Tizenegy éves lehettem. Elővettem egy alig használt kockás füzetet és leültem a nagyiéknál a padra. Szoba-konyhában laktak Újpest-külsőn, pont a Pamutgyár mellett, ritkán sütött be oda a nap, talán ha egy nap három percig, ahogy kell, ahogy tudjuk is az Egy szerelem három éjszakája óta.
A pad egyébként multifunkci volt, ott volt benne a gyújtós is, a Népszabadság is.
Nagyanyám gyorsdbeszédű, nagyon káromkodós, nagyon indulatos csaj volt. Megterhelve takarítási mániával (nem örököltem).
Tehát míg ő háromszor felmosott abban a kültelki szaros szobakonyhában, kérdeztem.
Nem olyan csaj volt, aki ne válaszolt volna.
Mert az egy dolog, hogy férjhezment Újpest legnagyobb darab pasijához, mert az úgy van rendben, a legszebb lány a legnagyobb pasihoz, ahogy kell.
Hát, lakni nemigen volt hol, prolikról beszélünk.
Szobakonyha, max. harminc négyzetméter. Boldogok voltak.
Ha nagypapa szóba állt volna velem, akkor most elmesélhetném, náluk hogy volt, de ő nem mesélt, mert kicsit zokon vette, hogy az auschwitzi megszökése után elvitték az oroszok is Szibériába.
Tehát ő nem volt különösebben közlékeny. Ült a gangon és a maga csavarta cigiket szívta szótlanul, míg nagyanyám üvöltött vele életük végéig.
Nagyanyám marokszámra szedte a szedukszent.
Én, mondjuk, nem bírtam volna ki, amit ő.
Marokszám szedett szedukszenekkel sem.
Elvitték a nagyapámat a házasságukat követően nem sokkal, először katonának, aztán kiderült, hogy zsidó, tehát munkaszolgálatra, később Auschwitzba, onnan meg Szibériába, ahogy már jeleztem.
Nagyanyám meg, az ibolyaszemű ott maradt a gyerekkel, aki az apám volt.
Kilenc éves volt az apám, amikor hazajött a nagypapa.
Imádták egymást.
Hát, kicsit más kérdés, hogy Szibériában nagypapa, aki nem tudhatta, valaha haza fog-e keveredni, családot alapított.
Jött a parancs, vitték, jött a parancs, jött vissza. A parancs az parancs.
Ott néhány gyerek, itt egy gyerek.
Nem akarok belegondolni.
Nem, nem, nem.
Sálálá. Ha dudorászunk katatón módon, akkor nem halljuk.
Amikor apám meghalt 37 évesen, abba azonnal belehalt a nagyapám.
Mert ami sok, az sok.
Ez még neki is sok volt.
Nagyanyám, az ibolyaszemű, nagyobbat szívott.
De hát már elmeséltem milliószor: először a fia, aztán a férje, végül a végtagjai, amiket levágtak.
A múltkor becsöngettem a házba, ahol nagyapámék éltek. Egyszerűen csak látni akartam az orgonabokrot, ami mögött a budi volt.
Nincs már ott.
Miért is lenne.
De a kockás füzet még megvan.
gonoszka: a magyarral próbálkozom több-kevesebb sikerrel. van pár nyelv, de írni csak anyanyelven lehet szerintem. ezért is olyan nehéz eldöntenem, menjünk-e vagy maradjunk.
egyébként az izzó lakótelepen éltünk, az első házak egyikében, folyamatosan ment a légkalapács, ahogy a többit építették, a végén már meg se hallottuk. nagy bicajozások a megyeri temető mellett, ahol a vidám osztálytársak mindig bedugtak valami vasdarabot az ember küllői közé, így igen szépeket lehetett esni. focimeccsek a játszótéren a fiúkkal, amig minden ablakból ki nem ordított minden anyuka, hogy most már azonnal hagyjuk abba az üvöltözést és menjünk haza. az oltári nagy verekedések valami nagyon fontos miatt (akkor tettem szert hírnévre, amikor a sipos miatt eltört a kezem, és a gipsszel simán megvertem minden fiút.) randik az állami előtt, ahogy kell. a piac… nem is tudtam akkor, hogy életem legszebb éveit töltöm épp.
aki szintén földi (meg aki nem): http://www.tizesvillamos.eoldal.hu/
nem én csinálom, bátran olvasgathatjátok. réti jancsi (bácsi) a szomszéd lépcsőházból kezdte el.
ez meg apám, ezek szerint ismertétek (ha már mindenki olyan vénnek hazudja magát):
http://www.tizesvillamos.eoldal.hu/cikkek/t-emlekkonyv/egyszer-volt-torok-robi.html
Én viszont fiatal nyugdíjas vagyok. De folyton öregszem. És ennek örülök.
Ugyanis idén szinte havonta kellett elbúcsúznom rokontól, oszt. társtól, kollégától, akik nem öregszenek tovább.
Izzó lakótelep Csülökház.
Izgi hely volt. Először kilátás a temetőre, majd lerobbantották a borospincét, hogy helyére házakat emeljenek.
Később ott füstölt el a MEV.
Török Monika 2012. november 11. vasárnap 09:26
Elolvastam, meghallgattam!
Nagyszerű családod ismertem meg. :-)
Mostanában, arra gondolok, hogy a gyerekeink, ill. a mai ifjug kap-e tőlünk múltat!
Az hiszem keveset. Ez nem jó.
http://www.szellemvarosok.hu/2011/08/elhagyatott-strand-tungsram-strand-budapest/
rupcsi: hogyne kapnának, hát mit kapnának mást, a brillt nem adjuk :)
Látom Monika, az ötletem nem aratott sikert. :))
gonoszka, én írtam neked :)
Szia, most olvastam. Ilyen az, ha nagy szellemek találkoznak. :))
miért mínuszolgat itt valaki folyamatosan? semmi olyanról nem beszélgetünk, amit el kéne látni ilyesmivel.
Hagyni kell szegényt érvényesülni. Egy nyomás, egy élvezet. :))
Azért van a mínuszolás, mert itt nincs gyurcsányolás-orbányolás és nem kerítettünk nagy feneket szegény szerencsétlen Babarczynak se.
Sándor, szegény szerencsétlennek mekkora feneke lehet? Még mi is kerítsük? :))
Gonoszka:
az a szép, hogy nekünk nem kell, mert a másik cikknél már jobbról-balról körbejárták.
Kedves Török Monika
Meghatóan kedves írásodon nosztalgiáztam. ‘48-ban amikor kirúgtak a debreceni
piariból anyámmal A szép városba Újpestre költöztünk. A Dugonics utcának az a
része – a fateleppel és a temetővel együtt – már a múlté. Az udvar sarkában kaptunk egy szoba konyha spájzos lakást, szemben a ház mosókonyhájával. Ennél fogva inkább a városi gyerekek megismerésével töltöttem pár hónapot. Szép volt.
Ősszel már a nyugatinál a 6-os raktárban kaptam munkát. Igy lett pénzem is
a környéki 5 mozi vasárnaponkénti látogatására.
Sajnos anyám halála miatt a pesti élet – akkor – hamar megszakadt. Akkori
barátaimat pár év múltán hiába kerestem. SZÉTSZÉLEDTÜNK! SAJNÁLOM.
Köszönöm írásod.
Túlavasúti, mesélj, ez olyan izgi! A Dugonics 13-ban jártál? :)). Tudod, ott ahol mindig leeresztett redőnyök voltak.
Gonoszka
A Dugonics u 22-ben laktam. Tényleg izgi volt, mert egyszer épp az udvari illemhelyen olvasgatva ölembe pottyant hirtelen egy tündér. Nagyon sietett.
Valaki anyámnak elmondta. Kaptam egy fülest, hogy mit kerestem én Jucikával
ott. Én csak azután tudtam meg, hogy a házban négyen is laknak “albérletben” a 13-ban “dolgozók” közül. Nem zavarták egymást, mert a főbérlők nappal. az albérlők éjjel dolgoztak. Egyébként rendes ház volt. Fizetési napok kivételével. Volt amikor másnap ablakot kellett cseréltetni, némelyik repülőskedvű házastárs miatt. Ugyanis mindig azzal a rohadt pénzzel volt probléma, csakúgy mint most.
De szép idők voltak! A ifjúkor fűtött fantáziája. az elkapott félszavak, titkok. Én elég messze laktam onnan, csak a temető saráról és a töltés oldalából pislogtam arra, de az ember hallott egyet s mást. Látod? Milyen az emlékezet, a cím mennyire megmaradt, pedig sose jártam ott. :)))
srácok, srácok… amikor az izzó lakótelep épült, meglehetősen belementek a munkagépek a temetőbe. mi például emberi lábszárakkal játszottunk. mondjunk, meg is látszik rajtunk :)