Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Victoria Beckham és a magyar kormány 2013. március 24. vasárnap 16:23

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Victoria Beckham és a magyar kormány

Hallgatom, ahogy Magyarország miniszterelnöke arról beszél a hetvenes évek függetlenségi szintjére visszazüllött közrádióban, hogy a német gyermekeknek mossák az agyukat a német köztévében. Mert azt merészelték mondani kormányáról, hogy úgy viselkedik az EU-ban, mint a győrszentiványi diszkóban egy részeg osztrák kamionos záróra után. Áll a pultnál és azt üvölti, hogy neki jár a Jägermeister és a csaposnő seggét is fogdoshatja, mert megvette a jegyet. Nem a mi hazánk, hanem a mi kormányunk áll ott a pultnál. Ég a pofánk.

Hallgatom és várom, hogy megfenyegeti a Spongya Bob alkotóit Csillag Patrick miatt, hogy most a South Parkról ne is beszéljek. Túl azon, hogy kizárólag kültelki diktátorok és egyéb pojácák szoktak animációs filmekkel hadakozni, beugrik, kire is emlékeztet engem ez a szerencsétlen kormány. A hajdúvoronyezsi ruházati nagyker ügyvezető igazgatónőjére, aki Olaszországból hozatja a kizárólag kelet-európai forgalmazásra szánt divatos kosztümöket és szoknyákat (a legmenőbbeket természetesen kiválogatja magának), ellátja az egész megyét úgynevezett csinos ruhadarabokkal, jól is keres, szép háza van, ügyvéd férje, kutyájában GPS, kocsijában bárpult, aztán alig bírja kivárni, hogy este találkozzon a barátnőivel, és elmondhassa nekik, milyen szarul öltözik Victoria Beckham, arról nem is beszélve, hogy alapból ronda. – Rettenetesen néz ki! Láttam a Hajdúvoronyezsi Nagykereskedők Bulvármagazinjában, és nem hittem a szememnek!

Ropognak a r betűk.

A magyar kormányfő a német gyermekeket félti az agymosástól. A Nyugat hanyatlik, az új irány Kelet, mert a demokrácia hülyeség, a nyilvános kivégzéseket, emberevő oligarchákat, kínai átnevelő táborokat és koreai sorozatokat meg zabálják az emberek. Victoria Beckham ronda, hülyén öltözködik, bezzeg az azerbajdzsáni diktátor felesége… Na, annak van ízlése.

A magyar kormány illegeti magát a tükörben, gyakorolja a mozdulatokat. Úgy néz ki, mint Prince Naseem Hamed, úgy jár, mint Prince Naseem Hamed, úgy öltözködik, mint Prince Naseem Hamed, és úgy ugrik be a ringbe, mint Prince Naseem Hamed, csak ott egy valódi bokszoló várja és vágja álcsúcson az első menet 17. másodpercében.

Viszik kifelé a segítők a magyar kormányt, hordágy, nyakmerevítő, de már a mentőautó felé menet azon gondolkodik, hogy be fogja perelni az ellenfelét, mert csalt, mocskos szabadkőműves, azért nyert, mert a világhatalmak összefogtak szegény kis magyar kormány ellen, különben is buzi, 16 évesen csokit lopott, tulajdonképpen nem is érvényes ez a K.O., csak azért történhetett meg, mert Trianon máig kísértő árnyéka rávetül minden mérkőzésünkre, mert gyűlölnek bennünket a zsidók, franciák, amerikaiak és most már a németek is, mert direkt elmondják a gyermekeiknek, hogyan viselkedünk az Európai Unióban, pedig ráérnének megtudni, amikor felnőnek.

Ez a meccse nem volt érvényes – dönti el a magyar kormány, amikor berakják a mentőautóba -, újra kell játszani, illetve dehogy is kell!, még csak az hiányozna, inkább nekünk kell adni, mert igazából mi nyertük meg, mocskos bírók!

Visszarakják az álkapcsát, megkapja a nyugtatóját, és álomra már úgy szenderül, hogy milyen fényes is volt ez a győzelem, amit aratott. Reggel még enyhén sajog, de buzgón fogalmazza a feljelentést. Majd ő megmutatja a világnak.

Majd nyögi bús hadunkat Brüsszel büszke bárja – ha már alliteráció, ne álljunk meg félúton!

- Nem adjuk Szurdokpüspökit!

A világ néz maga elé, nem akar minket megbántani, de mi a dolmányos mikrocsip az a Szurdokpüspöki?!

- Sem a szabadkőművesek, sem a zsidók, sem Brüsszel, sem Strasbourg, de még Washington sem, de még az ufók sem, a nemzetközi meleglobbi, a liberális kommunisták, élükön Merkel asszonnyal, senki, de senki sem fogja megszerezni Szurdokpüspökit. Sem Nógrád megyét, csak szólunk!

Ha ezt fülessapkában csinálná Orbán Viktor vagy panda mackónak öltözve, a világ megőrülne a boldogságtól, a nemzetközi cukiságmérők kiakadnának, a japánok uzsonnásdobozokon örökítenék meg a magyar kormányt, mert tényleg milyen édi, hogy egy apró ország vezetője ugrabugrál, fenyegetőzik, és vicces dolgokat kiabál a sajátos nyelvén mindenfelé!

- Megvan ez DVD-n, hármat kérek szépen! Olyan is van, hogy ez az izé, Orbán banánt hámoz vagy kikandikál a kakukkos órából? Nincs? Jaj, de kár… – Te minek öltözöl, Fumikó a következő farsangon? Te is Orbán Viktornak? Szuper!

„Elképesztő módszerekkel épül a Bajnai-adatbázis – így kommentálta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön azt a hírt, amely szerint állampolgári bejelentés alapján adatvédelmi vizsgálat indult a Bajnai Gordon volt miniszterelnök vezette Együtt 2014 Facebook-oldalán indított adatgyűjtő kampány ügyében.”

Ha nem haragszanak meg rám, most nem kezdem elmagyarázni, ki ez a Kocsis Máté, mert mire végeznék, már megint egy senki lesz. Fogadják pusztán szórakoztatóértéke miatt szeretettel ezt a fenti idézetet búcsúzás gyanánt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (136 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +215 ( 229 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Victoria Beckham és a magyar kormány, 4.8 out of 5 based on 136 ratings

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. “…vágja álcsúcson…
    Visszarakják az álkapcsát…”
    Ez biztosan nem Para, csak az adatrögzítő, aki félanalfa Béla.
    A cikk maga – szokás szerint – remek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  2. Ezt az ARD-nek sem ártana elküldeni, a németeknek állítólag bejön a magyarosch humor. Köszi PKI!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (32 szavazatból)
  3. Nagyon jó cikk.”dolmányos mikrocsip”-csúcs.A tojásszökevény jó hogy kiakadt
    a rajzfilmen,mert a fideszálompolgár esetleg megérti,hogy miről szól az
    animációsfilm,osz még próbál agyalni a buta fejével.Hamarosan indul a
    megvédő menet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  4. Remélem Orbánt is kiütik a választók, mint Kokót, anno…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  5. Budapest – A Hit Gyülekezete a Hetek című felekezeti újságjában 1998-ban még Hitlerre emlékeztető, Távolban egy fehér Piktorka címmel jelentetett meg gúnyverset Orbán Viktorról.
    Íme a Hit Gyülekezete verse 1998-ból Orbán Viktortól.

    A távolban egy fehér Piktorka
    Hetyke rém közeleg a
    Kárpátok ormán
    Tán vihar lesz, hurrikán
    vagy Orkán
    Bejárja az országot
    Polgártól Pápáig
    Aztán a világot
    Rómától Máltáig

    Mielőtt a Balkán kitör,
    mint a vulkán
    Ne szomorkodj Szurkán,
    van helyette Orkán
    Hova rohan úgy ez a
    koravén karaván?
    Nem tudom, de hamar
    ledől a paraván

    A Mr. Beans-es fintor,
    igazi katasztrófa
    Jól érvényesül, mint
    buszjegy a lyukasztóban
    Figyusz ezt a Fineszt, milyen jól halad a korral
    Elöl srácok, hátul püspök úr puskaporral

    Fülbevalótól a parókáig, hosszúhajtól a parókiáig
    Integrál ez mindent,
    tölgyestől a kopjafáig
    Mitől lett a narancs parancs, mitől lett a kuruc labanc
    S hogyan lett a hipszter máris nukleáris klerikális

    Papi Magyarország,
    mami Magyarország
    Polgárpukkasztóból
    pukkasztó polgár
    Ez a polgári polgárok
    polgárosodása
    És a polgarizáció
    repolgarizálása

    Naplemente, tintatartó, madarakkal – nem kétség
    Mi jöhet még ezután:
    csak egy, a sötétség.
    Már hullatja levelét a
    magyar citromfa
    És a távolból látszik egy
    falfehér Piktorka

    Orkán Jackie

    U.i.: Hallgass a Fineszre, és harapj a csipeszbe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (43 szavazatból)
  6. Kedves Para! Ez szép vasárnapi ajándék volt.
    .
    Nem a telhetetlenség beszél belőlem, de hétfőre is kaphatnánk valamit?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (32 szavazatból)
  7. Engem elszomorít, és lelomboz a cikk. Mert nagyon igaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  8. Lesz még Magyar Köztársaság!

    A cikk maróan humoros, de nincs kedvem nevetni, bár ne lenne igazam, de félek, hogy orkbán patkányt vona patkány váltja majd a hatalomban…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  9. Én visongva röhögök, nem vagyok hajlandó sírni !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  10. Nagyon tetszik.
    Miért nem ir többször ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  11. Sötétség borult ránk 2010-ben, és még az elemlámpába sincs elem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  12. Sírok :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  13. Egyszerűen tökéletes írás, mert nemcsak igaz, olvasmányos, de még szórakoztató is, csak ajánlani tudom mindenkinek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  14. Édesjóistenem! Amikor én ‘98-99-ben azt visítoztam, hogy ezt a nyegle bugrist többé ne engedjétek hatalomhoz, a megmondóemberek többsége “romlatlan” fiatalokról, meg reménységről hozsannázott. Aztán 2002-től minden módon rúgták a kormányt – többen még a vizitdíjat is “a zemberek elleni merényletnek” tartották, – nem az orbánisták, hanem a “függetlenek”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  15. egy jó pont a hit-eseknek a vers miatt. para szokás szerint zseniális.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  16. 89-ben amikor az újratemetésen ez a hitvány majom kiállt az emelvényre és nekiállt kiűzni a szovjet csapatokat, azt mondtam magamban, hogy ezt a bunkót ne engedjék többé szóhoz jutni. Most ez az idióta a miniszterelnök. A nagy EGO! Aztán hazánk nagyobb dicsőségére most kiáll ( vagy kiül ) a rádióba és hadat üzen a német gyerekeknek, meg a tanitónéninek. Ez a 89-es szintet is alúlmúlja. Vagy lehet még lejjebb is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. Orbán nem idióta!! Minden, csak nem az! Elmebeteg, pszichopata, megalomán, hatalomfüggő, de nem idióta. Sőt! Nagyszerűen ismeri a magyar (z)emberek lelkivilágát, kiváló manipulátor, aki azt is el tudja hitetni ezzel a néppel, hogy tud vízen járni, és ha kedve szottyan, félkézzel lenyomja az Egyesült Államokat. Ravasz, a maga módján kegyetlenül racionális, agya gyorsan jár. Ettől még egy moral insanity (erkölcsi hulla), afféle “gonosz zseni”. Nem ő az első, de nem is az utolsó ilyen figura a történelemben, aki hatalomra jut. De Orbán egyúttal saját maga végzete is. Miután (mint minden valamirevaló hatalomőrült) ő is meg van győződve arról, hogy ő, de csakis ő ért mindenhez, “túlvállalja” magát, és önnön dicsőségének állandó manifesztálása okán alkalmatlan hülyékkel veszi magát körül. Mivel azonban ő sem ért semmihez (a fent említetteket kivéve), ezért rendszere lassan, de biztosan “elhülyül”, működésképtelenné válik és végül hatalmas robajjal összedől, maga alá temtve őt magát is. No meg az országot is. A zembereket, és az embereket is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  18. Hungarian citizen

    Observer: dehogynem idiota, egy zommel teljesen retardalt idiotakbol allo orszagot egy idiota boven megteveszt.
    220 EZER 18 ev feletti honfitarsunk vandorolt ki, es nyugodtan lehet hozzaadni feleennyi 18 alattit is atlagban, es ezek csak a hivatalos uton tavozottak, akiket mas orszag hivatalai regisztraltak, es csak az EU orszagokra vonatkozik.
    Nos, sem az elvandorlokat, sem minket egy szarhazi kis idiota orban nem tud sem megvezetni, sem megteveszteni. 1998-tol ismerem, mint a legalja ferget, azt sem vagyok hajlando elhinni, hogy egyaltalan letezik.
    Ha meg egyszer megvalasztjak az idiotak maguknak, akkor tovabbi 1 even belul az _OSSZES_ epeszu ember elhagyja az orszagot, az pedig 6 honap alatt ugy bedol, hogy soha senki nem tamasztja fel tobbe.
    Es ha ehhez az itteni idiota valasztoi tapsikolnak, ehenhalva, nyomorogva, penz nelkul: hurra, veluk orulok en is :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  19. Lesz még MK
    Nem állhat össze vonatgabival, mert azt az EU nem tűrné (Haider eset!), ezért kell az LMP-s Schiffer, mert ő majd összeáll vele, ha a szükség úgy kívánja – ki az aki ezt nem látja?!
    Hogy pofázhat és feljelentgethet a csipet-csapat?
    A következményekről valaki be tud számolni, én csak a Gyurcsány Ferenc elleni feljelentésének következményeit ismerem!
    Lássunk már tisztán, ne csak nézzünk, ezért nem értem a szakember Róna Pétert, ha ezt nem látja az is baj, de ha látja, akkor nem tudom mit gondoljak róla?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Hélo-hélo!
    Hová tűnt Para a címlapról?!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. “félek, hogy orkbán patkányt vona patkány váltja majd a hatalomban…”
    (Lesz még Magyar Köztársaság!2013. március 24. 21:31)

    Bőrönd már becsomagolva. Ha Vona jön, én el. Ha megint orbán, akkor is. A léc egyébként már most is erősen rezeg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  22. Gyilkos vagy, Para.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Kedves Para!
    Az r betűk nem ropognak, legfeljebb az r hangok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos