Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: A szeretet mindent legyőz 2013. február 5. kedd 15:37

  • Hozzászólások(37)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: A szeretet mindent legyőz

Kedves amerikai magyar olvasók, a Lungo Drom részt vesz a Gyulán rendezett Békemeneten. Ennek szerencsére semmi értelme sincs az Önök számára, sem a Békemenetet, sem a Lungo Dromot nem ismerik, bár Gyulára még talán emlékeznek. Így aztán semmi sem okoz nagyobb örömöt számomra, mint hogy megmagyarázzam, kifejtsem ezen jelen sötétségét, abszurditását és felettébb szórakoztató vonatkozásait.

Kezdjük talán ott, hogy a kormányhoz hű, kormányhívő és a kormány által pénzelt civilek csoportja rendszeresen utcára vonul, hogy még több elnyomást, még több éhezőt és még kevesebb szabadságot követeljen, neves rasszista újságírók és nagyvállalkozók vezetésével.

Bájos jelenség. Ezt hívják Békemenetnek.

A Lungo Drom a Fidesz romaszervezete, melynek elnöke bent ül a Parlamentben és főtevékenységként hülyén néz maga elé, amikor meg kéne szólalnia. Filozófiája abban foglalható össze, hogy még mindig jobb, ha a Fidesz rasszistái terrorizálják a cigányságot, mint ha a szocik vagy liberálisok kerülnének hatalomra, mert akkor neki nem lenne fizetése.

A Békemenetnek már egy másik alkalommal javasoltam, hogy némileg módosítani kellene a dizájnt, mivel Magyarországon – mint az köztudott – üldözik a magyarokat, különösen azokat a nagyszerű jellemeket, akik kiállnak Orbán Viktor mellett. Azt a lehetőséget ajánlottam megfontolásra, hogy esetleg fehér kámzsát kéne a fejükre húzni, így aztán a szemét idegenszívűek nem ismernék meg őket és nem tudnának bosszút forralni.

Kétségtelen azonban, hogy ez nem elég, mert így nem látszik az arcuk, az arcukon pedig a keresztény szellemiség nagyfokú átélése, azért talán vihetnének magukkal hatalmas kereszteket, amiket sötétedés után meggyújthatnának, hogy messziről is lássák a pogányok. Meg klasszul világítana is, nem botlanának el a rögös úton.

A Békemenet egyik főhülyéje egyébként éppen most fejtette ki legújabb vonulásuk okát: “Úgy gondoljuk, hogy amikor dolgozik egy kormány, akkor nem illik zavarni”. Merthogy az ellenzék ellenez, pedig a Fidesz éppen azon tanácskozik, kit lehetne gyorsan lefizetni még a választásokig. Ezt kampánynak hívják. Az ellenzék meg tüntetne, hogy anyátok!, de ezzel zavarná a kormányt. Ki szereti azt, ha munka közben folyamatosan rányitnak, és azt üvöltik, hogy tolvaj, szemét kormány!? – senki.

A Békemenet ilyeténképpen elindul, a kormánypárttal szövetséges roma civilszervezet pedig csatlakozik. Mennek majd együtt, hogy kuss legyen, ezt a kormányt senki se zavarja, amikor éppen dolgozik. Ez már önmagában is elég röhejes.

Egy szórakoztató, de természetesen igaztalan hasonlattal élve: megy a Ku-Klux-Klan Tennessee államból Atlantába, hogy több háborút, több hatalmat a CIA-nek az országon belül! táblákkal bíztassa ifjabb Bush elnököt a bátor kiállásra, és a Black Panthers helyi szervezete lefizetett vezetőjének parancsára csatlakozik a menethez. Nagyjából ilyen hely Magyarország.

A menet egyik rendszeres résztvevője és vezetője az a publicista, akiről a Daily Mail legújabb száma a következőket írja: In Hungary one member of the ruling Fidesz party, Zsolt Bayer wrote an article about the Roma minority that seemed to have come straight from the columns of the Nazi newspaper, the Volkischer Beobachter. Jelezném, ő nem a nyíltan újnyilas Jobbik tagja, hanem a magát következetesen és tévesen nemzetinek és konzervatívnak becéző Fidesz alapítója, aki mellett az egész párt kiállt legutóbb, amikor néhányan azt mondták, hogy talán mégsem kéne a „cigányok jelentős részét” állatnak nevezni egy publicisztikában. (És a megsemmisítésükre tenni alig burkolt célzásokat – A Szerk.)

Így áll össze tehát az a Békemenet, ami hamarosan startol Gyulán és Budapesten is, megvédve a kormányt az ellenzéktől. Attól az ellenzéktől, amely stratégiai és taktikai okokból éppen mikronyomokra bomlik, hogy nehezebb legyen megtalálni. Annyi kis ellenzék van az országban, hogy nem lehet nyugodtan hugyozni az erdőben anélkül, hogy le ne vizelnénk egy demokratikus, liberális vagy baloldali pártot, nem beszélve a buszokról, ahová már fel sem lehet férni tőlük.

A nevetséges helyzet ellenére Orbán pártja befejezte a választási csalás előkészítését, amit reformnak hívnak, és kábé olyan demokratikus országgyűlési voksolást eredményez, mint Fehéroroszország vagy Azerbajdzsán hasonló népi rendezvényei. Számomra teljesen érthetetlen, hogy mindezek ellenére miért rettegnek mégis a magyaroktól annyira, hogy pár ezer fogalmatlan idiótát vezényelnek az utcákra, amikor más dolguk sem lenne, mint biztonságba helyezni a talált pénzt külföldön és várni, hogy ölükbe hulljon megint ez az egész. Inkább pszichológia, mint politikai okok állhatnak a háttérben: bűntudat, szorongás, szomatizálgatás, rossz emésztés, vastagbélpanaszok, esetleg hajritkulás, mert matematikailag már semmi esély sincs tisztességes választásokra, de természetesen még sikerült benne maradni abban a mezőben, amit Európa szabadnak nevez.

A Békemenet most megmutatja, hogy nem elég félni a Vezértől, de szeretni is kell, ha teljesen fel akarunk oldódni ebben a mókás utópiában. Szeretni kell és lehet, mert a szeretet mindent legyőz.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (149 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +231 ( 249 szavazatból)
Para-Kovács Imre: A szeretet mindent legyőz, 4.7 out of 5 based on 149 ratings

  • Hozzászólások(37)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

37 Reader’s Comments

  1. Szolid 2o13.o2.o5.

    Fájdalmasan igaz, remek írás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +58 (74 szavazatból)
  2. Gyere bajerköcsög,szervezz nálunk békamenetet,a segged rojtoskifli lenne,hamar!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (51 szavazatból)
  3. Mekkoràt tévedett szegény Kölcsey, amikor 190 évvel ezelôtt úgy gondolta, hogy “megbünhôdte màr e nép a múltat s jövendôt.”
    Jóformàn még hozzà sem kezdett !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +87 (99 szavazatból)
  4. Ezzel az írással Para a néhány héttel ezelőtti ötösben tett jóvátehetetlen szereplését talán mégis jóvátette!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (26 szavazatból)
  5. Orgoványozó, állatozó Bayerrel, a 3 millió felesleges emberről, a miniszterelnök helyett is értekezővel vonulnak a romák.
    Akkor ezzel a megvezetett csapattal az EU és úgy általában a normálisan gondolkodó emberek egyáltalán nem tudnak mit kezdeni, hova is tegyék őket!
    Így most már aztán nem is békamenet, hanem birkamenet – mennek a vágóhídra a megvezetőik kíséretében.
    Van lelkiismeretük ezeknek a múltrendszeri szélkakasoknak, milliomosoknak?
    Végképp hülyét csinálnak azokból is akik köztük vannak és azokból is akik ezt eltűrik, engedik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (46 szavazatból)
  6. Kovács Szilveszter

    Nyilván azért féltik hős vezérüket és csürhéjét, mert a halk szavú Bajnait meghallgatták a minap Brüsszelben és tökéletesen értették, amit halálosan komolyan és őszintén mondott.
    Egyébként lehet, hogy Gordon egymaga nyeri meg nekünk a választásokat ? Ne hagyjuk magára, könyörgöm !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Már mindenem fáj: rákos daganatot érzek a lelkemben, kezd megbomlani az elmém. Okádok orbántól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +98 (118 szavazatból)
  7. A helyzet annyira kétségbeejtő, hogy a hasamat fogtam a röhögéstől. De mi lehet a fekete humoron túl, mi lehet még annál is sötétebb? Gondolom, hogy ott megint világosabb lesz, és a nyájas olvasó vagy megvilágosodik, vagy pedig az (örök) világosság fényeskedik számára, kinek mi.
    .
    Hát egy kis felvilágosodásra, vagy minimum egy kis felvilágosításra valóban szükségünk lenne, akár az amerikai magyaroknak. Köszönjük, Imre, hogy ezt a nemes feladatot elvállaltad.
    .
    Addig is érjük be a viccbéli körzeti orvos ösztönző szavaival, aki megvizsgálta Kovács nénit, majd megjósolta a páciens közeli halálát, majd amikor a néni csalódottan kérdezte, hogy de ugye tud mondani valami biztatót is, akkor így szólt: “Hajrá Kovács néni”!

    Fekete humor. Ennek kapcsán Babits örökbecsű, és újra érvényes szavaival zárom ezt a hozzászólásomat: “Fekete, fekete, fekete, fekete”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (41 szavazatból)
  8. Nos, hát itt az idő! Indulnom kell Gyulára. Remélem a sok idióta birkamenetes a szeretet jegyében nem csinál nagy balhét. Szurkoljanak nekünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (39 szavazatból)
  9. “A szeretet mindent legyőz.”
    a/ Saját zsebünk szeretete mindent legyőz.
    b/ A baseball-ütővel és viparával felszerelt szeretet is mindent legyőz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (43 szavazatból)
  10. Hát jah! És ezt a szánalmat nem lehet leváltani?…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  11. Kovács Szilveszter
    2013. február 5. kedd
    16:38
    Egyébként lehet, hogy Gordon egymaga nyeri meg nekünk a választásokat ? Ne hagyjuk magára, könyörgöm !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    .
    Az ellenzéki oldalról milyen választásokat tud itt bárki is megnyerni?
    Ennyire nem lehetsz naív!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  12. Igen vannak nagyon furcsa dolgok a Földön , például , betontalpfa , skinhead cigány , birkamenet , bayerzsoca , nem megszorítás , ez mind magyar találmány .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (32 szavazatból)
  13. Nem hagyja magát szeretni. nem jön ki a nép közé, pedig sokan meglapogatnák, kezet fognának vele, megcsókolnák a kezét a nyanyák. Vajon miért nem mer 2010 óta előjönni a rókalyukból csak, ha élő emberek állják körbe pajzsként? Fostos egy ürge, de ami késik nem múlik. Me-e-egszeretgetjük majd.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (41 szavazatból)
  14. És akkó mi van, ha nyer az ellenzék? Folytatódik minden, mint 2006 óta.
    Szerintem jobb taktika lenne, ha holnaptól elhallgatna minden ellenzék. Teljes néma csönd, a pártok, a műellenzéki ATV, klubrádió, elsötétülne a népszabi honlapja, nem jelenne meg az újság. Külföldi újságírók kérdésére egy válasz lenne. Megfélemlítették őket Orbánék. Mekkora döbbenet lenne, hogy nincs ki ellen békemenetet tartani. Nem indulna senki a választásokon. Igazi bojkott, de totális. Nem válaszolnának újságírói kérdésekre a pártok szereplői. Ez élteti a bayer féléket, hogy szerepelhetnek. Meg kell várni, hogy egymást gyilkolják le a nácik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (47 szavazatból)
  15. Üdv! :)

    Épp most elmélkedtem kissé a profilomon a fakebukon… és hát izé… meg ööö… továbbá jah… :D :D :D
    Vagyis kb ugyanerre jutottam, bár ENNYIRE nem feketén-fehéren, hiszen ki tudja, hátha mégicsak van valakinek olyan “dolga”, h csak kíváncsi orbánékra…
    Am meg végülis azt nem értem, de tényleg nem, h egy “békemenet”-et hogyan lehet összehasonlítani egy “éhségmenettel”?!

    Jó, ez nem itt, ebben a cikkben történte, nekem csak a “menet” az, ami eléggé 2séges:
    az egyik több száz kilométereket megy hóban-sárban-fagyban-esőben, a másik meg a jó meleg szobából kisétál, elballag néhány percnyire, akár legyen fél vagy egy óra, ott kiabál kicsit, mert az mégis elég békés, főleg ha nem verexenek össze a Lungo Dromosok a bayerpártiakkal…:D
    Nem szeretem az agressziót, de ez vicces békemenet lenne… :)

    Am tetszenek a Para-Kovács-cikkek, de nekem az a rész mindent überel, amikor az van, h “Matolcsy bekiabál az ablakon, h “tárgyalnánk, gecik!”, majd elszalad.”… :DDDD
    Hát, végülis nem is lett igazán sok sikere a dolognak, de viccnek naon jó volt, köszi!! :)

    Jó éjt, további legjobbféléket és jó egészséget is:

    Dody
    :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  16. Bár tudom, mindenki tud olvasni, mégis kiragadok két idézetet Para-Kovács Imre jelen írásából:

    A Lungo Drom, a Fidesz romaszervezetének elnöke bent ül a Parlamentben és főtevékenységként hülyén néz maga elé, amikor meg kéne szólalnia.

    Annyi kis ellenzék van az országban, hogy nem lehet nyugodtan hugyozni az erdőben anélkül, hogy le ne vizelnénk egy demokratikus, liberális vagy baloldali pártot, nem beszélve a buszokról, ahová már fel sem lehet férni tőlük.

    Ezért is, másért is érdemes ide járni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  17. Kovács Szilveszter
    2013. február 5. kedd 16:38
    Hááááát, hacsak úgy nem!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  18. zseniális vagy Para, mint mindig

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  19. Tökéletes elnevezés a BIRKAMENET , most láttam a gyulai “viccet” , ezek bégetnek álmukban tuti !!!!!!!!!!!!!!
    Nagy szükség van sok elmegyógyászra , de sűrgősen !!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  20. A bolsevizmus és a béke kéz a kézben jár.
    Rákosiék békeharcoltak, Orbánék békemenetelnek.
    A kormány sikerpropagandája meg köszönőviszonyban sincs ezenközben a valósággal és a nép nyomorával. Nincsen új a nap alatt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (32 szavazatból)
  21. En oly annyira – szeretem oket -hogy felmente oket a nagyon nehez kormanyzasi munka alol, nehogy beleszakadjnak vagy servet kapjanak a sok lopasol. Szeretetbol teszem

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  22. ez jó volt…nem kellene őket eltakarítani, a nemzetvezetőjükkel az élen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  23. Dolgozik a kormány? Ezt a csődtömeget állították elő szorgalmas munkával? Nem kellene ennyit “dolgozni” nekik, mi sokkal jobban járnánk! Para meg zseniális, mint mindig, lassan már a törpenyulakat is megbocsátom neki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  24. Para nagy volt, van és lesz. De most bubu64 mondta ki a tutit. Terített rebetli. Ellenségnek lenni kell, majd megtalálják maguk között. Az utolsó meg kap egy kanál vizet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  25. “a Fidesz rasszistái terrorizálják a cigányságot”

    Idáig olvastam. Neked öreg a kádárrendszer hiányzik, sőt a rákosi. Kádárnál már csak fasiszta volt a másként gondolkodó, de rákosi idején bizony terrorista. A sok buta amerikai úgyis elhiszi neked, hogy a fidesz terrorizálja a cigányságot. Borsodban egyenesen rettegnek a szegín romák a fideszes alakulatok késelőitől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -12 (18 szavazatból)
  26. A Békemenetre sok közmunkást vezényeltek ki (tegnap közölte az egyik). Tehát mi fizetünk érte, hogy ellenünk tüntetnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  27. “Dolgozik a kormány”. Aha.
    .
    Ilyen állapotok lesznek abból, amikor a butaság kellő elszántsággal párosul.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  28. A bekemenetrol nekem egy Vietnamban guberalt, Zippo ongyujtora vesett felirat jut eszembe: Fighting for the peace is like fucking for virginity. ( Harcolni a bekeert, olyan mint …ni a szuzessegert ).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  29. 8.
    Látá az magyarnak állhatatlanságát,
    Megvetvén az Istent, hogy imádna bálvánt;
    Csak az, eresztené szájára az zablát,
    Csak az, engedné meg, tölthetné meg torkát.

    10.
    De sok feslett erkölcs és nehéz káromlás,
    Irigység, gyülölség és hamis tanácslás,
    Fertelmes fajtalanság és rágalmazás,
    Lopás, ember-ölés és örök tobzódás.

    21.
    Én pedig töröknek adok oly hatalmat,
    Hogy elrontja, veszti az rossz magyarokat,
    Mindaddig töri iga kemény nyakokat,
    Mig nem esmerik meg: elhagyták urokat.
    .
    OBSIDIONIS SZIGETIANAE – részlet
    Pars prima
    (A Szigeti veszedelem első éneke)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  30. “…s vonulànak nagy égô keresztekkel,
    s lôn nagy vilàgossàg,
    s megjelene vogymuk a bàràny
    s az ô neve Shaun…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  31. Istvàn55, nem tisztem vàlaszolni, de ekkora bunkósàgot nem lehet szó nélkül hagyni : kivételesen ritka tahó vagy, téged csak embernek csúfolnak, valójàban
    egy bélféreg vagy, pontosan a hozzàd hasonlók miatt vannak tàrsadalmi feszültségek, egészen a népirtàsokig, mint ahogy sajàt magad is helyénvalónak tartod a zsidók elhurcolàsàt, te 3 elemis sötét paraszt !!
    Szégyelld magad és takarodj innen, te utolsó patkàny !
    Amíg a te gusztustalan, ostoba fajtàd létezik, addig nem lesz tàrsadalmi béke.
    Ezeket a sorokat nem egy zsidó írja neked, hanem egy normàlis magyar, te magyar anya szégyene !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  32. Igyekszem, de az égiek nem segítenek megszeretni, sem őt, sem a politikáját!
    Tegyünk meg bármit, bármikor, bárhol, csak ez az állapot megszűnjék 2014-ben!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  33. vagy. Jó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  34. Para, nálad egyszerűen nincs nagyobb ember !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Mi volt a hiba? Most akkor van véleményszabadság, vagy nincs?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Hurrá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  37. Kiváló cikk! Hogy miért szükséges az orbánizmusnak ötszörös erővel küzdeni az emberi és állampolgári jogok ellen, arra nézve Seneca annakidején már Erkölcsi levelek című című írásában tájékoztatást adott:
    ” Az ostobaság sohasem hoz nyugalmat. Félelem van fölötte, félelem van alatta, reszket jobbról, reszket balról.”
    A fideszeseknek is adott egy tanácsot annakidején
    “Nem fecsegni kell, hanem kormányozni!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos