Ronai and Ronai
AMERIKAI

Magyar gazdaság: talált, süllyedt 2013. február 15. péntek 9:50 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(63)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Magyar gazdaság: talált, süllyedt

Budapest – Továbbra is a sikertörténetről szól a tündérmese, de a mesélőknek már csak a morbid kedvelői hisznek. A KSH legújabb gyorsjelentése szerint az elmúlt év utolsó negyedévében 2,7 százalékkal csökkent a GDP, az pari termelés decemberben 7,6 százalékkal esett vissza, egyedül az infláció növekszik, januárban például 3,7 százalékkal fizettek többet a magyarok, mint korábban.

 

Orbán és Matolcsy, valamint a nekik doromboló papagájkommandó mindezt az Európai Uniónak tulajdonítja, szerintük az unió eredményei fogják vissza a magyar gazdaság szárnyalását. Azt elfelejtik hozzátenni, hogy bár az unió eredményei valóban nem fényesek, ám a magyar sikertörténet számai bőven az átlag alatt vannak.

Vicces kedvében lehetett a miniszterelnök, aki szerint a napokban lezajlott dollárkötvény-kibocsátással eldőlt, hogy Magyarország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nélkül is képes megállni a saját lábán.

Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, jelezve, hogy a kötvénykibocsátás eredménye azt is bizonyítja: óriási bizalom van a magyar gazdaság iránt, amelyet kiszámíthatónak látnak a befektetők. A kormányfő álláspontja szerint 2013-ban az a kormány legfontosabb feladata, hogy ismét növekvő pályára álljon a magyar gazdaság.

Orbán Viktor miniszterelnök indokoltnak tartja, hogy külön államtitkár foglalkozzon a felsőoktatással. Balog Zoltán, az erőforrástárca vezetője kereste meg őt azzal, hogy változásokat szeretne a minisztériumában, de nem annyira személyekről van szó, hanem inkább munkaszervezésről.  Azzal kapcsolatban, hogy Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárként folytatja munkáját, míg a felsőoktatásért Klinghammer István felel majd államtitkárként, Orbán Viktor kifejtette: jelenleg is zajlik a közoktatás, valamint a szakképzés átszervezése, és folynak a tárgyalások a felsőoktatás átalakításáról is, egy ember pedig ennyi munkát nem tud ellátni, ezért indokolt volt Balog Zoltán javaslata, hogy külön államtitkár foglalkozzon a felsőoktatással. A miniszterelnök hozzátette, kormányátalakításról nem tud. “Kormányátalakításnak azt nevezzük, amikor a miniszterek csereberéje zajlik, és ilyen tervem nincs” – mondta.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +9 ( 9 szavazatból)
Magyar gazdaság: talált, süllyedt, 5.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(63)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

63 Reader’s Comments

  1. átszervezés=megszüntetés , lebutítás , felszámolás , átvágás ,lenyúlás , stb.
    Természetesen fideSSül van .
    Kisembernek nagy zakó a vége , Ő megússza a zárt osztállyal de a többi tuti hogy közmunkás lesz csak nem járnak haza munka után mert bentlakásos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  2. sammy /2013. február 15. péntek 20:03/, igazad van. Ha olyan lesz a nyár, mint tavaly, akkor valóban nem fogunk fázni…
    Éhezni sajnos melegben is lehet.
    Spájzolni kell cukrot, lisztet, sót, olyasmit, ami nem romlik meg. A nagyanyám tanácsa szerint, ha van cukor, liszt, só, zsír (vagy olaj – ki mit szeret), akkor már nem hal éhen az ember. Konzervet is lehet spájzolni – különösen érdemes, amikor akciósan kínálják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  3. Ami a dollárkötvényt illeti: sokkal magasabb a kamata, mint az IMF-hitelnek lett volna. Felélik nemcsak a jelent, a jövőt is. Öt és tíz esztendő múlva lejáró kötvényeket bocsátottak ki. Gondolom, a kamatokat évente fizetni kell. Nagyszerű eredmény! Igazán nagyszerű, mármint ov szerint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Báthory Ödönke

    Nem értem, mit fanyalogtok. Hiszen éppen most intézte el nektek Szeretett Vezetőnk, hogy 10%-kal kevesebb rezsit fizessetek. Én csak azt nem értem, hogy mért áll meg félúton? Törvénnyel csökkenthetnék mindennek az árát a kiflitől a gőzmozdonyig. És akkor rögtön az élre ugranánk a negatív 3%-os inflációval. EZt csinálja utánunk a hanyatló Nyugat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Most őszintén: mit vártatok egy harmadosztályú focistától aki képes volt azért minisztériumokat összevonni, hogy a “csapata” ne haladja meg az általa meg áttekinthető 11 főt? Amennyi egy focicsapat!?
    “Nyolc miniszterrel alakul meg az Orbán-kormány: Matolcsy György vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot, Martonyi János a külügyi tárcát, Pintér Sándor lesz a belügyminiszter, Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója, Réthelyi Miklós a nemzeti erőforrásokért felelős tárcavezető, Fazekas Sándor a vidékfejlesztési miniszter, Hende Csaba a honvédelmi, Navracsics Tibor pedig a közigazgatásért és az igazságügyért felel majd kormányfő-helyettesként.
    Orbán Viktor hétfőn közölte: az új kormánynak új politikai-gazdasági rendszert kell felépítenie.

    A kormányfői poszt várományosa a Parlamentben mutatta be leendő kormánya tagjait.
    Az új kabinetben Varga Mihály vezeti majd a Miniszterelnökséget államtitkárként, Navracsics Tibor mellett pedig miniszterelnök-helyettes lesz Semjén Zsolt, a KDNP elnöke is”
    8 miniszter + 1 semmilyen miniszterhelyettes és 1 Varga Misi az 1 Orbánon kívül = 11.
    A kormány olyan teljesítményt nyújtott, amilyet általában egy magyar focicsapat tud.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. kekec,
    Kérném, hogy a “Nem csökkent, hanem nőtt az államadósság ” cikknél olvasd el a válaszomat, és utána jöhetne egy bocsánat kérés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. bubu64
    A nyugati jegybankok válságkezelési céllal pénzbőséget teremtettek, miközben az ottani kamatok a nullához konvergálnak. Ennek a bőséges forrásnak keresnek a befektetők “megfelelő” jövedelmezőséget. És mi a többszörös kamatot kínáljuk. Azaz ott most azt csinálják, mint a fideszes magyar önkormányzatok a boldogabb (értsd MSZP-s) időkben: alacsony kamatra vesznek fel hitelt, és magasabb kamatozású forintkötvényekbe fektetik. A kamatkülönbözetből meg majd vígan élnek.
    Most rosszabbul élünk, mint 4 éve. De ez semmi ahhoz képest, amikor ezeket a 3-5-10 éves lejáratú kötvényeket kell majd ezekkel az irdatlan kamatokkal törleszteni! Gyengébbeknek: a “hozam” az viszem! Ugyanis ennyivel fog többet hozni a BEFEKTETŐNEK, és mi annyival többet fogunk fizetni.
    De hiszékenyebb jobbosok belenézhetnek ElTolcsy szemeibe (ha egyszerre bárkinek is sikerül mindkettőbe) és utána mondhatják: az államkötvény nem államadósság. A többiek eközben téphetik a hajukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. Tbor
    bocsi, félreértettem. Bár ez csak a válaszodnál derült ki a számomra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. Na, a kötvénykibocsájtás és a diákok röghöz kötése összeegyeztethető!
    Ha itthon kell maradniuk ledolgozni a diplomájukat a felemelő közmunkával, majd abból kinyögni a kötvények kamatait, pont 4-5-6-10 év múlva….
    Ha ők is elmennének ki fizetne, mert innét egyre többen fognak elmenni olyanok, akiket nem tudnak röghöz kötni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. kekec,
    OK, rendeztük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Én a mostani győzelmi jelentésekben a múltat látom megjelenni. Mármint amikor HITLER és HORTHY vert hadait már a magyar határnál kergették az orosz hadak, az itthoni híradók még mindig a győzelmi jelentéseket harsogták. Akkor is elhitték, miért ne hinnék el most is a vakon hívő alul szocializált tömegek. Miért mondjanak igazat, ha a hívőik a hazugságra éhesek. Az ország vezetői által dicsőségesnek kikiáltott harcaink után mindig kemény HADI SARCOT kellett fizetnie a magyar népnek. Most a hadi sarcot a kibocsátott kötvények utáni kemény hozam igérvényekben kell megfizetni, tépázott nemzetünk még itt éldegélő lakóinak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. A magyar gazdaság legdinamikusabban fejlődő szegmense a foci.
    De még azt sem lehet tudni, hogy a miniszterelnök hobbijára mennyit költünk.
    http://atv.hu/cikk/20130216_igy_tamogatak_az_allami_cegek_a_magyar_focit?source=hirkereso

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. (Kép alávaló)
    *
    A magyar Chaves : fárad, de elve továbbra is a . k i t a r t á s – é l j e k . É n !
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos