Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hunčík Péter: Itt vannak a felvidéki huszárok 2013. március 29. péntek 6:35

  • Hozzászólások(26)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hunčík Péter: Itt vannak a felvidéki huszárok

Egy Dél-Szlovákiában működő magyar klub vezetői február végén beszélgetésre hívták meg Révkomáromba Gyurcsány Ferencet. Az aktuális problémák megtárgyalása mellett a 2004-es népszavazásról is meg akarták őt kérdezni, hisz a magyar választók többsége épp Gyurcsányék negatív kampányának hatására utasította el a kettős állampolgárság megadását a külhoni magyaroknak.

Az est szervezői olyan embert ültettek le az asztal túlsó oldalára, aki azóta már felvette a magyar állampolgárságot. Úgy gondolták, hogy így mind Gyurcsány Ferencnek, mind Boldoghy Olivérnek teret biztosítanak arra, hogy kifejthessék álláspontjukat, majd  vitatkozzanak egymással, úgy, ahogyan ez Európa civilizáltabb régióiban szokás.

Csakhogy Szlovákia déli régiói az utóbbi időben nem kedvelik az európai szokásokat. Főleg akkor ignorálják az európai hagyományt, ha nemzeti „sorskérdések“ megtárgyalásáról van szó. Mert már a kisebbségi magyarok is megtanulták, hogy nemzeti „sorskérdések“ megtárgyalásánál nincs helye a beszélgetésnek. Sorskérdésekre csakis magyaros, karakán válaszokat szabad adni. Például jól odavágni, oszt kuss! Úgy, ahogyan azt a pesti politikusok javasolják.

„Vagy velünk vagytok, vagy ellenünk“, harsogják odaátról. „Gyáva népnek nincs hazája! Hazátlanokkal és hazaárulókkal meg nincs mit tárgyalnunk“, folytatódik az anyaországi verdikt.

Nos, ehhez az utasításhoz tartották magukat azokhoz az extrém csoportosulásokhoz tartozó kisebbségi magyarok is, akik agresszív ellenlépésekkel fenyegetőztek, ha Gyurcsány mégis ellátogatna Komáromba. Egyikük megfogalmazása szerint, „Gyurcsánnyal nem tárgyalni kell, hanem likvidálni kell őt“.

Ezek után a rendezők inkább lemondták a klubestet. A nemzeti „sorkérdéseket“ inzéző bizottság tagjai meg dörzsölhették a tenyerüket. Egy újabb lépést tettek a kisebbség a radikalizálódása felé.

Merthogy nemcsak Erdélyben radikalizálódik a magyar kisebbség ( lásd Parászka Boróka: Autonómiatüntetés után – Magyar Narancs 2013. március 21.), hanem a Felvidéken is. Az ember úgy gondolná, hogy mindez a Jobbik fokozódó aktivitásának köszönhető, amiben van némi igazság, hiszen a magyar protonáci  párt vezetői egyre gyakrabban látogatnak Szlovákiába, ahol a Magyar Közösség Pártjának (MKP) legfelső vezetőjével is tárgyaltak már. Emellett a Jobbik az elmúlt időszakban hét dél-szlovákiai városban hozott létre regionális központot, szoros kapcsolatot alakított ki a Selye Egyetem hallgatói önkormányzatával és az MKP Via Nova elnevezésű ifjúsági szervezetével is. Ehhez persze a szlovákiai magyar politikai elit és az értelmiségiek hallgatólagos beleegyezése, illetve passzivitása is kellett.

De a radikalizálódásra felhívó üzenetek java mégiscsak a magyar kormánykörök házatájáról érkezik, persze furcsa áttételeken keresztül.

Legutóbb például Martonyi János külügyminiszter a román Digi24 hírtelevízióban azt nyilatkozta, hogy „Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása …. olyan képtelenség, hogy nem is kíván reagálni rá“.

Az interjú után egy rövid, ironikus cikk jelent meg az Orbán Viktor által melegen ajánlott Demokrata című hetilapban. A cikkíró kioktatta a magyar külügyminisztert, hogy „Erdély visszacsatolása éppen úgy nem képtelenség, mint egy levágott végtag visszavarrása“.  A cikkíró szerint a külügyminiszter ilyen reagálás helyett inkább „otthon maradhatott volna, mondjuk influenzára hivatkozva“. Martonyi úrnak az ilyen nyilatkozatok helyett azt kellett volna mondania, „amennyiben nem önmagát, hanem a magyar külpolitikát képviseli, hogy Erdély visszacsatolása időben ma nagyon távolinak tűnik“. Különben is, ma már mindenki tudja, hogy „nem, érdemes a románoknak gazsulálni…. Erővel ugyanis erőt kell szembeállítani“ fejezi be a külügyminiszter kioktatását a lap BA szignóval jelzett főszerkesztője. (Demokrata 2013. március 13.)

Két héten keresztül vártam a külügyminiszter úr tiltakozására, vagy valamilyen más reagálásra, mindhiába. Közismert dolog, hogy BA úr nemrégen az Echo TV-ben Széles Gábort bírálta, aminek köszönhetően már másnap kipenderítették őt a tévéből. És BA úr egy szóval sem reagált erre a megalázó döntésre.

Mostani írásával kapcsolatban  tehát az valószínűsíthető, hogy

1. Széles Gábor pozíciója sokkal erősebb, mint Martonyi Jánosé,

2. a cikkben megfogalmazott dorgálást a legfőbb helyen hagyták jóvá.

Az 1. sz. állításhoz nincs mit hozzáfűzni, a 2. sz. állítás viszont újból megerősíti azt a feltevést, hogy a Demokrata szerkesztői nem vaktában lövöldöznek. Hiszen mögöttük áll az egész Békemenet (BA úr a Békemenet egyik fő szervezője), és a töltényeket meg egyenesen a „vezénylő tábornok“ környezetéből kapják.

Ezért az sem volt véletlen, hogy a következő lapszámban (2013. március 20.) Pozsonyi Ádám az „igazságos határok“ meghúzásával kapcsolatban már úgy fogalmaz:

„Teljesen lényegtelen, hogy hány magyar él Kassán, Munkácson, vagy Nagykárolyban. Az „igazság“ a teljes Kárpát-medence. A többi az erőviszonyoktól meg az akarattól függ.“

Vagyis a jól ismert magyar felsőbbrendűség eszméjéhez újra odailleszkedik a múlt század harmincas éveinek revansista szóhasználata. Egyre gyakoribb a „butatótozás“, egyre hangosabban szól a „Vesszen Trianon!“ és  a „Mindent vissza!!“

Ha napjainkban négy-öt magyar összehajol, akkor már nem a „Krasznahorka büszke vára“, vagy az „Ott ahol, zúg az a négy folyó“ kezdetű, soft-irredenta  dalokat éneklik, hanem a „Legyen úgy mint régen volt“ kezdetű nótát, mely arról a csodálatos múltról ábrándozik, amikor még minden a „helyén volt“, és a magyar embert „mind az oláh, mind a német, mind a tót“ tisztelettel  megsüvegelte.

Tudom, hogy magyarországi olvasóim ezt a problémát nem érzik olyan élesen, mint a belpolitikai gondokat. De a kisebbségiek egy részénél ez a durva nacionalizmussal fűszerezett revansizmus nagyon komoly szerepet játszik. Ennek hatására kerül fel egyre több Nagymagyarországot ábrázoló térkép a kocsmák falára, ezért tűnik fel egyre több árpádsávos lobogó a focimeccseken és a tüntetéseken, és ezért fogalmaz egyre radikálisabban a fiatalság egy része is.

És persze ezért nehezebb párbeszédet folytatni a szlovákság képviselőivel.  És ezért értékeli egyre negatívabban a külföld Magyarországot, hisz ma már Berlinben és Brüsszelben is ismerik a kettős beszéd megfejtésének kulcsát.

Mert miközben Orván Viktor és Robert Fico (két éve még O.V. és Basescu)  kart karba öltve  bizonygatják, hogy mindern a legnagyobb rendben van a két nép között, a Fidesz holdudvar képviselői jól érthető füstjeleket küldenek a Kárpát-medence magyarságának a harc folytatásáról.

És a kisebbségben élők tízezrei veszik is ezt a jelzést. Ámde ha ma lennének Magyarországon országgyűlési választások, akkor a választásra jogosult kisebbségiek döntő többsége mégiscsak Orbán Viktorra, és a… Jobbikra szavazna  (ha lehetne). Viktorra azért, mert ő a Viktor, a Jobbikra pedig azért, mert a Fidesz „megoldási“ javaslatait már kevéssé radikálisnak találják.

Miután a Fidesz vezetői megérezték, hogy a kisebbségi magyarok lassan elfordulnak tőlük, áttértek a jól ismert duplafenekű beszédre, hogy bebizonyítsák, semmivel sem maradnak el a Jobbik mögött.

Mindezek után már jobban érthető az a gyanakvás, amelyik mind a román, mind a szlovák politikában fellelhető a magyarokkal kapcsolatban. Ezért van az, hogy a románok a területi autonómiát, a szlovákok pedig a kettős állampolgárságot tartják az elszakadás első lépcsőjének.

Ámde jelen esetben nem a sokszor emlegetett „túlzott szlovák (román) érzékenységről“ van szó, melyet a pesti politikusok oly szívesen és lesajnáló módon szoktak emlegetni, hanem jól megalapozott bizalmatlanságról.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (28 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +38 ( 50 szavazatból)
Hunčík Péter: Itt vannak a felvidéki huszárok , 4.9 out of 5 based on 28 ratings

  • Hozzászólások(26)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

26 Reader’s Comments

  1. Majd megint jól pofán vágnak bennünket, oszt jónapot…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (28 szavazatból)
  2. Eszetlen revansizmus = Magyarország végleges felszámolása! :(((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  3. 2014. választások után, amennyiben kiderül/hetne, hogy fideszeseké a győzelem, mely a kettős állampolgárokkal beteljesül, akkor fog csak az itthoniak és a kintiek között mélyülni a szakadék – 20 évvel ezelőtt még együtt éreztünk velük, mára már ők azok, akik majd megmondják mi jó nekünk, ilyen Zsiga Marcell félék, tudják, hogy itt elég kell, hogy legyen 47 ezer a megélhetéshez, a kecske és a gomba már a jólétet is biztosítja, ő biztosan tudja milyen, kipróbálta már, napi 47-ből!)))))
    Akik leszavazták a kettős állampolgárságot, azok tudták, hogy az a választás megadása nélkül nem fog menni, hisz nincs kétféle állampolgár (Semjén), de az a 20 évre való bebetonozódáshoz (Mikola) szükséges is!
    Ettől kezdve csak romlik a kapcsolat, amit össze akartak kovácsolni, azt jól szétverik és 2014-ben fog betetőzni!
    A kintiek hálája 2004-ért tetőzni fog jövőre, majd ez bizonyítja “valódi” hazaszeretetüket és a magyarság iránti elkötelezettségüket, mely édes bosszú lesz nekik, nekünk pedig a keserű pohár, fenékig ürítése!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  4. A fülkeforradalmárok áldásos tevékenysége, az ozd meg és uralkodj (végtelenségig) elvvel fűszerezett nacionalizmus ismét teljesen szembe fordította a magyart a magyarral, a meghírdetett szabadságság harc pedig a civilizált világgal.
    A populista és nacionalista szólamokkal elbutított emberek vakon hísznek, és gondolkodás nélkül rohannak a szakadék felé, s ha nem éri őket egy sokk szerű, kijózanító élmény, akkor az egész országot fogják magukkal rántani a szakadékba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  5. Egy aprócska szobafestőről senki sem gondolta, hogy világháborút fog kirobbantani.
    .
    Mire rájöttek, hogy képes rá, már megakadályozhatatlan volt.
    .
    Az “ej ráérünk arra még”, nem nyerő taktika.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (27 szavazatból)
  6. A magyar jobboldal annyi “szereti a hazáját” mint az a férj aki rendszeresen veri a feleségét. Szóval ha rajtuk múlik Magyarország akár eltűnhet a történelem süllyesztőjében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  7. Helyesen így szól a mondat:

    A magyar jobboldal annyi “szereti a hazáját” mint az a férj a feleségét akit rendszeresen ver. Szóval ha rajtuk múlik Magyarország akár eltűnhet a történelem süllyesztőjében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  8. Ne radikalizálódjon a magyar kisebbség, hanem ha akar költözzön ide! Oszt jó napot!
    .
    Ja, hogy jobb euróban kapni a fizetést…..?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  9. Trianon monnyon le és csatoljàk vissza Gyurcsànyit azonnal, mielôtt orrba vàgok valakit ! :))
    Engem is aggaszt, egy orszàg eltünhet Európa térképérôl a XXI. szàzadban.
    Ha nem ismernénk a jelenét, akàr meg is döbbenhetnénk ezen….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  10. A mondat helyesen :
    Gyurcsànyi monnyon le és aggyàk vissza Trianont….!
    :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (7 szavazatból)
  11. A csuti politikai pályafutásának elejétől fogva a jellemtelenség volt a legfőbb jellemzője. Kezdve a 89-es Műcsarnok előtt elmondott beszédétől, a legutóbbi hazugságáradatig. Az már a magyarországi állítólagos “politikai osztály ” gyalázata és a magyar “nemzet” idiótizmusa, hogy ez a velejéig erkölcstelen hitvány hazudozó ma az ország miniszterelnöke. Ez a hitvány népségnem való Európába. Vissza kellene őket telepíteni valahova a szibériai sztyeppékre, ott kedvükre űzhetnék az agysebészkedést és nyilaznának hátrafele. A normális magyarok, akik nem azonosulnak a nemzeti múlt dicsőségével, hanem tisztességes emberek módjára be tudnak illeszkedni az európai közösségébe építhetnének egy boldogabb Magyarországot. Ami a határon túli magyarokat illeti, ők is jobban tennék, ha elfelejtkeznének Trianonról és jelenlegi hazájuk hűséges államplolgáraiként, és nem az itthoni szélsőséges fasiszt- náci jobboldal ötödik hadoszlopaként viselkednének. Azt hiszem, többségük ezt is szeretné, csak a zavarosfejű fajmarha szászoktó meg tőkésektől , és agresszív támogatójuktól tartva nem mernek ellenszegülni a csuti-vona kettős nyomásának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  12. Ha majd Merkel asszony magához hivatja Orbánt és megvonja tőle a német nagytőke támogatását, a forradalmár vezér sirva megy majd gyóntató papjához.
    Oszt jó napot! Ha nem kap pénzt , az úniotól akkor bukik. Persze olyan ügyesen
    kell kijátszani , ahogy Orbán mondja. Páva tánccal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  13. Ha képesek lesznek arra a becstelenségre a külhoni magyarok, hogy Orbánra szavaznak,- általuk kerül ismét hatalomra-, akkor ne várjanak többé támogatást az országtól. Ezt ugyanis pont az ország érdemesebb lakossága ellen tennék, megvetést váltva ki.
    Elkeserítő ez az állapot nélülük is.
    Egyébként a békemenetelésről is szokjanak le, mert gerinctelen dolgot csinálnak
    azzal és megtévesztik, félrevezetik a békés lakosságot. A csaláshoz nem kellene asszisztálniuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  14. Ahelyett, hogy az ország adottságainak kihasználásával és valódi összefogással egy irigylésre méltó “svájc”-ot alakítanánk ki,
    ennek az erőlködésnek a vége könnyen egy újabb balkáni konfliktus lehet a kimenete, ami után a környező országok “gyámsága” alá fogja helyezni az EU közössége az országot, hogy többé ne okozzon bajt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  15. a) Tudomásom szerint Slovenska Matica 5millió obcanjából vagy 180ezer a magyar… Transsylvania terület 5milliójából kb. 1millió… Beleszámítva a kómásbetegtől a csecsemőig. Ilyen “erőviszonyok” mellett akar világhódító háborút a kormányoldal. Fantaszta fasiszták.
    b) a Nagy Románia párt, illetve a hasonszőrű szlovák szervezetek a “magyar fenyegetés” rémével érnek el népszerűséget. Alcsút – igen, Rá gondolok – meg képes, és adja alájuk a lovat! Ki uszít a kisebbségi helyzetben lévő magyarok ellen akkor?
    c) míg ‘45-ben és után volt némi alapja sajnos a kollektív bűnösség elvének, hiszen a szervezett “magyarság” tkp. a népírtó SS szintjén állt, ám már az ‘50-es évekre megtisztultunk a fasiszta szándékoktól! A ‘89 utáni irredenta politika viszont olyan képet vetít a világ elé, hogy a kollektív bűnösség – Alcsút fasiszta akarata miatt – máig illik a magyarokra! Vagyis: az irredentizmus megbélyegzi a magyar népet! Javíthatatlan warmongreleknek (igen, ezt akartam írni!) állít be minket, holott nem vagyunk azok! Amíg tehát végre ki nem mondjuk, hogy elhatárolódunk az ilyen majomszabásúaktól, addig esély sincs arra, hogy emberszámba vegyenek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  16. Csak egy kérdés!? BA – azaz bencsik andrást miért kell urazni?? Az egy hatalmas idióta bunkó, tehát semmiképpen sem úr !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  17. A határon túliak szavazatára csak annyi szükség van hogy alibit szolgáltatnak egy teljes VÁLASZTÁSI CSALÁSHOZ ! Ne gondolja senki hogy az “újmagyarok” annyira tötik majd magukat , az a lényeg hogy helyettük el lehessen számolni az üres biankó ( csekkeket)szavazólapokat ! Az egy másik dolog hogyha még így is veszít a fideSS akkor viszont néhányuknak vagy börtön , vagy hosszú elme gyógyintézeti kezelés (orbán) lesz !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  18. Pontosan, Calumet !
    Én megmondom ôszintén, hogy a ‘90-es évek közepén 15 évre saccoltam ezt az irigylésre méltó Svàjcot, hàt , nem igazàn jött be….Ehelyett az eltûnés veszélye ( gyàmsàg ) realitàssà vàlt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  19. Tőkés nem is olyan régen területek visszacsatolásáról, Trianon revíziójáról, mint nem is lehetetlenről hablatyolt a rádióban.
    Amíg ezeknek a szövegeknek teret adnak, amíg Tőkést nem elfogadhatatlan alaknak nevezik, amíg nem utasítják vissza, amit mond, addig keveri a ….-t. Az a baj, hogy nem a saját bőrét viszi vásárra, hanem másokét.
    Ahogy ov se a saját bőrét kockáztatja a szövegeivel, mindazzal, amit csinál, hanem a mi létünket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  20. A velemeny meg szabad, es a magyaroknak nem azon kellene ragodniok, hogy a magyarok kozott ki mit mond, azok moge felsorakozni, akik jol erzik, hogy hol vannak a magyarsag ertekei es kik azok, akik azt kepviselik. Ha attol kell tartanunk, es attol fugg a jovonk, hogy mit mond pl. Tokes, akkor bizony a gyulolkodok bortoneben vagyunk es nem egy szabad vilagban. Az emberi jogok azert jar ki nekunk, mert emberek vagyunk, nem kell senki sem hogy a talpnyaloi legyunk. Adjak meg nekunk a romanok, meg mindenki a jogainkat s akkor nekik sem kellene senkitol, semmitol reszketniok s nekunk sem kellene, mindenkinek segget nyalni. A szadagsag mindenkinek kijar vagy hat mi is szeretunk azert parancsolni? A fojtogatott ember nem almodhat boldogsagrol, s a magyarsagot meg mindenutt fojtogatjak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  21. Jól haladunk -az irányba hogy Magyarország mérete Budapest minidiktatura város állam legyen .Amint a vezér ellenségei megunják hadűzeneteit .Valós harcba lépnek a kollégiumi oligarchák ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  22. Pest megyét meghagyjàk rezervàtumnak…
    :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  23. Bolygó! B.A. megszólítása egyébként Vitéz Budapesti B. A.! Én még gondolkodom, hogy a Vitéz Ferencvárosi, Józsefvárosi, Újpesti, Kőbányai, Kispesti vagy Lőrinci nevet vegyem-e fel (mindegyik kerülethez életem fontos szakaszai kötnek), bár az a helyzet, hogy apám családja tényleg nemes volt, így azután nem égethetem magam a parvenű “vitéz”-zel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. Nagy tisztelet illeti meg ezen információk tudósítóit. Ugyanis már a rendszerváltozás korában folytatódva-elkezdődött a félretájékoztatás.
    Már már Úgy tűnt, hogy a Benes dekrétum után minden magyart kitelepítettek
    Csehszlovákiából.
    Csak tűnődni lehet azon, hogy mi az igaz. Az-e amit akkor el akartak hitetni, vagy
    az ami jelenleg is létezik. Nem tudom a kitelepítettek miképpen tudnak ott helyben pártot alapítani, ahonnan kitelepítették őket, de azóta is ott élnek? Egy részük
    vegyes házasságból születve, most jöttek rá, hogy ők mindig magyarok voltak.
    Hiszen láthatjuk, hogy azt a magyar pártot támogatják – ott helyben – melynek
    képviselői bekerültek a helyi parlamentbe. Egyesek még miniszteri rangot
    is elérhetett, pedig tudták, hogy ő magyar, mert nem is titkolhatta, mivel
    magyar párt tagja.
    .
    Mások meg most jöttek rá, hogy ők tulajdonképen magyarok, hiszen már
    állampolgársági igazolványuk is van, de titokban kell tartani.
    MÉG MAJD A HELYI VEZETŐK RÁJÖNNEK, HOGY ŐK A MAGYAR PÁRTOT
    TÁMOGATJÁK?
    .
    Trianonban elszakadt területeken él ő rokonaim soha sem titkolták, hogy ők
    magyarok, de nem is hőzöngtek vele. Környezetükben élőkkel
    “hasonló jól” megértik egymást, MINT MI ITT AZ ANYAORSZÁGBAN.
    Tudniillik nemcsak nálunk van jobbik, csak nem mindenütt úgy hívják!
    (hiszen itt is csak a “magukfajták” érzik úgy, hogy “mi magyarok”.
    Mintha – mi – a többiek PIRÉZEK lennénk.)
    Nagyapám erre azt mondta ez azért van, hogy: VAKULJ MAGYAR, NE LÁSS TÓT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Sajnálom a külhoni magyarok azon részét, akik Magyarországhoz akarnak tartozni. Az erdélyieket egyszerűen nem értem. Miért lenne jó nekik egy második Ceausescu? Örülnének, hogy megszabadultak az elsőtől. Lehet, hogy ennyire buták? Hoppá, lehet, hogy jól jön a magyar adófizetőktől elsíbolt és ott landoló pínzecske? A székely góbét kilóra meg lehet venni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  26. Tisztelt Hunčík úr, én szeretem az Ön írásait, több dologban egyet is értek Önnel. Ez a cikk is tetszik. A Jobbik és a Fidesz valóban sikeresen exportálta a szlovákiai magyaroknak az újnyilas, szélsőjobbos eszméket, de Ön is jól tudja, hogy még így is sokkal több a szlovákiai magyarok közt a józan gondolkodású ember, mint Magyarországon, csak majdnem akkora az “elmebaj”, de még nem akkora, de mindenképpen szörnyű. Viszont abban nem értek egyet Önnel, hogy:

    “Mindezek után már jobban érthető az a gyanakvás, amelyik mind a román, mind a szlovák politikában fellelhető a magyarokkal kapcsolatban. Ezért van az, hogy a románok a területi autonómiát, a szlovákok pedig a kettős állampolgárságot tartják az elszakadás első lépcsőjének.”

    Ezt gondolja át újra…mert ez így nem korrekt – szinte már-már…hazug. A szlovák politika ugyanis épp ilyen elutasító volt akkor is, amikor a fent említett radikalizálódás még nem volt ennyire elharapódzva, Sőt a szlovákság egy részének permanens gyűlölködése a magyar kisebbséggel szemben, az állandó megbélyegzés, kirekesztés szerintem elősegítette a radikalizalódást… Ön ezzel a mondatával alibit nyújt a szlovák szélsőjobbnak, olyan, mintha a Fico (szlovák Orbán…) és Slota (a szlovák Vona Gábor) támadásait igazolná. Az MKP és a Híd is, és még régebben ezek elődei is sokszor kinyilvánították lojalitásukat a Csehszlovák és Szlovák állammal szemben, az eredmény? Nulla. Az undorító magyarországi újniylas eszméket nem lehet az épp ennyire undorító szlovák gyűlölködéssel és nemzetállam mítosszal igazolni/támadni/tagadni stb., pro és kontra nem működik ez. A szlovák politikai elit szinte egyöntetűen elutasítja a magyar autonómiát, és ennek semmi köze a radikalizálódáshoz ez csak duma. A szlovákiai magyarok autonómia igénye egy teljesen egészséges, európai igény, Ettől Szlovákia csak gazdagabb és erősebb lenne. És kellene, nagyon kellene, főleg gazdasági indokok miatt. Önnek ezt tudnia kellene, kicsit meglepő, hogy ennyire szűklátókörű és nem eléggé körültekintő konklúziót fogalmazott meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos