Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán kihagyhatja a március 15-i ünnepet 2013. március 10. vasárnap 16:59 Forrás: AN

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán kihagyhatja a március 15-i ünnepet

Budapest – Kedden dönt a Fidesz vezérkara, azaz személyesen és egyedül Orbán Viktor, hogy itthon lesz-e március 15-én. Előző nap kezdődik ugyanis Brüsszelben az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozója, ahol a miniszterelnököknek elvileg kötelező részt venniük.

Orbán Viktor az eredeti program szerint március 15-én délelőtt a Nemzeti Múzeumnál mondana beszédet, ám ez most egyáltalán nem biztos, hogy így lesz. Lapértesülések szerint a Fideszben most számolgatnak, hogyan jönnének ki jobban. Sokak szerint a pártnak és magának Orbánnak is jót tenne, ha kellő indokkal elmenekülhetne az ünnep elől.

Híveinek ugyanis már minden elmondott az országértékelőn – Magyarország jobban teljesít – az embereknek pedig ezen túl nincs mit mondania. Hacsak rá nem tör valamiféle őszinteségi roham, és be nem vallja, hogy tönkre tettek mindent, amit csak ennyi idő alatt lehetett. Gazdaságot, oktatást, kultúrát, egészségügyet. Beruházások nincsenek, a gazdaság zuhanórepülésben – Magyarország ma Európa beteg embere.

Ezt mondhatná Orbán a közönségének, ha véletlenül beleülne a Karinthy Frigyes megálmodta bűvös székbe. (Ez egy olyan szerkezet, melynek révén, aki beleül, hirtelen igazat mond). Igazmondásra azonban gyakorlatilag nincs esély, talán már, ha akarná, sem tudná, hogyan kell.

Nem az idei lenne az első alkalom, amikor Orbán elmenekül az emberek elől. 2011. október 23-án szintén egy uniós csúcs mentette meg attól, hogy kiálljon az emberek elé, és mondjon valamit – akkor, mint tudjuk, a Fidesz megemlékezése is elmaradt.

A magyar közjogi méltóságok egyébként többnyire idehaza töltik az ünnepet, kivétel ez alól a Schmitt Pált megelőző köztársasági elnök, Sólyom László, aki, ha csak tehette, Erdélyben, vagy a Felvidéken múlatta az időt, s szívesebben mutatkozott a külhoni, mint a magyarországi magyarok társaságában.

Sólyom esetében egyébként más volt a mozgatórugó, mint Orbánnál: a bazsarózsák nagy védelmezője nem az emberek elől menekült a határon túlra, hanem súlyos Gyurcsány-fóbiája miatt – amikor módja volt rá, kerülte a közös programokat a volt miniszterelnökkel.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.2/5 (17 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +33 ( 41 szavazatból)
Orbán kihagyhatja a március 15-i ünnepet, 4.2 out of 5 based on 17 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

61 Reader’s Comments

  1. Szolid 2o13.o3.o4.

    Szolid 2o13.o3.11
    csatt 2o11.o3.11.
    Úgy gondolom a “vezetői” nem azt zsolozmázzák neki, hogy menjem el!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. A Combinokra kiplakátolták – ma volt “szerencsém” olvasni -, hogy ov beszél március 15-én. Meg Tarlós.
    Azt pedig másutt olvastam, hogy különvonatokkal hoznak lengyeleket. Gondolom, tapsolni ov-nak.
    *
    Ha ov Brüsszelbe megy, remélhetően nem teszi a kirakatba, amit mondanak neki a tákolmány 4.sz. módosításának elfogadása miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  3. Ááá neki már nemannyira fontos ott lenni.
    És a többi nagyfejű is csak megkönnyebbül , ha nem kell nekik vele fénképészkedniük !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  4. Nem csak Viktor lép le Március 15.-én hanem Kövér is, és Áder sincs itthon! Csak nem félnek valamitől???
    http://hvg.hu/vilag/20130312_Ezert_megy_Kover_Laszlo_Nemetorszagba#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2013_3_12

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. Ez az ünnep nem is az övéké, a 12 pontot ők hogyan ünnepelhetnék, cenzúrázva, mint tavaly Petőfi versét?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. Azt hiszem pillanatnyilag a csuti jobban fél az Unió többi vezetőjének társaságától mint a birkák népétől, ami változatlanul hódol a nagy vezír nagysága előtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. neveletlen: Te elhiszed, hogy ezt a szerencsétlent érdekli, hogy mit mondanak neki !!!! A részegnek sem lehet megmagyarázni, hogy részeg hát még neki.
    Majd amikor sétálgat az osztrák intézet udvarán kezében száraz kenyérdarabokkal a hívogatja kedvenc madárkáit, hogy : tek, tek, tek, tek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. Ez hülyeség! Miért kéne Lengyelországból vonatokkal hozni a tapsolókat? Hiszen van itthon is elég!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  9. Brüsszelbe megy ? Hát nem Grácba ???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  10. Graz : Útba esik jövet, menet – mint a Takarék Szövetkezet.
    Rá is fér egy generálozás, sok megint a szájnyalinka!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. E.T., a lengyel tapsolókat nem én találtam ki, azt sem, hogy vonaton hozzák őket. Különvonaton. Gondolom, lesz hangulatfokozó, hogy mire Pestre érnek, mindegy legyen nekik, kinek-minek tapsolnak.
    *
    Egyébként ov Brüsszelbe megy. Mennie kell. Gondolom, ott megkapja a pofonjait. De itthon majd sikerként adja el (mint az EU-s pénzek 2013 után csökkenő nagyságát).
    Ha megkapja a beosztását az újabb parlamenti aljasság miatt, dühöngeni fog. Beszámolni kénytelen lesz. Sikerről fog papolni. Szövege stílusából kiderül, mekkora “sikert” ért el. Gondolom, megint kap a “nagyérdemű” egy útszéli stílusú dumát.
    Áder Németországban van. Kövér is megy, hogy hova, nem tudom, mert nem fogadják Bajorországban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos