lép porondra, eltapossa a többi. Vagy el se jut ebbe a fázisig és vegetál a peremen.
    Ez a tendencia újra termeli önmagát.
    Ilyen társadalomra működő gazdaságot építeni, képtelenség.
    Ez mission impossible.
    Hiányzik a társadalmi intelligencia.

    Üdvözlettel

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  5. tori 2013. augusztus 25. vasárnap 03:15
    A Kishelyi Olga a VEGYTERV ÁVÓsa odajött hozzám munkaversenyt szervezni és amikor nem talált a tervezői munkámban %-ban mérhetőt, megkérdezte, hogy éppen mit csinálok – a Borsodi Kokszoló műszak leírásának végénél tartottam és a homlokához csapva megkért, hogy akkor fölajánlásból írjak belőle mégegyszer annyit. A munkaversenyt 200%-al meg is nyertem – máig is siratom a Budapesten hagyott legalább vagy 8 hasonló Oklevelemet. Az Oklevél felmutatásával az OFOTÉRT-ben megvehettem a hően vágyott Zeiss Tenax fényképezőgépemet amit aztán egy betörő a londoni házamból ellopott.
    .
    A Bartus cikk vetekszik a Borsodi Kokszoló munkaversenyt nyert Műszaki lerásának hosszával – Oklevelet érte ! Nem a Kishelyi Olga szelleme ihlette ilyen hosszúúúúúúúra? De be kell valljam, még háromszor hosszabban is jobb olvasmány mint a műszaki leírásom lehetett annakidején.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  6. admin 2013. augusztus 27. kedd 00:32

    Kedves Bartus úr, ön kinőtte az AN-t mint egy kamaszfiú ruháit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Kedves admin! Javaslom, hogy az utolsó két- három bejegyzésedet önálló cikk formájában is jelentesd meg! Szuper!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Kedves Herics!
    Szerintem ön a kritizálásban jobb, mint a megoldási javaslatok tételében.
    Márpedig a kettőt együtt kellene megtennie!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  9. Tökéletesen egyet értek Bartus Lászlóval!
    Elég szomorú azt látni, olvasni, hogy az emberek jó része nem elveket követ, hanem politikusokat. Így teheti meg azt Orbán, hogy foroghat mint a szélkerék, bármilyen ocsmány dolgot odalökhet a nép elé következmények nélkül, kezdve az azeri baltás gyilkostól, a demokrácia felszámolásáig, mert mindig van másfél millió elvakult követője, aki képes hívő harcosként kiállni a vezér legelvetemültebb gazságai mellett. Ráadásul képesek elhitetni magukkal azt, hogy az a számtalan elvetemült dolog, aminek ők maguk is megisszák a levét, az nem kizárólag Orbánnak és bandájának a gyarapodását szolgálja, hanem hazájuk javára cselekednek. Hajós András fogalmazott meg egy érdekes gondolatot ezzel kapcsolatban. Azt állítja, hogy valószínűleg meg kell várni azt az időpontot, amikor a hívők “kiszeretnek” Orbánból. Ez a dolgok természetét ismerve nyilván valamikor törvényszerűen be fog következni, csak az a kérdés, hogy mikor jutnak el ezek az emberek addig a pontig, amikor kinyílik a szemük, megtisztul az értelmük, és felfogják azt, hogy milyen hazug és aljas játékot űzött velük hőn szeretett vezérük. Én személy szerint nem teljesen osztom ezt a véleményt, mert ugyan saját szektás szavazótábora is komoly érdeksérelmeket, és ezzel együtt anyagi károkat szenved el Orbán politikája miatt, mely nyilvánvalóan szavazatvesztéssel jár majd, de ezzel egy időben hatalmas erővel folyik a törvényekkel bebiztosított, és az adóforintok osztogatásával lefolytatott klientúraépítés, amely minden lemorzsolódott szavazó helyett hoz legalább egy lefizetett másikat. Egyszerű a képlet! Orbán a könnyen kábítható vakhitű, de kiszámíthatatlan, gyorsan az ellenpont felé forduló kiábránduló hívőket felváltja pénzzel megvásárolható, az anyagi érdekek miatt vele tartó támogatói körre. Igazságról, igazságosságról, és elvekről itt már rég szó sem esik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. Tisztelt Bartus Laci! Én sem bálványozom Gyurcsányt mert neki is vannak hibái, s nem is kevés. Viszont benne láttam meg a változtatni akarás lehetőségét, ehhez felsoroltam 2 programját is és az őszödi beszédet pedig az múlt 23 év mocsokságát feltárta. Számomra hatalmas és szenvedélyes igazságbeszéd,komolyan hittem abban hogy Gyurcsánnyal végre elkezdődik egy nyugatiasabb, igazságosabb rendszer,rendteremtés. BartusLaci!Nagyon fontosnak tartanám, hogy az írásokban teremtsünk valamiféle arányt az érzelmi benyomások és száraz tények,tárgyilagosság közt! Mert ha Gyurcsányról vagy Bajnairól beszélünk, akkor nem elég azt mondani, hogy “tehetséges,szimpatikus” az illető. Meg hogy kedves….:-) ezek befolyásoló hatásúak, ahogy Markó Beáta is szinte ajnározta Bajnait, de sok tényt figyelmen kïvűl hagyott, hogy sokan sértettek és kifosztottak a Bajnai csomag által. Remélem nem baj, ha elmondtam egy-két gondolatomat:-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  11. admin
    Ki kinek a szolgája…
    A Gyurcsány kormányzása idején egy társaságban együtt voltam egy akkori államtitkárával.Nagy mellénye volt nagyon. Beszélgetés közben felvetettem több kritikát velük, és a munkájukkal kapcsolatban. Az államtitkár “úr”olyan arroganciával válaszolt,ami felháborított. Válaszából kiderült, hogy senki nem lehet okosabb náluk, és mi a “mélyből” nehogy azt képzeljük már, hogy a meglátásunk helyénvaló.Velem együtt többen sérelmezték ezt a nagyúri gőgöt,én csak annyit mondtam rá, hogy ez a mentalitás is rá fog játszani a bukásukra.Távoztam a párommal együtt. Azóta a volt államtitkár “úr” nem ismer meg, ha találkozunk.
    Ennyit a szolgaságról.Be kellett látnom, hogy ezek az emberek ott a nagy politikában csak szavazatszedésre rakják fel az “emberibb” ábrázatukat.Szerintem azóta sem változott semmi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  12. Az ilyen “ellenzéki” vezetők miatt nem lesz leváltva az Orbán kormány:
    http://hvg.hu/itthon/20130827_Mesterhazy_Tisztelt_Miniszterelnok_Ur_Ker#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2013_8_27
    Nincs kedvem ecsetelni Boross dicsőséges pályafutását, aki ismeri életútját tudja milyen gerinctelen emberről van szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  13. Latyapatya (2013. augusztus 26. hétfő 22:39)
    Ezt írtad:
    “Ha ezt megkérdeznék az emberektől, hogy akarnak-e demot, valszínűleg igennel válaszolnának. Ha másodikként azt kérdeznék, hogy mit tennének ezért, akkor csak néznének ki a fejükből. Akkor most szerinted ez rajtuk múlik?”
    .
    — DE még mennyire hiogy IGEN.
    Amit leírtál, az a sültgalamb-mentalitás szép definíciója. Pedig az életben az van, hogy:
    - Akarsz enni?
    - Igen?
    - És szerzel ennivalót?
    - Nem.
    - AKKOR ÉHEN FOGSZ HALNI.
    És igen, ez nem Disney, csak te magad gondoskodhatsz a heppiendről, és aki nem teszi, éhenhal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. bubu64
    2013. augusztus 26. hétfő
    21:39
    Ez a link az önmaguktól elájult (azt hiszem Debreczeni írta róluk) álbaloldali liberális okostojások szüleményeinek minta példánya. Félre értés ne essék, nem a liberálissal van bajom, hanem az önmaguktól elájult álbaloldali liberálisokkal, akik nagyon sokan vannak és még több embert butítanak. Eszmei mondani valójuk: MSZP=Fidesz+ Gyurcsány a hibás. Hogy az egyik a demokratizmus talaján áll, formálható, a másik egyre jobban kiterjedő diktatúrával ajándékozza meg népét, az náluk elhanyagolható különbség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Latyapatya
    2013. augusztus 26. hétfő
    21:57
    “Aztán Orbánék meghülyítették az embereket. Tehetségesen, felkészülten, módszeresen és hazudva.”
    Ezt kiegészíteném azzal, hogy az álbaloldali liberálisok sokszor Orbánékat megszégyenitő lelkesedéssel és hevességgel vettek részt ebben az aljasságban, és most is folytatják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. “Csalódtam Bajnaiban” http://tarski.8x.hu/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. A vetélkedők elfelejtik, hogy eddig sohanem tapasztalt helyzetben teszik amit szoktak. Ilyen kizárólagos médiahelyzetben, csak rendszerváltáskor volt, az akkori kormánypárt, csak a külvilágtól kellően megfélemlítve.
    Most a betyárbecsületet is mértékkel alkalmazó bűnözői társulat az ellenfél, és csak akkor ereszti ki a kezéből a korlátlan hatalmat, ha azzal veszíti a kevesebbet. Aki vállalja az esetleges győzelmet annak fel kell készülnie a legrosszabbra. Átkozott gyalázatos fidesz ellenzékre számíthatunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. Azt hiszem szembe kell néznünk a rideg és sokszor kellemetlen tényekkel. A Fidesz évtizedes kemény munkával készítette elő hatalomra kerülését és a hatalom megtartását.
    Elsőre a nemzet fogalmát ruházta fel egy meg nem érdemelt nimbusszal. Mik is vagyunk mi büszke magyarok? A mezőgazdaságunk, az iparunk a világpiacon gyakorlatilag értéktelen termékeket állít elő méregdrágán. Az emberek ideológiai zavarban szenvednek.Orbánék sikeresen összemosták a baloldal, a liberális és a neoliberális fogalmakat.A maguk posztkommunizmusáról elhitették, hogy az jobboldali politika.Gyakorlatilag a választók nagyobb része megvehető 1 €-ért, mint azt már be is bizonyosodott.
    Amíg ezeket a hamis ideákat ki nem verjük az emberek fejéből kár ábrándozni egy élhető, európai Magyarországról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  19. Ildikó Rödönyi

    Kedves Admin,

    Az igazság, az “ige” ember által lőn testté, ember képviseli és juttatja érvényre.
    Így van ez a hazugsággal, aljassággal is. Ezért matematikai képtelenség a valóságot igazsággá integráló, vagy aljassággá züllesztő embert kivonni a napi közélet, és hosszabb távon a történelem megítéléséből.
    A jó és rossz képviselőihez való érzelmi viszonyulást nem lehet kiirtani az emberből, mert ez emberi és természetes tulajdonságunk.
    Csak az érzelmek racionális kontrolljával van probléma,
    Mindig van olyan réteg, amelyik ész nélkül rajong, aztán a legkisebb csalódás hatására vad gyűlöletbe csap át. Láttam ilyen rajongókat. Imádott vezetőjüket szinte minden útjára elkísérték, és képével pólójukon lelkesen éljenezték, Ezek közt mára akadnak a kudarc miatt csalódott gyűlölködők is.
    Ha tehetném, az embereket érzelmeik folyamatos kontrolljára kényszeríteném. Már az iskolában kezdeném ezt a “népnevelést”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  20. *
    Igen, igen. A Piaristák “nagy érdeme”, hogy folyamatosan a jobbra mélységesen le és elkötelezett fiatal politikusokkal árasztják el a középosztályt… Bár a liberális neveléspolitika is ilyen folyamatossággal adna a társadalom számára a demokrácia iránt lekötelezett képzett fiatal politikusokat.
    *
    A Fid-SS nagy része is – legalábbis egyházi kötődésű – jobboldali káderek halmaza, akik ideológiájuk és a zemberek megnyerésének technológiáját az egyház emlőiből szippantották magukba. Nem tehetnek róla, erre nevelték őket. Ott tanulták meg többek között a szemrebbenés nélküli csúsztatás és hazugság trükkjeit, a papagálykommandó stílusában tegnapi igazságok mai pofátlan megváltoztatását rezzenéstelen tekintettel… stb. Ők az anyaszentegyház évezredes alapelve, “a cél szentesíti az eszközt” alapelve halálos mérgét lövellő, már szegény Évát is megbabonázó, kígyó tanítványai.
    *
    Hitler is – magánbeszélgetéseken elmondott szavakban – nagyra becsülte az egyház, mint szervezet, szervező és nevelő képességeit, melynek bizonyos elemeit követendő példának tartotta a saját “mozgalma” számára…
    *
    Amikor Bayer Zsolt – Orbanini kebelbarátja és a Fid SS 5.számú tagkönyvének örökös birtokosa – amikor legutóbb meglátogatta az Esztergomi Piarista Gimnáziumot, annak tanári kara – nagyrészt paptanárok – és diákjai hatalmas ovációval és múlni nem akaró vastapssal üdvözölték a nácizmus e hazai fogadatlan prókátorát aki, ha ma élne, Jézust is gázba küldené a fajtája miatt. Na ennyit a piaristák politikai elkötelezettségéről.
    *
    Laci nem először elemzi Szigetvári viselt dolgait, nyilván még többet is tudva ezekről, mint amit itt leírhat…
    Magam arra lennék kíváncsi, hogy a politológus vajh ma is rendszeresen, vagy egyáltalán gyakorolja e még a katolicizmust, mert ha igen, akkor lehet abban valami sőt, nem is kevés, amiket a cikkíró e vádbeszédében állít róla…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  21. Miközben sok mindennel egyetértek, amit Bartus Laci itt is közbeszúrt, őszintén szólva engem riaszt, amilyen kizárólagossággal “az igazságról” beszél. Mintha csak egy abszolút igazság létezne. Pedig – főként a politikában és a mindennapi életben ez nincs így. Ha tehát politikusokról, szemléletükről, várható cselekedeteikről beszélünk, akkor a szerencse óvjon meg olyantól, aki azt hiszi, ő az egyetlen igazság letéteményese.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  22. Kedves Bartus László úr,

    Kezdem azzal, hogy sohasem voltam, vagyok és leszek egyetlen politikus kritikátlan hívője sem legfeljebb szimpatizánsa ez érvényes Gyurcsányra is.
    A helyzet az, hogy a Gyurcsány kormánynak két szakasza volt. Az elsőt ami a Medgyessy kormányt követte azt nyugodtan kivehetjük, mivel abban a helyzetben teljesen reménytelen volt az idő rövidsége miatt bármilyen eredményt is felmutatni ezért – szerintem helyesen- arra koncentrált, hogy a 2006-os választásokat megnyerje és végre elinduljon Magyarország -reménye szerint- egy olyan úton amelyik biztosan egy normális polgári demokratikus, fejlődő országhoz vezet. A 2006 utáni kormányzást lehet persze úgy interpretálni -gyakran talán nem is alaptalanul -,hogy kapkodás. Szerintem viszont nem lehet elfelejteni, hogy milyen volt az adott politikai, társadalmi környezet. Arra biztosan számítani lehetett, hogy az ellenzék hogyan fog viselkedni -lásd Öszödi beszéd – de arra végképp nem, hogy a reformok elgáncsolásában – a korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő és az általa alkotmánybírónak jelölt, alkotmánybíróság elnöke,- Bihari Mihály fog közreműködni úgy, hogy az alkotmányt megsértve lehetővé tette a Fidesznek annak a bizonyos népszavazásnak a kiírását. Arra sem számíthatott, hogy az MNB Elnöke a jegybanktörvényben előírt kötelességeiből csak az egyiket tartja be, a másikat nevezetesen, hogy segíti a kormány gazdaságpolitikájának teljesülését, kifejezetten szabotálja. Arra sem lehetett felkészülni, hogy a saját Pártja a győzelemben osztozik vele, de az első nehézségeknél cserbenhagyja. Lehet persze ezt naivitásnak nevezni, de talán lehetne jóhiszeműségnek is. Én az utóbbit gondolom. Az úgynevezett balliberális értelmiség és sajtó sem vizsgázott valami fényesen. Gyáva módon rengeteg ügyben cserbenhagyta a demokrácia híveit azzal, hogy néma maradt, illetve rosszabb esetben elfogadta a Fidesz interpretációját. Szóval nem emlékszem a rendszerváltás utáni kormányok történetében egyre sem amelynek akár megközelítőleg is ilyen ellenséges környezetben kellett volna kormányoznia. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy egy ilyen ellenszélben elbuktatott reformokat nem kellene Gyurcsány nyakába varrni. A széles körben elterjedt „kapkodó kormányzást” én egy olyan ember próbálkozásának látom aki a cél elérése érdekében a „felszedett sínek” miatt új utakat keres mindaddig amíg arra reményt lát. Még egy „apróság”. A Magyar társadalom zöme a demokrácia és a kapitalizmus alapvető törvényeivel sincs tisztában ezért meglehetősen könnyen megvezethető. Különösen akkor, ha olyan a környezet ahol kevés a demokrata és olyan a sajtó amely vagy pártos vagy képtelen alapvető feladatát ellátni, nevezetesen a hiteles tájékoztatást, akár felkészületlenség, nemtörődömség vagy lustaság okán. Ilyen körülmények között azért 2008 végére mégiscsak csökkent a költségvetés hiánya a GDP 3,8%-ra, miközben azért nem fordult a gazdaság recesszióba. Ha már hiányolt egy befejezett reformot, a gyógyszerkassza reformját azért sikerült befejezni. A gazdasági válság azonban alapvetően megváltoztatott mindent. A sürgető feladatok elvégzését már nem engedték Gyurcsánynak megtenni ezért lemondott. Erre lehet azt mondani, hogy későn. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy jobb lett volna az elbukott gyalázatos népszavazás után. Bajnai szerintem egy sima technokrata, tehát ebből a szempontból más „színpadon játszik”.
    Az ún. nevezett elemzők véleményére nem érdemes szót sem vesztegetni. Nem véletlen, hogy Debreczeni József „bakelit politológusoknak” nevezte őket. Kevés olyan elemzést olvastam, amelyről utólag ne derült volna ki, hogy hemzseg a tévedésektől. Csak egyetlen, bár a legsúlyosabb példa: „ Nem baj ha Fidesznek kétharmada lesz.”
    Gyurcsány személyzeti politikája valóban meglehetősen gyenge volt. Az Ön által említett Szekeres Imre ennek egy rémisztő példája, de Veres János vagy Hiller István szerintem jó választás volt és üdítő kivétel. Azért árnyalja a képet itt is, hogy koalíciós kormányról beszélünk.
    Összegezve álljon itt egy bölcs mondás: „Nincs tökéletes tett csak tökéletes szándék”.

    Maradok tisztelettel:

    Traianus

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  23. Walla !
    *
    “…pedig ők összehasonlíthatatlanul hátrányosabb helyzetben vannak, mint mi itt az EU-ban…”- olvasom nálad.
    *
    A lakosság aktivizálhatósága szempontjából ők vannak “jobb” helyzetben.
    A népek nagy történelmi sorsfordulói mindig attól függtek, hogy volt, van e vesztenivalója, az utcára menő – vagy nem mozduló – tömegnek. Jól írod, a kispolgári – a magyar többség is ilyen utóbbi – tömegnek ha egy pici féltett kincse is akad, hát százszor meggondolja, hogy csak egy egyszerű tüntetésen is megjelenjen – korszerű világ – a kamerák előtt**. Itt nálunk már egy régi Lada is ilyennek számít, amit ha bárhogy elveszít, már nem lesz neki. A telekről már nem is beszélve… stb. A Fid SS bosszúálló karmai pedig messzire karmolnak…
    Szerintem az iráni embereknek már ilyen féltenivalói sincsenek. Nekik viszont ott van az ideológiájukból fakadóan “kevésbé értékes életük”, mely vallási nihilizmus inkább az utcára hajtja őket, mint a magyart a puszta vagyoni fönnmaradás egzisztencializmusa.
    *
    ** Az Opera előtti hatalmas tüntetésen – sajnos saját szememmel láttam – a Hírtévé szupermodern – soksok-milliárdos – parabolaantennás közvetítő kocsija lépcsőjén állva – azért, hogy fentről lássa – egy operatőr kis kézi kamerájával folyamatosan és szisztematikusan pásztázta a tömeget. Lehet, hogy Tekes volt ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. pikk (2013. augusztus 27. kedd 09:32)
    (1) Szerintem a ma nem is említhető egy napon a rendszerváltással. Egyrészt ma már csak kéjes álom az a médiafelület, ami akkor az ellenzéknek jutott. Másrészt a mai “demokratikus” “ellenzéki” értelmiség egy akkora médiafelülettel sem tudna mit kezdeni, mert nincs érdemi mondandója a rendszer lényegéről és megváltoztatásának módjáról. A valódi ellenzéki médiának reggeltől estig ezzel kéne foglalkoznia, de ilyen média nem is létezik. Néha még belehallgatok a Klubrádióba, amely engedelmesen zenélget, a többi időben meg olyan műsort ad, ami konszolidált békés helyzetben lenne helyénvaló. (Arról nem szólva, hogy hogy a gyakran fejreállított magyar szórendjük hasogatja a fülemet.)
    .
    (2) “az ellenfél (…) csak akkor ereszti ki a kezéből a korlátlan hatalmat, ha azzal veszíti a kevesebbet.”
    IIyen helyzet nem létezik. A hatalom a mindenük, és ha elveszítik, végük.
    .
    “Átkozott gyalázatos fidesz ellenzékre számíthatunk.”
    Nem lesz a Fidesz semmilyen ellenzék. Egyrészt mert ellenség (maga a nagy Ő mondta), másrészt mert nyerni fog.
    .
    Ha lesz itt valaha igazi ellenzék, annak a nulláról kell kezdenie: médiafelület és pénz nélkül, direkt ellene hozott “törvények” ellenszelében, kőkemény lábmunkával, emberről emberre járva kell fényt gyújtania a fejekben, és elegendő erőt kell gyűjtenie ahhoz, hogy folyamatosan kényszerhelyzetbe hozza a hatalmat. Ez legalább egy évtizedet jelent. Ennél is többet, ha közben valamilyen eddig nem tapasztalt, teljesen új frontot nyitó probléma jelentkezik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  25. Traianus!++++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  26. Traianus (2013. augusztus 27. kedd 11:09)
    Csatlakozom talalom társunkhoz: ++++++++++++++++++++++
    .
    ” Csak egyetlen, bár a legsúlyosabb példa: „Nem baj ha Fidesznek kétharmada lesz.” ”
    Így igaz. Kéri máig osztja az észt, és máig nem mondta, hogy bocs, tévedtem. Legalább ennyit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  27. Ego
    Mondta a Kéri, hogy nagyot tévedett és nem gondolta volna, hogy…….
    Már nem emlékszem hol és mikor de vagy mondta, vagy leírta . (saját szem vagy fül)
    De azóta mondott más hülyeséget már. Nekem nagyon nagy csalódás volt. mert szerettem. A feleségét most is. Voltam egy rendezvényen, ahol kicsit egy kérdés kapcsán össze is kaptak.
    A kérdés az volt, hogy valaki felvettette az orbáni politika végső céljaként az UNIO-ból való kivezetés tervét. A feleség egyetértett a kérdezővel, Kéri oltári hülyeségnek nevezte. Ahogy alakulnak a dolgok, nem Kérinek lesz igaza.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  28. „munkásőrök többsége és az ortodox kommunisták a Fidesz szavazói.”

    Latyapatya

    “Elitélem, ha valaki csúnyán ír, de most a 4 elemi jön ki belőlem: ekkora ökörséget még senki nem írt itt. Nem indokolnám, mert ez akkora.”

    Rosszul tetted, hogy nem indokoltad, mert azzal lehetne vitatkozni. Most jöhetnék azzal az olcsó poénnal, hogy konkrét ismerősöm van aki munkásőr volt, most meg masszív fideszes, de nem teszem. Csak néhány tény: Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás szerinted mik voltak az előző rendszerben. A Demokrata főszerkesztőjének – a nevét sem írom le – apja volt a “munkásőr” lap főszerkesztője, Ő maga pedig a Népszabadság pártélet rovatának szerkesztője. Ezek az emberek vajon melyik oldalon állnak most szerinted? Szóval tudomásul kellene venni, hogy az előző rendszer hű támogatói közül nagyon sokan azért gyűlölik az MSZP-t mert úgy vélik, hogy részt vett az előző rendszer felszámolásában, pedig az így-is úgy is megszűnt volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  29. Traianus,
    A felső vezetők viselkedése nem általánosítható a köz-munkásőrök körére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. bubu64
    “Mesterházyról semmit nem tudok, ezért nem nyilatkozok.”
    .
    Admin biztosan pótolja a hiányosságot, mert M. A. két ellenzéki riválisa (Gy. F. és B. G.) már tövéről hegyére, többszörösen is ki lett vesézve. (Egyikük – jelenleg nem is pályázik a min.elnök-jelöltségre – a sajtóban és az AN-en is gyakoribb szereplő, mint az esélyesebbnek tartott Mesterházy).
    .
    Annyit azért lehet tudni ,hogy Lendvai Ildikó felkaroltjaként és a betanítása, támogatása eredményeként került Mesterházy az MSZP-s karrierlista élvonalába. Csak éppen a saját talpraesettségét, gyors észjárását nem tudta L. I. továbbadni, mert arra születni kell. Mesterházynak ez nem sikerült, a többi ennek következménye.
    .
    Kizárt, hogy a legnagyobbnak aposztrofált ellenzéki párt legesélyesebb (ön- és párt)jelölt miniszterelnök aspiránsa és a választási előkészületei minden téren hibátlanok. Mégsem foglakoznak vele. Mi az oka?
    Igazad van, hogy nem nyilatkozol róla, mert Mesterházyról – és a támogatói véleményéről – nincs elég érdemi infó.
    Foglalkozni kell vele is, méghozzá tüzetesen és behatóan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  31. talalom
    “Tedd szóvá, ha nem kapsz számlát – ez a legocsmányabb hazaárulás, hiszen megtagadod a hazádtól, a honfitársaidtól, hogy működhessék az egészségügy, az oktatás, a rendvédelem!”
    .
    A piacokon nincs számla, és nincs rá közelezettség sem. Nem véletlen, hogy az ún. őstermelőkre hivatkozva a piaci kofákat kivonták a számlaadási kötelezettség alól, mert a kormány jogászai, -asszonyai érintettek. Pozitív diszkrimináció, negatív nemzettudatúaknak.
    A kis fodrászboltba, a ruhatisztítóshoz százezrekért be kell köttetni az adóhatóságot, de a piacok nem képezik a hazai kereskedelem részét. Miért, és meddig?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. Szenzor (2013. augusztus 27. kedd 12:09)
    “Mondta a Kéri, hogy nagyot tévedett (…)”
    Kösz, ezt nem tudtam. Ettől függetlenül leírtam, amikor azt mondta, hogy nem kell félni a Fidesz kétharmadától. Aki elemzőként végignézte Orbán addigi nyomulását és a módszereit, az nem mondhat ilyet. Ilyet csak elfogult ember mondhat, ami szíve joga, de attól a pillanattól kezdve nem elemző. És a sztori alapján, amit elmeséltél, azóta sem változott, azóta sem tanult semmit a történtekből, tehát nem is érti, mi történik. De azért elemez és szakért rendületlenül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  33. “Megalázó vereséget szenvedett Bajnai Gordon

    Legalábbis a Mokkában. A TV2 nézői ugyanis úgy tűnik, nagyon, de nagyon lájkolják Mesterházy Attilát. Az E2014 vezetőjét meg nem annyira.

    Kissé meglepő lett a TV2 reggeli műsora, a Mokka keddi “közvélemény-kutatásának” végeredménye. A szerkesztők arra keresték a választ, hogy a baloldalnak vajon melyik miniszterelnök-jelölttel lenne esélye a jövő évi választásokon. Három válaszlehetőséget adtak: az MSZP-s Mesterházy Attilát, az Együtt 2014-es Bajnai Gordont és a DK-s Gyurcsány Ferencet.

    Az eredmény nem amiatt lett kissé meglepő, mert a TV2 nézői Mesterházyt hozták ki győztesnek, hanem az, hogy milyen arányban:

    Mesterházy Attla 96%
    Bajnai Gordon 3%
    Gyurcsány Ferenc 1″ Forrás. Hir 24 Szerintem azért ez túlzás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Ego
    2013. augusztus 27. kedd
    08:35
    Igazad van most is. Éhen fognak halni. Ez már látszik, éheznek, és van már halott is.
    De ez nem engem igazol?
    Traianus
    Nem indokolnám, mert ez akkora.
    Most is, és a példáid ellenére is ezt mondom. Hiszem, amiket írsz, amely példákat láthattá. Talán ha neki gyürkőznél, akkor még találnál eseteket is.
    A példáid kivételek, melyek erősitik a szabályt.
    Emlékszem május 1-i ünnepségekre, ahol kb 160 cm-es, de amúgy 100kg körüli munkásőrlányt láttam. Rögtön tudtam, hogy itt a végük, mert már jobbat nem tudtak beöltöztetni.
    Aztán ismertem nem túl közel a megyei pk-t. Állandó pacsuliszaga volt, és mézédesen beszélt. A fordulat idején rögtön kiderült, hogy mekkora genya. Ez a felszín.
    Mivel emberekkel foglalkoztam, ismertem síma munkásőröket si. Nem olyanok voltak. Ők lehettek többségben. Hát ezért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  35. http://www.hir24.hu/belfold/2013/08/27/megalazo-vereseget-szenvedett-bajnai-gordon/
    Ugyanott az ő felmérésük szerint:
    Mesterházy Attila 14%
    Bajnai Gordon 33%
    Gyurcsány Ferenc 13%
    Nincs esély 41%

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  36. Proaktív, bubu64
    A sok vélemény között az enyém ez Mesterházyról:
    Az, aki hagyta leamortizálni GyF-et, azután megakadályozta a DK parlamenti frakciójának létrejöttét, az a baloldal bűnözője. A BALOLDAL BŰNÖZŐJE!
    Mint Orbán az alkotmány megpuccsolásában.
    Sok mindent fel lehetne hozni olyanoknak, akiknek jó a memójuk. Én azonban a döntő szempont kiderülésekor befejezem a strigulázást. Nekem az már felesleges volt, hogy elment erdélybe bocsánatot kérni.
    Mellé lehet tenni a kérdést, hogy miért nem célpontja a fidessnek?
    Az egyik válasz még fel is menti: mert nincs esze, tehetségtelen. Pocsékolás lenne rá a golyó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  37. Tölgy,
    Akár az M1-et, vagy Tahó Tv-t is nézhetted volna!
    Manipulált kívánságműsor!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  38. Herics! Vagy még?
    Jobb ha belegondolsz, hogy ezekhez a “munkakörökhöz” nem kell képesítés. Nem Németnére gondolok, csak úgy eszembejut néhány fej, nem vagyok nagy töris.
    Napóleon tüzértiszt volt – császár lett belőle.
    Hitler piktor volt – birodalmi führer lett.
    Sztálin grúz vonatrablóként kezdte, és nem járt főiskolára.
    ..
    ..
    Antall József
    Orbán!!! Jogász?
    Nincs minisztrelnök és miniszterképző iskola. Badarságokat hordtál össze.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  39. Kedves László! Amit írtál a legtöbbjével egyetértek, de nem akarom elhinni, hogy az életem csak további várakozással telik, és nincs esély 2014-ben. Engedd meg, hogy még így is, ilyen körülmények között is bizakodjak. Az életemről van szó. Én már nem tudok a világ normális felébe menni, itthon szeretnék egy kulturált, európai országot. A magam eszközeivel persze teszek is érte.
    Nagyon rossz lenne még a hitünket is elveszíteni, hogy lehet változás 2014-ben.
    Ja és még valamit! Amíg nem jön egy jobb, én továbbra is Gyurcsányt tartom a legtehetségesebb baloldali demokrata vezetőnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  40. Tölgy
    “A TV2 nézői ugyanis úgy tűnik, nagyon, de nagyon lájkolják Mesterházy Attilát. Az E2014 vezetőjét meg nem annyira.”
    .
    Kinek az érdekeltsége is a TV2?
    Címlista alapján kör-SMS küldése, szélsebesen akár félmillió szavazat – rendelésre, az ajánlott névre -, és az esélytelen lesz a befutó. Ennyi.
    .
    Orbánnak olyan rivális kell, aki súlytalan. Mesterházy az. Meg is kapta a 96%-ot. A többi jelölt a Fidesz szerint ezennel mehet a levesbe.
    Ha elhiszik nekik és ha hagyják…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  41. Már memmontam fél éve :
    Messiást vártam de csak a Bajnai gyött meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  42. proaktív!
    DK-s, volt Mdf-es, szoci és pártpreferencia nélküli ellenzéki ismerőseim szerint is ebben a sz@rakodásban nem Bajna vagy Mesterházi szerepelt le, hanem mindkettő – a mögöttük állókkal együtt. Klasszikusan:
    Elkúrták, nem kicsit: nagyon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  43. Abban, hogy idejutottunk jelentős szerepe van az írott és elektronikus médiának. (még a megnevezés is hízelgő a gerinctelen média segédmunkásokra, propagandistákra nézve). Abban, hogy a média idejutott jelentős felelőssége van az MSZP-nek és személyesen Horn Gyulának. Nos, ez az egyik jelentős szempont amiért a szocikra nem lehet számítani az Orbán kormány leváltásában.A másik szempont, a szociknak köszönhető, hogy az EU nem lépett fel a magyarországi diktatúra kialakulása ellen. (nem igaz, hogy lassan dolgozik az unió adminisztrációja, számtalan esetben bizonyította az ellenkezőjét)
    Kezd bennem egy olyan benyomás kialakulni, azzal, hogy az MSZP lépett az “ellenzéki összefogás” élére, (ezzel másokat kiszorítva a politika e területéről) egy újabb MSZP-Fidesz háttéralku tanúi lehetünk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  44. Ajánlom a mai Kelet Magyarországi cikket egy volt FIDESZES képviselő visszaélését a pályáztatás kapcsán megj. ez csak egy piti FIDESZES képviselő volt, akkor mit csinálhattak, mit csinálhatnak a nagyok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  45. Ildikó Rödönyi

    Traianus
    kedd,
    0:9

    +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Csak segítségképpen írom, hogy a Kéri önmarcangolását az Olga műsorában követte el. Más alkalommal -szintén az Olgánál – azon szívózott, hogy annak idején minden reggel azzal kelt, hogy Gyurcsány aznap éppen milyen reformmal fog előállni.
    És hozzáteszem, hogy mindennek ellenére Farkasházy meghívta a szárszói szeánszra és szóhoz is juttatták – a nejével együtt. A neje értelmes indokokat mondott , számszerűsítve persze, aztán ez a Lacika következett. Az ilyenre szokták mondani, hogy “kitakart, betakart, de hogy mit akart?”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  47. bubu64
    Ez a progresszív link szuper!
    “A jelenlegi politikai hatalom és berendezkedés tökéletesen megfelel ugyan a mai magyar mentalitásnak, ám egyben tökéletesen teljesítményképtelen is – ezért szükségszerű a bukása. Azért teljesítményképtelen az Orbán-rendszer, mert nem polgári mentalitáson alapul – márpedig (mint írtam) a teljesítmény és a siker alapfeltétele a polgáriság. És nem lehet alternatívája a Fidesz-rendszernek az egykori alkupartnerei, a szocialisták általi kormányzás sem, hiszen a mentalitásalapok azonosak: az alku motiválója éppen az azonos gondolkodásmód volt ”
    Azaz a Bajnaházy Gordillás alkudozás éppen azt igazolja, hogy alkalmatlanok a változtatásra, csak legfeljebb valamivel kevésbé barnább, kevésbé ordenárébb, kevésbé vegetáló jövőt tudnának biztosítani. Ami mondjuk már elég lenne, hogy rájuk szavazzunk (ha ló nincs, a szamár is jó)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  48. Ildikó Rödönyi

    Traianus,
    a 11:9-kor írt megjegyzést értékeltem azzal a sok-sok +-szal.
    Végre valaki nem hagyja feledésbe merülni, hogy Gyurcsány mennyire nehéz helyzetben volt miniszterelnöksége idején. Ha még a politikával foglalkozó demokraták is “feledékenyek”, felszínesek, vagy agymosás áldozataivá váltak, akkor mit várunk az átlag polgártól?! Nekünk, élő tanúknak felelősségünk, hogy ne hagyjuk a történelmet, az igazságot meghamisítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  49. Az út véget ért. Az ellenzék elvesztette a 2014-es választásokat. Rosszul írtam, nincs ellenzék, mert ezt a társaságot nem lehet ellenzéknek nevezni. Az ellenzékiséget ki kell érdemelni, meg kell érte küzdeni. Az ellenzék egy valós alternatíva, amely megdolgozik a szavazók bizalmáért és lehet rá szavazni, mert képes a hatalom váltásra és kormányzásra. Ti láttok ilyen jelenséget?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  50. anonyme
    Viszont Borosstól (egy korabeli szólás alapján) egy dolgot lehet megtanulni: hogyan vigyük le a parlamenti küszöb környékére az egyébként korábban nagy többséggel nyerő pártunkat. Remélem Orbán is hallgat rá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos