Ronai and Ronai
AMERIKAI

Buják Attila: 10% 2013. március 8. péntek 5:45

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Buják Attila: 10%

„10 %!” Tíz haver. Itt a lé, na, hirdeti egyedülálló tömörséggel a számla, fölötte az ELMÜ nevű áramszolgáltató cég óvatos megjegyzései. Megvan a véleményük erről a tízről, mellesleg most mennek majd kicsit tönkre, a szolgáltatás akadozni fog. „A rezsicsökkentés csodálatos!”, áradozik egy dérütött, idős pár a budai millenárisra rohanva, miniszterelnöki évértékelőre. Miniszterelnökünk uralkodásának hetedik évében tartott tizennegyedik évértékelőjét szintén magvas gondolat, ötszázzal több megszületett magyar csecsemő eszméje köré építette a párt, hátterében a sárga, tíz százalékos csekkel. A magyar közélet zavaros metaforája ez. A tíz százaléknál magvasabb politikai reklámot ugyanis régen láttunk. Ez már valóban Habony Árpád nívója. Nesze pajtás, tíz százalék beléd. Nem ezt akartad?

Valami végtelen, vérfagyasztó és bicskanyitogató megvetés süt ebből a tíz százalékos vörös számlafeliratból. A Fidesz alapító atyái szerintem megdöbbentek volna ennyi parasztvakító közönségesség láttán. De a kései komcsik ezekhez képest mimózák voltak. Dehogyis mertek volna ekkora tahósággal előállni. De múlik az idő, ötven körül az ember beéri ennyivel is. 2006-ban még úgy gondoltam, hogy az „elméleti programelemként” bedobott „díjmentes állami temetést” nem lehet felülmúlni. De aztán jött a pálinkafőzési jog, a Suzukit minden parasztnak, és már látom, hogy ez az út egyenesen visz Phenjan felé, ahol vinnyogó, egyenruhás asszonyok nyávognak és hajlongnak tábornok elvtársunk oltárképe előtt, aki visszaadta gyermekem szeme világát.

Schiffer képviselő törvénnyel tiltaná a közületi közleményekbe bújtatott politikai reklámot, de kár a gőzért. A végén alkotmányba foglalják ezt is. A számlaszerkesztés állami rendjét. Ráadásul Orbán jó (és sóher) gazdaként, bár szeret adni, sosem a magáéból ad. Most a szolgáltatókat fejte meg. „Magáé” alatt az államélet teljességét értjük, amelynek tulajdonjogát kevesen érzik át olyan mélyen, élesen, fájdalmasan és intenzíven, mint ő. Ez nála már nem privátum. Nem személyesen akar gyarapodni, mint általában a korrupt államférfiak. (Persze úgy is, de az természetes.) Mindenestül az övé. Övé a rög, a víz, a folyó, az egyetem, az iskola, a rendőrség, a szülészet, a határkő, a sajtó, a rádió, az illetékhivatal. Láttuk az államélet egyetlen szegmensét is a külügytől a belügyig, a színháztól a művészetig, a Videotontól a Debrecenig, a törpe vízműtől a földig, amelyet ne akart volna személyesen birtokolni és átalakítani? Létezik bármi Magyarországon, amibe ne ütné bele az orrát? Van utolsó szó az ő szaván kívül?

Nagy teher ez, még nagyobb felelősség. Érzi ő is, de már nincs visszaút. Nincs megállás, nincs konszolidáció. Látjuk az aprócska piros elefántot, amely nő, duzzad, puffad (fizikai valójában is), egyre nagyobb és egyre nemzetibb. A szemei mohón kigúvadnak a bírvágytól, lassan a földtől is elemelkedik. Egy ember kell, aki aprócska gombostűvel halkan odalép mellé. És megteszi.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (25 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +49 ( 49 szavazatból)
Buják Attila: 10%, 5.0 out of 5 based on 25 ratings

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

16 Reader’s Comments

  1. A polgármester beceneve 10%.
    Na nem a “rezsicsökkentés” miatt.
    Neki ennyi jár minden beruházásnál.
    Van olyan polgi, akit 20%-nak hívnak.
    Vakulj paraszt, neked is 10%, oszt jónapot !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  2. Jó az anyag! :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  3. A polgármester beceneve újabban Mr. 20 %.
    A rezsicsökkentés meg egy nagy illuzionista mutatvány, ahol az átlagember, bármennyire figyel, nem veszi észre, hol verik át, s még tapsol is neki, mert tetszik neki a mutatvány.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  4. Nekem úgy rémlik, a rezsi az az összeg, amit a szolgáltatás igénybevételéért a számlán szereplő végösszegnek megfelelően fizetek. A gáz, a villany, a telefon, a víz, a távhő önmagában még nem rezsi, akkor válik azzá, amikor kifizetem azt, hogy igénybe vettem.
    A háztartási rezsi ugyanis a háztartás KIADÁSAINAK összege. Ha a számlámon a végösszeg tizenháromezer, és a kormány intézkedései miatt a megtakarításom ötszáz forint, az messze nem tíz százalékos eredmény. Ezt a tíz százalékos rezsicsökkentést csak birkaaggyal lehet annak értelmezni, aminek nevezik, de az elnevezéséhez semmi köz nincs a valóságnak.
    .
    Szó sincs semmilyen 10 százalékos rezsi csökkentésről!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  5. Ma még nem tudjuk ki, de lesz ember aki megteszi…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  6. telekis
    Tegnap az egyik TV híradásában láttam, hogy a pécsi bányászok szombatig adtak haladékot, hogy képviselőik álljanak ki az érdekükben.
    Azt mondta, hogy az első pofon már elcsattant és, ha ezt nem veszik komolyan a képviselők, akkor jön a következő fokozat – mert nem ezt ígérték és az ígéreteiket nem tartják be, akkor keményebb lesz a kifosztott bányászok reakciója. Vannak olyanok közülük, akik hónapok óta nem kapják a járadékaikat, nem tudják kifizetni a számláikat és etetni a családjukat!
    Minden városban és faluban a kifosztott embereknek a képviselőikkel szemben úgy kellene fellépni, hogy nem ezt ígérték, nem ezért szavaztak rájuk – ha nem tesznek eleget a követeléseknek, mondjanak le – elég pofon lesz ez nekik, mert nehéz lesz elosonni a választóik elől, még sallernek sem kell leesnie, elég, a számonkérés és a szembe nézés, hogy tudják itt az elszámolás ideje, nem 2014-ben, hanem már most!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  7. „Mindenestül az övé. Övé a rög, a víz, a folyó, az egyetem, az iskola, a rendőrség, a szülészet, a határkő, a sajtó, a rádió, az illetékhivatal.”
    .
    Még vannak hiányosságok, a lelkeket még nem sikerült „teljesen behabzsolni”. Bár lehet a nem „mi” lelkek nem is kellenek, nincsenek is vagy lecserélendők.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  8. csakén!
    Végre össze kellene már fogni a joggal elégedetlenek csoportjait.
    Belőlük hamarabb meglenne az Orbánt váltó erő, mint ebből az E14-esdiből.
    Nem tudom, mire várnak az igazi demokrata politikusok, már ha még vannak ilyenek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  9. figyelő
    Orbán és bandája már nem is akar fidesz-hitre téríteni, csak az a cél, hogy a 1,5 milliós hívő tömeget megtartsák a hitben. Ha az ellenzék kellően szétszórt, akkor ennyi is elég lesz akár a 4/5-höz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  10. “…ez az út egyenesen visz Phenjan felé…”
    .
    Elnézve a “dérütött” nercbundás budai asszonyokat, párjaikkal együtt, idesorolván a soproniak kedveskedését a szeretett vezető felé, már csak egy pici kanyar van hátra, és megérkeztünk Phenjanba.
    A kanyart fogják kiegyenesíteni hétfőn a végszavazással!
    Jöhet a vastaps, a szeretett vezetőt körbe vevő, hajbókoló, jegyzetelő lakájok sokasága, akik majd elmagyarázzák a nercbunda nélkülieknek, hogy a szeretett vezér csak a nép javát akarja és aki ezt nem érti, hát az majd meglátja mi fog történni vele.
    Egy idő után, mindenki igazodni fog a vezérelvekhez, ha jót akar magának és a családjának!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  11. Szegény Gobbi Hilda, amikor a Centrum-hétfőt reklámozta… Az legalább 20% volt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  12. Kedves Buják Attila,

    Na végre, Eszméletlenül jó a cikk. Mint régi olvasója (168óra előfizető)
    mostanában sokat kritizáltam a cikkeit. Nem tetszettek. Egy light
    gyurcsányozás miatt jól le is csesztem.
    Na ez a cikk engem igazolt. Miért ir elvont,huszadrangú témákról, mikor tud ilyet is? ( sajnos ez a 168 órára még inkább vonatkozik)
    Állandóan jobboldali hivatásos hazudozók interjújával van tele a lap. a kommentelő rész szinvonaltalan és primitiv., de a legfontosabb,hogy tényleg nem lenne szabad olyan témákkal foglalkozni ,amely egy normális országban természetes lenne. Itt és most ez nem az!!!!!Szerintem a 168 óra most alámerül és kibekkel,mint antall józsef(igen,igy kisbetűvel) Lelkük rajta.
    Még egyszer gratulálok a cikkhez ( a phenjani példa pazar!!!!)
    Most már ne adja alább!!!! Üdvözlettel Barry 1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. “Egy ember kell, aki aprócska gombostűvel halkan odalép mellé. És megteszi.”
    Nagyon ütős a vége. Gratulálok, jó írás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  14. Ha Orbán emberei számolják majd a szavazatokat a választáskor, mi lesz az eredmény?
    Belenyugszanak a vereségbe, vagy elszámolják magukat , oszt jó napot?.
    Gyorsan elégetik a szavazó cédulákat, s mossák kezeiket, vagy mernek veszteni is ha már győzni is mertek?
    Mi vár szegény magyar nemzetre , ha még 40 évig lesznek uralmon?
    Amerikai politikusok segitenek-e elsöpörni Orbán diktatórikus rendszerét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. vélemény
    Komolyan mondom ,jobban kiakadok tőled mint a selmeczitől.
    Mi az ,hogy elszámolják meg elégetik oszt jónapot.
    Milyen 40 év.? Max 2 ,de szerintem annyi se. ( annyit meg meg is érdemlünk) És kit érdekel,hogy ők mit mernek meg mit nem.
    Mire gyártod itt a mitoszt ezekről a senkikről.?
    Omlik már a kártyavár. Azonkivül úgy néz ki az MSZP is kezd magához térni.
    Én 2 éve folyamatosan szidom a Mesterházyt, de ma szerintem nagyon Ok volt!
    Papir nélkül, miközben a bunkó paraszt még a jónapotot is csak felolvasta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Valójában nem 10 % aza tízszázalék.
    Hanemcsak kettő-három.
    És különben is háromszor fizetjük azt vissza Döbröginek.
    ( Ha nem többször !! )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos