Ronai and Ronai
AMERIKAI

A női mosdóban próbált udvarolni a jobbikos 2012. december 21. péntek 17:56 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A női mosdóban próbált udvarolni a jobbikos

Szeged – Jobbikos képviselőt nem azért szokott a bíróság elítélni, amiért már már képviselő sem lehetett volna. Zsidózni, cigányozni ugyanis bocsánatos bűn, rasszista kifejezéseket használni úgyszintén. A jobbikos képviselő csak akkor ütheti meg a bokáját, ha köztörvényes ügybe keveredik. Verekedik, lop, rabol, vagy ehhez hasonló. A Szegedi Városi bíróság elsőfokú ítélete szerint Keresztúri Farkas Csaba, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke garázda volt.

Első fokon négy hónap, végrehajtásában egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Keresztúri Farkas Csabát, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnökét pénteken a Szegedi Városi Bíróság.

A bíróság társtettesként, nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek a politikust, aki fellebbezett a döntés ellen. A képviselő az ítélethirdetés után újságíróknak azt mondta, képviselői mandátumáról nem mond le, csupán bizottsági elnöki posztjáról távozik.

Az eset tavaly november 25-én, a Szegedi Tudományegyetem tanulmányi és információs központjában történt, ahol jogászbált tartottak. A képviselő a rendezvényen ittas állapotban közeledett az ügy két másik vádlottjának, egy testvérpárnak a húgához, próbált “udvarolni” neki, majd bement a lány után a női mosdóba. Innen a biztonsági őrök tessékelték ki. Az első tettlegesség ezt követően történt a lány egyik bátyja és a képviselő között, az összetűzés kezdeményezője a politikus volt.

Hajnali három óra körül a képviselő – aki Kádár Gábor bíró megfogalmazása szerint elfogadhatatlanul viselkedett a lánnyal – ismét megpróbált beszélgetésbe elegyedni a testvérpár húgával. Amikor a lány másik bátyja ezt észrevette és próbálta megvédeni a testvérét, a politikus meglökte a férfit, majd dulakodás alakult ki köztük, aminek a biztonsági szolgálat vetett véget.

Az inzultusok sora az épület előtt is folytatódott, a tettlegesség kezdeményezője itt is a jobbikos képviselő volt. Keresztúri Farkas Csaba kezdetben tagadta a bűncselekmény elkövetését, a bíróságon azonban már elismerte bűnösségét, azt mondta azonban, a történtekre nem emlékszik, de bocsánatot kért az érintettektől.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +9 ( 15 szavazatból)
A női mosdóban próbált udvarolni a jobbikos, 4.7 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Azt is jó tudni, hogyha iszik, akkor nem emlékszik! A következő ítélet szigorúbb is lehet. :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  2. Van egyáltalán olyan Jobbikos, aki nem bűnöző. A Parlamentet szeméttel töltötték fel? Kellene már egy nagytakarítás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (41 szavazatból)
  3. “Zsidózni, cigányozni ugyanis bocsánatos bűn, rasszista kifejezéseket használni úgyszintén. A jobbikos képviselő csak akkor ütheti meg a bokáját, ha köztörvényes ügybe keveredik.” – nos hát, ezek szerint van még hova fejlődnie egy illegitim, diktatórikus, illegális nácik által biztosított, szélsőjobbos teljhatalmú kormány által kézivezérelt ország jogszolgáinak…. Érdekes lenne tudni, ki (volt) a felperes, és ki (volt) az alperes…. Én a testvérek helyében kicsit azért aggódnék…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (22 szavazatból)
  4. Khm. És ha belegondolok, hogy az egész jobbik létezése tokkal vonóval, képviselőstül, szőröstül bőröstül illegális, törvényellenes, hát akkor megint csak nem tudok mást mondani: ma is jót nevettünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (28 szavazatból)
  5. e-Vita
    És bár keserűen, de nevethetünk, mert a jobbikosok ilyen erőszakosan fogják mindig – a hatalom árnyékában – megoldani a dolgaikat.
    Ha meg abba gondolunk bele, hogy ezt a szervezetet lassan nem csak árnyékban, de napfény mellett is segíti a hatalom, akkor akár sírhatunk is a jövőnket tekintve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (32 szavazatból)
  6. Bocs, nem állom meg, hogy ne közöljem!
    Elnézést admin az offért!
    Veszprémben 2-ős keresztet állított a jobbik, mellette Wass Albert szöveggel. VALAKIK!!! gőzölgő tehéntrágyát szórtak a kereszt tövébe, az idézetet meg áthúzták fekete festékkel…
    Azért van halvány reménysugár…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (35 szavazatból)
  7. “a bíróságon azonban már elismerte bűnösségét, azt mondta azonban, a történtekre nem emlékszik, de bocsánatot kért az érintettektől.”

    Ez így hogy??? Ezt érti valaki???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  8. Ha nem emlékszik,akkor mit ismert el és miért kért bocsánatot ?
    Egyébként ezt az erőszakos bandát is Orbánnak köszönhetjük.
    A fidesz nélkül párt sem lehetnének.
    Remélem az ítéletet a bíróság rovásírással is megküldte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  9. A ” Keresztény” erkölcs amit a Jobbik annyit emleget. Van egy másik példa is! A Jobbik egyik megyei elnöke a nevét nem írom le egy amerikai MLM cégben ért el magas szintet, ugyanabban a cégről van szó amibe Vértes András is hálózatot épít és e miatt a jobboldali sajtó keményen támadta, a kurucinfo hadjáratot indított annak idején Vértes András ellen, hogy ennek a bizonyos MLM cégnek az ügynöke. A Jobbik egyik megyei elnöke szintén ugyanannak az amerikai cégnek a hálózatépítője és nagyon komoly pénzeket vesz fel, csak erről a jobboldali sajtó hallgat. Ami Vértes András esetében “bűn” az a Jobbikos politikus esetben nem az. Ezt a bizonyos Jobbikos megyei elnököt az amerikai cég elvitte a egy luxus jutalom útra a többi hálózatépítővel együtt. Ott részegen inzultált egy nőt, de az amerikai cég félve a botránytól az ügyet elsimította. Az említett jobbikos megyei elnök egyébként rengetegszer zsidózik, cigányozik, egyébként pedig alkoholista. A feleségét, gyerekeit is otthagyta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  10. “Dr. Tóth Csaba Attila

    Jelölő szervezet: JOBBIK-VÉDEGYLET” Dr. Tóth Csaba szekszárdi jobbikos politikus szintén magas szintet ért el én leírom a cég nevét az Amway MLM cégben. Az egyik ismerősöm is benne van és mutatott céges újságokat amelyben szerepel, hogy gyöngy, rubin meg a fene tudja milyen szintet ért el a Jobbikos politikus.Én is láttam a fényképét az Amway újságba, miközben a Jobbik Amerika ellen uszít az egyik politikusa aki szintén nem veti meg az itókát egy amerikai cég MLM ügynöke. Vértes Andrásra pedig tényleg követ dobott e miatt a jobboldali sajtó. Egyébként pedig a Fidesz balatonalmádi önkormányzati képviselője az Amway újság szerint szintén nagy Amway hálózatépítő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  11. Helyesbítek: Az általam említett Jobbikos politikus nem megyei elnök, hanem az egyik megye jogú város Jobbik szervezetének elnöke. Azonban a többi rendben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  12. A jobbik és a Fidesz gazdasági szabadságharcot vív a “gyarmatosító” Amerika ellen is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  13. Túl ezen az egészen:
    .
    “…az összetűzés kezdeményezője a politikus volt….”
    .
    - Soha nem értem, miért kell köztörvényes bűnök elkövetőit így nevezni. Politikus. Pénzváltó. Üzletember. Hogy csak párat említsek.
    .
    Ez a bunkó paraszt pl.nem “politikus”, hanem garázda, bűnöző, erőszaktevő.
    .
    Miért nem lehet pl. ezt a retardált alkoholistát legalább az egyébként nevetséges ítélet után “Garázdának”, “Erőszaktevőnek” nevezni a sajtóban?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  14. .

    Igazán csodálkozom, hogy a Jobbik közismerten f i n o m t e r m é s z e t ű, igazán
    ú r i k ö z ö n s é g e . és .t a g s á g a . hogyan csinált embert ebből a faragatlan tuskóból… – Furcsa! – Fölöttébb szokatlan…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  15. A jobbikpszichopata viselkedesi forma a jobbikos eszme gyakorlati megvalositasa. Rothadt nyilas brigantik, a parlament vedelme alatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  16. Mondd meg mire használod a mosdót, megmondom ki vagy…!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  17. Én meg azt nem értem, hogy miért kell szégyenlősségből elterelni a valóság visszatükrözését, amikor a magyar nyelv gazdagsága képes legpontosabban is láttatni a történteket…
    Annyi történt, hogy a “képviselő” úr(???!!!) mindent megcselekedhető feljogosultságának tudatában és birtokában (olyan igazolványa van, hogy bármit megtehet, a rendőrök legfeljebb szalutálhatva asszisztálhatnak hozzá) megkívánt valakit, akit azon nyomban használni is akart.
    Mert ugyan miféle “udvarlást” kell értelmezni egy éppen kis-, vagy nagydolgát végezni készülő ellenkező nemű személyre rátörés helyszínén?!
    Tán virágcsokrot akart neki átnyújtani?
    Sokkal életszerűbb feltételezés, hogy ott könnyebb lefogni, s ha kiabál, akkor csak önmagának okoz kárt, hiszen a botrány mindenképpen a nőknek árt, rá lehet fogni, hogy ő csábította olyan helyre, ahol ” hamar nyélbe lehet ütni a dolgot”, mert egyébként is csak az okvetetlenkedő a bátyjai elől akart elbújni, de előzőleg addig kacsingatott, viselkedett kihívóan, hogy kénytelen volt utánamenni…
    Szóval fölösleges szépíteni, megmásítani, mismásolni.
    A “parasztok” pedig nem bunkók.
    Eccerű pórias szavakkal kifejezve, annyi történt, mint a népnyelv érzékletesen is szemlélteti: “amikor feláll a f…., megáll az ész”.
    A “képviselő” úr(???!!!) akart egy könnyű, gyors numerát, s hozzászoktatták (törvényeink), hogy amit egy képviselő akar, azt abban a pillanatban megkapja, sem isten, sem ember, legkevésbé pedig a törvény abban megakadályozni nem képes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  18. Ejnye ejnye jobbikos Csabika ! Zsidózás, cigányozás, udvarlás női mosdóban. Jogos volt a bírósági eljárás az utóbbi miatt. Bár az előbbi két dologért is igazság szerint felelni kéne. Neked is, többi jobbikos pajtikáidnak is. Milyen is ez a magyar igazságszolgáltatás?
    Anno egy illuminált dandár-tábornok levizelte a rendőrpalotát, azt a dandárját ! Rokonpárti, fideszes volt egyébként, azóta a “hugyos” jelzőre hallgat. No de, bíróságra került ez az eset is.
    - Nem tud maga megálljt parancsolni a fütyijének?, kérdezi a bíró.
    - Ezer medveboccs bíró uram, de nem én voltam a hibás, hanem a prosztata.
    - Ja értem, akkor az úgy lehetett, hogy Prosztata úrnak hirtelen szüksége támadt, mivel Máj úr lestrapált állapotban volt, konzultálni kellett Ész úrral. Ő meg éppenséggel nem volt háznál, így már értem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  19. Namost ha EZEK lennének hatalmon , akkor csendőri segédlettel , a ház előtt hányta volna a ” kardélére ” a lányt , a lefogott bátyuskák szemeláttára .
    Még az is lehet hogy utána a helyszínen lelőtte volna mindhármat , hogy nem maradjon tanú.
    Így megy ez náciéknál…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  20. Hogy is énekelte Orbán Viktor? : ” Jöttek győztek láttak, sok kislány meghágtak”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  21. Az egyik borozóban énekli az állat, hogy ” sok kislányt meghágtak”: http://www.youtube.com/watch?v=vaUbVjewzZo

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  22. “Keresztény erkölcsi nevelés”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  23. Ez egy köcsög!
    Próbáltad volna az én húgommal ezt tenni, már a töketlenek táborát gazdagítanád!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos