Ronai and Ronai
AMERIKAI

Elhallgattatnák az iskolaigazgatókat 2013. január 11. péntek 19:12 Forrás: AN, Hír24

  • Hozzászólások(47)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Elhallgattatnák az iskolaigazgatókat

Budapest – A Klebelsberg Iskolafenntartó Központ fontosnak tartja a kommunikációt, a közvélemény színvonalas tájékoztatását, ám legalább ennyire lényeges a számukra, hogy a tájékoztatás egységes legyen, egyetlen válaszoló se lógjon ki a sorból, minden mondat pontosan igazodjon a Nemzeti Együttműködés Rendszerének olajozottan működő gépezetébe.

Ennek érdekében a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ levelet írt az iskolák igazgatóinak. Rövid, ám annál tartalmasabb levelet. A levélben nem arról tájékoztatták őket, hogy mikor indul el végre az évek óta ígért, ám a valóságban egyre távolabbinak tűnő pedagógus életpályamodell. Arról sincs szó benne, hogy mikor méltóztatik a kormányzat emberszámba venni a pedagógusokat, van viszont kioktatás a rövid levélben, ideológiai továbbképzés, valamint némi fenyegetés.

Az egyik középiskola tanára küldte el a levelet a Hír24-nek. Január 3-án kapták meg az iskolavezetők a Klebelsberg Iskolafenntartó Központtól azt az eligazítást, amelyben az iskolák fenntartásáért felelős új állami gigaintézet az igazgatók sajtóval való kapcsolatát határozza meg ideiglenesen.

“Felhívom szíves figyelmüket, hogy valamennyien a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ munkatársai vagyunk. Az állami intézményfenntartó központot az elnök képviseli. A kommunikációs szabályzat kiadásáig az intézményvezetők közvetlenül nem nyilatkozhatnak. Kérem, hogy a média munkatársaitól a kérdéseket kérjék be, a rá adandó válaszokat fogalmazzák meg és küldjék be az e-mail címemen a KIK-központba, ahol a kommunikációs munkatársak érdemben foglalkoznak a megkeresésekkel”.

A levelet nem minden iskolaigazgató kapta meg, úgy tudni, egyelőre csak a fővárosi szakiskolák vezetőit tüntették ki figyelmükkel.

Most tehát az az eljárás, hogy amennyiben a sajtó valamelyik munkatársa megkeresi kérdésével az iskola igazgatóját, neki kérdéseket tesz fel, és azokra (ortodox módon) választ vár, az iskolaigazgató saját jól felfogott érdekében jól teszi ha nem azonnal válaszol a kérdésekre, hanem némi fáziskéséssel. Pontosabban, még úgy sem: ehelyett bekéri írásban a kérdést, azt legjobb tudsa szerint megválaszolja, de nem küldi el az érdeklődő sajtómunkásnak, hanem ezt egyeztet a központtal, ahol eldöntik, hogy kellően kielégítő-e.

S ha az iskolaigazgató válasza átment az ellenőrzésen, akkor a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ még azt a fáradságot is leveszi a válláról, hogy személyesen kelljen válaszolnia az újságírónak. A Klebelsberg Iskolafenntartó Központ ezt is megteszi helyette, válaszol a sajtó valamennyi kérdésére.

A fejlődés következő lépcsőfoka nyilván az lesz, hogy a sajtó kérdéseit is a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ teszi majd fel magának. Ily módon az igazgatók teljesen kimaradhatnának ebből a számukra nyilván fárasztó körforgásból, sőt, maga az újságíró is teljesen fölöslegessé válhat. Marad egyedül a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ, úgyis, mint kiindulópont és célállomás, no meg minden más, ami a kettő között van.

A folyamat csúcsa, hogy kiderül: a kérdések is teljesen fölöslegesek, csakúgy, mint a válaszok. Náluk csak a pedagógusok fölöslegesebbek, és a diákok, meg mindenki más, akit nem úgy hívnak, hogy Klebelsberg Iskolafenntartó Központ.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +32 ( 36 szavazatból)
Elhallgattatnák az iskolaigazgatókat, 4.8 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(47)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

47 Reader’s Comments

  1. Ezeknek teljesen elment az eszük.
    Katonai fegyelmet akarnak bevezetni az iskolaigazgatókra — olyan emberekre, akik amúgy alkalmasak intézmény vezetésére, tanításra, sőt, még kérdések megválaszolására is.
    Mostantól be vannak sorozva Klebelsberg-közkatonának, akinek kuss a neve, és nem lehet többé önálló és kimondott véleményük. Majd valami “kommunikációs” csinovnyik “érdemben foglalkozik” a kérdésekkel, és válaszol rájuk. Mintha őt, a senkit kérdezték volna.
    Ez már nem is cenzúra, hanem — igen, nyílt diktatúra.
    Remélem, az igazgatók képesek lesznek egységesen fellépni ez ellen a megalázó, pimasz önkényuralmi hozzáállás ellen. Minden demokraktikus erőnek támogatnia kéne őket, ettől kéne hangos legyen az ellenzéki sajtó, ez ellen kéne tüntetni. Az agyak eltiprása a rezsim kiemelt fontosságú “projektje”, jövőjének záloga.
    Nem kéne hagyni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (51 szavazatból)
  2. Hát igen. ” Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (36 szavazatból)
  3. Babits Mihály: Jónás könyve (1938)

    Monda az Ur Jónásnak: ‘ Kelj fel és menj
    Ninivébe, kiálts a Város ellen!
    Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
    szennyes habjai szent lábamat mossák.’
    Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna,
    de nem hová a Mennybeli akarta,
    mivel rühellé a prófétaságot, félt a várostól, sivatagba vágyott,
    (I. 1-8. sor)

    Mi közöm nékem a világ bünéhez?
    (43. sor)

    mert nehéz a kő, és nehéz az ólom,
    de nehezebb kit titkos súlyu bűn nyom.
    (65-66. sor)

    Éber figyelmem erős lett a hitben:
    akárhogy elrejtőzöl, látlak, Isten!
    Rejteztem én is elüled, hiába!
    Utánam jöttél tenger viharába.
    Engedetlen szolgádat meggyötörted,
    magányos gőgőm szavait letörted.
    De mennél csúfabb mélybe hull le szolgád,
    annál világosabb előtte orcád.
    Most már tudom hogy nincs mód futni tőled
    s ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.
    (II. 51-60. sor)

    mert aki éltét hazugságba veszti,
    a boldogságtól magát elrekeszti.
    (81-82. sor)

    De bőjt s jámborság néked mint a pélva,
    MERT VÉTKESEK KÖZT CINKOS AKI NÉMA.
    Atyjafiáért számot ad a testvér:
    nincs mód nem menni ahova te küldtél.
    Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.
    Lám, megcsufoltak, Egek Alkotója!
    Szolgádat pellengérre állították,
    mert gyönge fegyver szózat és igazság.
    Nincs is itt haszna szépszónak s imának,
    csak harcnak és a hatalom nyilának.
    (III. 87-96. sor)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (37 szavazatból)
  4. Így működik a diktatúra, de kommunikáció központosítása, alsó szinten való letiltása a egyben a félelem jele is, ami azért bíztató jelként is értelmezhető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (34 szavazatból)
  5. Csend, rend, fegyelem – aki rossz lesz, megverem? Balog (úr?) vegye ki azt a kavicsot a zsebéből, amit Bölcsek kövének hisz!
    A XXI. században élünk, Ön sem Mindenható !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  6. Az egész központositás egy aljas diktatorikus totál
    legázolása az iskola rendszernek.
    Ez az aljas református pap, orbán maffiavezér nyalonca,
    hazudozik naponta büntetlenül, au ö Rozsájával egyetemben.
    A nép, a tanárok, szájtátva bámulnak és hagyják.
    Nem is lesz már ebböl az országbol soha semmi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  7. Es ezek voltak kiakadva a komunistakon ?
    Nem semmi !
    Ugyan ugy csinaljak mint anno Rakosi Kadar !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  8. Jajjj, dehogynem lesz ebből az országból semmi,Jusef!
    Kifosztott romhalmaz. Már is majdnem az.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  9. Ha rajtam mulna, egy napig se lenne szabad lábo se ez
    az undorito hazug pap, se aki kitalálta ezt a gyalázatos
    reformnak nevezett letámadást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  10. NA KÉREM EZ AZ IGAZI DEMOKRÁCIA! ORBÁN MÓDRA!

    AZ MIND ALJAS SEMMI EMBER? AKI ENNEK ELEGET TESZ ÉS BEHÓDOL!
    Az hogy mi dohogunk egy jót, egy dolog, de mit szól ehhez EURÓPA!

    Ennél már Kína is előrébb áll!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  11. Nem véletlen Ubul !
    Végig kell nézni a fideSS-álkeresztény banda vezetöinek,
    meg a képvidelöinek a névsorát.
    Több köztük a volt komcsi , mint a mai ellenzékben.
    Nem véletlen az se, hogy nem akarják nyilvánosságra
    hozni az ügynök aktákat sem.
    Ilyen aljas banda még nem bitorolta ezt az országot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  12. Teljes a káosz az oktatásban, de ez a legfontosabb. Jellemző.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  13. Nem pont idetartozik, azért figyelemre méltó. Felsőoktatás:

    “Közös nyilatkozatban ítélte el Bayer Zsolt a romákat állatokhoz hasonlító írását az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Debreceni Tudományegyetem kommunikáció tanszékének vezetője. A tanszékek úgy döntöttek, nem fogadják el, ha hallgatóik a Magyar Hírlaphoz mennének gyakornoknak.”

    Kezd megjönni a bátorság!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (35 szavazatból)
  14. ubul
    2013. január 11. péntek
    20:05

    “És ezek voltak kiakadva a kommunistákon ?
    Nem semmi !
    Ugyan úgy csináljak mint anno Rákosi Kádár !”
    Tudod, az a különbség a kettő között, hogy akkor egy idegen elnyomó hatalom volt a fejünk felett, most meg megválasztottuk, a magunk elnyomó hatalmát!
    Ilyen a magyar, csak rab igában képes élni.
    Ez az a balsors, ami régen tép !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  15. 24-25 évvel ezelőtt az ölünkbe hullt a szabadság. Nem kellett megküzdenünk érte, vagy csak alig.
    Olyan is volt. Olyan is lett.
    Most végre megküzdhetünk a szabadságért.
    Most végre a siker reményével küzdhetünk a szabadságért.
    Láthatóan alakulnak a szabadság körei. Valódi szakkérdéseket tárgyalnak az érdekeltek, és valódi szabadságért szerveződnek az önálló véleményalkotásra képes emberek.
    A baltás gyilkos cinkosának mennie kell. Ha magától nem megy, kényszerülni fog rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  16. Lehet hogy ezek is keresztények vagy mi KDNP-sek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. Hiába kapálózik Balog, az igazságot nem tudják elkendőzni!
    Ez a társadalom már nem az, amihez szokva vannak. lennének..szeretnének lenni,vagy tenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  18. Vannak helyettesek, meg iskolában dolgozók is. Rájuk mi vonatkozik? Egyébként meg ugyan már! Kedves igazgatók, legyen már vér a pucátokban, és ennek a blfsz társaságnak írjatok egységesen egy mondatot! Nem írom le, melyiket, van olyan köztetek, aki tud fogalmazni.
    Tulajdonképpen egyszerűen meg lehetne buktatni most a kormányt. Pont az összes iskolaigazgató kellene, hogy azt mondja: “Kedves kollegák, vége a tanévnek, gyerünk és mutassunk példát a diákjainknak! Innentől kezdve nuku tanítás, tüntetés van. X város, Y óra, jöjjön mindenki, stb, stb.” El kéne indulni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  19. Az orbán banda szempontjából meglehetősen jó rafkós módszer. Az iskola igazgatók tárják fel álláspontjukat. Ezzel akár saját sorsukat is megpecsételhetik. Majd a diktatúra megbízható komiszárai orbanisztán ízlésének megfelelő válaszával hiteltelenítik az igazgatókat a közvélemény előtt.
    Vajon hányan lehetnek kegyeltjei egy ilyen rendszernek? Vajon milyen szélesre tudja nyitni a volt pártapukák kollegista ficsurjainak szövetkezete a ner rendszerét amilyben még megéri a részvétel amelyben még nem jutnak el az az érdekeltek a hányingerig, önmagukat szembeköpésig?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  20. Ne csodálkozzatok ezen. Így működik ez már régóta a nagyobb állami pénzekből működő cégeknél. MÁV, rendőrség, mentők, BKV. Nem újdonság. Ha jól tudom a kapitalista cégeknél ez bevett szokás. Nem nyilatkozgatunk jobbra- balra, mert kiderülnek a turpisságok. Ezért vannak a szóvivők. Nem rontjuk kenyéradó cégünk image-t. A napokban írtam, hogy az iskolákhoz most jutott el a mai magyar valóság. Nekik még új. Mindenki azt hitte, hogy kimarad a buliból. Hát nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  21. Szarember ez a “miniszter”, hogy elvállalta ezt a piszkos munkát.
    Ennyi szegénykém!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  22. A Fidesz lll. kongresszusa : 1990. június 2. A hallgatói önkormányzatokról.
    ,, Az önkormányzatoknak a politikától mentesnek kell lenniük. A Fidesz nem hisz a felülről jövő reformokban,ezért elutasít minden adminisztratív beavatkozást a felsőoktatási intézmények belső életébe.” Mi lett ezekkel a gyerekekkel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  23. Valahol olvastam, hogy ha valaki egy cégről meg akar tudni valamit,kérdezze a takarítónőt.:) Higgyétek el, hogy nem Hagyó volt a legnagyobb falat a fővárosnál, nem Szalainé Eleonóra volt a legnagyobb falat. Fogalma nincs itt a zembereknek, hogy mik zajlanak cégeken belül. De mindenki befogja a száját, mert nem kockáztatja az egzisztenciáját. Öldöklő harc van a felsőbb szinteken és nem köphet bele a levesbe egy egyszerű talpas egy nyilatkozattal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  24. bubu64
    Abban igazad van, a kapitalista cégeknél van ilyen rendszer. Nincs abban semmi kivetnivaló, magáncégek.
    Ellenben az adófizetők pénzén fenntartott intézményeknél ez elfogadhatatlan! Már régebben feltűnt, megkerülik a felvilágosítást egyes állami intézmények, erőszakszervezetek. Milyen jogon hallgatnak el információkat előttem, akinek az adójából élnek és akit ki kell szolgálniuk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  25. nem olvasva végig a kommenteket:
    jajj, ne már, hogy nem tudtátok, hogy ez mindenhol így van az államigazgatásban legalább 10-12éve….bekérik a kérdéseket és megválaszolják valakik, aztán a szerkesztett változatot újra bekérik, korrigálják és majd az megjelenhet…
    nem véletlen, hogy normális szakember, újságíró már régen elhagyta a pályát és vagy újságírók által fenntartott lapokba ír, vagy száműzte magát, vagy éhen halna a családja nélkül…és persze biztos vannak kivételek, meg más esetek is. nem véletlenül rettegnek, v. rettegtek a kameráktól minden minisztériumban, állati jóba kell lenni a kamerás emberrel… gáz az egész, nincs sajtószabadság és ez nem a törvényen múlik, hanem a fejeken.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  26. Ó, és a felülről jövő, beszerkesztendő töltelékmondatokról, az “üzenetekről” ne is beszéljünk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  27. Anonyme
    Joguk nincs hozzá, viszont ezeken a cégeken keresztül lehet kivenni a pénzt az állampolgárok zsebéből. Ezért államosít Orbán ész nélkül(vagyis ésszel, saját zsebre dolgozik). Ezért titkosít üzleti adatokra hivatkozva állami megrendeléseket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  28. Pénz és erőszak. Nagy a tét.
    .
    Ennek a szegény imbecillisnek tényleg nincs se esze se probléma megoldó képessége, mindent erőszakkal akar elintézni. Úgy látszik nem érti az erőszak természetét és nem tudja, hogy ő is erőszak áldozata lesz.
    .
    Csak így tovább, mint egy hamiskártyás, egy hazárdjátékos aki percenként emeli a tétet. Szerintem a kontroll már régen kicsúszott a kezéből, még kárörvendően vihog de már izzad. De a kaszinóban a kártyaasztaltól nem tömött zsebbel szoktak távozni a kuncsaftok hanem szegényen.
    .
    A probléma megoldó képességét és szakértelmét illetőleg olyan mint egy hülye TV szerelő aki nem ért a finom elektromos áramkörökhöz, mindent érintkezési hibának vél és egyetlen szerszáma amit kezelni tud a kalapács. Kinyitja az áramkört, belepiszkál és mindenhova odaver a kalapáccsal hátha helyre ugrik a az “érintkezési hiba”.
    .
    Ahogy én látom a jövőt, ahogy ez lenni szokott, agyon fogja csapni az áram.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  29. Félelmetes “ésszerűség” van az elhallgattatás-akciót az iskolaigazgatókon kezdeni. Ők, puszta pozícióféltésből megvalósítják tantestületeikben a tökéletes elhallgattatást, azok pedig az osztálytermekben általánossá teszik. Szó sem lesz olyan kérdések feltevéséről, ami nem szerepel bebiflázandónak a tantervek részeként.
    Sokkal “célravezetőbb” nem rendőrterrorral elnémítani, hanem már eleve szájzárhoz szoktatni a felnövekvő nemzedéket.
    Így lehet olyan ÚJMÉLYMAGYAR turulgenerációt kinevelni, akik biztosak lesznek benne, hogy Orbán vezette be elődeinket ebbe a medencébe, vele kezdődött minden, és mert nemcsak a szószékeken, hanem felekezeti oktatásokon is általánossá válik a ráerősítés, Orbánt maga az Út küldte közénk, másodszülött fiaként, de nem azért, hogy kereszthalált haljon, hanem mert mi vagyunk a kiválasztott nép…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  30. A diákok kérdéseit is a KIK-nek kellene megválaszolni!
    Ha lenne egy csöpp humorérzék az újságírókban,elárasztanák írásbeli kérdésekkel az igazgatókat,Ők tovább küldik,és megkezdődik a kérdezz ,felelek “játék”.
    Ilyen még ‘70-es években sem volt.
    Csak meg kell nézni a KIK vezetőket, “mindegyiken látszik a tolerancia,empátia,demokratizmus”.
    Szerintem mind hatalommániás,karrierista,aki soha nem volt igazi pedagógus,csak diktátor a tanítványai között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  31. A regisztráció eltörlése utáni külföldi lapok megírták, mégis van Magyarországon demokrácia.
    Azer a regisztráció bejött a fideszeseknek.
    Navrasics nyilatkozott Bayerrel kapcsolatosan – erre is örömmel reagáltak kintről.
    Még mindig nem látják, hogy nem gerinces úriemberekkel van dolguk, tudom, hogy nehéz lehet elhinni, hogy ilyenek hatalomhoz juthattak egy európai országban, de már ideje lenne látniuk a fától az erdőt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  32. Csak egységes válaszok érkezhetnek a legvidámabb barakból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  33. Sajnálom kedves mindenki. A közszolgák – a pedagógusok is idetartoznak – éppen ezért szavaztak Orbánra. Hogy legyen “csend, rend fegyelem”, ahol a tekintélyük helyreállhat. Az előző kormányok jól felidegesítették a tanárokat azzal, hogy próbáljanak meg legalább XX. századi módon gondolkodni. Micsoda rendetlenség az, hogy szülő, diák – na pláne jogvédő – beleszólhat, hogy mi történjék az iskolákban?! A sajtót most legalább kitilthatták, jön majd a többi is. Milyen szépen, nyugalmasan lehetne “dolgozni”, ha nem lenne diák, szülő, beteg, ügyfél? A magyar közszolga századok óta arra van kondicionálva, hogy az államot szolgálja ki, ne a közt. Azt nem látták előre, hogy Orbán személyesen válogatja majd ki, hogy ki alkalmas a kivételezett rétegbe bekerülni, és ebben az utolsó szempont lesz, hogy képes-e tanítani, gyógyítani, ügyet intézni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  34. A Klubrádión meglehetősen behízelgő interjú készült a Klebelsberg Intézet nemrég kinevezett vezetőjével. Korrekt, udvarias kérdések, csak semmi felesleges kekeckedés. Elvégre a zökkenőmentes államosítás mindenkinek érdeke.
    Ha szeretnénk megtudni, hogyan illeszkedjünk be Orbán új rendszerébe, bízvást fordulhatunk a megmaradt “ellenzéki” hírközegekhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  35. Jobb lett volna, hogy ez a talpnyaló kelekótya ember maradt volna Ózdon, és tovább esztergálta volna a tengelyeket, és a perselyeket vagy ha már elvégezte a teológiát, inkább az elesettek gyámolítását, lelki gondozásán kellene fáradoznia, mert az amit most tesz, az inkább hasonlít a vas esztergálásra. Bár gyanítom, eggyel több lett volna akik a fiatalok megrontásának számát gyarapítanák, ha lelkész marad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  36. ORWELL 1984

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  37. Ez sem borotválkozik, nem szeret reggelente szembesülni önmagával….
    Rossz idők, rossz emberek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  38. Miért Csodálkoztok? Tudjátok kiket neveztek ki? Hitvány csutisegg-nyalók. Azt hiszik hogy övék a hatalom és az igazság. Ezeknél a kutyám is okosabb.s különb. Őt az ösztnei vezetik. Ezeket a hitványságuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. *
    EZ MAGA A SZÖRNYŰSÉG; RENDSZERBE FOGLALVA.= FASIZMUS
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  40. Nyul György!
    *
    Tévedés. Ők maguk sem hiszik, hogy övék lenne az igazság. Ők tudják, hogy pont az ellenkezője az igaz.
    Abban viszont igazad van, hogy hiszik, hogy övék a hatalom – mert tényleg az övék.
    Tehát nem különböznek a szicíliai kamorrától.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  41. bubu
    ez a hagyó, meg az a szlayné valahogy nem ide illik, kilóg a sorból. csizma az asztalon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Na, megáld bennünket, akkor nekünk végünk van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  43. A magyar neonácizmusnak ismételten született egy fázisa, – törvényesítik az iskolaigazgatók terrorizálását.
    Ezt a pofátllan, szemét náci bandát meddig nem veszik még észre az EU és Amerika vezetői. Ugyanúgy fogunk járni Európában, mint a Rajna-vidék lerohanásakor, nem tettek semmit Hitler ellen. Mire észbekaptak, már késő volt.
    Erre vár az EU, ezért szavaztuk meg az EU-ba abelépésünket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. Sokszor tapasztalható, hogy az orbánizmust fasizmusnak nevezik. Nem kellene ennyire finomkodni, ez a rendszer a velejéig egy neonáci rendszer.
    – az emberek egy részét félrevezeti
    – másik részét megfélemlti
    – ellenfeleit pedig nem legyilkolja mint Hitler, hanem hamis vádakkal emberileg ,
    idegileg ,pozicionálisan tönkreteszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. A regisztráció elmeszelése valószínűleg megtervezett és előre megbeszélt elterelő hadművelet volt, amely azt hivatott (volna) bizonyítani, hogy “Lám,lám milyen demmmmokratikus ez az orbánizmus.”
    Figyelem-elterelő művelet volt erről és még néhány hasonló disznóságról.
    Be ne nyalja már senki értelmes ember fia/lánya, hogy milyen karakán köztársasági elnökünk és Alkotmány Bíróságunk van és lám milyen úriember a Navracsics.
    Balog Zoltán meg felesküdött és felszentelt pap létére meg nem “csak” a népét, hanem Istenét, akire felesküdött, is megtagadja. Vagy leváltotta Istenét Orbánnal? Lelke rajta. A Biblia szerint nem a mienk az ítélet.
    Bizony, bizony fasiszta diktatúra ez!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  46. Hat rendesen +lepodtem!Vajon milyen “emberek”iranyithatjak ezt az orszagot akik ezt az “osi”"magyar”nevet adtak ennek az “alapitvanynak”!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. Dudás Ferencnek január 11-hez:
    Mi lett ezekkel a gyerekekkel? Hát talán felnőttek és nem hallották az előző kor szavát. Vagy valami ilyen baromság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos