Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: A nagy bukta 2013. augusztus 31. szombat 18:33

  • Hozzászólások(157)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: A nagy bukta

Amikor Bajnai Gordon azt mondta az MSZP-vel való megegyezés után, hogy “a mai nappal kicseleztük Orbán Viktort”, mindenkinek Pelikán és Virág elvtárs párbeszéde jutott eszébe a Tanú című filmből, amely az operettszínházban a magyar narancs megszületése után hangzott el. Nem szeretnénk Orbán Viktor helyében lenni. Nem véletlen, hogy vígjátéki mondatok törnek fel az ellenzéki politikusok szájából. Minden vígjáték alaphelyzete egy hazugsággal kezdődik, aztán egyik hazugságból következik a másik, és a szereplők nem képesek kikeveredni a hazugságok láncolatából. Egyre komikusabb helyzetekbe kerülnek, mert nem lehet kimondani az igazságot, az alaphazugság pedig hazugságspirálba viszi őket. Bajnai pártlakájai úgy ünneplik a Mesterházyval kötött megállapodást, mint Bástya elvtárs a magyar narancsot. Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád. Ez a színvonal. A Tanú azért remekmű, mert kortalanul ábrázolja a hazugság alapsémáját. Amikor Bajnai Gordonból jól felismerhetően Virág elvtárs szavai törnek elő, nem lehet kétségünk afelől, hogy amit látunk, vígjáték, a magyar ellenzék pedig önmaga paródiája, és mint minden vígjáték, az egész hazugságra épül.

Az alaphazugság az, hogy különböző értékrendet, filozófiát, politikai irányzatot és stílust képviselő pártoknak össze kell fogniuk, mintha egy párt lennének, mert másképp nem válthatják le azt a pártot, amely ezt a választási szabályt hozta. A demokrácia lényege a verseny, amelyben mindenki megmutatja a programját, a polgár pedig választ. Mindenki egyenlő feltételek mellett megméreti magát és a politikai irányzatát. Ez a demokrácia olyan alaptörvénye, mint a fizikában a gravitáció. Ha a verseny valamelyik résztvevője a hatalmával visszaélve olyan szabályt hoz, amely arra kényszeríti valamennyi ellenfelét, hogy világnézettől, ideológiától, kormányprogramtól függetlenül egy választási szövetségbe tömörüljön, különben matematikailag nincs esélye arra, hogy a választási törvényt megalkotó pártot valaha leváltsák, akkor nincs szabad választás. Az ilyen választáson nem szabad elindulni. Ha abból indulunk ki, hogy nem lehet a gravitációt felrúgni, nem lehet “ellenzéki együttműködés” címén közös listába (kvázi “közös pártba”) terelni egymással össze nem illeszthető politikai alakulatokat, akkor a napnál is világosabb, hogy Orbán választási törvénye kizárja a hatalmi váltógazdálkodást, mert a demokrácia normális működése szerint már nem lehet őt leváltani. Máris teljesült Hillary Clinton alapkövetelménye: demokrácia addig van, amíg szabad választások vannak. Ahol mindenkinek egy pártszövetségbe kell tömörülnie, hogy matematikai esély legyen a hatalmon levő párt leváltására, ott nincsenek szabad választások. Ez olyan, mint amikor a kalózok elfoglalnak egy hajót, és a hajó gyomrából felvezetik a megláncolt rabokat, és felkínálják, hogy választás döntsön, kié a hajó. A részeg kalózok röhögése közben kihirdetik a végeredményt, hogy a kalózvezér nyert. A hajót nem elvették, hanem a jogos tulajdonosok demokratikus választáson elveszítették.

Az alaphazugság ennek a helyzetnek az elfogadása. Az ellenzéki pártokat senki nem kényszerítette arra, hogy ebbe az ultimátumba belemenjenek. Ez nem demokrácia, nem választás, nem választási törvény, hanem diktátum, terrorizmus, erőszak. Az ellenzéki pártok a demokrácia alapszabályait adták fel, amikor elfogadták azt, hogy lemondanak a demokratikus választások lényegéről, a szabad versenyről, és a választást arra az egyetlen kérdésre szűkítik le, hogy “Orbán vagy bárki más”. Ez nem program. Demokratikus választásokon nem az a tét, hogy megszabaduljanak valakitől, akit nem lehet demokratikus úton leváltani, hanem az, hogy a szavazók programok, politikai filozófiák között választanak. Ha az a program, hogy Orbántól megszabadítsuk az országot, akkor annak az eszköze nem az általa kiírt hamis választás. Az ellenzéki együttműködés kudarca mutatja, hogy itt a gravitáció törvényét akarták megerőszakolni. Nem lehet Mesterházyt, Bajnait és Gyurcsányt együtt indítani, mert ők is versenytársak, és egymással össze nem illeszthető politikai irányzatokat képviselnek. Kire szavazok, ha rájuk szavazok? Mesterházyra, Gyurcsányra vagy Bajnaira? Mit választottam, ha ők nyernek? Tisztában van valaki azzal a káosszal, ami választási győzelem esetén ennek a hazugságnak az elfogadásából fakadna? (Ez persze kizárt.) Vagy csak arra kell szavazni, hogy nem Orbán? Ebben az esetben meg kell mondani, hogy miért kell mindenáron elzavarni Orbánt. És máris annál a kérdésnél vagyunk, amellyel az ellenzék nem akar, nem mer szembenézni, amelyre nem ad választ. Micsoda Orbán rendszere? Alkotmányos, törvényes, legitim vagy nem? Ha igen, akkor miért kellene mindenáron elzavarni? Ez nem demokratikus gondolkodás. Ha nem, akkor viszont nem leváltani kell, hanem rendőrt hívni.

Itt az alapkérdések nincsenek tisztázva, az ellenzék magatartása ezért komédia. Akik azt állították, és azt sürgették, hogy Orbán választási törvényéhez alkalmazkodni kell, fel kell adni a demokratikus választások lényegét, a szabad versenyt, azok nem demokratikus módon gondolkodtak. A választást olyasmire akarják használni, amire az nem való. Valami helyett próbálják használni. Egy diktatúrát akarnak leváltani, de azt nem mondják ki, hogy ez egy diktatúra, mert akkor azt is ki kellene mondani, hogy a regnáló hatalom törvénytelen, amelyet nem választások útján lehet és kell leváltani, hanem követelni kell a távozásukat. Az nem választás kérdése, hogy diktatúrát akarunk vagy nem. Ilyen választást nem lehet kiírni, pedig ez a választás erről szól. Még akkor is, ha az ellenzék le akarja ezt tagadni. Az ellenzék hagyja meghamisítani a választás tartalmát, miközben azt sem mondja meg, hogy itt a szavazás arról szól, hogy diktatúrát akar a nép vagy nem. Tudomásom szerint ebben a tárgyban nem lehet választásokat tartani. Ha nem a diktatúra kérdésében kell dönteni, akkor nem legitim politikai program az, hogy bármi áron leváltani Orbánt. Ebben az esetben mindenkinek külön kell indulnia a választáson. Fodor Gábor és mások fantompártjainak is. (Az pedig már nem a Tanú, hanem középkori durva vásári komédiák szintje, hogy Schmuck Andor ripacs életművész is az “ellenzéki összefogás” része.) Mindennek van határa. Ha viszont külön indulva nincs matematikai esély Orbán leváltására, az maga a diktatúra. Az ellenzék szavaival cáfolja, tetteivel elismeri, hogy diktatúra van. De mivel tagadja, hazugságba keveredik. A deklarációk és a tettek ellentétben vannak egymással. Ebből lesz Virág elvtárs szövege.

Nevetséges hazugság, amit az MSZP mond: “Az MSZP szóvivőjének szavai szerint a szocialisták azért fogtak össze a demokratikus ellenzék pártjaival, hogy leváltsák “a tolvaj Orbán-Simicska-kormányt”, amely munkájának eredményeként az emberek rosszabbul élnek, mint három éve.” Csak ennyi lenne a probléma? Csak az a baj, hogy tolvaj az “Orbán-Simicska-kormány” és az emberek rosszabbul élnek? Ezért kell összefogni és mindenáron leváltani őket? Ez elégséges magyarázat vagy egy nagy hazugság? És a demokratikus Alkotmányt hol tetszettek elveszíteni,  melyik kanyarban tűnt el? A hatalmi ágak szétválasztása hova lett? Hatalmi ágak szétválasztása nélkül nincs demokrácia, ezt már a 18. században tudták, az MSZP még nem tudja. Az MSZP-kormány is lopott. A különbség nem ez. A differencia lényege nem a lopás nagyságrendjében vagy stílusában van. Ha nem vették volna észre az elvtársak, új gazdasági-politikai rendszer született. A parlament – amelyből Önök nem vonultak ki a NENYI megszavazása után, mert előbb fel sem fogták, hogy mi történik, utána pedig ragaszkodtak inkább a képviselői juttatásokhoz, mint az Alkotmányhoz és az Alkotmányra tett esküjükhöz – ezzel bízta meg Orbánt. A parlamenti választásokat forradalomnak minősítették, ezt önmaguknak megszavazták, és annak alapján adtak felhatalmazást maguknak egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere létrehozására. És létrehozták. Ezt nem tetszettek észrevenni? Ez törvényes? Legitim? Azért szavazzon a polgár egymást kizáró pártok összefogására, mert ezek is lopnak? Ez hazugság. Nem azért próbáltak összefogni a demokratikus pártok, mert ezek lopnak, hanem azért, mert a tolvajokat nem lehet elkapni. Felszámolták a demokráciát, antidemokratikus rendszert hoztak létre, amelyben egyetlen ember kezében összpontosul minden hatalom, és nincsenek intézményi korlátai a teljhatalmának. Tudomásom szerint ez nemcsak az Alkotmánnyal, a Btk-val, de a Magyarország által aláírt uniós alapokmányokkal is ellentétes. Miért nem erről beszélnek? Ha ezt nem mondják meg nekem a demokratikus ellenzék pártjai, akkor ilyen hülyékre vagy simlisekre (a megfelelő szó aláhuzandó) akkor sem szavaznék, ha egyetértenék azzal, hogy puccsisták eltávolításának eszköze egy olyan választás, amely tagadja a demokratikus választások lényegét, minden írott és íratlan szabályát, és amely alkalmatlan bűnözők eltávolítására.

Bűnözőkkel szemben rendőrt hívnak, vádat emelnek, bírósági eljárást indítanak, nem választásokat tartanak. Miért nem tartanak választásokat Bándy Kata gyilkosának ügyében? Őt miért nem választások útján akarják legyőzni? Ha Orbánék lopnak, akkor az bűncselekmény. A tolvajokat mióta távolítjkák el választásokkal? A whisky-s rablóval szemben miért nem szavazást tartottak? Amilyen népszerű volt, megnyerte volna, főleg, ha ő írja a szavazás szabályait. Már a lopással kapcsolatban is sántít, hogy azért kell a demokratikus pártok összefogása, mert ezek loptak. Lopás miatt nem kellene közös listát indítani. Orbánéknak nem a lopás a legnagyobb bűnük, hanem az alkotmányos rend megdöntése. Ez államellenes bűncselekmény. Azért nem lehet a lopás miatt felelősségre vonni őket, mert nincs független igazságszolgáltatás. Megszűnt a hatalmi ágak szétválasztása, a fékek és ellensúlyok rendszere, a kormányzó hatalmat senki nem ellenőrzi. Ez a nagyobb baj, nem a lopás. Mindenhol lopnak, de ahol jogállam van, ott a tolvajokat elkapják, és nem választáson próbálják legyőzni őket. Ennek a hazugságnak aztán az a következménye, hogy az államcsíny elkövetői szemérmetlenül azt mondhatják, hogy “a bukott baloldal” akar visszatérni a hatalomba, és ez ellen kell védekezni. Török Zsolt olyan vitába keveredik, hogy az MSZP vezetőinek mennyi az átlagéletkora. Erről vitatkoznak, miután eltűnt a köztársaság. Ide vezet a hazugság, hogy nem mondják ki az igazat. Ha az ellenzék az alkotmányos rendhez ragaszkodna, amelynek megváltoztatása bűncselekmény volt, és semmi mást nem tenne, csak az Orbán-rendszer legitimitását támadná, előbb-utóbb a helyzetük kívül és belül tarthatatlanná válna. De ha úgy tesznek, mintha demokrácia lenne, akkor nevetségessé teszik magukat, és tálcán kínálják a bűnözőknak az országot. Ők maguk hamisítják meg a demokrácia alapelveit, meghasonulnak önmagukkal, bűncselekményt tussolnak el, legitimálják a törvénytelen állapotot, és bebetonozzák évtizedekre az Orbán-rendszert. Egyetlen hozadéka, hogy lesz néhány állásuk a parlamentben. A Fidesz képviselők és köztük annyi lesz a különbség, hogy nekik nem kell Felcsútra állásinterjúra menni.

Az Orbán-rendszer akkor dől meg, amikor valaki a legitimitását fogja megkérdőjelezni. Ez a gyenge pontja, itt van az Achilles-sarka, ha itt ütik, összeomlik. Minden olyan lépés, amely a legitimációját erősíti, a rendszer megszilárdulásához és konszolidációjához vezet. Mindenek előtt a választási részvétel ilyen. Ez nem választás lesz, hanem az Orbán-rendszer önlegitimációs médiaeseménye. Az ellenzékkel az a baj, hogy nem az Orbán-rendszer ellenzéke, hanem az Orbán-kormány ellenzéke, a rendszeren belül. Csupán matematikai esély alapján feltételezve egy ellenzéki győzelmet, a rendszert akkor sem tudnák megváltoztatni, mert az alaptörvény megakadályozza, hogy bárki demokratikus úton megváltoztassa. Orbánon kívül senki nem tud kormányozni. De aki azt állítja, hogy Orbánt demokratikus választásokon le lehet győzni, az hazudik. Demokratikus választások ugyanis nem lesznek, ezzel szemben van egy álláshirdetés a magyar parlamentbe, amelyre most jelentkeznek néhányan. A legitimációért cserébe az ellenzéki szerep eljátszásáért kiutalnak egy kis illetményt. Becsapják szegény embereket, akik azt hiszik, hogy nem tettek meg mindent a diktatúrától való megszabadulásért, ha nem mennek el a választási komédiára. Éppen ellenkezőjét teszik: ha elmennek, a diktatúrát megerősítik, és a hamis látszat megőrzéséhez beszavazzák a kollaboránsokat a parlamentbe. Ezzel fejeződik be Orbán nagy műve. Morálisan nagyon kétségesek azok a hisztérikus és zsaroló szövegek, hogy “nem bírunk ki még négy évet” (gondolom, Puch elvtárs kasszakulcsa nélkül). Ez hazugság. Még húszat is kibírnak majd, ha így folytatják. Lehetne tenni ellene, ha lenne egy kis elvszerűség, de az nincs. Bajnai Gordon praktikus szemléletéből nemcsak az ideológiai különbség – fasiszták és demokraták – összemosása, hanem az elvtelenség is következik, amelynek maga is áldozatul esik. Saját emberei dicsekednek el azzal, hogy csapdába ejtették, kényszerhelyzetbe hozták, hogy ne azt tegye, amit szeretett volna, és erre nem rúgja ki őket? Ezt meg lehet vele tenni? Milyen lenne miniszterelnöknek? A háta mögött indítanának az emberei egy háborút, amiről ő utólag értesül a sajtóból? Elmegy tárgyalni Washingtonba vagy Londonba, és az emberei a nekik tetsző irányba manipulálják a tárgyalásokat, mert van jobb ötletük, mint neki? Az MSZP-ben pedig elvszerűség már régen nincs. Valamikor volt, de ma már nem is emlékeznek rá, nem is értik, hogy az mit jelent. A hatalom akarásán kívül semmit nem tudnak. Csak megjegyzem, hogy Salamon királynak volt egy bölcs döntése, amikor két anya veszekedett egy gyereken, hogy kié a gyerek. Salamon azt mondta, hogy vágják ketté a gyereket, és adják az egyik felét az egyiknek, a másikat a másiknak. Így tudta meg, ki az igazi anya. Az igazi anya ugyanis azt mondta, hogy ne vágják ketté a gyereket, inkább legyen a másik asszonyé, csak ne haljon meg. Mesterházy és Bajnai kettévágatnák a “gyereket”, ami azt bizonyítja, hogy egyik sem igazán szereti, egyik sem az igazi “atyja”. Erről szól az ő megállapodásuk.

Gyurcsány Ferencben van a legtöbb tartás. Az MSZP-Együtt-2028 közötti megállapodásra nem lehet mást mondani, minthogy a DK önállóan indul. Ebben van spiritusz. Csakhogy az elvszerűségtől ez is távol áll, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől, mert a DK is belement abba a zsákutcába, hogy aki nem fog össze, és aki nem vesz részt a választáson, az Orbán hatalmát erősíti. Senki nem merte kimondani, hogy ez a legnagyobb hazugság. Az elvszerű magatartás az, kedves Feri, hogy megnézed a 2010 előtti Alkotmányban, hogy az Alkotmány lehetővé teszi-e az alkotmányos rend megváltoztatását. Mit mond az Alkotmány arról, hogy az alkotmányos rend megváltoztatása ellen van-e joga és kötelessége mindenkinek fellépni? Utána megnézed a Btk-t, hogy mit mond az államellenes bűncselekményekről, és azt összeveted az alkotmányos rend megváltoztatásának (megdöntésének) törvényi tényállásával. Megnézed a NENYI-t, amely az alkotmányos rend megdöntésével bízta meg az Orbán-kormányt. Kiolvashatod belőle, hogy a legitimációt az adta, hogy a 2010-es választásokat forradalomnak minősítették át. Megnézed az Alkotmányban, hogy az országgyűlési választások miről szólnak (parlamenti képviselők megválasztásáról). Megkérdezel erről egy normális jogászt, hogy ismer-e az Alkotmány olyan lehetőséget, hogy “forradalom”? A NENYI-s parlamenti szavazás felülírja-e az Alkotmány tiltásait a rendszer megváltoztatását illetően? Ha mindebből megállapítod, hogy bűncselekmény történt, akkor az általad igen helyesen hangoztatott elvi politizálásból az következik, hogy a DK kétségbe vonja az Orbán-rendszer legitimációját, bojkottot hirdet az egész rendszer és a választási hazugság ellen. Lehet, hogy most nem juttok be díszletnek Orbán parlamentjébe, de ezért bőséges lesz a jutalmatok: ti lesztek az igazi ellenzék vezető ereje, a kollaboráns ellenzék ellenzéke is, akik néhány év múlva közutálat tárgyai lesznek, és ahogyan a rendszer megy előre a maga útján, egyre többen ismerik fel, hogy igazatok van, és csatlakoznak hozzátok. Ha a legitimációt kéred számon, és elvszerűen politizálsz, Ti fogjátok megdönteni az Orbán-rendszert. Ha nem, akkor jön majd valaki más, aki ezt megteszi helyettetek, Ti pedig a többi elvtelen kollaboránssal együtt mentek a levesbe. A történelem szemétdombján egy szál virággal több lesz a ti sírotokon. Sírköveteken az áll majd, hogy nem voltak olyan buták, mint a többiek, de nem voltak elég elvszerűek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (82 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +116 ( 142 szavazatból)
Bartus László: A nagy bukta, 4.7 out of 5 based on 82 ratings

  • Hozzászólások(157)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

157 Reader’s Comments

  1. http://www.hirhatar.hu/hir/gyurcsany-ferenc-nyilt-levele-bajnai-gordonhoz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  2. http://www.hirhatar.hu/hir/az-emmi-elott-virraszt-a-demokratikus-koalicio

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  3. De úgy látszik, ahogy az ellenzék fikázza egymást, a kommentálók is:

    [wizes] [2013.szept.01. 09:26]

    [hohoohooo] [2013.szept.01. 09:01]

    rengeteget másolsz be máshonnan, illik a linket betenni több okból: így illik, esetleg kötelező mert idézet, nem illik idegen tollakkal ékeskedni ….

    Alábbié:
    http://www.commmunity.eu/2010/12/10/minositett-hazaarulas/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  4. Számomra kétségtelen, ez az írás ragyogó szofizma.
    .
    Közállapotaink és a külvilág ahhoz való politikai viszonyulásának ismeretében cáfolja már meg valaki az alábbi állításaim valóságtartalmát:
    - önként újabb 4 évet felkínálni a regnálóknak: mazochizmus – ráadásul esélyt ad(na) nekik egy/az önmosdató konszolidációra -, bármely más előbbi vagy utóbbi protestálás pedig magában hordozza egy polgárháború veszélyét;
    - a törvénysértéseket csakis kormányzati pozícióban lehet annullálni, oda pedig – tetszik, nem tetszik – a ‘14-es választások megnyerésén át vezet a legrövidebb út!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  5. “Ost kaptuk a hírt: Szigetszentmiklóson nyert sz MSZP, DK, E14 közös jelöltje. Ezt tudja az összefogás.” Szerző: Gyurcsány Ferenc mobilon

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  6. http://www.hirhatar.hu/hir/a-kozos-jelolt-tarolt-szigetszentmikloson

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  7. Bumburi 17:47
    Valóban nem egyik pillanatról a másikra alakult ki az egész, sőt sok évvel ezelött ott voltak a diktatúra jelei a fideszes önkormányzatoknál, emlithetném Debrecent, a poros, unalmas, temetői hangulatú városkát,ahol a kultúra is lapos, a városvezető,gőgös elit díszpéldányai a fidesz vezetésének, ahol a gárda felvonulhatott,ahol Wass Albert szobrot avattak elsőként, és ahonnan a romagyilkosok származnak. Milyen meglepő, hogy szabad választások eredményeképpen ilyen a politikai elitünk.
    Nem kellettek a tisztességes baloldali vagy liberális politikusok, a jogvédők, a szakértők, annál inkább olyanok, akiktől a munka becsülete távol áll.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  8. Vagy említhetném Tarlóst,aki Óbuda polgármestereként (régen volt!) már kitiltotta a hajléktalanokat,ugyanezt több fideszes önkormányzat is követte,ugyanúgy a koldulást,kukázást is büntették, akadályoztak uniós fejlesztéseket, a római part tönkretétele is vele kezdődött és mégis Bp.főpolgármesterévé választották. Igenis,ott voltak a jelek, amik figyelmeztettek, nem igazságos mindent a mostani ellenzék nyakába varrni, a választók ne ostoba,agyatlan birka módjára viselkedjenek, hanem gondolkozzanak el, hova húzzák az ikszet, a jelöltem valóban megérdemli a bizalmamat, utánanézek, milyen munkás előélete volt, stb.
    És azt se hagyjuk ki, a sajtó is aljasul asszisztált a hazugságokhoz,lejáratásokhoz,hisztériakeltésekhez. Alig vannak tárgyilagos, tényfeltáró,oknyomozó, hiteles cikkek, a legtöbb újságiró nem a közérdeket képviseli, hanem saját maguknak irogatnak,saját benyomásaikról, érzelmekről, tényeket kihagyva, konkrétumok nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  9. Kekec:

    Lehet, hogy az 52% „csak” 40% – engedjünk meg ekkora statisztikai hibát – azért az sem kevés. Orbán rendszerének agymosása hatékony – és hát a befogadó közeg sem Nobel díjasokból áll. Utalnék Kertész Ákosra.
    .
    A lényeg azonban (leírom ezredszer is), hogy nem csak Orbánt kell eltávolítani a hatalomból, hanem a rendszerét is le kell gyalulni. Ehhez – tisztán jogi értelemben – kétharmados választási győzelemre lenne szükség, ami nehezen elképzelhető. A szocik ma 14%-on állnak, innen messze van a 66% és nagyon közel a 200 nap a választásokig.
    .
    Agyhalott Mesterházy ma azt írja a Népszavában, hogy a választóknak miniszterelnököt (naná: Mesterházyt…) kell választaniuk. Ennyire hülye egy „politikus” sem lehet, már bocsánat a vulgáris kifejezésért. Na, ennek a Mesterházynak kell előre lépnie 52%-ot (66-14=52) a palettán – miből? És mi lenne másnap, ha győzne? Menne egy kört az Audijával a Kossuth téren? Felvenné a fizetését? De hogyan törölné el az Alaptörvényt és az erre ránőtt jogszabály dzsungelt? Orbán azonnal végig lihegné a világot, hogy Mesterházy lerombolja a kétharmados alkotmányt. Az Alkotmánybíróság azonnal állást foglalna az Alaptörvény javára (noha éppen Orbánék érték el, hogy ezt ne tehesse meg).
    .
    Orbán haladéktalanul ki fogja vinni a B-közepet és a Békemenetet az utcára. Ilyen körülmények között mit fog tenni Mesterházy? Széttárja a kezét? Hát van ennek a palinak, vagy a szeretetotthonba való pártjának valamiféle PROGRAMJA? Elképzelése?
    .
    Végül is, van. Majd jól megemelik a képviselők fizetését és költségtérítését, hogy biztosítsák a „színvonalas” munkájukat.
    .
    Vicc az egész választás: diktatúrát nem lehet demokratikusan lebontani. Diktatúra ellen harcolni kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  10. tisztaszívvel
    Igazad van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  11. Tamás
    Csacsicska
    Felháborító, azért is linkeltem be. És senki nem rakja helyre a pártjából. Mind ilyen lenne?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. csacsicska

    MIÉRT kell 2/3? Mondjál érveket! (legalább egyet!) Ezt egyszerűen nem értem. Azért mert ők azt mondják??? A mostani, a mai, ezek szerint JOGÁLLAM ???
    A másik amit nem értek ,hogy már ma mindenki attól fél ,hogy ezek egy vereség esetén randalirozni meg gyujtogatni fognak??
    Ja ,hát akkor nincs mit tenni, ha a csizmadia meg a fricz úgy gondolja………
    Az eszem megáll, azok akarnak bojkottálni ,akik reggeltől estig a SZÜKSÉGES
    kétharmadról
    “értekeznek” meg a bebetonozottakról( sic!!!!!) Most akkor legitimek EZEK vagy nem????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  13. Szigetszentmiklós mai időközi :

    közös DK,MSZP, Együtt jelölt 359 szavazat
    kormánypárti jelölt 201
    korábbi szoci jelölt 64
    jobbik jelölt 34 (!!!!!!!!!!)
    lmp 26

    Nyirbátor után ,rövid idő alatt ez a második nagy saller .
    Mi lenne itt ,ha normális ellenzék lenne.? Ekkora különbséget nem lehet elcsalni. illetve mindent lehet ,de az tuti bukta. És lesz ez még jobb is!
    Az ellenzéket kell rákényszeriteni ,hogy térjen észhez.
    Na figyeljétek meg ,hogy most milyen kapkodás, bénázás ill. süket duma következik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  14. Barry1
    .
    Egy ország működését mindig a hatályos jogszabályai formálják. Legyen egy hozzávetőleges, érthető hasonlat – a KRESZ. Ha valaki eltörölné a KRESZ-t, anarchia alakulna ki az utakon. Szembe jöhetnének az autók az egyirányú utcában, parkolhatnál a villamos vágányon a Teréz körút közepén, hülyék száguldozhatnának bárhol az utakon. A gyalogosok az úttesten mászkálnának, a piros lámpa csak dekoráció lenne. A közlekedésben egyetlen nap alatt felülkerekedne a fizikai erő. A többit képzeld hozzá.
    .
    Orbánék az Alaptörvényükre támaszkodva felépítettek egy hatalmas jogszabály-rendszert, amelynek rengeteg eleme kifejezetten a hatalmukat szolgálja. De még ezekbe a jogszabályokba is bekerülhettek „racionális” elemek. Az egész rendszert tehát kritikailag felül kell vizsgálni úgy, hogy kiemeljük alóla az Alaptörvényt (na, és ezt mivel helyettesítjük???) és ezt a jogszabály-erdőt racionalizáljuk. Sajnos nem kerülhető el a kereszt-hivatkozások tartalmi elemzése sem. Borzalmasan nagy feladat.
    .
    Másik megoldás lenne, ha ma írnánk egy új alkotmányt és erre felépítenénk egy új törvényi rendszert – ami nemcsak abszurd és illegitim megoldás lenne, de fizikai értelemben sem kivitelezhető.
    .
    A törvények nemcsak a mindennapi élet kereteit határozzák meg, de ettől függ például az igazságszolgáltatási, bírói gyakorlat is. Ha nincs jogszabály, nincs ítélkezés sem. E nélkül sem működtethető az állam.
    .
    Megemlíteném még az önigazgatásra-önkormányzatokra vonatkozó jogszabályok tengerét, melynek jelentős része ugyancsak az Alaptörvényre támaszkodik. Ha ezek alól kivonjuk az Alaptörvényt, egy részük egyszerűen értelmezhetetlenné válna.
    .
    Orbán rendszerének lebontása – papíron – kő kemény alkotmányozási-jogászi munka lesz. Egyszerűen jogszabályokat eltörölni nem lehet (mert például más jogszabályokra hivatkoznak, vagy azok hivatkozhatnak rájuk). A jogbizonytalanság éppen úgy anarchiához vezet, mint az utcai felfordulásból eredő káosz.
    .
    Orbánéknak négy “nyugodt” évük volt arra, hogy ezt a borzalmat létrehozzák. A rendszerváltóknak talán csak heteik lesznek a módosításokra, hiszen az ország mindennapjainak nyugalmát kell biztosítaniuk.
    .
    Azután ne feledkezzünk meg arról, hogy Orbán több ezer, személyéhez lojális hivatalnokot helyezett az államigazgatásba. Ezek végrehajtó erővel bírnak: aminek különösen nagy szerepe lehet egy változás-cunami közepette. Magyarul: legtöbbször az „értelmezésükre” lesz bízva a kialakuló jogbizonytalanságok eldöntése. Éppen ezt megakadályozandó, rapid módon el kell távolítani őket döntési pozíciójukból. Ám a nagy kérdés: KIK üljenek a helyükre? Ehhez olyan személyzeti politika kell, ami már a rendszerváltozás pillanatában készen áll. Amelyik név szerint tudja, ki kit fog leváltani az adott pillanatban, az adott pozícióban.
    .
    A mai napon sem az Alaptörvény által generált jogszabályok kritikája, illetve módosításának terve, sem a személyi feltételek megtervezése nem áll rendelkezésre. Ez még senkinek sem jutott az eszébe. Az ellenzéki „pártok” csak a vezetők személyi kérdéseivel, meg az „összefogással” és a “megkülönböztethetőségükkel” foglalkoznak. Már tudjuk, ki lehetne a miniszterelnök – éppen csak azt nem, hogy mit fog csinálni. Ha az ellenzék ma – 2013. szeptember 1-én – hatalomba kerülne, ugyanolyan tanácstalan lenne, mint lesznek/lehetnének 2014. május 35-én.
    .
    Az eredmény: káosz. Na, és kinek kedvez a káosz? A vesztesnek. Ezért nem szabad nyerni.

    Hagyni kell, hogy Orbán rendszere bedőljön – nincs neki sok hátra – ha nem lesz mögötte támogatás, a változtatásokat sokkal radikálisabban és gyorsabban végre lehet hajtani. Orbánt a gazdaság fogja bedönteni, meg persze a nép. Utána szabadabb keze lesz a hatalomra kerülő ellenzéknek, mintha nyerne egy bizonytalan pozíciót valamiféle elcsalt választáson.
    .
    De az Isten szerelmére: végre foglalkozni kellene leendő élet „apróságaival”, fel kell készülni a „D-Day”-re (Demokrácia Napja)! Az új hatalom akkor kap majd elismerést és respektust, ha az emberek világosan látják: „Ezek valóban tudják, mit akarnak!”
    .
    Ezek felkészültek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  15. csacsicska

    Értem amit irsz, de egyáltalán nem értek egyet veled. Akkor hitler bukása után
    (ő is demokratikus választások után került hatalomra) szép lassan kellett volna a rendszert lebontani.? A kreszre való hivatkozásod ,nagyon nem jó példa.
    Ha a kreszt szakmailag ,jogállamilag ugyanúgy hozták volna létre ,mint mondjuk a trafikokkal kapcsolatos jogszabályokat , akkor például palcsóra más sebességkorlátozás vonatkozna ,mint mondjuk rám. Ez vicc.
    Ha a többség úgy gondolkodna erről ,ahogy te ,akkor a jóisten mentse meg
    ezt a szerencsétlen országot.
    Az nem jogállam,hogy tiszteletben tartom a jogtalanságot. A káosz meg az ami itt 3 éve folyik.
    Pár hónappal ezelőtt egy csacsicska nevű ( ismrős a név???) kommentelő valami olyasmit irt ,hogy a törvénytelenül meghozott törvények nem érvényesek.
    Nem emlékszel rá? Én igen. Nem értem ,azóta mi változott????
    bocs ,hogy megkérdezem ,te itt élsz ,ebben az országban? ,vagy valahol a távolban ( még Csikszeredánál is messzebb) vagy ilyen türelmes illetve ennyire elméleti?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  16. PuPuuuuu! http://www.pupublogja.hu/2013/09/egyseg-ketseg-szovetseg.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. Na, ettől már tényleg felfordul az ember gyomra :(

    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/323874_az_ellenzeki_megallapodasrol_bajnai

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. Gyurcsány Ferenc nagyon elemében volt a mai tanévnyitón:
    :)
    http://www.youtube.com/watch?v=AflV0V28shw&feature=youtu.be

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Barry:
    .
    Kezdjük a végéről: nagyon messze élek, Kaliforniában. De éltem sokáig otthon, nemrégen még cégeim is voltak, az időm jelentős részét Magyarországon töltöttem. Az üzlet miatt azóta is folyamatosan nyomon követem a változásokat – és a magam módján megpróbálom kitalálni, mit hoz a jövő. Közben olyan szerencsém van, hogy első kézből össze tudok hasonlítani egy működő demokráciát a magyar „demokráciával”.
    .
    Azt a korábbi állításomat, hogy a törvénytelenül hozott törvények nem érvényesek – most is fenntartom. De nem biztos, hogy ezt egy magyar, fideszes alkotmányjogász is így interpretálja. Bartus úr tanulmányaiból értjük, hogy a Fidesz megpuccsolta a magyar Alkotmányt, ám ez egy súlyos jogi és erkölcsi kérdés – amin el lehet vitatkozni – és nehéz lenne napi érvényt szerezni az állításnak pro, vagy kontra. Amitől még teljesen igaz az állítás.
    .
    Amiről én beszélek, igazán röviden: nem lehet győzni Orbán ellen, mert diktatúrát még nem váltottak le választásokon. Ám még ennél is nagyobb baj: hiába győzne bárki, nincs felkészülve a kormányzásra. A felkészülést nem akkor kell elkezdeni, amikor már belemelegedtünk a bársonyszékbe, hanem még a hatalom megszerzése előtt. Ennek nyoma sincs az ellenzéknél: a felkészülés abból áll, hogy ki legyen a vezérpávián. Ez kevés, nagyon kevés.
    .
    Én tisztán technikailag lehetetlennek látom a választásokon alapuló hatalomátvételt – kivéve akkor, ha ez felkelés formájában valósul meg. Akkor ugyanis rengeteg szabályt és kötöttséget át lehet hágni – a gordiuszi csomó tipikus esete – , az átalakítás tehát rapid és hatékony lehet. És a gyorsaságra szükség lesz, mert itt nem elsősorban közjogi kérdésekről lesz szó, hanem kemény gazdasági konfliktusokat kell felvállalnia az új kormányzatnak.
    .
    .
    PS.: Hitlert rendszerét tönkreverték: a német fasizmus nem bukott (mert ez implicite azt jelenti, hogy visszatérhet), hanem fizikailag és erkölcsileg is felszámolták. És nem baj, ha nem értünk egyet: ettől még világ marad a világ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  20. Sántít a logika.Mert lehetséges volt jogilag megváltoztatni az Alkotmányt,és mindenhová beültetni saját embereiket.
    Ha bojkottálom a szavazást,azzal csak elősegítem a diktátor 99,99%-os győzelmét.
    Miért várjak 40 évig,amíg magától is megbukik a diktatúra?
    Ja,hogy enyém legyen az erkölcsi magaslat? Hát nem.Bukjon most a diktátor,és Népszavazással lehet eltörölni Alaptörvényét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  21. Aser:
    .
    A hatályos jog szerint nem lehet népszavazást tartani az Alkotmányról. Ami pedig a saját emberek beültetését jelenti: több ezer – közel tízezer – vezető káderről van szó. Ezeket előbb ki kell rugdosni (szintén a jog betartásával, mert különben rohannak majd az Alkotmánybírósághoz és Strasbourghoz) – de nem lesz könnyű hirtelen leakasztani 10.000 új, megbízható, a közigazgatásban jártas kádert. Vagy ha igen, akkor az új rendszer sem lesz más, mint a Fidesznél volt – kontraszelektált garnitúra. És hát fejétől bűzlik a hal: Bajnai, Mesterházy, Gyurcsány.
    .
    Ha látszana egy mindent elsöprő felindulás arra, hogy a nép kiszavazza a hatalomból Orbánt, akkor legyenek választások. De a mai szigetszentmiklósi „diadal” is elég szegényes: a szavazásra jogosultak 30,5 százaléka jelent meg. Ahhoz, hogy Orbánt kétharmaddal megbuktassa a nép – szerény számításaim szerint – hozzávetőleg 75 százalékos részvétel kellene. Na, ilyen még nem volt a rendszerváltás óta. Utoljára Kádár alatt volt 98 százalék feletti részvétel. És ha nem emlékeznél: Orbánéknak az alacsony részvétel kedvez (lásd: regisztráció erőltetése), ők nem fognak nagyon mozgósítani. Kérdés, hogy Szanyi kapitány hány faluba jut el az elkövetkező kb. 200 nap alatt…
    .
    Sajna a tények azok tények – és is szeretném Orbánt láncra verve, kenyéren és vízen diétázni látni (már ma, nem is holnap) – de az éremnek két oldala van. Mielőtt feldobjuk, ezzel tisztában kell lenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  22. http://www.hirhatar.hu/hir/megkapta-az-emmi-a-dk-peticiojat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Amit Bartus László ír, abban – mint általában – van igazság.
    De mi a megoldás?
    A választások bojkottja?
    Ebben az esetben a magyar parlamentben lesz két (papíron 3) párt, a Fidesz és a Jobbik.
    Orbán Viktor már kimondta egyszer (amikor az MSZP kivonult), hogy ellenzék nélkül is működik a parlament. Számára ez csak könnyítés.
    Az EU pedig nem lép fel ellene. Csóválja a fejét, elindít néhány eljárást, jelentős következmény nélkül.
    .
    Marad a proteszt szavazás.
    Valahogyan le kell váltani Orbánt, mielőtt Észak-Koreát csinál Magyarországból.
    Akármilyen fenntartásaik vannak egymással szemben, valamilyen fogcsikorgatós együttműködést kell produkálni.
    És ha nem sikerül legyőznünk a diktátort, legalább harcolva, és ne otthon reszketve bukjon el a demokrácia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  24. Csacsicska

    Az ,hogy a fidesz megpuccsolta az alkotmányt (és minden mást is) ,az nem súlyos kérdés(?) ,hanem tény.Az egy jogi kritérium(????) ,hogy egy FIDESZES!!!!
    alkotmányjogász ezt hogyan interpertálja?? Ne vicceljél.
    A részben visszamenőleges hatállyal ,mindenfajta vita és hatástanulmány nélkül ,hajnali 3 kor egyéni képviselői inditványként benyujtott , összecsapott fércművek LEGITIM törvényeknek tekinthetők???
    Nem beszélve arról ,hogy az összes fék és ellensúly kiiktatva.
    Ezeknek az eltörléséhez akkor se lenne szabad használni a 2/3-ot ha az meglenne. Például admin szerint az a megbocsájthatatlan kollaboráció és legitimálása a rendszernek ,ha valaki részt vesz a választáson . Szerintem ,az százszor nagyobb hiba, ha valaki úgy kezeli a jelenlegi rezsimet és az általa hozott törvényeket ,rendelkezéseket és KINEVEZÉSEKET, mintha az szabályos jogállami keretek között történt volna.
    Te azt irod ,hogy egy működő demokráciában élsz . Én voltam Amerikában , nagyon tisztelem és szeretem azt az országot,és maximálisan USA párti vagyok, de például az a hozzáállás ,ahogy Obama viselkedik Sziriában és főleg Egyiptomban az nekem nagyon nem szimpatikus( az al kaidások és az iszlám nácik támogatása, hogy úgy mondjam Obama nem teljesen kóser,szerintem)). DE nem is ezt akartam mondani, hanem azt ,hogy Clinton asszony hagyta ,hogy egy al vagy felcsúti tahó hülyét csináljon belőle. Eleni
    Tsakopulos- Kulanakis nagykövet asszonymeg 3 évig úgy viselkedett itt ,mint egy békemenetes( Ilan Mor izreaeli nagykövet meg ha igy folytatja,még tiszteletbeli gárda tag is lehet) Na itt várnék el Bartus Lacitól is (meg úgy általában tőletek,) jóval határozottabb keményebb kritikát. Nem elég csak Bolgár úrral szemben keménykedni, ezt a görög csaj is megérdemelte volna.
    Tudom ,hogy a nyugat nem veheti át a mi felelősségünket ,de ebben nekik is van szerepük bőven. Nato és EU tagok lennénk vagy mi a szösz. Nem a kritika bánt engem ,megérdemeljük bőven ,de azt az oldalt is kellene cseszegetni.
    Azt komolyan mondod , ha ezt a tehetségtelen ,kontraproduktiv , dilettáns rablóbandát menesztenék ,akkor nem lehetne pótolni őket???
    Kit nem lehetne? Hoffmann Rózsát, Karas Mónikát,Balogh pátert Poltot,
    Matolcsyt, Tállait???? NÉMETHNÉT????
    Ekkora marhaságot még a Zsigó Róbert se mondana. Fekete György vagy Balázs Péter pótolhatatlan???? .mi ez a hülyeség ,már bocsánatot kérek.
    Ne haragudj ,de nem is folytatom. Na, szia Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  25. @Csacsicska Tamás:
    Nagyjából azonosan gondolkodunk, vagyis, az adott premisszákból azonos logika mentén azonos konklúziókra jutunk. De! Az ú.n. “választáson” (pontosabban: választásnak tűnő, előre megszervezett, tudatos politikai csaláson) való részvétel vagy annak elutasítása (bojkott) szerintem NEM BEFOLYÁSOL SEMMIT. Az ország sorsa így is, úgy is rettenetesnek tűnik. Ha valamilyen csoda folytán (csodák pedig nincsenek) sikerülne is ennek az ú.n. demokratikus ellenzéknek győznie, a győzelem tiszavirág életű lenne: Orbánék rövid idő alatt megbuktatnák az új kormányt. Részint utcai akciókkal (“békés tüntetők” bevetése, őket jól ismerjük 2006-ból), részben a kulcspozíciókba 9 évre bebetonozott főhivatalnokok és az államigazgatásban ücsörgő fideszes mamelukok által. Ráadásul (amennyiben a jelenlegi ellenzék komolyan gondolja az ország gazdaságának rendbetételét) a “zemberek” is könnyen felhergelhetők ellenük. Egyrészt a megszorítások elkerülhetetlensége okán, másrészt pedig a (nem kis számú) fideszes hűbéresek (trafikosok, helyi “vállalkozók”, rokonok, stb.) érdekeinek megsértése miatt.
    .
    Ám a másik alternatíva (bojkott, és ennek következtében Orbánék újabb, kétharmados – vagy esetleg nagyobb arányú – győzelme) sem jobb ennél! Senkinek se legyen illúziója: az EU bojkott esetén is el fogja fogadni a “választás” végeredményét. Valószínűnek tartom, hogy – amennyiben újabb, megerősített teljhatalmat kap – Orbán vérszemet kap majd, és folytatni, sőt, fokozni fogja jelenlegi politikáját. Ez persze óhatatlanul az ország további elnyomorodásához vezet, tovább nyílik az olló a szegények és tehetősek között. A törvényszerűen növekvő társadalmi elégedetlenség és düh féken tartása pedig törvényszerűen az elnyomás és a terror fokozására “kényszeríti” az Orbán-rezsimet. Ezért aztán rövid időn belül láthatóvá válik a diktatúrának az a “kelléke”, amely ma még csak látens módon van jelen, nevezetesen, az ERŐSZAK. (Többek között ezért is állítják álszent vehemenciával a széplelkű liberális elemzők és véleményformálók, hogy Magyarországon nincs diktatúra. Ezek a derék emberek egyszerűen elfelejtik azt, hogy az erőszak nem okvetlenül szükséges kelléke a diktatúrának. Hogy mást ne mondjak, a múlt század 80-as éveiben Kádár rendszere is csak elvétve alkalmazott erőszakot. nem volt rá ugyanis szükség…).
    .
    Az erőszak nyílt bevetése először természetesen megfélemlítően és bénítóan hat majd: az emberek mindennapi életében egyre jobban a “fortélyos félelem igazgat” (ennek egyes jelei már ma is tapasztalhatók). Azonban ahogy fokozódik az elnyomás, úgy nő az elkeseredés is. És egyszer elérkezik a break-point: nevezetesen, amikor a társadalom nagyobbik részének már nem lesz veszíteni valója. Vagyis, forradalmi helyzet alakul ki. És az nagyon nem mindegy, hogy ebben a helyzetben lesz-e olyan politikai erő, amely HITELESEN igazi demokratikus alternatívát tud felmutatni a tömegeknek. Mert ha nem lesz, akkor “rettenetes forradalom” következik, vérontással, mocsokkal, és egy olyan rémületes lehetőséggel, hogy Magyarországon a szélsőjobb, a nácik kerülnek hatalomra.
    .
    És akkor Isten irgalmazzon ennek a szerencsétlen országnak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  26. Observer

    Logikusan hangzik ,amit elmondasz, de szerintem itt és most ezt nem tudják megcsinálni. Sem az idő sem a hely nem alkalmas erre ,ráadásulnincs ehhez semmilyük. Se pénz,se erős hadsereg , se ásványi kincs,se olaj (gáz) befolyás
    os , erős , hatalmas szövetségesek ( mint mondjuk Aszadnak a ruszkik, csájnizok meg a perzsák.)Csupasz a seggük,értsd már meg.
    Ne haragudj ,de neked is azt mondom ,hogy elfogadhatatlan ,hogy már MOST
    egyesek attól vannak be……..va, hogy jajj istenem a fradi b középnek nem fog tetszeni egy esetleges váltás. Bocs, de ezt igy nem lehet….. Nem érdekel a fradi b közép ,meg ,hogy szőke feinek vagy bayernak mi tetszik. Itt most mindenki fél azért kussol ,ha ezek buknak , SOHA TÖBBÉ nem lesznek abban a helyzetben ,mint 2006 őszén. Ezt csak ők akarják elhitetni.
    Néha az az érzésem ,hogy sokan itt az AN-n egyetlen dologtól félnek igazán. Egy váltástól. NEM ÉRTEM!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. @Barry1:
    Én egyáltalán nem félek a váltástól, illetve, nem a váltástól félek. Hanem attól, hogy az ország valós potenciáljának ismeretében (ezt Te is nagyon pontosan ismered, le is írtad) pokoli nehéz helyzetbe kerül az új kormány. És ismerve Orbán & Co. figyelemreméltó kreativitását (valamint a gondosan elhelyezett taposóaknákat) a győzelmet rövid időn belül káoszba taszítják az országot. A Fradi B-közép nem alakítója lesz (lenne) az eseményeknek, 2006-ban sem volt az. Ők csupán eszközök a gazemberek kezében (persze, kellően aljasak is, az nem vitás). A korszakváltásnak csak akkor lehet esélye, ha az új kormány gyorsan külső támogatást kap (tudod, mit mondott Montecuccoli arról, hogy mi kell a háborúhoz… nos, ugyanez kell a békéhez is: pénz, pénz, pénz), hogy a nyomorultak milliói ne kerülhessenek még nyomorultabb helyzetbe. A másik fontos dolog, hogy a tőkének (a “nemzetire” gondolok) azonnali paradigmaváltást kell(ene) végrehajtani. Nevezetesen, befejezni az eredeti tőkefelhalmozás magyar módját (v.ö. szabadrablás), és sürgősen egy lépcsőfokkal feljebb lépni (szabad verseny), egyszersmind tudomásul véve, hogy hosszútávon ez az egyetlen lehetséges, folyamatosan profitot biztosító alternatíva. (Mellesleg, ennek látni vélem bizonyos halvány jeleit: Csányi, Dávid Ferenc, néha Demján is…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  28. kimaradt egy szó: …a győzelmet követően…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. Observer

    Hogy úgy mondjam ,képben vagyok az AN-s”munkásságodat” illetően és biztosithatlak arról ,hogy nagyon sokra tartalak.
    Nem csak nálad ,másnál is feltünt,hogy (szerintem) túl sokat aggódtok ,hogy mi lesz “the day after”. Szerintem itt annyi ember szenvedett komoly érdeksérelmet,
    vesztett el reményt, egzisztenciát illetve teljesen tönkrement az élete,hogy a fidesz (és főleg orbán )egy esetleges bukta után már nem lesz abban a helyzetben ,hogy blokkolja az országot, hogy zavargásokat szitson.
    A taposóaknákról meg annyit, ha egy új hatalom nem azzal kezd,hogy visszaállitja a jogállamot ,aminek az elengedhetetlen része a politikai kinevezettek azonnali kivágása mint macskát sz………
    Én nem azt mondom,hogy le kell becsülni EZEKET, de tele gatyával nem lehet változtatni és megszüntetni ezt a jogtipró rezsimet. Tessék már végre megérteni a 2/3 szükségessége arra vonatkozik aki él a hatalmával, DE ARRA NEM ,AKI VISSZAÉL!!!! Arra nem ,hogy nem kell a 2/3, hanem egyenesen TILOS!!, mert az utólagos legitimálást jelentene. És azt se felejtsük el,hogy 2006 még AZ előtt volt, most meg már AZ után vagyunk.
    Az ne tévesszen meg,hogy most mindenki kussol, mert fél, mert túl akar élni, de ennek vége lesz!Hülyék az emberek ,DE NEM ENNYIRE! Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  30. @Barry1:
    Azt írod, hogy “… itt annyi ember szenvedett komoly érdeksérelmet,
    vesztett el reményt, egzisztenciát illetve teljesen tönkrement az élete,hogy a fidesz (és főleg orbán )egy esetleges bukta után már nem lesz abban a helyzetben ,hogy blokkolja az országot, hogy zavargásokat szítson.”
    .
    Ez igaz, nagyon is. De! Azt is meg kell gondolni, ki mekkora potenciállal rendelkezik. Sajnos, az Orbán-banda potenciálja (érdekérvényesítő képesség+eszköztár, beleértve az anyagi erőforrásokat is) igen nagy, míg a lepukkant millióké igen szerény. És ráadásul még hiszékenyek is (lásd rezsicsökkentés). Megemlíted a félelmet. Igazad van, ez is igen erős gátló tényező, és valószínű, hogy az Orbánéktól való “megszabadulást” követi majd a lelkek “felszabadulása” is. De ne feledd, hogy a tömegek nagyon könnyen manipulálhatók, Magyarországon különösen (hogy mik ennek az okai, arról köteteket lehetne teleírni). Az ország rendbetétele – azt gondolom, ezzel Te is egyetértesz – jelentős áldozatokat kíván MINDENKITŐL. A társadalmi szolidaritás nemes eszméje azt feltételezi, hogy a terhek döntő részét a tehetősebbeknek (gazdagok, középosztály) kell viselni, a nincstelen nyomorultak (munka- és jövedelem nélküliek, öregek, betegek, rokkantak, egyéb halmozottan hátrányos helyzetűek) helyzetén pedig javítani kell, hiszen különben gyorsan az orbáni demagógia-gépezet áldozatai lesznek, és az új kormány ellen fordulnak. Ismerve a magyar társadalom szolidaritási hajlandóságát, a tehetősek nemigen hajlandóak áldozatot hozni, sőt, teli szájjal fröcsögik a “lusta, segílyből élő, here semmirekellő hajléktalanokról, munkanélküliekről, cigányokról szóló tirádáikat. Ez mind-mind nagyon megnehezíti egy jövendő demokratikus kormány dolgát. Nem állítom, hogy a dolog teljesen “mission impossible”. De nehéz, k…a nehéz! Én valóban aggódom, de nem aggodalmaskodom, mint egyes “kávéházi konrádok”, akiknek semmi nem jó. Csupán igyekszem végiggondolni a lehetséges alternatívákat, illetve az azokhoz kapcsolható forgatókönyveket. s jelen pillanatban nem sok jelét látom annak, hogy bármiféle optimista szcenáriónak lenne esélye. Persze, ez még változhat a hátralévő mintegy 220 nap folyamán. Sajnos azonban a “demokratikus ellenzék” politikusainak eddigi tevékenysége nem sok jóval biztat, ezt lásd be.
    .
    De abban igazad van, hogy a remény hal meg utoljára. “Dum spiro, spero”: míg élek, remélek. El fogok menni szavazni, és – lehet, hogy fogcsikorgatva – azokra adom a szavazatomat, akik el akarják kergetni ezt a gazember társaságot. Hátha sikerül. Mert annyi biztos, hogy utána se lesz túl egyszerű a helyzet. De az biztos, hogy meg lehet – és meg is kell – majd kísérelni rendbe hozni azt, amit eddig elrontottunk. Igen, így többes számban! Mert mindabban, ami az elmúlt majd negyed században ebben az országban történt, abban eltérő mértékben ugyan, de valamennyiünknek része van. Politikusoknak, gazdasági szakembereknek, privatizátoroknak, és egyszerű polgároknak is.
    .
    “Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés”.
    .
    Most, vagy (majdnem) soha – teszem hozzá én…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. observer

    +++++++++++++++++++++++++++++++

    Üdv. Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  32. “Az Orbán-rendszer akkor dől meg, amikor valaki a legitimitását fogja megkérdőjelezni.”
    .
    Mégis hol? Magyarországon? Ahol az illegitim a legitim, a hazug az igaz, a korrupt a norma, az csaló az életrevaló példakép, a borravaló a havi fizetés, a mellébeszélés a főállás, a hazaáruló a becsületes, ahol a gyalázat az erény, ahol a mának élés a jövő, ahol a káromkodás szavai a szex, az anya és Isten???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  33. Gets 08:41
    Mihancsik Zsófia első cikkében majd elcsöppent a nyála Bajnaitól, a római egyesben a pm-et okolta a helyzetért, és az mszp-nek szerinte vonzó takargatnivaló Bajnai. Akkor talán 3x írta le a vonzó szót, amitől már felfordult a gyomrom. És most már jött egy erőteljesebb kritika, ami még mindig gyönge.
    Arról kellene beszélni, hogy amikor Bajnai felállt a szinpadra tavaly okt.23-án azzal hogy ‘külön-külön elbukunk, de együtt győzni fogunk’ tulajdonképpen becsapta a tömeget és csak kampányolt,igy toborozott szimpatizánsokat a pártjának?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  34. http://portal.dkp.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/ajanlottblogok/4944-bauer-tamas-a-bajnaimesterhazy-egyezseg-es-a-demokratikus-koalicio
    “Kicsit” jobb elemzés, mint ami a médiapiacon fellelhető, de nem számol a véleményüket titkolókkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/324016_a_bajnaimesterhazy_egyezseg_es_a_demokratikus
    “A Demokratikus Koalíciót egyesek zsarolással vádolják. Nem így van: az MSZP és az Együtt 2014–PM teremtett – a DK-nak kihagyásával a tárgyalásokból és a szocialisták várható ajánlatával, ami összességében a DK kiszorítását célozza – olyan helyzetet, amikor a DK csak az önfeladás és a külön indulás között választhat. Az utóbbi esetben látszólag a DK rontja Orbán legyőzésének esélyeit, ám valójában a DK kiszorítására irányuló törekvés rontja. Valójában tehát a DK van megzsarolva. Orbán legyőzése érdekében a Bajnai–Mesterházy-megállapodást kell korrigálni.” Bauer Tamás

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  36. Kedves Olvtársak! Nemrég lett vége az ATV-ben annak a beszélgetésnek, amelyet Kálmán Olga folytatott Csányi Sándorral. Nos, szerintem ez a megnyilatkozás könnyen fordulópontot jelenthet. Tulajdonképpen Csányi (és személyében a magyar nagytőke – az orbánista rablóbandát, Simicskát és társait én nem sorolom ide) nyíltan és egyértelműen megüzente Orbán Viktornak, hogy vége a játéknak. Az OTP-vezér kendőzetlenül, minden mellébeszélést félretéve azzal vádolta meg a rezsimet, hogy az ország érdekei ellen kormányoznak! Hivatásos ellenzéki politikusokat megszégyenítően beszélt, és ezzel világossá tette, hogy Orbánnak selyemzsinórt küldenek. Számomra egyértelmű, hogy nem az ATV hívta Csányit, hanem ő jelentkezett be oda. Mint ahogy az is bizonyos, hogy ez nem az ő magánakciója, hanem “bizonyos körök” – melyeknek ő emblematikus képviselője – bízták meg ezzel. (Érdekes momentum volt, amikor Olga megkérdezte Csányit, hogy a devizahitel-szerződések mellékletét vajon aláírták-e a felek. Vajon kitől kaphatta meg Kálmán Olga az ominózus papírt???)
    .
    Érdekes hónapoknak nézünk elébe, annyi bizonyos. A ma esti Csányi-szereplés engem arról győzött meg, hogy Orbán rendesen “kihúzta a gyufát”. Mindez – számomra legalábbis – egyértelműen megerősítette, hogy a csuti focista nagyon messze van attól amit hirdetnek róla: hogy t.i. tehetséges politikus. Én a helyében nem esküvőre készülnék, hanem vennék egy jó nagy bőröndöt, és a térképet kezdeném böngészni, hogy találjak valahol egy országot, amelyik befogad. (Javaslataim: Azerbajdzsán, Kazahsztán, Belarusz, esetleg Észak-Korea…)
    .
    Hosszú ideje ez az első alkalom, hogy bizakodni kezdek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  37. Observer
    Venezuela, vagy Bolívia még messzebb is van. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. gets

    Venezuelát ne bántsd, én dolgoztam Caracasban . Jó kis hely ( bár még jóval
    Chavez előtt.)
    Ma este az újságiróklub kéri szinten gyurcsányozott,felháboritó!!!!

    observer

    Na , ami ma nálad jelentkezett, azt fújom immár 2 éve. És állandóan leoptimis
    táznak, pedig csak igyekszem reálisan gondolkozni. Tényleg nem nőnek a fák az égig. Attól ,hogy valaki autoriter vagy diktátor , nem kell feltétlenül csődbe vinni a gazdaságot. (pl: Pinochet vagy Mussolini, bocsánat).
    Ez ezért fog nagyon hamar bukni és nem csak azért, mert diktátor. Értse már
    meg végre mindenki ,hogy vannak törvényszerűségek is.
    Mégis csak alakul a kis jóslatom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  39. @Barry1:
    Remélem tudod, hogy én is rendkívül örülnék, ha jóslataid fontos részei beteljesülnének?
    .
    Amúgy pedig olvasd el a mai 12:01-es hozzászólásom utolsó mondatát. Pedig hidd el, akkor még nem tudtam, ki fog ma este fellépni Olgánál… :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. @Barry1:
    .
    Az Újságíróklub számomra már jó ideje nézhetetlen. Amúgy tetszik a meghatározásod: “Kéri-szinten”… Kéri nálam már a választás estéjén leírta magát, amikor hosszasan fejtegette, miért is nem baj Orbánék kétharmada…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  41. observer

    Láttam. Csányi, Demján és a takarékügyben totálisan bevadult Dávid Ferenc,
    pedig csórikám , milyen óvatos volt évekig. Erről beszélek ,könyörgöm.
    Ezek még Gandhiból is Rambót csinálnak.Higgyétek már el: Ez igy nem működik!
    NEM MŰKÖDIK!!!!! NEM!!!!és NEM!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  42. Barry, persze hogy nem működik! Külső támogatás nélkül egy tőkeszegény, forráshiányos országban a rablókapitalizmus csak ideig-óráig működhet. Amikor elfogy az elrabolható vagyon és a társadalom türelme, akkor menthetetlenül buknak! A kérdés csupán az, hogy meddig húzzák. Némi öröm az ürömben, hogy ezek a gazemberek még rablónak is tehetségtelenek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Akik ketten szétosztották egymás közt a képviselői helyeket, bűnt követtek el az ország ellen. MEM erről volt szó! Hanem közös jelöltekről, akiknek a legnagyobb az esélye az adott körzetben agyőzelemre, legyen az akár független helyi jelölt, vagy a DK vagy akárki jelöltje. Ezért és csak ezért kellett volna előre konzultálni minden tisztességes párttal, szervezettel, helyi hozzáértővel stb. Ezt eléggé el nem ítélhető módon – és okból? (nehogy már a Feri is beleszóljon!) – egyelőre? elmulasztották. A kormányfő kérdése külön téma, ha Mesterházy tovább égeti magát, a listás eredmények alapján akár magától is megoldódhat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  44. observer

    pontosan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  45. Na Ki, Bajnai át verte közönségét tavaly okt.23-án, ez volt a kampány amit eleve hazugsággal indított.Micsoda politikus…pedig nem politikus, állitása szerint. re kellene Markó Beátának,Bartus Lacinak rávilágitani, ha egy politikus ilyen ravaszul kezd, simán átver mindenkit,ahogy Mesterházyt is a közvélenénykutatós javaslatával,Gyurcsányt hátbaszúrja, dehogy tisztességes ő,sőt!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  46. Gazdaságilag teszik padlóra a sallerosztogatót – számomra ez nem kétséges, nem engedhetik, hogy az EU-s polgárok adóját az EU ellen fordítsák és, hogy ne az ország javára fordítsák, hanem a haverokkal a zsebeiket tömjék ki!
    Szept. végén lezajlik a német választás – utána biztosan terítéken leszünk….
    -
    Na Ki
    Szigetszentmiklóson: MSZP – Együtt – DK és lőn győzelem….
    Tudom, nem kell örömtáncot járni, de azért az már látszik, hogy valami elkezdődött:
    HAHA – évnyitója, Szörényi is besokallt már, Csányinak is elege van, Dávid Ferencék kiviszik a tak. szöv. problémát, ha itthon nem foglalkoznak velük, nem jön a pénz az EU-ból, pedig a “gazdák” már várják a földmutyihoz a támogatást és sorolhatnám a jeleket.
    Recseg-ropog itt minden…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  47. Ildikó Rödönyi

    Na ki,
    Egyáltalán azt sem értem, hogy került Bajnai az ellenzéki “összefogás” élére? Ki jelölte erre a posztra? Milyen alapon nevezte ki magát az ellenzék vezérének, milyen alapon diktált Mesterházynak, és Mesterházy miért tűrte, hogy ez a politikai senki diktátumként határozza meg a tárgyalások tartalmát és menetét?
    Az meg egyszerűen undorító, ahogy az Újságíró klubban minden felelősséget a kisemmizett Gyurcsány és a DK nyakába varrnak, miközben egyetlen szóval se említik Bajnai erőszakos térfoglalását és káros, ídőhúzó tevékenységét az ellenzéki oldalon.
    Megint arra megy ki a játék, hogy Gyurcsányt, a DK-t kiszorítsák az esetleg megnyert választás után a parlamentből. Céljuk, hogy ne lehessen frakciónk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  48. Rödönyi ILdikó

    Nagyon örülök neked ,már azt hittem ,hogy “feladtad”.Már napok óta ezen dühöngök. Tényleg ,WTF jelölte a makogóst, de főleg a többi giga-mega -XXXL
    nagyágyúkat ,mint szigetvári JUHÉSZPÉTER, jávorizéke meg a rossebb tudja kicsoda. Milyen jogon akarják kirekeszteni azt a néhány százezer DK szimpatizánst?
    Amit tegnap ez a” négyek bandája”megengedett magának az Újságiróklubban
    ,az felháboritó! Bolgár úr most miért nem “egyensúlyozott ki”??
    Ezek süketek és vakok? Nem látják ,hogy minden ellenzéki hozzászóló és betelefonáló, beiró minimum 80 %-a Gyurcsányt AKARJA??? Vagy elnyomja a hangjukat a juhászpétert követelő milliók zaja. Az nem lehet ,hogy ilyen vén róka vérprofik saját jogon legyenek ennyire hülyék. Tényleg. WTF?
    Üdvözlettel:Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos