Ronai and Ronai
AMERIKAI

Húszszázalékos leépítés Lázárék hivatalában 2013. május 29. szerda 7:22 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(26)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Húszszázalékos leépítés Lázárék hivatalában

Budapest – Az egymillió új munkahelyre még a Miniszterelnökségen is várni kell. Mi több, egyelőre a régiek sem maradnak meg, a kormány a saját emberein is spórol, minden ötödik embernek távoznia kell a Miniszterelnökségről. Persze, lehet, hogy csak szemfényvesztés az egész, klasszikusokat (Csurkát) idézve: ócska bolsevista trükk.

Húszszázalékos csoportos létszámleépítést rendelt el a Miniszterelnökségen Lázár János államtitkár.  A Hivatalos Értesítőben kedden megjelent utasítás a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározatban elrendelt zárolásra hivatkozik.

A csoportos létszámleépítés előirányzott mértéke 20 százalék.

A szervezeti egységek vezetőinek – államtitkároknak, helyettes államtitkároknak és Giró-Szász András miniszterelnöki biztosnak – hét napjuk van arra, hogy tájékoztassák a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánost arról, kiket javasolnak elbocsátani.

A felmentés legkorábban július 2-án, legkésőbb július 31-éig közölhető.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.9/5 (7 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 8 szavazatból)
Húszszázalékos leépítés Lázárék hivatalában, 3.9 out of 5 based on 7 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(26)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

26 Reader’s Comments

  1. Ilyenkor elküldik a takarítónőket és a portásokat. Pedig elsősorban azokat kellene kirakni, akik a névsort készítik. Tuskó Hopkins effektus. Egyébként teljesen nyilvánvaló, hogy az egész kancellária tök fölösleges intézmény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (28 szavazatból)
  2. Csak megbízhatóbb emberkék kerültek a képbe, akikkel majd feltöltik újra a létszámot.
    Esetleg kiderült pár személyről, hogy nyugati rokonaik vannak?
    És ugyebár az nem vet jó fényt a rendszerre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (28 szavazatból)
  3. Erre kapott nemrég majdnem 700 milliót dologi kiadásokra, melynek felhasználása titkos minősítésű, nemzeti adat.
    Valószínű, hogy van ott még egy pár olyan emberke, akinek még nincs teljesen elhajolva a gerince.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  4. Legalább nem több százezres kajajegyet kapnak,hanem a megspórolt pénzzel feltornázzák millión felülire az összeget.
    A vadászidény mikor kezdődik? Van közöttünk vadász?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (19 szavazatból)
  5. Na, figyeljünk. Lesz itt sumák adat kiszivárgás a sajtónak,A a sok eddig nem ismert mutyiról. A végén még a Hagyó csak egy cserkészfiú lesz az új ismeretek tükrében! Az újságírók már készitik a pendrivereket. Valahogy nagyon szimpatizálok az arab lázadókkal, libia, sziria.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  6. Magyarország ma jobban teljesít a lopásban,tolvajlásban hazudozásban.A leépítés arra lesz jó hogy a fideSS emberei több beosztást fognak kapni ,természetesen többszörös pénzért

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (22 szavazatból)
  7. Hát persze!, aki nem fideszes utilapu a talpára- már csak 20% nem fideszes:-( ??
    Ehez hozzá kell füzni!, akkor már teljesen megszünik a kontrol mindenki nekik dolgozik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Ez a leépités lényege!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (22 szavazatból)
  8. Miért nem Lázár megy elsönek? Ö az egyetlen aki semmit sem csinál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (28 szavazatból)
  9. Nem is rossz a stratégia:
    Elküldeni 20%-ot
    Gondolom pont azokat akik dolgoznak, mivel kb. 80% a naplopó csókos.
    Azok akik csókosak azok ülnek a tűz körül,
    a dolgozókat elhajtják maguk mellől.
    A “munkát” mégis csak el kell végezni, vagy megbíznak elvégzésével egy
    Kft-t, közgépet, külsős irodát vagy alakítanak egy újabb minisztériumot stb …
    A vége az ,hogy többe kerül majd mint mielőtt elkezdtek volna variálni.
    Az én véleményem, hogy egy hajítófát sem ér az összes bőre, mind meneszteni kéne, a Felcsúti főnökkel egyetemben! és már ez is késett 3 évet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  10. Ha tényleg spórolni akarna a kormány, akkor leváltaná a “húszszázalékosokat”.
    Jobban járnánk, nagyságrendekkel többet takarítanánk meg.
    A 20%-os polgikra gondolok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  11. K. S.
    Három éve csak ötleteléssel vezetik az országot, mert úgy felkészültek a zemútnyócévben a betonozásra, hogy az országvezetése kikerült a látóterükből!
    A világban nincs olyan kormány, mely az AB-től a legnagyobb cégig kollegisták kezében legyen és azok működtessék az országot!
    A gárnitszilárdságú tákolmányuk 4x változott, jogszabályokat alkotnak, majd kiderül, hogy ők is rosszul járnának, akkor módosítják!
    A gránit mára csak a Szaharában felelne csak meg, mint futóhomok!))))
    Most éppen a főpolgármester módosítja a taxisokra vonatkozó legújabb szabályt!
    A hatalom a fő cél és annak megtartása, a többi problémával ellébecolnak, míg ez a birkatürelmű nép eltűri!
    Olvasgattam, egyik híroldalon azt kérdezik, hogy miért nem tűnik el már a Gyurcsány?!
    Mert tőle és Bajnaitól is teli a Liberó a jobboldalon, ezt a szívességet ne tegyék meg a Fidesznek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  12. “Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében ”
    A lényeg ebben van. Üzenik az embereknek, ez a gaz EU miatt szükséges.
    A nyugdíj mellett dolgozó közalkalmazottakat sem informálták, ha nem választod jul1-től a nyögdíjadat, akkor a kjt szerint fel kell mondani a munkáltatónak.
    2-8 havi bérrel jár. E helyett névre szólóan elébük raktak egy nyomtatványt akarom nem akarom. Ezzel már csak 2 havi felmondást kell kifizetni.
    Az átlagnak eszibe sem jutott, hogy utána nézzen ennek a csavarnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  13. Már megy a fényezés!
    Délután bizonyítás nyer, hogy jó a gazdaságpolitikánk, mert kikerülünk a túlzottdeficit-eljárás alól, mondotta a félázsiai, turulban született, piros pöttyös ülepű – aki egy jó nagy rakást odatett arra az asztalra, ahonnét eszik!
    Na, mind1!
    Ha ez tetszik ott kint is és itt bent is – evvan, akinek nem tetszik, na, az nincs is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  14. Ritkán látni ilyen arcú embert. Ragyog az arca, gagyog a szája. S ebből meg lehet élni, elég jól. Hódmezővásárhely és Felcsút két kiváló helyszine hazánknak. Felcsúton stadion épül. S mi épül Hódmezővásárhelyen, talán dohánygyár?
    Ez az ember sokat ér, mert nagy vagyona van. Becsüljük meg. Vagy mégsem kellene? Szavazáskor eldől. Biztos jól számolják majd a szavazatokat, s ha meg nem akkor megszivtuk, s lehet beszerelni a lézert az audiba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  15. Remélem Lázár pedig arra tesz javaslatot a Főnökének, hogy mely államtitkárokat és kormány-biztosokat érintse személy szerint a 20 %-os leépítés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  16. Rupcsi

    “Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében ”
    A lényeg ebben van.
    Igazad van. Az egész fasiszta propaganda. A szokásos ellenség képzés. A választások előtt ez megsűrűsödik a jobbikosok felé lejtett pávatánc miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  17. Egy pillanatra azt hittem, Lézer Annyitisér fizetését csökkentik 20%-al… Komolyan mondom, ennek a csávónak a vigyorától kinyílik az ember zsebében a vak komondor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  18. ITT AZ IDŐ .áll a táblán Lázár előtt. Bizony ám nagyon ITT AZ IDŐ leváltani ezt a hazug népnyúzó embertelen kormányt. ITT AZ IDŐ (már régen) az ellenzékszerűnek mszp hogy ordítson a világba hogy elég volt ebből a gyalázatból amit ma Magyarországon kormányzás alatt művelnek. Mi egyszerű háziasszonyok hiába kiabálunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  19. 20 százalék…debrecenben is..mr 20 százalék a vezető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  20. 1.2.3.4.5. kövér lászló
    6.7.8.9.10.semjén zsolt
    11.12.13.14.15. lézer lázár stb. stb. stb kb. 15000-ig

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  21. Viccen kívül, az is megfordult a fejemben, hogy Lázár minisztériumában ennyien nyertek trafik koncessziót, de azt persze nem mondhatják meg, hogy emiatt mondanak fel az ott dolgozók 20 százalékának, hanem kitalálják a népnek ezt a leépítésről szóló rablómesét, amivel még fényezhetik is magukat. Mert miért is kapott egy – két hónappal ezelőtt ez a hivatal néhány százmillió apanázskiegészítést a költségvetési tartalékból? Hát pont azért, mert növelték a létszámot. No és azt is tudjuk jól, olyan eset még nem fordult elő az elmúlt 20 év során, hogy egy létszámcsökkentés után kevesebben dolgoztak volna valamelyik minisztériumban, vagy hivatalban. A jó hivatalnok ugyanis nem vész el, csak átalakul. Majd most kiszervezik a különböző feladatokat a saját maguk által alapított non – profit alapítványoknak, vagy tanácsadó cégeknek, és ezután ott fogják folytatni a munkának nevezett rombolást, ahol abbahagyták. Egyébként pedig szívesen megnézném a szegény “utcára kerülök” szerződését, hogy milyen pofátlan összeget vesznek fel végkielégítésként.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  22. Sajnos most latszik Magyarba,hogy a kormany uralja a mediat.Szemrebbenes nelkül hazudnak.Beszelnek,hogy ezt azt kovetelik toluk de senmmiben sem engednek,,hazugsag.
    Barmelyik oldalt nyitom meg mindenutt azt olvasni, hogy Orban nyert,Orban gyozott, a nep jol el,,,a nep buta es elhiszi.
    Jelszavuk::merjunk nagyot hazudni

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  23. (” Az egész fasiszta propaganda. A szokásos ellenség képzés. A választások előtt ez megsűrűsödik a jobbikosok felé lejtett pávatánc miatt.”)
    Most a jobbikosokat fütik! Lessz ott még szék is beigérve!(már meg volt miniszteri), aztán ök is ugy járnak mint a romák, igaz nekik csak a segély és egy szelet pizza jutott, de az sem sokáig! Ezért kellett Gyurcsányozni még a töpörtyü gyerek is szidta, na most meg még töpörtyü se nincs jol meg fözték csak a kö maradt meg. De még a jobbik rosszabbul jár melt a világgal mennek szembe, az pedig nem játszó tér Úrraim! A Föld sohasem forog visszafelé!! Nem kell a világnak se Nagy Sándor se Napoleon- se Hitler!!!!!!
    Az emberi élet a szeretet a legfontosabb, Isten mindent meg adott az emberiségnek, nincs olyan kincs a világon mely az emberi életet pótolná!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  24. Nagy Anndras: Ha Lézer Jankó fizetését 20% csökkentenék akkor is 10x annyit keresne mint az átlag magyar. A létszámcsökkentés meg azt jelenti,hogy 20% nem nyal a FideSS-nek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  25. Nem bocsatanak el 20%-ot az tuti ! Valami celjuk ezzel a hirrel biztos volt , csak meg tudni mi . Majd kiderul vmikor ! Lazar egy igazi mintapeldanya a csuszomaszoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  26. Remelem senki nem veszi be a mutyi dumat,hogy egy gengsztert is leepitenek!!
    Nem letezik .hogy elhagyna valamelyik is a meleg barsonyszeket es a million feluli fizetest……ez a rablobanda akkor all fel ..es hagyja el a helyet..ha koppan a csuklojukon a megerdemelt kituntetes es hatuknal diszkiseret all!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos