Hazaérkezett az USA-ban balhézó magyar hokis 2013. március 22. péntek 13:36 Forrás: AN, MTI

  • Share/Bookmark
Hazaérkezett az USA-ban balhézó magyar hokis
Te egy szar vagy, én pedig egy magyar ember - közölte a rendőrrel.

Budapest – Hazaérkezett Magyarországra Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa, akit vasárnap szexuális zaklatás és rendbontás vádjával rövid időre őrizetbe vettek az Egyesült Államokban. A hokikapust, akit óvadék ellenében szabadlábra helyeztek, azzal vádolják, hogy egy szórakozóhelyen fogdosott egy pincérnőt, majd „niggerezett” és Amerika-ellenes kijelentéseket tett.

Míg Amerikában a szexuális zaklatás súlyos vétség., addig Magyarországon még mindig bocsánatos bűnnek számít, amolyan macsó megnyilvánulásnak. Legföljebb, ha nagyon elfajul az ügy, akkor intézkednek a biztonságiak, az illető kap néhány pofont, rosszabb esetben alaposan megverik és kiteszik az utcára.

Amerikában ennek törvényes elintézési módja van. Ott azt sem szeretik, ha valaki a ülve szidja a négereket, és, amint az a kihallgatási jegyzőkönyvben szerepel, őrjöngve ócsárolja az Egyesült Államokat.

Te egy szar vagy, én meg egy magyar ember. Ez jött elő Hetényi Zoltánból a rendőrautóban. Állítólag részegen mondta ezeket a szavakat, amit jobb helyeken egyáltalán nem tekintenek enyhítő körülménynek. Az is sokat elárul egy emberről, hogy becsípve, netán részegen hogyan viselkedik.

A magyar válogatott hivatalosan április 2-án kezdi a közös edzőtábort, addig főleg a fehérvári játékosokból álló különítmény együtt gyakorol. Ilyen összetartás lesz a hétvégén is, de erre – amint Kovács Csaba, a magyar jégkorong szövetség szakmai alelnöke elmondta – Hetényi nem mehet el.

Kovács Csaba szerint az elnökség hétfőn, a játékos meghallgatása után és a szövetségi kapitány véleményét kikérve dönt arról, hogy a hálóőr csatlakozhat-e az április 14-én kezdődő budapesti divízió I-es világbajnokságra készülő kerethez.

A Gwinnett Daily Post című lap kedden közölte, hogy az Orlando Solar Bears csapatát erősítő Hetényi egy duluth-i bárban erősen ittas állapotban fogdosott egy pincérnőt, illetve Amerika-ellenes és rasszista megjegyzéseket tett, és a személyzet a földre teperte. Az újság megszerezte az incidensről készült rendőrségi jegyzőkönyvet, eszerint Hetényi őrizetbe vétele után, megbilincselve a rendőrautóban is dühöngött, köpködött.

Az eset után az East Coast Hockey League-ben (ECHL), azaz a harmadik osztályban játszó Orlando Solar Bears jelezte: szerződést bontott a kapussal, és erről értesítette az American Hockey League-ben (AHL) szereplő és Hetényi másodosztályra vonatkozó játékjogával rendelkező Peoria Rivermen együttesét is.

Hetényi tagadta a vádakat, és szerdai közleményében jelezte: reménykedik, hogy megbocsátanak neki, s biztos benne, hogy a tárgyaláson tisztázni fogják. Hozzátette, “végtelenül sajnálja”, hogy felelőtlenül viselkedett, szégyent hozott magára, a csapatára és legfőképp a hazájára. “Az, hogy a csapatommal ünnepeltem, nem mentség arra, hogy megbántottam másokat” – fogalmazott a kapus.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (8 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 13 szavazatból)
Hazaérkezett az USA-ban balhézó magyar hokis, 4.5 out of 5 based on 8 ratings

Címkék:

  • Share/Bookmark

48 Reader’s Comments

  1. Tipikus magyar mentalitás. Ócsárólni azt akitől a kaját kapjuk. Nekem volt egy olyan sztorim, hogy annak idején Tel Avivban működött egy nagyon híres magyar étterem és cukrászda. A tulajdonosnő Magyarországról hozatott szakácsokat. Az egyik a konyhában szidta folyamatosan a zsidókat mint egy állat. Megjegyzem a fizetése kb 6 szorosa volt az otthoni Gundelban kapottnak és még a szállást étkezést is a tulaj fizette.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (46 szavazatból)
  2. A magyarokkal mindenütt csak a baj van! :(
    Sz@r egy népség!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -13 (53 szavazatból)
  3. Nagyon igaz a mondás, hogy a gyerekek, meg a részegek a leg őszintébbek. Ez a Hetényi józanul nem mondja ki amit gondol,de részegen adja magát.
    Keblükre ölelhetik a KDNP-sek, mert kb ilyen mentalitásúak egytől egyig.
    És még abban reménykedik hogy a tárgyaláson “tisztázzák”??? Kik? A megfogdosott pincérnő? Vagy a rendőr, akinek előadta nagy magyar felsőbbrendűségét?
    Komolyan mondom, hogy hihetetlen!
    Mit képzelnek ezek magukról, meg az általuk lealjasított hazájukról?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (52 szavazatból)
  4. MAJD ITTHON TISZTÁZZÁK ÉS EZ A LÉNYEG!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (30 szavazatból)
  5. Szívesen megnéznék egy ilyen Bírósági eljárást, Bírósági perbefogást!
    Szívesen venném ha Amerikában tartanák ezt a Bírósági pert és ott sarkosodhatna ki a nagy Magyar felsőbbrendű demokratikus értékrend.
    Láthatná minden agyament fideszes, mocskolódó, hogy miként és milyen komolyan veszik az emberek egyéni szabadságát, jogait, a nők inzultálását a sértegetéseket. A haza gyalázkodását.
    Megértenének a fideszesek, hogy államcsínyükkel merre taszítják a Magyar hazát …
    Nem bánnám ha móresre tanítanának egy kicsit az efféle sztár-magyar fiókát, csak, hogy tudja kivel és hol “packázhat” ….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (42 szavazatból)
  6. Aberrált kretén népség aberrált kretén “fia”.
    .
    Pár százalék kivételtől eltekintve.
    .
    Ennyi…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (52 szavazatból)
  7. Én, haza sem engedtem volna, az ottani törvények szerinti legsúlyosabb büntetést róttam volna ki, akár pénz akár közmunka terén, és a büntetés lejárta után kitiltottam volna az USA területéről, aztán had gondolkodjon a jóember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (39 szavazatból)
  8. A sportnál maradva: A hétvégén írtam, hogy szeretnék látni egy cikket az AN-án a kolozsvári magyar zászló égetésről. Erre kaptam egy váratlan, de nagyon frappáns válaszhozzászólást amit nagyon szerettem volna megörökíteni. Elmulasztottam és most pedig már nem tudom fellelni azt a cikket. Sajnos a cikk címére sem emlékszem és a nekem válaszoló nicknevére sem. Meg tudná valaki mondani nekem, hogyan lehet régebbi cikkeket előkeresni?
    Viszontválaszomban megjósoltam, hogy az eset következmények nélkül fog maradni. Tévedtem. Igaz, nem a magyarok azaz vezetőink tették szóvá, hanem maguk a románok. A zászlóégető 6 hónaptól 3 évig terjedő börtünbüntetést kaphat, a Rapid Bukarestet pénzbüntetésre ítélték. Eredetileg zárt kapus meccsre ítélték a Rapidot is, de a zártkaput végül mellőzték a büntetésből.
    Jelen esethez nem kívánok hozzászólni, nyilván elítélendő. Ja, és erről egy link: http://sportgeza.hu/jegkorong/2013/03/22/hetenyi_itthon_van_valogatott_lehet/
    Jóllehet, felmerül a rosszindulatú hirközlés is a játékos ellen. Nem tudom, én nem láttam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  9. Ja, még annyit, hogy az ír gázoló is megússza végleg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (19 szavazatból)
  10. Magyarnak lehet hogy magyar, de ember ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  11. K József
    2013. március 22. péntek
    14:58
    Kedves József!
    A Tobin ügyet ne hozzuk ide, mert ha az Ír kormány is ilyen aljas, akkor nekem lenne az ügyben elintézési javaslatom.
    Nemzetközi elfogató parancs újbóli kiadása, munkába, vagy hazafele menet bevágni Tobin urat egy furgonba, az Osztrák, vagy Román rendőrség (akár Nagykövetség ) közelébe, megkötözve kirúgni a kocsiból, és 1-2 hét itt is van a csávó, és további 1200 évet rásózni szökésért, meg most okirat hamisításért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (20 szavazatból)
  12. Ez is vajon mit szedhet józan ész ellen? Nem semmi anyag lehet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  13. Ne feledjétek, az illető a Divízió I. jégkorong-VB-re készülő magyar válogatott első számú kapusa. Még mindig…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (23 szavazatból)
  14. Most olvastam, hogy a román és az izraeli követséget is kordonnal védik a mai meccs miatt.
    Ja, mert annyira érdekli a meccs a mély magyar drukkereket, hogy még a követségeket is védeni kell tőlük…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  15. ” egy szórakozóhelyen fogdosott egy pincérnőt, majd „niggerezett” és Amerika-ellenes kijelentéseket tett.”

    Akkor most biztosan nott az eselye arra, hogy valamilyen magas allami kituntetest kapjon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (43 szavazatból)
  16. Kedves Hamond!
    (2013. március 22. péntek
    15:13 )
    Jobb híján – ha én lennék az apa – lehet, hogy elintézném a dolgot sajátkezűleg. Nem tudom. Mondani könnyű.
    Attól tartok, hogy az Ön (vagy általad) javasolt elintézési mód azt eredményezné, hogy a járókelők kiszabadítanák a kötésből.
    Nem akarnék én offolni, de ez is van olyan jelentőségű dolog mint a hokikapus esete, és persze tudomásom szerint nincs megszabva, hogy egy napon hány cikket szabad betenni a Népszavába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  17. K. József
    Nem értem miről offolsz!
    Most a hokikapus cikknél vagy!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  18. bumburi
    2013. március 22. péntek
    17:59
    Kedves bumburi!
    Szerintem csak azért offol, mert felháborítónak tartja a közel 13 éve húzódó procedúrát, és komolyabban sehol sem foglalkoznak vele, bezzeg egy ilyen mocskos sz@rházival, akit inkább odakint a rendőrök jól elvertek volna, haza jön, és még a végén szentet avatnak belőle.
    Talán csak ez motiválja K József olv. társunkat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  19. K.S.
    .
    Megnéznél egy ilyen amerikai tárgyalást? Megpróbálok elmesélni egy történetet, aminek személyesen tanúja voltam. Az eset a Fresno-i Szövetségi Bíróságon történt úgy 10 évvel ezelőtt. Azért mesélem el, mert jól rávilágít a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás közötti különbségre.
    .
    Az említett bíróságon aznap délelőtt leginkább kisebb vétségek miatti ügyeket tárgyaltak (jómagam medvék etetésével voltam vádolva). A környezet: tágas, világos, modern tárgyalóterem, a bíró a harmincas évei közepén járó ember, az ügyészséget egy elegáns ügyésznő képviseli. Az ügyek tárgyalása gyors egymásutánban zajlik, egyik eset sem tart 10 percnél tovább. Többnyire közlekedési szabálysértések kerülnek a bíró elé.
    .
    A tárgyalóterem padsoraiban az ügyük tárgyalására várók ülnek. Hozzávetőleg úgy 30-40 polgár és nagyjából ugyanannyi rendőr, akiknek tanúskodniuk kell az általuk kezdeményezett szabálysértési eljárásokban.
    .
    A vádlottak padjára szólítanak egy idős embert, aki járókerettel lép a bíró elé. Az ügyész ismerteti a vádat: a jóember olyan parkolóhelyre parkolt a kórház előtt, ahová csak rokkant-jelzéssel ellátott járművek állhattak volna. A büntetése 270 Dollár, ez ellen emelt panaszt a vádlott.
    .
    A bíró megkérdezi a vádlottat, miért nem ért egyet a büntetéssel? (Közben széket kér a járókeretre támaszkodó, előtte álló férfinek… az amerikai eljárásjog szerint a vádlottnak állva kell válaszolnia a bíró kérdéseire.) A vádlott előadja, hogy a helyi kórházban lévő gyógyszertárba igyekezett az autójával, felvenni az elkészült gyógyszerét. A kórház parkolójában minden hely foglalt volt, még a mozgássérültek részére fenntartott parkolók is, egyetlen kivételével. Ő beállt erre a helyre, mert neki is volt engedélye az ilyen parkolásra. A tábla látható módon ki volt függesztve a kocsi ablakába. Pár perc alatt végzett is, de mire kijött a kórházból, már megkapta a büntetést.
    .
    Amikor ideért a történetben, az ügyésznő szót kért. Mindez igaz – mondta – de ez egy olyan speciális parkolóhely volt, ahová csak olyan mozgássérült kocsija állhatott be, akinek az autójára un. kerekes széket emelő hidraulika van felszerelve. A vádlottnak pedig csak „sima” mozgássérült engedélye volt.
    .
    A vádlott előadta még, hogy nagyon nehezen tud járni – aznap egyébként is komoly fájdalmai voltak, ezért igyekezett a gyógyszeréért a kórházba – és valóban nem vette észre, hogy ez egy speciális parkoló hely. Sajnálja a történteket, és kérte a bírót a büntetés mérséklésére.
    .
    A bíró megvakarta a fejét, kicsit elgondolkodott, majd így ítélkezett:
    .
    - Nézze: Ön kétség kívül megszegte a szabályokat, ezért meg kell Önt büntetnem. Úgy ítélek, hogy fizesse meg a minimális bírságot, 20 Dollárt. HA KÉRI, HOZZÁJÁRULOK, HOGY A BÜNTETÉST 4 HAVI RÉSZLETBEN FIZETHESSE KI.
    .
    Majd az ügyésznőhöz fordult:
    .
    - Asszonyom, van kifogása az ítéletem ellen?
    .
    A tárgyalóterem hallgatósága – közöttük a morcona rendőrök is – megtapsolták az ítéletet. Ritka pillanat tanúja voltam: megértettem mi a különbség jog és igazság között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  20. hamond
    Lehet velem van a baj.Mi történt 13 évvel ezelőtt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  21. az ír Francis Ciarán Tobin 2000-ben gázolt halálra két gyereket Leányfalun “Az ír állampolgárságú férfit a magyar bíróság 2002-ben távollétében három év fogházra ítélte. A magyar hatóságok kiadatási kérelmét az ír legfelsőbb bíróság 2012 júniusában végleg elutasította.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  22. hamond
    Kösz. Látod, ezzel nem tudtam volna párhuzamba állítani ezt a témát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  23. T. K József,
    ez itt nem kívánságműsor!
    Bízza csak nyugodtan az adminra az AN szerkesztését. Ha nem tetszenek a naponta megjelenő posztok, vagy hiányérzete támad bizonyos témák megjelenésével kapcsolatosan, keressen bátran olyan más irányultságú hírportálokat, ahol kielégítik ilyen irányú igényeit. Senki nem kéri, kötelezi az AN olvasására, és hozzászólásai is csak saját belső igényeinek a kielégítésére szolgálnak, ugyanis attól tartok, hogy itt senkit nem érdekelnek kéretlen tanácsai.
    Üdvözlettel, commandante

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  24. A megoldás egyszerû: ezt a Hetényi sz@rt ÖRÖKRE ki kell tiltani az USA-ból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  25. Tegyük élhetővé !

    Bolondok uralkodnak, tobzódnak MO-on
    (nácik is azok, elszakadtak a valóságtól, nem érzékelik mi az amit megtehetnek, mi az amit nem)
    .
    csak a mai:
    A Király utcai Sirály , 6 éve üzemeltetett , korábban üresen álló önkormányzati épületet, kultúrális központot megszállták őrző- édők és a katasztrófa munkatársai is.
    Du. volt némi lökdösődés is, a birtokon belüli fiatalokat a biztonsági őrök nem engedték már szabadon mozogni épületen belül. A fiatalok jogi segítséget kértek a klubrádión keresztül.
    .
    Magyar- Román zártkapus mérközés: betelefonálok szerint orban decemberben olyan kijelentést tett, hogy többen fogják a stadion körül kivetítőkön nézni a mérközést, mint amennyien a stadionba beférnének. Néhányan készülnek petárdákat belőni a stadion területére.
    Nagy a rendőri készültség.
    .
    Gyöngyöspata polgármestere a Parlament épületében a Szent Koronára hagyományozta Gyöngyöspata ingatlanjait, természeti kincseit, ívóvíz készletét.Boldog asszonnyhoz fohászkodtak, rovásírást nemzeti örökséggé fogadták.
    (Varanuson találtam a video linket Senci-től(?) )
    semilyen Zsolt lekezelt mindenkivel a végén.
    .
    .
    Magyarország ma is nagyott lépett előre a világban. Fejlettségben, kultúrában. Tudományban, világszabadalmakban.
    A negatív előre lépés is előre lépés. (Matolcsy)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  26. Sajnálom a srácot, nem tűnik rossz kölöknek, valószínűleg be volt lőve az ital mellett.

    Nem tudom, pontosan mit hablagyolt elborult elmével, de benne volt valami olyasmi, hogy “ti szarok vagytok, én meg magyar ember”.

    Sosem értettem, mitől érzi egy magyar magasabbrendűnek magát másoknál. Vajon mi a fenétől plántálódott ez belé?

    Van egy olyan gyanúm, hogy a nemzeti jobboldal propagandája keményen hozzájárul egy beteg önkép kialakulásához sok egyébként normális embernél is, csak azért mert annyit hallják, hogy a végén hajlamossá válnak el is hinni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  27. Csacsicska
    2013. március 22. péntek
    18:34
    .
    Köszönöm szépen, hogy megosztotta velem aminek évekkel ezelőtt tanúja volt!
    Bevallom örömmel olvastam és egyféle meghatottság fogott el, hogy vannak még ilyen emberek,
    és talán ország, nemzet is. Olyan mely becsüli a hazafiasságot, az igazságot, tiszteli az időseket, segíti a betegeket, rászorultakat …
    .
    Elmesélnék én is egy történetet, hogyan is zajlanak ma Magyarországon Hivatalos ügyek, Jogi kérdések.
    Ez a történet nem egyedi, nem különleges, de mégis rávilágít arra a problémára mely a jog és igazság hiányából fakad.
    .
    A történet körülbelül 2 hónappal ezelőtt esett meg.
    Adott egy ember aki évekig fizette járulékait, az államnak járó adót és minden egyebet.
    Munkahelyéről elbocsájtották, illetve az meg is szűnt. Ezek után jött a munkanélküli segély mely pár hónapos időtartam, azt követően a huszon-egynéhány ezres szociális segély.
    Eközben az érintett próbált elhelyezkedni de csak ingyenesen ledolgoztatott próbanapok alkalmával sikeredett munkát vállalnia.
    A szociális segély idő tartama alatt megállapítottak nála egy igen ritka betegséget
    – Sclerosis Multiplex – Ezt jelezte is az érintett a hivatalban.
    A sors úgy hozta, hogy több kezelés, kórházi kezelést követően elteltet 7 hónap. Kapott egy papírt a hivatalból, hogy megvonják segélyét mert annak lejárt az ideje. És ugyan folyósítható lenne tovább de nem illeti meg mert nem vállalt munkát (min. 30 nap)
    Az érintett jelezte, igazolta – orvosi, kórházi – és minden egyéb papírral, sajnos beteg, munkát nem tud vállalni, és kezelés alatt áll.
    A Hivataltól a válasz (személyesen: Minket ez nem érdekel, mehet ahová csak akar, megvonjuk a segélyét, ha tetszik, ha nem)
    Ezt hivatalos formában papírra vetették, postázták az érintettnek, azt követően a 15 napos határidő lejárta előtt (!) Meg is kapta a „végzést” a
    Szociális és Gyámügyi hivataltól: Jogerősen visszavonják a segélyt mert nem ment el dolgozni. Ugyan van rá törvény, hogy van lehetősége a hivatalnak eltérni (nem kérni) a munkába állást, de esetében nem alkalmazzák.
    Ezután néhány levél a hivatallanka, adat közlések, igazolások stb.…
    De még válaszra sem méltatják az illetőt!
    .
    Ez Ma 2013-ban Magyarország. A leírt Jog, senkit nem érdekel és nem veszik figyelembe.
    Csak egy segélyes emberről van szó, így ez nem fontos. A dolog pikantériája az, hogy mivel megszűnik a segélyezése az illetőnek, a társadalom biztosítása is 45 napot bezárólag megszűnik.
    Ettől kezdve nem mehet kezelésre, ha súlyosbodik a helyzete, talán még 1-2 milliós számlával is jutalmazzák …
    .
    Ez sajnos nem Amerika – itt csak a nácik, elmeroggyant fideszesek, haszonlesők, bolondok, tapsikolnak, örülnek – ugyan mindenüket elvesztik – de örülnek …
    Ki akar ilyen országban élni?
    .
    Köszönöm ismételten történetét, jó volt olvasni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  28. Azért az mégis feltűnő, hogy Amerikában amit-amiket nem tehet meg egy harmadosztályú hokikapus és senki sem, azt itt Magyarországon símán és következmények nélkül megtehet akár egy parlamenti párt (Jobbik) is…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  29. Kedves K.S.!

    Köszönöm a történetet – sajnos jómagam is tudnám szaporítani hasonlókkal a közérdekűt. Bár Amerikában élek, vannak „ügyeim” Magyarországon – bárcsak ne lennének!
    .
    Sajnos a magyar államigazgatás színvonala gyatra. A hivatalnokok „jogkövetővé” váltak, szeretik az eseteket rigorózusan betű szerint értelmezni. Ennek oka az önállóság teljes hiánya és a félelem. Gyakorlattá lett a kérelmek elutasítása, csak azért, hogy felsőbb (fellebbviteli) szintre tolják a döntés felelősségét. Hozzáteszem: a jogszabályok olyan mértékben és iramban változnak, hogy sokszor ők sem tudják azokat követni.
    .
    Amikor a hivatalokat pártemberek irányítják – a leírt betűhöz való merev ragaszkodás – természetes állapot. Mindenki menekül a döntés felelőssége elől, mert meg akarja tartani az állását. Ez fontosabb számára, mint a rábízott feladat tisztességes végrehajtása. Sajnos a mai napig nincs semmiféle minőségi kontroll az államigazgatásban – főleg nem olyan, ami egzakt alapokon nyugszik.
    .
    A helyzet Amerikában annyiban különbözik, hogy jogorvoslati szinten nagyobb tere van a szubjektivitásnak. Alapelv, hogy bizonytalan esetben a polgár felé kell billennie a mérlegnek. De azért itt sincs kolbászból a kerítés… sokszor harcolni kell – legfeljebb a remény több.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  30. Hungarian citizen

    Nagyon sajnalom, hogy ezt a nagy ruhes magyar pofat nem Harlem vagy Englewood kornyeken nyitotta ez a beszari kis senki. Akkor nem kellene meg ezert is leegnia a bor a pofankrol, mert soha nem kerulne elo sem o, sem a mocsadek tobbi magyar haverja.
    Amiota az eszemet tudom, en sehol sem hirdetem, hogy magyar vagyok, de kulfoldon vegkepp nem. Igaz, belem nem is azt neveltek, hogy attol leszek valaki, hogy magyarnak szulettem. Soha nem is ereztem igy.
    Amelyik szardarabnak meg ez a mindene, amit fel tud mutatni, hogy egy kis semmi orszag szanalmas szulotte – pfej, szannivalobb, mint az orszaga.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  31. Hetényi megismeréséhez egy tény.
    17 évesen az FTC kapusa volt. Egy öltözői szakmai szóváltás után, mikor az edzője rendreutasította valamiért, nemes egyszerűséggel elküldte az edzőt a K. anyjába.
    Az edző akkor a Fradinál az a Szergej Oreskin volt, aki megjárta a szovjet válogatottat is. Már akkor látszott a kölykön, hogy bár tehetséges kapus, de emberként nagy nulla.
    A csapatból elküldték, a Volán meg örömmel lecsapott rá.
    Onnan ment amerikába a 3. osztályba játszani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  32. Valaki fenn emlegette a magyar-román meccs szurkólóit. Itt választóvonalat kell tenni. A szurkoló az a személy, aki a sport egyesület, vagy nemzet játékos személyének, csapatának szurkol. Tehát a játék, sportverseny a lényeg.Nos, aki ilyen rendezvényen bármely mást kiabál p: hülye bíró. szöröstalpú román, zsidó, komcsi, meg egyebek, azok automatikusan nem szurkulók, hanem garázdák. A garázda személyeket a rendőrségnek tömegsokkoló fegyverrel meg kell fektetni, akkor is ha több ezren vannak. Intézkedés és megtorlás az állam részéről, azaz totál megfélemlités: jól megdolgoztatni őket mélyművelésű bányában, besorozni őket a hadseregbe és 5 év afganisztáni külszolgálat, és aki még erre sem jó, attól minden juttatást megvonni, tehát munkahelyről is ki kell rúgni.A legtöbbje töketlen!Emitsem az port-saidi szurkolói mészárlásokat, oda-vissza alapon: eddig cca 200 halott.Ha a férfiak nem tudják az agressziójukat kezelni, akkor társadalom ellenesek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  33. Nem ő az egyetlen, szerintem a Fideszesek és még sokan jócskán megteszik mindezeket, csak éppen őket nem kapják el. Ha hazajön csak annyit fog mondani, “pechem volt, rossz helyen adtam elő magam, legközelebb ügyesebb leszek, jó buli volt.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. Eagle
    Tegyük hozzá még az Orbán mondatát is: férfi munka volt. ( a kis macsó…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. “Hetényi tagadta a vádakat, és szerdai közleményében jelezte: reménykedik, hogy megbocsátanak neki”
    Bocsi, ez nem ellentmondás??? Tagadja a vádakat,de megbocsátást remél…

    “s biztos benne, hogy a tárgyaláson tisztázni fogják”
    Igen Polt Péter és társai!!! Na hagyjuk már!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  36. Hungarian citizen
    2013. március 23. szombat
    05:27
    Én jó ideig dolgoztam Ausztriába, de ha megkérdezték, sohasem titkoltam, hogy Magyar vagyok, de nem is kérkedtem, nagyképűsködtem, mivel nem azért mentem oda. Tettem a dolgom, amiért meg is fizettek. Én inkább ha lehetőség volt poénosabbra vettem a dolgot, hogy jó legyen mindenkinek a közérzete, jól is éreztük magunkat, és úgy érzem, a velünk dolgozó ottaniak is így vélték. Igazodni kell az ottani viszonyokhoz, szokásokhoz, hiszen én ott csak vendég voltam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  37. A tegnapi zárt kapus meccs után a rendőröknek könnygázt kellett bevetniük és így nem sms-t írtak, de a két nevesincs bátornak “házi, vaníliás karikákkal” kellett volna megvendégelniük ezeket a békés ifjakat!
    Ezeknek nem stadionokat, hanem karámot kell építeni!
    Amennyi kárt okoznak minden meccs után, azt az adófizetők pénzéből kell helyreállítani, még soha nem hallottam, hogy mennyi térítésre kötelezték a kárt okozó drukkereket.
    A fiatalokat a fideszes székháznál kb. 500 ezerre büntetik, egyenként pedig 50 ezerr/fő egy másik tüntetésnél.
    “Nincsen itten kettős mérce”, áh!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  38. Köszönöm Hamond megértését! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Egy idegen országban illik vendégként viselkedni. Volt szerencsém EU 27 országában megfordulni de ha magyarokkal találkoztam, azt a fékezetlen virtust véltem felfedezni. Józan eszű ember Szlovákiába nem megy ki NAGY MAGYARORSZÁG matricával az autó farán, és az intézkedő hatóságot nem illeti inkriminált jelzővel / köcsög rendőr/. Jellemző az úton az alkohol fogyasztás, a közlekedési szabályok be nem tartása, a szotyi köpködés, a zsebre dugok kézzel való séta csúnya beszéd, ez jellemzi a magyarokat külföldön, mintha egy karámból szabadultak volna ki. Tehát én nem csodálkozom, hogy Hetényi így viselkedett. A tengeren túl is megfordultam, ott eszébe nem jutna egy CANADAI állampolgárnak kimondani azt, hogy “dzsipszi” a magyarok teljesen tévhitbe vannak a felsőbbrendűség érzésével. Egy fekete bőr színű, vagy egy kínai, vagy más felekezetű kultúra magasabb szintű mint a mienk. Az állampolgárok is tehetségesebbek. De mit várunk egy Hetényitől mikor Orbán az EU parlamentben zsebre dugott kézzel falusi kofáskodó stílusban viselkedik. Hiába a magyaroknak van még hová fejlődnie.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  40. Hzzzz
    2013. március 23. szombat
    11:30
    Azért a végletekig nem kellene elmenni, persze van pár bunkó aki aszt hiszi, külföldön így kell viselkedni,főképp, ha az illető, szponzoráltan van kint, de alapjában semmivel sem vagyunk rosszabbak, mint nyugati társaink. Tessék csak megnézni, a Német, vagy Brit turistákat, mit művelnek a nyaralásaik alatt, aztán tessék tovább fikázni a honfitársainkat, akik normálisan tudnak viselkedni.
    Érdekes, hogy mindig van egy-két emberke, aki a világot körbe járta, talán olyan hely nincs a földön ahol ő még nem volt, és mindig ezekbe a mocskosan viselkedő magyarokba botlik, hát nem hihetetlen. Én nem voltam ennyi országban, de több ideig éltem, dolgoztam kint, de én nem találkoztam ilyen módon viselkedő honfitársaimmal, lehet rossz helyen voltam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  41. A tipikus magyar bunkó! Milyen igaza volt Kertész Ákosnak! Ezek csak így tudnak “viselkedni”, nyilván jobbikos vagy fideszes a barma……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (11 szavazatból)
  42. Ez a baj nálunk: beletenyerelni a másikba (niggerezéssel, zsidózással, komcsizással) aztán meg nem is érteni, miért van megsértődve – ezt tanuljuk, és egyszer csak azt látjuk, hogy a bunkóságra nem mentség, de magyarázat lett a “magyar vagyok”…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  43. bujdosó
    2013. március 22. péntek
    14:05

    A magyarokkal mindenütt csak a baj van! :(
    Sz@r egy népség!

    Dr. Eldrad
    2013. március 22. péntek
    14:36

    Aberrált kretén népség aberrált kretén “fia”.
    .
    Pár százalék kivételtől eltekintve.
    .
    Ennyi…

    A két hozzászólásból egyértelműen látszik, hogy nem feltétlenül magyar az, aki magyarul beszél. De kérdem én a két hozzászólót, hogy miért erőltetik akkor? Miért nem foglalkoznak annak az ország dolgaival, ahol élnek?! Hetényi pedig egy bunkó. Egy épeszű ember nem mocskolja azt az országot, ahol vendégségben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  44. András: Azért mert valaki szégyenli a sok magyar bunkó viselkedését, már nem magyar? Ilyen egyszerű? Írd már le mire legyenek büszkék?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  45. “hamond” Nem csak velük találkozik, de az intelligenst nem veszed észre. Mindig csak a harsány neveletlen a feltűnő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Az ilyen emberek miatt szégyelli magát az ember. Sokan azt képzelik, hogy a külföldön dolgozó magyarok a “krém”, úgy tekintenek rájuk, mint valami szellemi elitre, pedig ez csalóka ábránd. Én külföldön élek, nem barátkozok etnikai alapon, nem érdekel kinek mi a nemzetisége, de ha magyarokkal találkozok gyakran szégyellem magam, mert idekint is éppúgy zsidóznak mint otthon, a közel keletieket lecigányozzák, szidják a melegeket és a befogadó nemzetet meg butának tartják. Nem értek egyet Kertész ákossal abban, hogy a “A magyar genetikusan alattvaló.”, mert ez mélységesen tudatlan gondolat és nem fogok bólogatni arra, amit butaságnak tartok. Inkább úgy kellett volna fogalmaznia, hogy a magyar “kultúrálisan alattvaló”, évekig próbáltam megfejteni azt, hogy miért van az, hogy tízből nyolc magyar rasszista, homofób, de ma már nem érdekel, mert arra jöttem rá, hogy egy ezt nem lehet megváltoztatni, mert egy egész kultúra épül erre, és egy egész iskolaügy szolgálja ki Magyarországon az antiszemitizmust, rasszizmust, homofóbiát, szegregációt és mivel nyíltan nem merik felvállalni, ezért kialakult egyfajta kódolt-közbeszéd, amit mindenki ért. Én annó emiatt jöttem el otthonról, nem bírta ezt a gyomrom és tudom, hogy ezt nem lehet megváltoztatni, mert túl mélyen gyökeredzik és nem köthető sem a jobboldalhoz, sem a baloldalhoz – politikai értelemben, mert pl. az MSZP szimpatizánsok épp annyira roma ellenesek, mint amennyire egy Jobbikos alapból antiszemita. Ennek semmi köze a genetikához, csakis kultúrális probléma.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  47. commandante
    2013. március 22. péntek
    19:54
    Nem tudom te kinek képzeled magad, talán moderátornak, akkor amikor te nem az adott témában játszod a jól értesültet, és több hsz-n keresztül taglalod az nem baj, ugye, de ha valaki szeretne más témában megnyilvánulni, (mert arról sehol sincs szó) akkor jössz te és ledorongolod, kioktató hangon, az admin amíg nem szól érte, addig te se szólj, ha nem tetszik, nem olvasod.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. Hetényi Zoltán előtt kinyíltak a hazai lehetőségek! Egyrészt bizonyította hogy a jobboldal embere, hiszen módszerei azonosak! Egy szórakozóhely vendégei jegyzőkönyvileg bizonyították a vádakat, a rendőrautóban a beszélgetésrögzítő – sőt rádión keresztül a rendőrségi központ is rögzítette – az USA ellenes szitkozódását, a Fidesz közeli Hetényi az egészet letagadja! Majd amikor megismeri a bizonyítékokat, hát bocsánatot kér!!! Ez a Magyar Polgári Nemzeti magatartás!
    Igen kinyíltak a fajüldöző fasisztoid hazudozó Fideszben a sportoló lehetőségei, hiszen legmagasabb kormánykörökben működő mentalitásról tett tanubizonyságot! Kormányban a helye!

    Mint a többi hazugnak, például a Bordás nevű rádiós és televíziós gubancnak, aki az egészséges étkezésről papol, és zsírtől csöpögő gyilkos erdélyi és székelyföldi ételeket fröcsögve reklámoz rendes adásban a műsoraiban. Fizetett hazug, ő is befizette a félrevezetés előlegét a kormány szervezetéhez. Hogy a többi talp és egyéb nyalóról majd később szóljak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók