Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: TGM segítő jobbja Orbánnak 2013. május 11. szombat 18:14

  • Hozzászólások(217)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: TGM segítő jobbja Orbánnak

Tisztelem és nagyra értékelem Tamás Gáspár Miklóst, mert jó ember. Akkor is értékelem őt, ha sok mindenben nem értünk egyet. Mindenkinek vannak tévedései, neki is, nekem is. Vannak ártalmatlan, és vannak ártalmas tévedések. A mostani tévedése nagyon ártalmas.

Nyílt levelet írt Magyarország önkényurának, hogy a rendőrsége által agyonvert férfi sírjához látogasson el, és helyezzen el egy szál virágot. És Orbán megtette. TGM feladott egy magas labdát, és azt Orbán propagandagépezete leütötte. Az Index, amely továbbra is a Fidesz legsunyibb kezes báránya, címlapján közölte a hírt, hogy “a miniszterelnök a legnagyobb titokban rótta le kegyeletét az Izsákon agyonvert férfi sírjánál”. Mindez olyan nagy titokban történt, hogy Orbán a Magyar Nemzetben még válaszolt is Tamás Gáspár Miklósnak, ahol az ő nyílt levele megjelent. És egészen véletlenül a nagy intimitásba megint belerondított az éppen arra járó videókamera, amelyet már jól ismerünk a bajba jutott erdélyi kamionosok spontán megmentéséből. A sírnál készült videót ugyancsak a legnagyobb titokban feltették Orbán Facebook oldalára.

Kinek van kedve kielemezni ezt az egész mocsokságot, hogy miután a diktatúra rendőrsége agyonver egy szerencsétlen embert (egyébként a magyar rendőrség ténykedése nem rendszerspecifikus, ez az egyetlen, ami soha nem változik), utána a diktátor megdicsőül, és az egészet a legaljasabb propagandára használja? Ezen persze nem csodálkozunk, mert egyrészt ők ilyenek. Gátlástalanok, és ekkora lehetőséget nem hagynak ki. Profik, akik tanulmányozzák a propaganda szakirodalmát és sikeresen használják is. Mellesleg a kamera már a temetőnél várt a titokban és spontán érkező Orbánt, majd kívülállóként követte a főhőst. Azt azért jegyezzük meg, hogy Leni Riefenstahl tehetségesebb volt. Hitler ilyen gyenge rendezővel nem vitte volna sokra.

De ennél fontosabb megemlékezni TGM baklövéséről, hogyan segédkezett ehhez a gusztustalan színjátékhoz. Ha Orbán valóban a kegyeletét akarta volna leróni, akkor odamegy valóban nagy titokban, otthon felejti a szokásos kamerát, őszintén lerója a kegyeletét, és magánlevelet ír erről közvetlen Tamás Gáspár Miklósnak. Ha nagyon dörzsöltek, rábízzák TGM-re, hogy ő maga hozza nyilvánosságra Mátyás király újabb jótéteményét, aki elment álruhában az agyonvert férfi sírjához. Ez lett volna az igazán profi munka. De ennyire nem bíztak meg TGM-ben, tutira akart menni a goebbelsi gépezet.

Az eset általánosabb kérdést is felvet: hogyan viszonyuljunk Magyarország diktátorához? Hogyan viszonyuljunk ahhoz az emberhez, aki egy bűnszervezet élén elfoglalta az országot, és egy maffiaállamot működtet? Hogyan viszonyuljunk egy olyan emberhez, aki az Alkotmányra tett esküjét megszegve, felszámolta az alkotmányos rendet, és jelen pillanatban illegitim hatalmat bitorol egy maffia által készített illegitim, hamis álalkotmányra támaszkodva? Mit tegyünk olyan emberrel, aki demokráciának hazudja azt az államformát, amelyben egyszemélyben dönt életről és halálról, ő a hatalom kizárólagos birtokosa, ahol az a törvény, amit ő mond? Segítsük-e ezt a maffiát és bűnszervezetet abban a törekvésében, hogy legitimnek hazudja és konszolidálja a rendszerét?

A válasz nyilvánvalóan: nem. TGM írt egy levelet Orbánnak, amelyben olyannak feltételezi a diktátort, amilyen liberális siheder korában volt. Felkínálja neki azt a lehetőséget, hogy egy újabb alakoskodással azt mutassa magáról, hogy ő nem változott: ma is a régi harcostársak barátja, gondolkodása a régi, ő is egy közülünk. Érző szívű ember, igaz demokrata. Ezt fejezi ki a TGM-nek írt álságos levele is: “Kedves Gazsi! Nekem címzett nyílt leveledet megkaptam. Hagyjuk a felesleges udvariaskodást, jólesett. Tanácsodat megfogadtam. Az igazat megvallva, magamtól is eszembe juthatott volna. Sőt, talán eszembe kellett volna, hogy jusson. Akárhogy is, megvolt.”

Jólesett Orbánnak, naná, hogy jólesett. Jólesett neki az emberi hangú levél, amelyet nem érdemel meg, amely őt rendes emberszámba veszi, noha ő már régen nem az. És eljátssza a régi barátot, a harcostársat, aki egykor a diktatúra ellen harcolt. Semmit nem változtam, ez a levél üzenete. Várjuk, mikor megy TGM és Orbán együtt Videoton focimeccsre.

Most már csak egy kérdés maradt: ha ez ilyen jól megy, TGM miért nem kéri meg Orbánt ugyanilyen meleg emberi hangon, szívének teljes bizalmával és közös múltjuk erkölcsi súlyával, hogy kedves Viktor, állítsd vissza a demokratikus alkotmányt. Tarts, légyszíves, szabad és demokratikus választásokat, add vissza a független intézmények önállóságát, állítsd helyre a hatalmi ágak megosztását, a fékek és ellensúlyok rendszerét, rendezd a kapcsolatunkat Európával, add vissza a sajtószabadságot, vonulj ki a közmédiából, add vissza a vallásszabadságot, add vissza az elrabolt földeket, trafikokat, add vissza az elrabolt nyugdíjmegtakarításokat, add vissza a szabadságot? Miért nem kéri ezt is a jó barátjától, aki ennyire megfogadja az ő szavát, és ilyen érző szívű ember? Ha ez ilyen jól megy, lett volna mit kérni tőle. Nem ez a képmutató sírlátogatás volt a legfontosabb. Mellesleg, a felszólítás olyan volt, mintha Orbán tehetne arról, hogy mi történt Izsákon. Ez talán az egyetlen eset a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, amiről nem tehet. A magyar rendőrség vert agyon így embereket a Kádár-rendszerben és az Orbán előtti demokráciában is. Ebben semmi különleges nincs. Legfeljebb annyi, hogy amikor 2006-ban ugyanez a rendőrség izsáki színvonalon, de megvédte a demokráciát, akkor az ottani túlkapásaikat Orbán és jobbikos náci fegyvertársai nem ennek a színvonalnak, hanem tudatos terrornak és politikai megrendelésnek minősítették. Pontosan úgy vonultak a “mártírokra” emlékezve, mint a náci párt, amikor egy fiatal náci hasonló “hősi halált” halt. Ha viszont az agyonveréssel kapcsolatos általános politikai felelősségre emlékeztette TGM Orbánt, akkor ezzel a zseniális sírlátogatással fel is mentette a felelősség alól, a belügyminiszterrel és a rendőrfőkapitánnyal együtt. Fél perc rideg, közömbös arc, és egy hátraarc. Ilyen olcsón még nem úsztak meg gyilkosságot.

Ha lehet egy agyonvert embert még jobban megalázni, akkor most TGM és Orbán ezt megtette. A sírja fölött egy mocskos politikai színjáték zajlott. A felszólítás is hamis póz volt, a sírlátogatás is. Egy meggondolatlan értelmiség manír, amely jutalomjáték egy diktátor propagandagépezetének kezében. TGM ezzel óriási szívességet tett Orbánnak, kívánni sem lehetne jobbat. Az önkényuralom konszolidáciájának ez volt a legszemfényvesztőbb és leghatékonyabb hazugsága. Orbán Viktor is a mi oldalunkon áll, ugyanolyan, mint mi. Nem diktátorunk ő, hanem jótevőnk. A nép nemes, egyszerű fia, aki tud megalázkodni. Ezt a hazug képet sikerült megerősítenie TGM-nek ezzel a nyílt levéllel, egy olyan emberről, aki a demokratikus országok közösségéből képes kiszakítani Magyarországot, aki kíméletlenül végzi ki politikai és gazdasági ellenfeleit, aki állami rangra emelte az antiszemitizmust, aki a magyar történelem leggyalázatosabb képviselői közt kap majd helyet. Őt fényezte Tamás Gáspár Miklós, és talán maga is elhiszi, hogy Orbán mégsem egy gonosz ember, és szükség van vele a párbeszédre, mert azzal – lám – sok mindent el lehet érni. Leginkább azt, hogy még harminc évig üljön Magyarország nyakán ez a politikai és köztörvényes bűnöző.

Én is felteszek egy nyilvános kérdést Tamás Gáspár Miklósnak: Kádár Jánosnak miért nem írt hasonló hangvételű nyílt levelet? Miért nem kért tőle hasonló emberi gesztusokat? Kádár megtette volna? Bizony ám, hogy meg. Megkockáztatom, hogy Kádár képes lett volna őszintén is megtenni hasonlókat, ahogyan néha eszébe is jutottak neki ilyenek. Kádár tényleg egy puritán ember volt, legalábbis futballstadiont nem építtetett a háza mellé a köz pénzéből. Nem volt olyan, mint egy fáraó.

Orbánnal szemben az egyetlen sikeres stratégia, ha a demokratikus érzelmű emberek felmondanak vele minden együttműködést. Bojkottálják őt és a rendszerét, nem engedik, hogy konszolidálja a diktatúrát, nem engedik, hogy demokráciának láttassa az önkényuralmat. Hazudik, aki a 2014-es választásokkal ámítja az ellenzéket. Hazudik, aki azt állítja, hogy Orbánt az általa kiírt választásokon le lehet váltani. Hazudik, aki elhallgatja, hogy illegitim alaptörvény alapján illegitim hatalomgyakorlás folyik. Hazudik, aki nem nevezi alkotmányellenes puccsnak, ami történt, és nem nevezi bűnszervezetnek a Fideszt, amely erőszakosan megváltoztatta az alkotmányos rendet. Hazudik, aki eljátssza a demokráciát. Hazudik, aki nem követeli Orbán Viktor és bűntársai letartóztatását és törvényes felelősségre vonását a kizárólagos hatalom megszerzése miatt, amelyet az Alkotmány tiltott. Hazudik, aki a trafikbotrányról gondolja csupán, hogy bűncselekmény történt, mert az egész ország egy trafik. Aki leszűkíti a trafikra a kifogásait, az legitimálja a sokkal nagyobb bűncselekményt, az alkotmányos rend megdöntését. Hazudik, aki a trafikmutyival akarja Orbánt legyőzni.

Hazudik, aki nem vonul ki a parlamentből. Hazudik, aki részt akar venni az Orbán-rendszer által kiírt illegitim választáson. Hazudik, aki Orbán leválthatóságával hitegeti a népet. Hazudik, aki a külvilág számára nem teszi világossá, hogy Magyarországot elfoglalta egy bűnszervezet, törvénytelenül számolta fel az alkotmányos rendet. Hazudik, akit csak az érdekel, hogy az átlag magyar bunkó a trafikból megérti, hogy ezek bűnözők, de az Alkotmány felszámolásából nem. Hazudik, aki akkor boldog, amikor ilyen pitiáner bűncselekményeken kapja az Orbán-bandát, mert eközben legitimál egy sokkal nagyobb bűncselekményt és konszolidálja a fasiszta rendszert. Hazudik, aki azt a látszatot kelti, hogy bármilyen köztörvényes bűncselekmény megdönti majd a puccsisták hatalmát.

Hazudik, aki hazudik. TGM hazudott, amikor Orbánt a meggyilkolt izsáki ember sírjához küldte. Orbán hazudott, amikor elment oda. Ha holtában is bele lehet rúgni még valakibe, akkor ezt most TGM és Orbán közös erővel megtette. Egy kérésem van: ha engem agyonvernének egyszer Orbán pribékjei, se TGM, se Orbán ne tegye ott a tiszteletét. Nem szeretnék úgy járni, mint szegény Bara József.

Aki Orbánnal szóba áll, az hazaáruló. Aki ezen a választáson részt vesz, az is hazaáruló. Az Amerikai Népszava azok lapja, akik nem kollaborálnak ezzel a rendszerrel, ezért most felszólítok mindenkit: aki egyetért azzal, hogy be kell menni Orbán parlamentjébe, aki egyetért azzal, hogy részt kell venni az általuk kiírt választáson, az távozzon innen, mert ez nem az ő újságja, nem az ő közössége. Ez a lap azokat gyűjti egybe, akik nem hajolnak meg, nem hajtanak térdet, nem alkusznak meg, nem kötnek elvtelen kompromisszumokat. Ez a lap olyan, mint a Noé Bárkája. Nem baj, ha csak annyian vagyunk rajta. Ahogy az lesz az emigráns Polgári Radikális Párt is, ha létrejön.

Akik a legkisebb engedményt teszik ennek a bűnszervezetnek, akik bármilyen formában együttműködnek vele, azok legitimálják a rendszert, és bűntársai Orbánnak, felelősei annak, hogy Magyarországot kirabolják, tönkre tegyék, szabadságától megfosszák, az emberiség és a népek megvetett söpredékévé tegyék, és generációk életesélyét elvegyék. Nincs bocsánat a bűnükre. Az az ellenzék, amely ebben részt vesz, és az a média, amely ezt támogatja, ugyanúgy a történelem szemétdombjára kerül, mint Orbán maffiája. Közük nem lesz az új demokratikus és szabad Magyarországhoz. Mivel a megélhetésüket keresték akkor is, amikor a szabadságért kellett volna harcolni, az utókor méltó megvetését élvezik majd. Ez vonatkozik Mesterházy Attilára, Bajnai Gordonra és Gyurcsány Ferencre is, ha ezt a kollaborációt és hazugságot nem hagyják abba. Ugyanazt csinálják nagyban, amit most elkövetett TGM kicsiben.

Helyettük is felszólítjuk a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy az alkotmányos rend erőszakos megdöntése, a kizárólagos hatalom megszerzése miatt, államellenes bűncselekmény alapos gyanújával tartóztassák le Orbán Viktort és bűntársait, és törvényesen vonják felelősségre az általuk elkövetett bűncselekményekért.

Orbánnal csak ez az egyetlen érintkezési pont képzelhető el. Tekintheti ezt is nyílt levélnek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (76 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +109 ( 143 szavazatból)
Bartus László: TGM segítő jobbja Orbánnak, 4.6 out of 5 based on 76 ratings

  • Hozzászólások(217)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

217 Reader’s Comments

  1. Én már csak kérdezni merek.
    Hogy lehet általános választási bojkott egy olyan országban ahol az ellenzékinek nevezett pártok egymást bojkottálják?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  2. Kedves Szenzor!
    .
    Választás esetén valóban nem csak az “1fő fideszessel” szemben jelölt az “1fő összefogás-párti”, hanem belép még az “1fő-jobbikos” is, ami nekünk, a demokráciát akaróknak rossz…
    .
    Bojkott esetén a választó csak az “1fő-fideszes” és az “1fő-jobbikos” között választhat, ami nekünk “alig rosszabb”, mint az első helyzet…
    .
    Mégis a látszólag rosszabbat kell válasszuk, tehát a bojkottot, és nem csak becsületből, hanem mert hosszú távon ez a praktikus és talán a mielőbbi pozitív eredményt hozó.
    Mert azt sajnos látni kell, csak a csoda (ami pedig leginkább nincs) térítheti észre az átlagmagyart.
    Rosszul állunk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  3. Remélem, utoljára kell ezt kijelentenem, ezért megteszem most még kétezerháromszáznyolcvanötödik alkalommal is: a bojkottot az ellenzéki pártoknak kellene meghirdetni, nemcsak a választásokkal, hanem az egész rendszerrel szemben, és a hivatkozás az alkotmányos rend megdöntése, az Alkotmányban tiltott kizárólagos hatalom megszerzése. Nekik kellene kinyilvánítaniuk, hogy Orbán és társai államellenes bűncselekményt követtek el, bűnszervezet irányítja az országot, amely jelenleg ideiglenesen van szabadlábon, mindent meg kell tenni a letartóztatásuk és a törvényes felelősségre vonásuk érdekében. Addig is, amíg erre nincs lehetőség, az államot elfoglalt bűnszervezettel minden együttműködést, kapcsolatot megszakítunk, bojkottáljuk a törvénytelen rendszert, és ennek megfelelően nem veszünk részt egy illegitim hatalom által kiírt – egyébként is csaló – választáson. Akkor is csalás a jelenlegi törvény, ha nem lesz szükségük a szavazatok konkrét manipulációjára. Nem szabad közmédia mellett nincsenek szabad választások. A legnagyobb bűncselekmény tehát nem a trafikbotrány, hanem az államellenes bűncselekmény, az államcsíny és puccs.
    Ha azonban az ellenzék ezt nem látja be, és erre nem képes, akkor demokratikusan és törvényesen gondolkodó polgár ezt az ellenzéket is a rendszer részének tekinti, őket is bojkottálja, bűntársnak nevezi, az őket támogató sajtóval együtt. Ezek után nem marad más hátra, mint saját magával szembeni erkölcsi döntést hozni, hogy nem tart a kollaboráló ellenzékkel, hanem a saját személyében bojkottálja a rendszert, a rendszer által kiírt választásokat. Mindenki magáért felel. Ez erkölcsi döntés, ebben nincs helye egyéb megfontolásoknak, hogy akkor mi lesz, kinek hány szavazatot engedélyez Orbán Viktor. Hosszútávon az ország érdekét csak az ilyen erkölcsi döntések, csak a kompromisszum nélküli, megalkuvást nem tűrő álláspontok szolgálják, és hosszú távon azok maradnak ennek az országnak a reménységei, akik állva maradnak, akik nem alkusznak, akik annak nevezik a rendszert, ami, és úgy is viszonyulnak hozzá. Ez a maradék ennek az országnak az utolsó reménysége. Az az ellenzék, és mindazok, akik ebben a hazaárulásban őket követik, morálisan megsemmisülnek, elveszítik belső erejüket, tartásukat, hitelüket, és elvesztek a jövő Magyarországa számára.
    Az Amerikai Népszava azokat hívja, várja, tömöríti, akik ebben nem vesznek részt, akik megőrzik az identitásukat, az egyenességüket, a tartásukat, az erkölcsi hitelüket, a józan eszüket és a bátorságukat, akik az Orbán rendszert és a vele kollaborálókat is megvetik, azoktól elfordulnak, és őket ugyanannak a rendszernek a szerves részének tekintik, mert azok. A Polgári Radikális Párt is azért jön létre, hogy szervezeti keretet és otthont, szellemi táplálékot nyújtson azoknak, akik nem hajoltak meg Orbán előtt. Ezért mondtam azt, hogy akik ezt nem vallják, akik ezzel nem értenek egyet, azoktól a magunk részéről elköszönünk, köszönjük az edigi érdeklődést és figyelmet, de arra kérjük őket, hogy egy idő után itt ne terjesszék a megalkuvó és kollaboráns nézeteiket, mert ebben a közösségben egy idő után trollnak minősülnek. Meg kell érteni, hogy olyan idők vannak, amikor igent és nemet kell tudni mondani, amikor nincs maszatolás, nincs mellébeszélés, csak egyenes vagy görbe utak vannak. Mi az egyenes utat szeretnénk járni, akinek ez nem tetszik, az csatlakozhat az Orbánnal szövetkező korrupt ATV, a gyáva és hazug Klubrádió, az ellenzéket egy erkölcsileg és morálisan megsemmisítő választási vereségbe vezető Mesterházy és Bajnai csapatához. Gyurcsányról még nem derült ki, hogy végül mit választ, mert azt mondja, amit mi, de azt teszi, amit a kollaboráns ellenzék. Már nem sok ideje van arra, hogy eldöntse, mit választ: a saját elveit, vagy belesodródik az elvtelenek menetébe, amely megy a vágóhídra. Az ilyen történelmi pillanatok megmérik az embereket, világossá válik a jellemük, kiderülnek a motivációik. Nagy embereknek és kis embereknek egyaránt. Most kell megnézni, hogy ki milyen ember az egész országban, mert most látszik. Egy ilyen diktatúra átvilágítja az országot és minden ember jellemét. Az Amerikai Népszava olvasóiét is.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (25 szavazatból)
  4. Bartus Lászlónak igaza van , de nem mindenben.Illetve mindenben, kivéve egyben: Milyen hozzáállás az, hogy aki nem az én -jól megfontolt ám eléggé valószínüleg kivitelezhetetlen -véleményemet követi 100 %-ig, aki gondolkozni mer és kétségbeesését egy olyan platformra viszi, ahol megértést remél, egyszerűen hazaárulónak nevezem? Szerintem ez egy rettenetes szó, vád, ezért ha tényszerüen bizonyítható, nagyon súlyos büntetés jár! Ezt a szót főleg a fidesz karaktergyilkos szövegeiben lehet találni! Hát nem értem. Vszínüleg személyesen leszek kirúgva, ha nem, már az is megtiszteltetés. Lassan kezdem érteni a cikkeket, a kommentekben folytatott beszélgetéseket, nagyon sokat kapok itt. De ez tmeg kellett mondanom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  5. Kedves Katalin42,
    elnézést kérek, ha túl erős effekteket használok, hogy megértessem erkölcsi döntések jelentőségét, és a törvényesség számonkérését az alkotmányos rend megdöntését illetően. De arról van szó, hogy a kizárólagos hatalom megszerzésére irányuló törekvés államellenes bűncselekmény, akik ezt megteszik, hazaárulást követnek el. Szerény véleményem szerint azok is, akik efölött szemet hunynak, és akik ezt legitimálják. Szeretném, ha nem értenének félre: nem velem kell 100 százalékig egyetérteni, hanem én felvázolok itt egy törvényi tényállást, ami feketén-fehéren benne van abban az Alkotmányban, amelyre Orbán és bandája felesküdött. Én az ehhez való viszonyt kérem számon, nem az én saját véleményemhez való viszonyt. Az én véleményem nem számít. A törvény számít, és akik nem ragaszkodnak az alkotmányos rend védelmére hivatott törvényhez, azok bűntársai azoknak, akik ezt a törvényt megszegték.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  6. És még egyszer utoljára: szeretném, ha megértenék, hogy én leírtam (mások is megtették ezt máshol), hogyan lehet kivitelezhető módon meghirdetni a bojkottot. Miután az ellenzék nem kívánja ezt a bojkottot meghirdetni, ezek után mindenkinek személyes felelőssége, hogy a kollaboráns ellenzékkel tart, amely a választásokon való részvétellel legitimálja az Orbán-rendszert és az alkotmányos rend megdöntését is, vagy ő maga ezzel nem vállal közösséget. Ebben az esetben már nem az ellenzék egészének a bojkottjáról, és annak kivitelezéséről van szó, hanem az egyéni lelkiismeretről és felelősségről, egyéni erkölcsi döntésről. Ebben az esetben nem számít, hogy az ellenzék részt vesz, és az sem számít, ha rajtam kívül mindenki elmegy. Én akkor sem megyek el, mert nem asszisztálok Orbánnak és nem játszom el ezt a gyalázatos szerepet, nem hajtok térdet nekik. Ebben az esetben a kivitelezhetőség csak magamra nézve merül fel, és a saját bojkottom nem kivitelezhetetlen, hanem kivitelezem úgy, hogy nem megyek el.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  7. A helyzet egyértelmű! Várom annak a politikusnak, vagy bárkinek a jelentkezését, aki szembe megy a diktatúrával! Sok csatlakozója lesz, mert akkor az emberek ki mernek lépni a félelem árnyékából.
    Nem értem a hezitálókat! Akárhogy csűrjük csavarjuk is a dolgot, a kormány elleni bojkottnak már a tákolmány emlegetésekor életbe kellett volna lépni, de hagyták hogy törvénytelenül törvényesítsék.
    Azóta egyre másra nyirbálják a jogainkat,és mindenki hallgat. Magyarul, a fidesznek asszisztál!
    Ha ezt belátjuk akkor már csak egy lépés van hátra. Nekünk kell meglépnünk azt, amit a pártok nem mernek!
    Ne jöjjön senki a saját gyártmányú matematikájával, mert az csak arra jó, hogy felmentést adjon a saját gyávaságához! Legalább magunknak ne hazudjunk!
    Nem tudom van e köztünk DK-s,de ideje lenne Gyurcsányt is ebben a kérdésben nyílt állásfoglalásra késztetni.Valljon színt, és az embereket ne vigye bele egy reménytelen helyzetbe, amiről utólag fog kiderülni, hogy csak vesztesek lehetnek!
    Lassan, de biztosan közeleg az idő, és mindenkinek, akár akarja, akár nem, de állást kell foglalnia.
    Mesterházy, meg Bajnai már megtette. Nem reálpolitikusra jellemző éleslátással úgy döntöttek, hogy kollaborálnak a fidesszel.Tegyék! Lelkük rajta.
    De ne kövessük el mi is ugyanazt a hibát!
    Egyetértek Bartus Lászlóval, mert Ő aztán tényleg reálisan látja, nem csak a jelent, de a jövőt is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  8. bumburi, køszønøm, hogy megtørted ezt a nehéz csendet!
    Oldberg az eløbb Mark Twain-t idézett hat akkor maradjunk nala:
    «Valahányszor a többség pártján találod magad, ideje megállnod és eltöprengened.»
    Most nem kell tøprengenem, de azért jolesik, ha vagyunk egy paran…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  9. Tisztelt Bumburi !A jövőt senki nem láthatja reálisan. Remélem.De fogadni azért lehet rá. A nyertes egy ideig hiheti hogy előre látta az eredményt. Tudja a tutit. Azt mondod Az admin tudja, én meg azt, reálisan, az esélyeknek – a helyzetnek megfelelően tippel. Tisztelettel…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  10. Kedves admin! Értem én ezt, ezért mondom: mindenben, kivéve.. o.k., nem egészen szoktam még meg stílusát és ezt most nem egyszerűen stiláris kérdésnek láttam. Azt is szeretném még kérdezni, nem erős túlzás-e az átlag polgárt, aki megpróbál valamilyen módon résztvenni ebben a szörnyű cirkuszban, egy kalap alá venni azokkal, akik szerintem is felelősek, akiknek el kellene indítaniuk a megfelelő lépéseket, stb? Én nem élek Mo-on, nem vagyok kénytelen valamit tenni, páholyból érdeklődöm. De a húgom ott él, mit tanácsoljak neki? Nincs befolyása ezekre a történésekre, szavazatának is 1/4-5-milliomod értéke van. Ha meg nem szavaz, sose derül ki, vajon lusta volt elmenni vagy bojkottált? Azok a hazaárulók -látja kérem, milyen hatással van olvasóira! _akik megtehetnék de valamilyen okból nem teszik ami szükséges lenne. (Gyurcsány is csak a Zsidók Világkongresszusáról tud kimenni –egyedül!) Köszönöm válaszát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  11. Külhoni egzisztebciával könnyű az észt osztani.
    Belföldivel gond a holnapi tűlélés…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (15 szavazatból)
  12. I. TGM
    1. TGM következetes “dolgozópárti”, “alkalmazottpárti” a mindenkori hatalommal szemben. Ezért áll szemben az MSzP-vel is.
    2. A virágos levele ettől független gesztus, amibe persze sok minden belemagyarázható. A baltás gyilkos cinkosa vagy rákényszerült a virághordásra, vagy az őt támogató marketing csapat jó ötletnek találta, mindegy. TGM diplomatikusan reagált, kész.
    .
    II. Bojkott, Bartus, Polgári Radikális Párt
    1. Világos, hogy Bartusnak van igaza. Ez nem technikai, még csak nem is aktuálpolitikai kérdés. Demokráciában persze akkor is kell menni szavazni, ha látszik, hogy vesztésre állunk. De itt épp arról van szó, hogy a demokráciát és az egész jogrendet megdöntötték. Aki ehhez asszisztál, az elfogadja, tehát támogatja ezt a bűnt.
    Még akkor is bojkottálni kellene ezt a hatalmat, ha a nép többsége támogatná. (De ez nincs így, még a legdurvább propagandahadjárat sem érte el ezt az eredményt.)
    2. Van hatása Bartus és az AN működésének. Egyre többen beszélnek nyíltan fasiszta rendszerről vagy önkényuralomról, és a “baloldali” (ál)”ellenzék” alternatív választási bizottságot szervez. Ilyesmit korábban itt javasoltam, igaz hogy a bojkott részként, nem ilyen felemás módon, de mégis csak elindult valami. Az is lehet, hogy a (nem választási, hanem valódi) bojkott is kialakul idővel. Az EU részéről is nő a nyomás. Ez a fasiszta banda ugyan nem tanul belőle, de ez nem is várható. Az kell, hogy a magyar nép, a potenciális választók térjenek észhez. Ehhez következetes antifasiszta politika kell, és antifasisztán nem baloldalit értek, hanem demokratát és jogtisztelőt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  13. Bumburi
    2013.május 12
    vasárnap
    18:58
    De hiszen mi , itt, belátjuk, talán értjük is! Ezért várok már a Polgári Radikális Pártra, ők talán tudnak majd parlamentereket küldeni Gyurcsányhoz -én nem látok mást, lehet hogy van- ezzel az ajánlattal. Hiszen Bartus már tökéletesen kidolgozta a teóriát, ez lenne az alapja az egésznek. Gondolom én.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  14. Tisztelt Alnaiv, demagógiája téves is, irányt is tévesztett. Én otthon is ezt írtam, tettem, mindig, én semmit nem változtam, az én anyagi helyzetem és egzisztenciám rosszabb, mint a magyarok többségéé, nekem egy saját lakásom sincs sehol a világon. Az én álláspontomat soha nem az egzisztenciám határozta meg, hanem az értékrendem. Akiknek hasonló döntéseket kellene hozniuk, azok mind gazdagabb emberek, nem egy közülük milliárdos, nálam mind gazdagabbak. Az egyszerű ember pedig semmit nem kockáztat azzal, hogy nem szavaz. Az én kollégáim mind jobb anyagi helyzetben vannak, mint én, amikor én maltert kevertem, ők akkor is százezreket kerestek, és most is ez a legfontosabb nekik. Én kifizettem az árát annak, hogy szabad lehessek, lehet követni a példámat, és vállalni mindazt, amit én. Fogalma nincs miről beszél. Nekem nem a külhoni egzisztenciám adja az alapot, hanem a belső értékrendem, arról pedig, hogy a belföldieknek gond a holnapi túlélés, arról nem én tehetek, hanem ők. Most is azt tanácsolom, amivel segíthetnének magukon, de nem hallgatják meg, mert most sem morális döntést hoznak, hanem korrupt módon gondolkodnak. Nem véletlen, hogy Önnek is az egzisztencia jut eszébe, azt el sem tudja képzelni, hogy valakit nem ezek a szempontok vezérelnek. Bármiben lefogadom látatlanban, hogy az Ön egzisztenicája magasan meghaladja az enyémet, és ha én otthon maradok, akkor ott sokkal jobb egzisztenciám lenne, mint most, hogy az egzisztenciával szemben a szabadságot választottam. Azért vannak Önök ott, ahol vannak, mert így gondolkodnak. Én pedig egy barom állat vagyok, hogy egy percemet is azzal töltöm, hogy Önöknek a kétszer kettőt megpróbáljam a fejükbe verni. Mindazt, ami természetes olyan országokban, ahol nem gond a holnapi túlélés. Ennyi ésszel, ami Önöknek van, Uram, csodálom, hogy egyáltalán élnek. Ez a csodával határos jelenség. BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  15. Alnaiv
    2013.május 12
    vasárnap
    19:29
    Csak akkor, ha lelkiismeretlen az illető (ezt most nem veszem magamra, ha így gondoltad akkor se,) Ha pedig rokonaid vannak otthon, akiknek a hátán csattan az ostor, bizony nem pofázol könnyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  16. Most pedig megyek sárkányt eregetni a kislányommal, és nagy ívben teszek arra, hogy mit csinálnak a koszos kis diktátorukkal. Élvezem a külhoni “egzisztenciámat”, a vizitdíj szavazók pedig egyék meg, amit főztek. Tényleg egy állat vagyok, hogy még nem zártam be ezt az oldalt, hanem kiteszem magamat a nagyokos emberek ócsárlásának. Alnaiv, csináljunk egy vagyonbevallást itt nyilvánosan, az Ön egzisztenciájáról és az enyémről, amivel én olyan könnyen “osztom az észt”. Aztán meglátjuk, ki mennyiből osztja az észt, és ki mennyivel járul hozzá ahhoz képest, amije van, hogy ne kelljen ott vegetálni jogfosztottan, ahova soha nem is szeretnék visszamenni, és engem nem érint, hogy ott mi van.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  17. miaszösz
    Kösz.
    Tudod, én már nem töprengek. Nem vagyok már mai gyerek, és elegem volt a ki nevet a végén-ből!
    Azért jutottunk idáig, mert a bénaságba menekültünk a némaságunkkal! Elég volt! Én személy szerint már nem hagyom magam az orromnál fogva vezetni!
    ” Mért legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis.
    Mért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  18. Kedves admin, kell egy kis kikapcsolódás, kellemes eregetést! Na ilyeneket kell szépen kimoderálni, ha engem kérdez!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  19. Kedves admin, kell egy kis kikapcsolódás, kellemes eregetést! Na ilyeneket kell szépen kimoderálni, ha engem kérdez!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  20. Kedves mester olga!
    Évek óta látogatója vagyok az AN-nek.Nem dolgom fényezni a B.L. munkásságát, de kérem, olvassa el az évekkel ezelőtti cikkeit!
    Ha más nem, csak a Miért nem ordítotok? címűt.
    Ezek alapján tagadom, hogy a jövőt nem láthatja senki reálisan. Aki a múltból levonja a helyes következtetéseket, az reálisan tudja látni a jövőt is.
    Amit évekkel ezelőtt leírt B.L. az napjainkban realitás.Nem neveztem ki látnoknak, de állítom, hogy helyesen látja az itthoni dolgokat, és meri szóvá tenni.
    Azt már csak halkan jegyzem meg,sajnos, hogy határainkon belül nem merik követni a példáját azok, akiknek szavuk is van a közéletben. Tisztelettel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  21. Alnaiv
    2013. május 12. vasárnap 19:29
    A gesztenyét magunknak kell kikaparni, és nem máshonnan várni a megoldást,
    és ha mégis jön segítség máshonnan, azt megköszönni szokták, nem ócsárolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  22. Kedves Katalin42!
    Én úgy látom, hogy hiába az ész érv, pusztába kiáltott szó lesz ez is!Nem csodálkozom B.L-n, hogy olykor belefárad.Én is várom a fejleményeket a PRP-vel. Üdv

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  23. Jézus Mária, admin,most látom az új bejegyzéseit! Csak nem fog egy ilyen ostoba vagdalkozó alak előtt mentegetőzni? Éppen Ön? Szíveskedjenek a tisztelt alnaivok utánanézni, kiről van itt szó! És tovább örülni a rezsicsökkentésnek és nem észrevenni, hogy egyfolytában fogy a pénzük – valahogy! Stb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  24. admin
    2013. május 12. vasárnap
    18:15
    *
    100%-ig egyetértek !!!! Én már régen eldöntöttem az egyéni BOJKOTTOT !!!
    Köszönöm az egyértelmű, egyenes beszédet !!! Ez az EGYENES BESZÉD, nem az ATV-s Olgáé. Az egy hazug, megtévesztő álellenzéki műsor, sok asszisztenssel.
    *
    Vissza emlékszem Bartus Laci : “ORDÍTSATOK !!!” című 2,5 évvel ezelőtti cikkére. Ő azóta “ORDÍTJA” , KÜRTÖLI, hogy BAJ VAN, NAGY BAJ VAN !!!! – de akkor nem vették komolyan, szélsőségesnek kiáltották ki. Az idő pontosan őt igazolta ! – de az őt bírálóknak eszébe nem jutna, hogy elismerjék tévedésüket.
    A TGM is a megalkuvó ellenzéki értelmiség szerves része !!!
    Büszke és felfuvalkodott ember lett belőle. Tipikus álellenzéki figura.
    *
    Ez a cikk is fülbe és szívbe hasító IGAZSÁGOKAT kiált ki. Csodálom, hogy még bírja erővel. A legnehezebb a “SÜKET FÜLEKNEK” kiabálni, mert nem akarják hallani. “Fülük van, de nem hallanak, szemük van de nem látnak !” – hogy nehogy felismerésre jussanak, és az ország valóban tönkre menjen !
    *
    Pont ide illenek ilyen vonatkozásban is Jézus szavai az ellenzéki pártokra és értelmiségre : “Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (Mt.13:15,)
    *
    Ugyanez van most is. Bartus Laci olyan rengeteg tényfeltáró, elemző, véleményező és egyéb cikkek özönével világított rá és leplezte le a jelenlegi Orbán hazug diktatúrát, és erkölcsileg tiszta igazságokkal segített, a helyes diagnózis felismerésében ahhoz, hogy az ellenzék megtalálja a helyes és hathatós módszert Orbán és rendszere megdöntésére, de NEM HALLJÁK !!! Vagy nem is akarják hallani !!!
    *
    Már oda jutottam, valószínűleg Isten a mai ellenzéket is ki akarja söpörni a politikai színpadról, mert ők is korruptak, már 23 éve, összejátszottak egymással az olajszűkítésben, titkosítva 85 évre a terhelő dokumentumokat, de már a rendszerváltáskor a kerekasztal egyeztetések is a hatalmon lévők, és háttér kollaboránsaik (III/II és III/III-as munkatársak) hatalom átmentéséről szólt, tehát soha nem akartak igazi megtisztulást. A mai napig nincs ügynöktörvény. Ebből is látszik, hogy erkölcsileg mindkét oldal teljesen lezüllött, és elfogadhatatlan. Jobb is talán, ha nem hallgatnak Bartus Laci cikkeire, mert így biztosan megsemmisülnek, előbb mint Orbán és bandája, de később ők is eltűnnek, remélhetőleg életfogytiglani börtönbüntetéssel, csak nagyon nagy árat kell mindezekért fizetni. Hitlernek is engedett Isten kb.15 évet, mert a hazug rendszer annyira beleivódott az emberek lelkébe és szívébe, annyira hittek benne, annyira iganak hitték a hazugságot, hogy azt csak az ország teljes katonai, gazdasági, politikai és erkölcsi összeomlásával lehetett kiirtani a szívekből, lelkekből és a politikából. Lehet, hogy nálunk is katasztrófákra lesz szükség, mert “aki az intésre is nyakas marad, az egyszer csak összetörik menthetetlenül ! ” – egy bölcs mondás szerint. Magyarország sajnos ezen az úton halad jelenleg !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  25. Bocs, hogy még egyszer magamhoz ragadom a szót, de rövid leszek. Eddigi hozzászólásaimban megfeledkeztem lényegről, azért, mert az nagyon magától értetődő volt számomra.
    A TGM ügy persze fontos. De ennél sokkal fontosabb az u.n. bojkott ügye. Azért úgynevezett, mert ezzel sok másra is utalunk.
    Mélyen egyetértek Bartus Lászlóval, annyira, hogy erről már nem is tartottam fontosnak szólni. Most látom, hogy fontos. Bartus nem véletlenül feccöl bele óriási energiákat, hogy a konok koponyákat meggyőzze.
    Nincs más út, csak a teljes elhatárolódás, a teljes passzív rezisztencia. Ebben a mocskos cirkuszban nem szabad részt venni.
    Hazaáruló lesz, aki kollaborál? Így is fogalmazhatunk. De úgy is, hogy aki ezekkel érintkezik fertőzött lesz. Mint aki bélpoklost ölelget. Leprás lesz az is.
    De a hasonlat sántít, mert a bélpoklos nem tehetett róla – régi korokban – nem a saját jószántából kapta el a fertőző betegséget.
    De aki az Orbán bandájába tartozik, az mind tehet róla! Odatartozni nem fertőzés. Az tudatos döntés kérdése.
    Emlékezzetek Bartus Bartók cikkére!
    “Az ország megvadult, s egy rémes végzeten / vigyorgott vértől és mocsoktól részegen” – írta a Szálasi tébolyról Radnóti. És azért lehet még ma is magyarul verset írni, egyáltalán emberi módon megszólalni, mert Bartókok voltak. Akik nem alkudtak, de, ha belepusztultak is, nem vettek rész. Nem érintkeztek. Semmilyen közösséget nem vállaltak a Sátánnal, inkább választották a légüres teret, inkább megfulladtak a légszomjtól.
    Hogy máig létezik még Magyarország, az misztikus módon az ilyen Bartókok hajlíthatatlan morális egyenességének, keménységének köszönhető.
    A bojkottba, a totális elhatárolódásba nem lehet belebukni. Abba csak győzni lehet, attól csak fölmagasztosulni lehet.
    Ha a többit nem tudod meggyőzni, vállald te magad! Vállald egyedül a döntést.
    És ha senki nem tud rólad, a példád titkos csatornákon át akkor is hatni fog. És a hajlíthatatlan individuumok elszigetelt döntései előbb utóbb összeállnak.
    Tömeggé, megkerülhetetlen és győztes tömeggé állnak össze.
    Na.
    Még csak ennyit akartam mondani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  26. A hozzászólásokat ezúttal is később olvasom el.
    Elsőként TGM “szelíd” válaszát ismertem meg, s csak ezután olvastam Bartus László, végül nyílt levélnek nyilvánított írását. Örülök, hogy így sikerült, mert a TGM számára megfogalmazott válaszom ugyanolyan lényegű, mint Bartus levele.
    Sosem tartottam gyávának magam – látszik is a jelenemen, no, meg a “hazai” perspektíváimon is rendesen – de bevallom, elszoktam attól, hogy nyilvánosan ennyire őszinte, szókimondó legyek, mint fentebb Bartus volt, igaz, neki kicsivel könnyebb ezt tennie (bocs, Bartus L.! :)). Roppant kínosnak tartom azonban, hogy teljesen egyetértek vele, nem személyes kín ez főképp, hanem afféle nemzeti szégyen, amelynek a bélyegét akaratlanul is viselem, mert semmilyen (köz?)hatalom nem létezik valamiféle tömegbázis támogatása nélkül. Mondhatnám úgy is, hogy szégyellem a nemzetemet? Igen, akár, és ez iszonyú érzés, mert kölyök- és ifjúkoromban szörnyen büszke voltam a hazámra, mert akkoriban még volt olyanom is nekem, bizony ám! Azt hittem, ez mindig így marad: a hazám örök, és én büszke, hű fia lehetek. Nem lehetek, mert nincs. Most tényleg nincs, csak nagy, a fazékból kidagadó gombóchoz hasonlatos, világnemzeti elvárások, amelyeket, ha nem teljesítek, vagy egy hallgatólagosan, netán nyíltan, hivatalból rühellt, egyik napról a másikra definiált, vagy súgott, kijelölt kisebbséghez tartozom, akkor jaj nekem! Akár úgy is, mint Bara Jóskának. Márpedig ilyen, ma már szánalmas kisebbséghez tartozom, anélkül, hogy kívülről látható jeleit viselném: gondolkodom, méghozzá veszélyesen, mert béklyók nélkül, szabadon. Mennyire kisebbségi lét ez errefelé? Annyira, hogy ritka ünnepnek számít, ha élő, szabad elméjű emberrel képes vagyok személyesen, anyázás és indulatok nélkül eszmecserét folytatni. Ehhez ugyanis előbb, lehetőleg és a legbiztonságosabban, személyesen találkoznom kell vele, s ilyesmire, a társadalmat és az embereket a sárga földig züllesztő félelmek miatt egyre gyengébb az esély. S ha létrejött is a találka, szükséges a partner, fásultságot és közönyt legyűrő hajlandósága is a diskurzushoz. De még léteznek ilyenek, és többen, mint bárki gondolná, Noé bárkája szerencsére nem lenne elég a mentésükhöz, és nagyon remélem, hogy e bárkát éppen ez a csapat fogja megépíteni, nemcsak itt, hanem idehaza is, amelyen, természetesen, mindenféle, alamuszi kártevő is utazik majd, büszke, hős túlélőként felcicomázva, és a legjobb kabinokba befúrva-behazudva magát. Így szokott lenni mifelénk, fél-ázsiai, sztyeppei, vad, örök szabadságharcos íjászok között. Legyen hát, így, ha máshogy nem lehet, de minél előbb! Vízbe hajítani senkit nem akarunk, de a méltó helyét mindenkinek meg kell találnia előbb-utóbb, kinek-kinek a fedélközben is.
    Ami pedig a fasizmus vízióját illeti… Nem, erre már, ha kissé gyáván is, de utaltam a TGM-nek szánt válaszomban, amolyan, különös, valószínűtlen vízióként.
    Hazára vágyom, itt, ahol eddig is, hol éltem, hol vegetáltam, de anélkül, hogy egyetlen kilométert is utaznom, menekülnöm kellene innen! Nem is lenne hová, mert az útlevelem, ha nem is terroristát, de legalábbis primitív, veszélyes lényt sejtet, akit sehol sem fogadnak szívesen, de gyanakvás és előítéletek nélkül semmiképp. Rettentően sajnálom és szégyellem is, miközben azzal ámítom magam, hogy nem tehetek róla – vagy ha igen, nem értem, hogyan -, de tenni akarok ellene!
    Szabadságharc a világ ellen! Persze! Lipótmező meg nem bezárt, hanem 97000 négyzetkilométernyire nőtt a parkja, csak az orvosok vándoroltak el, igaz, maradt jó néhány, Barát is ápoló ápoló. Aki meg itt maradt közülük, az betegebb az “ápoltaknál” is. Vagy éppen olyan őrült és naiv, mint én, aki még hinni akarja, hogy ez itt a hazája volt, és lesz is még talán…

    Ha nemzetbiztonsági kockázatot jelentenék, segítek kicsit:
    Novák László vagyok Szegedről. A többi adatomat már nem lesz nehéz kinyomozni, ugye? Már rég meg is van? Remek, akkor semmi vész, a nemzet, legalábbis felőlem, biztonságban van hát, eszerint! Megsúgom a paranoiás, a külföldi hírportálokat is hazai gyártású törvénnyel letiltani igyekvő, reszkető hatalomnak: nekem (is) éppen ez a leghőbb, dédelgetett vágyam! Látszólag egyet akarunk hát, felséges, hatalmas urak, mi akkor a baj velünk? Talán az, hogy önök valóban egyet akarna, de kettőt már semmiképp? Többet meg aztán végképp sehogy, igaz? Pedig a fény, ha lassan is, de szivárog a kereszttel díszített sámándobok pergésétől elbódított elmékbe. Remélem…
    Kádár? Igen, puritán, őszinte figura volt, aki zavaros, innen, az idő távlatából mégis oly egyszerűnek tetsző időkben vállalt, nyilván nem kellően átgondolt szerepet, és szörnyű hibákat követett el, amelyekért, ha jócskán megkésve is, de kész volt megkövetni azokat, akikért küzdött az akkori hite szerint. A bűnbánata, miként a legtöbb gesztusa, őszinte volt; igen, volt ilyen diktátorunk is, s lehet, hogy lesz is még. Jó lenne már, ha megbocsájthatnánk neki is, mielőtt végleg kidőlünk a sorból! Az élők és a civilizált nemzetek sorából is!
    Végezetül pedig, tudom, hogy az AN maroknyi, lelkes csapata, az idejét és a pénzét sem kímélve, komoly áldozatot vállal azért, hogy támogassa az aggodalommal figyelt óhaza (most nekünk is az inkább) demokratikus felzárkózását, és sajnos egyébre nem futja tőlem a helyzetem miatt, mint egy futó, de őszinte köszönetre. Remélem, bírják szusszal és ezután sem fognak bennünket a sorsunkra hagyni! Tudom, az igazi jutalmuk az lesz, ha látják: a szabadságharcot nem egy önjelölt, a népét rászedő hatalom, hanem végre az istenadta: a nép nyeri meg. Hosszú menetelés lesz ez, annyi szent, nagyon elkel a támogatás! Különös, hogy ez a hatalmon (és nem közszolgálatban!) lévőknek is elemi, de a jelek szerint még egyáltalán nem felfogott érdeke, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy…, nem tudom, mit jelent, most jobb, ha tényleg nem gondolkodom ezen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  27. A jelenlegi helyzetben /senki nem szervezi a bojkottot / ha nem megyek szavazni, a diktátort támogatnám !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  28. Ezt, a jelenlegi politikai, erkölcsi és (választó)jogi környezetben nehéz lenne e pillanatban megmondani, kedves Janka, de nem kizárt, hogy téved. Ha például – de messze nem kizárólag! – arra gondol, hányan küldték vissza kitöltetlenül, de külön véleménnyel a nemzeti konzultációs íveket (az elsőt én is, és utólag látom, mekkora hiba volt), amelyek azután visszaköszöntek a kormánnyal együttműködő polgárok győzelmi statisztikájában… Érti, ugye?
    Szóval, bevallom, nem tudom a választ. De Ön se siesse el, egy valamink még van ennek az eldöntésére: időnk. Egy sor dolog azonban nemigen tűr további halasztást: erősen gondolkodnunk kell, elsősorban azon, hogy elhatározzuk végre, mi a fennkölt francot akarunk végtére kezdeni magunkkal. Mert, ha jól belegondol, “nemzeti” szinten halvány fogalmunk sincs még erről – se, csak nyüszítve reszketünk a mai, esetleg még a holnapi betevőért, már, akinek még van erre esélye, közben, mint a farkastól megriadt birkák, halálra taposva egymást. Igaz, intézményesen, egyre több iskolában a gyerekek reggeli imakórusával is naponta megerősítve tesszük mindezt, jó keresztények módjára, csak Jézus meg ne lássa a hamisságunkat! :) De ez olyasmi, mint a magyar nemzet, kultúra és nyelv viszonya az emberiség jövőjéhez: ha nincs magyar, attól még létezhet emberi civilizáció, ha nincs emberiség, magyar sincsen többé. Valami ilyesmi következik a rész-egész viszonyából, ha érti az (errefelé manapság könnyen kozmopolita hazaárulásnak minősített) hasonlatot. Szerintem igen. :)
    De, persze, alakulhatnak a dolgok úgy is, hogy igaza lesz, ha, mondjuk, összeáll egy megbízhatónak látszó, győzelemre esélyes, valóban demokratikus erő. Ma még nem létezik ilyen, és én nehezen is tudok most ilyesmit elképzelni, de majd meglátjuk. Mindenesetre a tét gigászi, mert ez, az agyongyötört, porig alázott és félelmektől megosztott, szétzüllesztett nép, aligha bírna ki még egy, ehhez hasonló kormányzati ciklust, és nem a világválság miatt elsősorban, mert azt, szilárd erkölcsi tartással könnyedén át tudta volna vészelni. Sajnos be kell látni, hogy a jelenlegi rezsim virágzásának komoly, hazai, belpolitikai, és főleg etikai előzményei is vannak, emiatt is látom a helyzetet tisztázatlannak és szerfelett zavarosnak, nyugtalanítónak, s félek, nagyon nehéz lesz a jelenlegi mélységből felemelkednünk. De muszáj, a kutyafáját, ha szabad emberhez méltóan, civilizált közösségként (nemzetként) élni akarunk ebben a kutya világban! Valamivel több mint két évtizede remek esélyekkel indultunk, s talán éppen ebből, a rendszerváltásnak nevezett valami előtti erkölcsi státuszunkból adódóan is, nagyon elszúrtuk, ha nem is reménytelenül, remélem legalábbis.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Janka, olvassa már el kettővel Ön fölött Oldberg bejegyzését, és próbálja megérteni, miről van szó. Gondolkodjanak már egy kicsit végre. Ennek a választásnak nincs igazi tétje, csak az, hogy kik maradnak meg tisztán, kik maradnak állva, hányan maradunk. Akik ebben részt vesznek, azoknak végük, erkölcsi nullák, megalázott emberek lesznek, mindenre alkalmatlanok, akiket elhagyott az egyenes kiállásból és morális döntésekből fakadó erő. A részvétel korrumpál, a szüzességet egyszer lehet elveszíteni. Amikor egyenként arra buzdítunk mindenkit, hogy bojkottáljon, életeket mentünk a jövő számára. Nem néznek amerikai filmeket? Érdekes, ott megértik ezeket, és tudják, mi történik, amikor valaki csapdába esik, és a gonosz foglya lesz. Olvassa el Oldberget. A cikk is elmondja. De nem adom fel, írok még róla. Azt kérdezik, hogyan lehet ellenállni, hogyan lehet harcolni? Így. Most meg kell menteni minél több embert attól, hogy eladják a lelküket, elveszítsük az erejüket, és rabságba kerüljenek. A bojkott életmentés és a jövő záloga. Először mindenki magát mentse meg, aztán minél több embert, másokat.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  30. Időnként elhangzik (leíratik?) itt akár cikkben, akár hozzászólásban, hogy ugyan minek törődünk Magyarországgal, a magyarokkal, úgyis megette a fene az egészet, hülye, aki nem hagyja ott.
    Én nem hagyom ott, mert gyenge és tehetetlen vagyok hozzá, és Bartus sem hagyja ott, mert bár külföldön él, a szíve és felelősségérzete ide húzza. Amúgy ne feledjétek, hogy Bartus mondott beszédet a Városligetben a Kohányi Társaság nevében, amikor már látszott, hogy mi készül, és bizony nem sokan voltak ott, néhányan félve jelentek meg, és csak akkor fedték fel, hogy az alkalomra jöttek, amikor látszott, hogy nincs közvetlen durva fenyegetés.
    De tökéletesen megértem azokat, akik elmennek, és ehhez elég Popper Péter írásait olvasni. Világosan kiderül belőle, milyen mély morális válságban és a lelki betegségek milyen mély mocsarában él ez az ország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  31. „ Az Amerikai Népszava azok lapja, akik nem kollaborálnak ezzel a rendszerrel, ezért most felszólítok mindenkit: aki egyetért azzal, hogy be kell menni Orbán parlamentjébe, aki egyetért azzal, hogy részt kell venni az általuk kiírt választáson, az távozzon innen, mert ez nem az ő újságja, nem az ő közössége. Ez a lap azokat gyűjti egybe, akik nem hajolnak meg, nem hajtanak térdet, nem alkusznak meg, nem kötnek elvtelen kompromisszumokat.”

    Kedves Baus Úr!

    Értettem, rendben van. Itt amatőr útkeresőknek nincs helye. Itt azoknak van helye, akik egyértelműen TUDJÁK az unortodox orbánizmusra a „végső megoldást”, és persze anyagilag is támogatják az AN-t.
    Ha mindannyian 5 év múlva is élünk még, újra jelentkezem, és talán hozzászólok az akkor aktuálís irásokhoz.

    Addig is jó erőt, egészséget kívánok Mindannyiuknak: tornai

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  32. Kedves László!
    Itt írta a lényeget: “a bojkottot az ellenzéki pártoknak kellene meghirdetni”.
    Akkor lenne értelme, mivel úgy lenne a választási részvétel 50% alatt.
    Azonban akkor is kiosztanák a parlamenti helyek 100 %-át! :-(
    A rendszerurak pedig arra hivatkozva tartanák legitimnek magukat, hogy lám, mennyien NEM ellenezték a regnálásukat!

    Mellesleg ami a rendszert évről évre legitimálja, az MÁR a neki benyújtott ADÓbevallás!!! Amivel elismerik, hogy a fennálló rendszernek JOGA van adót szedni a fennhatósága alá tartozó személyektől.
    Márpedig két adóbevallás között választást bojkottálni – ez mindössze kuruczos virtuskodás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. Az külön érdekes, hogy a bojkott mellett döntők SZÁMA szépen bele fog olvadni az egyébként SEM szavazó tömeg létszámába! :-(
    Az eddigi 6 “demokratikus” választásunkon a részvétel 56.26 és 70.53 % között (legutóbb 64.38 %) volt.
    Tehát durván 30 % eleve “bojkott párti”-nak látszik – holott legalább 4 féle okuk lehet a tartózkodásra…
    Az biztos, hogy a hatalom az eddigi 54 %-os “történelmi” minimumhoz fogja viszonyítani a ‘14-es bojkottált részvételt. – De én nem akarok most itt számháborúzni.

    Az én álláspontom a következő:
    1. az alaptörvény szerint: “a közhatalom forrása a nép”
    - csakhogy a törvényhozói mandátum NEM olyan arányban keletkezik, amilyen arányban ez a “forrás” adná azt! Azaz 50 % részvétel esetén is 100 % mandátum kerül kiosztásra :-(
    Következésképpen:
    - minél nagyobb számban kell résztvenni a választáson, és ezzel a lehető legtöbb mandátumot meg kell tartani a “forrás” számára!
    2. a választást közpénzből rendezik, tehát a mi pénzünkből, és ebből technikát és embert biztosítanak a szavazataink leadására és megszámolására.
    Vétek lenne ezt kihasználatlanul hagyva csupán csak beleolvadni a 30-40 %-os közömbös masszába (esetleg 40-50 %-ra felszaporítani azt) – miközben az adóbevallásaikkal választás előtt és után is legitimálják a rendszert…
    Ehelyett:
    - kell állítani egy FORRÁS-hű listát, amelyik választási “programja” az, hogy a rá eső mandátumokkal a “forrás” (tehát a nép!) szabadon rendelkezhet – mint KÖTÖTT mandátummal… (a hatályos “szabad mandátum” még ezt is lehetővé teszi, hisz a képviselőnek szabadságában áll az önkorlátozás is).

    Ebben az “AKTÍV rezisztenciában” ha a képviseltek úgy akarják, akár még a képviselői eskü megtagadására is utasíthatják majd azokat a (listás) képviselőiket, akik mandátumait mellesleg a hatalom és a látszatellenzéke ELŐL tudnánk megszerezni, mint a FORRÁS elzárói…

    Kérem, tessenek ezen kicsit elgondolkodni!
    Tudom, hogy szokatlan ez a kreatív javaslatom, de épp ezért lehetne hatásos. Van az a mondás, hogy a problémákat nem azon a síkon kell megoldani, ahol keletkeztek (azon csak olyan tüneti kezelések lehetségesek, mint a hagyományos részvétel VAGY a bojkott illúziói)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Kedves Katalin 42!
    .
    Ajánlom Önnek Bartus Úr régebbi írásait:
    .
    - Az Unió első fasiszta állama (ez kint van a legolvasottabbak között jobb oldalon)
    - A római iskola
    .
    Szerintem (illetve nekem) ez a két alapmű.
    Ezekből minden világosan megérthető. Ha nem olvasta, meg fog lepődni, mert azóta már sok dolog megtörtént, amit ezek a cikkek “megjósoltak”.
    .
    Azok közül, amik ott olvashatók, most az következik, hogy feloszlatják a parlamentet. Már pedzegetik, hogy a megüresedett képviselői helyekre már NE írjanak ki választásokat. Itt olvasható : http://www.femina.hu/hirhatter/idokozi_valasztasok_torlese

    Üdv. bmk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Ja, azt elfelejtettem, hogy a nyilatkozataikban már 2020-ig terveznek…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  36. ti
    2013. május 13. hétfő
    08:28
    Nem engem szólított meg, ezért elnézését kérem, amiért a látóterébe türemkedem!
    Azt hiszem, valamit nagyon félreért: nincsenek profi útkeresők, mindenki amatőr, még itt is. Amint láthatja is, egy csomó részletet illetően másként, más irányban gondolkodunk, és a végső, mindenható megoldást sem ismeri senki, de a lényegben nincs, és nem is lehet vita közöttünk: aki az egzisztenciája feletti aggodalmában piszlicsáré részleteket görget maga előtt, és ezeken rágódik, legyen az dohányüzlet, trafiktörvény, oktatáspolitika, az egészségügyi ellátórendszer gondjai, rezsidíjcsökkentés, a családon belüli erőszak jogi megítélésének a kérdése, a Btk. és/vagy a szabálysértési törvény módosítgatása, az útdíjak vitatása, a földtörvény, a gazdaságpolitika fonákságainak a részletezése, az államháztartás tervezett hiánya, költségvetési részletek, hiánycélok, európai kettős mérce, vagy bármi egyéb, az, közvetve, vagy közvetlenül, a rezsimmel szóba állva, vitatkozva, legitimálja a jelenlegi hatalmat, amely – s ezt, gondolom, belátja -, mondjuk óvatosan, így: a választóit alaposan átverve, nem tisztességes úton növesztette mélyre, minden irányban a gyökereit, és terjesztette ki mindenre a csápjait, a világ egyik legprogresszívabb és legnyitottabb, utóbb kommunistának bélyegzett alkotmányát a “féljük, valljuk, hisszük” preambulumú, a szövetségesi lobbi érdekeinek mindent és mindenkit kiszolgáltató és alárendelő alaptörvényre, buzgón hangoztatván a keresztényi gyökereket, és hiányolván a hasonló szellemiségű, a legitimitását erősítő, európai alkotmányt. Az ilyen rezsimmel pedig nem lehet, mert nincs értelme vitatkozni, minden, a részleteket vitató szó és érv azt a látszatot kelti, hogy a lényeg rendben, egészen jó kis ország vagyunk, kisebb-nagyobb problémákkal, s a részleteken még igazítani kell. Ez pedig tragikusan súlyos tévedés, ezt kell megérteni. Úgy tűnik, az Európai Unió végre, ha jócskán megkésve is, de megértette, és hajlandó észre térítő intézkedéseket kezdeményezni, hogy milyen eredménnyel, azt egyelőre nehéz lenne megmondani. Nem kizárt, hogy ebből is képes átmenetileg tőkét kovácsolni a rezsim a fanatikusai körében, mert igazolni tudja az orbáni szabadságharc létjogosultságát. Kutya kemény a helyzet a hatalom és holdudvara, félelmi alapú züllöttsége, korruptsága és az emberek ostobasága miatt.
    Vagy, egy talán könnyebben érthető, ám kicsit sántító hasonlattal (mind ilyen) élve, ha a gyerek hazudik, akkor nem azt kell firtatnia családi kupaktanácsnak, hogy a matek dolgozata végére írt egyest kettesre, hármasra, vagy akár ötösre firkálta-e át, meg azt, hogy piros, vagy lila tollat használt-e az átverésünkhöz, mert marhára nem ez a lényeg, igaz? :)
    Talán nem botránkoztatom meg nagyon, ha elárulom, hogy magam hosszú-hosszú évek óta bojkottálom a hazai közhatalmat, tehát nemcsak a jelenlegit, hanem az elődeit is, noha azok legalább a demokrácia látszatát igyekeztek megőrizni a jogalkotásban és alkalmazásban, így ámítva a népet, sikerrel. Az a látszat azonban szükségképpen tartalommal is bírt, ahogyan a mosoly idegrendszeri feedbackje is képes idővel derűre hangolni a búslakodót, így jutott el ez a szegény ország az Európai Uniós csatlakozási tárgyalásokig, majd a tagságig is, amelyről a mai állapotában még az előkészítő tárgyalások asztalához sem ülhetne le. A félrevonultságom részleteivel hadd ne terheljem most, de azt elhiheti, hogy nyomós okom volt rá eddig is, nem sejtve, hogy ilyen viszonyokat is megérhetek, mielőtt megvénülök. Megértem, pedig nem is vagyok még nagyon öreg. :) De a nálam sokkal idősebbek rémmeséit is kénytelen vagyok egyre gyakrabban meghallgatni, amelyek azonban az ő számukra nagyon is gyötrő és valóságos, újraéledő emlékek. Érti ezt is, ugye? Gondoljon csak például a rezsim, jobb szél felé hajló, szavazatszerző manővereire, vagy a már-már keresztény fundamentalizmust idéző szövetségi szervilizmusára! A hatalomért bármit, bárkit! Ez magyarázza Orbán változékonyságát is, azt, ahogyan kiscicából veszedelmes, tomboló oroszlán lett. Ez, úgy tűnik, az ellenzéktől sem teljesen idegen mentalitás, bár az eszközeik kifinomultabbak, mondhatni, nem lila, hanem a tanáréhoz jobban hasonlító, piros tollal javítják át az elégtelent. :) Feri gyerek egyszer, őszinteségi rohamában, bevallotta, hogy bukásra áll, s lám, vele meg ez lett a baj, mert ez aztán remek hátszél volt a jelenlegi rezsimnek, persze, csak egy ilyen, “előzüllesztett”, manipulálható közegben, amilyen a miénk volt akkor is, és az az érzésem, mindig, amióta a törzsi-nemzetségi mentalitású, fél-ázsiai eszemet, úgy ahogy, tudom. :) Ez nem védőbeszéd volt Gyurcsány mellett, ilyenre nem is lennék kapható, mert okot sem találnék rá, csak a valóban kétélű tények megemlítése.
    Ezt kell hát megérteni, ezért kell tisztának maradni, még akkor is, ha ez egzisztenciálisan rém ijesztő, mert az éhhalál veszélyével fenyeget. Ettől én sem állok túl nagy , biztonságosnak mondható távolságra, s ha tartós biztonságot szeretnék magamnak, azt csak Önnel és sok más, erkölcsileg romlatlan, tiszta akaratú emberrel vállvetve tudom elérni, vagy sehogy.
    Ezt kell megérteni. Ezért próbálkoztam a rész-egész relációját kifejező hasonlattal is élni fentebb, amelyben példaképpen a magyar nép és kultúra és az emberi civilizáció viszonyára utaltam: az egész megvan a rész nélkül, de rész nem létezik, ha az egész odavész. Ilyen viszonyt látok az erkölcs és az egzisztenciális (köz)biztonság között is, ezért ebben nem tudok elfogadni semmiféle, ostoba, rövidlátó, netán erkölcstelen megalkuvást, mert az a véggel, az “egész” végével egyenlő, ami a “részek” szublimálását is jelenti egyben.
    Azt továbbra sem tudom, hogy felbukkan-e a választásokig egy “megváltó”, tiszta erő, amely kiérdemelheti a közbizalmat – mint mondtam, jelenleg nem látok erre reális esélyt -, de ha így lesz, akkor a kívánt folyamat akár a jelenlegi rezsim alkotta törvények szerint is, békésen végbemehet. A várható, például alkotmányozási bonyodalmak ellenére is nagyon jó lenne, ha ez történne, de attól tartok, egyáltalán semmilyen tisztulási folyamat nem lesz, elnézve a “mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” mantra, mindent remegésben tartó, züllesztő, a piszlicsáré részleteken vitázó ellenzék által is gerjesztett rettegést. Persze, boldogan tévednék ebben is, hisz annyiszor melléfogtam már, hogy szinte szégyellem, igaz a tévedéseim többnyire keservesek voltak eddig. Egyszer kellemesen is csalódhatnék már – magunkban.
    Nagyon naiv vagyok, ugye? :) Lehet, hogy ezért élek még. :D
    Ne sértődjék meg hát, senki sem kergette el Önt, csak kissé türelmetlen sürgetést kapott a lényeg felismerése érdekében. Én legalábbis így gondolom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Fantasztikusan jo iras – megint. Terjeszteni kellene, csakugy mint a tobbit. Hogy eljusson azokhoz is, akiknek nincs internet.akinek van lehetosege kinyomtatni , nehany peldanyt fenymasolni, postaladakba bedobni.. 10 peldany tiz emberhez eljut, ha tizen masolnak tizet, az mar szaz emberhez jut el… Es igy tovabb.. Csak egy javaslat a hirek, blogok, elemzesek terjesztesere, mert sok embernk nincs internet, ujsagra nincs penze, a tv-bol minden csatornan a fideszpropaganda folyik, az alcsuti tetunek erdeke a nepet elszegenyiteni es elbutitani…hatha olvassak aktivistak is..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. ti
    A demokrácia azt is jelenti ,hogy jogom van megválogatni ,hogy kinek a véleményére vagyok kiváncsi, kivel AKAROK vitatkozni,egyáltalán kivel akarok kapcsolatba kerülni. Nagyon dühös vagyok azokra ,akik kéretlenül idepofátlankodnak és vérig vannak sértve ,hogy mi nem az echo tv szellemiségét valljuk.Hát nem is.Pontosan azért kommentelek CSAK ITT, mert ide nem engedik be a nácikat ,az agyatlan sósav meneteseket és az egyébb legalja söpredéket
    Egyszerúen nem vagyok kiváncsi sem rájuk ,sem a nézeteikre Azt is elárulom
    ,miért!! MERT !!!!! CSAK!!!!! Senkinek semmi köze hozzá,nem vagyok köteles megindokolni ,aki érti ,az érti ,aki nem az maga a VÁLASZ.
    Van még számolatlan fórum ,menjenek oda , felőlem napi 80 órát is kommentelhetnek. Csak itt ne tegyék, ha ide is beengednék őket ,semmi gond, én már itt se vagyok . Husssss! Ez is a demokráciához tartozik!!
    Have I the right?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  39. Álnaiv !
    *
    Madártávlatból sőt, kozmikus magasságokból jobban észrevehetők a talajhibák, a növényzet veszélyes változásai és a gleccserek sorvadása… Ha benne, illetve rajta állsz, sokszor éppen “a fától nem látod az erdőt”…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. Barry1-et kiegészítve: az AN egyik erőssége, hogy Ő ügyel arra, kit enged kerekasztalhoz, mert fontosnak érzi itt tartani, ide vonzani az igényeseket.
    Fontos, ezért itt is hangsúlyozzuk: ordítóan egyértelmű, a rezsim ciklusok sokaságára rendezkedett be, küldetése van megmenteni a hont a belső és a külső ellenségtől. Még fogja találni a módját, hogy akár az utolsó pillanatban biztosítsa a folytatást. (Van józan szemlélő, aki feltételezi, o.v. elfogadna egy újabb kiállítást?!?) Ha nem sikerül külső nyomásra egy tökéletesen tiszta zválasztást, korrekt médiajelenléttel a kampányban kierőszakolní, nem szabad statisztálni Cipollának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Beszéljünk a technikáról!
    Az “átkosban” úgy bojkottáltunk, hogy a szavazóhelyiségbe elmentünk, de a fülkében szépen összehajtottuk a szavazólapot és zsebre tettük. A választói névjegyzékben rendesen kipipálták a nevünket, tehát “rendes” a választást NEM bojkottáló állampolgárokként szerepeltünk a nyilvántartásban.
    Azt hiszem, hogy ez most nem elég. Bizony fel kell vállalnunk, hogy a választói névjegyzékben is úgy szerepeljünk,mint aki NEM MENT EL szavazni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  42. Janka bizonytalansága nagyon is érthető. 2010-ben nem csak a “cseles” eredmény-számítási rendszer miatt szerzett a választásra jogosultak 52%-nak a szavazatával 2/3-ot a Fidesz, hanem az ő malmukra hajtották a vizet azok is, akik nem mentek el szavazni.
    Azt bizonyára sejti Janka, hogy a Fidesz igen nagy valószínűséggel “megnyeri” a 2014-es választásokat is, de vele együtt sokan vélik úgy , hogy azért nem mindegy, hogy ismét eléri-e a 2/3-ot. Pedig valószínűleg mindegy. Ha nem érné el, akkor vajon melyik párttal lépne koalicióra? Az egyetlen erre esélyes párt a Jobbik lenne, ha maga a Jobbik hajlandó lenne beadni a derekát. Igaz, hogy orkbán a zsidó világkongresszuson szinte “letette a nagy esküt”, hogy akárkivel, csak a Jobbikkal nem, de hát miért is tartaná be épp ezt a “nagyesküt”, amikor gátlástalanul megszegte az Alkotmányra tett esküjét is? Majd kitalál valamit. Pl. azt, hogy a zsidóknak tett esküt nem kell betartani. Az azért jó lenne, ha Lauder úr emlékezne majd, hogy milyen meleg szavakkal méltatta orkbánt a kongresszuson ezek után.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Csak semmi cigaretta, csak semmi kavé, csak semmi palinka… Éljünk jozanul és alapitsuk meg a PRP-t !!
    És ne menjünk el szavazni, mert àrtalmas az egészségre ( igen! a mentalisra…) ,
    ja meg azért se, mert… de beszéljen inkabb Babits helyettem:
    ….
    “bűnösök közt cinkos, aki néma”
    …..
    Legyünk némak, de legyen némasagunk hangosabb minden hangszoronal, bojkottaljuk orbant, bojkottaljunk minden pavatancot a «vàlasztàsoknak» becézett tancot føképpen !! MI NEM TANCOLUNK UGY AHOGY ORBAN FÜTYÜL!
    És most az AK 47 essel lehet az égbe løvøldøzni!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. Tisztelt Admin.Teljesen egyetértek önnel. Hogy úgy mondjam
    szívemből szólt.
    A magukat ellenzékinek tartott politikusok és értelmiségiek
    teremtik meg a körülményeket OV tisztára mosdatásához.
    Olyan körülmények között, hogy az EU legtöbb tagállamában
    meg sem értik az itteni történéseket.
    Ők másképpen gondolkoznak. Még nem szembesültek ilyen
    mérvű átveréssel és csalással.(Ezt finoman fogalmaztam)
    Polgáraink csőrét csak az olyan dolgok csípik mint a 300,- vizitdíj,stb..
    A rezsicsökkentéses átveréstől pedig elalélnak!
    Gengsztereket csak az ő stílúsukban lehet legyőzni.
    Igazi demokrata nem hihet “ezeknek” !
    De a legborzasztóbb az, hogy a mi egyszeri életünkkel játszanak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  45. Bumburi.
    “Halkan jegyzem meg,hogy határainkon belül nem merik követni (B.L.)példáját.”
    Én meg bele orditom az országba,hogy az ellenzék meg hallhasa,hogy ha őszintén akarják,hogy Magyarországon ismét demokratikus rend legyen fogadják már meg végre Bartus László tanácsait,vegyenek példát az Ő viselkedéséről és a magyarországi probléma kezeléséről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  46. ti
    2013. május 13. hétfő 08:28
    “Ha mindannyian 5 év múlva is élünk még, újra jelentkezem, és talán hozzászólok az akkor aktuálís irásokhoz.”
    És most akarsz is valamit, ami mellé szívesen odaállnál, vagy sodródni könnyebb?
    MAJD CSAK LESZ VALAHOGY! VAGY AZ NEM ÉRDEKEL?
    Talán azt várod, hogy helyetted építsenek valamiféle jelzős demokráciát, ami neked éppen úgy nem tetszik akkor, mint a mostani?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  47. Barry1
    2013. május 13. hétfő
    10:48
    So so. :)
    Mert lehet, hogy vannak értékes, szabadon gondolkodó, ám megtévedt, vagy tapasztalatlan, fiatal, és még bizonytalankodó emberkék, akiknek a meggyőzésére talán érdemes egy cseppnyi energiát fordítani. Egy cseppnyit csak, mert ha annyi nem elég, akkor, azt hiszem, az ügy tényleg reménytelen.
    Az első megérzések, mint mondják, többnyire helyesek, de azért előfordulhatnak intuitív tévedések is. Velem megesik, tudom. Bosszantóan gyakran, beismerem, ezért nem lenne helyes megkérdeznem most: Have I the right? Mert kissé aggódnom kellene a válasz miatt. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. Túlavasúti
    2013. május 13. hétfő
    12:08
    Ezt a kérdést, bizony, nagyon sok embernek fel kellene tenni, legfőképpen idehaza. Ugyanilyen nyíltan és kíméletlenül, elejét véve a dühítően semmitmondó, “igen, de…” kezdetű, mismásoló-maszatoló, halogató-önbecsapó válaszoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  49. tucat

    ki vitatkozik veled? Szó szerint igy gondolom én is. Nem azt mondtam ,hogy nem viselem el az ellentétes véleményeket ,én még ion 3-at is próbáltam emberszámba venni és vitatkozni vele. A romlott,aljas, náci ,hazudozó szemétládákra viszont 1 másodpercet se vagyok hajlandó pazarolni mindenféle magyarázkodás nélkül., és igenis jogom van a lehető legmesszebre elkerülni őket . Csak ennyi. Do not be affraid,the answer is: Of course, You have right Best regards: Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  50. tucat
    2013. május 13. hétfő 12:47
    Úgy van ahogy írod, csupán némi probléma keletkezhet:
    Lesz-e 5 év múlva elég jövedelme arra, hogy NET-ezni tudjon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos