Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbánon röhögnek a német gyerekek 2013. március 29. péntek 9:31 Forrás: AN, atv.hu

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbánon röhögnek a német gyerekek

Budapest, Berlin – Kiakadt a magyar miniszterelnök a német közszolgálati televízió gyerekcsatornájának rajzfilmjén. Mint arról korábban már az AN is beszámolt, a rajzfilm Orbán rendszerén keresztül mutatta be az Európai Unió egyetlen diktatúráját. Orbán tajtékzott, a kormány emberei próbálták magyarázni a bizonyítványt, de csak rosszabb lett a helyzet: minél többet beszéltek a médiában, annál többen látják, hogy milyenek.

Jobb lett volna hallgatni. Behúzódni egy csendes sarokba, és inkább titkolni a szégyent, mint világgá kürtölni. A németek most újabb animációs filmben mutatják be Magyarország teljhatalmú urát, Orbán Viktátort. Amelyik német gyerek idáig nem tudta, ki ő, és milyen, most az is megtudhatta.

A német gyerekeknek szóló műsor komoly témákat mutat be, egy hete Magyarország volt a téma, hogy megszegi az EU-s szabályokat, és problémák vannak a sajtószabadsággal. A magyar kormányfő a múlt pénteken, szokásos reggeli rádióinterjújában, a Kossuth rádióban reagált a műsorra, azt mondta, sajnálja a német gyermekeket, Magyarországon ugyanis elképzelhetetlen lenne, hogy “hazugságokat és valótlan tényeket gyermekműsorrá alakítsanak.

Ha ez előfordulna a Magyar Televízióban, itt mindenki repülne egyetlen perc alatt, ugyanis a gyermekek nem arra valók, hogy mindenfajta politikai agymosásnak vessük őket alá”- idézik a kormányfőt.

Az újabb kisfilmben mindezt Orbán Viktor animált figuraként mondja el, előbb az irodájában ugrándozva, majd kesztyűbábként, utoljára ajándékcsomagokkal és pezsgősüveggel látható szívcseppekből álló esőben. Orbán szavai megerősítik a magyar sajtószabadságról mondottakat, értékelik a végén.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (44 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +61 ( 67 szavazatból)
Orbánon röhögnek a német gyerekek, 4.6 out of 5 based on 44 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

41 Reader’s Comments

  1. Ha ez előfordulna a Magyar Televízióban, itt mindenki repülne egyetlen perc alatt,
    Igy lett a kiraly meztelen.
    Mar nem is tagadja hogy diktator.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +73 (85 szavazatból)
  2. Eddig mindig azt csinálták, hogy agyonhallgatták a számukra kedvezőtlen dolgokat.
    Most a túllihegésükkel jól befürödnek, mert egyre nagyobb lesz a nyilvánosság.
    Anikó asszonynak nem sok jót hoz ez a hónyuszi…..ez is unortodoxra sikerül, de már biztosan megszokta, mert azt nyilatkozta, hogy: neki “jó ura” van!
    Mai asszony, egyetemet végzett és ura van….meg is érdemli ezt a jót!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +49 (57 szavazatból)
  3. Nemetek rohognek , mi meg sirunk ettol az orult tehetsegtelen parszttol , aki a populizmusaval tonkreteszi az egesz orszagot! Mar megint vasarolt 860 millio euroert alllamosit folyamatosan mindent ugy hogy kozben 1 normalis gyakorlatias szakember nincs a HORDAJABAN! Tele a rendszere tehetsegtelen seggnyalo kaderekkel! Nem ertem miert nem jelenti fel most az ellenzek hutlen kezelesert az EONnal kapcsolatban! Min duplat fizetett a cegeert , raadasul mennyi penzt fognak meg beleolni abba a vallalatba! Malev , MAV , BKV, KOZTEVEK , MIND MIND VNAGYON CSUNYA VESZTESEGEKET HOZTAK , HOZNAK ES SENIK NEM EMELI FEL SOHA A HANGJAT , MEGY A KOZPENZ MUTYI ARAMLIK A KOZPENZ MAGUKHOZ EZEKBOL A VALLLALATOKBOL , MEG A TOBBI ALLAMI CEGBOL! Semmi masrol nem szol az ALLAMOSITASA A FELCSUTI PARASXTNAK! Kozben Simlicskaval egyre gazdagabbak !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (55 szavazatból)
  4. Orbánon én is röhögnék, ha nem lennék ilyen közel hozzá, így azonban csak kapkodom a levegőt, mert lassan azt is elszívják előlünk!
    A német oktatásügy nagyon jól teszi, ha ezt a félbevágott óriást kifigurázva mutatja be a német gyerekeknek, hogy hogyan manipulál Orbán.
    Orbán meg fogja be, és nézzen magába! A magyar gyerekeket mivel mérgezik ezután? Vele? A kétfenekű beszédeivel? A kereszténydemokraták aljas kétszínűségével?A papok ájtatos hazug szövegeivel? Netán pedofíliával?
    A német gyerekeket nyugodtan tanítsák csak, hogy mit nem szabad tenni! Példának pedig mindig Orbánt, és kormányát mutassák be az aljas valójukban, mert elég munícióval szolgálnak akár egy teleregényhez is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (56 szavazatból)
  5. Sajnos a gyerekek agymosása éppen Magyarországon kezdődött el,vas albert,nyirő,hittan stb.kötelezővé tételével.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +51 (61 szavazatból)
  6. Mivel Mo jogállamnak számít, sehol nem lehet, sem politikai, sem gazdasági menedékjogot kérni. Pedig ma Mo-on nincs jogállam. A félelem és a sunnyogás országa lettünk.
    Csak ezt nem merik leírni, hiszen azonnal menekültáradat lepné el Eu-t és Kanadát. (Elsősorban a tengerentúli országok közül.)
    Nem meghurcoltatástól kell félni, hanem az egzisztenciális ellehetetlenüléstől.
    Ezért, aki ma fidesz-közeli, sunnyog. Tudja, hogy nincs rendben, de ebből él.
    Orbán szívesen eljátszaná Vitéz Lászlót egy bábfilmben, még akkor is, ha a szerep leginkább Paprika Jancsira hajaz :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (37 szavazatból)
  7. A hír hallatán a csuti azonnal magasabb harckészültségi fokozatot rendelet el Áder palotaőrségénél, Kövér parlament őrségénél a honvédség víz tisztító alegységeinél, -s hogy ki ne hagyjam a személyes testőségénél- a TEK-nél Beizzították a Kubatov riadóláncot. A CÖF is kiadta kétségbeesett jaj kiáltását a Birkamenet részére az ECHO tv-ben (Báncsák a magyart!!! -sósav+tank a Közgép telephelyen vételezhető) Petike a baltás gyilkos hazájába látogatott némi kp-ért a várható németek elleni háború finanszírozására. A magyar közszolgálati média egész napos, Németországot lejárató műsorral válaszol az agresszióra, “Nem úgy van az…” címmel. A Magyar Nemzet napi háromszor jelenik meg, amit a rossz idő ellenére is kivisznek az előfizetőknek.
    A nagy nemzetvezető visszavonul felcsuti birtokaira, ahol forró dróton átbeszélik a kialakult helyzetet az Észak-Koreai és a Fehérorosz elnökkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (45 szavazatból)
  8. Majd el feledtem. Jankovics Marcel megkezdte egy egész estés Németországot lejárató rajzfilm megrajzolását..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (32 szavazatból)
  9. Már nem csak mi normális emberek (beleértve a németeket is) látjuk világosan, h mi folyik itt – demokrácia címszó alatt !
    Az agymosott birka narancsagyúaknak még ez is kevés a tisztán látáshoz!
    Szörnyen ostobák!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (40 szavazatból)
  10. A németek is utálják a fasizmust.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (32 szavazatból)
  11. Csak a germánoknál tolják az orKbán- gúgyfilmeket? De kár, ezt kellene mindenhol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (34 szavazatból)
  12. carpenter
    “Majd el feledtem. Jankovics Marcel megkezdte egy egész estés Németországot lejárató rajzfilm megrajzolását..”
    … és mi lesz benne? Lezsidózzák a németeket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  13. Bravó, brávó !!! Máris bekerültünk a guinness rekordok könyvében, mivel o vitya az első szabadságharcos akiről rajzfilm készült. úgy, hogy egyetlen csatajelenetben sincs benne !!! Jankovicsnak ez miért nem jutott már régen eszébe ???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  14. Egy DEMOKRATIKUS országban a vezetők szoktak repülni egy perc alatt, vagy önkritikát gyakorolnak, és azonnal lemondanak. DIKTATÚRÁNAK DIKTÁTOROKNAK se MAGYARORSZÁGON de a VILÁGBAN sehol nincs helyük. Történelmi tapasztalatok bizonyítják az ŐRÜLTEK rémtetteit. Ez többé nem fordulhat elő, az orbánokat mielőbb elmegyógyintézetbe kell zárni mielőtt a kanóc végét meg gyújtanák. Továbbá a FASIZMUS-NÁCIZMUS terjedését is azonnal meg kell akadályozni, a gyöngyösiket – a vonákat a parlamentből ki takarítani, mielőtt eszmerendszerük olyan gyökeret ver ami már kezelhetetlen. Többé nem fordulhat elő, hogy az ŐRÜLTEK olyan hatalmat kapjanak ami a társadalom egy részét nyomorba dönti, egy kis részét kedvezményezi, ill. intézkedéseivel felhívja magára a világ figyelmét azok rosszallását. ORBÁNNAK mennie kell, ha magától nem akkor a népnek kell elzavarni. “ELZAVARNI” ezt tőle idéztem mivel 2006-ban ezekkel a szavakkal HECCELTE a népet a KOSSUTH téren, no akkor most itt az idő MENYEN EL MAGÁTÓL. DURVÁN TAKARODJON!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (37 szavazatból)
  15. Bohócként ábrázolják – mé’, hogyan kellene?
    Pávatáncol és sallert oszt – ez nem egy országvezetőre jellemző ténykedés!
    A pávatáncot elmondták: a háború végén, az éhező cigánygyerek meztelenül, tollal a fenekében táncolt élelemért….akkor most hogyan is van az a pávatánc?
    Még szerencse, hogy nem ismerik a németek ezt a háborús valódi pávatáncot.
    Egyébként pedig majd jól hadat üzennek, dr. Plagizsolt lesz a lovassági roham vezetője, Hende pedig a lerokkant lovakkal és csúzlival fog támadni!
    MOST PEDIG JÖHET AZ ÚJABB BÉKAMENET – mert a helyén kezelik ezt a sallerosztó bugrist és ideje megvédeni, ha elmaradt a hókáosz miatt a vendég lengyelek menete….
    Az óriásplakátokra ezt is kiviríthatják – a világ bohóca, nem csak 3xbóvlis és kontár, hanem még bohóc is!
    Magyarországnak ilyenre futja…..
    Nemhogy beseperték volna a szőnyeg alá, jól felfújták, most főhetnek benne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (36 szavazatból)
  16. Megtaláltam a youtube-on:
    Bohócot csinált Orbánból a német köztévé
    http://www.youtube.com/watch?v=BSk3kLkD_fc

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  17. Pereskedni akarnak?! Nooormáááliiisaak?!
    “Csak a bolond megy bele olyan harcba, amit nem nyerhet meg!”
    Dzsingiszkán ezt már az 1200-s években tudta, igen fiatal kora ellenére, tanulhatnának tőle a vekkeres, 3xbólvis tanácsadói!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  18. Ez még ma is és itt is aktuális! …
    http://www.youtube.com/watch?v=Riu5bRNWv_M
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  19. Szerencsére hozza a formát, így néz ki élőben az elmebeteg diktátor :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  20. Orbánnak nem tesz jót ha kigúnyolják. Igaz ugyan, hogy teljesen mindegy neki, hogy rajta röhög egész Magyarország vagy az egész világ, de ha a Fideszen belül a terrorizált sleppje kezd el röhögni rajta, akkor elveszti a varázserejét, azaz nem lesz képes kordában tartani őket, mert a nevetés és a gúny megöli a félelmet. most Orbán kezd el rettegni, hogy ez megtörténik vele. Csak így tovább, Most fél és röhögnek rajta. Régóta mondom, le sem hiszik sokan milyen könnyű ezt a bolondot kiszedni a sorból. Csak ne hadsereggel, megint mondom, fürge csípős kis darázzsal. Úgy látszik a németek megtalálták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  21. Ezekkel a filmekkel többet tesznek a magyar demokráciáért. mint az itteni ellenzék!
    .
    Egy diktátornak, a legnagyobb fájdalma, ha kinevetik, nevetségessé válik.
    Lehet, hogy ez verte ki a biztosítékot, ezért nem található mostanság.
    Bár azt csodálom, hogy nincs egy semmitmondó, előre felvett pénteki rádióműsora.
    .
    Köszönet, aki kitalálta. Még több filmet kérünk, bevállalva nevetségessé válás mellékzöngéjét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  22. Nem tudom, hogy külföldi vezetőkkel milyen érzés lesz majd találkoznia a zsebhokizónak, de jól leamortizálta magát, a beszólása pedig a röptetéssel kapcsolatban már egyenesen felért egy vallomással, akkor miért is tiltakoznak!
    Ha ilyen filmet leadna egy TV, repülne perceken belül mindenki -igazzá tette a film tartalmát.
    Különben is a “szegény kancellárasszony” TV-je csak visszaadta a sallert!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  23. Az NRD köztévé már nem is a gyerekek előtt csinált bohócot Orbánból, hanem a felnőttek előtt, a “Zapp – Das Medienmagazin” műsorában (Zapp wird mittwochs von 23:20 Uhr bis 23:50 Uhr im NDR ausgestrahlt und in 3sat, tagesschau24 und EinsPlus wiederholt).
    .
    Úgy tűnik, hogy egy rangos, többszörösen díjazott műsorról van szó (2007 wurde Zapp mit dem Deutschen Kritikerpreis ausgezeichnet. Die beiden Autorinnen Gita Datta und Anne Ruprecht erhielten 2009 den Sonderpreis des Journalistenpreises des Weißen Rings.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  24. A fenti rajzfilm nem csak a gyerekeknek készült. Az oldalamat fogva vigyorogtam, hogy milyen fájdalmat fog szerezni az iazi bohóc diktátornak. A senyvedő arcú szánalms figurát szeretném/szeretnénk látni legközelebb kényszerzubbonyban, nemcsak a filmen, hanem a valóságban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  25. Ki is akar agymosást végezni a gyerekeken?
    Hol is kötelező óvodába adni 3 éves kortól a kicsiket? Bizony nem Németországban, hanem az orbáni Magyarországon. Ennek pedig kizárólag az lehet az értelme, hogy a kicsiket elszakítva a szüleiktől, már egészen kis korban olyan alázatos alattvalókká neveljék őket, ahogy azt a “vezér” megkívánja. Mi ez ha nem színtiszta agymosás, vagy a pártszolgává nevelés kiváló példája?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  26. és működik a hírfaktormérőnk. két kretényünk megerősítést kapott másik kettővel. Ezek párban járnak? egyedül még mínuszolni sem mernek. :)
    -
    amúgy itt látszik a felelős jövő építése. már kiskorban beléjük égetik a demokrácia mibenlétét, nehogy még egyszer diktatura épülhessen ki. nálunk ez pont fordítva működik. ugye nem kell példákkal alátámasztanom?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  27. Báthory Ödönke

    “valótlan tény” -ezt a kifejezést magyarázza már meg valaki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  28. Amúgy Hofi most tobzódhatna… de sajnos ezt már nem érte meg…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  29. Azt mondja a miniszterelnök, hogy Magyarországon elképzelhetetlen lenne, hogy “hazugságokat és valótlan tényeket gyermekműsorrá alakítsanak.
    Ha ez előfordulna a Magyar Televízióban, itt mindenki repülne egyetlen perc alatt, ugyanis a gyermekek nem arra valók, hogy mindenfajta politikai agymosásnak vessük őket alá.” Akkor mit jelent Nyírő, Wass és más hasonló irodalmi nímandok felvétele a tantervbe, ha ez nem politikai agymosás?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  30. @Báthory Ödönke
    Nagyon jó észrevétel! (Olyan, mint a másik kedvencem, a hazug rágalom.)
    Minthogy a tény nem más, mint “a valóság folyamtában lezárt szakaszt alkotó esemény, jelenség, mozzanat”, így a valótlan tény valódi fából vaskarika.
    Gondolták, ha van valós tény (“tény és való”), akkor bizonyára van valótlan is. De ha még sincs, hát mostantól mégis van, mert ők mondták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  31. Kumin ráijesztett a németekre, mert egy egész jogászcsapat vizsgálódik ezen film miatt!
    Ha olyan jogászok vizsgálódnak, mint akik három éve készítik a gumitörvényeinket és a módosítások módosításának a módosítását, akkor olyan nagyon nem bízom az eredményességükben!
    Kuksika!
    Örülök, hogy kedvence lett egy rosszul fogalmazott mondatom….a többi mondanivalón azer felülemelkedett, mint a Kossuth téri hugyenották a minuszolásukra írtakon.
    Én általában megértem, hogy olvtársaim mit akarnak kifejezni, általában egyet is értünk – ha valami gond van sem javítok…..mert finom vagyok és nőies!
    De örülök, hogy örül, apró öröm is öröm….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  32. Tiszta hanyatt esés:
    Ukrán politikus köszönetet mondott ovinak, hogy Magyarországon keresztül is kaphat Ukrajna földgázt, így csökken a függése az orosz gáztól! ATV híradó. :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  33. Amit mondott, lefordítom:
    A magyar televízióban a hazugságokat és valótlan tényeket a felnőtteknek szóló műsorok tartalmazzák. Természetesen ezért nem repülnek.
    Magyarországon a felnőttkorú lakosságot vetjük alá politikai agymosásnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  34. Ha lenne nálunk igazi ellenzék (ahogy nincs), akkor az ünnepek után ilyen OVisbohóc bábokkal játszadozva mennének be a parlamentbe. Köteles Lacit (is) megütné a guta. Szívesen nézném a pofájukat, amikor meglátnák a bábokat! :-))))), de hát sajnos nálunk nincs ilyen ellenzék! :-(((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  35. Hungarian citizen

    Eldrad: ne aggodj a legnagyobb muholdakon ingyenes csatornakent ott van, en pl. arrol fogom, amit az amerikai csapatok is neznek a kozel-keleten, illetve amit az oroszok es kinaiak is boven latnak, mivel szabalyosan 1000 szamra vannak ugyanott csatornaik. Tehat ezt a _vilag_ latja, nincs arnyekban, mint orban, amikor hangosan futyoreszik :>

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  36. Hungarian citizen

    kovácsúr: Hofi szegeny (ISTEN NYUGTASSA) nem talalt temat orban idiotizmusaban. O ahhoz volt szokva, hogy egyenes, gerinces, kemeny, ferfias, konzekvens, eros politikusokat es kormanyokat figurazzon ki. Lattam, tudom.
    Szerinted van annal lejjebb, amikor egy partbo/kormanybol mar trefat is feleseges csinlani, mert annyira szanalmas karikatura?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  37. Kedves csakén!
    Ez a kifejezés (mint azt talán említettem is) régi kedvencem, számtalanszor hallom tévében, rádióban. Úgyhogy sajnos nem Öné a dicsőség, hogy kis örömet szerzett nyomorult életemben (mellesleg legkevésbé sem örömöt érzek ilyenkor).
    Valójában eszembe sem jutott, hogy Ön is használta ezt a kifejezést.
    Így aztán, ha a másik kedvencemről (igen, sajnos van néhány), a “hibát vét”-ről szólnék, azt sem kell személyes sértésnek tekintenie senkinek, annak ellenére, hogy itt is többen is használták már. Az viszont valóban örömmel tölt el, mondhatni, könnyekig meghat, amikor valaki hibát követ el, hibát ejt vagy egyszerűen csak hibázik; ne adj’ isten: elvét, elhibázik valamit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  38. Kedves kuksi
    aki elhibázik az nem tesz rosszat .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Kedves aremy!
    Attól függ, mit tekintünk rossznak. Aki elhibáz valamit, az valamit rosszul végez el, ill. végzése közben hibát követ el. Elhibázta a lépést; elhibázta a célt (mellé lőtt); átvitt értelemben: elhibázta az életét.
    Én például elhibáztam magát a szót. Ugyanis ez nem ikes ige…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. A mi gyerekeink is röhögnének, ha nem esnének ki a padból, nem a röhögéstől, hanem az éhségtől!
    Már két évvel ezelőtt olvastam, hogy borsodi kis települések iskoláiban a pedagógusok főznek a gyerekeknek, hogy legalább tanítási napokon egyenek főtt ételt (pl. grízes tésztát, tejbegrízt).
    Azóta pedig csak rosszabb lett a helyzet, mert volt már, hogy a pedagógusok sem kapták meg időben a bérüket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Ne feledjük: áttételesen rajtunk röhögnek: milyen emberek élnek oly országban, ahol ilyeneket választanak vezetőjükké?!
    Milyen emberek élnek olyan országban, ahol a legnépszerűbb ellenzéknek a vezetője azért kampányol, hogy akik képesek lennének rendreutasítani egy szörnyeteg förmedvényt, azt hagyják továbbra is tombolni saját lakossága ellen?!
    Milyen emberek azok, akik saját döntéseiknek a következményeit nem hajlandók vállalni?!
    … Hát az ilyen embereket legelőször is jól ki kell röhögni, aztán hagyni őket a saját zsírjukban sülni, és ha nem tanulják meg, hogy a cselekedeteiknek vannak következményei, akkor, amennyiben nem elég nekik a szégyenkezés, akkor pusztuljanak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos