Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hajdú Péter és a TV2 Orbán hátsójában 2012. december 25. kedd 20:56 Forrás: AN

  • Hozzászólások(99)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hajdú Péter és a TV2 Orbán hátsójában

Budapest – Karácsony előtti este a TV2 Frizbi című műsora Orbán Viktorral kedveskedett a nézőknek. Megszokhattuk már, hogy a gondolat óriásai vendégeskednek Hajdú Péternél, Pataky Attila, az Edda énekese például nemrégiben ebben a műsorban jósolta meg a világvégét, és üzent hadat a pénz hatalmának. Ebbe a szellemi erőtérbe csöppent bele vasárnap este a miniszterelnök.

Az mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz megtépázott népszerűségének maradékát igyekezett valahogyan visszaszerezni ezzel a műsorral. Erről nem is kell többet mondani: a politikus dolga, hogy politizáljon, ebbe a mai magyar normák szerint a hazudozás kényelmesen belefér. Orbánon tehát nincs mit szörnyülködni, megteheti ezt, aki akarja, az év bármely napján.

Az igazi bravúr Hajdú Péter műsorvezetőhöz kötődik, akinek a beszélgetés alatt egyetlen hiteles másodperce sem volt. Kizárólag kínos pillanatai adódtak, látszott rajta, nem tudja hova tenni ezt az egészet, és magában átkozza a percet, amikor főnökei szóltak neki: Petike, lenne egy anyag a Viktorral.

És lett egy anyag, vasárnap este. Hajdú Péternek sikerült alulmúlnia önmagát, ami nem kis teljesítmény, lévén eddigi munkássága is az értékelhetetlen kategória alsó régióiban tanyázott. Most azonban, hogy mindez még öles nyelvcsapásokkal is kiegészült, örülhetett a néző, hogy nem lett nagyobb baj, és Hajdúnak a végén sikerült épségben előkecmeregnie Orbán hátsójából.

Tegeződtek a riportalannyal, a régi ismeretség okán, ehhez képest a legvégén azzal búcsúzott a műsorvezető, hogy köszönöm Önnek az interjút. Méltó befejezése volt mindez annak, ami a műsorban elhangzott.

A beszélgetés azzal kezdődött, hogy Hajdú megköszönte, hogy a miniszterelnök elfogadta a meghívásukat. Holott szó sem volt meghívásról, Orbán nem fogadott el semmit, meghívást végképp nem: az interjút, amelyet két nappal az adás előtt, Orbán parlamenti dolgozószobájában vettek fel, nem a TV2 kezdeményezte. A miniszterelnök környezetében jutott eszébe valakinek, aki még a többieknél is okosabb volt: mi lenne, ha a Viktor a Frizbiben mondaná el, hogy a tandíj miért nem tandíj, a fekete miért fehér, és úgy általában, miért más minden, mint aminek látszik.

Szép gondolat volt az is, amikor Orbán azt mondta, hogy a felsőoktatás mostani koncepcióját a diákokkal közösen dolgozták ki. Hajdú dicséretére legyen szólva, ezt a mélyütést is férfiasan állta, nem csak, hogy megállta röhögés nélkül, de még egy árva visszakérdezés, annyi sem hagyta el a száját

Ő volt a tökéletes katona. Pártkatona, ha úgy jobban tetszik. Felemelő pillanat volt az is, amikor a miniszterelnök felvetette: nem vagyunk annyira gazdagok, hogy támogathatnánk a norvég orvosképzést. Mert, mondta, Norvégiában nem képeznek orvosokat, tőlünk szipkázzák el azokat, akikre szükségük van.

Norvégiában van orvosképzés. Másfelől meg, tanulnak nálunk norvég diákok az orvosegyetemen. Nem ingyen, sőt: nagyon sok pénzt fizetnek a magyar államnak ezért. A költségeik nagyobb részét a norvég állam fedezi. Mindezt tudnia kellett volna Hajdúnak. Ha nem tudta, nagy baj, ha tudta, akkor még nagyobb.

Volt azonban Orbánnak igaz mondata is, ami még akkor sem lebecsülendő, ha elszólásból eredt. Számos teendője között megemlítette ugyanis, hogy mindezek mellett még a futballakadémia dolgait is tángálnia kell.

Nyilván azt akarta mondani, hogy még ezzel is foglalkoznia kell, ebből lett a tángálás. Ami egyébiránt verést, ütlegelést jelent, kokikat, és sallereket. Elszólás volt, de legalább megbocsátható: ha az ember fenekében matatnak, nem könnyű a mondanivalóra koncentrálni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (54 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +95 ( 101 szavazatból)
Hajdú Péter és a TV2 Orbán hátsójában, 5.0 out of 5 based on 54 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(99)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

99 Reader’s Comments

  1. Tajekoztatas vagy felretajekoztaras? Minden embert tajekoztatni kell peldaul mit muvel felcsuton micsoda ado milliardokat kolt magara , mindenrol tajekoztatni kene az osszes magyart mert altalaban M1 vagy Hir gaz mediat neznek . Nagyon sok helyen mast nem is fognak. Ellenzek es az emberek legfontosabb feladata feltarni es megmutatni az embereknek Orban hazugsagait aljas lepeseit . Enelkul sokan azt hiszik tenyleg minden OK . Mindenki tajekoztasson mindenkit. , ha hetente csak 10 megvezetett embert tajekoztatunk az mar oriasi szam es segit Orban nemzeti fo tolvaj eltakaritasaban.Fidesznek teljesen meg kell buknia de megerdemlik mert Orbant nem taszitottak ki magukbol regota metely az o testukon is csak sok a gyenge jellemu sunyi megelhetesi politikus akiknek jo ez a homalyos langyos paras kornyezet . Orban megbukott , Fidesz megbukott! Le az aljas megelhetesi politikusokkal le veluk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (32 szavazatból)
  2. Végig néztem utólag sok meglepetést nem okozott egyik sem.Orbán hazudik végig és persze folyamatosan ,Hajdu pedig próbálja magát nem szarul érezni ami láthatóan nem sikerül neki.Ezeket a videókat eltesszük majd az Obersowsky félék mellé mint, hogyan ne csináljunk riportot soha senkivel még ha muszáj is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  3. Vissza kell hívni azt a nemzetközi sebész csapatot, amelyik schmitt valkóvidékéből kioperálta obersovszkit anno, ugyan szabadítaná meg orbánt is a seggdugójától. Eyébként az ilyen “riporterek”- ből lesz változás esetén a leg véresszájúbb “ellenzéki” oknyomozó. Ha már itt tartunk, akkor azt kell mondjam, hogy Bolgár úr lengéscsillapítós, villámhárítós, feszkólevezetős módszere ( még csak fél diktatúra van, orbán demokrata, stb.) emellett radikális ellenzéki stílus. Csak azt nem értem, hogy akkor mi a fészkes fenének akar ez a szakma szabadságot (sajtószabadságot)? Se meg nem védik, se ki nem állnak érte, se nem gyakorolják a szabad vélemény nyilvánítást, példát mutatnak benyalásból, kollaborálásból. Ócska prostituáltak, tisztelet az üdítő kivételnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  4. Teljesen természetes, hogy fenn kell tartania Orbánnak azt a látszatot, hogy a választópolgárok többsége továbbra is őt akarja. Ezért persze, hogy osztogatásba fog majd, közben azt rikácsolva. hogy beérett a gazdaságélénkítő programja, innentől egyfolytában átépítik a kerítéseket kolbásszá, az utakat smaragddal szórják fel, mert ez a nép megérdemli, hogy az ő boldogulásukra költsék munkálkodásuk eredményeit.
    Hát ha ezt is beveszi a nép, lelke rajta, de ha nem veszi be, akkor sem veszélyezteti egyelőre semmi Orbán túlélését. Innentől nem választások lesznek, hanem annak a vetésnek a learatása, amivel ez a választópolgárság a leggagyibbat emelte a honi közélet legsikeresebb szereplőjévé. És mert tudvalevő, hogy a politikussági lét a közélet tematizálásával, a közéletben betöltött szereppel, a közélet alakításával azonosítandó (már a görögök óta), a magyar választópolgárság az elmúlt évtizedekben azt bizonyította, hogy legsikeresebben Orbán tematizálja közéletünket, ő a legsikeresebb politikusunk, birkanyájként tódulunk utána, azokat is besodorva és kiszolgáltatottá téve, akik pontosan látják ugyan az országrombolást, csak éppen acsarkodáson kívül semmit nem tehetnek a többségi akarattal szemben.
    Innentől hiába válik gyűlölt személlyé Orbán, innentől hiába lehet róla majd azt állítani a közvéleménykutadodási adatok alapján, hogy majd mindenki köpködi, a vetés beérett: választások csak formailag lesznek, tartalmát tekintve csak statiszták választhatók, de azok névsorát is Orbán fogja összeállítani.
    Lehet minuszolni, de amelyik nép a legsikeresebb politikusává emeli a leggagyibbat, meg kell innia, amit főzött.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  5. A NÉP NEVÉBEN

    Még kér a nép, most adjatok neki!
    Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
    Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
    Nem hallottátok Dózsa György hirét?
    Izzó vastrónon őt elégetétek,
    De szellemét a tűz nem égeté meg,
    Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
    Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

    S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
    Mivelhogy akkor még állat vala;
    De az állatból végre ember lett,
    S emberhez illik, hogy legyen joga.
    Jogot tehát, emberjogot a népnek!
    Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
    Isten teremtményén, s ki rásüti:
    isten kezét el nem kerűlheti.

    S miért vagytok ti kiváltságosok?
    Miért a jog csupán tinálatok?
    Apáitok megszerzék a hazát,
    De rája a nép-izzadás csorog.
    Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
    Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
    Amíg föltűnik az arany ere…
    S e kéznek nincsen semmi érdeme?

    S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
    Mienk a haza és mienk a jog!
    Hazátokkal mit tennétek vajon,
    Ha az ellenség ütne rajtatok?…
    De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
    Majd elfeledtem győri vitézségtek.
    Mikor emeltek már emlékszobort
    A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

    Jogot a népnek, az emberiség
    Nagy szent nevében, adjatok jogot,
    S a hon nevében egyszersmind, amely
    Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
    Az alkotmány rózsája a tiétek,
    Tövíseit a nép közé vetétek;
    Ide a rózsa néhány levelét
    S vegyétek vissza a tövis felét!

    Még kér a nép, most adjatok neki;
    Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
    ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
    Nem hallottátok Dózsa György hirét?
    Izzó vastrónon őt elégetétek,
    De szellemét a tűz nem égeté meg,
    Mert az maga tűz… ugy vigyázzatok:
    Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

    Pest, 1847. március

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  6. Kedves Nyul György kommentelő társam!
    Mivel saját bevallásod szerint nem szoktad nézni a Frizbit, így azt sem tudhatod, hogy Hajdú Péter többek között Ciccolinával is készített már riportot.
    Ezúton tájékoztatlak, hogy ezen a színvonalon az a riport sokkal jobb volt, mint ez. Ugyanis a hölgy egyfajta kíváncsiságot elégített ki (néha kell a bulvár is…), nem hazudott (mert például megmondta, hogy hol és kitől mennyit kapott…), és volt benne látványosság, stb…
    Üdvözöl: telekis

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  7. Ha a jövő évben valaki esetleg elrontja a gyomrát, elég lesz kimondani egy nevet – Hajdú Péter, – és azonnal elhányja magát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  8. Nem ez a baj, hanem az, hogy ez az alávaló nemzet december 25-én nem tüntette el a diktátort, amire még a románok is képesek voltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  9. Nem vagyok mazochista, úgyhogy nem néztem (igaz, hosszú évek óta egyáltalán nem nézem ezt a csatornát (sem), így azt sem tudtam, lesz ilyen műsor).
    De ez a “tángálás” tetszik. Ez valami freudi elszólás lehet. Amiről azt állítja, hogy megvédi, támogatja, azt valójában kicsinálja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  10. Én még 2db elszólást találtam a riportban! (nem szóról szóra idézem…)
    1., Gáz- és villanyáram 10%-os ár csökkentése:
    Megbíztam Fónagy János államtitkár urat, hogy a csekkeken szereplő összegeknél győződjön meg a tényleges árcsökkenésről…
    Tehát, nem Németh Lászlóné miniszter asszony az elsőszámú vezető???
    2., Egy kiskereskedelmi áruházlánc felajánlásából és a fidesz-pénztárból vitt 1.2millióval segítette meg a gyermekotthont. Azonnali következő kérdés: szokott-e ön adakozni? Igen, volt a válasz…
    Tehát akkor viszi/közvetíti az adományt, vagy ténylegesen a sajátját adja???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  11. “Most azonban, hogy mindez még öles nyelvcsapásokkal is kiegészült, örülhetett a néző, hogy nem lett nagyobb baj, és Hajdúnak a végén sikerült épségben előkecmeregnie Orbán hátsójából.” :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  12. Ha már az adományoknál is tartunk! Vajon, hol van az az 1,2 Milliárd forint, amit a vörös-iszap károsultjainak adott össze a civil lakosság? 100.- Ft-tól ki mennyit tudott adni? És hol van annak a közel 2 éves kamata?
    Karácsonyra legalább oszthattak volna belőle!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  13. Vajon miért nem tudjuk még a népszámlálás eredményét?!
    Az ellenzéket nem érdekli? Pedig ez is egy regisztrálás volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  14. Nem láttam Hajdú műsorát, mivel lassan 3 éve egyáltalán nem nézem. Nekem elég annyi, amit előzetesként, reklámban beharangoznak.
    Hajdú a TV2 Molnár Anikója! Egy kihízott, magamutogató, saját magának tetsző
    szakmai nimand. Tehetségtelenségét valamivel kompenzálni kell, így aztán elvtelenül próbálkozik hol itt, hol ott. Van az a pénz! Nála is csak ez számít!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  15. http://www.bama.hu/baranya/kozelet/milliardokat-hoznak-a-kulfoldi-diakok-az-orszagnak-346574
    Most akkor van Norvégiában orvosképzés vagy nincs? Nem kekeckedésből kérdezem. Őszintén érdekelne mi is a valóság?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  16. Valóság? Ez:
    .
    http://en.wikipedia.org/wiki/University_of_Bergen#Faculty_of_Medicine_and_Dentistry
    .
    Magyarázat:
    .
    Ez itt a bergeni egyetem orvostudományi kara. Vagyis, nem külön orvostudományi egyetem, hanem egy nagy, híres egyetem orvostudományi kara.
    .
    Vagyis: VAN ORVOSKÉPZÉS NORVÉGIÁBAN, nem is akármilyen.
    .
    Erre mondta ez a hülye ökörbaromállat orKbán, hogy “nincs Norvégiában orvosképzés”, mert valaki mondta neki, gondolom, hogy Norvégiában nincs külön orvostudományi egyetem.
    .
    Ez a két lábon járó aberráció- és komplexushalmaz ezt úgy értelmezte, hogy “Norvágiában akkor nincs is orvosképzés”.
    .
    Pajdú Héterre meg nem szakadt rá az ég, hogy legalább erre rákérdezzen: WTF???
    .
    Ahogy nem szakad rá az ég a magyarsztáni “ellenzéki” sajtóra, és “ellenzéki” pártokra sem, amiért ezt nem ordítják világgá, nem küldik el az anyagot a norvég külügy sajtóreferensének, nem tolják bele a magyar Zemberek képébe orKbán összes ótvar hazugságának tételes cáfolatát minden nap.
    .
    Na, ettől kaptam most agyzárat, úgy érzem…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  17. Nem hiszem, hogy szerencsés dolog belerugni egy olyan államba, mely a Norvég Alapon keresztül rengeteg pénzt költ el – többek között – Magyarországon is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  18. Köszönöm a választ!:) Egyébként szerintem miniszterelnökünk ezt pontosan tudta, de azt is, hogy sokan tájékozatlanok ez ügyben. nagy valószínűséggel nem kérdeznek, nem néznek utána az állításnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  19. Orbánnak ez a hazugsága szintén a birkanyájnak szól: a norvégoknak (bár gazdagabbak nálunk) azért nem kell állampolgáraik adóit orvosképzésre fordítani, mert a magyar adófizetők, meg eddigi kormányaik arra költötték a saját adófizetőik pénzét, hogy magasan képzett orvosaik Norvégiába menjenek az orvosi hivatást gyakorolni. Szóval azért gazdagabbak a norvégok nálunk, mert mi látjuk el őket orvosokkal, és ez nem igazságos.
    Ezért kell röghöz kötni a magyar egyetemistákat.
    És ezért kell elzavarni az egyetemistákat az összes ingyenélést, adófizetőkkel eltartásukat kikövetelésükkel együtt, A magyar adófizetők pénzén csak ne tüntetgessenek, és hőbörögjenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  20. Én elolvastam az angol, öcsém a norvég szövegét az egyetemi honlapnak. Annak alapján a bergeni egyetemen általános orvosképzés nincsen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  21. Amennyiben hibáztunk, kérem linkelje be valaki az adekvát információt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  22. Ez az osztályon aluli műsort nem nevezném másnak, mint Orbán kormányának reklámozását, csak a bökkenő ott van, hogy az Orbán beszédének 99%-a hazugság. Már a szeme sem rebben meg úgy rögtönöz hazudik, meddig megy ez így?. A nyáron Francia országban voltam, és a szállodai szobai TV-én Orbán karikatúrát mutatott az adás, hatalmas PÍNOKÍÓ orral. Undorító féreg, karácsony előtt úgy járta az országot mint egy télapó és osztogatott. Debrecen 15 milliárd,Nyíregyháza, 10 milliárd. csak szórta és szórta a mi pénzünket, mintha a sajátja lenne, jótékonykodott. Gondolom Hajdu P. szakított rendesen ezért a kis segg nyalásért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  23. Hzzzz
    A pártkassza a választások előtt kongott, még a templom egere is gazdagabb volt, mint a Fidesz, na nem az egyének, hanem a párt. Ha nem nyerte volna meg a választást, betonozás lett volna a vége…..
    Már tavaly év végén bejelentették, hogy pluszban van a kasszájuk, egyénekről nem is szólva, – azóta is azon gondolkozom, hol van ilyen jó pénzes meló, ahol lehet annyi pénzhez jutni, hogy kifizethető 4 milliárd adósság és aztán még fel is töltődik, jó sok pluszra! Vannak ilyen emberek, akik nem megszorítanak csupán csak hazavágnak egy országot, ők meggazdagszanak és a nép sorban áll egy tál meleg ételért az un. szeretet ünnepén…..
    Mit érdemel ez a bűnös?! +A tapsikolói?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  24. Hogy is van ez Magyarországon? Idézek:
    “Ha bővíthetnék a többletforrásból a lehetőségeket, több diákot tudnának fogadni, ez pedig megtérülne mind az egyetemnek, mind a városnak. Azt viszont jó tudni, hogy a külföldiek képzése külön formában zajlik, azaz a külhoni hallgatók nem vesznek el felsőoktatási férőhelyet a magyar diákoktól.
    Norvégiában, Európa egyik leggazdagabb országában nincs orvosképzés, minden norvég doktor külföldön szerez diplomát. Így nem véletlen, hogy Norvégia bőkezű ösztöndíjjal támogatja a külhonban tanuló diákjait. Ez azonban nem egyedi eset, több ország, például az Egyesült Államok is biztosít támogatást a magyarországi képzésben részt vevő hallgatóinak.
    A pécsi orvosi karon évente – képzéstől függően – 11 800 euró illetve 13 600 dollár a tandíj (mintegy 3,2 illetve 2,9 millió forint). De ezen kívül az itt tanuló külföldi diákoknak lakni, ruházkodni, étkezni, azaz élni is kell. Ha ezt nagyon szerényen, havi 100 ezer forinttal számoljuk, akkor egy év, pontosabban tíz hónap alatt (leszámítva a két hónapos nyári szünetet) 1,3 milliárd forintot hagy Pécsett az itt tanuló 1300 külföldi orvosis diák. Ez az összeg értelemszerűen több lenne, ha növekedne az orvostudományi fakultáson tanuló külhoni hallgatók száma.”
    .
    A másik:
    A magyar orvos csak akkor gyógyíthat Norvégiában, ha bekerül a norvég egészségügyi rendszerbe. Ennek egyik alapfeltétele, hogy tudjon norvégül, azaz a norvég anyanyelvű beteggel tudjon kommunikálni. Ehhez az angol nyelvtudás nem elég.
    Ma hány magyar orvos tud norvégül???
    .
    Hogy van ugyanez például Angliában?
    Az angolul jól tudó, jó eredménnyel érettségizett magyar diákot minden további nélkül felveszik az angol felsőoktatásba.
    Ezen belül az angol egészségügyi képzés számára (, mert eu-s polgár is) ingyenes. Egyetemi felvételekor bekerül az angol egészségügyi rendszerbe, így végzéskor automatikusan jogosult a munkavállalásra is. Ez nem csak az orvosképzésre igaz, hanem például a gyógytornász/fizioterapeuta képzésre is.
    Végzés után nem kötelező az angliai munkavállalás!
    Na, kedves Orbán Viktor úr!
    Kérem szépen mondja már meg nekünk, egy pályakezdő fizioterapeuta ma hazánkban hol, hogyan és mennyi fizetésért tud elhelyezkedni? És az angol nyelvterületeken?
    Segítek: itthon sehogy, külföldön azonnal!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  25. Én csak annyit tennék hozzá, hogy Hajdú Péternek fennállása óta nem akadt egyetlen hiteles másodperce sem, és műsorai kizárólag kínos pillanatokból állnak össze, pontosabban azokká esnek szét. Most csak hozta a formáját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  26. Eddig se voltam elszállva Hajdútól, de hogy egyre nyilvánvalóbb a viktormániája, totál leamortizálódott előttem!

    Mivel látványosan tegeződnek, nyilván barátok is!

    “Madarat tolláról!….”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  27. @csakén
    A 2011. évi népszámlálás : Előzetes adatok – 1. kötet előszavából:
    “A népszámlálás feldolgozása és közzététele többéves folyamat. Az érdeklődők mielőbbi tájékoztatása érdekében a KSH a magyar népszámlálási szokásoknak megfelelően már az adatfeldolgozást megelőzően – az összeírás során külön gyűjtött információk alapján – közreadja a különböző adatszolgáltatási eszközök és módok útján érkezett kérdőívek elsődleges áttekintése után született előzetes adatokat. ”
    A MEK-ben már október óta ott van az első 2 kötet:
    1. Előzetes adatok
    http://mek.oszk.hu/11000/11086/11086.pdf
    2. Népesség és lakásállomány
    http://mek.oszk.hu/11100/11101/11101.pdf

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  28. keiler12
    2012. december 26. szerda
    17:48 Én elolvastam az angol, öcsém a norvég szövegét az egyetemi honlapnak. Annak alapján a bergeni egyetemen általános orvosképzés nincsen.

    Na, hogy okulj!

    Faculty of Medicine and DentistryCentre for International Health
    Dental University Hospital
    Department of Clinical Dentistry
    Department of Clinical Medicine
    Department of Public Health and Primary Health Care
    Department of Surgical Sciences
    Institute of Medicine
    Laboratory Animal Facility
    The Department of Biomedicine
    The Gade Institute
    http://en.wikipedia.org/wiki/University_of_Bergen#Faculty_of_Medicine_and_Dentistry

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  29. keiler12 (17:48), nem a bergeni egyetem honlapjának részlete van a képen, hanem a TRONDHEIMI egyetem honlapjának részlete, ahol VAN orvosképzés. Megnézheted.
    http://www.ntnu.edu/research/medicine-health
    Trondheim Norvégiában van, tehát ott igenis van orvosképzés, ov tehát hazudott. Nyilvánosan. Szándékosan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  30. keiler12, még valami. Magyarországon az ELTE-n pl. nincs orvosképzés, mert orvosképzés Semmelweis Egyetemen (Régi nevén SOTE) van.
    Ha megnézed az ELTE honlapját és ott nem találsz orvosképzést, akkor kijelented, hogy Budapesten nincs orvosképzés?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  31. Balogh de nem balga

    No, nehogy már mentegessétek és sajnáljátok ezt hernyót. A sok seggnyalástól már olyan büdös a szája, hogy a görény szomszédja felmondta az albérletet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  32. Salom!Velemenyem a kovetkezo:ha ennyire rosz az allamfo,miert hagyjak,hogy tovabbra is az legyen,aki?
    Azonkivul,hogy: “Elszólás volt, de legalább megbocsátható: ha az ember fenekében matatnak, nem könnyű a mondanivalóra koncentrálni,” na ezt meg bizti meleg helyrol tudositottak?Mert,hogy,ugye…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  33. Már megtaláltam a pontos programot. Cand.med.-degree programme

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  34. Megtekintettem az ominozus videot.
    Azzal kezdődött, hogy minden nattyon szep, minden nattyon jo, mindennel meg fagyok elegedfe.

    Ezt kissé ütötte, hogy előtte az rtl-hiradóban olyan hosszú sort mutattak az ingyenkonyha előtt, hogy tán még soha ekkorát!

    HP kissé zilált volt. Vagy többször vették fel a spontán beszélgetést, vagy kissé megtépték előtte.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  35. Kuksi
    Köszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  36. Nemcsak Bergenben, hanem Oslóban is van az egyetemen orvosi kar: http://de.wikipedia.org/wiki/Universit%C3%A4t_Oslo

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  37. Sőt a trondheimi egyetemnek is van orvoskara:
    http://de.wikipedia.org/wiki/Technisch-Naturwissenschaftliche_Universit%C3%A4t_Norwegens

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  38. teleki 2012. december 26. szerda 18:58
    Az angolul jól tudó, jó eredménnyel érettségizett magyar diákot minden további nélkül felveszik az angol felsőoktatásba.
    Ezen belül az angol egészségügyi képzés számára (, mert eu-s polgár is) ingyenes

    tevedes kemeny £9000/ev (3 200 000ft/ev + lakas+ minden egyeb)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. xy
    2012. december 27. csütörtök
    17:32
    teleki 2012. december 26. szerda 18:58
    Az angolul jól tudó, jó eredménnyel érettségizett magyar diákot minden további nélkül felveszik az angol felsőoktatásba.
    Ezen belül az angol egészségügyi képzés számára (, mert eu-s polgár is) ingyenes
    tevedes kemeny £9000/ev (3 200 000ft/ev + lakas+ minden egyeb)
    .
    Angliában az angoloknak is és az eu-s diákoknak is a felsőfokú oktatás tandíja: 9000font/év
    Ezen belül az angol EGÉSZSÉGÜGYI felsőoktatás INGYENES, +kolesz+kaja +stb.
    .
    További szép napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  40. Szokásommal ellentétben ezt az interjút meghallgattam, de csak mert a Népszava.com felhívta rá a figyelmemet. Végülis kibírtam, de folyamatosan ásítással küszködtem. A hatalomnak ára van: nemcsak a hírnevet öregbíti, hanem az arcot is. Totál frusztrált a pasi, ez jól látszik művi és azonnal elfojtott álmosolyaiból és a nyaka legmélyében képzett torokhangból, ami a férfias orgánumot hivatott pótolni. Célszerű, ha érzékenyebb tévénézők védőszemüveggel és hangfrekvencia-modulátor segítségével fogyasztják az interjút, mert a jeles hasbeszélő hazabeszélése, sekélyes, híg dumája nagyobb mennyiségben már ártalmas lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  41. telekis 2012. december 27. csütörtök18:53
    King’s offers the highest quality research-led teaching and will be charging Home/EU students tuition fees of £9,000 for all undergraduate programmes (for the first year, increasing in line with inflation in subsequent years).
    http://www.kcl.ac.uk/study/ug/funding/fees/index.aspx

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  42. *
    “Egy kiskereskedelmi áruház-lánc felajánlásából és a Fidesz házi-pénztárból.” adakozott., persze mint mondta, bizonylattal vette föl a készpénz és személyesen cipelte oda. Az önfeláldozás magas oskolája. Hiszen – Óh istenem(!) gondoljatok csak bele – a helikopter le is zuhanhatott volna vele együtt… [ahhhhh]
    Ez aztán a nagylelkűség, nem mondom… Ha már ennyire őszinte, hát bizony azt is elárulhatta volna, hogy melyik bolthálózat volt az amelyik helyette “ajánlotta föl” az adományt, ahelyett, hogy személyesen adta volna át a rászorultaknak, a BÁV Zrt., avagy a CBA üzletlánc nagylelkű vezetősége? Mert, tudniilik, ha eddig nem tudtuk volna, ezek a FidSS ZRT legfontosabb pénzforrásai a kiskereskedelem kusza hálózatából. Tehát ők fölajánlották a Főnöknek, hogy vigye le…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. csak az utolso evet fizeti a NHS az elso 3 evben adnak megelhetesi tamogatast £3000
    All Enhanced Support Dentistry students will receive £3,000 towards living expenses in Year 1, 2 & 3. In Year 5, all BDS students receive an NHS bursary of £9,000.
    http://www.kcl.ac.uk/dentistry/study/enhanced-support-dentistry-programme.aspx

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. .*
    Ez a két “párt” úgy összetartozik, mint Ördög és Pokol. Már csak ízlés dolga, hogy a két hasonlatból melyik illik az egyikre, és melyik a másikra. Ha túl sokáig gondolkodsz rajta, úgyis rájössz, hogy egy és ugyanarról van szó.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. Bocs’
    utóbbi kommentemet, az Ujabb képviselő hagyta faképnél a Jobbikot című cikkhez szántam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  46. KORDON BLUED
    “elárulhatta volna, hogy melyik bolthálózat volt az amelyik helyette “ajánlotta föl” az adományt, ahelyett, hogy személyesen adta volna át a rászorultaknak, a BÁV Zrt., avagy a CBA üzletlánc nagylelkű vezetősége?”
    .
    A CBA szállt be 1 millió 180 ezerrel, a Fidesz pedig 20 ezer forinttal. Orbánnak semmi nincs – nem volt – a zsebében, ezért nem nyújthatott segítséget a sajátjából. Szegény hazám!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  47. Hajdú Péter Orbán hátsójában? Ez lehetetlen. Ő maga egy nagy hátsó. Hátsó a hátsóban?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. Hazug diktátor Orbán!
    1.Norvégiában van orvosképzés
    2.Az EU-tagoknak kötelező a munkaerő szabad áramlását tiszteletben tartani,függetlenül attól,melyik tagállamban szereztek diplomát. A röghöz kötés helyett olyan anyagi feltételeket és társadalmi közérzetet kell teremteni,amely egy országon belül vonzerőt jelent
    A felcsuti törp viszont csak az erő nyelvén ért és azt hiszi,hogy sikerül hatalmát megtartani.Lehet,hogy egy ideig még igen,de elméje rövidesen teljesen elborul és távoznia kell a hatalomból..!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  49. Hazug diktátor Orbán!
    1.Norvégiában van orvosképzés
    2.Az EU-tagoknak kötelező a munkaerő szabad áramlását tiszteletben tartani,függetlenül attól,melyik tagállamban szereztek diplomát. A röghöz kötés helyett olyan anyagi feltételeket és társadalmi közérzetet kell teremteni,amely egy országon belül vonzerőt jelent
    A felcsuti törp viszont csak az erő nyelvén ért és azt hiszi,hogy sikerül hatalmát megtartani.Lehet,hogy egy ideig még igen,de elméje rövidesen teljesen elborul és távoznia kell a hatalomból..!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos