Ronai and Ronai
AMERIKAI

Már készülődnek a Kubatov-különítmények 2013. március 9. szombat 14:13 Forrás: AN, Origo

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Már készülődnek a Kubatov-különítmények

Budapest – Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója nem csupán a törvénytelen listák készítésében jeleskedik: levelet is képes írni a szimpatizánsoknak.

“A Központi Hivatal védelmében várjuk azon Fidesz-tagok jelentkezését, akik a tegnapihoz hasonló agresszió esetén egy órán belül a helyszínen tudnak lenni” – áll egy pénteki levélben, melyet Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója küldött a pártnál e-mail címmel regisztrált szimpatizánsoknak.

A levélről az Index számolt be. Kubatov az után írta meg körlevelét, hogy csütörtökön egy kisebb csoport megpróbálta elfoglalni a Fidesz székházát, hogy az alkotmánymódosítás ellen tiltakozzanak. Később több Fidesz-szimpatizáns is megjelent a székháznál.

“A jövőben minden Fidesz-iroda számíthat hasonló törvénytelen megmozdulásukra. Éppen ezért arra kérünk benneteket, hogy ennek megfelelően alakítsátok ki irodáitok biztonságos, de békés védelmét. Amint az tegnap is bebizonyosodott, politikai ellenfeleink nem fognak válogatni az eszközökben” – többek között ezt írta Kubatov Gábor.

A pártigazgató az akciót úgy írta le, hogy radikális diákok egy csoportja a megtámadta a Fidesz székházát, akiket az előre értesített baloldali újságírók kamerákkal kísérték. Kubatov szerint munkatársaik határozott fellépésének köszönhetően csak páran jutottak be. Azt írta, az aktivisták törtek-zúztak, bántalmazták a székház dolgozóit, többek között megrúgtak egy női munkatársat is, nem voltak tekintettel a ház idős dolgozóira sem, akik megrémültek a soha nem látott durvaság láttán.

“Dokumentumok után kutatva elvitték a kukák tartalmát. A radikális fiatalok példátlan akciója törvénybe ütközik, birtokháborításnak minősül. A Fidesz, miközben megtehette volna, nem kérte a rendőrség beavatkozását (ezzel szemben 2006-ban a békés tüntetők szemét is kilőtték a rendőrök)” – írta.

A pártigazgató szerint a diákokat azok a jól ismert arcok vezették, akik az elmúlt hónapokban heccelték a magyar fiatalokat, és egyeztettek Bajnai Gordonnal is (a tüntetőkről itt olvashat bővebben). A Fidesz szerint más közintézmények, akár magánlakások is célponttá válhatnak, ezért próbálnak készültséget kialakítani.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -4 ( 20 szavazatból)
Már készülődnek a Kubatov-különítmények, 4.7 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(61)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

61 Reader’s Comments

  1. Ebben az egy órán belüli megjelenésnél kimaradt a lényeg :
    Mennyi a gázsi?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  2. Nincs új a nap alatt. Mint amikor a Dr. Strangelove című alapműben az őrült katonatiszt bezáratja az egész állomást, és elmondja, hogy a kommunisták amerikai járművekkel, amerikai katonaruhában fognak támadni, és mindenkit le kell lőni, aki kintről érkezik.
    .
    És csak lőnek és lőnek és lőnek.
    .
    Good luck.
    .
    http://www.imdb.com/title/tt0057012/?ref_=sr_1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  3. Csak be ne hívják megint a románokat…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Asszem, hogy a Fidesz háza tájékán nem puskaporszag terjeng, hanem a
    teleszaladt gatyóka szaga!
    Leszólják Bajnait, oszt mégis ezerrel Bajnaiznak.
    Eddig Gyurcsánnyal ébredtek és vele feküdtek, most Bajnaival kelnek és vele fekszenek – fő a változatosság, mert a változatosság gyönyörködtet, főleg a grázi gumiszobaszökevényt, ha ezeket a neveket meghallja, vonalkódos lesz a liberója.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  5. Hungarian citizen

    Akkor hogy megremultek volna a derek fideszes idos munkatarsak, ha a kocsijaik es a partirodajuk ajtaja langokban allt volna, mint anno az MTV epuletenel. Ugye milyen jo ilyenkor, hogy az elitelt gyilkosok az o zsoldjukban allnak? Kubatov meg, hat ennel szarabb szennyet sem hordott meg magan az anyafold :) Ezek honnan jottek, valami fidesz pinceben tenyesztik oket krumplibol? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  6. Hungarian citizen
    A hugyenották vizeldét csináltak a Kossuth térből, talajcserét kellett csinálni – a sok kárt pedig az adófizetők pénzéből kellett helyreállítani.
    Mint a B-közép békés szurkolóinak károkozásait is a mi adónkból állítják helyre.
    B közép, ahol felnövekedett az Árgyélus királyfi, a zsebhoki-bajnok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  7. Én biztosan jelentkezem ebbe a riadóláncos izébe, olyan izgi, tiszta trendi, meg különben is szemben van a pártszékház, egy óra se kell… Mire a többiek ideérnek úgy felgyújtom, mint a… mint a, na az az izémadár. Ja, hogy nem felgyújtani kell?! Milyen pártház, milyen pártház! Hát mikor, milyen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  8. Nem valami ilyesmi készül?
    Csúf kilátások.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Sturmabteilung

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  9. Nem tudom, hogy a baloldal mikor tér már észhez és érti meg, hogy hamiskártyásokkal szemben nincs helye a fair play-nek. Ha egyszer már nyilvánvalóvá vált, hogy a csuti ork csak az erőből ért, akkor időszerű volna váltani. Ahogy a mondás tartja: kutyaharapást szőrével! Lejáratásra, karaktergyilkosságra legyen ugyan ez a válasz! Szeretnék már a buszok hátulján Fideszes arcokat látni – mindenféle szöveg nélkül! A szövegnek csak hagyjanak ki üres helyet, majd a kommenteket odaírják a zemberek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  10. 1./ “…a pártigazgató a pártházak megvédésére szólítja fel az embereket.”
    Már megint a zembereket.!
    Mindenkit?
    Ráadásul felszólítja!
    Akkor ez utasítás?
    Milyen alapon akar rendelkezni velem?
    Most akkor fenyeget?
    És ha nem, akkor mi van?
    En is ember vagyok, ezért engen ugyan ne szólítson fel!
    Más lenne a helyzet, ha megkérne. Akkor ugyanis udvariasan mondanám, hogy nem.

    2./ Mi az, hogy “…mindenképpen biztosítaniuk kell a székházaik védelmét.”?
    Mit kell érteni azon, hogy mindenképpen?
    Bár hogyan? Bár mivel?
    SÓSAVVAL is?

    3./ Orbán Viktor:” Én a B-középben nőttem fel” 2012 október

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  11. búbánat
    2013. március 10. vasárnap
    05:18

    “Nem valami ilyesmi készül?”

    De, bizony!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos