Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Szanyi, az old school antifasiszta 2013. május 7. kedd 19:19

  • Hozzászólások(60)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Szanyi, az old school antifasiszta

Itt a coming out ideje. 48 éves vagyok, miskolci punk, proletár családból származom, és semmi bajom sincs Szanyi Tibor politikai kommunikációjával.

Kimondtam!

Nagy megkönnyebbülés ez nekem, mert már hónapok óta furcsán érzem magam, csak nézek, mint Vona Gábor a Zsidó Világkongresszus afterpartiján, és azon gondolkodom, hogy hol ronthattam el az életemet.

Kezdődött mindez azzal (pontosabban nem ezzel kezdődött, de itt éreztem először, hogy valami baj van velem), amikor Szanyi Tibor felszólalása után leült, és a beszólogató jobbikosoknak feltartotta középső ujját, jelezve, hogy elmélyültebb vitába most nem kíván bocsátkozni velük, azonban fontosnak tartja megjegyezni, hogy feldughatják maguknak a véleményüket.

A felhördülés némileg váratlanul ért, mert nem tudtam elképzelni, hogyan lehetne ennél világosabban, pontosabban kifejezni valamit fizikai érintkezés nélkül. Azt mégsem gondolhatja a művelt közönség, hogy a tagolt beszéd segítségével bármit is lehet közölni egy szélsőjobberrel?!

Tökéletesen egyetértek a német módszerrel, és hiszem: ha idejében leülünk fiatal nácikkal beszélgetni, elmagyarázzuk nekik, hogy a holokauszt mégsem valami korai Október Fest, hogy nácinak lenni nem csupán rendkívül igénytelen és kontraproduktív elfoglaltság, de még hülyén is néz ki, meg a csajok is lelépnek egy idő után, akkor nagyszerű eredményeket lehet elérni. Iskolarendszer, folyamatos nevelés, szemléltetés, a következmények ismertetése, szembesítés a borzalmakkal – ezek mind segítenek abban, hogy a tévelygő kis nácik észbe kapjanak, és elgondolkozzanak azon, hogy talán ideje lenne szakmát tanulni, kimászni a szélsőjobboldaliság bűzös pöcegödréből, lemosni a szart és elindulni a világba.

De felnőtt, ivarérett, konkrétan ebből élő náciknál mit érne ez a visszafogottság?!

Nem akarom megfejteni a Szanyi Tibor univerzumot, konkrét esetben nem érdekel párton belüli szerepe, demokratikus elkötelezettsége, vagy akár viszonya a liberális, zöld és harmadik utas mozgalmakhoz – most éppen arról az egyetlen momentumról értekezem, ahogy a nácikkal, nyilasokkal (nem tudom, minek kell őket éppen nevezni, de nem is érdekel) viselkedik, ahogy véleményt nyilvánít.

Teszteltem a Facebookon, hogy ki miért fanyalog Szanyi Tibor hallatán, de nem jutottam eredményre, mert azt nem fogadom el tromfnak, hogy Szanyi egy bunkó. Közepesen hosszú életem alatt számtalanszor jeleztem már feltartott középső ujjal véleményemet, használtam Szanyinál sokkal erősebb kifejezéseket, azaz magam is bunkó lennék ebben az egyszerű esetben. De amennyiben ez így is van, akkor mi a helyzet a többiekkel, akik finom elhatárolódással és visszafogott iróniával harcolnak a szabadságért és az elnyomás ellen, miközben röhögve gázolnak át rajtuk a sötétség tankhadosztályai.

Nekik így jobb?

Nem a hatékonyságról beszélek, mert könnyen előfordulhat, hogy az azsúrozott szarkazmus ugyanúgy hatástalan marad a nácikkal szemben, mint a pofánvágás, de mennyivel jobb a léleknek!

Képzeljük csak el azt a képviselőt, aki hazamegy a fáradságos munkanap után, és azzal fordul családjához: ma szemétkedtek a nácik a parlamentben, én meg határozottan és direkt nem vettem észre! Szemben azzal a természetes viselkedési formával, amikor szemétkednek, bemutatok, elkussolnak, kész is vagyunk…

Elfogadom, hogy okos törvényekkel, kollektív negligálással, a nyilasok totális elszigetelésével, semmibevételével és parlamentből történő kiszorításukkal sokkal jobban lehet kezelni az ország jövőjét, hogy felvilágosítással, megelőzéssel, zéró toleranciával a baj hatékonyabban orvosolható, de hol vannak ezek a törvények?! Hol van az egységes fellépés?! Hol a hatékony kezelés, a működő megelőzés?!

Nyilas dilettánsokat emelnek be a tananyagba, antiszemita seggfejekről neveznek el köztereket, előszedik a katolikus antiszemitizmus összes züllött figuráját, avas politikusokat ajnároznak és nyilas zugfirkászok folyamatos emlegetésével akarják elhitetni, hogy tudnak olvasni. De nem a nyilasok! A kormánypártról beszélek, aminek Kedves Vezetője éppen mostanában égette magát szénné a Zsidó Világkongresszuson, azzal, hogy NB II-es bullshittel akarta kidumálni magát olyan emberek előtt, akiknek már minden déjà vu.

Ebben az esetben tökéletesen felesleges minden nyafogás.

Nem állítom, hogy Szanyi Tibor feltartott középső ujja fogja a nagy magyar sötétség ezen tragikus fejezetét lezárni, mint ahogy azt sem hiszem, hogy a humánértelmiségi fanyalgás. Mindkettő vagy egyik sem, de ettől még igenis létjogosultsága van az erőteljes jelrendszernek, mivel a célközönség egységesen egyszerű, mint a vályogbrikett, és hamarabb levonja a következtetést, hogy talán túlment azon a határon, amit tényleges fizikai kontaktus nélkül megúszhat.

Nem filológusok háborúja folyik a Parlamentben.

A történelem folyamán a nácikat még sohasem győzték le érvekkel, hanem jöttek az oroszok (máshol amerikaiak), és addig lőtték őket, amíg mozogtak. „Kiket a ruszki puska lőtt rusztikusra” – ahogy azt Pajor Tamás megénekelte – , nem értenek a szóból. Fenyegetni akarnak, megfélemlíteni és megsemmisíteni másokat, ezért aztán csak a fenyegetésből és megfélemlítésből értenek. Ez már csak azért is jó, mert elkerülhetik a megsemmisítést.

Szanyi Tibor mindössze felismerte ezt, és él a lehetőséggel. Hogy közben még élvezi is, az csak a megérdemelt bónusz egy elgyötört és ellenzékben kicsit megfáradt politikusnak.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (136 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +199 ( 223 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Szanyi, az old school antifasiszta, 4.7 out of 5 based on 136 ratings

  • Hozzászólások(60)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

60 Reader’s Comments

  1. Kövér László nevet változtatott
    .
    Köteles Cenzor lett belőle

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  2. csakén
    Nem tudom, milyen szöveget olvasna fel Szanyi, de ismerve őt és a mai MSZP -t, túl sok eredetit nem várok. Azt pedig sosem mondtam, hogy az óbégatás rendben van. Csak azt, hogy a viszontóbégatás sehova nem visz, csupán megmutatja, hogy ennél mélyebben már csak akkor lehetnénk, ha a képviselők vita helyett lőnének egymásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (9 szavazatból)
  3. Kivanka: “(de pl. a pártfinanszírozás területén a fölény megkérdőjelezhetetlensége sántít)” – írod. Sajnálom, de ez sem igaz. Az őszödi beszéd egyik legfontosabb tétele volt a pártfinanszírozás rendbetételének ügye. Emellett a Gyurcsány-kormány – az Amnesty International, a TASZ és más szervezetek ajánlásaira építve – benyújtotta a parlamentnek a pártfinanszírozás új módjáról szóló törvényt, ami kétharmados, tehát esélye sem volt, hogy elfogadják. Az igazsághoz tartozik, hogy a szocik sem támogatták. Nem csak azért, mert így elesnek a mutyi pénzektől – a mezei képviselők nem is nagyon részesülnek ezekből egyik oldalon sem. Hanem a várható társadalmi fogadtatás miatt. Képzeld el, miket mondott volna ov., ha a feketén vándorló milliárdokra egyszer csak fény derül?! Hogy “a pártok magukra költik a szegény emberek milliárdjait”, meg hasonlókat. Az, hogy nem tudsz valamiről, attól még létezik. Mit gondolsz, honnan kerülnek tetemes összegek százmilliós reklámokra, százezrek utaztatására? Arról már nem is beszélve, hogy a tűz közelieknek csak leesik egy-két millió, vagy trafik, vagy néhány hold földecske. Ha egy demokratikus párt normális működéséhez szükséges pénz napvilágra kerülne, mindenki szörnyülködne. Pedig feketén sokkal drágább – a fekete pénzekből mindig kopik valamicske a magánzsebekbe. Ezt a Gyurcsány kormány törvénye megakadályozta volna az átláthatósággal. Ma is a DK és ha jól tudom, az LMP az egyetlen párt, amely a neten teszi hozzáférhetővé, hogy honnan, mennyit kapott és azt mire költötte. Hát ezért rettentő igazságtalan – de főként káros -, hogy sokan összemossák az egész magyar politikai garnitúrát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  4. talalom
    Örömmel nyugtázom, hogy csupa olyan dologról beszélesz, amit már azelőtt tudtam, hogy olvastam volna a bejegyzésed. De csak annyiban örülök, hogy viszonylag felkészültnek tudhatom magam ebben a kérdésben. Minden más tekintetben aggasztónak látom a helyzetet. Ha minden igaz, a DK és az LMP a közvélemény kutatások szerint minimális támogatottságú. Ennyit a társadalom igazságérzetéről…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  5. Kivanka! Úgy tűnik visszakanyarodtunk az eredeti témához. Akkor most már Te is belátod, hogy bonyolult kérdések boncolgatása MELLETT szükség van a kemény, egyenes, – olykor durva – gesztusokra is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  6. Én a keményekre voksolok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. Kivanka! Lelkem meghasadt, olvasván hozzászólásaidat, mert egyfelől: nem kedvelem Szanyi kapitány stílusát és magam is többnyire érdektelen panel-halmazként értékelem a mondandóját;
    másfelől: az MSzP-ből ritkán hangzik értelmesebb, ütősebb szó; nemigen ugranak leütni a magas labdákat; nekem bizony gyakran olybá tűnik, mintha csendes megegyezésben lennének a kormánypártokkal/ Élni és (jól)élni hagyni/.
    Mindezért mégiscsak örülök, amikor Szanyi legalább bemutat, legalább beszól! (Bárcsak lenne igazán szellemes, telibe-találó!) Amúgy még egy érvem van mellette (bocsánat a gyenge smittelésért): Alpáron élj úgy, mint az alpáriak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  8. @kivánka. Bárcsak felejteni tudnám, hogy a dolog nem úgy kezdődött, hogy volt egy roppant magas politikai kultúrájú 2/3 és a világért ki nem használta volna az erőfolényét, a hoch intelligens házelnök a sajátjaitól ( beleértve a Jobbikot is) megvonta szót, mint a szél, sőt kemény pénzbüntetésre is ítélte őket, ha csúnyán szóltak. Ezzel szemben Kövér elnök parlamenti rendőrséget állíttat fel,szót von meg, mikrofont kapcsoltat ki , fenyeget elvezettetéssel – kívételesen csak ellenzékieknél.Ha tudsz egy példát ennek ellenkezőjére, jelezd.
    Ezekkel-beleértve a Fideszt csak a saját kultúráltsági szintjükön lehet kommunikálni, tehát teljesen adekvát volt Szanyi reakciója

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  9. Adekvátnak adekvát volt…. De akkor sem tetszett. (Főleg attól az embertől, akinek többre még nemigen futotta.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Te jó ég, gyerekek, miről beszéltek?
    Az egész dologban a Szanyi úrfelmutatása a lényeg? Ő legalább tett valamit valami ellen, ami ugyan – célt tévesztve, és aránytalanul anyagiakban is Szanyit terhelőn – megnyilvánult
    Bátorkodom megkérdezni: a Gyöngyösi féle ócska kis nyilasok mikor, és mit fognak fizetni az állítólag még demokratikus parlamentben megtörtént, (minden következmény nélküli) aljas, ócska, gonosz, idejétmúlt megnyilvánulásaikért?
    Gondolkozzatok el ezen, kérlek Titeket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos