Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kiosztotta a Kúria elnöke Orbánt 2013. március 13. szerda 17:25 Forrás: AN, OS

  • Hozzászólások(37)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kiosztotta a Kúria elnöke Orbánt

Budapest – Orbán Viktor miniszterelnök botrányosnak nevezte a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletét, melyben szerinte az energiaszolgáltatóknak adott igazat a családok érdekeivel szemben. Az igazi botrány, s ezt Orbánon és néhány neki hozsannázó hívén kívül mindenki tudja, hogy egy miniszterelnök a nyilvánosság előtt véleményt mond a független bíróság döntéséről. Darák Péter, a Kúria elnöke ezt követően közleményben tette helyre Orbánt.

Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak – írta közleményében a Kúria elnöke.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a felperesek kérelmére a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat érintő határozatait hatályon kívül helyezte, és a Hivatalt új eljárásra kötelezte. A bíróság a jogvitát véglegesen nem döntötte el. A Hivatal határozatát elsősorban azért helyezte hatályon kívül, mert a hatóság a felhívásában megjelölt határidőt megelőzően, a felek nyilatkozatának bevárása nélkül hozta meg a döntését.

Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezésnek van helye, a jogorvoslat bejelentésére nyitva álló határidő még nem telt el. A bíróság ítéletének megalapozottságáról, jogszerűségéről az esetleges jogorvoslatok alapján a felsőbb bíróság dönthet. A felülvizsgálati kérelem elbírálására a Kúria jogosult.

A Kúria tiszteletben tartja az alsóbb fokú bíróságok döntéseit és tartózkodik attól, hogy azokról a jogorvoslati eljárás keretein kívül véleményt nyilvánítson.

A bíróságok iránti közbizalom csak akkor őrizhető meg, ha a bíróságok munkájával kapcsolatos véleménynyilvánítás tárgyilagos, szakszerű, és a tények pontos ismeretén nyugszik. Az eljárási kereteken kívüli reagálások, vélemények az ítélkezést nem befolyásolják.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (24 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +45 ( 47 szavazatból)
Kiosztotta a Kúria elnöke Orbánt, 4.8 out of 5 based on 24 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(37)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

37 Reader’s Comments

  1. ” tanulj jogásznak,és minden kiskapu kinyílik”,mondotta vitézfelcsúticsüngőhasúmaradona
    Egyszer,meg bezárul,te patkány…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +49 (57 szavazatból)
  2. Na ez az a Bíró sem lesz sokáig a Kúria elnöke!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (35 szavazatból)
  3. Máshol már írtam erről, de itt most egy másik oldalát nézem, remélem nem lesz igazam!
    3xbóvlis kormányfő azt üzente, ne azt nézzék, hogy mit mond, hanem azt figyeljék, amit tesz, vagy valami ilyesmi…..pávatáncolnak, azaz mást mondanak, mint ahogy cselekszenek!
    Most Darák Pétertől elhangzott egy korrekt vélemény.
    Ez most csak itt, csak nálunk számít fontosnak, normális országokban természetes lenne, de talán még ilyen nyilatkozat nem is hangozna el!
    Reméljük, hogy a cselekedetekben is ez fog látszani
    Mert a joghézagéknál már semmi sem biztos – csak az oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  4. Darák Péter a kötelességét teljesítette, tisztelet érte.
    De!
    ” A bíróság a jogvitát véglegesen nem döntötte el.”
    ” Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezésnek van helye, a jogorvoslat bejelentésére nyitva álló határidő még nem telt el.”
    Aztán ha ezek elkezdődnek, már nem biztos hogy olyan sziklaszilárd lesz a véleménye.
    Mert emlékezzünk Györgyi Kálmánra, és az ő hirtelen lemondására, amikor egy ügy végett, miatt, valamiért lemondott.
    Sajnálnám, ha neki is ezt kellene tennie…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  5. Végre már rákoppintottak a PINOKKÍÓ MÉTERES ORRÁRA , de, hogy ez ORBÁNT az ÁMOKFUTÁSBAN nem fogja akadályozni abban biztos vagyok. Az ámokfutást vesztéig folytatja, ami reményeim szerint már nincs messze. A forint nap- mint-nap gyengül, a gazdaság hanyatlik. De Orbán harcol, és megvédi a magyarokat. Sz.tem a magyarokat, az országot, Orbán és bandájától kell megvédeni, mielőtt szétlopják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  6. Tegnap csuti egyik magyar hangja Rogán azt mondta, hogy nem is a bíróságokat, hanem a szolgáltatókat bírálta a kormányfő. Balhé esetén ezekben annyi tisztesség sincs, hogy vállalják tetteiket, mondandójukat, inkább félretértés, meg nem értés, félrefordítás, vagy a komcsik a bűnösök akik külföldre meg mindenhova jelentgetnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  7. “Orbánon és néhány neki hozsannázó hívén kívül mindenki tudja”
    Rogán Antal, a fő hozsannázó parlamenti beszéde :
    ” A szolgáltató cégek összefogtak természetesen jogászokkal is, hiszen kinek van a legtöbb módja arra, hogy a legjobb jogászokat fizesse meg az országban, nyilvánvalóan azoknak, akik a legnagyobb profitot is tették zsebre. Ennek köszönhetően, hirtelen bírósági keresetek tömege jelent meg és azt is láthatjuk, hogy ezekben meglepő gyorsasággal döntenek a magyar bíróságok”.
    Ebből nekem az jön ki, hogy Rogán azt állítja, hogy a szolgáltatók lefizették a bíróságot. Rágalmazásért akár beperelhetik egy nemzetközi bíróságon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  8. Györgyi Kálmán tudná megmondani, hogy Áderrel való beszélgetés után miért mondott le! Bizonyára megfenyegették, hiszen ez a fideszes módszer.
    Elismerésem Darák Péter gerincességéhez, de szerintem is el fogják valamilyen ürüggyel távolítani őt.
    Ha összefogna a bírói kar, jogászok, együtt adnának ki nyilatkozatot, az is jelzés értékű lenne ennek a mocskos kormánynak. Nem kellene lapítani, kollaborálni a hatalommal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  9. Egy autoriter hatalom,nem tűr különvéleményt! Vidéken nálam drágább lett minden. Egyedül az E-on adott 400 Ft engedményt,de rám vertek soha nem látott adókat. Rokkant mozgássérültként,súlyadót fizethetek. Rheumatoid artritiszes vagyok,akinek a gerincét is megtámadta a betegség. Embernek érzem magamat,nem egy roncsnak,akinek a kormány elkönyvelt és leírt! Kíváncsi lennék,hogy a kormány tagjai a műveltségi vetélkedőkön,hogy szerepelnének! Vágó Istvánnál minden jogász leszerepelt! Orbán a 100 000 Ft-t sem érné el!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  10. El is felejtettem,hogy 4 órát dekkoltam a rendőrségen,168 órás nézeteim miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  11. A mocsok Tomcat után ez már piskóta a számomra. A TASZ-s ügyvédem négyszer nyert.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  12. Gyula Bognar, Jr.

    1. Ahhoz, hogy valaki bíró legyen valaki, még Magyarországon is, a jogtudáson kívül bölcsesség, pártatlanság, az előítéletek szinte teljes hiánya, intelligencia és nagyon jó magas fokú morális értékrendszer is szükséges!
    —–
    2. Viszont, Magyarországon miniszterelnök lehet a leggonoszabb bűnöző is, mint ezt a felcsúti baltás gyilkos kereskedő és az általa vezetett haramia banda, a koszos bagázs bizonyítja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  13. Darák Péter korrekt ls kultúrált nyilatkozatot tett. Ez becsülendő, de akkor válik el igazán, hogy a bíróság megőrzi-e a függetlenségét, ha megszületik a jogerős ítélet is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  14. István M Maróthy

    Orbán a Gyevi Bíró szindrómában szenved!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  15. Szép dolog, hogy kijelenti a bíróság, hogy ő független, remélem, (hiszem) nagyobbrészt igaz is. De, ahogy az alaptörvénnyel kapcsolatban, itt sem soakt ér, ha a bíróságot meg a jogalkotó irányítja közvetve. Most iziben teljes egészében átírják a vonatkozó jogokat, holnap mehet minden úgy, ahogy akarják. És akkor még optimistán nem írtam, hogy “visszamenőleges” hatállyal alakítsák a szabályokat, mert ugye “olyan nincs” …
    Legfeljebb Orbánisztánban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  16. A miniszterelnök számára szavazzunk meg “Aranycitrom §” díjat – elvégre jogot végzett ember. Lehet, hogy kicsit bő lenne a nyakára, de a két szárát lehetne igazgatni mérethez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  17. Darák for President!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  18. Orbán megoldotta .
    Az energia hivatal RENDELETILEG szabályozhatja az árakat.
    Az energia hivatal döntése ellen biroságon SEM lehet jogorvoslatot kérni.
    Ez is diktatura.
    Minden tiszteletem az Öné, kedves Darák UR.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  19. norbert
    A bíráknál sem volt egymásért összefogás! Csak a nyugdíjazásukkal kapcsolatban kell emlékezni, úgy történt, mint a mnyp-i lenyúlás….
    Darák Péter korrekt volt, ez tény.
    De ezek a joghézagok, majd egyéni beadvánnyal pillanatok alatt beleírják a tákolmányba, mondjuk ötödik módosításként, mi az nekik, oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  20. Meglátjuk, Darák Péter meddig marad a Kúria elnöke. Tetszik a kiállása. A bátor bíráké is (a jelen ítéletet meghozóé is, a nyugdíjba kényszerített bírák visszahelyezőiének kiállása is). Darák Péternek igaza van, ov – mint tette máskor is – a jogbiztonságba vetett bizalmat ássa alá..
    De hallottam ov rikácsolását – a youtube-on már fent van, linket nem tudok írni, ezért elnézést kérek, de tegnap megtaláltam – ennek ismeretében nem hiszem, hogy Darák Péter sokáig hivatalában marad. Meglátjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. A bíróság megsértéséért (contempt of court) 30 nap Orbánnak.
    60 ha visszabeszél :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  22. Orbánt csak a nép tudja elkergetni!
    Mindenki menjen az utcára tüntetni márc.15.-én!!!
    Elég a diktatúrából!!!
    Ja és mindenki hozzon magával 10 embert…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  23. Szinjatek !!! Egy romokban hevero szinhazban, belepes csak part tagoknak:):)!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  24. “Herics
    2013. március 13. szerda
    18:23

    Tegnap csuti egyik magyar hangja Rogán azt mondta,……”

    Ahogy Elena és Nicolae álltak egymás mellett utolsó percükben, most majd Elenát a Rogán fogja helyettesíteni……..Nagyon megérdemli ő is az ítéletet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  25. Sietnek majd megfélemlíteni, mielőtt más is kedvet kap és összeszedi a bátorságát.
    .
    Ez fog is működni, hacsak az nem történik, Darák Péter nem ijed meg, visszabeszél és még nagyobb palávert csap. Ebben az esetben ehhez is többen kedvet fogak kapni és összeszedik a bátorságukat. Ha egy valaki hatalmasat bepancsol Orbánnak és lesz mersze mégegyszer megkínálni, holnap mindenki azt teszi majd vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. A bíróságok paragrafusokra hivatkoztak/hivatkoznak.
    Én ugyanezt a középiskolai történelem tankönyvekben található tananyagokkal teszem. Mely tantárgy kötelezően érettségi tárgya volt még Orbán Viktornak is !!!
    .
    A miniszterelnök ha ma érettségizne, akkor megbukna, és nem vennék fel az egyetemre!
    .
    Az a diák, aki nem tudja a demokrácia és a diktatúra miben létét, szervezeti felépítésében és működésében meglevő különbségeket vagy a miniszterelnök mai világnézetével azonosulóan felelne az érettségin, az megnézhetné magát.
    .
    Na akkor, most mi legyen a Viktátorral ?
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. telekis
    Te nagyon tévedsz! Orbán tudja! Hiszen nem véletlenül csinálja!
    Vagy úgy gondolod, hogy ehhez elég volt annyi, hogy ébredés után nyújtózkodik, és közben eszébe jut, hogy ma csinálok egy kis diktatúrát?
    8 évük volt rá, hogy kidolgozzák a mai helyzetet. Alapos munkát végeztek, tagadhatatlan.
    Kész a mű, megmondta. Ezután fogják beüzemelni. Nem lesz benne köszönet, jobb ha tudja mindenki.
    Majd mi sem pofázunk itt olyan szabadon, mert tesznek róla, hogy befogjuk a szánkat, és lefogjuk a kezünket, mielőtt egy billentyűhöz érnénk!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. “Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak – írta közleményében a Kúria elnöke.”
    Aláírásgyűjtést követelek a fent említett 26. cikk (1) bekezdés módosítására, hogy “a bírák függetlenek, és csak a miniszterelnöknek, a fidesz-nek és a CÖF-nek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben utasíthatóak .”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. Én egy percig nem állítanám, hogy Darák Péter bármiben ellentmondott volna orbánnak. Egész egyszerűen csak egész pontosan felhívta a figyelmét arra, hogy az alaptörvény soron következő átszerkesztésénél mit kell feltétlenül módosíttatnia, nehogy ezen is törje már a 2/3 azt az okos buksi fejét.
    …. …. ….
    “Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak – írta közleményében a Kúria elnöke.”
    …. …. ….
    Innen már csak egy egyéni képviselői módosítóindítvány kell, oszt jónapot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. Commandante
    .
    A számból vette ki a szót. Tiszta paranoia. Valószínűleg ez is a színjáték része. Én is úgy gondolom, hogy csak felhívta a figyelmet egy módosítandó dologra.
    .
    Pont úgy, mint a “Vírus” című filmben, amikor Dustin Hofmannal közölte a főnöke, hogy nem merjen a bombát ledobó gép útjába állni, mert akkor nem tudja ledobni a bombát.
    .
    Hát nem elé állt az a mocsok?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. commandante
    Már én is azt gondoltam, hogy arra hívta fel a figyelmet, hogy az 5. javításba mit kell belevenni….talán mégsem a májam volt, mert mások is így gondolják, hiszen nem arra kell figyelni fideszeseknél, hogy mit mondanak, hanem arra, amit tesznek.
    Ha Darák úr áldozata ennek az előítéletnek, akkor sajnálom…., de korpa közé keveredett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. nem -e ez is, csak a jól ismert páva tánc egy része?
    Talán azért, h el tudják mondani lám mekkora a demokrácia nálunk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. Eagle márc. 14. 05:34
    Na ezt fogják megakadályozni, nehogy már elterjedjen, mint a nátha…hamarosan ki is fog derülni, mert nagyon sok ügy van a bíróságok előtt, nem lehet itt cicózni….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. @csakén

    Szerintem már nem tudják, késő.

    Jó a nátha hasonlatod, de én inkább bőrbetegséghez hasonlítanám ami arról híres, hogy minél jobban vakarják, annál inkább súlyosbodik. Orbán nem az a típus aki a legkisebb viszketést is elviselné, vakarózik a jóember egyre ádázabbul és dühösebben és hamarosan véresre vakarja magát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  35. csakén,
    kerényi nemzeti rendező, és pártművész úr amúgy is megmondta, hogy nem lesz ebben a ciklusban javított kiadása a díszes alaptörvénynek, mert egyszer – kétszer még változni fog a szövege. Nyilván kár a papírért, mert addig még beleírhatják, hogy 2014 után csak, és kizárólagosan a fidesz, és orbán vezetheti az országot.
    http://www.origo.hu/itthon/20130108-a-ciklus-vegeig-maradhatnak-az-elavult-alaptorvenyek.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. De ugye azért senki nem hiszi, hogy Darák hirtelen a jogállam bajnoka lett?
    Egyszerűen nagyon kínos lenne neki, elsősorban a külföld előtt, ha feketén-fehéren kiderülne, hogy az ítélet előre megírható, vagy pláne utólag közönségszavazatokkal megváltoztatható. Sokkal simább, ha eljátssza, hogy minden megy a törvényes eljárás keretében, de mit ád isten, a másodfok majd a tetszésük szerint dönt. Istenem, a bírók függetlenek, most így alakult.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  37. Magyar férfiak! Gratulálhatnátok Szájernek, hogy megmentett egy ilyen nőtől benneteket……..
    Brüsszelben már a férfiak is menekülnek előle……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos