Bartus László: A választások igazi tétje 2013. május 15. szerda 10:21

A 2014-es parlamenti választások tétje nem az, hogy ki kormányozza újabb négy évig az országot. Ez ugyanis nem kérdés. Ezt a választást azért rendezik, hogy az Orbán-rendszer bebetonozza és legitimálja önmagát. Ha kell, csalással, ha nem kell, egyelőre anélkül. Az ellenzéknek az a része, amely ebben részt vesz, morálisan megsemmisíti önmagát. Ezért a 2014-es választások igazi tétje az, hányan őrzik meg magukat a jövő számára, mennyi lesz a “maradék”, amely bemehet az “ígéret földjére”, és megláthatja a szabadságot.

Ahol megfélemlítik a kisebbséget, üldözik a másképp gondolkodókat, az érvényesülés feltétele a hatalomhoz való lojalitás, ahol nincs szabad közmédia, nem egyenlő a nyilvánossághoz való jutás esélye, ott nincs szabad választás, akkor sem, ha a választási törvényben egyébként nincs kódolva a csalás. De ebben a választási törvényben kódolva van a csalás is, csak a hatalmon múlik, mennyit használ belőle. Nyilván annyit, amennyire szüksége lesz, hogy a nemzeti ügyek miniszterelnöke bejelenthesse: a magyar nép a négy évvel ezelőttihez képest is nagyobb felhatalmazást adott arra, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének építését fejezzék be. A magyar nép kifejezte óhaját, hogy kezébe akarja venni a sorsát, nem kíván haladni azon az úton, amelyet külföldi idegen erők kijelöltek számára. Ezért megbízta a nemzeti ügyek kormányát, hogy a magyar úton járjon (copyright: Csurka István), “magyar országot” építsen.

Ez idáig világos. A nagy kérdés az, mit tegyenek azok, akik a nemzeti együttműködést nem támogatják, mert idegenkednek a fasizmustól. Ha meg akarják őrizni a szabadság esélyét és önmagukat, akkor nem szabad részt venniük a választáson. Orbán és az ellenzék közötti harc nem a választáson, hanem a választási részvételen dől el. Orbánnak mindennél fontosabb, hogy az ellenzék a választáson részt vegyen, és kompromittálja magát. Ha az ellenzék morálisan kivégzi magát, az ő rendszere megszilárdult. A parlamentben azt mond az ellenzék, amit akar. Nem az a fontos, hogy mit mondanak, hanem az, hogy bent legyenek. A részvételükkel kompromittálják magukat. Az ellenzékinek nevezett média léte jobb, mintha nem lenne, ha a számára meghatározott keretek közötti működésével a rendszert legitimálja. Közben a hatalom demokráciáról szóló hazugságát hitelesíti.

Miért fontos Orbánnak, hogy a választáson részt vegyen az ellenzék? Azért, mert ha az ellenzék részt vesz, azzal elismerte, hogy a választásokat tartó Orbán-rendszer törvényes, a hatalma legitim. Ezzel lemond arról, hogy az Alkotmány megsemmisítését törvénytelennek, az alkotmányos rend felszámolását államcsínynek, bűncselekménynek minősítse. Hitelesíti azt, hogy Orbánnak joga volt egy új rendszer létrehozására. Az ellenzék pótolja a legitimációs hiányt, amelyet Orbán a választóktól nem kapott meg. 2010-ben Orbán az érvényben levő Alkotmány keretein belüli kormányzásra kapott felhatalmazást négy évre. Az Alkotmány nem tette lehetővé bármekkora parlamenti többségnek sem, hogy az ország demokratikus berendezkedését felszámolja, a kizárólagos hatalmat megszerezze, és új rendszert hozzon létre. A baj nem az, hogy az ellenzék nem fog össze, hanem az a baj, hogy még a célt is hibásan tűzték ki az összefogásra. Az összefogásnak az Orbán-rendszer legitimitásának elutasításáról, nem a legitimációt megteremtő választáson való részvételről kellene szólnia.

A 2014-es választás az Orbán-rendszer legitimációjáról szól, és nem arról, ki lesz a választás győztese. A választás győztese ismert. A tét az, hogy a választási részvételével az ellenzék hajlandó-e visszamenőleg legitimálni azt, ami történt. Ha ezt megteszi, megszűnik az Orbán-rendszer nyilvánvaló törvénytelenségének a látszata. Attól még törvénytelen marad, de ennek az ellenzéknek többé nem lesz sem erkölcsi, sem jogi alapja megkérdőjelezni a rendszer legitimitását. Orbán a külföld felé is törvényesnek és legitimnek mutathatja be a rendszerét, mint a magyar nép szuverén akaratát, amelyet nem bűncselekmény elkövetésével hozott létre. Az ellenzék meghasonlása jól látható abból, hogy miközben választási győzelemről álmodozik, és ezzel becsapja önmagát és az országot, aközben a megdöntött alkotmányos rend visszaállítását reméli. Mintha egy bűncselekményt úgy kellene vagy lehetne orvosolni, hogy demokratikus úton visszaállítjuk az alkotmányos rendet, és nem beszélünk arról, hogy bűncselekmény történt. Azt nem veszik tudomásul, hogy Orbán rendszerváltásának lényege éppen az, hogy ne lehessen demokratikus úton elvenni a hatalmat tőle. Az ország identitását azonosította azzal a filozófiával, amely kétségbe vonja és kriminalizálja a “keresztény-nemzeti” ideológiai államot tagadó kormányzati hatalom létrejöttét. Magyarország “keresztény”, amely “kereszténységet” ő képvisel. Ha valaki más szerezné meg a kormányzati hatalmat, az idegen lenne az ország identitásától, amely az alaptörvényben meghatározott. A haza nem lehet ellenzékben. Ezért fogalmilag kizárt, hogy más kerüljön hatalomra.

Orbán igazi harca az, hogy ezt kimondatlanul elfogadtassa az ellenzékkel és az országgal. Ha ezt tudomásul veszik, és hitelesítik, akkor az ország identitásával azonos kormány vezeti az országot. Az ellenzék az ország identitásával ellentétes. Létezése és tevékenysége a rombolással azonos. Ezt addig hajlandó tűrni, amíg az ország identitását nem veszélyeztetik. Most tehát a legfontosabb feladat, hogy ezt a legitimációt megszerezze, a törvénytelenül létrehozott státuszt hallgatólagosan elfogadtassa. Ha ez sikerül, megnyerte a háborút. Az ő érdeke az, hogy minél szélesebb körben korrumpálja a rendszerébe az ellenzéket és a demokrácia híveit. Akik ebben a legitimációs játékban részt vesznek, morálisan megsemmisítik magukat, elveszítik belső tartásukat, gerincüket, jellemüket, ellenálló képességüket. Vergődésük a rendszer keretein belül marad, és soha többé nem tudnak a rendszerrel szembefordulni. Akik ebben részt vesznek, azok soha többé nem tudják legyőzni őt. Azok elvesznek, és amíg élnek, az Orbán-rendszerben fognak élni és sínylődni. Egészen addig, amíg a “maradék”, amely nem hajolt meg Orbánnak, vagy egy új nemzedék, amely nem vett részt ebben, fel nem szabadítja az országot. De akik most elbuknak, azok elpusztulnak a pusztában, nem mennek be az “ígéret földjére”.

Ha már Magyarország identitása annyira “keresztény”, próbáljuk megérteni a szolgaság és a szabadság viszonyát a Bibliából, amely erre vonatkozóan örök igazságokat tartalmaz. Amikor kijött Izrael Egyiptomból, a szolgaságnak a földjéből, idegen istenekkel paráználkodott és aranyborjút épített. Magával hozta a szolgaság szellemét, és ezzel a szolgalélekkel nem tudott bemenni a szabadság és az ígéret földjére. Negyven évig bolyongtak és elhullottak a pusztában. Fel kellett nőnie egy új generációnak, amely nem fertőződött a szolgasággal, nem vágyakozott vissza az egyiptomi fáraó közmunkás gondoskodása és biztonsága alá. Azok vezették a népet, akik nem hajoltak meg az egyiptomi isteneknek, akik nem fogadták el a szolgaságot, és nem engedelmeskedtek a fáraónak. Izraelben mindig volt egy “maradék”, amely nem hajolt meg a Baálnak. Ez a “maradék” őrizte meg a szabadságot, az Isten ígéretét, még akkor is, amikor fogságba vitték őket. Ez a “maradék” volt a záloga annak, hogy eljön a Messiás. Akik megalkusznak, kompromisszumot kötnek, akik letérnek az igazság és a szabadság útjáról, azok azt a szabadságot soha többé nem nyerik vissza. Ádám egyszer bukott el, de többé nem tudott igaz ember lenni, nem tudott szabad lenni, hanem a bűn uralkodott rajta. Ugyanígy az utódain is, amíg el nem jött a Messiás, aki megszabadította őket. De ehhez szembe kellett nézniük a bűneikkel, a rossz döntéseikkel, meg kellett térniük és újjá kellett születniük.

Aki belemegy az Orbán-rendszer legitimációjába, az elveszítette a szabadságát és elbukott. Többé nem tartozik a “maradékhoz”, amely kívül áll a szolgaságon, és amelybe eljön majd az az ember, aki kivezeti az országot Orbán uralma alól. Azok mind elbuknak, amikor ezen a határon átlépnek. A választási részvétel határ. Addig lehet azt mondani, hogy nem tudtam. Addig nyitott az ajtó, addig lehet jól vagy rosszul dönteni. De aki ezen a ponton rosszul dönt, az a szolgaságot választotta és a poklot jelölte ki magának a következő évtizedekre. Aki beleviszi a ma még szabadlelkű embereket ebbe a szolgaságba és korrumpálja őket, az átadja őket Orbánnak, és lelkükben megöli a szabadságot. Azok az emberek úgy vesznek el és halnak meg a szolgaságban, mint az Egyiptomból kijött zsidók. Nem mennek be a Kánaánba. Soha nem lesznek szabadok, és nem fognak megmenekülni az Orbán-rendszer elnyomásából. Lelkükben megnyomorodnak és egész életük hazugságban telik el. Soha többé nem tudnak egyenesen és igaz módon gondolkodni, járni, cselekedni. Jellemükben és morálisan megsemmisülnek, Orbán Viktor rendszerének rabságába kerülnek. Soha többé nem fognak a szabad emberekhez, a “maradékhoz” tartozni.

A 2014-es választás tétje az, hogy lesz-e “maradék”, és hányan lesznek azok, akik a “maradékba” tartoznak. A “maradék” mindig egy kisebbség, de nem mindegy, mennyien vannak. Az már látszik, hogy az MSZP fogoly, nem tud szabadon cselekedni, és elveszett. Amikor belemegy ebbe a választásba, kimondta magára a végső ítéletet. Bajnai Gordonért is nagy kár, de teljes tévedésben van, és ahelyett, hogy a rendszer igazi ellenzéke, az ország megszabadítója lenne és a “maradék” élére állna, sétál a politikai és morális megsemmisülés felé. Gyurcsány Ferencben van még a szabadságnak annyi lángja, hogy az utolsó pillanatban megmenekülhet ő és a pártja. Ha az MSZP úgy látja, hogy nincs szüksége a néhány százalékára és kihagyja a választási együttműködésből, amelyre jó eséllyel számíthat, akkor Bajnai sem fog vele szövetségre lépni. Neki a pusztulásba való gyalogláshoz az MSZP-vel kell összeölelkeznie, az MSZP viszi magával a szakadékba – vele együtt – a többséget. Ebben az esetben Gyurcsány és pártja még dönthet a szabadság mellett. Gyurcsány május 1-én úgy beszélt, mint a “maradék” része a megalkuvás ellen, de egyelőre nem azt teszi, amit mond.

Ezért nem lehet arra számítani, hogy az ellenzéki pártok megmentik a népet, és megmaradnak az Orbán-rendszerrel konfrontáló igazi ellenzéknek. Ha nem így lenne, akkor az Orbán-rendszer napjai meg lennének számlálva. A választás bojkottjából szervesen következik a rendszer illegitim voltának kimondása, a bűncselekmény megnevezése, a rendszerrel való együttműködés teljes felmondása és Orbán karanténba zárása. Egy ilyen ellenállás, amely kikezdi a legitimitást, győzelemre vezetne. De ennek esélye ma a nullával egyenlő. Minden jel arra mutat, hogy a Fidesznek megvannak az MSZP-n belüli kapcsolatai, amelyekkel pórázon tartja a pártot.

Emiatt egyenként kell megmenteni az embereket a “maradék” számára. Valóságos életmentés zajlik, amikor arra ösztönözzük az embereket, hogy ne hajoljanak meg a Baálnak, ne hajtsanak térdet Orbánnak, ne vegyenek részt a hazugság rendszerének legitimálásában. Többről van szó, mint a csaló választások elutasítása. A rendszer egészének elutasításáról, blokád alá vételéről van szó, és önmagunk lelkének megmentéséről. Csak azok tudnak ellenállni az Orbán-rendszernek, akik kívül maradnak, akik nem alkusznak meg. A többiek mind belülre kerülnek és szolgák lesznek. Orbán Viktor is a lelkekért harcol. Nem azokért, akik rá szavaznak, azok már az övéi. Hanem azokért is, akik nem rá szavaznak, de a választáson való részvételükkel elfogadják őt és a hazugság rendszerét, és a foglyai lesznek. A lelkekért folyik a küzdelem. Aki most elbukik, az elveszíti a szabadságát, a tartását, az önbecsülését, alkalmatlanná válik arra, hogy kivívja a szabadságát. Az ebben résztvevő pártok elveszítik minden hitelüket és erkölcsileg megsemmisülnek. A rendszer részeivé válnak és megnyomorodnak. Ugyanez vár egyéni szinten mindazokra, akik követik őket.

Ha az ellenzék ezt nem látja be, akkor a szabad polgár ezt az ellenzéket is a rendszer részének tekinti és őket is bojkottálja, bűntársnak nevezi. Az őket támogató sajtóval együtt. Ezek után egyéni szinten nem marad más hátra, mint magunkkal szembeni erkölcsi döntést hozni: nem tartunk a kollaboráló ellenzékkel, hanem bojkottáljuk a rendszert és elutasítjuk a legitimációját. Mindenki magáért felel. Ez erkölcsi döntés, ebben nincs helye egyéb megfontolásoknak, hogy akkor mi lesz, kinek hány szavazata lesz. Ez a választás nem erről szól. Az sem baj, ha nem derül ki, ki miért nem ment el szavazni. A “maradék” majd megtalálja egymást. Az ország érdekét csak az ilyen erkölcsi döntések, a kompromisszum nélküli, megalkuvást nem tűrő álláspontok szolgálják, mert azok maradnak az ország reménységei, akik állva maradnak és nem alkusznak meg. Ez a “maradék” ennek az országnak az utolsó reménysége. Akik ebben a hazaárulásban résztvesznek, azok elveszítik belső erejüket, tartásukat, hitelüket, és elvesztek a jövő Magyarországa számára.

Az Amerikai Népszava azokat hívja, várja, tömöríti, akik ebben nem vesznek részt, akik megőrzik az identitásukat, az egyenességüket, tartásukat, erkölcsi hitelüket, a józan eszüket és a bátorságukat. Azokat, akik az Orbán rendszert és a vele kollaborálókat is megvetik. A Polgári Radikális Párt is azért jön létre, hogy szervezeti keretet és szellemi táplálékot nyújtson azoknak, akik nem hajoltak meg Orbán előtt. Olyan idők vannak, amikor igent és nemet kell tudni mondani, amikor nincs maszatolás, nincs mellébeszélés, csak egyenes vagy görbe utak vannak. Mi az egyenes utat szeretnénk járni. Akinek ez nem tetszik, csatlakozhat az Orbánnal szövetkező ATV, a gyáva és megalkuvó Klubrádió, az ellenzéket erkölcsileg és morálisan megsemmisítő vereségbe vezető Mesterházy és Bajnai csapatához. Gyurcsánynak nem sok ideje van arra, hogy eldöntse, mit választ: a saját elveit, vagy sodródik az elvtelenek menetével, amely megy a vágóhídra.

Az ilyen történelmi pillanatok megmérik az embereket, világossá válik a jellemük, kiderülnek a motivációik. Nagy embereknek és kis embereknek egyaránt. Most kell megnézni, ki milyen ember az egész országban, mert az most látszik. Egy ilyen diktatúra átvilágítja az országot és minden ember jellemét. Az Amerikai Népszava olvasóiét is.

Mi lelkeket mentünk a “maradék” számára. A választások után körülnézünk, hányan maradtunk.